Úgy gondolom, érdemes volna megemlékezni történelmünk eme darabjáról, hiszen egyáltalán nincs úgy "népszerűsítve", mint 1848-49.
Szóval miért is felejtődött el (ha elfelejtődött), milyen is volt ez a nyolc év?
Szép dolog ennek a gerilla harcmodornak az emlegetése, de azzal nem lehet háborút nyerni jól szervezett reguláris hadsereggel szemben, a labanc haderő pedig az volt. Napoleont és Hitlert se az orosz partizánok győzték le, csak megkeserítették az életüket, kellemetlenkedtek.
A kuruc haderő akkor lett volna egyenrangú a labanccal, ha sokkal fegyelmezettebb valamint állja a puska, ágyú tüzet. Még a jelentős túlerőben, már megnyert csatát is képesek voltak elbukni, lásd: Romhány.
Rákóczi pedig bármilyen nagy államférfi és erkölcsi iránytű volt abszolút nem értett a hadvezérséghez. Nevelőapjától, Thökölytől megtanulhatta volna (vitte is magával az 1683-as bécsi hadjáratra kis gyerekként), de hamar elváltak útjaik, a jezsuitáknál ezt meg nem tanulhatta meg...
Ezt a "gerilla" harcmodort Rákóczi tábornokai közül Bottyán generális alkalmazta a legtudatosabban. Legjobb példa erre az a dunántúli hadjárat, aminek folyamán Bottyán János az osztrák csapatokat állandó oldaltámadásokkal nyugtalanítva hazakergette a szentgotthárdi határon keresztül Ausztriába. <---(Ez volt egyébként az a hadjárat, amelynek útvonala a Balaton-Felvidéken is áthaladt.)
Akkor nálad a "partizán" szó talán azért vulgármarxista kifejezés, csak mert mi ezt a szót az akkor kommunista oroszoktól vettük át? :-)))
Ha a máshonnan származó szinonimáját, a "gerilla" szót írtam volna helyette, akkor nem lett volna az?
Ezt a harcmodort Rákóczi tábornokai közül Bottyán generális alkalmazta a legtudatosabban. Először végvári vitézként kezdte, majd elvégeztették vele -- több más olyan emberrel együtt, aki a török ellen küzdő császári seregben harcolt -- a katonai főiskolát. Ő így lett előbb tiszt, főtiszt, majd később tábornok (generális). Amikor azonban hírét vette a Rákóczi-szabadságharc beindulásának és Rákóczi a kuruc seregbe hívta, akkor nyomban átállt a császári katonák oldaláról a kuruc hadak oldalára. És minthogy a kuruc felkelés Magyarországot el akarta szakítani Ausztriától, ezért Bottyánt az osztrák tisztek és fővezérek innentől megutálták, ellenségeik lettek egymásnak, a császár előtt pedig kegyvesztett lett.. .
Azért, mert nem érted: a kurucok nem tudatosan választották a "partizán" harcmódot (ami egyébként megint csak egy vulgármarxista bevonat a mélymagyar romantikus történelemhamisításon), mert tudatosan azt akarták, vagy mert felismertek volna bármit is, hanem azért, mert másra nem voltak alkalmasak. Komolyabb ütközetből mindig elfutottak, harctéri értékük a nulához közelített, ezt számtalan alkalommal bebizonyították.
"stratégiai hibát követ el"
Nézz utána a stratégia/taktika jelentésének. Amit írsz, az teljesen másról szól.
"miért ne működhetett volna, ha Rákóczi és tábornokai szigorúan csak ehhez a harcmodorhoz tartják magukat"
Azért, mert ők nem "partizán" harcmódot alkalmaztak, hanem ők szerettek volna egy normális mezei hadsereget felépíteni, mert tudták, hogy csak így lehetnek sikeresek. Emlegethetsz te itt bármilyen csatát másfél évezred távlatából, de nem veszed észre, hogy mekkora butaságot írtál? Anakronizmus halmok...
