Közlekedési szakjogászoknak jogászoknak, leendő jogászoknak, közelekdésjoggal foglakozóknak (oktatók, pedagógusok, és a jog alanyai: szabálysértők, bűnelkövetők) részre nyitottam ezt a topikot.
Mondatod minkét részével egyetértek, de az zavar, hogy ráadásul ő teszi meg a feljelentést, szabálysértési cselekményt foganosít, mint sértett, mi lenne, ha helyszíni bírságot szabott volna ki? Természtesen tehet feljelentést minden sértett, de mint a hatóság tagja, saját ügyében kicsit fura. Mindenstre kérni fogjuk az ügy áthelyezését, mert eleve egy nehéz helyzet, és jó lanna, ha nem rendőség vizsgálná.
Végül is nincs semmi akadálya, hogy a sértett tanúvallomást tegyen - még ha rendőr is -, és a vallomásában foglaltakat bizonyítékként értékeljék. A szabálysértési eljárást viszont ne ő folytassa le.
Nos ezért szoktam mondani, hogy a kötött bizonyaítás valahogy egyértelműbbb volt:)
Okirat félig bizonyító, beismerés teljes bizonyíték, tűzpróba félsiker, Istenítélet már Ok.:)))
Nos a következő jogesettel találkoztam.
Védett kisutcát keresztez az illető, sehol nem lát semmit, átmegy, mire álítólag hirtelen fékezésre kényszerit egy civil rendőrautót. arréb megállítják, és szabálysértési feljelentést tesznek. sok másba is igyekeznek belekötni, de nem járnak sikerrel. A rendőrök ketten voltak. Az eljársalávontnak 3 utasa volt: az egyik a testvére. Ők elmondják semmiylen fékcsikorgást nem hallotttak.
Na most érdekes, hogy az a rendőr tesz szabálysértési feljelentést hivatalból, mint sértett. Nyilván ehhez joga van, de kicsit akkor is nyakatekert, hiszen ez nem azonos azzal, hogy lát egy esemény, vagy egy sértett tesz feljelentést a független szervnél.
Szerintetek?
Nekm sok ötletem van, de at hiszem a rendőrnek lesz igaza....Mégha saját ügyről is van szó....
Jó lenne elkerülni a tárgyalást, ugyanis a bírói gyakorlat szerint a hatóság állítása ellentétes bizonyításig mindig elfogadásra kerül. Ekkor már csak a büntetés mértékében lehet a jóindulatra támaszkodni. Te is tudod, hogy a Ti eseteteket bizonyítani9 nemigen lehet. A Tanú nem ellentétes bizonyítás.... :-((
Tiszta sor amit leirtál, köszönettel. Igen ha nem tudnak másképpen büntetni akkor jöhet az eltiltás. Hadd ne maradjak teljesen tájékozatlan - merthogy személyes érintettség nem lévén soha - mit is jelent pontosan az utánképzési kötelezettség. Gondolom X órát kurva sok pénzért kell venni, de ennek záróakkordja az ismételt és szigoritott vizsga is ? Segits már felvilágositani kérlek, mert nem érintett soha senkit az ismeretségi körömben.
Mindenesetre ha abból indulok ki , hogy egy ilyen feljelentésből még az sem derül ki hogy valaki csak éppen hogy belecsuszott , vagy durván átment egy másodpercek óta piros lámpán , gondolom egy kategória az elbirálásban ami szomoru.
Amit naponta látok magam körül , durván keresztül a piroson , minden következmény nélkül , egyfelől felháborit , de én személy szerint nem tudok tenni ellene.
Én várom azt a percet amikor Gergényi meghirdeti a zéró toleranciát és totális offenzivát nyitnak a durva szabálysértők forgalomból történő kizárásáért Pesten. Persze ehhez kell törvényi háttér, mert egyébként az idióták rendőrállamot fognak kiáltani. Pedig látni kell, hogy mi folyik az utakon és ez csak rosszabb lesz.
Ha diák és nincs jövedelme, a legvalószínűbb, hogy figyelmeztetésben fogják részesíteni - bár ha az ő nevén van a kocsi, akkor előfordulhat egy pénzbírság.
