A Szerelem Olyan mint egy uvegfal
Valaki jon es belevag egy fel teglat
Sok a szilank... A lelkedbe vaj
A kovetkezo fal mar eros
Beton es vas
De az alja mocsok es ingatag
A fal a fagyban megreped
Repedesen ver folyik at
Eldol es eltemet
Alata mosolygok Es szembe kopom a halalt.
Ez szép.
És ez nagyon igaz: "fejkendőn lakozik árnyéka."
Nem volt ideje...
Kendőjét én hordom ma már.
Panaszkodom neki, s mesélek.
Mosolya naponta bátorít.
Fényképen áll szökőkút mellett.
Hiányzik karácsonyunkból,
s velem dalol a fa alatt,
Hegedűjén ellazult a húr,
dúdolok neki új dalokat.
Fejfájós napokon hozzá hullok.
Nyugtalan órán nyugodt lelke vár.
Nem volt ideje megőszülni.
Kendőjét én hordom ma már.
sáros az utca ahol laksz,
lerakott téglákon közlekedünk,
de a tv szines már,
a pitvarban macska mosdik,
kint tyúkok hangoskodnak
félszemmel felfelé nézve,
ócska az epeda a sezlonban,
ketten alig férünk,
de az öled forró és
szalmaillatú puha meleg
tested ragaszkodón ölel,
anyád sem szól szót sem,
ha elsiet mellettünk,
bögrében kukoricát visz,
fejkendőn lakozik árnyéka.
Mosolygó hájcsomag,
nevető édes kelés,
B.K., vörös hasú békám,
kelt tészta arc,
rózsás kalács-kép!
Világos már, mi a neved, Te!
Boldog e mozsár, mozsár, mozsár, mert
Péppé zúzlak benne.
Egy gurgulázó nyekergés
és vége. Véred zöld nyúlása
bennem hányingert ébreszt.
De a kelés, ahogy az arcodon is
a féltenyérnyi folt, boldog.
Ahogy a mozsár is az volt,
amíg tiszta volt.
Féltékenységed tolladra ragadt.
(Olyan béka voltál, kinek tolla is volt.)
De nem sárga lett tőle, hanem
Haragosan bekékült inkább. Te dagadt asszony, Te!
Téged könnyebb átallépni, mint megkerülni, tudod-e?
Szeszélyed csak szesztől bűzlő
szájadnál nagyobb.
jajj, a szagod, a szagod, a szagod...
Én nem bírhatom...
Miattad kelek majd korábban komám!
De a kelés milyen édes lesz, ahogy a feleselés is.
Ez a verselés replika ugyanis, az ám!
Nem tudom, hogy Budapest, vagy Kanada az alom,
vagy az elmult husz evet halucinalom egy korhazi agyon fekve,
sajgo combjaimra bagyadtan meredve.
Vagy felalomban a Balaton parton,
hol palacsintaval a gyomromban sziesztamat tartom
Mert ismet eltemettem egy tanevet
De a bizonyitvany atka a napnal jobban eget.
Es a strandolo tomegek morajan keresztul,
erzem, hogy a lelkem hirtelen berezdul,
mert ket het meg a lelki beke
s a rossz emlekek szornyu eke szetfeszit.
Mert a hatalmas sarga iskola sohasem veszit
es elnyel ismet, mint egy varborton melye,
s a kegyetlen hadur rideg szemelye vegigmer ujra.
Tekinteteben elpattant reg a szeretet hurja.
Neha almodok kedves, koranyari napot
Evzarot, hol az osztalyfonok nagy csokor viragot kapott
De en ulok a padban nyakamon a voros kendo
Csak a jotanulo az ertekelendo, ezen a szent napon
De nekem csak atkozott evek nyoma minden egyes lapon
vadloan neznek ram tanarok, gyerekek, szulok
Mintha csak miattam lennenek oszulok egy diktatura alatt
Hol a jolet hamis kepe epitett rank egigero falat
Beszoritom szemem, hogy meg fenyt se lassak
S ujra tavolba vesznek tanarok, osztalytarsak.
Futnek eloluk, idon, oceanon at
De hordozni kell az emlekek vegtelen sorat
Mert teglakent ok epitik fel a lelket
Bar az ingatag hazhoz en adtam telket
Mint ponty ha partra rantom s utolso percehez erkezett
Ugy csapkodja bennem halaltusajat a vergodo emlekezet
A messzi orszagban ramborul az elet sulya
a maganyos elme vegigbusulja a lassu delutant
Ahol ismeros a kod es a ho,
Ahol a lomha letben a lelek a haldoklo
Ahol hovihar utan azurkek az eg
Ahol meregzold pazsitot rejt a jeg,
Ahol a felhokbe nezve ertem meg igazan
Hogy az Isten tulno az eleten, s hazan
Mert a vilag neha idegen es kemeny
De az ut vegen ott all a fogyhatatlan remeny,
Mert hiaba vagyok tavol,
a vilag ura az, aki sohasem vadol,
Es egy masik foldreszen, idegen templomba beterve,
az elet terhet eleje leteve
Magyarul koszont engem a Bosnyak teri Isten
Úgy vagyok/voltam a verseimmel, mint egy kézműves, aki mondjuk szép kerámiákat állít elő. Nyilván baromi sok vele a munka, meg nyilván nem iszonyúan élvezi minden pillanatát, amikor dolgozik vele, dehát ezt kell csinálnia, mert belső késztetése van rá.
Azért nem szeretem pl. a szimbolizmust, mert nekem az nem költészet, hogy szétesett állapotban papírra hányom, ami kijön belőlem. Az életben általános elv lehetne, hogy mindig gondolkodva kell cselekedni. Legalábbis sztem. Az a míves munka.
Egy verset pedig nem tudok úgy megírni, hogy nagyon bennem van egy érzés. Inkább utána, amikor már letisztáztam magamban, és gondolkodva formába tudom önteni. Az se én vagyok már, hanem egy valamikori érzésem, amiből azért írok verset, hogy valami szépet alkossak. Vannak olyan verseim, amiket nem is valós érzések alapján írok, lásd pl. a VERSeny-ben az egyetlen versem eddig. Attól még nem rosszabbak, mint a többi.
Trappola, Trappola, Trappola haragosan. Itt van!!!
Trappola, Trappola, Trappola haragosa Pista
Trappola, Trappola, Trappola csapj oda! Jól van
Pista a rossz, igen ő a gonosz, aki vívna