Keresés

Részletes keresés

Baumka Creative Commons License 2008.01.27 0 0 7490
DEKE - Nagykálló
81-50 (25-20, 16-12, 17-4, 23-14)
JanFan Creative Commons License 2008.01.18 0 0 7489
NB I: Félidőtől mienk volt a meccs
2008. 01. 17. 21:57

Rögtön ez elején meg kell említenünk, hogy a teljes statisztikával csak holnap tudunk szolgálni, mivel a hivatalos példányon kívül másolatok nem készültek, így meg kell várnunk, amíg Budapestről elküldik azokat, ám a dobók legalább megvannak.

Elite Basket - DEKE
80-92 (25-28, 26-17, 18-24, 11-23)

DEKE:
Erdei 7, Ádám 7/3, TÓTH G. 20/12, Gócs 11/3, KENNERLY 17. Cserék: Sormaz 1, Kovács I., VARRÓ 5/3, TAKÁCS D. 24/3 (Kungler, Ambrusz és Vas keretben volt, de nem játszott). Vezetőedző: Walke Károly.

Walke Károly: Kemény, érdekes meccs volt. Simább is lehetett volna, főleg ha az első félidőben több védőlepattanót szerzünk és jobban koncentrálunk. A nagyszünettől kezdve azonban úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, még úgy is, hogy megint kaptunk furcsa faultokat (Joe vagy Béla ellen fújták be őket leginkább). Viszont a játékosaim végig fegyelmezettek voltak, mindenki hozzátette amit kellett a mérkőzéshez. A kiemeltek között Varró Leventének a védekezését szeretném megemlíteni, de például Erdei Ádám is olyan precízen kosarazott, ahogy kértem tőle (tőle nem feltétlenül vagy elsősorban pontokat várok), csakúgy, mint Ádám Béla.

A mérkőzés első negyedében megszórta magát mindkét csapat, ebben a tíz percben ugyanis összesen több mint félszáz pontot dobott a két gárda. Utána a hazaiak ott folytatták, ahol korábban abbahagyták, a mieink azonban túlságosan sokszor rngrdték, hogy az ellenfél visszaszerezze a gyűrűről lecsorgó lasztikat. Úgy tűnt, hogy a fárasztó utazás és az e heti hányattatott edzések (hol itt, hol ott tudott tréningezni a DEKE) hatására kissé dekoncentráltak a fiúk.

A folytatásban viszont már nem volt pardon. Tette mindenki a dolgát, és már a harmadik negyedben visszaszerezte a három pontnyi előnyt a DEKE (az első etap után volt ennyi a különbség a javunkra), amelyet meg is fejelt egy tucattal az utolsó játékrészben. A végig szoros mérkőzésen a végeredmény nem tükrözi hűen, mennyire meg kellett küzdenie a srácoknak a sikerért, akik közül pillanatnyilag az amerikai Joe Kennerly lehet az, akinek a legjobban fájt ez a meccs. Történt ugyanis, hogy a hajrában csúnyán meglökték őt a levegőben, amelynek következtében a vállára esett. Az eset nem volt éppen sportszerű, mégsem kapott komolyabb büntetést a vétkes, és mivel erre a bajnokira a szövetség nem küldött komisszárt, a DEKE vezetősége azon melegében úgy döntött, hogy a jövőben, hiába kerül pénzbe, minden esetben kérni fogja egy szövetségi ellenőr részvételét a meccsein. Ez a gondolat nyilván nem ennek az egy esésnek a hatására érlelődött meg a mieinkben, de talán itt telt be a pohár. Reméljük, hogy Joe - akinek jelenleg is erősen fáj a válla - nem szenvedett komolyabb sérülést. Holnap, ha már megpihent az inzultált testrész, okosabbak leszünk ez ügyben is.

