Ha 78-as a kocsi, akkor a dekorit színe, állapota nem stimmel, az tutira fiatalabb. A 4. ajtóra lehet árulkodó jel az, hogy bal hátsó teliablaknál olyan kapaszkodó van, amelyet csak az állóhelyeknél használtak bármely típusokban (a magyar példányoknál csak a 260-asban). Ez arra enged következtetni, hogy ott valóban állóhely volt, ha viszont így van, akkor az állóhellyel szemben meg ajtó (mert anélkül elég hülye megoldás lenne). Ami viszont ennek ellentomond, az a a fekete kapaszkodó, mert az tutira nem '78-as. De ha az is, akkor meg átfényezték. De akkor viszont minek rakták vissza?
Kedves fórumos társak! Valaki tud bármilyen információt a HCP-084 hollétéről? Selejtezését követően eltűnt mint Petőfi a ködben. Előre is köszönöm a segítséget!
Viszont úgy tudom, hogy 280.22-ből csak egy bemutató kocsi készült a görögöknek. Az viszont '78-ban. Annak jellegzetességei: tekerős viszonylatjelzők (Roll-Band) elöl, oldalt az első ablakban és hátul középen
roletták az oldalablakokon (mint a 250/256-ban) és a tetőszellőzők között a hossztengelyben "kupola" ventillátorok. Ez az, aminek legalább látszani kellene. Nem tartom valószínűnek, hogy az összes tetődekoritot emiatt kicseréltek volna, nem beszélve a tetőlemezen levő kerek lyukak becsinálásáról. Azok ugyanis "kit zavartak volna" kategória. Aztán lehet, hogy tévedek.
Tehát, ha az alvázszámához hűen ez volt a görög mintakocsi, akkor a fenti jellegek nyomait kéne megtalálni rajta.
Ja, meg persze 4 ajtó nyomát, amit elég egyértelműen meg lehet találni. Esetleg kék festéknyomok a felnyitott homlokajtó mögötti alkatrészeken (de ez már 'naon perverz).
Ha viszont a két befalazott ajtó nem derül ki egyértelműen, akkor bukott a mutatvány és ez tuti nem az a busz. Esetleg annak az alvázszámát örökölte meg ez valamikor.
Optikai csalódás :). Használható volt mind a 4 ülés. Ami esetleg új lehet a CLD-hez, érkezésekor világos/közép szürke volt vékony csíkokkal az ablakok pedig sötét tükrös fóliával voltak bevonva.
Azt ugye most rosszul látom, hogy a 3 (4?) utólag berakott keresztirányú ülés közül hátulról a harmadiknak egyenesen a közepére rakták a kapaszkodót? Pedig közvetlenül mellette is van egy.
Mind az öt a nyíregyi bontóban van most (vagy még)? Nyáron, amikor voltunk ott, az ANT-606, a BRF-921 és a CLD-173 állt csak a bontó udvarán. Akkor már úgy állt a dolog, hogy júliusra esetleg szét is vágják mindhármat, csak ezért kérdezem.
Ez jó kérdés, valahol láttam 280.26-os típusként is emlegetni, ami szerintem kizárt. Érdekes viszont az utánfutóban a török módra merőlegesen elhelyezett üléssor.
Egyszer úgy 10 éve amikor a 282-es maradékát fotóztam Nyíregyen a Transz Tournál, azt mondta nekem egy Tag, hogy van itt még érdekesség, pl. a CLD-173-as csuklós, ami eredetileg jobbkormányos volt.
Erősen kételkedtem benne, de sajnos azóta sem volt módom kielemezni, ilyen irányú nyomokat keresve rajta.
Jaaa, nem, nem a CLD-173 volt. Egyébként mi igaz abból, hogy az az Ikarus Motorsporté volt? Az ACC-166-al meg Farkas Bercit hordozták körbe az országban. Ez is állítólag.
Mi köze az ablakoknak az alvázszámhoz? :-) Egyébként teljesen vegyesek az ablakok, eredetileg teliüvegek lehettek, amit apránként cserélgettek nyithatóra, van benne feles és negyedes is.
A második egyébként a BRF-921, ex-Agria, gondolom ezt te is tudtad.
Képeket, videót, információt keresek a buszok vasúti szállításáról a 80-as évekből saját célra. Eddig egy 1964-ben készült képet láttam csak az 'Az Ikarusz évszázados története' könyvben. (A könyv egyébként most akciós a kiadó honlapján, ha valakinek nincs még meg és szeretne beszerezni egyet (vagy további példányokat :o) )
@Alien Angel, esetleg az ismerős szerzőt megkérdeznéd, van-e a fentiekről további anyaga?
Ha csak a nagyszobában fűtesz, ne csodálkozz, hogy a kicsiben hideg van. Ha mindkét helyen van fűtőtest, akkor azt be kell kapcsolni és akkor meleg lesz. Nem a szobaajtókat kell összenyitni azért, hogy az egyikből átmenjen a másikba a meleg.
Szerintem leginkább a csuklós rész végtelenül rossz fűthetősége lehet a magyarázat. Amikor visszajöttek az NDK-ból a hátul ajtó nélküli, sok ülőhellyel rendelkező 2-0-2-0 ajtajú Ikarusok, bizony már egy kisebb hidegben is simán az volt, hogy a csuklóban nem ült szinte senki, az első traktus meg majdnem tele volt.
A 2-2-2-0 ajtajú buszokon pedig ha az ajtóval lehűtöd az első részt is, akkor az egész buszban vagy 5 fokkal hidegebb van.
Emellett normális sofőrnél nem volt olyan nagy probléma a 2-0-2-2: miközben a felszállás ment/megy az első ajtón, hátrafelé mozogva le lehet szállni.Igazi tömegnyomoros vonalon (Kazincbarcika-Miskolc) sem ez volt, ami miatt késést szedett össze a járat.
Ne felejtsd el, hogy az első kocsikon a hátsóajtó melletti ficakban utasülés helyett kalauzpulpitus volt. Hátsóajtós felszállás mellett egészen más utasáramlás mutatkozik.