Vigyázzon, mert a diákoknál előfordul az eltiltás - mindenképpen próbálja elkerülni (sírás) vagy 6 hó ALATT tartani, mert 6 hó fölött belép az utánképzési kötelezettség!
Igen köszönöm a választ, az mindenképpen uj , hogy az lőadó saját hatáskörben is módósithat. Diákról van szó , sirdogálós hangu levelet lehet irni , meg kell is. Tényleg kétesélyes , de én magam ugy látom a helyszinen intézkedő rendőrrel kellett volna megbeszélni a legnagyobb hatásfokkal és eltéritenia feljelentéstől. Nem vesztegetésre gondolok, de normális embrekről és intézkedésől lévén szó, talán szóban sikerült volna ... Tudom a volna , kivülről látva pláne... De én ugy gondolom a szerencsétlen srác megijedt a rendőri intézkedés tényétől és leblokkolt...
a hatóságtól és utána a bírótól függ, ha végigviszi az ügyet. Van olyan ügyintéző, aki a rendőrnek hisz, de hallottam olyanról, hogy a bíróság bizonyíték (műszer/fotó/videó) hiányában megszüntette az eljárást. Kétesély.
A másik lehetőség: térdre, imához - beadvány, mkilyen rossz anyagi helyzete van, mennyire kell neki a jogsi (munka elvesztése, családban csak neki van, beteg nagymama stb) és a határozatot akár erre nézve meg is kifogásolni - szoktak a rendőr-előadók saját hatáskörben enyhíteni a szankción.
Segitségeteket kérem, Kedves ismerősőm , nem tudom mennyire jogosan , de határesettel belecsuszott a pirosba. Szóval utólag nem kiderithető hogy sárga volt mikor behajtott , vagy már éppen piros. Megállitották rendőrők - akik ketten voltak -de Ő sem volt egyedül. Miután tényleg udvarias intézkedés volt, feljelentés megtörtént annak ellenére hogy nem ismerte el. Előélete teljsen makulátlan és ugy hiszm fénykép nélkül teljes értéküen ez nem bizonyitható. Persze hogy meg kell fellebbezni a határozatot , de a kérdés , egyfelől mi várható legrosszabb esetben és tárgyalás megtartásáshoz lehet ragaszkodni . Mivel védhető ez az Ő részéről.
Több mint 30 éves vezetésem alatt én is kerültem hasonló helyzetbe, minden szándékosságot nélkülözve , de ez bárkivel előfordulhat. Vélemény ? Én a magam részéről hiszek neki , mert szabálytisztelő és jogkövető , de sajnos nem én vagyok az előadó...
Személyszállítás46. § (1) Személyt szállítani csak a járműnek e célra kialakított álló- vagy ülőhely részén szabad. Álló utast csak autóbuszon, trolibuszon és villamoson szabad szállítani.
(2) Gépjárművel, mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel - a (4) és az (5) bekezdésben említett esetet kivéve - legfeljebb a jármű hatósági engedélyében feltüntetett számú személyt szabad szállítani. A szállítható személyek számának meghatározásánál a vezetőt is figyelembe kell venni. Két 10 éven aluli gyermeket egy személynek kell tekinteni.
(3) Motorkerékpár pótülésén csak egy, a saját biztonságára ügyelni képes személyt szabad szállítani, akinek a lába a lábtartót eléri. A gépkocsi első ülésén csak egy személy szállítható.
(4) Tehergépkocsin - az (5) bekezdésben foglaltak kivételével - abban az esetben szabad a hatósági engedélyben feltüntetett személyek számánál többet szállítani, ha
a) a tehergépkocsi megengedett legnagyobb össztömege 3500 kg-ot meghaladja,
b) a szállított személyek számára megfelelően rögzített és biztonságos ülőhely van,
c) a rakomány a szállított személyeket nem veszélyezteti,
d) a tehergépkocsi össztömege - a rakfelületen szállított személyek súlyát személyenként 68 kg-mal számolva - a tehergépkocsi megengedett legnagyobb össztömegét nem haladja meg,
e) a tehergépkocsi rakfelülete nem billenthető.
