„Igen, mert Isten tiltó parancsolata szerint minden olyan képmás vagy tárgy, amelyet azzal a céllal készítenek, hogy majd meghajoljanak előttük, bálvány.” Ez továbbra is nem a szöveg puszta idézése, hanem a te értelmezésed. A parancsolat valóban tiltja a bálványképet, a bálvány előtti leborulást és a bálvány szolgálatát."
--------------------------------------------
Nem, a parancsolat tiltja úgy a bálvány előtti meghajlást, mint bármi más képmás előtti meghajlást.
3. Mózes 26:1 Ne csináljatokmagatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
Ezen felül, amit írtál az az egyházad tévtanítóinak a tiltó parancs megsértését mentegető szófosása, ami engem nem érdekel. És a világon egyetlen igaz hitű embert sem.
Más vallású emberek a Róma Főpapja által vezetett egyház tagjait azért üldözik, mert meghajolnak képek éls szobrok, oszlopok, Kereszt előtt, amit az Isten parancsa ugyanúgy megtiltott, ahogyan a bálványok előtti meghajlást.
Isten megtiltotta élettelen anyagból készült képmások, szobrok, tárgyak előtt meghajolni és azoknak szolgálni,akármit és akárkit ábrázoljanak ezek a képmások, szobrok, tárgyak.
A képmások előtti meghajlás bűne a Róma püspöke által vezetett egyházban ,már a 2. században is tetten érhető.
Egyik oka annak, hogy Tertulliánusz 207-ben végleg elhagyta a Róma Főpapja által vezetett egyházat
a képek és szobrok előtt való meghajlás bűne volt.
Csináltattak közel két évezreden keresztül a Róma mindenkori püspökeinek, majd főpapjainak az utasítására képeket, szobrokat , tárgyakat arra a célra, hogy majd meghajoljanak azok előtt, vagy nem?
Ez itt a kérdés Józsikácska-3. Erre kéne becsületesen válaszolni, amire nem vagy képes , mert
hiányzik belőled az igaz Isten és Khrisztosz ismerete, sőt a Szent Szellemet sem ismered, hisz
egylényegűnek tartod Őt az ember Jézussal, mint aki az ember Jézustól származik.
Ha készítenek készítettek és ma is készítetenek Róma mindenkori főpapjai arra a célra bálványokat, hogy azok előtt az egyház templomaiban, illetve közterületeken meghajoljanak, leboruljanak, illetve azokat csókkal megtiszteljék,akkor bizony bálványokat birtokolnak .
Ez ilyen egyszerű.
Isten tiltó parancs aszerint bármit és bárkit is ábrázoljon egy képmás, előtte meghajolni tilos.
Erre a célra bálványokat készíteni tilos.
Ellenben előírtak Róma Főpapjai olyan liturgiai cselekményeket, amelyek magukba foglalják a bálványimádás cselekményeit is.
Tiszteletadás gesztusai: A hívők gyakran megérintik, megcsókolják a szentek ereklyéit vagy szobrait, meghajlanak előttük, illetve gyertyát gyújtanak a tiszteletükre, ezzel is kifejezve szeretetüket és odaadásukat.A papok a liturgia alatt tömjénezéssel is kifejezik tiszteletüket a képek, szobrok kegytárgyak előtt.Megáldás: A kegytárgyakat (rózsafüzérek, feszületek, érmek) a papok megáldják, amivel a tárgyak szentelt jellegét emelik ki, elkülönítve azokat a hétköznapi használatú eszközöktől.
Éllettelen dolgok előtt Isten megtiltott minden olyan cselekményt, ami az élő Istent illeltve élő embert megillet. Függetlenül attól, hogy a kép valamely istent, embert, állatott vagy szimbólumot ábrázol.
5.Mózes 4:16 Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak férfi vagy asszony képére; 17 Képére valamely baromnak, amely van a földön; képére valamely repdeső madárnak, amely röpköd a levegőben; 18 Képére valamely földön csúszómászó állatnak; képére valamely halnak, amely van a föld alatt lévő vizekben. 19 Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteld azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.
Jehova tanúi sok katolikust szabadítottak meg a képek, szobrok és tárgyak előtti meghajlás bűnéből.
Habár jehova tanúi tanításai sok kérdésben eltérnek a Szentírástól, azonban ebben a kérdésben nem tévednek.
Ahogyan Ábrahám gyermekei az arab országokban is joggal tiltakoznak a Róma Főpapja által vezetett
1. Nem, nem „Isten bemondott definícióját” idézed, hanem a saját szűkített definíciódat olvasod bele Isten parancsába
Azt mondod: „Igen, mert Isten tiltó parancsolata szerint minden olyan képmás vagy tárgy, amelyet azzal a céllal készítenek, hogy majd meghajoljanak előttük, bálvány.” Ez továbbra is nem a szöveg puszta idézése, hanem a te értelmezésed. A parancsolat valóban tiltja a bálványképet, a bálvány előtti leborulást és a bálvány szolgálatát. De te ebből azt gyártod, hogy bármilyen szent jel, amely előtt tiszteleti gesztus történik, automatikusan bálvány. Ez már nem a parancs, hanem a te képromboló kommentárod.
A 2Mózes 20-ban a tiltás közvetlen összefüggése: „Ne legyenek más isteneid.” Vagyis a képmás tilalma nem önmagában minden kép tilalma, hanem a más istenként, istenpótlékként, kultikus végpontként kezelt képmás tilalma. A 3Mózes 26-ban is a szöveg maga mondja: „bálványokat” ne csináljatok. Tehát nem az a logika, hogy minden kép bálvány, hanem az, hogy bálványképet ne készíts és ne tisztelj.
A te érvelésed itt olyan, mint egy rossz bírósági vádirat: előbb a vádlottat „tolvajnak” nevezed, aztán idézed a törvényt, hogy lopni tilos, majd diadalmasan kijelented: íme, bizonyítottam. Nem. Előbb azt kell bizonyítanod, hogy lopott. Ugyanígy: előbb azt kell bizonyítanod, hogy a katolikus szentkép bálvány, vagyis Isten helyére tett kultikus végpont. Ezt nem bizonyítod. Csak ismételgeted.
2. A „képek készítését nem, hanem a meghajlás célját tiltja” félmondatod önmagában igaz lehetne, de a katolikus gyakorlatra rosszul alkalmazod
Azt mondod: Isten nem a képek, szobrok, oszlopok és tárgyak készítését tiltotta meg, hanem azoknak arra a célra való készítését, hogy meghajoljanak előttük. Ez legalább már jobb, mint a primitív „minden kép tilos” változat. Csakhogy még mindig hibásan alkalmazod. Mert a katolikus kép célja nem az, hogy a tárgy legyen a hódolat végső tárgya. A katolikus kép célja az, hogy Krisztusra, az üdvtörténetre, a szentek példájára, Isten kegyelmének művére irányítsa a hívőt.
Igen, a katolikus képekhez és szent tárgyakhoz kapcsolódhatnak tiszteleti gesztusok: meghajlás, csók, tömjén, gyertya, körmeneti hordozás. De a cél nem az, hogy a tárgyat istenként szolgálják. A cél az, hogy a tárgy jelként működjék. A feszület Krisztus keresztáldozatára mutat. Az ikon az ábrázolt szentre vagy Krisztusra mutat. Az ereklye Isten kegyelmének testi, történelmi tanúja. A rózsafüzér nem kis bálvány, hanem imádságos eszköz. Az érem nem háziisten, hanem emlékeztető és szentelmény.
Te úgy teszel, mintha a katolikusok azt mondanák: „készítsünk tárgyakat, hogy a tárgyak legyenek a vallási hódolat végpontjai.” Nem ezt mondjuk. Ez a te szöveged. Ez a te bábszínházad. A katolikus tanítás szerint a tárgy nem végállomás, hanem útjelző. És aki az útjelzőt összekeveri az úti céllal, az ne oktasson másokat tájékozódásból.
3. Az „annyira egyértelmű, hogy csak készakarva nem lehet megérteni” szöveg éppen a gyenge érvek szokásos menedéke
Azt írod: „Isten Szavából annyira egyértelmű, hogy azt csak készakarva nem lehet megérteni.” Ez jól hangzik, csak rendszerint akkor hangzik el, amikor valaki nem akarja végiggondolni az összefüggéseket. A Szentírás valóban világosan tiltja a bálványimádást. De nem úgy tiltja, ahogy te leegyszerűsíted.
Ha a kérdés valóban olyan volna, ahogy te beállítod — tárgy plusz tiszteleti mozdulat egyenlő bálvány —, akkor az egész ószövetségi szent tárgyi rend megmagyarázhatatlan volna. Miért van frigyláda? Miért vannak kerubok? Miért van szentély? Miért van oltár? Miért vannak szent edények? Miért lehet templom felé fordulva imádkozni? Miért lehet az Úr lábzsámolya előtt hódolni? Miért lehet Isten parancsára rézkígyót készíteni, amely később csak akkor válik bűnös kultusztárggyá, amikor visszaélnek vele?
Ezek nem apró lábjegyzetek, amelyeket a kényelmed kedvéért lesöpörhetsz. Ezek megmutatják, hogy a bálványtilalom nem minden szent tárgy és nem minden jel ellen szól, hanem a hamis kultusz ellen. Aki ezt nem látja, az nem „egyszerűen érti” a parancsot, hanem laposra veri.
4. A kérdésedre becsületes válasz van: igen, vannak ilyen tárgyak; nem, nem bálványként
Újra kérdezed: készíttettek-e a római püspökök, pápák, papok, templomok képeket, szobrokat és tárgyakat, amelyek előtt meghajolnak, leborulnak, megcsókolják azokat? A válasz: igen, készítettek és készítenek szentképeket, ikonokat, feszületeket, ereklyetartókat, kegytárgyakat, és ezekhez kapcsolódhat tiszteleti gesztus. Ezt senki nem tagadja. A katolikus hit nem pincében rejtegeti a feszületet, mintha lebukástól félne.
De nem, ezek nem bálványok. Mert nem istenként tisztelik őket. Nem nekik mutatnak be áldozatot. Nem őket tekintik a kegyelem forrásának. Nem a tárgy anyaga a kultusz végpontja. A katolikus tisztelet viszonylagos: az ábrázoltra irányul. A feszület előtt térdelve Krisztust imádjuk, nem a fát. A szentkép előtt tiszteletet adva a szentet tiszteljük, nem a festéket. Az ereklyénél Isten kegyelmének művét tiszteljük egy szentben, nem biológiai maradványt istenítünk.
Ez a becsületes válasz. Csak te azért nem fogadod el, mert neked nem válasz kell, hanem beismerés. Azt akarod, hogy a katolikus mondja ki: igen, bálványt imádok. Csakhogy nem fogja kimondani, mert nem ezt teszi. A vádiratod nem attól lesz igaz, hogy az áldozatnak szánt fél nem hajlandó magára olvasni a hamis vádat.
5. Az „istentelenséged” típusú beszólások a bizonyítás hiányát takargatják
Kijelented, hogy a másikból hiányzik az igaz Isten, Krisztus és a Szentlélek ismerete. Ez nem érv. Ez lelki állapotok fölötti önkényes ítélkezés. Ha valaki nem fogadja el a te képromboló definíciódat, akkor mindjárt „elvakított”, „istentelen”, „nem ismeri Krisztust”. Nagyon kényelmes. Egy mondattal megspórolod az érvelést.
De a hitvitát nem az dönti el, ki tud nagyobb kárhozat-felhőt fújni a másik fölé. A kérdés: igaz-e az értelmezésed? A válasz: nem. Mert szelektíven olvasod a parancsolatot, figyelmen kívül hagyod a szent tárgyak bibliai rendjét, nem veszed komolyan a jel és végpont közti különbséget, és a katolikus tanítást olyan tárgyimádásnak állítod be, amelyet az Egyház maga is elítélne.
A Szentlélekről szóló beszúrásod is torz. A katolikus hit nem azt tanítja, hogy a Szentlélek „az ember Jézussal” egylényegű úgy, mintha Jézus embersége lenne az isteni természet. Azt tanítja, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy isteni természetben létezik; a Fiú pedig emberi természetet vett fel. Ez nem az emberi természet istenítése, hanem az örök Fiú megtestesülése. Ezt te következetesen félremondod, hogy aztán könnyebben cáfold.
6. „Bármit és bárkit ábrázoljon” — ez az állításod ütközik Isten saját képi parancsaival
Azt mondod: Isten tiltó parancsa szerint bármit és bárkit ábrázoljon egy képmás, előtte meghajolni tilos. Ha ezt általánosan érted, akkor bajban vagy Isten saját rendeléseivel. Mert Isten parancsolt kerubábrázolásokat. A templomban voltak képi díszítések. A szent tér nem volt puritán, üres doboz. A frigyláda, az oltár, a szent edények, a templomi tárgyak mind azt mutatják, hogy a bibliai vallásban a szent tárgy nem azonos a bálvánnyal.
A te kitételed — „bármit és bárkit” — túl széles. Az 5Mózes 4 a Hóreb összefüggésében arra figyelmeztet, hogy Izrael nem látott alakot, tehát ne próbálja Istent teremtményi formába zárni, és ne sodródjon pogány bálványkultuszba: emberalak, állatalak, égitestkultusz. Ez nem minden keresztény szent ábrázolás tilalma, főleg nem azután, hogy az Ige valóban testté lett.
Krisztus emberi arca nem pogány bálványkép. Krisztus emberi teste nem tiltott istenpótlék. Az apostolok látták, hallották, érintették az élet Igéjét. A keresztény kép nem a láthatatlan isteni természetet zárja anyagba, hanem az emberré lett Fiú, illetve az ő szentjeinek történeti valóságára emlékeztet. Ezt összekeverni a nap, hold, csillagok és állatalakú bálványok kultuszával fogalmi vandalizmus.
7. A liturgikus gesztusok felsorolása megint csak a felszínt mutatja, nem a kultusz címzettjét
Felsorolod: ereklyék megérintése, szobrok megcsókolása, meghajlás, gyertyagyújtás, tömjénezés, kegytárgyak megáldása. Ezzel továbbra is csak azt bizonyítod, hogy a katolikus vallás testileg és láthatóan is kifejezi a tiszteletet. Ezt tudjuk. A kérdés nem ez. A kérdés az, hogy ezek a gesztusok a tárgyat teszik-e Isten helyére. Nem.
A csók lehet szeretet jele, nem imádás. A meghajlás lehet tisztelet jele, nem istenítés. A gyertya lehet imádságos jel, nem pogány áldozat. A tömjén lehet tiszteleti és liturgikus jel, nem démonfüst. A megáldás lehet Istenre irányuló használatra való elkülönítés, nem tárgyistenítés.
Ha valaki megcsókolja a Bibliát, nem papírt imád. Ha valaki megcsókolja a feszületet, nem fát imád. Ha valaki gyertyát gyújt egy szent képe előtt, nem viaszáldozatot mutat be a pigmentnek. Ha a pap tömjénezi az oltárt vagy az evangéliumos könyvet, nem követ vagy papírt istenít. A jelnyelv nem bálványimádás. A te hibád az, hogy minden vallási jelnyelvet egyetlen kategóriába dobsz: bálvány. Ez nem szigor, hanem vakság.
8. Az „élettelen dolgok előtt” tétel fél Biblia ellen fordul
Azt mondod: élettelen dolgok előtt Isten megtiltott minden olyan cselekményt, ami az élő Istent vagy élő embert megillet. Ez nagyon jól hangzik, amíg az ember ki nem nyitja a Bibliát. Az oltár élettelen. A frigyláda élettelen. A templom épülete élettelen. A szent edények élettelenek. A törvénytáblák élettelenek. A szövetség könyvének anyaga élettelen. Mégis szent rendbe tartoztak, és nem közönséges használatban voltak.
Az élettelenség tehát nem döntő. A döntő az, hogy a tárgy Isten helyére kerül-e, vagy Isten szolgálatára rendelt jelként, eszközként működik. A katolikus szent tárgyak az utóbbi rendbe tartoznak. Nem élő lényként kezeljük őket, nem istenségként szólítjuk meg őket, nem nekik tulajdonítunk végső hatalmat. Megáldott eszközök, jelek, emlékeztetők.
A te állításod szerint a vallási életnek gyakorlatilag tárgytalanná, anyagtalanná, jelmentessé kellene válnia. Csakhogy a bibliai hit nem ilyen. Víz, olaj, kenyér, bor, kézrátétel, oltár, edény, sátor, templom, kőemlék, ruha, könyv: Isten a teremtett világ anyagát használja. Az anyag nem ellenség. A bálvány az, amikor az anyagot Isten helyére állítják. A katolikus Egyház ezt nem teszi.
9. Az 5Mózes 4-et megint úgy idézed, mintha nem lenne megtestesülés
Az 5Mózes 4-ben Mózes arra figyelmeztet, hogy Izrael ne készítsen magának bálványféle alakot férfi, nő, állat, madár, csúszómászó, hal vagy égitest képére. Ez a parancs a pogány bálványkultusz ellen szól. Azért is hangsúlyos, mert Izrael a Hóreben nem látott alakot: Isten nem adott magáról látható formát, amelyet Izrael képmásként birtokolhatna.
De te úgy olvasod ezt, mintha Krisztus megtestesülése semmit sem változtatna a kép kérdésének keresztény oldalán. Az Ige testté lett. Az apostolok látták Krisztus emberi arcát. Tamás érinthette sebeit. Krisztus nem láthatatlan isteni természetként lett festhető, hanem emberi természete szerint ábrázolható. A katolikus Krisztus-kép ezért nem 5Mózes 4 szerinti bálványféle alak, hanem a megtestesült Fiú emberi valóságának emlékezete.
Persze te ezt azért nem fogadod el, mert krisztológiád eleve szétszedi Krisztust: nálad az „ember Jézus” és az isteni valóság úgy viszonyul, mint lakó és lakás. De a katolikus hit szerint az örök Fiú lett emberré. Ezért a Krisztus-kép nem idegen istenkép, hanem a megtestesülés következménye.
10. Ferenc pápa bocsánatkérése: igen, a valódi bűnöket meg kell vallani; nem, ebből nem lesz igaz a bálványvádad
Ismét hosszan idézed Ferenc pápa és bíborosok bocsánatkéréseit: szexuális visszaélések, hatalommal és lelkiismerettel való visszaélés, háború, gyarmatosítás, kizsákmányolás, migránsok iránti közöny, nők elnémítása, rabok magukra hagyása, halálbüntetés, fiataloktól elrabolt remény, tekintély hatalommá tétele. Ezek súlyos bűnök, és ahol katolikusok elkövették őket, ott valódi bűnbánatra, igazságtételre és jóvátételre van szükség.
De ez nem bizonyítja, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás. Ez a logikai ugrás nálad olyan rendszeres, mint rossz órán a késés. Egyházi bűnökből nem következik dogmatikai hamisság. Ha papok bűnt követtek el, abból nem következik, hogy a feszület bálvány. Ha püspökök mulasztottak, abból nem következik, hogy az ikon démonkultusz. Ha intézmények visszaéltek hatalmukkal, abból nem következik, hogy a Szentháromság pogány modell.
A bűnt nem kell leplezni. De a bűn elismerése nem azt jelenti, hogy minden hamis vádat is alá kell írni. Lehet egyszerre kimondani: igen, az egyházi bűnök valódiak és szégyenletesek; és nem, a katolikus szentképtisztelet nem bálványimádás. Ez nem ellentmondás. Ez igazságosság.
11. A „meg nem történtként leplezés” vádad ismét tisztességtelen csúsztatás
Azt mondod, azzal, hogy megpróbálom ezeket a bűnöket meg nem történtekként leplezni, saját lelkemnek ártok. De itt senki nem mondta, hogy a visszaélések, üldözések, történelmi bűnök nem történtek meg. Nem mondtam, hogy nem kell bocsánatot kérni. Nem mondtam, hogy minden egyházi vezető ártatlan. Nem mondtam, hogy nincs szükség tisztulásra.
Amit mondok, az ez: ezek a bűnök nem bizonyítják a képtisztelet elleni vádadat. Te azonban úgy próbálsz érvelni, hogy aki nem fogadja el a bálványvádat, az már bűnleplező. Ez manipulatív. A valós bűnöket megvallani és a hamis vádakat visszautasítani egyszerre lehet. Sőt, egyszerre kell.
A keresztény lelkiismeret nem azt parancsolja, hogy bűnbánat címén minden vádat igaznak mondjunk. Azt parancsolja, hogy az igaz bűnt bűnnek, a hazug vádat hazugságnak nevezzük. Te ezt a kettőt összekevered, mert így a bűnök súlyával akarod lenyomni a dogmatikai vitát. Ez nem tiszta eljárás.
12. A nem katolikusok üldözése, bentlakásos iskolák és visszaélések nem a képtiszteleti vita bizonyítékai
Felhozod a nem katolikusok üldözését, a bentlakásos iskolák bántalmazásait, az intézményi bűnöket. Ezek komoly és fájdalmas témák. De éppen ezért nem kellene őket vitatechnikai buzogányként használni egy képtiszteleti vitában. Az áldozatok szenvedése nem arra való, hogy minden katolikus tanítást bálványnak nyilváníts vele.
Ha a téma a visszaélés, beszéljünk a visszaélésről. Ha a téma a történelmi üldözés, beszéljünk az üldözésről. Ha a téma a bálványtilalom, akkor viszont a bálvány fogalmáról kell beszélni. Te mindent egyetlen üstbe dobsz: képek, bűnök, pápák, démonok, üldözések, bocsánatkérés, kárhozat. A végén az jön ki, hogy „Róma rossz”. Ez nem érvelés, hanem antikatolikus leves, túl sok paprikával és kevés logikával.
Valódi bűnök vannak. Valódi bálványimádás is létezhet. De nem minden bűn bizonyít minden vádat. Az Egyház bűnös tagjai nem teszik bálvánnyá a keresztet. A visszaélések nem változtatják démonkultusszá az ikonokat. A történelem sebeiből nem lehet automatikusan dogmatikai cáfolatot gyártani.
13. A katolikus templom és Jeruzsálem kérdését most nem hoztad újra, de az érved mögött ugyanaz a hiba áll: a jelenlétet tárgyhoz kötöd, majd minden más tárgyat démonizálsz
Bár most főleg a képekre és a bocsánatkérésekre tértél vissza, az érvelésed mélyén továbbra is ugyanaz a tévedés dolgozik: csak azt a vallási tárgyi rendet fogadod el, amelyet saját ószövetségi olvasatod igazol, minden keresztény szent jelet pedig démoni bálványnak bélyegzel. Ez azért hibás, mert az Újszövetségben Krisztus beteljesíti a templomot, a szentélyt, az áldozatot és a jelenlét rendjét.
A katolikus templom nem bálványtemplom attól, hogy képek vannak benne. A templom szentsége nem a falból, szoborból vagy képből ered, hanem Krisztus jelenlétéből, az Egyház imádságából, az Ige hirdetéséből és az Eucharisztiából. A képek ennek a rendnek nem urai, hanem szolgáló jelei. Nem helyettesítik Istent, hanem rá mutatnak.
Te viszont minden jelet végpontnak nézel. Ez a fő baj. A kép nálad nem lehet ablak, csak bálvány. A kereszt nem lehet jel, csak fadarabkultusz. Az ereklye nem lehet tanúság, csak csontimádás. Ez nem bibliai mélység, hanem fogalmi klausztrofóbia.