A nagy kuruc érzületről meg annyit, hogy pl. Esterházy Antal azért állt át Rákóczi oldalára, mert besértődött az uralkodóra, mert nem akarta ezredtiulajdonossá tenni, no meg Rákóczi oldalán hatalmas birtokok vártak rá, többek között saját testvéreinek a birtokaira fájt a foga, meg persze anyja, Thököly Kata révén az egykori Thököly-vagyonra. No meg aztán azt se felejtsük el róla, hogy felesége Nigrelli (éppen kassai főkapitány) lánya volt, apósa birtkai sem jöttek volna neki rosszul. Őrá még a saját oldalán is folyamatosan panaszkodtak, hogy amerre megy, arra rabol és fosztogat. Emlékszem rá, hogy egyszer Bak Borbála iratolvasás óráján egy pap panaszos levelét olvastuk, hogy Eszerházy Antal kirabolta a gazdaságát...
""zsibói ütközetben rendkívül súlyos fokú stratégiai hibát követett el"
Harctéren stratégiai hibát nem lehet elkövetni. Csak taktikait (harcászatit). Használjuk helyesen a szakkifejezéseket!"
Nem az volt a hiba, hogy rosszul ástak, vagy rossz helyen ástak volna. Ha ezt követték volna el, akkor taktikai vagy harcászati hibát követtek volna el.
Én viszont azt írtam, hogy a Zsibó melletti (konkrétan a Karikai-szorosban harchoz felkészülő) egységeknek a főparancsnoka, Forgách Simon hibázott azzal, hogy csak jelentősen megkésve teljesítette Rákóczi parancsolatait. Amikor pedig egy nagy seregért felelős főparancsnok figyelmen kívül hagyja vagy akárcsak bármilyen hátrányt okozó késéssel teljesíti a feljebbvalója parancsát, akkor már nem harcászati, hanem stratégiai hibát követ el. És Forgách Simon ezt a hibát követte el: olyannyira elkésett a parancs teljesítésével, hogy azt a késést az ellenséggel szemben már nem lehetett behozni. (A Karikai-szoros egyébként a Zsibótól csak alig pár km-re fekvő Karika falu mellett van a Szamos-folyó völgyében.) -- A parancs mindenkori feltétlen engedelmességgel és megbízható módon történő teljesítése ugyanis az egy stratégiai kérdés, mert megszegése a megbízhatóságot ássa alá annak a személynek az irányában, aki ezt elköveti. Aki pedig ezt úgy követi el, hogy közben beosztott katonai alakulatok mozgatásáért is felel, az saját magával együtt az alája beosztott egység megbízhatóságát is aláássa a parancsnoka szemében. Az ilyen emberre és az általa vezetett egységre ui. nem számíthat többé a főparancsnokuk. Egy seregtest vagy egy kisebb egység megbízhatatlanná tétele pedig stratégiai hiba, mert miközben a sereg többi szárnya megbízhatóan harcol, addig a hibás parancsnokkal rendelkező tevékenysége megbénul, miáltal a főparancsnok által kitervelt haditerv felemássá és csonkává válik. (A konkrét esetben a Karikai-szorosban emiatt egy hosszabb védelmi lyuk keletkezett a kuruc arcvonalban.)
""Azt, hogy a 3. pontban leírtakból mennyire igaz az," kezdetű bekezdéshez.
Mi ez a zagyvaság? A kurucok másra nem voltak jók, mint portyázásra. Thalyék meg gyártották mellé ezt a zagyva ideológiát, amit visszamondasz. Nettó butaság."
A portyázás is a partizán harcmodor egyik formája, melynek lényege az ellenséges hadoszlopok állandó zaklatása és demoralizálása bekerítéssel, meglepetésszerű hirtelen roham-támadásokkal, és kiéheztetéssel, majd legvégül az ellenséges sereg megtörése. Ennek a harcmodornak a leglényegesebb tulajdonsága, hogy az egyébként számbeli erőfölényben lévő ellenségnek nem hagyja ezt a tulajdonságát érvényre juttatni, ezáltal az előnyét elveszítve hátrány-helyzetbe hozva azt.