Soha nem értettem, hogy a helyközi változatoknál miért nem ezt az ajtóelrendezést alkalmazta az Ikarus... A Volánok vajon nem jelezték annakidején a gyártónak, hogy a 2-0-2-2 ajtóelrendezés utascsere szempontjából elég foscsi? :)
Eredetileg tényleg FÁK elővárosi, ráadásul osztott első ajtós, nagyfülkés-különbejáratos ahogy a társai is (260.50 és .52) Nálam 1989-től létezik ez a trió.
A 260.51J1 és J2 későbbi volános 3 bolygóajtós mechanikus váltós, de egyáltalán nem 260.51, mégis az.
Viszont nálam hiányzik a 260.53 altípus, amibe beleillhetnének ezek a volános háromajtós példányok.
Aztán ott a 260.54, ami meg kétajtós elővárosi mechanikus, kivéve DUD-672...
Igenigen létezett a venezuelai kontingens, de azok 1975-ben voltak. Ez a busz későbbi. Külső jegyei alapján 1978-ra tippelek. Korábbi teljesen kizárt, későbbi max. 1979.
You can give a try to Balaton Volan (their contact). They have 4 examples of 260.43s still in service, however they will be withdrawn by the end of the year. Plate nrs are: ELN-921, EUE-613, GFX-945, GFX-946. (In local service there are still significant amount of exGDR buses, but there will be no new buses in that division in the near future, so those will remain in service for a while.)
These 4 vehicles had been given a complete renewal once in their lifetime. This meant full exterior and interior renewal. Their engine was swapped to a turbocharged Raba D10. They were well cared until about 5-7 years ago. Since then they are 'spare' buses, i.e. they replace other ones if those need some fix. This means their appearance is somewhat shabby.
If you seriously want to buy one, ask for all kind of pictures you can imagine. Their body structre may be rusted, which means that a decent amount of money need to be invested to achieve a presentable condition.
Try to contact them in German first. Lake Balaton (or 'Plattensee') is in the proximity, so there may be some person speak this language. Don't expect too much eager from them.
Other opprortunity is Bakony Volan (contact). There remained one 260.02 (DUL-848), which will go to the graveyard this year. Note that the third door was elaiminated on this vehicle. The information given above holds for this bus and company as well.
Ostoba kérdés - és tán szégyellem is magam, hogy meg kell kérdeznem - de az ajtó felöli oldalon a szélvédő előtti hajlított kapaszkodó, ami kilátszik a régebbi 200-asokról készített fotók első szélvédőjén mi célt szolgált? Van esetleg valakinek belső képe arról, hogy ez hogy nézett ki az utastérben?
Biztos forrásaim addig vannak róla. Ez nem kőbe vésett, de addig és akkor még biztos készült. Érzésem szerint a 400-asok sorozatgyártásáig készül(het)tek a hagyományos típusok, és 1993 utánra tenném a 200-asok másodvirágzását az egyszerűsített számozással.
Az Ikarusok készítője, a Magyar autóbuszgyártó Kft. nyerte a BKV PKD (Partly Knocked Down) tenderét. Az első új háromajtós Ikarus V127 2014 tavaszán állhat forgalomba.
[...] Bővebben!Tovább »
A 260.50 elvileg FÁK rendeltetésű, szóval exportból visszamaradt. De hogy cifrább legyen, némelyik itthonragadt kocsi értékesítés előtt hazai kivitelnek megfelelő altípust kapott.
A rendszerváltás előtt újonnan 260.06, 260.16, meg a nagyon ősi időkben 260.00 is. Lehet, hogy exportból is csurrant-cseppent egy-két kocsi. A 90-es években került az Albához .33A, meg .50J is, utóbbi nem tudom, menniyre azonos a .30A-val vagy a .30M-mel.
Alapvetően 260.06 a megoldás. Ezen felül vanak az exportból visszamaradt és visszavásárolt kocsik, a BKV-MVK-tól levetett kocsik.
Meg az "újhullámos", '90-es évek második felében a volánoknak készült kocsik, amik főleg 260.30A és 260.30M-ként vannak vizsgáztatva, a valódi altípust nem tudom (talán 260.33 vagy 260.56 ?)
@ Alien Engel: Thank you very much, that is very friendly :-)
@ P. Stephenson: I know the Haidu Volan buses since 2 years. Last year I asked there and got some pictures, but the shape of the buses was horrible. This year I asked again, but they never answer.
About BKV buses I have heard, that they are not in good condition too. But I cannot prove certainly, so I just have heard. I just have looked to your link and I saw, that they sell 260.43. Means "komplett", that the buses are driveable and any compontents are still in it? Whom I can ask for questions? The mail address at the bottom below the list of buses? Or will you advise against buying BKV buses?
About your second request: I know one of the three authors, I've forwarded him your request, we'll see what he can do for you, I ask for your patience.
I am new member and I am from Germany. So please excuse, that I cannot write and not understand hungarian language.
If I have read in this forum before, I used the "google translator" with it's sometimes horrible translations ...
Now I have 2 request to you hungarian bus fans:
First request: COLORS of Ikarus buses for GDR (NDK)
I am searching for the original color names in the 80's years which were used in Ikarus Factory for delivery to the GDR (NDK).
I want to know the official colour name of the "Ikarus yellow" and if it was a colour from "RAL" color space or from east-german "TGL" color space. You understand, every color has a name.
So for example the tramway in Berlin was colored in "TGL" number 0310 "elfenbeinbeige" (ivory beige) and 0507 "rotorange" (redorange).
But the orange color of the buses from BVB Berlin was a little bit more yellow. It was not "TGL 0507" like the tram-orange.
I think, someone from the Ikarus factory should now, in which color they have painted the special colored vehicles for Berlin BVB.
And I want to know the color names and numbers from old Ikarus 180 and 556 buses white with red band.
In Germany no one can answer my questions, no one know ... so now I will try to ask in the "home country" of Ikarus buses and I will hope someone remember ... :-)
Second request: Picture in the book "Rolling legends" ("Az Ikarus évszázados története")
I have the book "Rolling legends" (english book version of "Az Ikarus évszázados története") from Gerlei Tamás, Kukla László and Dr. Lovász György.
On the top of page 93 there are 2 pictures of Ikarus 280.02 from 1974 in blue-white color for GDR (NDK).