14. A végső kérdés továbbra is ez: Isten helyére kerül-e a tárgy? A katolikus válasz: nem
Minden ismétlésed ellenére a döntő kérdés változatlan: Isten helyére kerül-e a katolikus szentkép, feszület, ikon, ereklye vagy kegytárgy? A katolikus tanítás szerint nem. Kap-e isteni imádást? Nem. Mutatnak-e be neki áldozatot mint istennek? Nem. Tekintik-e a tárgyat önálló megváltónak, teremtőnek, kegyelemforrásnak? Nem. Akkor a bálványvád nem áll.
Kapcsolódhat-e hozzá tiszteleti gesztus? Igen. De a tiszteleti gesztus nem azonos az isteni imádással. A katolikus képtisztelet nem latria, hanem viszonylagos tisztelet. A szentek tisztelete nem Isten helyettesítése, hanem Isten kegyelmének elismerése bennük. A tárgy nem végpont, hanem jel. Ezt lehet tagadni, de cáfolni kellene.
A te érved végig ugyanazon bukik el: nem fogadod el, hogy létezik viszonylagos tisztelet. Nálad minden tárgy előtti tiszteleti gesztus bálványimádás. Csakhogy a Biblia, az emberi jelhasználat, a liturgikus rend és a megtestesülés valósága mind bonyolultabb ennél. A világ nem olyan lapos, mint a te bálványdefiníciód.
15. Zárás: a bálványtilalom szent; a te túlterjesztett alkalmazásod nem az
Összefoglalva: Isten bálványtilalma szent, igaz és kötelező. A katolikus Egyház is elítéli a bálványimádást. Tilos Isten helyére teremtményt állítani. Tilos képmást istenként szolgálni. Tilos hamis isteneknek kultuszt adni. Ebben nincs vita.
A vita ott van, hogy te minden katolikus szent jelet bálványnak nevezel, ha előtte tiszteleti gesztus történik. Ez a túlterjesztés. A 2Mózes 20, 3Mózes 26 és 5Mózes 4 nem tilt minden szent jelet, minden Krisztus-ábrázolást, minden feszületet, minden ikont, minden ereklyét, minden megáldott tárgyat. A hamis kultuszt tiltja, nem a keresztény jelhasználatot.
A valódi egyházi bűnöket meg kell vallani. A sebeket nem szabad letagadni. A visszaéléseket nem szabad szépíteni. De a bűnbánat nem azt jelenti, hogy elfogadjuk a hamis bálványvádat. Nem jelenti azt, hogy a feszületet bálványnak, az ikont démonkapunak, a szentek tiszteletét pogány kultusznak, az Eucharisztiát bálványáldozatnak nevezzük. Ez nem bűnbánat volna, hanem az igazság elárulása.
A te szövegedben sok a nagybetű, sok az idézet, sok a fenyegetés, sok a kárhozat-szagú nyomásgyakorlás. De a döntő bizonyítás hiányzik. Nem mutattad meg, hogy a katolikus hívő a tárgyat teszi Isten helyére. Amíg ezt nem mutatod meg, addig a bálványvádad ugyanaz marad, ami eddig volt: hangos, makacs, szentírási szavakkal kifestett, de alapjában elhibázott képromboló rögeszme.
Először kijelented, hogy bálvány minden kép vagy tárgy, amely előtt meghajolnak. Aztán idézed a bálványokra vonatkozó tilalmat."
Igen, mert az Isten tiltó parancsolata szerint, minden olyan képmás vagy tárgy, amelyet azzal a célall készítenek, hogy majd meghajoljanak előttük bálvány.
Isten nem a képek, szobrok oszlopok, és egyéb tárgyak készítését tiltotta meg, hanem azoknak arra a célra való készítését, hogy majd meghajoljanak előtte.
Isten Szavából egy annyira egyértelmű, hogy azt csak készakarva nem lehet megérteni.
2.Mózes 20: 5.Ne borulj le ilyen képek előttésne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.
3. Mózes 26:1 Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte,mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
Csináltattak közel két évezreden keresztül a Róma mindenkori püspökeinek, majd főpapjainak az utasítására képeket, szobrokat , tárgyakat arra a célra, hogy majd meghajoljanak azok előtt, vagy nem?
Ez itt a kérdés Józsikácska-3. Erre kéne becsületesen válaszolni, amire nem vagy képes , mert
hiányzik belőled az igaz Isten és Khrisztosz ismerete, sőt a Szent Szellemet sem ismered, hisz
egylényegűnek tartod Őt az ember Jézussal, mint aki az ember Jézustól származik.
Ha készítenek készítettek és ma is készítetenek Róma mindenkori főpapjai arra a célra bálványokat, hogy azok előtt az egyház templomaiban, illetve közterületeken meghajoljanak, leboruljanak, illetve azokat csókkal megtiszteljék,akkor bizony bálványokat birtokolnak .
Ez ilyen egyszerű.
Isten tiltó parancs aszerint bármit és bárkit is ábrázoljon egy képmás, előtte meghajolni tilos.
Erre a célra bálványokat készíteni tilos.
Ellenben előírtak Róma Főpapjai olyan liturgiai cselekményeket, amelyek magukba foglalják a bálványimádás cselekményeit is.
Tiszteletadás gesztusai: A hívők gyakran megérintik, megcsókolják a szentek ereklyéit vagy szobrait, meghajlanak előttük, illetve gyertyát gyújtanak a tiszteletükre, ezzel is kifejezve szeretetüket és odaadásukat.A papok a liturgia alatt tömjénezéssel is kifejezik tiszteletüket a képek, szobrok kegytárgyak előtt.Megáldás: A kegytárgyakat (rózsafüzérek, feszületek, érmek) a papok megáldják, amivel a tárgyak szentelt jellegét emelik ki, elkülönítve azokat a hétköznapi használatú eszközöktől.
Éllettelen dolgok előtt Isten megtiltott minden olyan cselekményt, ami az élő Istent illeltve élő embert megillet. Függetlenül attól, hogy a kép valamely istent, embert, állatott vagy szimbólumot ábrázol.
5.Mózes 4:16 Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak férfi vagy asszony képére; 17 Képére valamely baromnak, amely van a földön; képére valamely repdeső madárnak, amely röpköd a levegőben; 18 Képére valamely földön csúszómászó állatnak; képére valamely halnak, amely van a föld alatt lévő vizekben. 19 Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteld azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.
Ezen pedig a tágas szófosásban előadott mentegető szöveged semmit nem változtat.
saját lelked érdekében ajánlom a bűnök mentegetése, tagadása helyett a néhai Ferenc pápa
példáját követni:
Égbekiáltó bűnei vannak a Róma Főpapja által vezetett egyháznak, ahogyan azt Ferenc Pápa is elismerte.:
„Bocsánatot kérünk, szégyenkezve” a szexuális abúzusokért, a hatalommal, lelkiismerettel való visszaélésért, a háborúért, a gyarmatosításért és a kizsákmányolásért, a migránsok iránti közönyért, az emberi élet méltóságának hiányzó elismeréséért; a nők elnémításáért, alávetéséért vagy kihasználásáért, különösen a megszentelt életben; a rabok magukra hagyásáért és a halálbüntetésért; a fiataloktól elrabolt reményért és a tanítás embertelen bánásmódra való felhasználásáért; az önteltség hízelkedésének való engedésért; a tekintély hatalommá tételéért. Hét bíboros: Gracias, Czerny, O’Malley, Farrell, López Romero, Fernández, Schönborn bíboros fohászkodott az egyház nevében Isten bocsánatáért az emberek sebei miatt, amelyek továbbra is véreznek, akiknek összetört a bizalmuk. A bíborosok által felolvasott intenciókat Ferenc pápa írta személyesen, mert szükségesnek tartja néven nevezni bűneinket, melyeket hajlamosak vagyunk eltakarni vagy túl szép szavakkal illetni.
Törjük meg a gonoszság láncait
"Ez a gyónás alkalom arra, hogy visszaállítsuk az egyházba vetett bizalmat, amit hibáink és bűneink széttörtek, és elkezdjük begyógyítani a sebeket, melyek ma is véreznek, megszakítva a gonoszság láncait. Ferenc pápa szavait csönd követte, majd mindenki felállt és lehajtotta a fejét. Ekkor a pápa a záró imádsággal újra bocsánatot kért Istentől: „Segíts visszaállítani arcodat, amelyet eltorzítottunk hűtlenségünkkel! Bocsánatot kérünk, szégyenkezve attól, akit megsebeztek bűneink. Mind bocsánatot kérünk, mind bűnösök vagyunk, de mind remélünk a te szeretetben, Uram”.
"Bocsánatot kérek a gonoszságért, amelyet nem kevés katolikus követett el" - mondta az egyházi bentlakásos iskolákban bántalmazott diákoknak és családjaiknak a pápa.
1. „Nem figyeltél” — dehogynem: éppen arra figyeltem, hogy ugyanazt a kört futod tizenötödször
Azt mondod: „Nem figyeltél.” De a helyzet éppen fordított: nagyon is figyeltem, és ezért látszik ilyen világosan, hogy ugyanazt a körkörös érvelést ismétled, csak mindig kicsit más csomagolásban. Először kijelented, hogy bálvány minden kép vagy tárgy, amely előtt meghajolnak. Aztán idézed a bálványokra vonatkozó tilalmat. Majd diadalmasan megállapítod, hogy a katolikus képek bálványok, mert meghajolnak előttük. Ez nem bizonyítás, hanem saját definíciód körbejáratása.
Nem az a vita, hogy Isten tiltja-e a bálványok előtti leborulást. Tiltja. Nem az a vita, hogy a bálványoknak való szolgálat súlyos bűn-e. Az. Nem az a vita, hogy a Teremtő helyére állított képmás utálatosság-e. Az. A vita az, hogy a katolikus szentkép, feszület, ikon, ereklye vagy szent jel bálvány-e abban az értelemben, amelyben a Szentírás a bálványt tiltja. Ezt te nem bizonyítod, hanem makacsul bemondod.
A te módszered olyan, mint aki minden állatot farkasnak nevez, majd a farkasveszélyről szóló törvényt minden macskára, kutyára és bárányra is alkalmazza. Igen, a farkas veszélyes. Csak előbb bizonyítani kellene, hogy farkasról van szó. Igen, a bálvány tilos. Csak előbb bizonyítani kellene, hogy a katolikus szentkép bálvány. Ezt a munkát te újra és újra megspórolod.
2. Az Úr szavát nem „szóról szóra” idézed, hanem saját képromboló értelmezéseddel összenyomva
Azt mondod, te csak az Úr szavát idézted szóról szóra. Nem. Te idéztél két-három szövegrészletet, majd hozzájuk illesztettél egy saját, túlterjesztett definíciót: „bálvány minden olyan képmás, szobor, oszlop vagy tárgy, amelyet azért készítenek, hogy előtte meghajoljanak.” Ez nem maga a bibliai szöveg, hanem a te értelmezésed. És éppen ez a vitatott.
A 2Mózes 20 összefüggése az első parancs: „Ne legyenek más isteneid rajtam kívül.” A tiltott kép nem egyszerűen minden kép, hanem az a képmás, amely más istenként, hamis kultusztárgyként, Isten helyettesítőjeként működik. A 3Mózes 26 is „bálványokról” beszél, nem minden szent jelről, nem minden emlékeztető ábrázolásról, nem minden olyan tárgyról, amelyhez tiszteleti gesztus kapcsolódik.
A kulcskérdés tehát továbbra is az: mi tesz egy tárgyat bálvánnyá? A puszta anyag? Nem. A puszta ábrázolás? Nem, hiszen kerubok is voltak. A puszta vallási térben való jelenlét? Nem, hiszen a templom tele volt szent tárgyakkal és díszítéssel. A puszta testi gesztus? Nem, hiszen szent helyek, irányok és tárgyak kapcsán is voltak tiszteleti gesztusok. Bálvánnyá az tesz valamit, ha Isten helyére állítják, isteni vagy istenpótló kultuszt kap, vagy a Teremtő helyett szolgálják. Ez az, amit nem vagy hajlandó kimondani, mert akkor a katolikus képtisztelet elleni vádiratod kilyukadna.
3. A személyeskedő „istentelenséged miatt elvakított” mondatod nem érv, hanem lelki bunkó
Azt írod, hogy istentelenségem miatt az Úr elvakított, ezért nem látom, amit az „Istenek Istene” leíratott. Ez nem exegézis. Ez a vitapartner lelki állapotának önkényes megítélése. Amikor nem tudod megvédeni az értelmezésedet, akkor rögtön azt mondod: aki nem ért veled egyet, az vak, istentelen, nem ismeri Krisztust, nem ismeri a Szentlelket. Ez kényelmes kis kalapács, csak éppen nem teológiai érv.
A Szentírás értelmezése nem úgy működik, hogy te kijelented: „aki mást lát, azt Isten elvakította.” Ezzel bármelyik szekta, bármelyik rajongó, bármelyik önjelölt próféta lezárhatná a vitát. A kérdés nem az, hogy ki milyen sértő lelki diagnózist ad a másikról, hanem az, hogy a teljes bibliai anyagot ki kezeli következetesen.
Te két parancsolati szöveget úgy olvasol, hogy közben figyelmen kívül hagyod a kerubokat, a frigyládát, a templomot, a szent helyet, a templom felé irányuló imádságot, az Úr lábzsámolyának fogalmát, a rézkígyó eredeti isteni rendelését, és legfőképpen az Ige megtestesülését. Ez nem világosság. Ez szelektív reflektorozás: csak arra világítasz, ami a vádiratodnak tetszik, a többit sötétben hagyod.
A polemikus hangnem nem baj, ha mögötte érvek vannak. De amikor a gúny a bizonyítás helyére lép, akkor az már csak porhintés. Attól, hogy valakit „istelennek” nevezel, még nem lesz igaz, hogy a katolikus feszület bálvány. Attól, hogy valakit istentelennek nevezel, még nem lesz igaz, hogy a 2Mózes 20 minden keresztény képet tilt. Attól, hogy az Egyházat démonizálod, még nem bizonyítottad, hogy a katolikus tisztelet végpontja a tárgy.
A sértés nem exegézis. A gúnynév nem dogmatika. A lekezelés nem bizonyíték. Térjünk vissza a szöveghez, mert ott dől el a kérdés, nem a becenevek óvodai homokozójában.
4. A kérdésedre a válasz: igen, készítenek képeket; nem, nem bálványként
Újra felteszed: készítettek-e képeket, szobrokat, tárgyakat azzal a céllal, hogy meghajoljanak előttük? A becsületes válasz: igen, a katolikus Egyház készít és használ képeket, szobrokat, feszületeket, ikonokat, ereklyetartókat, szent tárgyakat, amelyekhez kapcsolódhat tiszteleti gesztus. Ezt senki nem tagadja. De nem, ezek nem bálványok, mert nem Isten helyére állított kultusztárgyak, nem hamis istenek, nem istenpótlékok, nem áldozati címzettek.
A cél nem az, hogy a tárgy legyen a vallási végállomás. A cél az, hogy a tárgy jelként szolgáljon: Krisztusra, a keresztre, a megtestesülésre, a szentek példájára, Isten kegyelmére, az üdvtörténetre mutasson. A meghajlás, csók, tömjén vagy gyertya nem a fa, kő, fém, vászon vagy csont istenítése, hanem az ábrázolt személyre vagy valóságra irányuló viszonylagos tisztelet.
Te ezt a választ nem fogadod el, mert előre eldöntötted, hogy minden tárgy előtti meghajlás bálvány. De ez nem becsületesebb válasz, csak merevebb. A katolikus válasz világos és következetes: nem a tárgyat imádjuk, nem neki mutatunk be áldozatot, nem őt tekintjük Istennek, hanem általa emlékezünk, tisztelünk és végső soron Istenhez fordulunk.
5. „Ez ilyen egyszerű” — nem, ez ilyen durván leegyszerűsített
Azt mondod: ha ilyen tárgyakat készítettek és készítenek, akkor bálványokat birtokolnak. „Ez ilyen egyszerű.” De a valóságban ez ilyen durván leegyszerűsített. A bibliai gondolkodásban nem minden szent tárgy bálvány. Nem minden képmás bálvány. Nem minden fizikai irányba végzett vallási gesztus bálványimádás.
Ha a te szabályod igaz volna, akkor a frigyláda is gyanússá válna, hiszen szent tárgy volt, amelyhez Isten jelenlétének jele kapcsolódott. A kerubok is gyanússá válnának, hiszen égi lényeket ábrázoltak a szent térben. A templom is gyanússá válna, hiszen felé fordulva imádkoztak. Az Úr lábzsámolya előtti hódolat nyelve is gyanússá válna. A rézkígyó eredeti isteni rendelése is gyanússá válna. De a Szentírás nem így ítél. A tárgy nem attól bálvány, hogy látható és szent rendben szerepel, hanem attól, hogy Isten helyére kerül.
Az egyszerűség nem erény, ha pontatlan. A te szabályod egyszerű, mint a balta: mindent vág. De a teológia nem favágás. Itt meg kell különböztetni: bálvány és jel, imádás és tisztelet, végpont és közvetítő emlékeztető, latria és viszonylagos tisztelet között.
6. Az „élettelen dolgok előtt” érvedet maga a Biblia cáfolja
Azt mondod, Isten élettelen dolgok előtt megtiltott minden olyan cselekményt, ami az élő Istent vagy élő embert illeti. Ez a mondat hangzatos, csak nem bírja el a Szentírást. Az Ószövetségben élettelen dolgok is lehetnek szent használatban: oltár, frigyláda, szent edények, templom, kárpit, olaj, papi ruhák, szentély. Ezekhez kapcsolódhat tisztelet, gondosság, liturgikus rend, hordozás, érinthetetlenség, sőt félelemmel teli tisztelet is.
Nem azért, mert az élettelen tárgy élő isten volna. Hanem mert Isten szolgálatára rendelt jel vagy eszköz. Pontosan ezt mondja a katolikus Egyház is a szent tárgyakról: nem istenek, nem élők, nem önálló hatalmak, hanem Istenre irányuló használatra elkülönített jelek.
Ha a tárgy élettelensége önmagában kizárna minden vallási tiszteleti gesztust, akkor az egész bibliai szent tárgyi rend összeomlana. Nem omlik össze. Inkább a te állításod omlik össze. Az anyagi világ nem automatikusan bálvány. Isten teremtette az anyagot, és Isten használhat anyagi jeleket. A bálványimádás nem az anyag használata, hanem az anyag istenítése.
7. Az 5Mózes 4 nem a megtestesült Krisztus ábrázolását tiltja, hanem Isten pogány képmásba zárását
Ismét idézed az 5Mózes 4-et: ne készítsetek férfi, asszony, állat, madár, csúszómászó, hal képmását; ne boruljatok le a nap, hold, csillagok előtt. Ez nagyon fontos szöveg, de nem az a következtetés adódik belőle, amit te akarsz. Mózes arra figyelmezteti Izraelt, hogy a Hóreben nem láttak alakot, ezért ne próbálják az élő Istent teremtményi formába zárni, és ne vegyék át a pogány népek kozmikus, állati vagy emberalakú bálványkultuszát.
Ez az Ószövetségben teljesen érthető: Isten láthatatlan, alakban nem birtokolható, nem rögzíthető képmásként. Csakhogy a keresztény hit központi állítása az, hogy az Ige testté lett. Krisztusban Isten Fia valóságos emberi természetet vett fel. Nem az isteni természet lett festhető, hanem az örök Fiú emberi természete lett látható. A Krisztus-ábrázolás ezért nem ugyanaz, mint a láthatatlan Isten pogány módon való képmásba zárása.
Ha te minden emberalakú Krisztus-ábrázolást bálványnak nevezel, akkor nemcsak egy katolikus szokást támadsz, hanem a megtestesülés látható következményét is. Az apostolok nem elvont elvet láttak, hanem a testben megjelent Urat. Aki tagadja, hogy az emberré lett Fiú emberi természete ábrázolható, az a megtestesülést úgy kezeli, mintha Isten csak rövid időre kölcsönvett volna egy látható burkot, amelynek semmiféle keresztény képi emlékezete nem lehet. Ez nem bibliai mélység, hanem képromboló szűkösség.
8. A „mi köze a frigyládának és a keruboknak?” kérdésedre: minden köze
Azt kérdezed, mi köze a frigyládának, keruboknak, templomnak, áldozati edényeknek, oltárnak, szent helynek és templom felé irányuló imádságnak azokhoz a katolikus képekhez, amelyek előtt szerinted leborulnak. A válasz egyszerű: ezek a példák megmutatják, hogy a bibliai vallás nem ismeri a te szabályodat, miszerint „szent tárgy plusz vallási gesztus egyenlő bálvány”.
A frigyláda szent tárgy volt. A kerubok képmások voltak. A templom szent épület volt. Az oltár élettelen tárgy volt. A szent edények tárgyak voltak. A templom felé irányuló ima fizikai irányhoz kötött vallási cselekmény volt. Mindezek mégsem voltak bálványok, mert nem Isten helyére léptek, hanem Isten rendelésében, Istenre mutató rendben működtek.
Ez pontosan a katolikus érv: nem minden képmás és tárgy bálvány, hanem csak az, amelyet bálványként használnak. Te azt mondod: semmi közük. De nagyon is van közük, mert szétverik azt az alapfeltevésedet, hogy minden ilyen külső tárgyi-vallási rend szükségképpen bálványimádás.
9. „Készült-e tárgy az Úr parancsára, hogy előtte leboruljanak?” — a kérdésed csúsztat
Azt kérdezed: készült-e bármilyen tárgy vagy képmás az Úr parancsára azzal a céllal, hogy az Úr házában azok előtt leboruljanak? Csakhogy ezzel már megint úgy fogalmazol, mintha a katolikus tárgy célja a tárgynak szóló leborulás volna. A katolikus álláspont szerint nem ez a cél. A cél nem a tárgy mint végpont, hanem az általa jelzett valóság.
A bibliai példákban sem arról van szó, hogy a láda vagy a templom önmagában imádandó. Mégis van szent tárgy, szent hely, fizikai irány, tiszteletteljes testmozdulat. Józsue és Izrael vénei az Úr ládája előtt borulnak arcra, de nem ládaimádók. A zsoltár az Úr lábzsámolya előtti hódolatról beszél, de nem zsámolyimádásról. A templom felé forduló ima nem kőimádás. Ezek azt mutatják, hogy egy tárgy vagy hely „előtt” végzett vallási cselekmény végső címzettje lehet Isten.
Ugyanez a katolikus képtisztelet elve. A feszület előtt térdelő hívő nem a fának térdel mint istennek, hanem Krisztusnak. A szentkép előtt imádkozó nem a festékhez imádkozik, hanem Istenhez, vagy a szent közbenjárását kéri. A fizikai előtte-lét nem azonos a végső kultikus címzettel. Ezt a különbséget nem lehet eltüntetni azzal, hogy kérdésedet eleve a katolikus álláspont ellen fogalmazod.
