Pedig vannak, akik elmesélték az velük történteket, igaz nem itt, hanem a HUSZ egyik topikjában, most nem jut eszembe, hogy melyik. Abban persze én sem vagyok biztos, hogy ez jelentett nekik bármiféle megkönynebbülést vagy segítséget.
Szerintem azért, ha már itt páron azon gondolkodnak, hogy ez nem jó, és tenni kellene valamit, akkor ez azt jelenti, hogy a társadalomban valamennyire megjelent ez a probléma a felszínen is, beszélünk róla. Persze, lehet, hogy nagyon lassan fognak változni a dolgok, de remélem, hogy fognak.
Nem, bennem nem merült fel. Vagyis, én tudtam, hogy az rossz, amit csinál velem, és hogy nem természetes, de én tényleg elképzelhetetlennek tartottam, hogy tegyek ellene valamit. Nekem az volt az elképzelhetetlen, hogy én másnak csináljak rosszat. De az teljesen igaz, hogy bármilyen rossz volt, akkor is az anyám.
Kedves SmartAss,mar hogy eroltetnem,kulonben is hogy is lehetne ezt eroltetni,puskaval,szep szoval?nem lehet es egyetertek veled nem is kell eroltetni.
Az egyeduli amit a topic nyujtani tud az a megfogalmazas es nyilvanosa tetel felszabadito erzese.nagyon sok topicba(elobb a maganeletemben is)sokat jelentett ez azoknak akik mar kifele masztak a kenyszerekbol de eddig nem volt ra alkalmuk.Ennyi.
Kedves Yoo,benne vagyok.Hogyan szolitsuk meg oket.Itt Te most megtetted es megtehetjuk meg maskepen is ujra,felhivasal,mondjuk amit Te topicba foglalsz es mi hozzaszolunk szivesen,ha ugy erzed ez segit.Vagy talalj egy mas format is.
SmartAss-sal tökéletesen egyetértek. Gondolom, egyikünknek sem célja a mások bajának a csócsálása.
Mumu!
Én azt hiszem, volt egy elég jó javaslatom, kezdetnek ez is megtenné. Nem kell rögtön mindent akarni. Nevesitve, ha félre tudjuk dobni a közönyt, a félelmet attók, hogy nekünk lesz bajunk, ha tenni merünk, az már egy lépés. Merjünk segiteni! Merjünk szembeszállni! És itt megszólitanám a pedagógusokat, úgy látom, azért elég nagy számban látogatják az indexet. Nem szabadna szó nélkül elmenniük az össze-vissza vert gyerekek látványa mellett. (Bár nekem személy szerint rossz véleményem van a pedagógusokról, de ez egy külön topicot érne.) Félre kell tenni a tabukat, szemléletváltásra lenne szükség. Tudom, ezek nagy szavaknak tűnhetnek. De sajnos nagyon sokan félreértelmezik az én házam, az én váram és az én gyerekem fogalmakat, egy gyerek nem magántulajdon, hanem önálló lény, akiről gondoskodnunk kell, akkor is, ha nem a sajátunk. Nem azt mondom, hogy minden pofon miatt felhajtást kell csinálni, viszont minden normális, civilizált embernek vannak normái, és van egy tűréshatára, itt egyéni mércéről is szó van, ami nem léphet túl egy bizonyos határt, bárhogy értelmezzük is. Egyéni döntés és mérlegelés, kicsit szubjektiv, de jobb, mint a teljes közöny.
Azt hiszem minden jószándék és a Tasztal minden bája kevés lesz ahhoz, hogy reálisan azzal számoljon bárki, hogy itt egy "sértett" meg fog szólalni. Az ilyenről nem hiszem, hogy "semleges" környezetben lehetne beszélni. Ugyan minek? Mit tud egy itteni, ismeretlen társaság segíteni? Azt, hogy meghallgatja? Minek? Hogy újra átélje a traumát? És ugyan miért bízna meg bennünk? Az esetek többségében az áldozatok tudták, hogy valaki (igen sok esetben az édesanyjuk) pontosan tisztában volt vele, hogy mi történik, a saját érdekében (vagy bármi másért) nem tett semmit a védelme érdekében. Olyan sebeik vannak, melyeket idegenek soha nem lesznek képesek begyógyítani, a hallgatás olyan falát építették köréjük, ami itt szerintem áttörhetetlen.
