Beírásod ismeételten meggyözött, hogy az -átereknek fogalmuk sincs a bipoláris zavar kezelhetöségéröl, csak a tankönyvi rizsát nyomják, alkalmazzák.
Gyógyszerezés fenntartó, majd megelözö jelleggel élethosszig vagy 10-15 évig, minden hátrányával, ezt tudják ök nyújtani, vagy pedig kézbe veszed a sorsod és utánaolvasol, majd megygógyítod magad.
Ez utóbbi rokonszenvesebb.
érdekes volt átolvasnom a topicot
magamról annyit, 29 éves vagyok 18évesen diagnosztizálták nálam a depressziót, majd a teljes diagnózis a bipoláris lett kb egy év mulva
anafranil, tegretol, litium, ezeken éltem pár évig kétszer voltam vele klinikán, igaz a depressziós fázisokkal, az egyik elég durva volt, nem voltam rendes beteg, utáltam a gyógyszert, ezért egy idő után infuzioba kaptam
persze jöttek a mellékhatások és mivel mi bipolárisok ált.ban intelligensebbek vagyunk, mint az átlag, a saját betegségünkről is mindent tudunk, igaz?
persze nem volt könnyu belátnom 19 évesen hogy ez milyen komoly dolog, meg amikor a mánia volt, azt nagyon szerettem
a férjem szerint a költekezés az egyetlen ami megmaradt ebből, de akkor elég sok nő lehet mániás, aki szeret pénzt költeni
én 6 éve egy szem gyógyszert sem szedtem be, van egy 3,5 éves lányom férjem és köszönöm jól vagyok
nem mondom azt, hogy nem törnek rám depis pillanatok, napok de megtenultem uralkodni felettük, nem hagyom el magam, a gyerek miatt sem tehetem meg, hiszek abban, hogy saját magunk tudunk a legtöbbet tenni.Remélem ti is mindannyian igy gondoljátok.persze akkor már csak a gyógyszerek tudtak segiteni, csak odáig nem szabad eljutni.
ennyit szerettem volna leirni ha van kérdésetek szivesen irok még
Nem akarok lesújtani természetesen. Tényleg le a kalappal, hogy tudod mit kéne csinálnod. Azt azért hadd jegyezzem meg, hogy nem hallottam még az öröklött és szerzett bipoláris megkülönböztetéséről, ez elég zagyva beszéd, mivel senki nem tudja, mi okozza a betegséget, noha az erős genetikai meghatározottság nyilvánvaló.
Szia Hippocampus,
Feltehetően nem a Tegretoltól... :-) A bőr alatti vérzésről nem hallottam még, de jó, hogy mondod.
Doki nem szívesen adott diagnózist, de amikor adott, nem lepett meg nagyon (szerintem Te sem fogsz meglepődni, mit keresnék ebben a topicban egyébként?), annak alapján, amit utánaolvastam, meg azért tanultam az egyetemen is pszichológiát, igaz nem túl magas fokon, magam is megállapítottam már korábban, hogy feltehetően mániás depresszióról lehet szó. A doki szerint ez lehet betegség, vagyis velemszületett/örökölt cucc, de lehet szerzett dolog. Előbbi esetben örökre gyógyszer, utóbbiból elvileg ki lehet mászni, de nem túl biztató egyelőre. Kéthetente találkozunk, ami nekem kevésnek tűnik, akkor is inkább csak én beszélek, de már elmondtam a problémáimat annyi helyen, ez nem hiányzik... A legnagyobb bajom, hogy ésszel fel tudom fogni, hogyan tudnám megoldani, hogyan kellene megoldani, de az istennek nem tudom megcsinálni (én leszek a tornatanár... :-).
Tegretolt hangulatstabilizálónak írta fel, hogy ne legyenek dührohamaim, amikor kontrollálatlanná válok és gyakorlatilag nem tudom mit csinálok... :-( ezek egyre gyakrabban fordultak elő sajnos... és legtöbbször igazi kiváltó ok nélkül, legalábbis a közvetlen kiváltó ok annyira pitiáner volt mindig, hogy csak na... Mindenesetre amióta szedem, jobban vagyok, rohamaim nincsenek, illetve amikor jönnek, játszi könnyedséggel hárítok... :-) komolyan, hamarabb és könnyebben megfogom őket... Összegezve, mivel semmi szörnyű mellékhatást nem tapasztalok, én tulajdonképpen elvagyok ezzel a gyógyszerrel, csak az a baj, hogy ez nem oldja meg az alapproblémáimat, amelyek miatt a kis bipoláris micsodám kialakult (először persze sokáig normál depi volt, ait nem kezeltek, akkor még nem voltam hajlandó orvoshoz menni..., hónapokig ültem a sarokban a szobában, mindegy..). Legjobb, hogy majdnem minden problémámmal tisztában vagyok, a megoldás is a kezemben, csak nem tudom megcsinálni... Ötlet esetleg?