In the book is no individual evidence of photographers or source of pictures.
I want to ask the three authors for this two pictures, but I cannot find a way to contact them.
And I searched for the publisher of the book. In the book stands "Didaktika Kft.". I tried to search with google, but I did not found any contact to a publisher with this name.
So my question to you: Does anybody have this 2 pictures (1 x blue-white 280.02 door side, 1 x cockpit view of the same bus)?
Or does anybody can help me to find a way to contact one of the authors or the publisher? Or a way to get the pictures in good quality?
Does anybody know, if there are Ikarus 260.02, 280.02 or 415 to sale in hungary?
If you know, please let me know too.
You can write to me in english or german language please.
Please contact me here or e-mail iak4-04(at-symbol)indamail(dot)hu
Szuperek a képek, kár, hogy eredeti ÁFÉSZ-es már nincs belőle. A sárga szín az már nem az eredetije. Nekem volt szerencsém ilyenből vásárolni abban a faluban, ahová oviba jártam át. Akkor jött, ha a vegyesboltban szabadság volt, vagy valami nem működött. A kassza a sofőrnél volt és jó szűk volt a hely a polcok között. Ezen a buszon kivételesen hátul kellett felszállni, elöl pedig le. Persze csakis fizetés után :-)
A postatiszta és eredeti gumírozású bélyekek értékét mennyire csökkenti a ragasztón az ujjlenyomat, mennyire kell szem előtt tartani?
A postán általánosan forgalmi bélyegként használt, árult (Tájak-városok, Kastélyok, Repüléstörténet) bélyegeken elég sok van, a postás kisasszonyoknak gondolom nem kötelessége erre odafigyelni...
Nem nagy valószínűséggel, hanem teljesen biztosan. A kubaiak saját típusokat is létrehoztak az Ikarus-alkatrészek bázisán (még vasúti szerelvényeket is), ilyen hosszban és ilyen ablakelrendezéssel pedig Ikarus nem létezett.
Érdekesség, hogy több jármű is a 266-osok ráncajtajához hasonló ajtóval lett szerelve, ám az ottani gyár valamilyen okból csak a 4 részes ráncajtóba való üvegekhez hasonló darabokat rakott bele (a képen is egy ilyen látható).
Az emeletről pedig: amiket hallottam arról a vidékről, abból nem tudom biztosan, hogy gyári-e vagy átépítés, de simán elképzelhető, hogy létezett.
akkor jól láttam.. x éve buszból néztem kifelé, és abc-s ikarust láttam.. azóta kerestem, hogy merre lehetett, vagy csak képzeltem -e.. :D és stimmel, hogy a leégett sajtgyár után volt..
Nem bántásként, de ha már ilyen kukacoskodó vagy, a saját BKV fotós honlapod szövegén is lenne mit csiszolni, ami a közösségi közlekedési közlekedésével kapcsolatos... ez sem kisebb ökörség.
Velem a nagybátyám rajzoltatott (sikertelenül, nem bizonyultam tehetségesnek) és ő maga rajzolt szinte tökéletes OFF szovjet metró profilokat a 80-as évek végén.
Valaki meg tudná nekem mondani,hogy az AVC-934 mikor kapta a vázcserés felújítását? [Esetleg maradt fenn róla kép a mai Agriás flottaszínnel,de még eredeti homlok-hátfalasan?]
Szerintem is más ez a busz, a bordó árnyalata is nagyon más (habár a papírképek színhűsége...), de a prizmák máshogy vannak valóban, a szegélye is más, és tele van nyitható ablakokkal. 2006-ban sikerült megörökítenem:
A busz kb. 2 éve kapta ezt az egyszerüsitett köntöst, én gyakran utazom vele ma is. Az biztos, hogy a Volánbusz tulajdonában volt anno. A busz román törzskönyvében a gyártási év 1991, a tipus pedig Csepel.
Ez a szokásos román megoldás. Annak idején kivitték a 421-et, aztán amire végleg szétrohadt, akkor jött helyette a 653, a papírok meg maradtak ugyanazok. Lásd még az Ikarus 254-est: most a DUL-911 fut kint annak a rendszámával és papírjaival, de le is fényezték ám pirosra, mert az elődje is az volt. Piros is, Ikarus is, szóval ugyanaz. :D
Nekem nem annak tűnik. A BSK nem teliüveges, hanem elhúzható. Máshol vannak rajta a prizmák az oldalán. A BSK-nak vastag gumicsíkja van alul, van benne táblatartó, nem roló van mindkét oldalt.
1. Szükségem lenne a neten elérhetőnél nagyobb formátumú jellegrajzokra Ikarus 250-es valamelyik altípusának elkészítéséhez, itt vagy az mhunci@freemail.hu ra. Köszönöm szépen előre is.
2. Az alábbi szám kit/mit takar? 266519820304
3. Szükségem lenne egy természetesen költségtérítés ellenében a hosszú, külön betűkből álló I K A R U S fém betűkre, illetve a 300-as sorozat magasabb betűire is, ha valaki megállna tőlük.
A kép 1987-es, de a VINje szerint a gép 1990-es... ez így mennyire zárja ki vagy erősíti meg a gép eredetét. Mert feltételezem mivel frsz. már volt rajta ott is elvileg ugye a gyári tábla azonos maradt a mai napig. vagy tévednék?
Kb. 10 éve a Baks község melletti balesetnél az ig.mű.szakértő azt állapította meg, hogy a baleset azért következett be, mert a buszvezető, az esős, nyálkás, csúszós úton, a retardelt nem kapcsolta ki.
Az automatás buszoknál jeges úton - tanítják -, hogy érdemes kikapcsolni a retardert is, ha nem is üresben menni. Mert az is be tud blokkolni.
Hallottam olyan véleményt is, hogy azt nem, de a kipufogóféket kell kikapcsolni jeges csúszós úton, az tud blokkolást okozni. Nem vezetek buszt, de blokkolást csak retinél tapasztaltam eddig.
Állóhelyben pörgő kereket OFF MAN SG is produkál, érdekes látvány volt az utascserét végző busz alatt.....