10. Az Úr háza és a Jelenlét Istene nem ürügy arra, hogy az Újszövetséget visszalökd a jeruzsálemi szentélybe
Azt mondod, a jeruzsálemi szentély felé forduló ima azért más, mert ott jelen volt a Jelenlét Istene, akibe az Istenek Istene az ő nevét helyezte. Az ószövetségi templom jelenléttana valóban fontos. De te ebből azt akarod kihozni, hogy Isten jelenléte csak ilyen földrajzi-szentélyi módon igazolhat vallási irányt vagy szent helyet. Ez az Újszövetség fényében súlyos visszalépés.
Krisztus maga mondja a szamariai asszonynak, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen és nem Jeruzsálemben fogják imádni az Atyát, hanem lélekben és igazságban. Krisztus saját testéről beszél mint templomról. Az apostoli tanítás szerint a hívők a Szentlélek templomai, az Egyház élő kövekből épülő lelki ház, Krisztus pedig a végső szentélyi valóság beteljesedése. Az Úr jelenléte nem szűkíthető vissza arra, hogy csak Jeruzsálemben lehet szent rend.
A katolikus templom nem azért Isten háza, mintha Isten falak közé volna zárva, hanem mert Krisztus népe ott gyűlik össze, ott hangzik az Ige, ott ünneplik az Eucharisztiát, ott imádkozik az Egyház. Ha ezt egyszerűen „bálványtemplomnak” nevezed, nem bibliai szigort gyakorolsz, hanem az újszövetségi beteljesedést tagadod vissza egy földrajzi kizárólagosságba.
11. „A katolikus templomokban csak démonok vannak jelen” — ez bizonyítatlan, súlyos rágalom
Azt állítod, hogy a katolikus templomokban a bálványokon kívül csak démonszellemek vannak jelen, mert a Jelenlét Istene bálványtemplomokban nem tartózkodik. Ez olyan súlyos vád, amelyhez súlyos bizonyíték kellene. Neked viszont csak ugyanaz a körkörös állításod van: katolikus templom bálványtemplom, mert vannak képek; képek bálványok, mert meghajolnak előttük; tehát démonok vannak ott. Ez nem bizonyítás, hanem teológiai ördögi kör — szó szerint démonokat rajzolsz oda, ahová az érved nem ér el.
A katolikus templomban Krisztust imádják, az Atyához imádkoznak, a Szentlelket hívják, az Evangéliumot olvassák, a keresztség kegyelmét ünneplik, az Eucharisztiát mutatják be. Lehetnek bűnös emberek benne. Lehetnek visszaélések. Lehet babonás félreértés is egyes hívekben. De ebből nem következik, hogy a templom démonok lakhelye. Az ilyen kijelentés nem prófétai bátorság, hanem vallási rágalom.
Az igaz Isten nem azért távolodik el egy helytől, mert ott Krisztus keresztjének jele látható. Az igaz Isten a bűnt, hazugságot, képmutatást, valódi bálványimádást és szentségtörést ítéli el. De a Krisztusra mutató jel nem űzi ki Istent. A feszület nem démonmágnes. A szentkép nem pokoli antenna. Ezek a képek a te fantáziádban élnek, nem a katolikus tanításban.
12. A katolikusok nem képekhez fordulva imádkoznak végső címzettként, hanem képek előtt Istenhez vagy a szentek közbenjárását kérve
Azt mondod, a katolikus Egyházban nem Jeruzsálem felé fordulva imádkoznak, hanem képek, szobrok felé fordulva. Ismét összekevered a fizikai irányt a végső címzettel. Ha valaki egy kép előtt áll, az nem jelenti, hogy a képhez mint istenhez imádkozik. Ha valaki egy sírnál imádkozik, nem a sírkőhöz imádkozik. Ha valaki az ég felé néz imádság közben, nem a felhőket imádja. Ha valaki Jeruzsálem felé fordult, nem a város köveihez imádkozott.
A katolikus hívő a feszület előtt Krisztushoz imádkozik. Mária képe előtt Mária közbenjárását kéri, nem Máriát isteníti, és végső soron Isten kegyelmében bízik. Egy szent képe előtt a szent közbenjárását kéri, nem a szobrot szólítja mint istent. A kép segít fókuszálni, emlékeztet, jelez, tanít, de nem válik a kultusz végpontjává.
Te ezt az egész emberi-vallási jelhasználatot úgy kezeled, mintha a fizikai irány automatikusan a metafizikai címzett volna. Ez nevetséges. A jel nem végállomás. A kép nem címzettként áll ott, hanem irányítóként. Ezt a különbséget még egy családi fénykép esetében is mindenki megérti; csak amikor katolikus képről van szó, nálad hirtelen elsötétül a józan ész.
13. Ferenc pápa bűnbánati szavai nem bizonyítják a katolikus képtisztelet hamisságát
Újra előhozod Ferenc pápa bocsánatkéréseit, az Egyház tagjainak bűneit, visszaéléseket, üldözéseket, gyarmatosítást, hatalmi és lelkiismereti visszaéléseket. Ezek súlyos ügyek. Ahol katolikusok bűnt követtek el, ott bűnbánat, igazságtétel, jóvátétel és áldozatvédelem kell. Ezt nem kell szépíteni. A bűnt bűnnek kell nevezni.
De te ezeket a bűnöket újra arra használod, hogy bizonyítottnak tekintsd a képtisztelet elleni vádat. Ez logikailag hamis. Egyházi személyek bűnei nem bizonyítják, hogy a feszület bálvány. Intézményi visszaélések nem bizonyítják, hogy az ikon démonkultusz. Történelmi üldözések nem bizonyítják, hogy a Szentháromság hamis. Ha így érvelnénk, akkor Dávid bűnei cáfolnák a zsoltárokat, Péter tagadása cáfolná az apostoli hivatalt, a korinthusi botrányok cáfolnák Pál evangéliumát.
A bűn elismerése nem dogmafeladás. A bűnbánat nem azt jelenti, hogy minden antikatolikus vádat igaznak kell nyilvánítani. A katolikus Egyház tagjainak valódi bűneit meg kell vallani, de a hamis bálványvádat vissza kell utasítani. Ez nem leplezés, hanem igazságosság.
14. A „leplezés” vádad manipuláció: a valódi bűnök elismerése és a hamis vádak cáfolata egyszerre lehetséges
Azt mondod, azzal, hogy ezeket a bűnöket meg nem történtekként leplezem, saját lelkemnek ártok. Csakhogy én nem mondtam, hogy nem történtek visszaélések, bűnök, botrányok. Nem mondtam, hogy ne kellene bocsánatot kérni. Nem mondtam, hogy minden egyházi vezető ártatlan. Azt mondom, hogy ezek a bűnök nem bizonyítják a katolikus képtisztelet bálványimádó voltát.
Ez két külön kérdés. Te szándékosan összekevered őket, mert így aki cáfolja a bálványvádat, azt rögtön bűnleplezőnek lehet nevezni. Ez nem tisztességes. Meg lehet siratni az áldozatokat, és közben meg lehet védeni a Szentháromságot. El lehet ítélni a visszaéléseket, és közben ki lehet mondani, hogy a feszület nem bálvány. Lehet bűnbánatot tartani, és közben elutasítani a rágalmat.
A keresztény igazság nem engedi sem a bűn eltakarását, sem a hamis vád elfogadását. Te az előbbivel zsarolod ki az utóbbit. Ez nem lelkiismereti tisztaság, hanem vitatechnikai nyomásgyakorlás.
15. A jeruzsálemi templom és a katolikus templom különbségére adott érved nem cáfol, hanem visszalép az Ószövetség előképébe
Azt mondod: a jeruzsálemi szentélyben jelen volt a Jelenlét Istene, a katolikus templomban pedig nincs jelen, csak démonok. Ez a különbségtétel azért hibás, mert nem számol Krisztus beteljesítő művével. Az ószövetségi szentély valóban Isten jelenlétének különleges helye volt. De az Újszövetségben Krisztus maga a templom beteljesedése, az Egyház Krisztus teste, a hívők a Szentlélek templomai, az Eucharisztia pedig Krisztus valóságos jelenlétének szentségi módja.
A katolikus templom nem azért szent, mert versenyezni akar a jeruzsálemi templommal. Nem azért szent, mert Isten egy helyrajzi számra költözött. Hanem mert Krisztus Egyháza ott gyűlik össze, ott hangzik az Ige, ott ünneplik az Eucharisztiát, ott imádkozik Isten népe. A szentség forrása nem a fal, hanem Krisztus jelenléte az Egyházban.
Te viszont az újszövetségi beteljesedést visszarántod a jeruzsálemi földrajzi kizárólagosságba. Így aztán minden katolikus templom „bálványtemplom” lesz nálad. De ezt nem a Szentírás mondja, hanem a te anti-katolikus előfeltevésed. Krisztus nem azért alapított Egyházat, hogy minden istentisztelet örökre földrajzi nosztalgiává váljon Jeruzsálem felé.
16. Zárás: nem a katolikus képtisztelet a bálványimádás, hanem a te olvasatod bálványozza a saját leegyszerűsítését
Összefoglalva: továbbra sem bizonyítottad, hogy a katolikus szentképek bálványok. Idézed a bálványtilalmat, de nem bizonyítod, hogy a katolikus kép a tiltott bálvány kategóriájába tartozik. A 2Mózes 20, 3Mózes 26 és 5Mózes 4 a hamis istenképmásokat, a Teremtő helyébe tett teremtményi kultuszt és a pogány bálványimádást tiltja. Nem tilt minden szent jelet, minden Krisztusra mutató ábrázolást, minden liturgikus tárgyat és minden viszonylagos tiszteleti gesztust.
A frigyláda, kerubok, templom, oltár és szent tárgyak azért fontosak, mert megmutatják: a bibliai vallásban lehet szent tárgyi rend bálványimádás nélkül. A jeruzsálemi templom felé forduló ima pedig megmutatja: a fizikai irány nem azonos a végső címzettel. A katolikus kép előtti ima ugyanígy nem a tárgynak szól mint istennek, hanem Istenhez vagy a szentek közbenjárásának kérésén keresztül Istenre irányul.
A valódi egyházi bűnöket meg kell vallani. A visszaéléseket nem szabad leplezni. De ezek nem bizonyítják a képtisztelet bálványimádó voltát. Te a valódi bűnök fájdalmát arra használod, hogy ráhúzd az Egyházra a saját hamis bálványvádadat. Ez nem prófétai éleslátás, hanem vádirati túlkapás.
A katolikus hívő nem követ, fát, fémet, festéket vagy csontot imád. Krisztust imádja. A szenteket tiszteli. A képet jelként használja. A bálvány ott kezdődik, ahol a teremtmény Isten helyére lép. A katolikus képtiszteletben ez nem történik meg. A te érvelésedben viszont egy dolog biztosan Isten helyére kerül: a saját, leegyszerűsített parancsértelmezésed, amely előtt újra és újra leborulsz, és amelynek már sem a Biblia teljes tanúsága, sem a megtestesülés valósága, sem a józan megkülönböztetés nem számít.
Nem, ez ilyen leegyszerűsített. A bálványkérdés nem pusztán arról szól, hogy van-e tárgy és van-e testmozdulat. Ha így volna, akkor a teljes bibliai szent tárgyi kultúra gyanússá válna.
Ott van a frigyláda. Ott vannak a kerubok. Ott van a templom. Ott vannak az áldozati edények. Ott van az oltár. Ott van a szent hely. Ott van a templom felé irányuló imádság."
Mi köze mindezeknek azokhoz a képekhez, szobrokhoz, amelyeket a Róma Főpapja által vezetett egyházban a mindenkori Főpapok utasítására azzal a céllal készítettek, hogy azok előtt leboruljanak,
meghajoljanak, azoknak szolgáljanak?
Készült bármilyen tárgy vagy képmás az Úr parancsára, azzal a céllal, hogy az Úr Házában azok előtt leboruljanak?
Nos ez a különbség az általad felsorolt , az Isten Házában elhelyezett képmások, tárgyak és a Róma Főpapja által készíttetett képmások és tárgyak között.
Az Úr házában elhelyezett képmások tárgyak egyike se készült azon oknál fogva , hogy azok előtt
kötelezően le kell majd borulni, illetve azoknak könyörgés és áldozás által szolgálni.
Ami azon érvelésedet illeti, hogy a Jeruzsálemi Szentély felé fordulva imádkoztak, szintén nem hasonlítható a Róma Főpapja által vezetett egyház bűnös cselekedeteihez.
Tudniillik a Jeruzsálem Szentélben jelen volt a Jelenlét Istene,akibe az Istenek Istene az Ő nevét helyezte.
Ezzel ellentétben a Róma Főpapja által vezetett egyház templomaiban a bálványokon kívül csak démonszellemek vannak jelen. Tudniillik a Jelenlét Istene bálványtemplomokban nem tartózkodik.
Ez így volt a múltban és így van ma is.
Különben is a Róma Főpapja által vezetett egyházban nem Jeruzsálem felé fordulva imádkoznak,
Újra ugyanott vagy: a bálvány fogalmát nem bizonyítod, hanem bemondod"
Nem figyeltél.
A bálvány fogalmát nem én mondtam be, hanem azt az Isten mondta be.
Én az Úr szavát idéztem szóról szóra.
Arról pedig nem tehetek, hogy istentelenséged miatt az Úr elvakított, hogy nem azt látod, amit Istenek Istene leiratott.
Mózes Istene szerint bálvány minden lan képmás, szobor, oszlop vagy egyébb tárgy, amelyet azért készítenek, hogy azok előtt meghajoljanak, illetve azoknak szolgáljanak.
2.Mózes 20: 5.Ne borulj le ilyen képek előttésne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.
3. Mózes 26:1 Ne csináljatokmagatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
Csináltattak közel két évezreden keresztül a Róma mindenkori püspökeinek, majd főpapjainak az utasítására képeket, szobrokat , tárgyakat arra a célra, hogy majd meghajoljanak azok előtt, vagy nem?
Ez itt a kérdés Józsikácska-3. Erre kéne becsületesen válaszolni, amire nem vagy képes , mert
hiányzik belőled az igaz Isten és Khrisztosz ismerete, sőt a Szent Szellelmet sem ismered, hisz
egylényegűnek tartod Őt az ember Jézussal, mint aki az ember Jézustól származik.
Ha készítenek készítettek és ma is készítetenek Róma mindenkori főpapjai arra a célra bálványokat, hogy azok előtt az egyház templomaiban, illetve közterületeken meghajoljanak, leboruljanak, illetve azokat csókkal megtiszteljék,akkor bizony bálványokat birtokolnak .
Ez ilyen egyszerű.
Isten tiltó parancs aszerint bármit és bárkit is ábrázoljon egy képmás, előtte meghajolni tilos.
Erre a célra bálványokat készíteni tilos.
Ellenben előírtak Róma Főpapjai olyan liturgiai cselekményeket, amelyek magukba foglalják a bálványimádás cselekményeit is.
Tiszteletadás gesztusai: A hívők gyakran megérintik, megcsókolják a szentek ereklyéit vagy szobrait, meghajlanak előttük, illetve gyertyát gyújtanak a tiszteletükre, ezzel is kifejezve szeretetüket és odaadásukat.A papok a liturgia alatt tömjénezéssel is kifejezik tiszteletüket a képek, szobrok kegytárgyak előtt.Megáldás: A kegytárgyakat (rózsafüzérek, feszületek, érmek) a papok megáldják, amivel a tárgyak szentelt jellegét emelik ki, elkülönítve azokat a hétköznapi használatú eszközöktől.
Éllettelen dolgok előtt Isten megtiltott minden olyan cselekményt, ami az élő Istent illeltve élő embert megillet. Függetlenül attól, hogy a kép valamely istent, embert, állatott vagy szimbólumot ábrázol.
5.Mózes 4:16 Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak férfi vagy asszony képére; 17 Képére valamely baromnak, amely van a földön; képére valamely repdeső madárnak, amely röpköd a levegőben; 18 Képére valamely földön csúszómászó állatnak; képére valamely halnak, amely van a föld alatt lévő vizekben. 19 Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteld azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.
Ezen pedig a tágas szófosásban előadott mentegető szöveged semmit nem változtat.
saját lelked érdekében ajánlom a bűnök mentegetése, tagadása helyett a néhai Ferenc pápa
példáját követni:
Égbekiáltó bűnei vannak a Róma Főpapja által vezetett egyháznak, ahogyan azt Ferenc Pápa is elismerte.:
„Bocsánatot kérünk, szégyenkezve” a szexuális abúzusokért, a hatalommal, lelkiismerettel való visszaélésért, a háborúért, a gyarmatosításért és a kizsákmányolásért, a migránsok iránti közönyért, az emberi élet méltóságának hiányzó elismeréséért; a nők elnémításáért, alávetéséért vagy kihasználásáért, különösen a megszentelt életben; a rabok magukra hagyásáért és a halálbüntetésért; a fiataloktól elrabolt reményért és a tanítás embertelen bánásmódra való felhasználásáért; az önteltség hízelkedésének való engedésért; a tekintély hatalommá tételéért. Hét bíboros: Gracias, Czerny, O’Malley, Farrell, López Romero, Fernández, Schönborn bíboros fohászkodott az egyház nevében Isten bocsánatáért az emberek sebei miatt, amelyek továbbra is véreznek, akiknek összetört a bizalmuk. A bíborosok által felolvasott intenciókat Ferenc pápa írta személyesen, mert szükségesnek tartja néven nevezni bűneinket, melyeket hajlamosak vagyunk eltakarni vagy túl szép szavakkal illetni.
Törjük meg a gonoszság láncait
"Ez a gyónás alkalom arra, hogy visszaállítsuk az egyházba vetett bizalmat, amit hibáink és bűneink széttörtek, és elkezdjük begyógyítani a sebeket, melyek ma is véreznek, megszakítva a gonoszság láncait. Ferenc pápa szavait csönd követte, majd mindenki felállt és lehajtotta a fejét. Ekkor a pápa a záró imádsággal újra bocsánatot kért Istentől: „Segíts visszaállítani arcodat, amelyet eltorzítottunk hűtlenségünkkel! Bocsánatot kérünk, szégyenkezve attól, akit megsebeztek bűneink. Mind bocsánatot kérünk, mind bűnösök vagyunk, de mind remélünk a te szeretetben, Uram”.
"Bocsánatot kérek a gonoszságért, amelyet nem kevés katolikus követett el" - mondta az egyházi bentlakásos iskolákban bántalmazott diákoknak és családjaiknak a pápa.
1. Újra ugyanott vagy: a bálvány fogalmát nem bizonyítod, hanem bemondod
Azt mondod, hogy nem a pápa és nem a katolikus teológusok határozzák meg, mi a bálvány, hanem Isten. Ezzel önmagában nincs vita. Valóban: a bálvány fogalmát nem emberi tetszés, nem pápai önkény, nem teológusi nyelvészkedés dönti el, hanem Isten kinyilatkoztatása. Csakhogy te nem Isten teljes kinyilatkoztatását olvasod, hanem két-három verset úgy használsz, mint egy vasvillát, amellyel minden katolikus tárgyat és gesztust egy kupacba hánysz.
A kérdés ugyanis nem az, hogy a bálvány tilos-e. Tilos. A kérdés az, hogy a katolikus feszület, ikon, szentkép, ereklye, oltárkép vagy liturgikus tárgy bálvány-e abban az értelemben, amelyben Mózes törvénye tiltja. Te ezt nem bizonyítod, hanem definícióval eldöntöd: „bálvány minden olyan kép, szobor, oszlop vagy tárgy, amely előtt meghajolnak.” Ez azonban nem a Biblia teljes tanítása, hanem a te leegyszerűsített, képromboló szabályod.
A Szentírásban a bálvány nem egyszerűen „olyan tárgy, amely előtt testmozdulat történik”. A bálvány az a teremtményi kép, tárgy vagy kultuszalakzat, amely Isten helyére lép, hamis istenként működik, vagy a Teremtő helyett kap kultikus szolgálatot. Ezért lehetett a frigyláda szent tárgy, de nem bálvány. Ezért lehettek kerubok a szent helyen, de nem bálványok. Ezért lehetett a templom felé fordulva imádkozni, de nem templomimádásként. Ezt a különbséget te egy tollvonással eltörlöd, majd úgy teszel, mintha maga Mózes írta volna alá a te karikatúrádat.
2. A 2Mózes 20,5 és 3Mózes 26,1 nem azt mondja, amit rájuk akarsz erőltetni
Ismét idézed: „Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket”, illetve: „Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot…” Rendben. De a saját idézeteidben ott van az, amit makacsul nem akarsz észrevenni. A 2Mózes 20 nem akármilyen képekről beszél, hanem azokról, amelyek a „ne legyenek más isteneid” parancs összefüggésében állnak. A 3Mózes 26 pedig kifejezetten „bálványokról”, kultikus oszlopokról és bálványos célú képmásokról beszél.
Te ebből azt csinálod, hogy minden vallási kép, minden keresztény szent jel, minden feszület, minden ikon, minden ereklyetartó, minden templomi szobor automatikusan bálvány. De ez nem következik a szövegből. A szöveg a bálványos rendeltetésű képmást tiltja, nem minden képet és nem minden szent jelet. Ha minden képmás vagy szent térben szereplő tárgy eleve bálvány volna, akkor Isten maga parancsolt volna bűnt a kerubokkal, a szent sátor képi díszítéseivel és a templom művészetével. Ez képtelenség.
A te olvasatodban Isten előbb megtilt minden vallási képet, majd maga parancsol vallási képeket. A katolikus olvasatban nincs ellentmondás: tilos a bálványkép, de nem tilos az Istenre mutató szent jel. A probléma nem Mózesnél van. A probléma nálad van, mert a „bálvány” és a „szent jel” közti különbséget úgy kezeled, mint denevér a napfényt: menekülsz előle.
3. A „készítettek-e ilyen tárgyakat?” kérdésed rosszul van feltéve
Azt kérdezed: készíttettek-e közel két évezreden át képeket, szobrokat és tárgyakat arra a célra, hogy majd meghajoljanak azok előtt? Itt a csúsztatás a „célra” szóban van. A katolikus kép célja nem az, hogy a fa, vászon, kő, fém vagy festék önmagában kultikus végpont legyen. A cél az, hogy Krisztusra, Máriára, a szentekre, az üdvtörténetre, a keresztáldozatra, a feltámadásra, Isten kegyelmének műveire emlékeztessen.
Igen, a képekhez kapcsolódhatnak tiszteleti gesztusok. De a gesztus nem a tárgynak mint istennek szól. A gesztus az ábrázoltra irányul. Ha valaki megcsókolja édesanyja fényképét, a fénykép nem azért készült, hogy papírként imádják, hanem hogy az anyára emlékeztessen. Ha valaki katonai zászló előtt tiszteleg, a zászló nem azért készült, hogy textilisten legyen, hanem hogy egy közösséget jelképezzen. Ha valaki a feszület előtt térdel, a feszület nem azért készült, hogy fadarabként kapjon imádást, hanem hogy Krisztus keresztáldozatára irányítsa a hívőt.
Te a célt szándékosan tárgyimádó módon írod át. A katolikus azt mondja: „ez Krisztusra mutató jel.” Te azt mondod: „nem, ez arra készült, hogy bálványként leboruljanak előtte.” Ez nem cáfolat, hanem szándékolvasó rágalom.