(5) A fegyveres erők, a rendvédelmi szervek által üzemeltetett, valamint közveszély, elemi csapás vagy a vasútüzem biztonságát veszélyeztető akadály elhárításánál használt tehergépkocsin - a (4) bekezdés b)-e) pontjaiban foglalt rendelkezések megtartásával - a hatósági engedélybe bejegyzett személyek számánál több személyt abban az esetben is szabad szállítani, ha a tehergépkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot nem haladja meg.
(6) Pótkocsin személyt szállítani tilos, kivéve
a) a járműszerelvény biztonságos közlekedése érdekében szükséges - a pótkocsi hatósági engedélyében meghatározott számú - személy szállítását;
b) a mezőgazdasági vontató első, nem billenő rakfelületű pótkocsiján - a (4) bekezdés rendelkezéseinek értelemszerű alkalmazásával - történő személyszállítást.
Nyitott vagy ponyvás rakterű Tgk-n lehet rögzített üléseken embereket szállítani (lásd honvédség/rendőrség). Utasfülkében a forgalmi szerinti számú személy ülhet.
a vonóháromszöges kérdésed homályos.. Arra gondolsz amikor az első két kerék kengyelben van? Ez emelve szállítás, és akkor nem is szabad benne ülnie senkinek..
Igen teher autóra van vizsgáztatva,de úgyhallottam van rá valami törvény, hogy rögrített ülésekkel + személyt lehet szállítani teherautóba. Az utassal egy fülkében és ráccsal elválaszva a raktértől.
Még egy kérdésem lenne? Láttam vontatni vonó háromszöggel autót úgy hogy a vontatott autóban nem ül senki.
89/1988. (XII. 20.) MT rendelet a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról
(4) A közúti forgalomban nem közúti közlekedési szolgáltatást végző tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató és ezekből álló járműszerelvény, valamint autóbusz menetlevéllel vehet részt.
Szigorú számadású bizonylat, ajármű üzembentartója állítja ki, a járművezetőnek kell eseményszerűen vezetnie,
Elősőre ennyi, ha kérdésed van szólj, a lényeg az, hogy vezetni kell. Függetlenül attól, hogy magánszemély-e, ahangsúly atehergépkocsin van, hogy annak van-e vizsgáztatva.
Vártam, hogy ezt valaki megkérdi. Nos természetsen van A hivatalos iratok kézbesítésre megfelelő szabályok vannak. Így a kimentésre is (igazolási kérelem). Polgári jogban: kézbesítési vélelem, és annak megdöntése.
Szerinted mi lenne a megoldás?
Azt gondolom, hogy magam is felelősséggel tartozom saját ügyeim vitelére és a lehetőségekhez képest (amíg nem lesz sci-fi szerű személyi követőm) addig nekem is a tőlem elvárhatót meg kell tenneem ügyeim vitelének érdekében.
2x kisérlik meg a kézbesítést és kivételes esetekben akkor is van kimentés ha pl. külfödön voltál...itt van jogbiztonség nyugi.. Amugy meg attól h nem veszunk tudomást dolgokról még léteznek ugyhogy időt huzni jo ha nem veszed át de előbb utobb utolérnek....
"Ha nem veszik át a levelet. ugyanúgy lefolytatják az eljárást, csak nélküled..."
És ha azért nem veszem át, mert épp külföldön tartózkodom? Vagy egyszerűen csak elkeverte a posta, átikszelte a "nem kereste" kockát, azt visszaküldte. Tényleg nem kerestem, mert nem is tudtam róla. Aztán utóbb bizonygasd, hogy nem tudtál róla. Úgyis azt hiszik, hogy direkt nem vetted át... Ennyit a jogbiztonságról...
Ha nem vesik át a levelet. ugyanúgy lefolytatják az eljárás, csak nélküled, és nem is fog tudni élni jogrovoslattal, mert jogerőre emelkedik, és megpróbálják majd a fizetésedből letiltani. De lehet, hogy egy idézést kaptál, és azon nem megjelenni szintén nem ildomos.