Segítséget kérnék: az Ikarus-Irisbus Agora (tudom, valójában nem Ikarus) buszhoz kéne nekem B-csuklóközép és C-csuklóközép méretek mm-ben. Illetve mellső és hátsó túlnyúlás, már sokféleképp gúgliztam, de érdemi eredmény nélkül. Ugyanezen méretek a V187-hez.
Biztosan külön lehet választani a mechanikus és az automata váltó sajátosságait, vezetéstechnikáját menet közben, más-más útviszonyok esetén (vizes, havas, száraz stb). Mindenesetre, amiről beszélsz biztosan tapasztalati úton írod, magam is szívtam az off V7700-zal: havas úttesten álló helyzetben hiába volt rögzítve a veszting, álló helyében padlóra taposott fékkel tekeredett, a közepét tolta balra, mindaddig, amíg neutrálba nem kapcsoltam. Szóval álltában, a hóban befékezve (plusz rögzítőfékkel) simán hajtott (és forgott is) a 'C' tengely, nyomhattam ott akármit is...
Mert ha ráfékezek sebességben akkor beblokkol az első, viszont ha kilököm üresbe hátul már nincs hajtás, hatásosabb a fék és kisebb erővel kell taposni így éppen nem blokkol be az első. Ugyanez igaz az E94-re is.
hát Debrecenben nem sok hegy van, még domb se - ott nagy gondot nem okozhat, de értelmes sofőrnek lejtmenetben eszébe se juthat üresben gurulni, pláne busszal....ahogy RIKA írta valahol: síkvidéki ember volt - a hegymenet le-föl azért egy más dimenzió...........
Ezért is volt érdekes számomra RIKA véleménye, miszerint ezt akkoriban minden buszos teljességgel úgy érezte, hogy vele nem történhet meg.
-----------
Nem hiszem, hogy ilyet írtam volna.
Azt viszont tényleg írtam, hogy az akkori buszvezetők kb. 90%-a a medicor buszvezetőt hibáztatta a dologért.
S akkor valamit az oktató fimről amit akkoriban minden BKV,Volán buszvezetőnek levetítettek.
Az Országos Közlekedés Biztonsági Tanács csináltatta a filmet.
Fogtak egy ugyanolyan altípusú IKARUS-255-öt. Eljátszották a filmben a a berettyóújfalui telepen történteket. Majd kivitték a buszt +szerplőket Ausztriába. Pont oda ahol a dolog történt.
Bemutatták, hogy mi történt a hegytetői parkolóban amíg a csoport odavolt.
Majd több kameraállásból lejöttek ugyanott (nem IV.-ben) a busszal, ahol eredetileg is lejöttek.
Van ott egy hosszű egyenes lefelé még a kanyar előtt.
Amikor az oktatásokon a filmvetítés zajlott, a filmet néző aktív buszvezetők egy része (mint a gyerekekek a bábszínházban) bekiabáltak a filmbe, hogy :.
...FEKTESD EL? fektesd el !!.....
Ugyanis a hosszú egyenes jobb oldala a felfelé tartó rézsű. Jó hosszú rézsű.
Tehát amikor észreveszi, hogy baj van, bemegy a jobb oldali árokba (kicsi lapos szögben) és ráfekteti a busz jobb oldalát a rézsűre, akkor széttöri a busz jobb oldalát + lehet, hogy lesz 2-3 halottja + 10-12 sebesültje, ......de ennyivel megússzák.
Ehhhez hideg fej és nem remegő kéz kell.
Sajnos a buszvezetők se nem angyalok, se nem hősök.
(pláne ma)
A kolléga amatőrsége abban is tetten érhető volt, hogy pánikba esett.
Annak idején (ma már nem) nem volt megengedhető, hogy közforgalmú buszvezető pánikba essen.
Ha valakiről ilyen kiserült, akár kisebb ügyben is, attól elköszöntek.
A lengyelországi Sosnowiecben ma hivatalosan is elbúcsúznak az Ikarusoktól.
Az elmúlt 3 évben 55 280-ast selejteztek, ebből idén 15 darabot. A teljes állomány egykor (lényegében 2006-ig 100+ jármű volt) 120 280-asból és 23 260-asból állt. Utóbbiakat 2007-ig fokozatosan vonták ki az állományból, míg a 280-asok tömeges selejtezése 2006 óta tartott.
valószínűleg a motor addigra már annyira felpörög, hogy talán kivenni sem lehet/ett/ negyedikből, nem hogy még visszarakni 3-ba, 2- nél meg tuti szakad a kereszt....
Nekem ott tojik be az egész ügy,hogy a sofőr (bírósági jegyzőkönyvben tett saját vallomása szerint !) tudta,hogy nem jó a fék,és ennek ellenére elvitte a buszt a sok emberrel.
A tegnap említett Moldova-könyv a kamionosokról (A pénz szaga) tele van olyan sztorival, hogy szó szerint életveszélyes kocsikkal mennek fuvarba, mert muszáj. Jó, tudom, a busz az más, mert az viszi a legdrágább holmit, de mégis, a kötetből legalábbis az jön le, hogy bőven benne volt a rendszerben egy ilyen katasztrófával végződő fatális sorozat esélye. Ezért is volt érdekes számomra RIKA véleménye, miszerint ezt akkoriban minden buszos teljességgel úgy érezte, hogy vele nem történhet meg.
Oké-oké, de mi van akkor, ha a lejtő miatt fokozatosan kell visszaváltani. Tehát megy előbb négyesben, majd ahogy erősödik a lejtő, úgy vált vissza hármasba, kettesbe. Ilyet sem lehet? (Autóval ilyet szokás tenni.)
a buszvezetőknek (teherautó vezetőknek is) már 194x-től azt tanították, hogy lejtőn lefelé maximum azzal a sebességi fokozattal haladunk mint amekkorával fel tudtunk oda menni.
Ezt még én is ismerem, pedig nem vagyok buszvezető.
Ehhez képest elég közismert üzemanyagtakarékos megoldás volt az üresben gurulás - még az Ikarusok idején. Volt, aki kilométert is gurult, rendszeresen.
Szerintem,nem tudsz visszaváltani.Kiveszed a sebességből,és akkor tovább gyorsul a busz.És innentől nem tudsz akkora "gázfröccsöt"adni,hogy elfogadja az alacsonyabb sebességi fokozatot.