Miért mondod, hogy zagyvaságot írok, amikor ugyanez a partizán harcmodor a Teutoburgi erdei ütközetben a római ellenséges hadsereg teljes fokú katasztrofális vereségét vonta maga után? Ami az egyik esetben működött, az a másik esetben miért ne működhetett volna, ha Rákóczi és tábornokai szigorúan csak ehhez a harcmodorhoz tartják magukat?? Ami működött Teutoburgnál, az miért ne működhetett volna Magyarországon???
Tökéletesen hozod a féligazságú tendenciózus kliséket.
Rákóczi seregének magját a vitézlő rend alkotta, az a Thököly alatt 15-20 ezer, vele egyidőben az uralkodó oldalán szintén kb. ugyanannyi, majd a törökök elleni harcok alatt az 1690-es években összesen még ennél is kicsit jobban felduzzadt tömeg. Ez egy hivatásos katonatömeg volt. A parasztfelkelők meglehetősen kis részt alkottak a seregben, ők is felolvadtak a hivatásosok között. Nem véletlen, hogy Rákóóczi nem tudott normális gyalogoscsapatokat felállítani.
A magyar gyalogságot Rákóczi bukása után sok iegen tiszt segítségével állították egy szintre a nyugati gyalogosokkal, addig harcértékük alacsonyabb volt, ne is kevéssel.
"a szabadságharc első fázisában bekövetkezett első sikerek"
Jajj megint mekkora üres frázis. Rákóczi azért tudott sikert elérni, mert az ország katonailag kiürült, mert szinte minden mozdítható reguláris egységet Itáliába, vagy német területre vezényeltek. Valamirevaló nyílt ütközetet sem ekkor, sem később nem tudtak nyerni.
"zsibói ütközetben rendkívül súlyos fokú stratégiai hibát követett el"
Harctéren stratégiai hibát nem lehet elkövetni. Csak taktikait (harcászatit). Használjuk helyesen a szakkifejezéseket!
"az osztrák csapatok körülzárták"
Igen, azok az osztrák csapatok, akik magyar huszárok voltak...
"Porosz-sziléziai segítségkérés"
Megint egy hamis toposz. A porosz csapatok vállvetve küzdöttek a franciák ellen a Rajnánál és a Németalföldön. Szilézia meg ekkor még Hb. uralom alatt állt...
"hasonó hibák miatt veszett el"
Komolyan gondolod ezt a zagyvaságot? A nyílt összecsapások azért vesztek el, mert a kuruc hadsereg szervezete, fegyelme, harcértéke nagyságrendekel a császári csapatok alatt maradt, nem beszélve a hadvezérek teljesítményéről. Szegény Rákóczi pl. pocsék hadvezér volt. A kuruc csapatok szinte csak portyázásra, ergo rablásra voltak jók, másra nem. Ellentétben a császári sereggel, ahol a csapatoknak egy része volt csak könnyűlovas, ráadásul még a magyar egységek is sokkal jobb tisztek alatt, sokkal jobb harcértékkel bírtak.
"Azt, hogy a 3. pontban leírtakból mennyire igaz az," kezdetű bekezdéshez.
Mi ez a zagyvaság? A kurucok másra nem voltak jók, mint portyázásra. Thalyék meg gyártották mellé ezt a zagyva ideológiát, amit visszamondasz. Nettó butaság.
"Végül a trencséni csata azért veszett el, mert az egyik seregtest... felhívta magára a nálánál ekkor még erősebb osztrák csapatok figyelmét"
Rákóczi pihent, háromszoros létszámfölényben lévő (14-15 ezer fő), 14 ágyúval rendelkező hada állt szemben Heister 5200, az előző napi erőltetett menetektől fáradt lovasával.