Én naponta mosok hajat, de nem a Tegretoltól van szerintem :). Viszont még egy tünetről tudom úgy, hogy érdemes rá odafigyelni: a bőr alatti vérzés (kék foltok). Egyébként érdekelne a folytatás, meg részletek. Adott valami diagnózist a doki? Mit mondott, mire írja a Tegretolt?
SZiasztok, új vagyok itt, de már régebben szeretnék én is hozzászólni. A nickem ne tévesszen meg senkit, tavaly rövid volt a hajam mindenféle faji előítéletmentesen, jól éreztem magam úgy, de munka és család miatt visszanövesztettem, és most moshatok hajat majdnem naponta. De on.
Tavaly november körül szántam rá magam, hogy pszichiáterhez forduljak, előtte már elfogyasztottam 2-3 pszichológust, akik nem tudtak segíteni. Első látogatásomkor felírtak Tegretolt, meg is vettem, majd amikor elolvastam a kétoldalas mellékhatás-listát, nem mertem beszedni. Felhívtam a dokit, aki először leb@szott (de finoman), hogy miért nem szedem még,majd közölte, hogy ne foglalkozzak a listával, arra figyeljek, amit ő mondott, nevezetesen kettőslátás, illetve bőrallergia. Szerencsére egyik sem jelentkezett, úgyhogy emelhettük az adagot, most napi 800mg-t szedek, ami úgy tűnik elég.
Kitöltöttem vmi tesztet, kb.600 kérdésre kellett igaz-nem igaz feleletet adni, ennek kiértékelése után a pszichológus szerint nem vagyok beteg (vagyis nem "szervi oka" :-) ) van a dolognak, de a dokit ez nem győzte meg 100%-osan. Mindenesetre amióta a Tegretolt szedem, sokkal jobban vagyok, elmúltak a dührohamaim, igaz, a "normális" életvezetéstől még azért messze vagyok. Ha érdekel valakit, mesélek még.
Üdv
Örök kérdés a bipolárisban, hogy lehet-e antidepresszánst szedni, ha igen, akkor magában, vagy csak hangulatstabilizátorral együtt. Erről a kérdésről jelent meg egy érdekes cikk a The American Journal of Psychiatry c. folyóirat januári számában [Ghaemi SN; Rosenquist KJ; Ko JY; Baldassano CF; Kontos NJ; Baldessarini RJ,
Am J Psychiatry 2004 Jan;161(1):163-5].
41 bipoláris és 37 unipoláris major depis páciens kórtörténetét követték. A legfontosabb eredmények:
1. Válaszhiány antidepire (tehát nem volt javulás az antidepresszáns hatására): bipolárisok 51 %-a, unipolárisok 32 %-a.
2. Átváltás mániába az antidepresszáns hatására (csak bipolárisoknál): azoknál, akik hangulatstabilizátort is szedtek az antidepi mellett: 32 %, akik csak antidepit szedtek: 84 %.
3. Ciklusgyorsulás antidepi hatására (tehát hogy gyorsabban jönnek egymás után az epizódok): a bipolárisok 26 %-ában, ezek közel egyharmadában rapid ciklus alakult ki (tehát 4 vagy több epizód évente).
4. "Tolerancia." Tehát, hogy noha segített az antidepi, újra depibe esett a páciens miközben egyfolytában szedte az antidepit. Ez 3.4-szer gyakoribb volt bipolárisban, mint unipolárisban.
5. Visszaesés (depibe) az antidepi megvonása után. Ez viszont unipolárisban gyakoribb, mint bipolárisban, mégpedig majdnem 5-ször gyakoribb.
6. A 3., 4., 5. pontok (ciklusgyorsulás, tolerancia, visszaesés megvonáskor) szempontjából teljesen közömbös volt, hogy a páciens szedett-e hangulatstabilizátort, vagy nem.