4. Az, hogy „nem vagy képes becsületesen válaszolni”, csak személyeskedő füst
Azt írod, hogy erre kellene becsületesen válaszolni, amire szerinted nem vagyok képes, mert hiányzik belőlem az igaz Isten, Krisztus és a Szentlélek ismerete. Ez már nem érvelés, hanem kegyességi inszinuáció. Ha nincs válaszod a fogalmi megkülönböztetésre, akkor kijelented, hogy aki megkülönböztet, az nem ismeri Istent. Ez kényelmes, de gyáva módszer.
Becsületes válasz van: igen, a katolikus Egyház készített és készíttet képeket, szobrokat, feszületeket, ikonokat és más szent tárgyakat. Igen, ezekhez kapcsolódhat tiszteleti gesztus. Nem, ezek nem bálványok, mert nem Isten helyére állított kultusztárgyak. Nem, a tisztelet nem a tárgy anyagában végződik. Nem, a mise nem ezeknek szól. Nem, a katolikus nem festéket, követ, fát vagy fémet imád. Ez világos válasz. Csak neked nem tetszik, mert nem illik a vádiratodhoz.
Ami a Szentlelket illeti: a katolikus hit nem azt tanítja, hogy a Szentlélek „az ember Jézussal” egylényegű úgy, mintha Jézus emberi természete lenne az isteni természet. Azt tanítja, hogy a Szentlélek az Atyával és a Fiúval egylényegű az egyetlen isteni természet szerint; Krisztus pedig egy személy, aki valóságos Isten és valóságos ember. Te ezt rendszeresen úgy torzítod, mintha a katolikusok Jézus emberségét istenítenék külön természetként. Ez nem a katolikus tanítás, hanem a te félreolvasásod.
5. Az „ilyen egyszerű” jelszó nem pótolja a teológiai pontosságot
Azt mondod: ha ilyen tárgyakat készítenek, amelyek előtt meghajolnak, akkor bálványokat birtokolnak. „Ez ilyen egyszerű.” Nem, ez ilyen leegyszerűsített. A bálványkérdés nem pusztán arról szól, hogy van-e tárgy és van-e testmozdulat. Ha így volna, akkor a teljes bibliai szent tárgyi kultúra gyanússá válna.
Ott van a frigyláda. Ott vannak a kerubok. Ott van a templom. Ott vannak az áldozati edények. Ott van az oltár. Ott van a szent hely. Ott van a templom felé irányuló imádság. Ott vannak a papi ruhák. Ott van az Úr lábzsámolya előtti hódolat nyelve. Ezek mind azt mutatják, hogy a bibliai vallás nem olyan primitív képtelenség, mint a te rendszered: „tárgy plusz meghajlás egyenlő bálvány.” A Szentírás ennél finomabban gondolkodik.
Az egyszerűség jó dolog, ha igaz. De a hamis egyszerűség veszélyes. A te „egyszerűséged” olyan, mint a favágóé, aki a műtőben baltával akar operálni: határozott, gyors, csak éppen mindent tönkretesz.
6. A liturgikus gesztusok felsorolása nem bizonyít bálványimádást
Felsorolod: hívők megérintik, megcsókolják az ereklyéket vagy szobrokat, meghajlanak előttük, gyertyát gyújtanak, papok tömjéneznek képek, szobrok, kegytárgyak előtt, papok megáldanak rózsafüzért, feszületet, érmeket. Ezzel csak azt bizonyítod, amit senki nem tagad: a katolikus vallásban vannak testi, látható, liturgikus és áhítati gesztusok. Azt viszont nem bizonyítod, hogy ezek bálványimádó gesztusok.
A csók nem mindig imádás. A meghajlás nem mindig imádás. A gyertya nem mindig bálványáldozat. A tömjén nem mindig hamis istennek adott kultusz. A megáldás nem istenítés. A kérdés mindig az: kinek szól, milyen értelemben, milyen teológiai rendben? A katolikus válasz: Istennek imádás jár; a szenteknek tisztelet; a tárgyaknak csak az ábrázoltra átmenő, viszonylagos tisztelet vagy szent használat. A tárgy nem végpont.
Ha egy evangéliumos könyvet megcsókolnak, nem könyvistennek hódolnak. Ha egy feszületet megcsókolnak, nem fát imádnak. Ha egy ereklye előtt gyertyát gyújtanak, nem csontnak áldoznak. Ha egy szentképet tömjéneznek, nem festéknek mutatnak be pogány kultuszt, hanem az ábrázolt szentben működő isteni kegyelmet tisztelik, végső soron Isten dicsőségére. Ezt lehet gyűlölni, de bálványimádássá nevezni csak úgy lehet, ha előbb kiradírozod a katolikus szándékot és tanítást.
7. Az „élettelen dolgok előtt” érv összeomlik, amint kinyitjuk a Bibliát
Azt mondod, élettelen dolgok előtt Isten megtiltott minden olyan cselekményt, ami az élő Istent vagy élő embert megillet. Ez hangzatos, de bibliailag tarthatatlan. A Szentírásban az élettelen dolgok is lehetnek szent rendbe állítva: oltár, láda, edények, szentély, templom, könyv, kőemlék, olaj, ruhák. Ezek előtt vagy ezekkel kapcsolatban történhetnek tiszteletteljes, liturgikus, szent cselekmények anélkül, hogy az élettelen tárgyat istenítenék.
Az oltárt tisztelettel kezelték. A frigyládát tisztelettel kezelték. A templomot szent helynek tartották. A szövetség könyve nem közönséges papírként vagy pergamenként szerepelt. Az Úr szent helye felé fordulni nem kőimádás volt. A tárgy élettelensége önmagában nem bizonyítja, hogy minden előtte végzett gesztus bálvány. A Biblia nem ilyen laposan gondolkodik.
Ha valaki élő ember előtt meghajolhat tiszteletből, de egy halott szent emléke előtt semmilyen tiszteleti gesztust nem tehet, akkor magyarázd meg, miért lehetett a vértanúk emlékét tisztelni az ősegyházban. Ha az élettelen tárgy előtt minden gesztus tilos, akkor magyarázd meg a szent hely, az oltár, a templom és a frigyláda körüli tiszteleti rendet. A te szabályod nem Mózes törvényéből, hanem egy túlterhelt képromboló reflexből származik.
8. Az 5Mózes 4 nem minden szent képet tilt, hanem Isten pogány módon való leképezését és a kozmikus bálványkultuszt
Most idézed az 5Mózes 4-et: ne készítsetek férfi vagy asszony, állat, madár, csúszómászó, hal képmását, és ne boruljatok le a nap, hold, csillagok előtt. Ez a szöveg fontos, de megint nem azt mondja, amit bele akarsz erőltetni. A szöveg összefüggése az, hogy Izrael a Hóreben nem látott alakot, amikor Isten szólt hozzá. Ezért ne próbálja az Istent teremtményi alakban birtokolni, leképezni, pogány módon kultikus formába zárni. És ne sodródjon bele asztrális, állati, emberalakú bálványkultuszba.
Ez nem általános művészeti tilalom. Nem tilt minden vallási tanítóképet. Nem tilt minden történeti vagy szimbolikus ábrázolást. Nem tiltja Krisztus emberi természet szerinti ábrázolását azután, hogy az Ige valóban testté lett. Az Ószövetségben Isten láthatatlan maradt, nem adott magáról formát, amelyet Izrael kultikus képmásként birtokolhatott volna. Az Újszövetségben azonban a Fiú valóságos emberi testben jelent meg. Ez nem törli el a bálványtilalmat, hanem megmutatja, hogy Krisztus ábrázolása nem ugyanaz, mint a láthatatlan isteni természet pogány képmásba zárása.
A nap, hold és csillagok előtti leborulás tilalma pedig nyilván a teremtmény istenítését tiltja. A katolikus nem a napot, holdat, csillagokat, madarat, állatot, szobrot, képet, követ vagy fát imádja. Isten dicsőségére használ szent jeleket. A kettő között akkora a különbség, mint az aranyborjú és a kereszt között.
9. A bűnök elismerése nem bizonyítja a dogma hamisságát
Most előhozod Ferenc pápa bűnbánati szavait, a szexuális visszaéléseket, hatalommal és lelkiismerettel való visszaélést, háborút, gyarmatosítást, kizsákmányolást, migránsok iránti közönyt, nők elnémítását, rabok magukra hagyását, halálbüntetést, fiataloktól elrabolt reményt, tekintély hatalommá tételét. Ezek súlyos bűnök, és ahol megtörténtek, ott valóban bűnként kell őket megnevezni, bűnbánattal, igazságtétellel, jóvátétellel, áldozatvédelemmel, nem kozmetikázással.
De ezekből nem következik, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás. Nem következik, hogy a Szentháromság hamis. Nem következik, hogy a szentmise démonok asztala. Nem következik, hogy minden feszület bálvány. Az emberi bűnök valósága nem cáfolja automatikusan a dogmát. Ha így volna, akkor Péter tagadása cáfolná az apostolságot, Dávid bűne cáfolná a zsoltárokat, Salamon bukása cáfolná a templomot, a korinthusi botrányok pedig cáfolnák Pál apostoli tekintélyét.
Az Egyház bűnei és tagjainak bűnei miatt bűnbánat kell. De a bűnbánat nem azt jelenti, hogy mindent el kell fogadni, amit egy antikatolikus vádló ráken az Egyházra. A visszaélések elismerése nem jogosít fel téged arra, hogy a képtiszteletet bálványimádásnak, az Eucharisztiát bálványáldozatnak, a Szentháromságot „kamusistennek” nevezd. Ez nem a sebek gyógyítása, hanem a sebekre öntött antikatolikus sav.
10. Ferenc pápa bocsánatkérése éppen nem a te vádiratodat igazolja, hanem a katolikus bűnbánat lehetőségét
Azt mondod, saját lelkem érdekében kövessem Ferenc pápa példáját, és ne próbáljam leplezni a bűnöket. Rendben: a valódi bűnöket nem kell leplezni. Szexuális visszaélés, hatalommal való visszaélés, lelkiismereti manipuláció, erőszak, igazságtalanság, áldozatok elhallgattatása, embertelen bánásmód — ezek bűnök, és szégyenkezve kell őket megvallani, amennyiben katolikusok elkövették őket.
De én nem ezeket a bűnöket mentegetem. Azt cáfolom, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás. A kettő összekeverése tisztességtelen. Ha egy pap bűnt követ el, abból nem következik, hogy a feszület bálvány. Ha egy püspök visszaél a hatalmával, abból nem következik, hogy a Szentháromság hamis. Ha egy katolikus intézmény súlyos bűnt leplezett, abból nem következik, hogy a szentek tisztelete démonkultusz. A bűnöket bűnként kell megnevezni, de a dogmákat nem lehet bűnné hazudni.
Ferenc pápa bűnbánati nyelve azt mutatja, hogy az Egyház képes a maga tagjainak bűneit néven nevezni. Te viszont ebből azt akarod kihozni, hogy minden antikatolikus vádat el kell fogadni. Nem. A bűnbánat nem önmegsemmisítés. A bűnbánat nem azt jelenti, hogy a hamis vádat is igaznak kell mondani. A bűnbánat igazságban történik, nem propagandában.
11. A nem katolikusok üldözése miatti bocsánatkérés sem bizonyítja, hogy a katolikus hit hamis
Felhozod, hogy Ferenc pápa bocsánatot kért a nem katolikus egyházak üldözése miatt. Ahol katolikusok üldöztek, kényszerítettek, erőszakot alkalmaztak, ott valóban van ok bűnbánatra. A hitet nem szabad erőszakkal terjeszteni. A lelkiismeret szabadsága komoly erkölcsi kérdés. A történelmi bűnöket nem kell letagadni.
De ebből sem következik, hogy a katolikus hit tartalma hamis. Ha egy igazságot rossz eszközzel védenek, attól az igazság nem lesz hamis, csak a módszer lesz bűnös. Ha valaki igazságtalanul üldöz egy tévedőt, attól még a tévedés nem válik igazsággá. Ha valaki erőszakkal lép fel egy eretnekség ellen, az erőszak bűnös lehet, de az eretnekség ettől még nem lesz apostoli hit.
Te a történelmi bűnöket dogmatikai bizonyítékként akarod használni. Ez rossz logika. A bűn bűn. A tévedés tévedés. Az igazság igazság. Ezeket nem szabad egyetlen antikatolikus üstben összefőzni.
12. A kanadai bentlakásos iskolák vagy más bántalmazások emlegetése nem cáfolja a képtiszteletet
Felhozod a bentlakásos iskolákban bántalmazott diákokat és családjaikat, a pápa bocsánatkérését, a gonoszságot, amelyet katolikusok elkövettek. Ezek fájdalmas, súlyos ügyek. Az áldozatok sebeit nem szabad kicsinyíteni. A bűnt nem szabad szépíteni. Ahol intézményi felelősség, mulasztás, erőszak, kulturális elnyomás vagy lelkiismereti visszaélés történt, ott az igazság, jóvátétel és bűnbánat szükséges.
De te ezt megint arra használod, hogy visszakanyarodj a képekhez és a bálványvádhoz. Ez nem tiszta érvelés. A bántalmazások, visszaélések és történelmi bűnök nem bizonyítják, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás. Nem bizonyítják, hogy az oltáron démonoknak áldoznak. Nem bizonyítják, hogy a szentek tisztelete hamis. Nem bizonyítják, hogy a Szentháromság pogány modell.
A bűnök elismerése mellett is igaz maradhat a katolikus dogma. Sőt, a bűnök megítéléséhez éppen szükség van az objektív erkölcsi igazságra, amelyet az Egyház tanít. Ha az Egyház tagjai vétkeznek saját tanítása ellen, akkor nem a tanítás bukott meg, hanem a tagok lettek hűtlenek hozzá.
13. „Leplezés” helyett megkülönböztetés: ez az, amit nem akarsz elfogadni
Azt mondod, azzal, hogy megpróbálom ezeket a bűnöket „meg nem történtekként leplezni”, saját lelkemnek ártok. De én nem mondtam, hogy ezek a bűnök nem történtek meg. Nem mondtam, hogy nincs szükség bűnbánatra. Nem mondtam, hogy minden egyházi személy ártatlan. Nem mondtam, hogy nincs intézményi felelősség bizonyos történelmi esetekben. Amit mondok, az más: ezek a bűnök nem bizonyítják a bálványvádat, és nem teszik hamissá a katolikus dogmát.
Te a megkülönböztetést leplezésnek nevezed. Ez kényelmes, mert így aki nem fogadja el az összes vádat, az máris bűnleplező. De ez manipuláció. Meg lehet vallani a valódi bűnt, és közben vissza lehet utasítani a hamis vádat. Meg lehet siratni az áldozatokat, és közben meg lehet védeni a Szentháromságot. El lehet ítélni a visszaélést, és közben ki lehet mondani, hogy a feszület nem bálvány.
A keresztény erkölcs nem azt kívánja, hogy bűnbánat címén minden antikatolikus rágalmat aláírjunk. A keresztény erkölcs azt kívánja, hogy az igaz bűnt bűnnek, a hamis vádat hamisnak mondjuk. Ez nem leplezés, hanem igazságosság.
14. A te vádiratodban a valódi áldozatokból retorikai fegyver lesz — ez súlyosan ízléstelen
A legvisszásabb az egészben az, hogy valódi szenvedéseket — visszaélések áldozatait, üldözötteket, bántalmazottakat — odarángatsz egy képtiszteleti vitába, hogy a saját bálványvádadat felerősítsd. Ez erkölcsileg is problematikus. Az áldozatok sebeit nem arra kell használni, hogy velük csapkodj egy dogmatikai vitában, mint valami véres zászlóval.
Ha szexuális vagy hatalmi visszaélésről beszélünk, akkor beszéljünk róla komolyan: felelősség, igazság, jóvátétel, védelem, intézményi megtisztulás. De ne keverd bele úgy, mintha abból következne, hogy egy szentkép előtt mondott ima démonkultusz. Ez nem az áldozatok tisztelete, hanem a szenvedésük felhasználása a saját antikatolikus hadjáratodban.
A bűnök súlyosak. De a bűnökkel való érvelésed könnyűkezű. Te mindenből ugyanarra akarsz kijutni: Róma bálványimádó. Ez nem igazságkeresés, hanem vádirati automatizmus.
15. Zárás: a valódi bűnöket meg kell vallani; a hamis bálványvádat vissza kell utasítani
Összefoglalva: a katolikus Egyház tagjainak és vezetőinek valódi bűneit nem kell mentegetni. A visszaéléseket, üldözéseket, hatalmi bűnöket, lelkiismereti manipulációkat, áldozatok elhallgattatását és embertelen bánásmódot bűnként kell megnevezni. Ebben nincs alku. Aki ilyet elkövetett, annak felelnie kell Isten és ember előtt.
De a valódi bűnök elismerése nem teszi igazzá a hamis bálványvádat. A katolikus képtisztelet nem bálványimádás. A szentmise nem bálványáldozat. A szentkép nem isten. A feszület nem fadarabkultusz. A tömjén, csók, gyertya, meghajlás és áldás nem automatikusan bálványszolgálat. A 2Mózes 20, 3Mózes 26 és 5Mózes 4 a hamis istenképmásokat, a Teremtő helyére tett teremtményt és a pogány kultuszt tiltja, nem a Krisztusra és Isten művére mutató keresztény szent jeleket.
Te a végén újra felszólítasz: segítsünk a katolikusoknak megszabadulni a „bálványkészítő pápák egyházából”. Én pedig azt mondom: segítsünk inkább mindenkinek megszabadulni a hamis vádaktól, a bibliai szövegek félreolvasásától, a valódi bűnök retorikai kihasználásától és attól a képromboló rögeszmétől, amely a keresztény hit minden látható jelében bálványt lát. Mert a katolikus hívő nem bálványt imád, hanem Krisztust; és a feszület előtt nem fának hajol meg, hanem annak az Úrnak hódol, aki a fán függve váltotta meg a világot.
Azt írod: „Én sem állítottam, hogy a tárgyak szolgálata isteni szolgálat a Róma Főpapja által vezetett egyházban. Bálványáldozati szolgálatról van szó.” Ez a mondat látványosan próbál kimenekülni abból a zsákutcából, amelybe saját érvelésed futott. Mert mi a bálványáldozati szolgálat lényege? Éppen az, hogy a bálványt vallási-kultikus címzettként kezelik, vagyis olyan kultuszt adnak neki, amely valamilyen isteni vagy istenpótló státuszt feltételez. "
Nos, hogy mi a bálvány és mi a bálványoknak nyújtott szolgálat, azt nem a Róma Főpapja illetve istentelen egyházának a teológusai határozzák meg, mivel azt az Isten már a régmultban meghatározta.
Mózes Istene szerint bálvány minden lan képmás, szobor, oszlop vagy egyébb tárgy, amelyet azért készítenek, hogy azok előtt meghajoljanak, illetve azoknak szolgáljanak.
2.Mózes 20: 5. Ne borulj le ilyen képek előttés ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.
3. Mózes 26:1 Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
Csináltattak közel két évezreden keresztül a Róma mindenkori püspökeinek, majd főpapjainak az utasítására képeket, szobrokat , tárgyakat arra a célra, hogy majd meghajoljanak azok előtt, vagy nem?
Ez itt a kérdés Józsikácska-3. Erre kéne becsületesen válaszolni, amire nem vagy képes , mert
hiányzik belőled az igaz Isten és Khrisztosz ismerete, sőt a Szent Szellelmet sem ismered, hisz
egylényegűnek tartod Őt az ember Jézussal, mint aki az ember Jézustól származik.
Ha készítenek készítettek és ma is készítetenek Róma mindenkori főpapjai arra a célra bálványokat, hogy azok előtt az egyház templomaiban, illetve közterületeken meghajoljanak, leboruljanak, illetve azokat csókkal megtiszteljék,akkor bizony bálványokat birtokolnak .
Ez ilyen egyszerű.
Isten tiltó parancs aszerint bármit és bárkit is ábrázoljon egy képmás, előtte meghajolni tilos.
Erre a célra bálványokat készíteni tilos.
Ellenben előírtak Róma Főpapjai olyan liturgiai cselekményeket, amelyek magukba foglalják a bálványimádás cselekményeit is.
Tiszteletadás gesztusai: A hívők gyakran megérintik, megcsókolják a szentek ereklyéit vagy szobrait, meghajlanak előttük, illetve gyertyát gyújtanak a tiszteletükre, ezzel is kifejezve szeretetüket és odaadásukat.A papok a liturgia alatt tömjénezéssel is kifejezik tiszteletüket a képek, szobrok kegytárgyak előtt.Megáldás: A kegytárgyakat (rózsafüzérek, feszületek, érmek) a papok megáldják, amivel a tárgyak szentelt jellegét emelik ki, elkülönítve azokat a hétköznapi használatú eszközöktől.
Éllettelen dolgok előtt Isten megtiltott minden olyan cselekményt, ami az élő Istent illeltve élő embert megillet. Függetlenül attól, hogy a kép valamely istent, embert, állatott vagy szimbólumot ábrázol.
5.Mózes 4:16 Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak férfi vagy asszony képére; 17 Képére valamely baromnak, amely van a földön; képére valamely repdeső madárnak, amely röpköd a levegőben; 18 Képére valamely földön csúszómászó állatnak; képére valamely halnak, amely van a föld alatt lévő vizekben. 19 Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteld azokat, amelyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.
Ezen pedig a tágas szófosásban előadott mentegető szöveged semmit nem változtat.
saját lelked érdekében ajánlom a bűnök mentegetése, tagadása helyett a néhai Ferenc pápa
példáját követni:
Égbekiáltó bűnei vannak a Róma Főpapja által vezetett egyháznak, ahogyan azt Ferenc Pápa is elismerte.:
„Bocsánatot kérünk, szégyenkezve” a szexuális abúzusokért, a hatalommal, lelkiismerettel való visszaélésért, a háborúért, a gyarmatosításért és a kizsákmányolásért, a migránsok iránti közönyért, az emberi élet méltóságának hiányzó elismeréséért; a nők elnémításáért, alávetéséért vagy kihasználásáért, különösen a megszentelt életben; a rabok magukra hagyásáért és a halálbüntetésért; a fiataloktól elrabolt reményért és a tanítás embertelen bánásmódra való felhasználásáért; az önteltség hízelkedésének való engedésért; a tekintély hatalommá tételéért. Hét bíboros: Gracias, Czerny, O’Malley, Farrell, López Romero, Fernández, Schönborn bíboros fohászkodott az egyház nevében Isten bocsánatáért az emberek sebei miatt, amelyek továbbra is véreznek, akiknek összetört a bizalmuk. A bíborosok által felolvasott intenciókat Ferenc pápa írta személyesen, mert szükségesnek tartja néven nevezni bűneinket, melyeket hajlamosak vagyunk eltakarni vagy túl szép szavakkal illetni.
Törjük meg a gonoszság láncait
"Ez a gyónás alkalom arra, hogy visszaállítsuk az egyházba vetett bizalmat, amit hibáink és bűneink széttörtek, és elkezdjük begyógyítani a sebeket, melyek ma is véreznek, megszakítva a gonoszság láncait. Ferenc pápa szavait csönd követte, majd mindenki felállt és lehajtotta a fejét. Ekkor a pápa a záró imádsággal újra bocsánatot kért Istentől: „Segíts visszaállítani arcodat, amelyet eltorzítottunk hűtlenségünkkel! Bocsánatot kérünk, szégyenkezve attól, akit megsebeztek bűneink. Mind bocsánatot kérünk, mind bűnösök vagyunk, de mind remélünk a te szeretetben, Uram”.
