Az elimináláson azt értettem, hogy idén dec. 31-gyel lejár a Fama-k rendszerben tartási ideje és nem hosszabítható meg többször. Erről volt már szó korábban is sokszor.
Remélem nem kerülte el a figyelmedet, hogy nem én kezdtem el ideráncigálni a külföldi példákat.
Ugyanis maximálisan egyetértek Veled, hogy nem szerencsés egy más kultúra más viselkedésmódját a miénkkel összehasonlítani, kiszűrni belőle azt, ami nenkünk tetsző, de visszautasítani azt, ami nem...
Egyrészt romlik, másrészt pedig annak az állításnak is ellentmondanék tapasztalat alapján, hogy egységes a tarifa. Persze ha úgy értetted, hogy azonos túllépésért egységes, akkor nem szóltam, az lehet. De hogy nem úszod meg 40 lejjel, az viszont biztos.
Faszt 40 lej, a legkisebb tarifa is 134 lej, amit ha 2 napon belül befizetsz, akkor csak 67. De ezt akkor szabják ki, ha hangyafasznyit gyorshajtottál. Egyébként meg mindegy, mert nem kell befizetni (külföldi rendszámmal). Az sem igaz, hogy csak előre jelzett helyen mérnek - az viszont igen, hogy csak rendőrautóból (legalábbis én sem láttam másból).
Mivel lakott területen 30 mérföld a megengedett sebesség, ez az 5 mérföldnyi lassítás, inkább csak egy figyelmeztetés, hogy óvatosan vezessen a sofőr...
Egyébként ez pont arra példa, hogy csak a szükséges ideig, és csak a szükséges mértékben kell korlátozni, mert a gépkocsi forgalomnak is haladni kell.
Ugyanezt láttam szombaton Ausztriában az A4-esen. Ahol szükséges ott kint a 80-as tábla, alatta rögtön egy másik, hogy 7,5 feletti járműveknek, és csak nappal, vagy éjjel, vagy csak munkapokon stb, tehát csak a szükséges mértékben a szükséges ideig és meghatározott járműtípusra...
Szerintem meg annak lenne értelme, mint a szomszédos Romániában.
Rendőrség csak olyan helyen mérhet, és csak rendőrautóból, ahol a radarmérés lehetőségére tábla figyelmeztet, és radarkontroll tábla mellett van egy kiegészítő tábla, mely utal arra, hogy milyen közlekedésbiztonsági ok miatt szükséges a forgalmat lassítani, mint pl., iskola, ovoda, zebra, kórház stb. A tarifa pedig egységesen 40 lej.
Én alapbol hive vagyok, hogy a korlatozasok időszakosak legyenek, pl legyen komoly ovodanyitaskor, es legyen semmi belathato ures uton, de lehet, ez mar durva. (ha egyaltalan nem fake...)
Azt tudom, ott sokszor bent vannak a kanyarban is, a belső sáv és a korlát között, ön- és közveszélyes helyen. Csúnya dolog, de azt kívánom, hogy legyintse meg őket egy meglibbenő pótkocsi szele (természetesen sérülést nem kívánok nekik, csak páni félelmet)...
Nem mondod? Én leragadtam a velencei MOL-nál lévő felüljárónál, meg a MOL parkolójánál. Akkor csak a szerencse óvott meg eddig azoktól a sünöktől, akiket épp nem láttam az előző két helyen...
Sosem volt 103 kilométeres az M7. 89 kilométeres volt, aztán 112 lett (persze a kövek / táblák alapján). Ha pedig azt nézed, hogy meddig hívták M7-nek régen, akkor volt 89 kilométer autópálya és 23 km autóút. Mondjuk az 1:37 mindegyiken jó idő :-)
SZERINTED mennyi értelme van annak a sebességmérésnek, amit előre, 2-3 km-re tudni lehet?
Szerintem annak volt értelme, a régi fajtának. Az iagazi hülyét ki lehetett venni vele, mert aki a nem elbújt, nem civil álcautóból mérő zsarut nem vette észre, az nem vette észre az út mellett az iskolás gyereket, a babakocsit, a részeg biciklist, semmit.