"[...]az "eb ura fakó" szellemisége és Rákóczi belpolitikai kudarcai, amit az erősebb központi hatalom kiépítésének céljából próbált meg, megmutatják, hogy valójában egy jól kitapintható főúri kör saját hatalmának erősítése céljából indított felkelése volt, nem pedig egy romantikus szabadságharc, aminek a Thaly-féle történelemhamisítók megpróbálják bemutatni."
Ez csak részben állja meg a helyét, amit jól mutat az a tény, hogy a szabadságharc elődje és legelső kiinduló fázisa a hegyaljai felkelés volt, amit az elnyomástól elkeseredett parasztok robbantottak ki. Ennek a levert felkelésnek a megmaradt parasztembereiből alakult tovább az kárpátaljai felkelés, amely a Beregi-Tiszahátról a parasztseregek északra vonulásával Rákóczi elé ment a lengyel határra, hogy bevárja a főurat (fejedelemmé csak később iktatták be!), és Rákóczi tulajdonképpen ennek a kárpátaljai-tiszaháti felkelésnek állt az élére. Miután bevárták Rákóczit, utána délnyugat felé vették az irányt a lengyel határtól Ugocsa és Bereg vármegyék alföldi peremvidékei felé, de közben megfizették a tapasztalatlanság és a rosszul felfegyverzettség tanulópénzét is: Dolhánál kisebb vereséget szenvedtek. Rákóczi és Esze Tamás ezután összeszedték a még csak alakulófélben lévő sereget, és fokozatosan megtanították nekik a katonai fegyelem fogalmát mint a siker egyik kulcsát, és a felfegyverzésébe is belekezdtek. Útközben újabb kisebb-nagyobb csoportokat csatoltak a sereghez, de jó idő beletelt még, mire az első kisebb sikereket magukénak tudhatták. Idővel azonban a fegyverzeten és a harci morálon is sikerült sokat javítani, részben ennek voltak köszönhetőek a szabadságharc első fázisában bekövetkezett első sikerek. Ehhez persze nagyban hozzájárult az is, hogy az osztrák hadak a spanyol háborúval voltak lefoglalva a szabadságharc első fázisának éveiben.
A szabadságharcosok és vezetőik főbb gyenge pontjai:
1. Rákóczi rézpénze hamar elértéktelenedett, ezért volt szükség az idegen területen végrehajtott zsákmányszerzésekre.;
2. Nem volt elég ágyú a nehéztüzérség teljes felállításához, és eleinte a kézifegyverek sem a legjobb minőségűek voltak.;
3. Rákóczi nem ismerte fel azt, hogy egy még csak a tanulóéveit élő sereg egy már képzettel szemben nem vállalhat nyílt nagy csatákat, hanem helyette mindenkor a Bottyán-féle partizán harcmodort kellett volna alkalmazni, amelynek lényege az ellenség és annak utánpótlási vonalainak folyamatos gyengítése, zaklatása, szétszakítása kisebb egységekre, ezek bekerítése, majd végül demoralizálása, kiéheztetése, és megtörése.
4. Forgách Simon a zsibói ütközetben rendkívül súlyos fokú stratégiai hibát követett el akkor, amikor Rákóczinak a fedezék- és védműásásokra vonatkozó parancsolatait csak igen megkésve hajtotta végre. A zsibói csatából emiatt lett vesztes csata. Az ugyancsak Forgách Simon által vezetett koroncói csata is hasonó hibák miatt veszett el... . Végül a trencséni csata azért veszett el, mert az egyik seregtest könnyelmű várbevételi akcióba kezdett, és felhívta magára egy olyan kritikus pillanatban a nálánál ekkor még erősebb osztrák csapatok figyelmét egy olyan történelmi pillanat előtt, amelynek célja a Porosz és sziléziai hadak segítségkérésére irányuló rejtett(!!!) határátlépés lett volna a feladata. A csapatokat viszont így az osztrák csapatok körülzárták, és a csata elveszett, amelynek következményeképpen a Porosz-sziléziai segítségkérés és a velük való hadsereg-megerősítés elmaradt(!!!!!).