"Bocsánatot kérek a gonoszságért, amelyet nem kevés katolikus követett el" - mondta az egyházi bentlakásos iskolákban bántalmazott diákoknak és családjaiknak a pápa.
1. Most már nem „isteni szolgálat”, hanem „bálványáldozati szolgálat”? Ez nem pontosítás, hanem menekülő újracímkézés
Azt írod: „Én sem állítottam, hogy a tárgyak szolgálata isteni szolgálat a Róma Főpapja által vezetett egyházban. Bálványáldozati szolgálatról van szó.” Ez a mondat látványosan próbál kimenekülni abból a zsákutcából, amelybe saját érvelésed futott. Mert mi a bálványáldozati szolgálat lényege? Éppen az, hogy a bálványt vallási-kultikus címzettként kezelik, vagyis olyan kultuszt adnak neki, amely valamilyen isteni vagy istenpótló státuszt feltételez. Ha tehát azt mondod, hogy nem isteni szolgálat, csak „bálványáldozati szolgálat”, akkor nem megoldottad a gondot, hanem másik címkét ragasztottál ugyanarra a bizonyítatlan állításra.
A katolikus Egyházban nincs áldozat képeknek. Nincs áldozat szobroknak. Nincs áldozat ereklyéknek. Nincs áldozat feszületnek. A szentmise nem Mária-képnek, nem Szent Péter-szobornak, nem oltárképnek, nem ereklyetartónak szól. A katolikus áldozat címzettje az Atya, Krisztus által, a Szentlélekben. Ha te ezt „bálványáldozati szolgálatnak” nevezed, akkor előbb bizonyítanod kellene, hogy az áldozat valódi címzettje a tárgy. Ezt nem bizonyítod. Csak bemondod.
Az, hogy egy templomban kép, szobor, kereszt vagy ereklye van, nem teszi a misét bálványáldozattá. Ha így volna, akkor az ószövetségi templomi áldozatokat is a keruboknak, a templomi díszeknek vagy a szent edényeknek kellett volna tulajdonítanod. De ez nyilvánvaló képtelenség. A szent térben lévő tárgy nem automatikusan a kultusz címzettje. Ez a különbség az, amelyet te makacsul nem akarsz látni, mert ha meglátnád, a „bálványáldozati szolgálat” szép nagy lufija azonnal leeresztene.
2. Ha a szolgálat nem isteni, akkor miért bálványáldozati? Saját fogalmaid harapják egymást
A „bálványáldozati szolgálat” kifejezéssel azt akarod mondani, hogy a katolikus gyakorlat ugyan nem pontosan Istennek járó szolgálatként kezeli a tárgyat, de mégis bálványos. Csakhogy a bálványosság éppen attól bálványosság, hogy a teremtményt vagy tárgyat Isten helyére állítják, vagy isteni rangú kultuszt adnak neki. Ha ezt nem állítod, akkor nincs bálványáldozati szolgálat. Ha viszont állítod, akkor ugyanott vagyunk: bizonyítanod kell, hogy a katolikusok a tárgyat teszik kultikus végponttá.
A katolikus tanítás szerint a képnek adott tisztelet viszonylagos. Nem a tárgy anyagában áll meg. A kereszt tisztelete Krisztus keresztáldozatára irányul. A szentkép tisztelete az ábrázolt szentre irányul, és végső soron Isten kegyelmének dicséretére. Az ereklye tisztelete nem biológiai anyag imádása, hanem Isten kegyelmének történelmi, testi tanúsága. Ez nem bálványáldozat.
Te erre azt mondod: de igen, mert kép, mert meghajlás, mert hordozás, mert tisztelet. Ez nem bizonyítás, hanem mozgásdetektoros teológia: ha valami megmozdul egy katolikus templomban, rögtön bálványriasztást adsz.
3. Az emberi ábrázolás önmagában nem bálványábrázolás
Azt írod, hogy a katolikus Egyház Istenének vannak emberi ábrázolásai, és ez már önmagában bálványábrázolást jelent. Ez megint csak akkor hangzik erősnek, ha az ember elfelejti a kereszténység központi tényét: az Ige testté lett. A katolikus Egyház nem az isteni természetet festi le önmagában. Nem a láthatatlan isteni lényeget próbálja ecsettel befogni. Krisztust emberi természete szerint ábrázolja, mert Krisztus valóságos emberré lett.
Ha azt mondod, hogy Isten emberi megjelenítése önmagában bálvány, akkor valójában a megtestesülés láthatóságával nem tudsz mit kezdeni. Az apostolok látták Krisztust, hallották, érintették. Jézusnak arca volt, teste volt, keze volt, lába volt, sebe volt. Nem eszmei árnyék volt, nem puszta prófétai hang, nem mennyei elvont üzenet. Valódi ember. Ha a Fiú valóban emberré lett, akkor emberi természete szerint ábrázolható. Nem azért, mert az isteni természet leképezhető, hanem mert az örök Fiú felvette a látható emberi természetet.
A te képrombolásod itt már nemcsak képek ellen beszél, hanem a megtestesülés következményei ellen is. A kereszténység nem gnosztikus köd, ahol minden anyagi jel gyanús, minden látható forma démoni, és minden testiség botrány. Krisztus testben jött el. Aki ezt komolyan veszi, nem fél minden képtől úgy, mint boszorkány a szenteltvíztől.
4. „Most nem fogom tételesen felsorolni” — kényelmes, de nem bizonyít semmit
Azt írod, nem fogod drága idődet arra pazarolni, hogy tételesen felsorold, milyen ábrázolásokat és tárgyakat „szolgálnak” az Egyházban, mert én ezzel tökéletesen tisztában vagyok. Ez vitatechnikának ügyes kis füstbomba: nem bizonyítasz, csak azt sugallod, hogy mindenki tudja. De a „te is tudod” nem érv. A „mindenki tudja” nem bizonyíték. A „nem sorolom fel” pedig nem felsorolás.
A katolikus templomban valóban vannak keresztek, feszületek, szentképek, ikonok, szobrok, ereklyék, evangéliumos könyv, oltár, gyertyák, tömjén, liturgikus edények. Ezeket tisztelettel kezelik, mert szent használatba vannak vonva. De nem szolgálják őket istenként. Nem ezeknek mutatnak be áldozatot. Nem ezekhez mint teremtőkhöz fordulnak. Nem ezeknek tulajdonítanak isteni természetet.
Ha szerinted mégis, akkor bizonyítsd. Ne azt mondd, hogy én úgyis tudom. Én azt tudom, hogy a katolikus Egyház mit tanít. Te azt állítod, hogy valójában egészen mást tesz. Akkor neked kell bizonyítanod, hogy a liturgikus tisztelet végső címzettje a tárgy. Enélkül a vádad csak hangos mutogatás a templom berendezésére.
5. „Akár égiek, akár földiek” — ezt a kifejezést nem használhatod úgy, mintha Isten maga ne parancsolt volna égi lényeket ábrázoló kerubokat
Azt mondod, akár égiekről, akár földiekről készült kép vagy szobor irányába szolgálatot végezni egyformán bűn. Csakhogy ezzel újra nekimész a bibliai ténynek: Isten maga parancsolt kerubábrázolásokat. A kerubok égi lények. Ha minden „égi” lény képi megjelenítése vallási térben önmagában bűn volna, akkor maga Isten parancsolt volna bűnt a frigyláda és a szent sátor esetében. Ezt csak az állítja, aki annyira belemelegedett a képrombolásba, hogy már a Szentírás saját szent tárgyait is majdnem bálványnak nézi.
A parancs nem minden égi vagy földi valóság ábrázolását tiltja. Azt tiltja, hogy az ember ezekből hamis istenképmást készítsen, és azt szolgálja a Teremtő helyett. Ez a döntő. A kerub nem bálvány, ha Isten rendelése szerint a szövetség ládáján jelenik meg. A rézkígyó nem bálvány eredetileg, ha Isten parancsára készül gyógyító jelként. Bálvánnyá akkor válik, amikor a nép önálló kultuszt kezd neki adni. Vagyis nem a puszta ábrázolás a döntő, hanem a bálványos használat.
A katolikus kép ugyanígy nem más isten képe, hanem Krisztusra, a szentekre, az üdvtörténetre mutató jel. Te az „égiek és földiek” fordulatot úgy forgatod, mint baltát, de közben elfelejted, hogy Isten saját parancsai alatt is vannak égi lények képei. Ez kínos, de nem a Biblia számára, hanem a te értelmezésed számára.
6. A „térj meg, mielőtt lelked elhagyja testedet” fenyegetés nem pótolja az érvet
Azt írod, ebből meg kell térni, mielőtt a lélek elhagyja a testet, mert utána már nem lesz lehetőség. Az ítélet komoly valóság. A halál után az ember sorsa véglegesedik. Ezt a katolikus Egyház is tanítja. De te ezt a súlyos igazságot arra használod, hogy egy bizonyítatlan bálványváddal riogass.
A megtérésre való felszólítás akkor prófétai, ha igazságon áll. Ha viszont előbb hamisan bálványimádónak nevezed a katolikusokat, majd halál utáni véglegességgel fenyegeted őket, akkor nem prófétai vagy, hanem vallási vádbeszédet dramatizálsz. A katolikusnak valóban meg kell térnie minden bűnből, minden babonából, minden valódi bálványból, minden gőgből, minden képmutatásból. De nem kell megtérnie abból, hogy Krisztus keresztjét tiszteli, a szentek közösségét vallja, és a képeket nem istenként, hanem jelekként használja.
A halálra hivatkozva sem lesz igaz az, ami előtte hamis. A „mielőtt meghalsz” nem dogmatikai bizonyíték. Csak komor háttérzene.
7. A pápai áldás vagy megszentelés nem változtat bálványból szentet — de a te bajod az, hogy eleve hamisan nevezed bálványnak
Azt mondod, attól, hogy egy képet vagy szobrot a pápa szentnek nyilvánít, még bálvány marad, ha arra készült, hogy meghajoljanak előtte. Először is: az Egyház nem képeket „avat szentté” abban az értelemben, ahogyan személyeket kanonizál. Tárgyakat megáldanak, szent használatra elkülönítenek. Ez nem azt jelenti, hogy a tárgy istenné válik, vagy hogy személyes szentsége lenne. A szent használat nem bálványozás.
Másodszor: a tárgy nem attól bálvány, hogy valaki tiszteleti gesztust végez előtte. Ha a gesztus a tárgynak mint istennek szól, akkor bálványimádás. Ha a gesztus az ábrázoltra, végső soron Istenre irányul, akkor nem. Ez a különbség. Te ezt nem vagy hajlandó elfogadni, mert nálad minden tárgy előtti meghajlás automatikusan bálvány. Csakhogy ezt a Biblia teljes képe nem engedi meg.
Józsue és Izrael vénei az Úr ládája előtt arcra borultak. A zsoltáros az Úr szent temploma felé borul le. Dániel Jeruzsálem felé fordulva imádkozik. Ezekben a cselekményekben van fizikai irány, van szent hely vagy tárgy, van testmozdulat. Mégsem mondjuk, hogy ládaimádás, kőtemplomimádás vagy földrajzi bálványozás történt. Miért? Mert a végső címzett Isten. Pontosan ezt mondja a katolikus képtisztelet is.
8. „Az Isten parancsa annyira egyszerű, hogy nem lehet értelmezgetni” — ezt azok szokták mondani, akik éppen rosszul értelmezik
Azt írod, Isten parancsa annyira egyszerű és érthető, hogy nem is lehet értelmezgetni. Ez szép mondat, csak hamis. Minden olvasás értelmezés. Te is értelmezel. Amikor azt mondod, hogy minden kép vagy szobor, amely előtt meghajolnak, automatikusan bálvány, akkor értelmezel. Amikor kivételt teszel Isten, angyalok, királyok vagy fejedelmek előtti meghajlásra, akkor értelmezel. Amikor a „képek” körét kiterjeszted minden katolikus szentképre, akkor értelmezel. Csak éppen úgy teszel, mintha a te értelmezésed maga volna a nyers, érintetlen isteni szó.
A kérdés nem az, kell-e értelmezni. Kell. A kérdés az, jól értelmezel-e. A jó értelmezés figyelembe veszi a teljes szövegösszefüggést: „ne legyenek más isteneid”, „ne csinálj bálványt”, „ne szolgáld őket”. Figyelembe veszi Isten saját parancsait a kerubokról és szent tárgyakról. Figyelembe veszi a bibliai példákat, ahol szent helyhez, tárgyhoz vagy irányhoz kapcsolódó gesztus nem bálványimádás. Te viszont csak egyetlen darabot ragadsz ki, és azzal hadonászol.
Az „egyszerű” parancs nem azt jelenti, hogy primitíven kell olvasni. A bálványtilalom egyszerű: ne állíts teremtményt Isten helyére. De a te olvasatod nem egyszerű, hanem leegyszerűsítő: minden jel gyanús, minden kép bálvány, minden katolikus mozdulat démoni. Ez nem Mózes tisztelete, hanem Mózesből faragott gumibot.
9. A „cél” meghatározásánál megint hamisítasz: a katolikus kép célja nem az, hogy bálványként boruljanak le előtte
Azt mondod, a parancs pontosan azt tiltja, hogy valaki képmást, oszlopot vagy egyebeket készítsen arra a célra, hogy majd meghajoljanak előtte. De itt a „cél” szót alattomosan beszűkíted. A katolikus kép nem arra készül, hogy önmagát istenként tiszteljék. Nem arra készül, hogy a tárgy legyen a kultusz végpontja. Nem arra készül, hogy a festék, fa, kő vagy fém kapjon isteni szolgálatot.
A katolikus kép célja az emlékeztetés, tanítás, áhítat, Krisztusra irányítás, a szentek példájának felidézése, az üdvtörténet láthatóvá tétele. Igen, kapcsolódhat hozzá tiszteleti gesztus. De a gesztus célja nem a tárgy istenítése, hanem az ábrázolt személyre irányuló tisztelet. Ezt te szándékosan kihagyod. Azt mondod: „meghajolnak előtte, tehát erre készült, tehát bálvány.” Ez olyan, mintha azt mondanád: „megcsókolták a fényképet, tehát a fénykép arra készült, hogy papírként imádják.” Abszurd.
A cél a katolikus tanítás szerint nem bálványos. A te átírásodban lesz azzá. De a te átírásod nem azonos az Egyház szándékával.
10. „Millió számra készítettek” — a mennyiség nem változtatja meg a tárgy teológiai természetét
Azt mondod, millió számra készítettek ilyen képeket és tárgyakat, tehát bálványkészítés folyik. De a mennyiség nem bizonyítja a minőséget. Ha egyetlen feszület nem bálvány, egymillió feszület sem lesz az. Ha egyetlen szentkép viszonylagos tisztelete nem tárgyimádás, sok szentkép tisztelete sem lesz az. Ha az elv helyes, a mennyiség nem rontja el; ha az elv hibás, egy darab is sok volna. A vitát tehát nem a darabszám dönti el.
A kereszténység képi kultúrája azért lett gazdag, mert a hit történelmi, testet öltött, látható, tanító jellegű. A képek tanítottak, emlékeztettek, ünnepi és liturgikus rendbe illeszkedtek, a szentek példáját állították a hívek elé. Ez nem pogány bálványgyár, hanem keresztény emlékezet. Lehet visszaélés, lehet ízléstelenség, lehet túlzás, lehet babona. De a visszaélés nem cáfolja a helyes használatot.
Te minden mennyiséget bűnjelként kezelsz. Ha kevés kép volna, azt mondanád: rejtegetik. Ha sok van, azt mondod: milliós bálványgyár. Ez a vád önmagát igazoló szerkezet. Nem bizonyít, csak mindent a saját gyanúja felé hajlít.
11. A megszentelők „utálatosabbak” nevezése csak indulati fokozás, nem teológia
Azt mondod, akik ezeket a tárgyakat megszentelik, még utálatosabbak Isten előtt, mint a bálványaik. Ez már nem exegézis, hanem vádbeszédi fokozás. A katolikus áldás nem bálvány megszentelése, hanem tárgy elkülönítése Istenre irányuló használatra. Ha a tárgy nem bálvány, akkor az áldás sem bálványos. Ha a tárgy Krisztusra mutat, akkor az áldás nem Isten ellen, hanem Isten szolgálatában történik.
A Szentírásban vannak szent edények, szent helyek, szent olaj, szent ruhák, felszentelt papok, elkülönített tárgyak. Ezeket nem azért nevezzük szentnek, mert istenek, hanem mert Isten szolgálatára vannak rendelve. A katolikus szentelményrend ebből az alapelvből érthető: Isten teremtett világát nem megvetjük, hanem Isten dicsőségére használjuk. A tárgy nem önálló üdvözítő, hanem szolgáló jel.
A te szemléletedben viszont minden tárgyi jel eleve gyanús. Ez nem bibliai, hanem testetlen vallásosság. Az Ószövetség és az Újszövetség is tele van anyagi jelekkel: víz, olaj, kenyér, bor, kézrátétel, ruha, edény, oltár, sátor, templom, láda. A kérdés mindig az, Isten rendelésében és Istenre irányítva használják-e, vagy Isten helyére állítják. A katolikus szent tárgyak az előbbi rendbe tartoznak, nem az utóbbiba.
12. A 2Mózes 20 és 3Mózes 26 szövege ellened fordul, ha teljes összefüggésben olvasod
Újra idézed a 2Mózes 20,5-öt és a 3Mózes 26,1-et. Rendben. A 2Mózes összefüggése: ne legyenek más isteneid; ne készíts magadnak bálványképet; ne borulj le előttük; ne szolgáld őket. A 3Mózes összefüggése: ne csináljatok magatoknak bálványokat, kultikus képeket, oszlopokat, kőszobrokat, hogy előttük bálványos meghajlást végezzetek. A kulcsszó mindkét helyen a bálványos rendeltetés. Nem minden kép, hanem a bálványkép. Nem minden tárgy, hanem a hamis kultusz tárgya. Nem minden meghajlás, hanem a bálványimádó meghajlás.
Ha ezt tagadod, akkor magyarázd meg a kerubokat. Magyarázd meg a templom képi világát. Magyarázd meg a rézkígyót eredeti isteni rendelésében. Magyarázd meg a frigyláda előtti arcra borulást. Magyarázd meg a templom felé forduló imát. Ha a te definíciód igaz, ezek mind veszélyesen közel kerülnek ahhoz, amit tiltasz. A bibliai valóság azonban azt mutatja: a szent jel és a bálvány között különbség van.
A katolikus álláspont pontosan ezt a különbséget őrzi. A bálvány tiltott. A szent jel megengedett. Az isteni imádás egyedül Istené. A kép viszonylagos tisztelete az ábrázoltra irányul. Te ezt az egész rendszert egyetlen kalapáccsal akarod összetörni, de közben a bibliai finomságot is szétvered.
13. A „Róma Főpapja” ismételgetése nem teszi erősebbé a vádat
Minden bekezdésedben előkerül a „Róma Főpapja” formula, mintha ez önmagában démonűző pecsét volna a katolicizmus ellen. De a címkézés nem érv. Ha százszor mondod, hogy „Róma Főpapja”, attól sem bizonyítod, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás. Csak stiláris dobpergést adsz a bizonyítatlan állításaid alá.
A pápa nem bálványfőpap. A katolikus Egyház nem bálványgyár. A képek nem istenek. A szentek nem pogány félistenek. A kereszt nem római kivégzőfa-kultusz. A szentmise nem képeknek bemutatott áldozat. Ezeket lehet gyűlölni, de cáfolni kellene. A gyűlölet nem cáfolat.
A te rendszeredben minden katolikus szó mérgezett, minden katolikus tárgy bálvány, minden katolikus gesztus bűn, minden katolikus tisztelet démoni. Ez nem megkülönböztetés, hanem totális gyanúsítás. Márpedig ahol minden bálvány, ott a „bálvány” szó is elveszíti jelentését. Olyan lesz, mint egy túlhasznált pecsét: már nem jelöl semmit, csak foltot hagy.
14. Zárás: nem az a kérdés, van-e kép és gesztus, hanem hogy a tárgy Isten helyére kerül-e — és ezt továbbra sem bizonyítottad
Összefoglalva: a katolikus Egyházban nincs képeknek bemutatott isteni vagy bálványáldozati szolgálat. A szentképek, feszületek, ikonok, ereklyék és liturgikus tárgyak nem kultikus végpontok, hanem jelek. A tisztelet nem az anyagban áll meg, hanem az ábrázoltra irányul. A szentmise nem ezeknek szól, hanem Istennek. A hordozás, csók, tömjén, meghajlás vagy ének önmagában nem bizonyítja, hogy a tárgyat istenként szolgálják.
A 2Mózes 20 és a 3Mózes 26 valóban tiltja a bálványokat. Ezt a katolikus Egyház is vallja. De nem tilt minden képet, minden vallási jelet, minden keresztény ábrázolást, minden szent tárgyat és minden viszonylagos tiszteleti gesztust. Ha tiltaná, Isten saját ószövetségi szent tárgyai és ábrázolásai is értelmezhetetlenné válnának.
Te újra és újra ugyanazt csinálod: kijelented, hogy a katolikus kép bálvány, mert meghajolnak előtte; majd kijelented, hogy aki bálvány előtt meghajol, bálványoz. Csakhogy az első állítást nem bizonyítottad. A katolikus kép nem bálvány, hanem jel. A katolikus meghajlás nem tárgyimádás, hanem viszonylagos tisztelet. A katolikus áldozat nem képeknek szól, hanem Istennek. Amíg ezt nem tudod megcáfolni, addig minden kiáltásod, hogy „bálványkészítő pápák”, csak egy zajos címke marad egy bizonyítatlan vádon.
1. Nem a fordítás hozza létre a bálványvádat, hanem a te előre eldöntött értelmezésed
Azt állítod, hogy a bálványvád nem fordítástani kérdésből áll elő, hanem „a fordítandó szöveg alapján” áll fenn. Csakhogy éppen itt van a hiba: a fordítandó szöveget már eleve a saját képromboló előfeltevéseddel olvasod. Nem azt bizonyítod, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás, hanem előre bálványnak nevezed a katolikus szentképet,"
Attól, hogy egy képet vagy szobrot Róma Főpapja szentnek nyilvánít, még bálvány marad, ha arra a célra készítették, hogy majd meg fognak hajolni, vagy le fognak borulni előtte.
Az Isten parancsa annyira egyszerű és annyira érthető, hogy az nem is lehet értelmezgetni.
Mert mit tilt a parancs. Pontosan azt tiltja, hogy valaki képmást ,vagy oszlopot és egyebeket készítsen arra a célra, hogy majd meghajoljanak előtte.
A kérdés készíttetnek-e a Róma Főpapja által vezetett egyházban képmásokat és tárgyakat azzal a céllal, hogy majd meghajolnak előtte?
A válasz egyértelmű. IGEN készítenek , sőt millió számra készítettek ilyet.
Tehát bálványkészítése folyik a kezdet kezdetétől fogva a Róma Főpapja által vezetett egyházban.