Ha ez sikerülne mégis,a váltó szétszakadna.(Lehet nincs igazam)
"Azt írja, hogy próbálta alacsonyabb fokozatba tenni, de nem ment neki"
A konkrét példától elvonatkoztatva, egy kérdés merül fel bennem, magával a visszaváltással kapcsolatban. Ha egy ilyen szituációban, ilyen paraméterekkel mondjuk tényleg vissza tudna kapcsolni, kibírná a kuplung? Nem égne le? Mert ha leég ugyan ott van... Egyébként az a véleményem, hogy ennél a balesetnél, ha a technika jó lett volna, talán még a gyakorlatlan sofőr hibáját is ki tudta volna védeni. Jól működő bubuval, meg fékkel még 4-esben is lejött volna. Lehet megijedt volna és több ilyen utat nem vállal. De itt sok a ha..., meg eltelt 30 év. De azért érdekes, hogy egy 1 éves busz ilyen fékekkel legyen. :(
Nemrégiben papirgyűjtés volt nálunk,és ráleltem néhány Ikarusos képre. Van köztük faros,asszem 620-as és 180-as is,nameg a 200-as szériából is. Nem tudom sajnos,hogy képeslapok lehettek valaha,vagy egy fotós egyedi darabjai. Ha érdekel valakit,bescannelem és felteszem őket.
A fotón látható Tr5-ös bal felső "sarkán" az a valami a tetőn kivezetett kipufogócső. A korai Ikarus 60-asokon is létezett még ilyen megoldás. A Tr5-ös helyzetjelző/féklámpája a rendszám felett középen vehető ki. A karos index 1958-ig volt elfogadott. Érdekesség képpen jegyzem meg, hogy tudomásom szerint legtovább a Volkswageneket szerelték ilyennel. Az 1960-as(nem usa kivitelű) bogarakon még ilyen volt a "b" oszlopukban, ezt követően 61-ben már kizárolag az azóta is alkalmazott irányjelzőkkel folyt a gyártás. A borostyánsárga indexbúra szabványa Mo.-n ~1976-ban lett bevezetve. Addig elfogadott volt a hátul piros, elöl pedig a helyzetjelzővel közös házban lévő színtelen búrájú lámpa is.
A képen látható busz, ha jól látom nem Ikarus, hanem egy tr.5-ös. Ezeknek hol voltak az irányjelző és egyéb lámpái hátul? Vagy akkor még nem szereltek hátulra lámpákat? Egyet látok csak a bal felső sarokban. Vagy a korabeli kresz szabályai szerint csak a balra fordulást kellett láttatni? Régi tájakat, városokat bemutató könyvekben is figyeltem, hogy némely busz hátulján nem látszanak lámpák (pl. Ikarus 60-ason sem, csak egy bazinagy lökhárító.) Nem vagyok hozzáértő, csak érdekel...
Azt írja, hogy próbálta alacsonyabb fokozatba tenni, de nem ment neki.
Létezik ilyen?
------------------
Igen.
Sajnos létezik.
Az IKARUS-255 típusú buszok többsége még a régi ATRA** váltóval volt szerelve.
A szóban forgó példány már az IKARUS-255 egyik utolsó hazai szériájából való, itt már ZF hatsebességes váltó volt.
Mindkét váltónál az volt a helyzet, hogy 1-3 évig (úgy 300.000 km-ig) igen kemény volt.
Elméletileg szinkronizáltak voltak, de a gyakorlatban az 2.-3.fokozatokat inkább régi duplakuplongos módon használtuk (1.fokozatot nem használtuk) mert olyan keményen kellett betenni, hogy alig bírtuk egy kuplung kinyomással elsőre kapcsolni.
El tudom képzelni, hogy az ilyen alkalmi, un. "udvari"*** buszvezetők ezt nem tudták, vagy nem ismerték.
Felelőtlenül felváltott erős lejtőn negyedikbe, s amikor onnan vissza akart kapcsolni, az nem ment elsőre se másodikra.
Ezzel azt érte el, hogy üresben ragadt.
Gyakorlatilag abban a pillanatban megpecsélődött a sorsuk.
Az IKARUS-255 amúgy se a fékeiről híresült el.
Hirhedten gyenge fékekkel rendelkezett, sűrűn megtaknyosodott.
Ezt a leírásokban általában CSEPEL xxx váltóként lehet olvasni.
Mivel a XX.ker Soroksári úton lévő ex ATRA gyárban gyártották, amit akkorra már a Csepel Autógyárhoz csatoltak, sokáig rajta ragadt (maradt) az ATRA váltó név.
***=udvari buszvezetők:
A szakma hívta így azokat a rakodóhép kezelőket, garázsmestereket, parádéskocsisokat, művezetőket, stb. akiknek a cég kifizette a "D" kategóriás jogsit és évente 3-10 alkalommal - általában vállalati kirándulásokon - vezették a cég egyetlen autóbuszát.
Azt írja, hogy próbálta alacsonyabb fokozatba tenni, de nem ment neki. Létezik ilyen? Vlsz. az egész kocsi ramaty állapotban volt - előfordulhat ilyesmi?
------------------
Első dolog, hogy Ő azt állítja erős lejtőn megpróbált visszaváltani.
Ok.
De arról nem szól, hogy hogyan került egy erős lejtőn IV.-be a váltó?
Ki tette oda?
Miért?
Ez olyan mint mikor az autópálya belső sávjában elütnek egy gyalogost.
Nem azt vizsgáljuk, hogy a gázoló mennyivel ütötte el, hanem azt, hogy hogyan kerül élő ember egy autópálya belső sávjába?
----------------
a buszvezetőknek (teherautó vezetőknek is) már 194x-től azt tanították, hogy lejtőn lefelé maximum azzal a sebességi fokozattal haladunk mint amekkorával fel tudtunk oda menni.
A közforgalmú autóbuszvezetőknek 1970-198-ig biztosan azt tanították (havonta), hogy inkább egyel KISEBB sebességi fokozatban jöjjön le mint amiben felment.
S Ú csodálkozik, hogy nem tudott megállni.
Én meg azon csodálkoztam volna ha meg tud állni.