Azt, hogy a 3. pontban leírtakból mennyire igaz az, hogyha egy gyengébb sereg akar legyőzni egy létszámfölényben lévő sokkal erősebbet, annak a legjobb módja az, ha mindenkor a partizán harcmodort kellett volna alkalmazni, amelynek lényege az ellenség és annak utánpótlási vonalainak folyamatos gyengítése, zaklatása, szétszakítása kisebb egységekre, ezek bekerítése, majd végül demoralizálása, kiéheztetése, és megtörése. Ennek a haditaktikának a sikerére, győzelmére, és ezáltal komolyan veendő létjogosultságára talán az egyik legjobb -- ha épp nem a legjobb!! -- történelmi példa a germán törzsek és a római légiók között lezajlott Teutoburgi erdei ütközet, melynek során az Armínius által példamutatóan összetartó és egymást védelmező és segítő egységbe kovácsolt germán törzsek sikeresen legyőzték a Varus által vezetett technikai erőfölényben lévő római légiókat, amelyeknek azonban ezt az erőfölényét a germán hadvezetés -- elejétől végig a partizán harcmodor lényegét szem előtt tartva! -- nem engedte a római ellenséges légiók számára kihasználni. Ebben a csatában olyan fokban demoralizálta az Armínius vezette germán haderő, hogy a római légiókon hamarosan az ellenségtől való félelem és rettegés légköre uralkodott el, és ez a számukra idegen terület ismeretének hiányával, és a germán ellenség zaklató-rajtaütő és demoralizálásával együtt végül egy katasztrofális római vereséghez vezetett. (A korabeli hadijelentésekben tetten érhetők a légiósoknak vesszőketrecekben való elégetése, üstben elevenen való megfőzése, ill. a csontpatak, csontösvény kifejezések(!!) és azoknak német megfelelői.)
A Rákóczi birtokok tuti :) Kelet-Magyarország, de talán az egész királyság legnagyobb mágnás családja volt, ha jól emlékszem vagy 300.000 hold földdel ( több vármegyének megfelelő terület), ami a magyar mellett egyből hozott a seregbe több ezer ruszint és szlovákot. Aztán hozzá csaphatjuk a többi csatlakozó nagy- és középbirtokos ( Bercsényi, Károlyi, stb.) településeit, várait is... továbbá az etnikai összecsapások frontvonalának magyar oldalát (Nagyvárad- Szeged - Pécs vonal, lévén a szerbek elég csúnyán prédáltak, amire a kurucok hasonlóval válaszoltak a Dunántúlon, Duna mentén). A szepességi zipszerek is támogatták, valamint érdekes módon a máramarosi görög katolikus románok.
Egyébként, ha megnézzük a vég kezdete előtti térképet (1710), akkor mit látunk? A kurucok vissza szorultak a Rákóczi, Károlyi birtokok térségébe illetve a szomszédos ruszin, máramarosi területek, valamint a hajdúság (Észak-Alföld) volt a kezükben.
Zagyvaságot írsz. Nyilván nem vagy történész, nem is baj, de attól még hamis toposzokat puffogtatsz és 19. századi történelemértelmezést vetítesz vissza a 17-18. századba. Rákóczi mögött korántsem állt ott az egész ország, de nagyjából még a többség sem. Neki magának sem volt határozott jövőképe, illetve ami lett volna, annak véghezvitelére pedig gyenge volt. Serege egyetlen számottevő csatát sem nyert meg, legfeljebb párszáz fős ütközetecskéket, igazán jelentős várat ostrommal nem vett be, a serege katonai teljesítményes siralmas volt, Trencsén mellett kb. háromszoros létszámfölényben volt, mégis csúfos vereséget szenvedett.