Attól, hogy Róma Főpapja megszenteli ezeket a bálványokat, az nem változtat azok besorolásán.
Azzal a különbséggel, hogy ezeket a bálványokat megszentelők még utálatosabbak Isten előtt, mint a bálványaik, amelyeket megszentelnek.
Nem az a kérdés, hogy Róma mindenkori főpapjai mit tekintenek bálványnak, hanem az a lényeges,
hogy az Istenek Istene mit tekint bálványnak.
Az Isten Szavából pedig ez egyértelmű:
2.Mózes 20: 5. Ne borulj le ilyen képek előttés ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.
3. Mózes 26:1 Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK ISTENÉNEK,ISTENE ÁLTAL TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
SEGÍTSÜNK A MEGTÉVESZTETT KATOLIKUSOKNAK MEGSZABADULNI BÁLVÁNYKÉSZÍTŐ, ÉS BÁLVÁNYOK ELŐTTI MEGHAJLÁSRA,LEBORULÁSRA BUJTATÓ PÁPÁK EGYHÁZÁBÓL!
1. A niceai zsinatot félremagyarázod: valóban a Fiú egylényegűségéről vitáztak — és éppen ez volt a döntő trinitárius kérdés
Azzal kezded, hogy Niceában „nem definiálták a háromságistent”, hanem csak arról vitáztak, egylényegű-e a Fiú az Atyával. Csakhogy ezzel nem cáfoltál semmit, hanem kimondtad a lényeget. Nicea valóban elsősorban a Fiú istenségéről, az Atyához való viszonyáról, az ariánus lefokozás elutasításáról szólt. De ez nem azt jelenti, hogy a Szentháromság tana nem létezett, hanem azt, hogy a vita első nagy dogmatikai frontja a Fiú személyére és istenségére irányult.
A Szentháromság dogmája nem úgy született, hogy valaki egyetlen napon, császári pecséttel, kész teológiai csomagként letette az asztalra. Az Egyház a kinyilatkoztatásban már adott hitet védte meg fokozatosan azok ellen, akik egyik vagy másik ponton eltorzították. Előbb a Fiú istenségét kellett megvédeni Ariusszal és követőivel szemben; aztán a Szentlélek istenségének és személyes isteni működésének kérdését kellett tisztázni azokkal szemben, akik őt is lefokozták. Ez nem császári gyártósor, hanem dogmatikai védekezés.
Te úgy teszel, mintha ha Nicea nem egy teljes, későbbi dogmatikai kézikönyv minden mondatát definiálta volna, akkor semmi köze a Szentháromsághoz. Ez gyenge trükk. Egy fa nem attól fa, hogy az első rügynél már minden ága, levele és termése látható. Nicea a Fiú egylényegűségének kimondásával a Szentháromság tanának egyik központi pillérét védte meg. Ezt te persze azért próbálod lekicsinyelni, mert ha a Fiú valóban egylényegű az Atyával, akkor a te „ember Jézus plusz felkent alacsonyabb isteni szereplő” rendszered már az ajtóban hasra esik.
2. „A császár akaratából” — ez történeti félrevezetés, nem teológiai cáfolat
Azt mondod, a zsinat „a római császár akaratából” jutott arra a következtetésre, hogy a Fiú egylényegű az Atyával. Ez a megszokott császáros mumus. Mintha Konstantin reggel felkelt volna, belenézett a tükörbe, megigazította a palástját, és kitalálta volna Krisztus istenségét. Ez történeti ponyva, nem érvelés.
A császár politikailag valóban szerepet játszott a zsinat összehívásában és a birodalmi egység keresésében. Ez nem vitás. De ebből nem következik, hogy a zsinat dogmatikai tartalmát ő találta ki. A zsinati atyák nem azért vallották a Fiú egylényegűségét, mert Konstantin metafizikai leckét tartott nekik, hanem mert a keresztény hitet úgy értették: a Fiú nem teremtmény, nem alacsonyabb isteni lény, nem az első gyártmány, hanem valóságos Isten a valóságos Istentől.
A császári jelenlét politikai tény; a Fiú istensége teológiai kérdés. A kettőt összekeverni olcsó fogás. Ha egy államfő összehív egy tanácskozást, attól még nem ő találja ki a vitatott igazságot. Ha egy bíró tárgyalótermet biztosít egy öröklési perhez, attól még nem ő nemzi az örököst. A császár közreműködése nem cáfolja a dogma bibliai igazságát. Legfeljebb azt mutatja, hogy a vita akkorra már olyan súlyos lett, hogy birodalmi szinten is kezelni akarták.
3. „Khrisztosz szentjei közül senki nem vett részt” — ezt te honnan tudod, mennyei névsorolvasásból?
Azt állítod, hogy Niceában Krisztus szentjei közül senki nem vett részt, csak „álkeresztény”, császár által elismert püspökök. Ez olyan kijelentés, amelynél a bizonyítás helyett megint a hangerő lép színre. Te egyszerűen kijelented, hogy akik nem értenek veled egyet, azok álkeresztények. Kényelmes módszer: előbb kizárod őket Krisztus Egyházából, aztán közlöd, hogy nem az Egyház képviselői voltak.
A niceai zsinaton püspökök vettek részt, akik az üldözések korából jöttek, sokan olyan egyházakból, amelyek a vértanúság emlékét nagyon is frissen hordozták. A te állításod szerint mindez semmit sem ér, mert a császár elismerte őket. De ha a császári elismerés önmagában érvényteleníti a keresztény tanúságot, akkor elég furcsa képet kapsz az Egyház történetéről: amíg üldözik, addig esetleg igaz; amint nem üldözik, automatikusan hamis. Ez nem teológiai mérce, hanem üldöztetés-romantika.
Krisztus szentjeit nem te lajstromozod. Nem te döntöd el utólag, hogy kik voltak „valóságos” szentek, csak azért, mert a te 21. századi, különös istenképedhez igazodtak-e. A niceai atyák lehettek gyarló emberek, lehettek közöttük politikailag óvatosak, lehettek viták, emberi gyengeségek, de ettől még nem lesznek automatikusan álkeresztények. Ez megint a te pecsételős módszered: aki nem veled van, az hamis. Ez nem apostoli hit, hanem szektás önhitelesítés.
4. A Szentírás nem zárja ki a Fiú egylényegűségét; éppen kikényszeríti annak megvallását
Azt mondod, a Szentírás kizárja, hogy a Messiás Jézus egylényegű legyen az Istennel, akit Atyjának nevezett. Ez a mondat nagy magabiztossággal téved. A Szentírás nem zárja ki a Fiú istenségét; éppen ellenkezőleg, olyan állításokat tesz Krisztusról, amelyeket egy puszta emberről nem lehet igaz módon állítani.
János szerint az Ige kezdetben volt, Istennél volt, és Isten volt; minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Ha minden teremtett dolog általa lett, akkor ő maga nem tartozik a teremtett dolgok közé. Pál szerint minden általa és érte teremtetett, a láthatók és láthatatlanok, trónusok, uralmak, fejedelemségek, hatalmasságok. A Zsidókhoz írt levél szerint a Fiú által teremtette a világokat, ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, aki hatalmas szavával fenntartja a mindenséget. Ezek nem „csak ember” állítások.
Amikor Jézus az Atyától különbözik, az nem a Fiú istenségét cáfolja, hanem a személyek valós különbségét mutatja. A Fiú nem az Atya. De ettől még nem teremtmény. A keresztény hit pontosan ezt őrzi: személy szerint különbözik az Atyától, természet szerint egylényegű vele. Te ezt azért nem tudod elfogadni, mert nálad az „Atya” és „Fiú” viszonya eleve teremtményi alárendeltséget jelent. Az apostoli tanúság viszont ennél mélyebb.
5. A „Szent Szellemről nem döntöttek Niceában” nem érv, hanem időrendi megjegyzés
Azt mondod, Niceában nem döntöttek arról, hogy a Szent Szellem is egylényegű lenne a Messiás Jézussal. Igen, Nicea fő témája nem ez volt. De ez nem cáfolat. Egy zsinat rendszerint arra a tévedésre válaszol, amely akkor éppen égeti az Egyházat. Niceában az ariánus válság központi kérdése a Fiú istensége volt. A Szentlélek kérdésének későbbi tisztázása nem bizonyítja, hogy a tanítás akkor keletkezett a semmiből.
Az apostoli hitben a Szentlélek nem egyszerű erő, nem tárgy, nem személytelen lehelet, nem mennyei energia. Tanít, vezet, szól, megszentel, kiosztja adományait, Isten mélységeit kutatja, a hívőkben lakik, és Isten jelenlétét hozza. A keresztény teológia ezt a bibliai valóságot később fogalmilag megvédte. Ez megint nem császári gyártás, hanem kinyilatkoztatott hit védelme.
Az, hogy a dogmatikai megfogalmazás fokozatosan tisztult, nem érv a tartalma ellen. A gyermek is előbb mondja, hogy „apa”, mint hogy személyfilozófiai értekezést írjon az atyaságról. A hit él, a fogalmi védelem később pontosodik. Te ezt a normális fejlődést próbálod hamisításnak beállítani.
6. Az „egylényegűség pogány mitológiára épült” kijelentésed üres vád
Azt állítod, az egylényegűség körüli vita pogány népek mitológiájára épült. Ez megint az a fajta mondat, amely úgy néz ki, mintha nagyon sokat mondana, de ha megnyomjuk, csak levegő jön ki belőle. Melyik pogány mítosz? Milyen fogalmi kapcsolat? Milyen bizonyítás? Az, hogy a görög nyelv filozófiai fogalmakat is használt, nem jelenti azt, hogy a keresztény dogma pogány mitológia.
A keresztény teológia gyakran használ emberi nyelvet és filozófiai fogalmakat a kinyilatkoztatott igazság pontos védelmére. Ez nem pogányosítás, hanem értelmi szolgálat. Ha a „lényeg” vagy „természet” kifejezést használjuk, nem Zeusz és Apollón költözik be a hitvallásba. Ugyanígy, ha azt mondjuk, hogy a Fiú egylényegű az Atyával, nem pogány mítoszt veszünk át, hanem azt védjük: a Fiú nem teremtmény, hanem valóságos Isten.
Te itt megint összekevered a nyelvi eszközt a tartalommal. Attól, hogy a hit görög szóval is megfogalmazható, nem lesz görög mítosz. Attól, hogy latinul is mondható, nem lesz római bálvány. Attól, hogy magyarul „imádásnak” mondjuk, nem lesz szemmel verés. Ez a te állandó hibád: a szó történetéből, kulturális közegéből vagy külső formájából próbálod megmérgezni a tartalmat.
7. Áriusz nem az igaz hit mártírja volt, hanem Krisztus lefokozásának tanítója
Azt írod, hogy voltak, akik nem értettek egyet azzal, hogy a Messiás Jézus egylényegű az Atyával, köztük Áriusz. Igen, voltak. És éppen ez volt a baj. Áriusz nem egyszerűen „óvatosabb bibliaolvasó” volt, hanem olyan tanító, aki a Fiút végső soron a teremtményi oldalra tolta. Lehetett nála magasabb rendű, első, kiváltságos, de nem valóságos Isten az Atyával egyenlő isteni természetben. Ez pedig nem apostoli hit.
A keresztény hit nem tudja elfogadni, hogy a világ üdvössége egy teremtményen álljon. Ha Krisztus csak teremtmény vagy puszta ember, akkor nem őbenne jön el maga Isten, hanem Isten küld egy külső követet. De az Újszövetség ennél többet állít: Krisztusban Isten jött el hozzánk, az Ige testté lett, az Úr dicsősége jelent meg, a Fiúban az Atya önkinyilatkoztatása érkezett. Ezért az ariánus megoldás nem bibliahű egyszerűség, hanem Krisztus megcsonkítása.
Te Áriuszt még Ariusznál is tovább viszed, mert szerinted Jézus nem is preegzisztens az ég és föld teremtése előtt, hanem Ádám után másodikként formált szellem. Ez már nem is klasszikus ariánus álláspont, hanem sajátos, bibliaellenes spekuláció.
8. Az apostolok nem vitatkoztak az „egylényegű” szóról, de tanították azt a valóságot, amelyet a szó véd
Azt mondod, az igaz szentek soha nem vitatkoztak arról, hogy az ember Jézus egylényegű-e Istenével és Atyjával, sőt a felvetés is istenkáromlás lett volna. Ez megint a technikai szó és a tanítás összekeverése. Az apostolok valóban nem niceai terminológiával vitatkoztak. De tanították Krisztus preegzisztenciáját, teremtésben való közreműködését, isteni dicsőségét, mennyei eredetét, bűnbocsátó és ítélő hatalmát, az Atyával való egyedülálló egységét.
Az „egylényegű” szó nem új Krisztust talált ki, hanem a bibliai Krisztust védte meg az ariánus félremagyarázással szemben. Ha valaki azt mondta: a Fiú teremtmény, az Egyház kénytelen volt azt mondani: nem, a Fiú az Atyával egy isteni természetben van. Ha valaki azt mondta: volt, amikor a Fiú nem volt, az Egyház kénytelen volt azt mondani: nem, a Fiú öröktől az Atyától születik. Ez nem istenkáromlás, hanem az istenkáromló lefokozás elleni védelem.
A te mondatod — „az ember Jézus egylényegű lenne Istenével” — szándékosan torzít. A katolikus tanítás nem azt mondja, hogy Jézus emberi természete egylényegű az isteni természettel. Azt mondja, hogy Jézus Krisztus személye az örök Fiú, aki isteni természete szerint egylényegű az Atyával, és emberi természetet vett fel. Az emberi természet nem válik isteni természetté. Az isteni személy veszi fel az emberi természetet. Ezt a különbséget te folyton szétkened, mert különben nem tudnád „az ember Jézus istenítésének” beállítani a katolikus hitet.
9. A „Jézus szellemét Ádám után másodikként formálta meg Isten” állításod nincs a Szentírásban
Azt állítod, hogy Jézus szellemét Istene és Atyja Ádám után másodikként formálta meg, még Ádám utódainak születése előtt. Ez az állítás nem apostoli tanítás, hanem különös spekuláció. Hol mondja a Szentírás, hogy Jézus „szellemét” Ádám után másodikként formálták? Hol mondja, hogy ez az emberek világának megalapozása előtt történt, de nem az ég és föld teremtése előtt? Ez nem bibliai exegézis, hanem saját időrendi metafizika.
Az Újszövetség viszont világosan tanítja, hogy a Fiú nem Ádám után kezdődik. Az Ige kezdetben volt. Minden általa lett. Krisztus dicsősége az Atyánál volt a világ léte előtt. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ezeket nem lehet becsületesen belepréselni abba az állításba, hogy Jézus szelleme Ádám után lett megformálva.
A „második Ádám” tanítás sem azt jelenti, hogy Jézus időrendileg Ádám után másodikként megformált szellem. Azt jelenti, hogy Krisztus az új emberiség feje, az engedelmesség, feltámadás és élet forrása ott, ahol Ádám bűnbeesése halált hozott. Pál tipológiát ad, nem mennyei gyártási sorrendet. Te ezt a tipológiát anyakönyvi sorrenddé lapítod. Ez nem magyarázat, hanem teológiai présgép.
10. Az „asszonytól született” nem cáfolja az örök Fiút, hanem a megtestesülést tanítja
Azt mondod, az apostolok számtalanszor leírták, hogy Jézus Emberfia, asszonytól született. Igen. A katolikus Egyház is vallja. Jézus valóságos ember. Asszonytól született. Dávid fia. Emberfia. Szenvedett, éhezett, meghalt. A keresztény hit nem doketista képzelgés. Nem azt mondja, hogy Jézus csak látszatember volt.
De az, hogy Jézus valóságos ember, nem zárja ki, hogy valóságos Isten. A megtestesülés pontosan ezt jelenti: az örök Fiú emberi természetet vett fel. A „született asszonytól” az emberi természet szerinti születést jelenti, nem azt, hogy a Fiú személye ekkor kezdett létezni. Ha egy király álruhában belép egy kunyhóba, attól nem szűnik meg királynak lenni; ha az örök Fiú emberré lesz, attól nem válik puszta emberré.
A te hibád itt is ugyanaz: vagy Isten, vagy ember. A keresztény hit pedig ezt vallja: valóságos Isten és valóságos ember egyetlen személyben. Nem keverve, nem összemosva, nem szétválasztva. A te rendszered Krisztust szétszedi: van egy ember Jézus, és valami isteni valóság, amely hozzá kapcsolódik. Ez nem apostoli krisztológia, hanem nesztoriánus szagú darabolás, henoteista fűszerezéssel.
11. „Valóságos istenek nem születtek asszonyoktól” — igaz, ha pogány istenekről beszélsz; hamis, ha a megtestesülést tagadod vele
Azt mondod, valóságos istenek nem születtek asszonyoktól, mert a születetlen Isten fiai már az első asszony előtt léteztek. Ha pogány mitológiai istenekről beszélnél, talán lenne valami értelme. De a keresztény hit nem arról szól, hogy az isteni természet születik Máriától. Nem azt mondjuk, hogy az istenség kezdete Mária méhében van. Azt mondjuk, hogy az örök Fiú, aki isteni személy, valóságos emberi természetet vett fel Máriától.
Mária nem az istenség forrása. Nem az isteni természet anyja. Hanem annak a személynek az anyja emberi születése szerint, aki öröktől fogva Fiú. Ezért mondja az Egyház: Isten Anyja. Nem azért, mert Mária időben megelőzi Istent, hanem mert akit szült, az nem puszta emberi személy, hanem az örök Fiú megtestesülve.
Te ezt azért nem fogadod el, mert Jézust eleve puszta emberként vagy legfeljebb külön isteni képviselővel összekapcsolt emberként kezeled. Így persze a katolikus tanítás számodra botrány. De a botrány nem a katolikus hitben van, hanem abban, hogy te nem engeded az Ige testté lételét a maga teljes súlyában megszólalni.
12. Az ariánusok száma nem bizonyítja az igazságot
Azt mondod, Áriusz hitvallásának több követője volt, mint a Róma főpapja által vezetett Egyház hitvallásának. Még ha adott történelmi időszakban politikailag és szám szerint erős is volt az ariánus vagy félariánus irányzat, ez semmit nem bizonyít az igazság mellett. Az igazságot nem népszavazás dönti el.
Voltak időszakok, amikor az eretnekségek tömegeket mozgattak, püspököket, császárokat, udvarokat, népeket nyertek meg. És? Izrael történetében is voltak korszakok, amikor a bálványozás népszerűbb volt, mint a prófétai hűség. Krisztus idején sem a többség állt az Úr mellé. A tömeg nem dogmatikai mérce. Ha az ariánusok többen voltak egy időben, az legfeljebb azt bizonyítja, hogy a tévedés is tud népszerű lenni, főleg ha politikai támogatást kap.
Ironikus, hogy miközben a császári beavatkozást a niceai hit ellen használod, az ariánusok számát érvként kezeled, holott az ariánus irányzatok is sokszor éppen császári és politikai támogatással erősödtek. Ha a császári támogatás önmagában gyanús, akkor ne csak akkor legyen gyanús, amikor a niceai oldalt akarod ütni.
13. A 380-as ediktum nem „egy nem létező istenmodellt” teremtett, hanem jogilag a niceai hithez kapcsolta a birodalmat
Azt mondod, a 380-as ediktum istene a valóságban nem létező, pogány mitológiákhoz igazított istenmodell. Ez megint nagy mondat, kevés bizonyítással. A 380-as ediktum politikai-jogi dokumentum volt, amely a niceai irányú hitet tette birodalmi normává. Lehet bírálni a vallási kényszerítés politikai formáit. Lehet vitatni az állam és Egyház összefonódásának következményeit. De ebből nem következik, hogy a Szentháromság tanát az ediktum találta ki.
A Szentháromság nem a 380-as rendeletből született. Az Atya, Fiú és Szentlélek neve nem Theodosius íróasztalán jelent meg először. Krisztus preegzisztenciája nem császári pecsétből fakad. A Fiú istensége nem bürokratikus lelemény. A Szentlélek isteni működése nem jogszabályi fikció. Ezek az apostoli kinyilatkoztatásban gyökereznek.
A császári ediktum legfeljebb azt mutatja, hogy a hitvita politikailag is fontossá vált. Ez történelmi tény. De a történelmi állami támogatás nem cáfolja a tanítás igazságát. Ahogy az állami visszaélés sem bizonyítja, hogy Krisztus istensége hamis. A te érved itt is ugyanazt a logikát követi: ha Róma vagy császár érintett, akkor hamis. Ez nem történettudomány, hanem ellenrómai reflex.
14. „Több száz millió ártatlan emberi élet” — ez nem történeti állítás, hanem aránytalan vádirati túlzás
Azt állítod, hogy a császári istenmodell elfogadásának halálbüntetés terhe mellett való előírása több száz millió ártatlan emberi életet követelt, és így a Sátán után a legnagyobb embergyilkos tényező lett. Ez már nem pusztán túlzás, hanem történeti mértékvesztés. A keresztény történelemben voltak vallási üldözések, kényszerítések, háborúk, erőszakos állami intézkedések, véres bűnök. Ezt józan ember nem tagadja. De a „több száz millió” ilyen összefüggésben propaganda-méretű szám, nem bizonyított történeti állítás.
Még fontosabb: az emberi bűnökből nem következik, hogy a Szentháromság hamis. Ha valaki igazság nevében rosszat tesz, abból nem az következik, hogy az igazság hamis, hanem az, hogy az ember bűnös. Ha egy uralkodó erőszakkal kényszerít hitvallást, az erkölcsileg súlyos probléma lehet. De ebből nem következik, hogy Krisztus nem Isten. Ha egy pápai vagy császári politika hibás, abból nem következik, hogy János evangéliuma nem tanítja az Ige istenségét.
Te egy történelmi vádiratot teológiai cáfolatként akarsz használni. Ez olyan, mintha azt mondanád: mivel Izrael királyai között voltak bűnösök, ezért Mózes Istene nem igaz; vagy mivel Péter megtagadta Krisztust, ezért Krisztus nem Úr. Ez rossz logika.
15. A „pogány császár” érv visszafelé is elsül: az igazságot nem a politikai csatorna tisztasága dönti el
Azt mondod, a niceai zsinatnak nincs jelentősége, mert pogány császár hívta össze. Ez megint túl egyszerű. Isten a történelemben gyakran használ tökéletlen, sőt hitetlen vagy félig értő eszközöket is. A kérdés nem az, hogy Konstantin személyesen milyen mély teológus vagy mennyire tiszta keresztény volt, hanem az, hogy a zsinati döntés megfelel-e az apostoli hitnek.
Ha a császár összehívása önmagában érvénytelenít egy zsinatot, akkor minden történeti egyházi eseményt előbb politikai tisztasági vizsgán kellene átengedni, és csak utána lehetne róla beszélni. Ez abszurd. A dogma igazsága nem a császár lelkének állapotából következik, hanem a kinyilatkoztatásból. Konstantin szerepe nem a dogma forrása, hanem a történeti körülmény.
Egy levél igazsága nem attól függ, hogy milyen postás hozta. Lehet rossz postás, lehet furcsa postás, lehet politikailag érdekelt postás — attól még a levél tartalmát el kell olvasni. Te viszont a postást átkozod, hogy ne kelljen elolvasnod Jánost, Pált, a Zsidókhoz írt levelet és az egész apostoli krisztológiát.