Az idézet alkalmi buszvezető ehelyett nagyobb sebességi fokozatban jött le.
A Medicoros baleset 83-ban volt? Akkor én keverem valamivel. Mintha történt volna egy nagyon hasonló 96-7-8 körül is. Azt hittem eddig hogy arról van szó.
Én,elfogadom a pontosítást.Nincs ezzel semmi bajom.A másik topikban feltett-saját!!képeim megtaláltam a facekönyvön,vízjelezve.Mérgem már elszállt,egy barátom segítségével/vannakbirkabunkókatonatisztekaföldönésrégenisvoltakennyi/,ez a válaszom.Nézzétek el,kicsit off.
Nem ramaty kocsi volt,hiszen '82 márciusban érkezett a MEDICOR-hoz,a baleset meg '83 szeptemberben volt.Másfél éves (és mellesleg gyönyörű)kocsi volt.Nekem ott tojik be az egész ügy,hogy a sofőr (bírósági jegyzőkönyvben tett saját vallomása szerint !) tudta,hogy nem jó a fék,és ennek ellenére elvitte a buszt a sok emberrel.(Plusz tudták a szerelők,és az igazgató is,aki szintén a buszon volt) Ehhez jött a nem megfelelően megválasztott sebességfokozat,és a hegyi úton való gyakorlat hiánya.
A segítségeteket szeretném kérni. Szoktam reggelente látni egy zöld Ikarus 415-ös autóbuszt, a Nagy Lajos király útjánál. Megnéztem a menetrendjét, és azt írják, hogy az Örs vezér terénél is megáll. Nem tudjátok, hogy az Örsön hol szokott megállni? A 32-es busz leszállóhelyén, vagy a Monor-Budapest járat megállójában áll meg?
Nagyon érdekes, amit írsz. S különösen az, hogy nem tudod felmenteni. Ahol valóban nagyon kilóg a lóláb, hogy a hegytetőn nem szerelünk féket. Ez tényleg vitán felüli.
A többi? Ott már eléggé jogos, hogy ne a sofőr vigye el az egész balhét.
Azt írja, hogy próbálta alacsonyabb fokozatba tenni, de nem ment neki. Létezik ilyen? Vlsz. az egész kocsi ramaty állapotban volt - előfordulhat ilyesmi? Vagy csak a pánik miatt nem ment neki?
Az meg, hogy ilyen tömeggyilkos eszközökkel kellett az egyszeri sofőröknek dolgozni, eléggé nyilvánvalóvá vált néhány évvel később: Moldova kamionos szociográfiájából elég szépen kiviláglik, hogy kábé az isteni csodának köszönhető, hogy nem fordult elő ilyen sokkal többször.
Akkor viszont meg tudod erősíteni vagy cáfolni a tippelt helyszínt a kérdéses képpel kapcsolatban, valamint felskiccelni a történetet hozzá.
anno mikor leveleztünk, akkor azt írtad hogy azokból a körzetekből semmilyen képed nincs amikről azt írod hogy a tieid, de itt most az a kérdés hogy hogy kerültek ezek hozzájuk?
Örülök a véleményednek,teljesen egyetértek a leírtakkal.Amúgy épp most volt ennek a balesetnek a 30.évfordulója. Én is érintett vagyok kicsit ez ügyben,mert a szüleim azon a buszon voltak ,de szerencsére túlélték azt a borzalmat.Végtelenül felháborította őket,hogy a sofőrt felmentették.Mai napig én sem értem,hogyan is ..?
A "Wir lieben Omnibusse" által publikált - javarészt baleseti - felvételek tőlem származnak, azok publikálására semmilyen engedélyt nem adtam sem szóban sem pedig írásban.
Roppant sajnálatos, hogy egy hevenyészett levelet sem küldött a felhasználásukra vonatkozóan, pedig még talán meg is adtam volna ha ezt az utat választja.
Így van. Lényegében Berlinet kasztnis Ik260-asok a Jelcz gondozásában, Rába-MAN motorral, ASH váltóval, Csepel kormányművel. Lett volna 280-as is (Jelcz M17), de a konkurencia elvitte az üzletet (Ikarus-Zemun IK160P).
Autóbusz féket NEM javítunk TSz sufnituning módszerrel. Pedig a Medicorban ezt tették.
Az IKARUS-255-ös féke pedig nagyon egyszerű volt mint a faék.
Mégis elrontották.
Már 1981-től nem engedték, hogy autóbusz féket - javítás után - úgy ítéljenek meg jónak, vagy rossznak, hogy .............húzasd meg Jóskááám + most lépj bele.............módszerrel minősítsék a telep udvarán.
Ez a módszer - műszerek híján - még 1969-ben elment vidéken, de 1981-ben /83-ban már nem.
Ők mégis így csinálták.
-----------------------
Más
a buszvezető alkalmi buszvezető volt aki naponta NEM buszt vezetett.
Sajnos akkoriban a "közületeknél" ez bevett szokás volt.
Az esetről készült egy oktatófilm, melyet minden közforgalmú autóbuszvezetőnek, levetítettek a havi oktatáson** akkoriban.
Az ilyen oktatásokon az aktív buszvezetők kb. 90%-a elítélte a Medicor buszvezetőjét azért amit tett.
Ennek semmilyen jogi következménye NEM volt, ez csak erkölcsi értékítélet lett.
Amiről a Friderikusz műsorban - sajnos - nem esett szó.
1./ Az alkalmi buszvezető, fenn a hegytetőn, amig a csoport odavolt hozzányúlt a fékhez.
Egy buszvezető kint az úton semmilyen körülmények között nem nyúl a fékhez.
2./ Lejtőn lefelé (jó meredek lejtő) negyedikben próbálta lehozni a buszt. Egy IKARUS 255.70 negyedikben - sík úton - megy kb. 80-90-et.
Lejtőn meg................
Azt mondja nem állt meg neki.
Én meg azt mondom, csoda lett volna ha lejtőn lefelé negyedikben megáll.
5./ Egy buszvezető hegyi túrára, nem működő bubuval NEM indul el.
Ő elindult.
Síkvidéki ember volt aki már 2 méteres kupacot is hegynek nevezi. Ilyen "tapasztalatokkal" ment ki a hegyek közé.