Hatalmas tévhit a kurucokat szabadságharcosoknak beállítani, mert közülük ez alilg-alig motivált valakit. A katonák zsoldosok voltak, mégpedig a magyarok is. Nem csoda, mert már Thököly seregének katonái is a király zászlója alatt hacoltak, majd Thököly bukása után ismét királyi/császári zsoldba álltak, majd Rákóczi alá, majd Rákóczi bukása után szépen megint császári zászló alá. Azok a híres "erőlekötő" ausztriai, morvaországi portyák egyszerű rablóhadjáratok voltak, szó sem volt az ellenség haderejének lekötéséről. A csapatokat nem tudták fizetni, engedni kellett őket rabolni, amit nyilván ellenséges területen volt célszerű.
"Akkoriban azt tartották jó magyarnak, aki a függetlenség célját tartotta szentnek"
Na, ez egy ordas butaság. Tökéletes példája a kiegyezés utáni '48-as "kuruc" történelemértelmezés visszavetítésének, a legnagyobb történelemhamisító Thaly szellemiségének. A vicc az egészben az, hogy ezt a vulgármarxisták élen Mód Aladárral "csodálatosan" felhasználták saját céljaikra.
Rákóczi felkelése egy rendi felkelés volt a központi hatalom erősödése ellen. Ezt persze leöntötték egy idegen uralkodó elleni fellépés mázával, de az "eb ura fakó" szellemisége és Rákóczi belpolitikai kudarcai, amit az erősebb központi hatalom kiépítésének céljából próbált meg, megmutatják, hogy valójában egy jól kitapintható főúri kör saját hatalmának erősítése céljából indított felkelése volt, nem pedig egy romantikus szabadságharc, aminek a Thaly-féle történelemhamisítók megpróbálják bemutatni. Rákóczi a lengyel utat képviselte.
Ha netán rám írtad volna, én aztán nem vagyok agymosott.
Annak a szabadságharcnak ui. Magyarország függetlenségének kivívása lett volna a végcélja. (Hogy ez nem sikerült, és hogy miért nem az egy másik kérdés.)
Akkoriban azt tartották jó magyarnak, aki a függetlenség célját tartotta szentnek, és azt tekintették ellenségnek, aki ezt a függetlenséget megpróbálta elvenni vagy el is vette.
Ez pedig egy érzelemmentes, tárgyilagos megközelítés. Vagy a célért dolgozik valaki, vagy ellene. (Egyébként ennek a harcnak a célja még a nevében is benne van: szabadságharc.)
És ugyanakkor Bottyán János tábornoki érdemeiről és sikereiről egy szót sem ejtett. Helyette megemlít egy külföldi tábornokot mint igaz kurucot (ami igaz lehet), de akkor miért nem ejt egyetlen szót sem Rákóczi legjelentősebb tábornokáról, Bottyán János generálisról és komoly harci-hadi érdemeiről, aki nem idegen, hanem magyar nemzetiségűként szolgálta kiváló hazaszeretően hazáját??! Bottyán volt az egyetlen olyan tábornok, aki rövid idő alatt tartós sikereket tudott elérni, és hadoszlopaival a jelentősebb császári egységeket is meg tudta futamítani, szét tudta zilálni és szét tudta azokat verni!!!
Ez az írás valósággal hemzseg a történelmi tények összemosásától és elferdítésétől!!
A labanc oldalon harcoló Pálfy grófot "jó magyarnak" tartja, holott figyelmen kívül hagyja, hogy elejétől végig az osztrák császár érdekeiért harcolt, mert cserébe zsíros birtokokat remélhetett tőle. Ugyanakkor a kurucok oldalán harcolók közül elmarasztalja Forgách Simont, csak mert felégetett több osztrák falvat. (De mi mást tehetett volna az ellenséggel szemben? ---> Az is az egyik védekező harcmodor ui., ha az ellenség seregeit úgy vonjuk el a magyar falvak támadásától, ha közben az osztrák falvak védelmére kényszerítjük rá egy ún. "haderő-elvonásra kényszerítő" támadással. Ha ui. az ellenség a saját sebeinek nyalogatásával van elfoglalva, akkor a másik oldalon lévő célpontját nem tudja támadás alá vonni... !!! :-O!)