16. Zárás: nem Nicea találta ki Krisztus istenségét; Nicea megvédte azt azokkal szemben, akik lefokozták Krisztust
Összefoglalva: igaz, hogy Nicea főleg a Fiú egylényegűségéről szólt. Ez nem cáfolat, hanem a lényeg. Nem igaz, hogy a császár találta ki Krisztus istenségét. Nem igaz, hogy a Szentírás kizárja a Fiú egylényegűségét. Nem igaz, hogy az apostolok pusztán olyan emberként mutatják be Jézust, akinek szellemét Ádám után formálták. Nem igaz, hogy az „asszonytól született” kizárja az örök Fiú megtestesülését. Nem igaz, hogy Áriusz az apostoli tisztaság képviselője lett volna. Nem igaz, hogy a 380-as ediktum találta fel a Szentháromságot. Nem igaz, hogy a Szentháromság pogány mitológiai istenmodell.
A katolikus hit nem azt mondja, hogy az emberi természet egylényegű az isteni természettel. Azt mondja, hogy Jézus Krisztus személye az örök Fiú, aki isteni természete szerint egylényegű az Atyával, és emberi természetet vett fel Szűz Máriától. Ezért valóságos Isten és valóságos ember. Nem két személy. Nem emberi testben lakó külön isten. Nem felkent alisten és külön emberi Krisztus. Egy Krisztus, az Isten Fia.
Te ezt a hitet császári bálványmodellnek nevezed, mert csak így tudod távol tartani magadtól a bibliai Krisztus teljes súlyát. De a gúny, a császározás, az ariánus nosztalgia és a saját „Ádám után formált szellem” elméleted nem cáfolja az apostoli tanúságot. A niceai hit nem Krisztus elárulása volt, hanem annak kimondása, hogy akit Arius le akart fokozni, az nem teremtmény, nem puszta ember, nem köztes isteni lény, hanem az Atyával egylényegű Úr: valóságos Isten, aki értünk valóságos emberré lett.
Nem következik, hogy minden szent tárgy hordozása, minden kép előtti imádság, minden liturgikus mozdulat, minden tömjénezés vagy ének automatikusan a tárgynak adott isteni szolgálat."
Én sem állítottam, hogy a tárgyak szolgálata isteni szolgálat a Róma Főpapja által vezetett egyházban. Bálványáldozati szolgálatról van szó. Függetlenül attól, hogy a kép vagy a szobor istenféleséget, vagy embereket ábrázol.
A Róma Főpapja által vezetett egyház istenének vannak emberi ábrázolásai. Ez már önmagában bálványábrázolást jelent.
Most nem fogom a drága időmet arra pazarolni, hogy tételesen felsoroljam neked, hogy milyen ábrázolásokat és tárgyakat szoktak szolgálni egyházadban. Te ezzel tökéletesen tisztában vagy.
A lényeg, hogy bármiről, akár égiekről, akár földiekről készített kép vagy szobor irányába szolgálatot végezni egyformán bűn. ugyanez érvényes a tárgyak szolgálatára.
Ebből meg kell térni, még mielőtt lelked elhagyja testedet, mert utána már nem lesz rá lehetőség.
1. Nem a fordítás hozza létre a bálványvádat, hanem a te előre eldöntött értelmezésed
Azt állítod, hogy a bálványvád nem fordítástani kérdésből áll elő, hanem „a fordítandó szöveg alapján” áll fenn. Csakhogy éppen itt van a hiba: a fordítandó szöveget már eleve a saját képromboló előfeltevéseddel olvasod. Nem azt bizonyítod, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás, hanem előre bálványnak nevezed a katolikus szentképet, majd a bálványokra vonatkozó tilalmat ráolvasod. Ez nem exegézis, hanem körkörös vádgyártás.
A parancsolat valóban tiltja: ne készíts magadnak bálványképet, ne borulj le azok előtt, ne szolgáld őket. De a kérdés nem az, hogy a bálvány előtt való leborulás tilos-e. Tilos. A katolikus Egyház is tiltja. A kérdés az, hogy a katolikus feszület, szentkép, ikon vagy szentábrázolás bálvány-e abban az értelemben, amelyben a parancsolat tiltja. Ezt nem bizonyítottad. Csak azt mondod: „ha meghajolnak előtte, akkor bálvány”. Csakhogy éppen ez a vitatott pont.
Mert nem minden kép bálvány. Nem minden tárgy bálvány. Nem minden meghajlás bálványimádás. Ezt te magad is elismerted, amikor Ábrahám meghajlásairól beszéltél. A cselekmény külső formája önmagában nem dönt. A döntő kérdés: a tárgy Isten helyére kerül-e, isteni kultuszt kap-e, a Teremtő helyett tisztelik-e. A katolikus válasz: nem. A te válaszod: igen, mert én annak nevezem. Ez kevés. A címkézés nem bizonyítás.
2. A „félrefordítás” vádad összeesküvésnek erős, filológiának gyenge
Azt mondod, azért fordították „ne imádd”-nak, hogy elrejtsék a laikus olvasó elől: már a meghajlás is tilos. Ez drámai vád, csak éppen önmaga alatt vágja a fát. Hiszen te magad idézed a Szent István Társulat fordítását: „Ne borulj le ilyen képek előtt...” Ha a katolikus fordítók célja az lett volna, hogy a hívők soha ne tudják meg a meghajlás tilalmát, akkor elég furcsa, hogy katolikus fordításban világosan ott áll: „ne borulj le”.
A „ne imádd” fordítás nem azt jelenti, hogy „nyugodtan borulj le bálvány előtt, csak ne nevezd imádásnak”. A bálványokkal kapcsolatos tiltott kultikus hódolatot foglalja össze. Lehet szó szerintibb fordításban azt mondani: „ne borulj le előttük és ne szolgáld őket”. Ez pontosabb a testmozdulat tekintetében. De ebből nem következik, hogy a „ne imádd” fordítás szándékos megtévesztés volna. A fordítási lehetőség és a te vádad között akkora az ugrás, hogy azon már nem exegéta, hanem artistacipő kellene.
Ráadásul állandóan úgy beszélsz, mintha a katolikus Egyház egész történelmi célja az lett volna, hogy elrejtse a bálványtilalmat. Ez nevetséges. Az Egyház a Tízparancsolatot tanította, a bálványimádást halálos bűnnek tartotta, a pogány isteneket elutasította, a varázslást, babonát, démoni kultuszokat elítélte. Nem a bálványimádás tilalmát rejtette el, hanem megkülönböztette a bálványt a szent jeltől. Ez az a különbség, amelyet te mindenáron meg akarsz ölni, mert különben a vádad nem él túl.
3. A „ne borulj le ilyen képek előtt” kulcsszava éppen az, amit figyelmen kívül hagysz: „ilyen”
Idézed: „Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket.” Nagyszerű. Akkor olvasd el a mondatot figyelmesen. „Ilyen képek.” Milyen képek? Azok, amelyek a „ne legyenek más isteneid” parancs összefüggésében állnak. Azok, amelyek bálványként, hamis istenképmásként, a Teremtő helyére tett kultusztárgyként működnek. Nem minden kép. Nem minden vallási ábrázolás. Nem minden szent emlékeztető. Nem minden feszület. Nem minden Krisztus-ábrázolás. Nem minden ikon.
Ha az „ilyen képek” minden képet jelentene, akkor Isten saját parancsai a kerubokról, a szent sátor díszítéséről, a templom képi világáról és a rézkígyóról érthetetlenek lennének. Nem mondhatja ugyanaz az Isten abszolút értelemben, hogy semmiféle képmás nem lehet vallási térben, majd parancsolhat kerubokat és templomi ábrázolásokat. A megoldás nem az, hogy Istent ellentmondásba kevered, hanem az, hogy végre elfogadod: a tiltás a bálványként használt képmásra vonatkozik.
A katolikus feszület nem „más isten”. A Krisztus-kép nem pogány istenkép. A szentkép nem egy alternatív istenség trónja. A szentábrázolás nem a Teremtő lecserélése teremtményre. Ezek jelek. Te minden jelet bálványnak nevezel, mert a rendszeredben a jel fogalma egyszerűen nem működik. Nálad a jel azonnal rivális istenné válik. Ez nem bibliai gondolkodás, hanem vallási rövidzárlat.
4. A 3Mózes 26,1 nem a katolikus templomművészetet írja le, hanem a pogány bálványkultuszt tiltja
A 3Mózes 26,1-et úgy idézed, mintha ott Isten tételesen kimondaná: minden faragott kép, oszlop, kőszobor vagy tárgy, amely előtt valaki meghajol, automatikusan bálvány. Csakhogy a szöveg a bálványok, kultikus oszlopok és pogány kultusztárgyak világát tiltja Izrael földjén. Nem a megtestesült Krisztus képi ábrázolásáról beszél. Nem a keresztény ikonról beszél. Nem a feszületről beszél. Nem a vértanúk emlékezetéről beszél. Nem a szentek közösségének keresztény tiszteletéről beszél.
A vers logikája világos: ne készítsetek magatoknak bálványokat, ne állítsatok fel kultikus oszlopokat és képmásokat azért, hogy azok előtt bálványkultuszt gyakoroljatok. Ez ugyanaz az ószövetségi bálványellenes alapelv, amelyet a katolikus Egyház is vall. De ebből nem lesz általános keresztény képtilalom.
Ha minden tiszteleti meghajlás tárgy előtt automatikusan bálványimádás volna, akkor bajban lennél a bibliai szent tárgyakkal is. A frigyláda körüli tisztelet, a templom felé irányuló imádság, az Úr lábzsámolya előtti hódolat, a szent helyhez kötött kultikus gesztusok mind gyanússá válnának. A Biblia azonban nem ilyen primitíven gondolkodik. A tárgy és jel akkor válik bálvánnyá, ha Isten helyére kerül, nem pusztán attól, hogy szent rendben szerepel.
5. Nem te zártad le a vitát; csak bemondtad a végeredményt bizonyítás helyett
Azt mondod: „Ezzel részemről a vita lezárva.” Ezt persze mondhatod, csak ettől még nem zártál le semmit. A vita nem attól zárul le, hogy az egyik fél ünnepélyesen rácsapja az ajtót a saját állításaira. A vita akkor zárulna le, ha bizonyítottad volna, hogy a katolikus szentkép bálvány abban az értelemben, amelyben Mózes törvénye tiltja. Ezt nem tetted meg.
Amit tettél, ez: kijelentetted, hogy bálvány az a kép, amely előtt meghajolnak. De éppen ez a meghatározás vitatott. A katolikus álláspont szerint a meghajlás jelentése nem választható el a címzettől és a teológiai tartalomtól. Ha a meghajlás a tárgynak mint istennek szól, bűn. Ha a tárgyon keresztül az ábrázolt személyre irányuló tiszteleti gesztus, nem bálványimádás. Ezt a különbséget te nem cáfoltad, csak megtagadtad.
A „vita lezárva” nálad nem érv, hanem menekülőajtó. Szép nagy felirat van rajta, de mögötte ugyanaz a folyosó folytatódik: bizonyítanod kellene, hogy a katolikus tisztelet végső címzettje a tárgy. Amíg ezt nem teszed meg, addig nincs lezárva semmi. Legfeljebb a füled.
6. A „Róma Főpapja” címben nincs benne a bálványozás; ez etimológiai és történeti cirkusz
Megint előkerül a „Róma Főpapja” cím, amelyben szerinted már benne van a bálványozás, mert Róma főpapja valaha Róma bálványisteneinek főpapja volt. Ez a régi antikatolikus népetimológiai mutatvány megint csak annyit bizonyít, hogy szereted a címeket gyanúsítani.
Egy cím vagy szó történeti előélete nem azonos a keresztény tartalmával. A „templom” szó sem lesz pogány attól, hogy nem a mennyből esett le magyar ragokkal ellátva. A „bazilika” sem pogány törvényszék attól, hogy eredetileg római középület-típus volt. A „püspök” görög eredete sem teszi pogánnyá a püspökséget. A „pontifex” története sem bizonyítja, hogy a pápa Jupiternek, Marsnak vagy Vénusznak áldoz.
A keresztény használat tartalma dönt. Ha egy címet keresztény értelemben használnak, Krisztus szolgálatára, az Egyház pásztori vezetésére, az apostoli hivatal rendjében, akkor nem lesz pogány bálványfőpapi hivatal pusztán attól, hogy egy régi római szóhoz vagy intézményhez kapcsolódó nyelvi háttér van mögötte. Ez etimológiai bűvészkedés: kalap, köpeny, füst, de nyúl nincs benne.
7. Az Egyház nem „bálványokat nyilvánít szentté”; személyeket kanonizál és tárgyakat áld meg
Azt mondod, hogy a katolikus Egyház az egyetlen, ahol a bálványokat szentté nyilvánítják. Ez megint fogalmi zűrzavar. Az Egyház nem szobrokat kanonizál. Nem képeket avat szentté. Nem a gipsznek ad mennyei dicsőséget. Nem a festéket jelenti ki üdvözültnek. A szentté avatás személyekre vonatkozik: olyan keresztényekre, akikben az Egyház megítélése szerint Isten kegyelme hősiesen működött, és akik a mennyei dicsőségben vannak.
A tárgyakat nem „szentté nyilvánítják” ilyen értelemben, hanem megáldják, megszentelt használatra elkülönítik. Ez teljesen más. Egy megáldott feszület nem válik istenné. Egy szentkép nem válik személyes isteni lénnyé. Egy ereklyetartó nem lesz megváltó. A megáldás azt jelenti: a tárgyat Istenre irányuló használatra rendelik. A szent használat nem bálványimádás.
Te szándékosan összemosod a személy szentségét, a tárgy megáldását és a bálványimádást. Ez olyan, mintha valaki azt mondaná: „a keresztények könyvet imádnak, mert a Bibliát szent könyvnek nevezik.” Nem. A szent könyv nem könyvisten. A megáldott tárgy nem tárgyisten. A szentkép nem bálvány, hanem jel.
8. A „bálvány” szó eredeti nyelvi jelentésével való hadonászás megint mellékvágány
Azt mondod, a „bálvány” szó az eredendő nyelvben utálatosságot jelent. Ez megint túl laza, pontatlan és szónoki. A bibliai szövegekben többféle kifejezés van: faragott képmás, öntött kép, semmiség, hamis isten, utálatosság, kultikus tárgy. Nem lehet mindezt egyetlen magyar „bálvány” szó etimológiai kalapjába begyömöszölni.
A bálvány valóban utálatos, ha bálvány: vagyis ha hamis istenként, Isten helyére állítva, démoni-pogány kultusz tárgyaként működik. De ebből nem következik, hogy minden kép bálvány, és minden vallási tárgy utálatosság. A frigyláda nem volt utálatosság. A kerubok nem voltak utálatosság. A templomi díszítések nem voltak utálatosságok. A rézkígyó eredetileg nem volt utálatosság; akkor vált bűnös kultusztárggyá, amikor a nép visszaélt vele.
Ez megint a katolikus elvet igazolja: a tárgy önmagában nem bálvány; a bálványos használat teszi bálvánnyá. Ha a tárgy Istenre mutató jel, nem bálvány. Ha Isten helyére kerül, bálvány. Te ezt a különbséget nem akarod elfogadni, mert akkor az egész „minden kép utálatosság” gépezeted leállna.
9. A Szentháromságot nem „egy isten három tagból áll” formában tanítjuk; ez újra szalmabáb
Azt mondod, nem állítottad, hogy a katolikusok három istenben hisznek, hanem szerinted egy istenben hisznek, amely három tagból áll. Ez sem a katolikus tanítás. Az Egyház nem azt tanítja, hogy Isten három tagból áll. A „tag” részt jelent, összetevőt, darabot, alkatrészt. Isten nem részekből áll. Az isteni természet nem három alkatrészből összeszerelt metafizikai gép.
A katolikus tanítás szerint egyetlen egyszerű, oszthatatlan isteni természet van; és ebben az egyetlen isteni természetben három személy: Atya, Fiú és Szentlélek. A személyek nem részek. Az Atya nem egyharmad Isten. A Fiú nem egyharmad Isten. A Szentlélek nem egyharmad Isten. Mindegyik személy teljesen birtokolja az egyetlen isteni természetet, mégsem három isten van, mert a természet egyetlen.
Te ezt azért fordítod „három taggá”, mert a valós tanítás túl pontos ahhoz, hogy könnyen kigúnyolhasd. A „háromtagú isten” szalmabáb. Meg lehet gyújtani, nagyot lobban, csak nem a katolikus tanítást égeted vele, hanem a saját karikatúrádat.
10. A háromarcú ábrázolás nem a Szentháromság dogmája, és nem is annak eredete
Azt ismétled, hogy a három tagot három arccal ábrázolták, majd később három személyű istenről kezdtek beszélni. Ez történetileg tarthatatlan. A három személy tana nem a 18. században jelent meg, nem a háromarcú képekből fejlődött ki, és nem pápai kényelmi reform eredménye. A három személy fogalma a korai keresztény hitvallás és teológia központi része jóval korábban.
A háromarcú Szentháromság-ábrázolások problematikus képi kísérletek voltak, és éppen azért váltak kifogásolhatóvá, mert félreérthetőek. De egy rossz ábrázolás nem forrása a dogmának. A dogma nem abból keletkezett, hogy valaki három arcot festett, majd később megpróbálta elmagyarázni. A dogma az apostoli kinyilatkoztatásból nőtt ki: az Atya Isten, a Fiú isteni Úr és Megváltó, a Szentlélek isteni módon cselekszik, és mégis egy Isten van.
Te a képi visszaélést összekevered a dogmatikai tanítással, mert így könnyebb azt mondani: „háromarcú pogány római bálvány”. Csakhogy a katolikus Szentháromság nem háromarcú bálvány, hanem az egyetlen Isten belső életének hitvallása. A képi forma bírálható; a dogma nem abból származik.
11. Az „eredet” iránti érdeklődésed valójában előre eldöntött vádirat
Azt mondod, téged a „háromságisten eredete” érdekel, és hogyan írták át a háromarcú istent háromszemélyűvé. De itt nem kutatás történik, hanem előre megírt perbeszéd. Már eldöntötted, hogy a Szentháromság római császári fikció, a képek bálványok, a pápák bálványfőpapok, a katolikusok megtévesztettek. Ezután minden történeti adatot ebbe a darálóba teszel.
Ha valóban az eredet érdekelne, akkor nem a 18. századi képi ábrázolásokból indulnál ki, hanem az Újszövetségből: az Atya és Fiú viszonyából, az Ige preegzisztenciájából, Krisztus isteni címeiből és műveiből, a Szentlélek személyes-isteni működéséből, a keresztségi formulából, az apostoli doxológiákból, az első keresztények liturgikus és hitvallási gyakorlatából. De ezekkel nem akarsz szembenézni, mert ezek nem illenek a „császárok találták ki” mesébe.
A „császári istenmodell” fordulatod retorikailag hasznos, csak történetileg és teológiailag hamis. A császárok nem találták fel Krisztus istenségét. Nem találták fel az Atya, Fiú és Szentlélek nevét. Nem találták fel az apostoli keresztséget. Nem találták fel János evangéliumát. Nem találták fel Pál Krisztus-himnuszait. Legfeljebb politikailag beleavatkoztak egy már létező hitvitába. Ez nagy különbség, még ha a vádiratodnak kényelmetlen is.
12. Az Atya, Fiú és Szentlélek neveit nem „megtévesztés céljából adták” a három tagra
Azt állítod, hogy a három tag megtévesztés céljából kapta az Atya, Fiú és Szent Szellem neveket. Ez egészen elképesztő állítás. Az Atya, Fiú és Szentlélek nevei nem római császári jelvények, hanem az Újszövetség alapnyelve. Krisztus maga beszél az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről. A keresztség az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében történik. Az apostoli írásokban az Atya, Fiú és Lélek hármas rendje nem későbbi pápai trükk, hanem a keresztény kinyilatkoztatás szerkezete.
A kérdés az, hogyan értjük ezt a hármasságot. A katolikus Egyház azt mondja: nem három isten, nem három rész, nem három maszk, hanem egy Isten három személyben. Te pedig azt mondod: ez nem létezik, mert szerinted van egy „Istenek Istene”, egy társai fölé felkent Isten, és az ember Jézus mint Krisztus. Csakhogy ez nem apostoli hit, hanem sajátos henoteista-nesztoriánus keverék.
Az Újszövetség nem úgy beszél Jézusról, mint pusztán emberről, akiben egy másik isten lakik. Az Ige testté lett. Nem egy emberhez csatlakozott egy külön isteni lakó, hanem az örök Fiú vette fel az emberi természetet. Ezért az Egyház Krisztusa nem „ember Jézus plusz benne lakó isten”, hanem egy személy, két természetben: valóságos Isten és valóságos ember.
13. A „Valóságos élő Isten” nevében valójában tagadod a Fiú teljes istenségét
Azt mondod, a katolikusok megtagadják a valóságos élő Istent, „az Istene által társai az istenek fölé felkent Istent”, akit szent szolgái Istenek Istenének neveznek. Itt megint összemosódik nálad több bibliai motívum: a felkenés, a királyi messiási méltóság, az isteni címek, az angyalok vagy hatalmasságok fölé emelés, és az egyetlen Teremtő Isten imádása.
A keresztény hit szerint Krisztus mint ember valóban felkent, Messiás, Dávid fia, főpap és király. De ugyanaz a személy örök Fiúként nem teremtmény, nem alisten, nem „társai közül kiemelt isten”, hanem egylényegű az Atyával. A felkenés Krisztus emberi természetéhez és messiási küldetéséhez tartozik; örök istensége szerint nem válik Istenné, hanem öröktől fogva az.
Te ezt szétszeded, mert a rendszered nem tud mit kezdeni a megtestesüléssel. Így lesz nálad egy felkent isten és külön az ember Jézus. Ez a katolikus hit szerint nem apostoli tisztaság, hanem Krisztus személyének szétszaggatása. Aki pedig Krisztust szétszedi, az ne oktassa ki az Egyházat arról, ki az élő Isten.
14. A képek és a Szentháromság összemosása csak retorikai köd
A válaszod két nagy témát kever: képtisztelet és Szentháromság. Úgy teszel, mintha ha a háromarcú ábrázolások problémásak, akkor a Szentháromság hamis; és ha a Szentháromság szerinted hamis, akkor minden katolikus kép bálvány. Ez logikailag szétesett lánc.
Még ha egyes Szentháromság-ábrázolások rosszak vagy félrevezetőek voltak is, abból nem következik, hogy a feszület bálvány. Még ha vitatkoznál is a Szentháromság dogmájáról, abból nem következik, hogy Szent Péter, Szent Pál, Szent Márton vagy Mária képe pogány bálvány. És fordítva: a képtisztelet kérdéséből nem tudod egy csapásra megdönteni a Szentháromságot.
Te mindent egyetlen katolikusellenes üstben főzöl: pápai cím, fordítás, imád szó, háromarcú kép, Szentháromság, szentképek, bálvány, démon, Róma. A végeredmény erős szagú, de nem tápláló. A teológia nem így működik. Minden állítást a maga tárgyában kell bizonyítani.