Újabb szép győzelmen van túl tehát a DEKE, január 27-én pedig jön hozzánk a Nagykálló, amely miután ősszel legyőzött minket (ez volt az első sikerük akkor, nekünk pedig az első vereségünk) igencsak beindult, és sorra nyert ezután. Az utóbbi időben az ellenfelek egy cseppet lefékezték a robogó kállói gyorsot, ám nekünk a megszerezhető bajnoki pontok mellett az akkori kudarc okán is nagy-nagy koncentrációval és sikerre éhesen kell belevetnünk magunkat ebbe a csatába (is).
Baumka Creative Commons License 2008.01.17 0 0 7488
Sajnos nem, és még az U20-asoktól sem tudom megkérdezni, mert ugye ők tegnap játszottak. Reméljük minél hamarabb felteszik az infót az oldalra.
Előzmény: Frizuravarjú (7487)
Frizuravarjú Creative Commons License 2008.01.17 0 0 7487
Tud valaki részeredményt az Elite- DEKE-ről?
JanFan Creative Commons License 2008.01.12 0 0 7486
Egy embert már tudok, aki kimegy a Dekének szurkolni..
:)
Előzmény: Baumka (7485)
Baumka Creative Commons License 2008.01.12 0 0 7485
Egy 20 pont 10 lepattanós átlagot hoznia kell a srácnak. Egyébként egy kisbusszal negyed kettőkor indult a csapat, egyedül Gorácz hiányzott. Valszeg Vas Viktor és Ambrusz az U20-al ment, míg Balogh Andris a nagyokkal ment, mert ő nem érintett az U20-nál.
Előzmény: JanFan (7484)
JanFan Creative Commons License 2008.01.12 0 0 7484
NB I, U-20: Ma délután derbik lesznek
2008. 01. 12. 11:46

A Váczi Péter vezette U-20-asok már elindultak, Walke Károly és csapata pedig rövidesen ugyanezt teszi. A budapesti, Kaszások elleni utánpótlás valamint NB I/B-s bajnokikra igyekvő gárdáink a győzelem reményében utaznak, ám egyik csapatunknak sem lesz egyszerű a feladata.

A kisebb sérülések, melyekről a héten beszámoltunk továbbra is "élnek", ezért ezekre az emberekre nem számíthat az edzőjük. Ott lesz viszont a délután hatkor kezdődő meccsen Tóth Gáborékkal a friss szerzemény Joe Kennerly, akinek megérkezett a átékengedélye, így semmi akadálya annak, hogy őt is bevesse Walke Károly.

www.deke.hu




Na kíváncsi leszek az amcsi srácra, hogy mit tud.
Hajrá Deke!!!
Baumka Creative Commons License 2008.01.10 0 0 7483
Azt hiszem mindenki tudomásul venné, hogy egy ilyen tehetség a magyar bajnokság B csoportjában csak visszafejlődik, neki sokkal nívósabb bajnokságban kellene játszania, mondjuk a megye B-ben.
Előzmény: Törölt nick (7480)
JanFan Creative Commons License 2008.01.10 0 0 7482
Fórum pedig hab a tortán..
:)
Előzmény: oAk2 (7481)
oAk2 Creative Commons License 2008.01.10 0 0 7481
Erről jut eszembe, hogy anno sokat fikáztam/tuk a kakas honlapot, akkor ideje, hogy a DEKE oldalát megdícsérjük. Nagyon informatív és naprakész, reméljük, az is marad.
Előzmény: Baumka (7474)
JanFan Creative Commons License 2008.01.10 0 0 7479
Go Cucu, Go!
Előzmény: Törölt nick (7477)
Baumka Creative Commons License 2008.01.09 0 0 7478
A hírből nekem az jön le, hogy egyértelmű cél a feljutás. Ez pozitív.

