Üdvözlöm az idelátogatót! Ezen a fórumon szeretném azon motorokat bemutatni, melyeket egy helyre fixen letelepítve használtak elődeink. Azért hoztam létre ezt a topikot, hogy kötetlenül beszélgessünk mindazokkal akiket ez a téma érdekel vagy netán gyűjtéssel s restaurálással kívánnak foglalkozni.
Lehet, hogy kicsit személytelen az oldal, de ez szándékos, elvégre egy hivatalos oldal. :)
A HSCS-t, mint írtam holnap méretem le, és mindenképpen félretetetem. Sajnos úgy láttam, hogy az egyik oldalt a lendkerék küllői közül is meg van repedve kettő, ezt jobban megnézem. Alapvetően vasútbarát vagyok, de érdekelnek a stabilmotorok is. Ha olyan árban van, amit a vasutas keretösszeg nem szenved meg nagyon, akkor megveszem, ha nem, akkor próbálok gazdát találni neki, pl. ezen a topicon.
Én a helyedben a képekez ezt írtam volna: Ime a legújabb szerzeményem. Nem szabad otthagyni egy MÉH telepen. Sokkal jobb sorsot érdemel! Talán egyszer szól majd hozzád!!!
Ez egy négylovas HSCS MK a harmincas évek elejéből. Egyre ritkább darab, nekünk is csak egy hasnonlóan tré van most, igaz az komplett. Mindenképpen elvinném, ócskavas áron meg főleg! Látszik rajta, hogy fagyva van és ezen kívül biztos van még baja épp elég, de semmiképpen ne hagyd ott!
Valamire jó lesz, másnem donornak egy másikhoz. Hálás és értékes darab.
Köszi az infót! Sajnálom, hogy elvitték, gondolom ócskavasba. :( Az értéke furcsa dolog, szinte csak attól függ, hogy mennyit kérnek érte, van aki kevesebben határozza meg, van aki többen, mivel nagyon kicsi a piac, és az eladók többnyire nem szakértők. 100.000-200.000 között szokott lenni. Személy szerint én működő téglagyárból nem szeretnék kulit elhozni, meg már nincs is annyira szükségem rá, hisz úgy tűnik sikerül egyet vásárolni. Viszont a megszűnő gyárak mozdonyai közül jó lenne minél többet megmenteni, igazán érdekes járművei ezek a néhai magyar iparnak.
Ha tudsz valahol működő téglagyárat, melyben vasút is van, szívesen venném az infót, elmennék meglátogatni. :)
Ma beszéltem a gyárral. Elkéstünk! Valaki elvitte a gépeket! Van még ötletem, hol lehetnek ilyen kulik. Jó lenne tudni kb. mennyit érhet egy ilyen gép.
Szoboszlói régi téglagyár. Hamarosan fogok oda menni melózni, és felderítem őket. Legutóbb már a sineket szedték fel, 50 szál sint mi is vettünk. 2Ft/ méter áron. Röhely.
Megkérdezhetem, hogy hol van az a nálunk? Az ország másik végébe is képes vagyok elmenni egy téglagyári vasútért. :)
A sebessége gyári adatok szerint 6, és 9 km/h a maximális sebessége, bár készült benzin, és dízelmotorral egyaránt, valamint a sebességváltóban is történtek kisebb változtatások. Ez utóbbiak lehet, hogy csak kívülről, a kerekes sebességváltást felcserélte a karos.
Egy pár kuli nálunk is van a téglagyárba, legutóbb mikor láttam, még üzemeltek. külszini fejtésről hordták be az agyagot, és a szárítóba a téglát. Még utaztam is vele. Két sebességes ( 4 és 7 km/h.), oldalt fordított üléssel. Hihetetlen járgány.
Örülök, hogy érdekel! :) Nekünk a kertünkben van egy rövid pálya. Egyébként talán elfelejtettem írni, hogy nem normál nyomközű vasútra kell gondolni, hanem iparvasútra, ami téglagyárakban, nyíltszíni bányákban, mezőgazdasági üzemekben működik, vagy inkább működött. Sajnos ezek is a legtöbb helyen kihaló félben vannak. Néhány kép: Az első kettő Motoros vontató (MV kuli), az utolsó pedig SD-9-es.
Link a kisvasut.hu oldalra, ahol számos téglagyári vasút képei is fent vannak, ez konkrétan Törökszentmiklós. Jól látszik az egyébként SD-9-es típusú gép motorja. Sajnos szegény részben elvesztette burkolatát. Törökszentmiklós, téglagyár
Most jut eszembe, hogy találtunk Csehbe egy kimondottan Cseh motor gyűjtőt. Sok-sok Sláviával, Lorenzzel és Benzzel. Érdekessége, hogy a tulaj készít gyári módszerekkel víztankokat a Lorenzekhez. Tervezünk a télen, hogy beszélünk vele személyesen is, hogy készítsen párat.
Érdekel ilyesmi? Van itt egy link a honlapjához. Az ember nem beszél csak csehül, de egy másik cseh gyűjtőbarátunk beszél angolul aki szokott tolmácsolni köztünk.
Nekem van egy Stolver katalógusom egy amerikai gyűjtőtárstól kaptam. Persze, hogy úgy eltettem, hogy nem találom most mikor kellene! :-(
Hátha hamar meglesz és elküldöm scannerelve.
Akitől kaptam az kimondottan Stolver fan, van neki jópár, asszem az apja régen Stolver kereskedő volt. Sok infója van. Az a gáz, hogy amcsiban lakik az ember és nem beszélni magyar. Ha tudsz angolul elküldöm a címét és dumcsizhatsz vele. Rendes manus.
Ezt a vasúti járművet meg tudnád nekem mutatni? A stabilmotorokon kívül ezek is nagyon érdekelnek. És még ha a kettő egyszerre van jelen egy időben az nagyon király lehet!
Küldjél nekem képeket légyszives!
Nálunk újság van néhány. Faternak sikerült vásárolni egy kicsit romos, de mintadarabnak tökéletesen megfelelő fagázgenerátort. Régóta szerettünk volna már egy ilyet. Szívógáz motorok hajtásához lesz használva kiállításokon.
Hamarosan újra életre kélek téli álmomból, azaz talán nem kell szarrádolgoznom magam és lesz időm feltenni néhány új képet a honlapunkra. Leltározás során úgy döntöttünk apámmal, hogy néhány dupla vagy számunkra nem annyira érdekes stabilmotorunkat eladjuk amikről fogok készíteni egy csomó képet. Lesz köztük régebbi értékes motor is, meg pár darab HSCS, pl egy MEN is.