Miután ismertem ilyen tapasztalatokkal rendelkező lányt, azt hiszem erről csak igen intim kapcsolatban, a tényleges segítség ígérete (ellenkező irányú tapasztalatok, bizalom, szeretet stb.) mellett beszélnek csak, ha egyáltalán.
És nem is hiszem, hogy szabadna erőltetni. Aki ilyen élmények elbeszélésére kíván rávenni valakit, annak nagy a felelőssége is. Soha nem lehet tudni, hogy mibe nyúl bele az ember, milyen sebeket szakít fel. Ha pedig nincs garantált eszköze a sebek begyógyítására, akkor ez már bizonyos fokú felelőtlenség.
Én azt javaslom, maradjunk meg az itt is "kezelhető" témáknál.
Kedves Yoo,az internetet kb.8ooooo magyar hasznalja,ebbol kb.15o-2ooooo olvasa az indexet is.Magyar aranyokba ez egy oriasi szam.
Mindegyikunk aki ir ide mar nem kis pont ,hanem sok embertol ismert szemely ha meg a nick maszka altt is.
Mondd meg mire celoztal,milyen lepesekre a csaladon beluli eroszak ellen.
Kedves Waratah,nincs front alibi.Dzoki nem egy szimpatikus figuraja a Dallassnak.Ra hasonlitani nem egy bok.A kisleanyal nincs baj,bar ugy fogalmazott amelet Te egy kicsit toleransan hetykenek nevezel.En nem vagyok annyira tolerans elvi kerdesekbe.De miutan Ti ketten egyszere sot egy harmadik az ottani topivba nem tartotattok olyanak hogy erdemes lenne ra virulensebben reagalni,hat meghajoltam a mai gusztus meretei elott es en kertem bocsanatot hiszen Ti kozelebb vagytok korban is az idok stilusahoz,a mellett en is nem honoraltam ifjusagom oregeit ha valamiert reszpektus hianybol megharagudtak.
Én a valóban extrém esetekre gondoltam, mármint akkor TÉNYLEG kell szólni valakinek. Hogy van e eredménye? Nem tudom, de ha meg sem próbáljuk, hogy maradhat tiszta a lelkiismeret? Vannak esetek, amikor bármennyire is családpárti vagyok, jobb az intézet, mert élet múlhat rajta. Különösen elszaporodtak az egészen kiskorú gyermekek elleni cselekmények, és mint mindenki tudja, őket könnyebb egy családnál még elhelyezni. Az, hogy az örökbeadási procedúra miért lassú, és olyan amilyen, megint egy külön téma. Sajnos kis pont vagyok ahhoz, hogy ezen változtassak, bár lennének ötleteim. Rossz tapasztalataim nekem is voltak már. Egy ismerősöm, aki a közelünkben lakik, rendszeresen magára hagyta éjszakára az én kisfiamnál fél évvel fiatalabb gyerekét. Szinte születésétől fogva. Az, hogy mennyit járattam a pofám neki, nem ecsetelem, vastag bőr van a képemen, sokáig hadakoztam vele. Aztán meguntam, és beszélgettem erről a védőnővel. Megkértem szépen, hogy ne emlitse meg, hogy beszéltünk, de mivel elég egyszerű lélek az emlitett leányzó, ha rákérdez, beismeri, és kicsit ráijeszthetne, biztos voltam benne, hogy sikeres lesz. Gondolta, ezzel esetlegesen megelőzhető egy tragédia. Nos, kb. két hónap múlva nem hagyott a kiváncsiságom nyugodni, és csak úgy mellékesen megkérdeztem a lánytól, hogy volt e náluk mostanában a védőnő, mert nálunk igen. A válasz NEM volt! Se köpni, se nyelni nem tudtam, most ezek után mit mondjak a drága védőnőnek? Aki hozzánk persze rendszeresen eljárt rabolni az időmet, holott nagyobb szükség lett volna őt látogatni. Csak a kellemetlen feladatokat úgylátszik még azok sem vállalják fel szivesen, akiknek pedig a kötelességük lenne. Úgy látszik, nálunk jobban érezte magát. Szerencsére a kisgyerek helyzete, ha átmenetileg is, de jobb, most a nagyszülők nevelik. Mindenesetre ez a rossz tapasztalat, kudarc, nem szegte kedvemet, ha kell, ismét megteszem.