Az összemosások és a tényferdítések közepette ugyanakkor nem ébred rá (mivel erre mutat az hogy egy szót sem ejt róla!), hogy a Rákóczi-szabadságharc idején az számított kurucnak és magyarnak, aki Magyarország függetlenségének kivívásáért harcolt, és az számított ellenségnek és labancnak, aki az Osztrák Császárságnak a Magyarországot Ausztria alá vető és gyarmatosító érdekeiért és az ezért járó igen magas császári jutalomért szállt be ebbe a háborúba!
Ez egy népszerűsítő írás, nem tudományos munka. Annak egyébként nagyjából korrekt. A történészek körében ezek az állítások banalitásig ismertek, de olvasd csak a kommenteket! A sok agymosott kuruc/labanc még mindig a vulgármarxista alapú, mélymagyarsággal leöntött, vagy pedig legitimista katyvaszt szajkózza. Aki próbálna normálisan hozzáállni, mindkét oldal lehurrogja.
De nézzük meg pl. a nagyszombati csatát, ahol két Esterházy-testvér harcolt egymással. A Rákóczi-szabadságharc sokkal inkább polgárháború volt, mint klasszikus szabadságharc. Azt érdemes lenne megvizsgálni, ohgy az orszg területének-társadalmának mekkora része állt önként Rákóczi mellé...
A kuruc oldalon harcoló német zsoldosokkal fordult elő a leggyakrabban, hogy átálltak labanc oldalra. A várőrségek meg sokszor fordítottak zászlót, ahogy éppen érdekük hozta beengedték a kurucokat, aztán ahogy fordult a hadi helyzet a labancokat...
Nem hiszem, hogy egyáltalán sok értelme lenne a nemzetiségek arányát vizsgálni, hiszen maga a szbh sem a nacionaliata ideológiára épült.
Ha már lengyelek, ők egyébként nagyobb számban harcoltak labanc oldalon mint kurucon, mert a dán "vendégmunkások" kivonása után a lengyelektől béreltek csapatokat a császáriak. Amennyire emlékszem túl sok regurális magyar ezred nem harcolt itt császári oldalon, ők addigra már nyugaton küzdöttek, inkább a kétes megbízhatóságú várőrségekben voltak nagyobb számban magyarok, persze ha ide vesszük a rác-horvát csapatokat is, akkor már más a kép.
Nálunk tartósan a német zsoldosok voltak jelen a legnagyobb számban, majd a franciák, lengyelek, svédek, utóbbiak csak időlegesen, a többiek elenyésző számban, de az előbbieknél is csak pár százas, 1-2 ezres létszámok voltak, viszont a harcértékük miatt a jelentőségük így sem elhanyagolható.
Van benne valóság és van benne képzelgés - pl. a kuruc oldalon valóban harcoltak zsoldosok ( akik közül a lengyeleket kifelejtette és a moldvai románokat) viszont az össz sereghez mérten számuk majdnem jelentéktelen, néhány százalék. A nemzetiségi arányban is tévképzeteket kerget, lévén a többség magyar volt, rajtuk kívül csak a szlovákok, ruszinok, románok és németek voltak jelentős számban. Ha egy átlag kurucot kellene kiállítani, akkor az református magyar lenne.
Ugyanígy a labanc oldalon meg eltúlozta a magyarok arányát. Akik labanc színekben harcoltak közülük, azok viszont általánosítva katolikusok voltak. Azt szintén kifelejtette, hogy még a többségében magyarországi feltöltésű labanc ezredeknél is német vagy külföldi volt a tisztikar és altisztek nagy része.