Azért lóvé nincs annyi, hogy elbírná két magas ember bérét a büdzsé, amikor Jarosevits itt volt próbajátékon, akkor is felmerült, hogy Cucu megy, ha Jarosevits beválik. Nem vált be, maradt, de eddig éppen az volt a csapat nagy hátránya, hogy center poszton teljesen súlytalan volt. Nekem egyértelmű, hogy Cucunak mennie kell. Cucun kívül szvsz. valakinek még fel fogják bontani a szerződést (ez lehet Becsky, Gorácz, Sormaz), nem véletlen, hogy a fiatalok közül bedobták a vízbe a 90-es válogatott Balogh Andrist is, valamint visszajött Szarvas Peti is.
Előzmény: Törölt nick (7477)
Baumka Creative Commons License 2008.01.09 0 0 7476
Farkas varázsa elmúlt, most kapott ki a Kálló az UNIVER B-től otthon.
Előzmény: Törölt nick (7475)
Baumka Creative Commons License 2008.01.09 0 0 7474
M.Zsolt. Creative Commons License 2008.01.08 0 0 7473
A Debrecenu kosarlabd a LEGJOBB!!!!!!!! Viva Debrecen. :-))))))))))
JanFan Creative Commons License 2007.12.30 0 0 7472
Takács Danival és az Isteni Pistivel lehetett ma találkozni az éjszakában, Pistike volt rosszabb állapotban..
:)
Előzmény: Pillangó (7470)
oAk2 Creative Commons License 2007.12.30 0 0 7471
Pillangó Creative Commons License 2007.12.10 0 0 7470
El is felejtettem hogy meccs volt hétvégén, jobb lett volna, ha eszembe se jut:

Kecskemét - DEKE
61-59 (16-12, 13-20, 11-17, 21-10)
Baumka Creative Commons License 2007.11.27 0 0 7469
JanFan Creative Commons License 2007.11.19 0 0 7468
Csapatban lehet több, de nem játszhat. Csak ha már pontosak akarunk lenni..
:)
Előzmény: Baumka (7467)
Baumka Creative Commons License 2007.11.19 0 0 7467

Van, nálunk kettőnél, a Nyíregynél négynél több nem lehet a csapatban.:))

 

Teljes keretek játszhatnak.

Előzmény: JanFan (7466)
JanFan Creative Commons License 2007.11.19 0 0 7466
Nincs, két éve már eltörölték.
Előzmény: oAk2 (7465)
oAk2 Creative Commons License 2007.11.19 0 0 7465
Van meg legios szabaly a kupaban?
Előzmény: Baumka (7464)
Baumka Creative Commons License 2007.11.18 0 0 7464
Ma délelőtt volt Karcsival egy interjú a Friss Rádióban. A lényege kb. annyi volt, hogy a Nyíregyi meccs egy állomás, lemérhetjük, hogy mennyit fejlődtünk. Tavaly a Vadkakasok is néha itthon partiban voltak egyes A-s csapatokkal, ez a csapat erősebb, meglátjuk mire elég. 30.-án játszunk Tiszaújvárosban, ez annak a meccsnek a felvezetése, mindenki fog játszani, senkit sem akar kizsigerelni, a bajnoki a fontosabb.
JanFan Creative Commons License 2007.11.18 0 0 7463
DEKE - Bp. Honvéd 77-65 (23-16, 16-14, 22-15, 16-20)

DEKE: Sormaz, ÁDÁM 13/6, VARRÓ 12/6, GÓCS 20/6, Kovács I. 4. Cserék: Hegedűs 2, Gorácz 4, Erdei 14, Becsky 3/3, Kollár 4, Vas 1. Vezetőedző: Walke Károly.