Nem hiszem hogy az öregedés. Front van. Mindenkinek az agyára megy ez a melg és a hirtelen 15-20fokos ingadozások.
ÉS a stílusa tényleg kicsit hetyke volt.De nem bántani akart.
OK a kettotok velemenyezese utan(de mar ott volt egy ilyen ertelmezes harmadiknak is)bocsanatot kertem kezcsokal.Ugy latszik valobban az oregedes erzekenyebbe teszi az embert.Uj facetta,bar mar egyszer itt felvettem ezt a facettat.Jo,maskor jobban ertekelek.Koszonom.
Az altalad emlitett topicon eloszor en is felkaptam a fejem, de aztan beleneztem, es megallapitottam, hogy ugyan picit furcsa a kiindulopont, semmi banto szandek nincs mogotte. Egyszeruen azt hasznalta ki, hogy Te vagy a legismertebb idos netes a kornyeken.
Amugy ez a topicod nagyon kellett, es gratulalok hozza... (Megmondom eloszor picit gyanakodva olvastam bele, hogy megint egy Mumu topic, aztan... aztan elismeresem.)
Szerencsere en nem tudok sajat (persze, a magam nehany pofonjat megkaptam annak idejen, de ennek a mennyisege, es indokoltsaga nem volt olyan, hogy igazsagtalannak erezzem.), de meg idegen peldat sem nagyon felhozni, de mindig megdobbent a dolog ha ilyenekrol hallok, bar megmondom oszinten nem tudom hogy lenne-e erom tenni ellene ha latnam. Persze, ilyenkor nyugodtan leirhatnam, hogy siman. De nem biztos hogy ott es akkor is igy tortenne...
Csak a poen miatt irom ide.engem meg bantanak a Tasztalon.Boyanka nyitott egy topoicot:Mumu-az oregdzoki cimut.Nincs benne semmi kulonos de az intencio erdekes.Vajon mi lehet?
Ok, Tudom magamról hogy immáron ősz fejjel - na jó kicsit festett - de javíthatatlanul naív vagyok meg optimista. Vagy csak REMÉLEM hogy a világ alapjaiban véve jó. ÉS újból és újból koppanok.
"A másik érdekes része a dolognak, hogy miért nem kértem segítséget valakitől? Ezen nagyon sokat gondolkodtam. Egyszerűen egy gyerek szerintem annyira függ a szüleitől, hogy nem fordul meg a fejében, hogy a szüleiről bármi rosszat mondjon. "
A felvetett kérdésre saját tapasztalatom az, hogy azt az állapotot tekintettem gyermekfejjel _természetesenek_. Hogy az anyám bármikor megverhet, még ha nincs is igaza. Még ha 3 napig nem is látom, s egyedül hagy a lakásban. Ha két nap elteltével úgy ropogtattam a száraz kenyeret, akkor is. S miután részegen hazajött, akkor is ő volt az _anyám_.
Kedves Bt,azert nyitottam a topicot.De ezzen tul alig megy az erom,befolyasom.Lenyeges lenne ha valaki valalna a vele tortenteket,ezzel a tarsunkal tudnank megbeszelni a kovetkezoket is.