Fél órán át néztem a jobb alsó képet hogy rájöjjek hol történhetett, de elvileg megvan.
Azokról a képekről ahol egy közeli rokona ütött ki egy oszlopot arról van egy olyan kósza emlékem hogy amikor az történt akkor pont ott voltam a háttérben lévő iskolaépületben..
de hogy pontosan hogy esett meg az eset, azt már nem tudnám felidézni max 10 éves lehettem kb..
Fél órán át néztem hogy rájöjjek hol készülhetett..
viszont ahol ennek egy közeli rokona ütött ki egy oszlopot arról van egyolyan emlékem hogy azthiszem amikor az történt akkor én ott voltam a háttérben lévő iskolaépületben.. de hogy hogy esett meg az eset, arra már nem emlékszem.
Szia! Akár itt, akár privátban (mhunci@freemail.hu) szeretnék részleteket megtudni ha lehet a P1 kiviteléről, esetleg képekkel együtt. Anno én is készítettem pár felvételt még máramarosi majd érmihályfalvi korából, tulajával beszélgettem, és számomra is nagy öröm ha "új életet leheltek" beléje. Tisztelettel és köszönettel, Hunor
Tudjuk a cégnél dolgoztál,ezekre milyen rálátásod volt?.
Vagy mi publikus ezzel kapcsolatban?
Köszönöm,előre is válaszod.
-----------------
Ezekre semmi.
Valóban voltam baleseti helyszínelő (5 évig) de a Magyar Postánál.
Az is elég mozgalmas volt.
BKV-s balesettel csak akkor kerültem kapcsolatba ha közös meccsset játszottak járművezetőink.
Sajnos az ilyen közös meccsek 90%-ban a postás járművezető volt a hunyó.
Legtöbb bajom a táviratosokkal volt, majd a szüttyősök törtek-zúztak, utánuk a járatosok következtek, majd a csomagkézbesítők.
A legkevesebbet az I.garázs járművezetői törtek ( kábelesek, mozgópostások, teherek, stb.)
A BKV és más buszbalesetekkel akkor kerültem legközelebb kapcsolatba amikor a KPM VI:Főosztály beosztott-beosztott tagjaként a minisiter nekem szabta feladatul a :..."..Közforgalmú autóbuszok közfeltűnést keltő balesetei miniszteri zárójelentéseinek elkészítését....."
Ez a hosszú cím azt takarta, hogy amikor olyan baleset történt BKV, MKV, Volán, stb. autóbusszal, mely az egész országban érdeklődést váltott ki, akkor a helyszínelők, rendőrök elvégezték a munkájukat és a végén nekem kellett megírni azt az összegzőt amit a Közlekedési miniszter a Minisztertanács elé terjesztett az ügyről.
Megbízásom a Közforgalmú buszokról szólt, de legtöbb figyelmet egy civil busz balesete miatti munkám kapott, ez volt a MEDICOR busz austria balesete.
Remélem sikerült rátalálni,érdekes balesetes fotók is vannak.Tudjuk a cégnél dolgoztál,ezekre milyen rálátásod volt?.Vagy mi publikus ezzel kapcsolatban? Köszönöm,előre is válaszod.
Minek nézze meg? Ha itt sem tud olvasni, ott sem megy majd semmire a tudományával :-)
Van egy piktogram, a hsz száma mellett jobbról az első, klikk, és le van a gond az ilyen okostojásokkal, sokkal olvashatóbb, élvezhetőbb a topik, hála a szűrésnek.
Úúúú.... Látom, nem jött át az irónia. A topiktárs viccből írta a 211-est, mivel a hűtőrácsán az szerepel. Olvass kétszer, és csak utána járjon a szá... kezed.
1996-1998 között fel kellett számolnom (gazdaságilag) kb. 26 katonai alakulatot, melyek között 18 katonai középiskola volt.
Adtunk le/el 6 éves Ikarus-211-et 32.000 km-el.
Illetve egy 280-at (kb. 10-11 éves lehetett) 8000 km-el.
S ilyenből találtunk úgy 5-8 db-ot.
De találtunk 18 éves valóban null kilométeres emelővillás targoncát + Balkancar targoncát is.
Nem beszélve a kb. tucatnyi 5-10 éves még 5000 km-t se futott Multicar kisteherautókról.
Vagy a szintén kb. 10 éves 1000 km-nél kevesebb, jellemzően 50-300 km futású LUAZ-69x sebesült kihordókról. Ez utóbbiakat a vadászok vitték mint a cukrot.
Ha valakit érdekel szombaton nyílt nap lesz a Dél-Pesti autóbuszgarázsban. Sajnos eléggé hiányos a tájékoztatás, főleg a netes oldalról, de ez biztos információ, akit bővebben érdekel telefonon hívja fel Dél-Pestet és elmondanak mindent.
Sziasztok! Ezt a buszt ismerem, használtam is pár évig! :) Csak akkor még más rendszáma volt FKB 253. Hatos váltó, rövid áttétel, D10-es motor, nagyon jól megy a mai napig. Sokáig a martfűi cipőgyárban volt szolgálatban munkásjáratként, ahol én is dolgoztam vele, most egy ugyancsak martfűi vállalkozó jár vele.
" 2013. szeptember 19-i dátummal selejtezte a Borsod Volán a BHK-979-es rendszámú Ikarus 266-osát. Az encsi üzemegységhez tartozó autóbuszt 1984. október 26-án helyezték üzembe."
Azt az 1 évet már igazán megvárhatták volna,akkor meg lett volna a 30.
Amit a kerítésen keresztül láttam az pár ZIL volt meg ilyen olyan régi cuccok, az ajtajukra fel volt festve a rendszám és áthúzva, kutya is őrizte a területet.
Gödön volt valami Ikarus 543-as helyiben vagy akárhol? Ma találtam kettőt egy telepen Gödön az egykori Honvédségis selejtsor mellett. Egyiken sincs rendszám és messziről valami Gödi járatok vannak kiírva a táblájukra.
Azért ez már nevetséges. Volt egy azaz egy darab hozzászólásom, ami a témához is kapcsolódott tettem egy minimális kitérőt egy darab kép személyében. Írtam egy teljes mondatot ami abszolút értelmezhető volt, egy szóval nem írtam hogy tolócsuklós lenne.