Azért arra figyelmeztetnék mindenkit, hogy ez nem szentírás, vannak más eredmények is, nehogy erre mindenki a szemétbe dobja az antidepijét. Azt is hozzá kell tennem másrészt, hogy a személyes tapasztalataim eléggé beleillenek ebbe a képbe. Én eddig minden antidepire reagáltam valahogy: vagy segített úgy egy hónap alatt kimenni a mély depiből, vagy átvitt hipomániába úgy két hét alatt (aztán vissza a depibe, megint hipománia, libikóka szinte napos ciklussal, akár hónapokon át). Viszont hiába szedtem tovább, nem akadályozta meg a következő depit. Sőt, amióta szedem az antidepiket, én is kifejlesztettem egy rapid ciklust, ami katasztrofális, mert így szinte az egész életemet kitöltik a tünetek. Ezért aztán decemberben, amikor kijöttem a depiből, leállította áterem az antidepit (Coaxil) és most csak Tegretolt szedek. Meg próbálkozom szinte a teljes saláta arzenállal: fényterápia, rendszeres testmozgás, folsav, omega-3. Plusz lógus, plusz koptatom a tisztelt fórumozó társakat. Lehet, hogy a sorban az utolsó a leghasznosabb? :) Aztán remélem a legjobbakat. Tavaly március 4-én jött a tavaszi depi, tavalyelőtt április 10-én, 2001-ben február közepén. Most egyelőre jól vagyok. :)
Randomised, controlled trials of cognitive therapy in bipolar disorder are required to establish the short-term and long-term benefits of therapy, and whether any reported health gain exceeds that of treatment as usual.
Sajnos ehhez nincs hozzáfárásem, hívd fel a SOTE pszichiátria könyvtárat, szerintem megvan nekik, ha nincs, akkor megmondják, hogy hol van meg. Utána sétálj be a könyvtárba és fénymásold le.
Nem akarom a szientológiát védeni, de én úgy tudom, hogy ha valaki kapcsolatba került a pszichiátriával - és egy skizó dg. az feltétlen az - s ezt el mondja a szientóknak, akkor messze elhajták és nem dianetikázzák.
Igen, jól értetted egyszer estem csak át mindkét szakaszon.
Kérdeztem anno a szomszéd főátert :o) és a kezelő orvost is. Mindketten egybehangzóan állították, hogy egész életben Lítiumot kell szednem. Ettől nagyon magam alatt voltam, a havi kontrolltól és a gyógyi szedéstől betegségtudatom volt, amitől sokadrangú embernek éreztem magamat. Nagyon elkeserítő volt látni, ahogy jártam vissza a kórházba, hogy a sorstársak közül mennyien estek vissza. Hol bent, hol kint. Az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor a kezelő orvosnál rákérdeztem, hogy a gyógyszer mellett vállalhatok-e gyereket. A válasz az volt, hogy a Lítium mellett rendellenesség lépne fel, anélkül viszont jó eséllyel visszaesnék. Azért próbált vígasztalni is, hogy ne aggódjak épül a kórház új szárnya, ahol külön berendeznek kismamáknak egy zárt osztályt. Jól megvígasztalt, nem? :o)
Ez annyira megrázott, hogy elkezdtem azon törpölni, hogyan úszhatnám meg a dolgot. Végül úgy döntöttem, hogy megpróbáltam saját magamat meggyógyítani, itt gondolok arra, hogy ötszázezerszer átrágtam magamat a tüneteken, okokon, elmentem agykontroll tanfolyamra és 2 éves gyógyszerszedés után abbahagytam a gyógyit.
Azzal blazíroztam, hogy ha már egyszer visszaesem, akkor az ne terhesen legyen. Ha viszont tudom magamat kontrollálni, akkor hurrá.
Sokáig nagyon ingatag voltam, de mára már teljesen jól vagyok. Nem mondom, hogy nincsenek hangulat ingadozásaim, de azok a "normális" :o) kategóriába esnek.
nekem egy elég szörnyű tapasztalatom van a scientológia/pszichiátria kérdésről. egy barátom felesége diagnosztizált skizofrén volt, pár eseménnyel, de az akkori időkben jó ideje tünetmentesen élt. belekavarodott a dianetikába, járt auditáltatni magát, aztán amikor clear lett az ottani rendszer szerint, lebeszélték a kezelésekről, meg azt mondták neki, hogy nyugodtan szüljön, bár ezt az orvos egyértelműen tiltotta a skizofrénia miatt, ami szüléskor rossz fordulatot vehet. szült, és azóta zárt osztályon van. összefüggően beszélni sem tud. én emiatt azt hiszem elhidegültem ettől az irányzattól. mert ez felelőtlenség. és ez csak egy eset.
Örülök, hogy rátaláltam erre a topicra.
Szerencsére én már túljutottam ezen a betegségen, de szívesen beszélgetek veletek a tapasztalataimról.
Azt nem állítom, hogy meggyógyultam, mert szerintem ez egy olyan nyavalya, amitől nem lehet megszabadulni, viszont szinte teljesen tünetmentes vagyok. 1997 óta nem szedek gyógyszert, előtte 2 évig ettem a Lítiumot. A pszihiátereket messze ívben kerülöm, jó tapasztalatom nem volt velük. Nekem 1 ideje már az a meggyőződésem, hogy azért kerültem a mániás szakaszba (elég rendesen, 3 hetet töltöttem zárt osztályon), mert nem vették figyelembe azt, hogy kezdek kikeveredni a depresszióból, viszont ugyanannyi antidepresszánst kaptam, mint amikor teljesen a gödör alján voltam.