Igen SmartAss es Nannics es Bt,ugyan azt mondjuk.Magyarhonba meg nincs vagy nagyon keves az ugyínevezett civilkurazsi,nincs meg egy hoszabb demokraciaba mar kialakzult kozvelemeny es ennek a produktuma a civil szervezetk.E civil szervezetek surgetesere pedig uj korszaknak megfelelo toervenyek.Moist a beszelgetes inkabb a gyermekek dorongolasa fele megy ez is ternmeszetese tema.Itt vannal azzonban a masik oldalon is tulzasok.A sved es egyes amaerikai iskolakba semmi fele fenyites nincs es a gyerekek abba a bizonyos korba nem erzik az autoritast mert abban az idoben a logikus erveles es a masik tapasztalata nem valt ki annyi tiszteletet ami a gyereket a viselkedese megvaltozasahoz vezesse.Ez a masik veglet.De a kozvelemeny a regulator ,ott van ami)aki megfogalmazhatja a bizonyos helyzetbe a hatarokat.
Lacinak anyibol van igaza hogy egyszeri fenyites nagyobb dolgokba semmi de az allando veres,veres mint komunikacio az anyaistenit,azt meg kell akadalyozni.
Meg kevesett beszeltunk es lam kenyes nekunk a csaladi korben a szexualis eroszakrol.Van itt valaki aki tud errol valamit mondani?
Szerintem több helyen is gond van. Egyrészt, szerintem azok a mai tanárok, akiknek semmi más nem fontos, mint hogy mennyi a fizetésük (tudom, hogy ez is nagyon fontos, de sajnos ők ÉLŐLÉNYEKKEL dolgoznak), nem hiszem, hogy nagyon foglalkoznak azzal, hogy nu már, ez a gyerek miért szótlan, miért nem jön szülőire a szülője...Van a másik, mondjuk észreveszik a szomszédok, mondjuk elég lelkiismeretesek, mondjuk el is mennek a rendőrségre. És akkor mi van? Én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy olyan hajde jó élete van ma Magyarországon egy gyereknek az árvaházban (nem tudom mi a hivatalos neve). Tudom, hogy ez nagyon hülyén hangzik, de a verő szülővel (ha csak nem életveszélyes a dolog), akkor legalább van valamilyen kapcsolata. Fúú, de rossz. Nagyon nehéz eldönteni, hogy mi a jobb.
Egy ismerősöm mesélte, hogy ő Amerikában él. Ott lakik a nővére is a kisgyerekével. Egyszer mosta az utcán a kocsit, a kölköt az autóra ültette, köbö két perc múlva már ott volt a rendőrség, hogy azonnal vegye le a gyereket, különben kihívják az ottani gyámügyet. Nem tudom, hogy mi az ottani neve ennek a szervezetnek.
A közömbösség néha 1szerűen tragikus. Nagyon át tudom érezni Nannics akkori érzéseit a szomszédokkal kapcsolatban. Én nem voltam egy félős gyerek, de érdekes módon az egyik legmaradandóbb ilyen élményem szintén ehhez kapcsolódott. Kb. 9-10 éves lehettem (így utólag már nem érzékeli az ember az időt), amikor egy homokos a buszon egész közel állt hozzám (én ültem) és a combomat a lábai közé szorította. Nem történt végül is semmi, de valósággal pánikba estem, hogy az eléggé üres buszon, ahol mindenki előtt, aki látta (és láthatta) nyilvánvaló helyzet ellenére senki nem csinált semmit, csak érdeklődve nézték mi történik, aztán elfordultak.
Egyszer nemreg lattam egy miss agyatlan szoke not, amint a gyereket veri. A gyerek bog, a csaj uvolt vele. Egy idos holgy szeliden megkerdezte, kedveskem miert veri a gyereket? Na erre olyan leb...st kapott, hogy miert ugat bele mas dolgaba...
Hű,kedves Yoo, tényleg yoo :)) témát feszegetsz.
Tudod,hogy én hányszor álltam föl az oviban/isiben,tolmácsolva a szülők kb.90%-nak
a véleményét?
Érdekes módon,azok az anyukák-apukák,akik a folyosón velem együtt mérgelődtek egy-egy
tényleg bosszantó problémán,nos,ugyanők lapultak,és egyáltalán nem álltak mellém,amikor
én -szerintem teljesen kultúrált módon - nyíltan kiálltam a szülők ill. a gyerekek igazáért.
Cserben hagytak.
Jópár ilyen tapasztalat után nem tudom,hogy szívesen fölvenném-e a kesztyűt egy ilyen kellemetlen szomszéddal szemben.
