Shetland póninak gondoltam (gondolom), rá is kérdeztem, az-e, de a gyerek határozottan állította, hogy ezek frízek. Végül is mindegy, nagyon lelkesen kocsikázik velük.
Leányom 2005 körül lóra ült párszor és ezzel letudta a bakfis lányok kötelező lóimádatát.
Szóba se kerülhetett, hogy kap lovat.
A mostaniaknál (gazdagéknál) csak nézem, hogy a ló bértatás költségei sokkal sűrűbben témák odahaza mint a kirándulj e a saját gyermekünkkel és hová felvetései.
Nem tetszik.
Nyugdíjas társaim közül ketten is dolgoznak úgy gazdagéknak, hogy délután várják az iskolánál a bakfist és viszik:
- balett órára,
- úszni,
- lovagolni,
- külön angolra,
- akárhová.
Nem a saját unokájukat, hanem más leány gyermekét.
Szépnek szépek, ezt elismerem. e az alant láthatónak legalább két hektár legelő kell. No de akinek lehet, miért ne? Egy feltételt azért kötnék hozzá: nincs lovász, és a leányzónak nem csak csutakolni kell a lovat, de trágyát kell hánynia vasvillával. Lehet, hogy akkor meggondolná magát.
Csak egy héttel ezelőtt gyújtottam be a gázt, hiszen olyan meleg van kint. Viszont a macskám csak rá három napra fedezte fel, és azóta boldogan foglalta el a régi helyét. Én pedig rájöttem, hogy szereti, ha valami ruhafélét is helyezek a konvektorra, azóta egy, eddig még nem használt portörlő rongy is van odakészítve, használja is szorgosan.
Így igaz, szerencsére változóban a világ. Én még emlékszem az első budapesti macskakiállításra, bár nem voltam ott. A TIT Zsombolyai úti stúdiójában rendezték meg, az utcasarkig állt a sor. A népszerű Parabola műsorban enyhén ugyan, de cikizték. Azt is megfigyeltem, hogy egyre több a férfi, mind a látogatóknál, mind a tenyésztőknél, azelőtt ez inkább női műfaj volt.
Ma délelőtt jártam a macskakiállításon. Azért pont ma, mert utána megnézhettem egy hüllőkiállítást is, nem túl messze ettől a helytől.
Ami a macskákat illeti, a legtöbb a Maine coon volt, sok brit rövidszőrű. Lehet, hogy tévedek, de skót lógófülűt nem láttam, pedig ez a kettő együtt szokott járni. Láttam viszont egyiptomi maut. Pirulva vallom be, hogy ha nincs a felírat, első, felületes ránézésre azt hittem volna, „mezei” barna cirmos. Egyébként volt házimacska is, ő fehér volt, és nagyon barátságos!
Akadt fehér a cornish rexek között is, a a másik kettő szürke cirmos, illetve fekete-fehér volt. Mindegyikük nagyon elegáns, kecses megjelenésű.
Tiszteletemet tettem a japán csonkafarkú macska előtt is, nagyon impozáns a megjelenése!
Sajna, tonkinéz nem volt, de burma annál inkább, elbűvölő kölyökmacskák, ők is különböző színekben.
Három szfinx macskakölyök pedig éppen egy játékon huzakodott. Persze, hármuknak négy játék volt a ketrecben, de milyen a gyerek? Az kell neki, ami a testvérénél van.
Jól kigyönyörködtem magam, aztán irány a hüllők, de ez már ez másik történet.
Az állandó szundiért senkit nem hibáztathatok, legkevésbé egy macskát. Én is álmos vagyok, csak éppen nem akarok túl sokat aludni, elvégre nappal van, legalábbis majdnem. Szerencsére nem kell szorgoskodnom, csak annyit, amennyihez kedvem van.
Bizony, bizony, a macskaélet sem egy habostorta! Én is jól kiszúrtam Silverrel, holott nem ezt akartam. Hűvösebbre fordult az idő múlt héten, ezért behoztam a kaktuszokat. Nem a végleges helyükre a lépcsőházba, csak a szobába, az ablakpárkányra. ezzel viszont megfosztottam a macskámat a kedvenc madárleső helyétől, amit nehéz megbocsátani! Mostanra mindent visszatettem az erkélyre, persze olyan helyre, ahol nem éri az eső, remélem, rövidesen szent lesz a béke.