Walke Károly: Jobb Honvédot kaptunk, mint amire számítottunk. Sajnos nem volt megfelelő videónk róluk, így nem is tudtunk tökéletesen felkészülni a játékukból. Egyébként nagyon jó meccset vívtunk, mivel a Honvéd felszívta magát, ez látszott rajtuk. Sajnos húsz pontos vezetésünknél megint elkezdtünk egy kicsit lezserkedni, de a rutinos kosarasok, elsősorban Ádám Béla és Gócs Lajos rendbeszedték a srácokat. Varró Levente is dicséretet érdemel (és nemcsak a pontjai miatt), de a meccs vége felé Hegedűs Krisztián és Vas Viktor is tökéletesen megvalósította azt, amit kértem tőlük. Örüljünk a győzelemnek, ami nem volt olyan mértékű, mint a Jászberény ellen, de meg kell ezt is becsülni. A szerdai, Szeged elleni meccsre már remélhetőleg még jobban fel tudunk készülni, és ott folytatjuk, ahol most abbahagytuk.

A Honvéd ellen nem dobtak annyi triplát a mieinik, mint mostanában szoktak, ám ez nem baj. Sőt, ha azt is belevesszük az értékelésbe, hogy Tóth Gábor még mindig nem játszott, akkor egyértelművé válik, hogy a csapat kezd kilépni a "csak hármasokkal tud nyerni" kategóriából. Ez nagyon fontos dolog, mert a kinti dobások bizony kétélű fegyverként foghatók fel. Ha futószalagon jönnek, akkor hamar megléphet általuk a gárda az ellenféltől, ám ha sorra maradnak ki, akkor az elmaradt pontok mellett az emiatt kialakuló kedvtelenség is visszavetheti a kosarasokat.

Az NB I/B keleti régiójában A Honvéd ezzel a vereséggel hátrébb csúszott, míg a DEKE továbbra is az élen tanyázik. A következő, november 21-én Debrecenbe látogató ellenfél, a Szegedre mindenesetre azért is vigyázni kell, mert a legutóbbi négy mérkőzését igencsak szerencsétlen körülmények között, kis pontkülönbséggel veszítette el, így vélhetően nagyon várnak már egy szép eredményre.

További hír, hogy a Magyar Kupában a Nyíregyháza NB I/A-s alakulata lesz a következő vetélytársunk. Savicékat november 23-án 19 órától fogadjuk az Oláh Gábor utcában.


www.deke.hu
Előzmény: Baumka (7459)
Baumka Creative Commons License 2007.11.18 0 0 7462
Így van, valszeg a következő meccsekre próbált mentálisan felkészülni. Na de, te mit kerestél ott?:))
Előzmény: Frizuravarjú (7461)
Frizuravarjú Creative Commons License 2007.11.18 0 0 7461
Gabeszt ma láttam a Chicagoban, szerintem minden idegszálával a következő meccsre készül:)
Előzmény: Baumka (7459)
Baumka Creative Commons License 2007.11.17 0 0 7460
Jövő hét péntek 19.00. DEKE - Nyíregy az Oláhgabin, de előtte szerdán 17.00-től a SZEDEÁK a vendégünk.
Baumka Creative Commons License 2007.11.17 0 0 7459
Ma is simán hoztuk a meccset, Gabesznak nem is kellett játszania. Egyszer ijedetem meg a meccsen, amikor a negyedik negyedben -17-ről feljött -7-re a Honvéd, Karcsi pedig behozta hármasnak Hegét, ötösnek pedig Vas Viktort. A két fiatal nagyszerűen megoldotta a feladatát, ha jobban büntetőzünk a végén (és meccs közben is), még simább lett volna a győzelmünk. Megint jó volt Varró Levi, Béla, és újra Gócs. Remélem Gabi játszik majd szerdán, és ne felejtsük el Kungler Sanyit sem, aki a hírek szerint jabuárban már játszhat.

Az U20-at is simán hoztuk Ambrusz nélkül is, engem ott is Hege játéka fogott meg. Ha kellett triplát dobott, lepattanózott, hármastól ötösig minden pozícióban játszott. Ha megmarad ez a csibészsége, sok örömünk lehet még benne.
JanFan Creative Commons License 2007.11.12 0 0 7458
Ha tudnak ettől szarabbul is játszani, akkor le a kalappal előttük.
Gabeszt viszont ne felejtsd el, ő még +20 pont...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!