Nektek nincs ilyen irányú rossz tapasztalatotok?
Kedves Yoo,alatta irtam hogy jogasz szemmel kevesett enged meg a mai torvenykezes direkt csinalni.Csak feljelenteni a gyamhatosagnal vagy gyermekvedelemnel(nem tudom van-e ilyen MO-n) de okal.Mindenkepen s a szulok ellensegeid lesznek utana.
A nagy baj -es ezzel Bt-nek is szeretnek valaszolni-az hogy ebben a tarsadalomba a gyermek fenyitese nem bun,sot neha szemrehanyast is kap a szullo idegenktol hogy nem verte meg jol a gyermeket.
A tobbi durvasagot a ferfi atributumanak tarjak,asszony verve jo..ugyebar.
A tobbi a szexualis bantalmazast vagy az anya tudtaval(ha igy nem akarja elveszteni elettarsat),vagy hallgatasaval aha sejt valamit de fel errol beszelni mert nem biztos vagy a gyermekek szegyíenebol vagy felelbol fakado elhallgatasaval tortenhetikA gyermek fel hogy nem partoljak benne,hogy jelentesevelkoka lesz a vallasnak.Az egesz csalad ha tudja akkor szegyenbol probalak eltusolni az eros dolgokat.Igy van ez.
Kivancsi lennek azokra a szulokre, akiknek a gyereke a bizi miatt felakasztotta magat. Sajnos. De miert nem lehet fellepni? Mi ez a kozombosseg? Szerintem ez bunkosag. Most kulonosen ingerult vagyok a temaban, mert egy lany azt a pasit valasztotta, aki kezet emelt ra. Az ilyen vadallat a gyereket is bantani fogja. A legszebb az egeszben, hogy a vadallat melyen vallasosnak mondja magat.
Olvastam Nannics irásait, és eléggé tipikusnak érzem a szomszédok viselkedését. Tudják, hogy baj van, mégis a könnyebb utat választják, nem akarnak ők is bajba kerülni, nem vállalnak semmiféle kellemetlenséget. Az eredmény? Nannics bizonyára nem hálás nekik. Nem biztos, hogy rögtön a hivatalhoz kellett volna rohanni, első lépésben esetleg lehetett volna beszélgetni a mamával. Lehet (bár ez naivitásnak tűnhet), hogy eredményre vezetett volna, valamiféle kontroll lett volna, hogy tudnak róla, és akár következményei is lehetnek. Persze, az agresszor legtöbbször tudja, hogy tudnak róla, de azt is tudja, hogy nem fognak más bajával törődni. Ez a legnagyobb baj. Megdöbbentő, hogy a legutóbbi, tv-s eset után a szomszédok részletesen beszámoltak a kisgyerek kálváriájáról a riporternek, miközben nap mint nap tűrtek és hallgattak. Minimum bűnrészességgel kellene őket vádolni, és valamilyen szinten büntetni is. Úgy tudom, egyébként valóban büntetendő egy bűncselekmény elhallgatása, de jogtudós tasztaltársak esetleg majd megmondják, igazam van e. Én javaslom, hogy tartsuk ezeket a dolgokat szem előtt, és ne csak itt legyünk harciasak, megértők, stb., hanem a való életben is. Álljunk ki a gyengék és védtelenek mellett, annyi eszköz van, de legfőképpen a GYEREKEKRE vigyázzunk!
Igy van.De a rosszul ertelmezett emberi jogok es adatok titkositasa megneheziti a dolgokat.Nem szolhatnak bele nem intervenialhatnak csak ha feljelentes van,a jogi ertelemben feljelentes.
Magyarorszagon tabunak kezelik a csaladon beluli eroszakot,a szomszed sot a rendor is ha nincs hivatalbol kikuldve ,mint maganember,szivesen nem veszi eszre a csaladi belso dolgot.
A sulikban van meg gyerekorvos? Mi lenne, ha egy kicsit ertenenek a pszihologiahoz esigy szurnek a gyerekeket? A tanar ezutan jobban figyelne a gyerekre. Persze ehhez a legfontosabb a diszkrecio.