Sokan hiszik azt, hogy a levél át nem vétele megoldást, kibúvót jelenthe, Ha ez így lenne sokan élnének vele, hidd el, de gondoltak a jogalkotók erre.
Nézd, ha nem veszed át nem tudod meg it akarnak. Ha jól értem, akkor nem helszíni bírságot szabtak , hanem feljelentést tettek. Mindeképp vedd át. Lehet, hogy személyi körülményeidről kérdeznek.
Nos ha szigorúan vesszük a büntetés jogos. Matrica nélkül a forgalmi rendszám nem érvényes.
Pénzbírságra számíthatsz(5-10 ezer), de majd ez ellen érdemes kifogással éni, de majd írok részleteket, ha megírod mi volt a levélben. Minden attól függ.
Jut eszmebe: a munkáltatót hajlandó lenne ezt kifizetni? Nem az ő utasításra indultál útra?
A céges kocsin szélvédőt kellett cserélni, elmentek intézni a regisztrációs matricát. Mivel nekem dolgoznom kellett vele ezért miután visszakaptam elindultam menetlevelet venni, mivel azt is cégnél tartották. Peches vagyok, azonnal megállítottak a rendőrök. Nincs reg. matricám. Elvették a forgalmit, nem volt menetlevelem sem. Azt mondták nem én vagyok a hibás, hanem a cégem. 1 hétre rá visszakaptam a forgalmit az okmányirodából 1500 Ft ellenében. A szüleim ma szóltak, hogy jött egy ajánlott levél a rendőrségről. Az lenne a kérdésem, mire számíthatok? Átvegyék a szüleim a levelet (kb. 350 km-re vannak tőlem). Ha nem veszik át akkor mi lesz?
"Az csak megállapítja, hogy ki az örökös," Ha előtte a helyzet egyértelmű, akkor minek, ha meg nem, akkor ki a tulajdonso, továbbra sem értem ezt a helyzetet. De mindegy, az én problémám amúgy is az egyszerűbb eset, tehát használhatjuk az autót, és minnél tovább húzzuk az hagyatéki tárgyalást, annál tovább élvezzük az örökhagyó kellemesen alacsony bónuszát.
Nem a hagyatékátadó végzés teszi az örököst tulajdonossá. Az csak megállapítja, hogy ki az örökös, ebből kifolyólag a hagyaték tárgyainak tulajdonosa. Egy autó esetében pedig a tulajdonos köteles fizetni a kötelező felelősségbiztosítást.
(Az adásvételi példa egyébként sem szerencsés. Ti. ha az örökhagyó hátralékos maradt a kötelező felelősségbiztosítással, az bizony érinti az örököst. Ugyanis a hagyatékból ezt a követelést ki kell elégíteni.)
Más kárára könnyű nagyvonalúnak lenni. Nyilván sokan lemondanának egy váratlan "nyeremény" 10 százalékáról*, mondván marad elég. De ha fordítva nézed, életed munkájának egy részét elveszi az állam, a helyett, hogy leszármazottaid kapnák. No de ez már messze van a közlekedési jogtól.
* itt az örökösödési illetékre gondoltam, de ugyanilyen dolog az, hogy csak valamilyen érthetelen jogi marhaság miatt feleslegesen kelljen fizetni náhányszor tízezer forintot, még akkor is, ha ez amúgy a végösszeghez képest bagatell.
Igen de nagyon szűkszavú vagy, és nem értem. Halotti biznyítvánnyal nem írják át az autót. Csak hagyatéki végzéssel. Az visszamenőleges hatályú? Ha igen, akkor úgy értem amit mondasz, de akkor is kérdés, hogy amíg a visszamenőleges hatályú döntés megszületik mi a jogállás.
Az kétség kívül igaz, hogy a gépjármű adó éves rendszere nem a legjobb. De érdemes megkeresni az önkormányzatot, hátha egy kedves ügyintéző van, aki mond valami hasznos kulisszatitkot.