Azt már csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy amikor előjött a mánia, akkor az akkori szomszédom, aki pszihiáter főorvos, az égvilágon semmit nem vett észre belőle, pedig együtt iddogáltunk Nála.
Engem mindig rendkívül elbizonytalanítanak írásaik. Ahogy Te is OutsideR, néha úgy érzem, igazuk van, máskor azonban - s ez a sokkal gyakoribb- azt érzem, hogy nagyon-nagyon sokat ártanak nekünk, akik problémákkal küzdünk, vagy "problémás" emberekkel foglalkozunk.
Én sokáig azt hittem, hogy aki orvoslással, és főként a lélek és az elme gyógyításával foglalkozik, valahol empatikusabb, "különb" mint az átlagember, hiszen ezért lett az, ami. HIvatásomnál fogva dolgoztam pszichiáterekkel és pszichológusokkal is. Sajnos nem ezt tapasztaltam. Bízom benne, hogy csak véletlen volt!
:-) Üdvözlöm a "Bácsit/kat"! Magam is "néni" vagyok!
mostanában került a kezembe a Szcientológusok Nemzetközi Szövetsége támogatásával az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért által kiadott, közérdekűnek titulált, pszichiátriáról szóló, valójában orvosoknak készült és szánt kiadvány. Olvastad? Olvastátok?
Köszönöm gyors válaszod. A teszten négy pontom lett; mind a szomorúságot, enerváltságot állító mondatok közül. Sokszor azt hiszem, nem is kéne szednem hangulatstabilizálót, hiszen mivel már tudom mire kell figyelnem, talán elég lenne az SSRI-t csökkenteni egy esetleges kilengéskor. Az a baj, hogy a pszichiáterek -tisztelet a kivételnek- mindenkit, aki hangulati zavarral küzd, egységesen úgy ítélnek meg, hogy képtelenek megítélni saját állapotukat. Én ezért hagytam el azt a pszichiáternőt, aki mindenáron azt akarta elhitetni velem, hogy nem láthatom a helyzetemet megfelelően, és csak a környezet kompetens a kliens megítélésében. Talán ez is sok embert elriaszt. De nekem meggyőződésem, ami Titeket olvasva megerősödött, hogy igen is kell, hogy beleszólhassunk.
Amit OutsideR írt az intézményi kezeléssel kapcsolatban, szerintem nagyon igaz. Nekem szerencsém volt: a barátnőm neurológus, így amikor összeomlottam, nem pszichiátriára, hanem neurológiára kerültem. Két napig egyedül voltam néhány idős néni között a folyamatos sírásommal; kedvesek és empatikusak voltak, békén hagytak, nem akartak mindenáron "segíteni". Ha pszichiátriára kerülök, ott tönkrementem volna.
Hippocampus! Öröm olvasni hozzászólásaidat, és a többiekét is (nagyrészt fiúk vagytok, ugye? - bocs, ha indiszkrét a kérdés;csak a stílusból gondolom, mely tárgyilagos, lényegretörő és nagyon emberi)! Köszönöm! szívesen olvasnék még Tőletek!
Zsuzsa
Nyilván te pontosan tisztában vagy a hipomániás tünetekkel, de hadd említsem meg ezen a fórumon is, hogy föltettem egy "bipoláris spektrum teszt"-et a hippocampus.fw.hu-ra.
Üdvözöllek Mindnyájatokat!
Olvasva e fórumot, úgy érzem, bátran megkérdezhetlek Benneteket nyomasztó kérdésemmel kapcsolatban.
27 éves korom óta, lassan kilencedik éve szedek antidepreszánst "sima" depresszióra - Seroxatot.A szedés kezdetét követő másfeledik évben kialakult nálam egy gyógyszer indukálta mániás állapot; nem volt olyan szörnyű, mint amelyről néhányan írtok, inkább önmagamhoz képest lettem nyitottabb: könnyen tudtam beszélgetni olyan emberekkel is a környezetemben, akikkel addig nem tettem, sokkal aktívabban dolgoztam, új, szép ruhákat vettem, de csak olyanokat, amelyekre egyébként is szükségem volt.Egyetlen negatívuma volt - családanyaként méltatlan kapcsolatba keveredtem . Elvették a gyógyszert - összeomlottam. Újra kezdték, de már Litiummal. A litium bántja a pajzsmirigyemet - túlműködik, amire gyógyszert szedek. Felmerült, hogy cseréljük le a litiumot Tegretolra. Ettől azonban a mellékhatásait elolvasva félek.
Ha vannak tapasztalataitok, kérlek osszátok meg velem! Minden érdekel!