Akit nem érdekel görget 5 fokot az egér görgőjén.
Te viszont NAPOK MÚLVA hisztizel rajta, na ez tényleg vicc.
Lehet, hogy offol, de egy szóval sem mondta, hogy ez tolócsuklós lenne, sőt, elég egyértelmű volt, hogy nem tolócsuklós. Akkor meg szerintem nem kellett beírni utána.
Addig megy itt a poénkodás ezzel a csuklós farossal, amíg a végén valaki komolyan veszi a hülyéskedést...
A "keringő fotóknak" semmi köze a valósághoz, de még a vélt legendákhoz sem. Ez egy többféleképpen színezett Photoshop kreálmány (ahogy itt a topikban már korábban is leírták), jópofa így látni ezt a fantázia szülte buszt, de ennyi, semmi valóságalapja. Ahogy annak sem, hogy Mátyásföldön valaha ilyennel komolyan kísérleteztek. Volt éppen elég probléma a K180-assal, pedig ott még a farmotor sem bonyolította a dolgot.
A "simán megvalósítható lenne" addig stimmel, hogy két 55/66 roncsot elvágni, még donor is akadna, na de utána? Azért azt megnézném, hogy valaki otthon tolócsuklóst barkácsol, vagy a 180-as mintájára padló alatti motorosra alakít át egy farost :-O És ugyan a saját pénzén mindenki azt csinál, amit akar, de ennek azért nem sok értelme lenne - ha egyáltalán. Felesleges erről ennyit beszélni.
Simán megvalósítható lenne a csuklós Faros, ma már megvan minden hozzá.
Azt viszont kizártnak tartom hogy keresztülveri az NKH-n....
Egyszerűbb lenne német rendszámmal próbálkozni.
Egyébként keringenek legendák róla hogy volt ilyen összerakva Mátyásföldön (végülis el tudom képzelni, kisérleteztek ott sok mindennel) de a keringő fotók biztos hogy nem arról készültek.
Kár lenne energiát, és anyagi forrást fordítani egy soha nemlétezett járműre, akkor sokkal inkább egy FAÜ csuklóst (IK60), Mélyépítő Vállalat bodegái még itt ott fellelhető, sokkal nagyobb attrakció lehetne!
Persze,hogy van,nagyon kevesen láthatják,de egy élelmes fotósnak sikerült egyszer lekapnia.(egyszer vigyázatlanok voltak a tulajok és mosás után kinthagyták egy kicsit száradni a napon)
Figyelem! A képet csak nézni szabad megosztása,felhasználása büntetést von maga után !!
(tesék,tovább haladni,nincs itt semmi látnivaló !! )
Ha ugyanaz az alvállalkozó, amelyikkel utaztam a minap (szombathelyi cím volt a buszon), nem ez lesz az első Szombathelytől távoli vonatpótlása. Igaz, az egy Neoplan volt, amit kifogtam.
A MÁV-START is nagy franc....................:-)))
Jár 120-240 ülőhelyes vonatokkal,(amit fizettett a minisztériummal) de ha pótolni és neki fizetni kell, akkor mindjárt elég 1 db min. 45 ülőhelyes busz.
Abból itélve, hogy egy darab busz a pótlás, gondolom pótol napi 4-5 Bz-s vonatot 5-10-20 utassal. Ráadásul csak hétvégéken. Azért az nemakkora mutatvány, ennyit simán bírnia kell egy 250-essel (némi pótalkatrész,szerszám meg elfér alul a csomagtérben).
Az árvízi Győr-Tatabánya pótláson is dolgozott egy 250-es (HMJ-525), és az tényleg erőltetett menet volt, néha tényleg púposra kitömve.
Sikerült vennem egy Ikarus babakocsit, viszonylag jó állapotban.Sajnos hiányzik róla egy kb 6-8 cm hosszúságú Ikarus felirat az elejéről! Szerintetek létezett-e a buszok valamelyikén ilyen felirat? Vagy honnét pótolható? Köszönöm a sgítségeteket!
Hát Szeged az "újjászületés városa" sok olyan busz is megfordul itt amik már rég bontóban lennének. Gondolok itt a két sárga ex Volán Buszos Ik-260-ra, vagy a Média (volt) parkólójában az Ik-211-re stb.
Az könnyen lehet, de tudtommal Felsődobszára nem jár be (itt dolgozik párom édesanyja). Ők csak kiránduláskor használják a buszt. Amikor én fotóztam, akkor is Miskolcra mentek vele, színházba.
Az abaújkéri Wesley busza sokat megy, naponta hozza-viszi a környék iskolásait, 15 körüli települést felfűzve. Közel van a 200-hoz a napi km-teljesítménye.
Az abaújkéri Wesley János Intézményé a busz, amit én fotóztam Hernádkércsen és Kiskinizsen (ami a phototranson is fent van.) Párom édesanyja abban az iskolában tanít, amit a Wesley átvett, így a buszt kirándulásokra szokták használni. Nagyon ramaty állapotban van amúgy...
Azon a bizonyos lengyel lapon már egy abaújkéri céget írnak tulajként, és a képen sincs már rajta a Szaki Tours felirat. De hogy az, amit egy hete láttam, nem azonos azzal a busszal, az hóttzicher.
Még valami: miféle gép járkál FKL-790-es rendszámmal jelenleg Borsodban? Gondolom, nem az eredeti, mert teljesen máshogy néz ki, valamint van a szélvédőn egy uniós rendszámhoz tartozó matrica is.
A 284-es is komoly technológiai kihívás volt anno. Becsuklásgátló stb... nem hogy 30 évvel azt megelőzően. Jópofák ezek a "fotóboltos" termékek de mint valami ragály, állandóan kísértenek. Nekem csak az a visszatérő kérdésem, hogy egy korai gyártású(1955-59) 55-öst vagy 66-ost érdemben restaurálnak-e már valahol?
Én úgy tudom, hogy azért. Költeni kellett volna rá, mert a felújítás nem tegnap volt, de a tulajnak nem volt kerete rá. Gondolom azt meg nem akarta végignézni ahogy a kezei között pusztul le a busz.