A régi rendszer jobb volt, szelektívebb.
A sebességkorlátozás úgy lett kitalálva, hogy a 75 éves Pisti bácsi a volán mögött, a két másodperces reakció idejével, se jelentsen veszélyt.
Én több mint tíz évig voltam autóversenyző, nem legjobb, de nem is a legrosszabb és észrevettem, hogy már nem olyanok a reflexeim, mint régen. Emiatt abbahagyatam és a közutakon is szabálytisztelőbb lettem, pedig olyan voltam, aki éjszaka 1 óra 37 alatt értem le Nagyatádra és akkor még csak 103km volt a pálya...
Nem arról van szó, hogy ne lehetne balesetmentesen közlekedni 60-al 50 -helyett, hiszen 30 évig ment az, igaz kisebb forgalommal, viszont kisebb vezetési gyakorlatú emberek között.
Talán Ausztráliában van az a rendszer, hogy A,B, C jogsi van, ami nem egyforma feltételeket enged a sofőröknek.
Az A-s sokkal kevesebbel mehet ugyanott, mint a C-s.
Kiállni az út szélére és kiszedni az összes mocskot, majd megbüntetni, na az már érne valamit. Ennyi.
Értem én.
Kiállni az út szélére és kiszedegetni AZOKAT a mocskokat, akik még hülyék is ráadásul a mocsokságuk mellett, mert annyi eszük nincs, hogy besatuzzanak, ahogy levillogják 2-3 km-re előre a mérést.
SZERINTED mennyi értelme van annak a sebességmérésnek, amit előre, 2-3 km-re tudni lehet?
Nem hiszem el, hogy nem lehet megérteni, az ilyen fajta sebességmérésnek egyetlen értelme van, ott, azon a 2-3 km-en mindenki lépésben fog haladni. Aztán, ahogy meglátták a mérést és jól röhögtek a hoppon maradt sünökön, akkor padlógáz és száguldás tovább ezerrel.
Nem értem, az Egyesült Királyságban, Írországban és még jó pár helyen (pl. Németországban is) miért rejtett helyről mérnek, miért van előírva ez (persze, tudom, ők márelőrébb vannak nálunk egy lépéssel, mert a hirtelen észrevett mérőműszer miatti ösztönös vészfékezés következtében balesetveszély áll elő)?
A több kilométerről sikeresen bemérő FAMALasereket már sikerült a gyorshajtó-lobbynak eliminálni, mostanra maradtak egyedül handrendben az SCS-ek, amik maximum 110 méterről képesek lefotózni.
Közben nyugaton (ahol véletlenül sem pénzbehajtás folyik, ha sebességmérés van, mint tudjuk) megalkották a szupertrafit, ami akár 50 méterre is lehet az út szélétől és egyszerre több járművet képes bemérni/ellenőrizni több szempontból is, nem csak a sebesség szempontjából.
Igazad van egyébként, ha csak a szabályokat nézzük, felesleges a fényújságos 130 (tábla nincs). Ha viszont a sok balfasz közlekedőt is figyelembe vesszük, akkor mégis kell, mert már az indokolatlanul korán kitett 110-es tábla előtt kilométerekkel lassítottak, csak mert látták messziről a hidat, vagy csak egyszerűen mert tudják, hogy közeledik (utóbbi barmokon a fényújság sem segít).
A hivatalos bírságról beszéltem. A rendőr azt mondta, hogy a 180/130-as mutatvány ezer és kétezer kuna között büntethető, e kereten belül ők döntenek a helyszínen. Ha nem pofázol, hogy nem is csináltál semmit, akkor meg lehet úszni a minimummal.
OFF
Itthon is jött egy csekk, 162/130-ról, 30e pénz. Tök kihalt autópályán természetesen. Költsék gyógyszerre.
Én értem, hogy neked mi fáj, de te meg nem vagy hajlnadó megérteni az alapvető problémát. Stikában elbújva méregetni és köziges bírságot küldözgetni, szimpla pénzbehajtás. Kiállni az út szélére és kiszedni az összes mocskot, majd megbüntetni, na az már érne valamit. Ennyi.