Az meg a kort kicsit is ismerők körében köztudott, hogy a császári tartományokban rajdoló kurucok sem voltak angyalok, a zsákmányt pedig a felvidéki kótyavetyéken kótyavetyélték el...
Igazán akkor nyújtott volna bármiben is újat, ha konkrét számokat, adatokat hoz a kijelentéseinek az alátámasztására.
Ideje újragondolnunk és ismét megvizsgálnunk a Rákóczi-szabadságharc valódi kereteit és körülményeit, a „kuruc” és „labanc” szavak jelentéstartalmát. Paár Ádám írása.
A magyar nemesség a török alóli felszabadítás (a tököli-féle kurucok erre mit húznának) után visszaakart minősíttetni olyan Hász- mezővárosokat (mint. pl. Szeged, Debrecen, Kecskemét stb) földesúri birtokokká.
Szerencsére volt 1 olan Habsburg - abszolutizmusunk, mely ezt katonai erővel is képes volt +gátolni.
Nem hinném, hogy itt bárki krauszozna Rákóczival kapcsolatban, mert az említett személynek sok sejtelme nem lehet a nagyságos fejedelemről, ilyen témákkal közismerten tévedésből sem foglalkozik.
Viszont vannak, inkább csak voltak olyan vulgármarxisták, akik a kuruckort politikai okokból csőlátással osztályharcos vonallá próbálták silányítani, illetve elfogultan ítélték meg pl. a főrendek, egyházak szerepét (a tényszerű elemzésnek, kritikának természetesen helye van). Őket akár személy szerint is nyugodtan végig lehetne venni - de sok értelme nincs, mert szerencsére mára már nem tényezők a témával kapcsolatban.
Amennyiben a témához tartozik, igen. Például a korszak kutatástörténete kapcsán, a korszakkal foglalkozó történészek életművének megítélésével kapcsolatban stb.
"Töröltem az offtopikot, térjünk vissza a témához."
Térjünk is, de a miheztartás végett kérdezem: lehet-e a Rákóczi-szabadságharc témaköréhez kapcsolódóan a jövőben is - csak úgy mellékesen - bárkinek a marxizmusról, a marxista történetírás mibenlétéről gondolatokat megosztani? Mert eddig - elég visszanézni a hozzászólásokat - lehetett és a legkevésbé sem zavarta a moderatúrát.
Egyáltalán nem kioktató a véleményem, hanem egyszerű ténymegállapítás. A nézeteidet már a marxista történetírás is nagyjából a hatvanas években meghaladta (szándékosan nem írok történettudományt, mert a marxista nézőpont nem egyeztethető össze a tudományossággal, mert a módszertana más), ami persze nem jelentette azt, hogy a vulgármarxista "prolitáp" (mégmielőtt: orwelli értelemben) annyira nagyon megváltozott volna. Jól látszik ez a "véleményeden", érdekes historiográfiai jelenséget produkálsz. A változás ténye egyébként remekül látszik pl. Benda Kálmán, de méginkább H. Balázs Éva munkáin.
Ha szakirodalmat keresel, akkor kezdetnek a "tízkötetes" a te válaszod. Még megbízható elvtársaid fő- és szerkesztették, igazi régi bolsevikok, akik azért tudtak haladni a korral (ellentétben pl. Krausz elftárssal...). Az előbbi látszik azon, hogy azért még mindig ott van az osztályharcolás, az utóbbi pedig azon, hogy azért már csak elég vékonyan. Szerencsére azonban a szöveg egy részét rendes történészek írták, így azért a vörös farkakat levagdosva egész jó. Ha kiheverted az új infók okozta sokkot és tudomásul vetted a vulgármarxista leegyszerűsítés hihetetlenül káros és hamis voltát (ami egyébként éppen a lényege), akkor áttérhetünk a rendszerváltás utáni dolgokra is.