15. A „valóságban nem létezik ilyen Isten” állításod egyszerű tagadás, nem cáfolat
Azt mondod, a Szentháromság Istene a valóságban nem létezik. Ez kijelentés, nem bizonyítás. A katolikus Egyház pedig azt vallja, hogy az egyetlen valóságos Isten Atya, Fiú és Szentlélek. Nem azért, mert császárok ezt akarták, nem azért, mert háromarcú képek készültek, hanem mert a kinyilatkoztatás erre kényszerít: az Atya küldi a Fiút, a Fiú öröktől az Atyánál van és testté lesz, a Szentlélek isteni módon éltet, megszentel, tanúságot tesz és az Egyházban működik.
Ha ezt cáfolni akarod, akkor a bibliai tanúságot kellene végigvenned: János evangéliumát, Pál krisztológiáját, a keresztségi formulát, a doxológiákat, Krisztus isteni műveit, a Szentlélek személyes és isteni cselekvéseit. Ehelyett te háromarcú ábrázolásokról és császári ediktumokról beszélsz, mintha ezek lennének a Szentháromság forrásai. Nem azok.
A Szentháromság dogmája nem képből született, hanem a kinyilatkoztatott hit védelméből. A képi túlzások nem döntik meg. A császári politika nem hozza létre. A te gúnyod nem cáfolja.
16. Zárás: továbbra sem bizonyítottad sem a bálványvádat, sem a Szentháromság hamisságát
Összefoglalva: a bálványvádad nem áll meg pusztán attól, hogy egy katolikus fordításban vitathatóan szerepel az „imádni” szó. A Szent István Társulat fordítása sem téged igazol, hanem azt mutatja, hogy katolikus fordításban is világosan szerepel: bálványképek előtt nem szabad leborulni. A kérdés továbbra is az, hogy a katolikus szentkép bálványkép-e. Ezt nem bizonyítottad. Csak minden képet bálványnak neveztél, amelyhez tiszteleti gesztus kapcsolódik. Ez a te definíciód, nem a Szentírás teljes tanítása.
A „Róma Főpapja” címben nem bizonyítottad a bálványozást. A „bálvány” szóval való hadonászásod nem dönt el semmit. Az Egyház nem bálványokat nyilvánít szentté, hanem szenteket ismer el, és tárgyakat szent használatra áld meg. A háromarcú ábrázolások nem a Szentháromság dogmájának forrásai. A három személy tana nem 18. századi átírás. A katolikus hit nem egy három tagból álló istenben hisz, hanem az egyetlen, egyszerű, oszthatatlan Istenben: Atyában, Fiúban és Szentlélekben.
Te a vita végén ismét ugyanoda térsz vissza: Róma bálványoz, a Szentháromság nem létezik, a pápa bálványfőpap, az Egyház istentelen. Ez hangos, de nem bizonyított. A valóság az, hogy a katolikus tanítás pontosabban különböztet, mint a te kalapácslogikád: bálvány és szent jel, imádás és tisztelet, latria és viszonylagos tisztelet, dogma és képi visszaélés, szóeredet és jelenlegi teológiai jelentés között. Te ezeket összemosod, majd az így keletkezett zavaros masszát „Isten egyértelmű parancsának” nevezed. Nem az. Ez csak a saját képromboló rögeszméd, bibliai szavakkal kifestve.
Azt állítod, hogy az „örök Fiú” és a Szentháromság a római császárok hitvallásában jelent meg, különösen a 380-as ediktumban. Ez történetileg is félrevezető. A 380-as ediktum nem feltalálta a Szentháromságot, hanem a már korábban megvallott niceai hithez kötötte a birodalmi valláspolitikát."
A niceai zsinaton nem definiálták a háromágistent.
Ott 325-ben azon vitatkoztak, hogy egylényegű-e a Fiú az Atyával, vagy nem.
A végén a római császár akaratából arra a következtetésre jutottak, hogy igen.
Különben sincs semmi jelentősége a Niceai zsinat ezen határozatának. Egy pogány császár hívta össze. A zsinaton Khrisztosz szentjei közül senki nem vett részt. Állkeresztény, a császár által elismert püspökök vettek részt a zsinaton.
A Szentírás kizárja annak lehetőségét, hogy a Messiás Jézus egylényegű lenne az Istennel, akit Ő Atyjának nevezett. Ezen a zsinaton arról nem döntöttek, hogy a Szent Szellem is egylényegű lenen a Messiás Jézussal.
Az egész vita az egylényegűség körül, pogány népek mitológiájára épült.
Ezen a zsinaton voltak, akik nem értettek egyet azzal a felvetéssel, hogy a Messiás Jézus egylényegű lenen az Istenével és Atyjával. Közöttük volt Áriusz.
Az Igaz Isten szentjei, a valóságos Messiás követői soha se vitatkoztak arról, hogy egylényegű-e az ember Jézus Istenével és Atyjával. Még csak a felvetése is egy ilyen elképzelésnek Istenkáromlás
lett volna.
Egy azonban biztos, hogy a 380-ban kiadott császári ediktum előtt abban a formában senki sem fogalmazta meg a háromságistenről szóló elképzelést.
Az apostolok soha olyan kijelentést nem írtak le, miszerint a Mesiás Jézus egylényegű lenne Istenével és Atyjával, ezért egy képzeletbeli egyedül létező isten része lenne. Azt sem írták le soha, hogy a Szent Szellemmel is egylényegű a Messiás Jézus.
Azt azonban számtalanszol leírták, hogy a Messiás Jézus Ember fia, aki asszonytól született, akinek a szellemét Istene és Atyja Ádám után másodikként formálta meg.
Áriusz csak abban tévedett, hogy azt hitte, a Messiás Jézus szellemét Istene és Atyja már az Ág és a Föld megteremtése előtt megformálta. A Szentírásból azonban egyértelmű, hogy erre csak Ádám után másodikként került sor, nem az Ég és a Föld megalapítása előtt, hanem az emberek világának megalapozása előtt, mielőtt Ádámnak utódai születtek. Abban viszont igaza volt, hogy a Messiás Jézus nem isten, hanem az Isten Khrisztosza ember az emberek közül.Az Áriusz hitvallásának több követője volt, mint a Róma Főpapja által vezetett egyház hitvallásának.
A római császárok által 380-ban megfogalmazott és törvény erejüvé tett Ediktum istene egy a valóságban nem létező isten, egy a pogány mitológiákhoz igazított istenmodell.
Valóságos istenek nem születtek asszonyoktól, hisz a születetlen Isten fiai már az első asszony megteremtése előtt léteztek.
Mindenesetre örülök, hogy feltártad ebben a topikban a Róma Főpapja által vezetett egyház tévtanításait, dogmáit. Enenk köszönhetően utána néztem ennek a háromságistennek, mire rátaláltam elsőként a római császárok Ediktumában, majd ezt követően a római császárok által alapított álkeresztény egyház zsinatain próbálták valahogyan összekapcsolni a Szentírással az eredetét, de ez lehetetlen feladatnak bizonyult.
Így hát egszerűen halálbüntetés terhe mellett kötelezően előírták annak elfogadását,amely több száz millió ártalan emberi életet követelt. Így lett a Róma császárok által létrehozott istenmodell a Sátán után a legnagyobb embergyilkos tényező.
Azt mondod, a katolikusoknak meg kell térniük „egyházuk kamusistenétől” a valóságos élő Istenhez. Ez súlyos beszéd, de érvelésnek gyenge. A Szentháromságot megint úgy kezeled, mintha háromtagú császári istenmodell volna. Csakhogy a katolikus hit nem három istenben hisz, nem három részre darabolt istenségben, nem háromarcú bálványszörnyben, hanem az egyetlen Istenben, aki Atya, Fiú és Szentlélek."
Én sem állítottam, hogy három istenben hisznek a Róma Főpapja által vezetett egyházban.
Egy istenben hiszenek, amely három tagból áll. A három tagot három arccal ábrázolták jó pogány római szokás szerint. A három arcnak egyenként más, más nevet adtak. Az egyiket Atyának, a másikat Fiúnak, a harmadikat Szent Szellemnek nevezték el. Ez az Isten azonban a valóságban nem létezik, azért tekinthetők Róma Mindenkori főpapjai ás az általuk felszentelt klérus istenteleneknek,
A 18. századtól úgy döntöttek némely pápák, hogy nem jó a háromarcú ábrázolás.
A továbbiakban három személyű egy istenről kezdtek beszélni.
Engem azonban a háromságisten eredete érdekelt, és az, hogy hogyan írták át a háromarcú isten
dogmáját háromszemélyű istenre. A valóság az, hogy a világ számos templomában, amelyekben a mindenkori pápák által szentté nyilvánított bálványokat őrzik és teszik azokat közszemlére - a bálványozás gyakorlatának mindennapi eszközeiként.
Ellenben megtagadják a Valóságos élő Istent, az Istene által társai az istenek fölé felkent Istent, akit szent szolgái Istenek Istenének neveznek, és aki előtt meghajolnak mind az istenek.
Azzal kezded, hogy „álljon meg a menet”, mert nem te kezdted el használni a „szolgálni” helyett az „imádni” szót. Csakhogy a menet valóban akkor áll meg, amikor észrevesszük, hogy te egy fordítástani mellékkérdésből akarsz bálványvádat gyártani.
Ez így nem igaz. A Bálványvád a fordítadó szöveg alapján áll fenn.
A félrefordításra azért került sor, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy az eredeti, azaz a fordítandó szöveg szerint az Isten a képek szobrok, tárgyak előtti meghajlást leborulást is elítéli.
A Káldi György nevéhez fűzött Neovulgata a proszkünei kifejezést azért nem fordította helyesen,
hogy mert a helyes fordításból kiderült volna hogy nem csak imádni tilos a képeket, szobrokat, tárgyakat, hanem azok előtt meghajolni is tilos. Aki egy kép vagy szobor előtt meghajlik, vagy leborul, az bizony bálványoz akkor is , ha közben nem imádkozik.
Ezt minden más más álkeresztény egyházban megértik, csak a Róma Főpapja által vezetett egyház
tévtanítói nem akarják készakarva megérteni.
Erre mondja az Isten Szava, hogy az istentelenek nem értik.
A SZIT Társulat fordításából már egyértelmű, hogy ez is bűn.
2.Mózes 20: 5. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon./SZIT/
A Mózes 3. Könyve 26. fejezetének az első verse csakis a proszküneo kifejezést tartalmazza,ami a képek szobrok tárgyak előtti meghajlást önmagában tiltja.
3. Mózes 26:1 Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek./Károli KSZE/
Nem te döntöd el, vagy egyházad tanítói, hogy mi a Bálvány. Mózes Istene azt már rég eldöntötte. Bálváyn az a kép, szobor, oszlop, vagy bárminemű tárgy, amely előtt tiszteletből meghajolnak.
Ezzel részemről a vita lezárva.
A Róma Főpapja vezetésével a Róma Főpapja által vezetett egyházban tudatos bálványozás folyik immár közel kétezer éve.
Már a Róma Főpapja címben is benne van a bálványozás.
Róma Főpapja ugyanis Róma bálványisteneinek is a főpapja volt. Most pedig a világ összes bálványának a Főpapja lett, amelyeket a Rómas Főpapja által vezetett egyházban szentekké minősítettek.
Egyetlen egyház a világon, ahol a bálványokat szentté nyilvánítják, holott a Bálvány szó az eredendő nyelvben útálatosságot jelent.
1. „Álljon meg a menet!” — rendben, álljon meg: először is ne keverd össze a fordítási kérdést a bálványimádás bizonyításával
Azzal kezded, hogy „álljon meg a menet”, mert nem te kezdted el használni a „szolgálni” helyett az „imádni” szót. Csakhogy a menet valóban akkor áll meg, amikor észrevesszük, hogy te egy fordítástani mellékkérdésből akarsz bálványvádat gyártani. Az, hogy egy magyar fordítás egy adott helyen az „imádni” szót használja, nem bizonyítja, hogy a katolikus Egyház bálványimádó. Legfeljebb azt mutatja, hogy a magyar vallási nyelvben az „imádni” szó az Istennek járó legfőbb vallási hódolat kifejezésévé vált.
A Halotti Beszédre való hivatkozásod sem segít. Ott az „imádkozunk” nem pogány szemmel verést, nem varázslást, nem démonidézést jelent, hanem keresztény imádságot: Isten kegyelmének kérését. Vagyis a legkorábbi magyar nyelvemlékben éppen keresztény imanyelvben jelenik meg az a szócsalád, amelyet te most úgy próbálsz beállítani, mintha valami pogány csempészáru volna az Egyház táskájában.
Az etimológia érdekes lehet, de nem döntő dogmatikai mérce. A szó mai és történeti keresztény használata számít. Amikor magyarul azt mondjuk, hogy Istent imádjuk, nem azt mondjuk, hogy Istent „vimádoljuk” pogány varázslásként, hanem azt, hogy Istennek adjuk a legfőbb vallási hódolatot. Te az etimológiai múltat úgy használod, mint aki egy régi rozsdás kulccsal akarja kinyitni a jelenkori teológia összes ajtaját. Nem fog menni.
2. A Káldi-Neovulgáta és Káldi György összemosása már önmagában árulkodó
Amikor azt írod, hogy „Káldi György” a Káldi-Neovulgátában így vagy úgy fordított, már itt zavar van. Káldi György a 17. században élt; a „Káldi-Neovulgáta” modern, átdolgozott magyar kiadás. Tehát már a hivatkozási kereted is úgy recseg, mint egy rosszul összeszögelt szószék. Lehet beszélni arról, hogy egy adott magyar fordítás szerencsésebb-e a „ne imádd”, „ne borulj le előttük”, „ne szolgáld őket” vagy más kifejezésekkel, de ebből nem következik összeesküvés.
A „ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket” fordítás nem azt tanítja, hogy meghajolni bálvány előtt szabad volna. Épp ellenkezőleg: a bálványként kezelt képmásoknak adott isteni hódolat egészét tiltja. Az „imádni” itt nem trükk, hanem a tiltott kultikus hódolat összefoglaló magyar vallási kifejezése. Hogy lehetne-e szó szerintibb? Lehet. Hogy a „ne borulj le előttük” kifejezés világosabb a testmozdulat szempontjából? Lehet. De a fordítási árnyalatból „Róma elrejtette Mózes parancsát” típusú vádiratot gyártani már nem filológia, hanem összeesküvés-irodalom.
A Szent István Társulat fordítását te magad idézed: „Ne borulj le ilyen képek előtt...” Akkor most hol van az évszázados titkos elrejtés? Ha az Egyház célja az lett volna, hogy soha senki ne tudja meg a meghajlás tilalmát, akkor elég furcsa módszer, hogy katolikus fordításban maga írja le: „ne borulj le ilyen képek előtt.” Ez az a pont, ahol a saját példád harapja meg a saját vádiratod bokáját.
3. A „latreuó” valóban szolgálat — de nem minden tárgy körüli cselekmény „latreuó”
Azt mondod, hogy a „latreuó” pontosan „szolgálni”, nem „tisztelni”, és hogy a szolgálat több a tiszteletnél. Ebben részben igazad van: a „latreuó” a bibliai görögben gyakran kultikus, vallási szolgálatot jelent. Csakhogy ebből nem az következik, amit te akarsz. Nem következik, hogy minden szent tárgy hordozása, minden kép előtti imádság, minden liturgikus mozdulat, minden tömjénezés vagy ének automatikusan a tárgynak adott isteni szolgálat.
Az ószövetségi kultuszban a papok szent tárgyakat hordoztak, őriztek, elhelyeztek, megtisztítottak, körülvettek, használtak. A frigyládát hordozták. A szent edényeket kezelték. A templomi kultuszban volt oltár, füstölő, áldozat, szent tér, papi ruha, rituális rend. Ezek miatt nem mondjuk, hogy Izrael a ládát, az edényeket vagy a ruhákat szolgálta istenként. A tárgy körüli szolgálati rend nem azonos a tárgynak mint istennek adott kultusszal.
Ugyanez igaz a katolikus liturgiára. Ha egy keresztet körmenetben visznek, nem a fának szolgálnak. Ha az evangéliumos könyvet ünnepélyesen hordozzák, nem papírnak szolgálnak. Ha egy ikont tisztelettel kezelnek, nem festéknek szolgálnak. A liturgikus cselekmény végső címzettje és teológiai jelentése számít. Te azonban mindent a legdurvább külső szinten értelmezel: hordozzák, tehát szolgálják; felemelik, tehát bálvány; énekelnek, tehát démonkultusz. Ez nem exegézis, hanem vallási mozgásérzékelő, amely mindenre hamis riasztást ad.
4. A „hordozott bálvány” érvedet a frigyláda már az első kanyarban elüti
Azt mondod, a bálványokat hordozni szokták, mint a királyokat, az igaz Isten pedig nem szorul arra, hogy hordozzák. Ez a gondolat jól hangzik, csak az Ószövetség ott áll előtted és csendben köhög. A frigyládát hordozták. Méghozzá Isten rendelése szerint. A láda nem azért volt szent, mert Isten tehetetlenül benne ült volna, mint valami keleti háziisten; hanem mert Isten szövetségi jelenlétének jele volt.
Tehát maga a „hordozás” nem bálványimádás. A kérdés az, mit hordoznak, milyen jelentéssel, milyen kultikus rendben, és kinek a dicsőségére. Ha egy pogány bálványt hordoznak mint istent, az bálványimádás. Ha a frigyládát hordozzák az Úr parancsa szerint, az szent szolgálat. Ha egy keresztet hordoznak Krisztus keresztáldozatának jeleként, az nem fadarabkultusz, hanem keresztény emlékezés.
A te gondolkodásod itt is túl durva. Ugyanazt a külső cselekményt — hordozás — azonnal egyetlen jelentésbe zárod: bálványszolgálat. De a Biblia maga tanítja, hogy a külső cselekmény jelentését a kinyilatkoztatott rend és a címzett határozza meg. Nem minden hordozott tárgy bálvány, ahogy nem minden térdelés bálványimádás, és nem minden csók pogány kultusz.
5. A „bálványozás folyik” állításod továbbra is körkörös
Továbbra is fenntartod, hogy a katolikus Egyházban „bálványozás folyik”. De ezt nem bizonyítod, csak újra és újra elnevezed. Az egész érvelésed így néz ki: a katolikus kép bálvány, mert meghajolnak előtte; a meghajlás bűn, mert bálvány előtt történik; bálvány előtt történik, mert katolikus kép előtt történik. Ez körben jár, mint a kútba esett malomkerék.
A döntő kérdés nem az, van-e kép, van-e gesztus, van-e hordozás, van-e ének. A döntő kérdés az, hogy a tárgyat Isten helyére állítják-e. A katolikus válasz világos: nem. A kép Krisztusra, Máriára vagy a szentekre mutat; a szentek tisztelete Isten kegyelmének tisztelete bennük; az imádás egyedül Istent illeti; az áldozat az Atyának irányul Krisztus által a Szentlélekben. Ezt te nem cáfolod, hanem átgázolsz rajta.
Ha a katolikusok tényleg azt tanítanák, hogy a fa, kő, arany, festék vagy vászon isten, akkor igazad volna. De nem ezt tanítják. Ha azt tanítanák, hogy a szobor megvált, a kép bűnt bocsát meg, az ereklye önmagában teremtő hatalom, akkor igazad volna. De nem ezt tanítják. Tehát a vádad nem a katolikus tanítást találja el, hanem a saját karikatúrádat.
6. A „kamusisten” vádad nem érv a Szentháromság ellen, hanem karikatúra
Azt mondod, a katolikusoknak meg kell térniük „egyházuk kamusistenétől” a valóságos élő Istenhez. Ez súlyos beszéd, de érvelésnek gyenge. A Szentháromságot megint úgy kezeled, mintha háromtagú császári istenmodell volna. Csakhogy a katolikus hit nem három istenben hisz, nem három részre darabolt istenségben, nem háromarcú bálványszörnyben, hanem az egyetlen Istenben, aki Atya, Fiú és Szentlélek.
Az Atya nem a Fiú, a Fiú nem a Szentlélek, a Szentlélek nem az Atya; mégsem három isten van, hanem egy isteni természet. Ez nem római császári barkácsolás, hanem az apostoli kinyilatkoztatás fogalmi védelme. Az Újszövetségben az Atya Isten, a Fiú isteni méltósággal, teremtői és megváltói szereppel jelenik meg, a Szentlélek pedig személyes és isteni módon cselekszik. A keresztény teológia nem kitalálta ezt, hanem kénytelen volt fogalmilag megvédeni attól, hogy vagy Krisztust lefokozzák teremtménnyé, vagy az Atyát, Fiút és Lelket összemossák.
A te „kamusisten” szöveged tehát nem cáfolja a Szentháromságot. Csak azt mutatja, hogy a Szentháromság helyett megint egy rosszul megrajzolt torzképet támadsz.
7. Az apostoli hitvallás nem a te henoteista krisztológiád tanúja
Azt állítod, hogy az apostoli hitvallás egy, az Istene által társai fölé felkent Istenről és annak Krisztusáról, az ember Jézusról tanúskodik. Ez egyszerűen nem igaz. Az apostoli hitvallás nem tanít két isteni alanyt úgy, hogy volna egy „felkent Isten” és külön az ő „Krisztusa”, az ember Jézus. Az apostoli hitvallás azt mondja: hiszek Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett, meghalt, feltámadt és eljön ítélni élőket és holtakat.
Ez nem a te „Isten által felkent isten plusz ember Jézus” rendszered. Ez az egy Krisztus hitvallása: Isten Fia, aki valóságos emberré lett. A katolikus hit nem azt mondja, hogy egy emberben lakott egy külön isteni lény, mint vendég a házban. Azt mondja, hogy az örök Fiú személye vette fel az emberi természetet. Ezért Mária valóban Isten Anyja, nem azért, mert az isteni természet tőle ered, hanem mert az a személy, akit szült, az örök Fiú emberré lett személye.
A te megfogalmazásod — „az Úr Jézus testében lakozó Isten Jézus szája által” — súlyosan szétszedi Krisztust. Úgy beszélsz, mintha Jézus teste egy isteni lakóhely volna, amelyben egy másik isten beszélt. Ez nem apostoli hit, hanem krisztológiai hasadás. Az apostoli hitvallás nem téged igazol, hanem ellened tanúskodik.
8. Az „örök Fiú” kifejezés hiányából nem következik, hogy a tanítás nincs jelen
Azt mondod, olyan kifejezés, hogy „örök Fiú”, sem az Ószövetség, sem az apostolok írásaiban nem található. Ez a megszokott szószerinti csapda. A Szentírásban sok későbbi teológiai kifejezés nem szerepel pontosan abban a formában, ahogy a dogmatika használja, de a tanítás lényege jelen van. A kérdés nem az, hogy a pontos magyar teológiai formula betű szerint ott áll-e, hanem az, hogy a bibliai tanúság megköveteli-e.
Az Újszövetség szerint az Ige kezdetben volt, Istennél volt, és Isten volt. Minden általa lett. A Fiú dicsősége a világ kezdete előtt van. Krisztus nem Ábrahám után kezdődik, hanem Ábrahám előtt van. A Fiú nem pusztán egy ember, akiben később Isten lakott, hanem a mennyei eredetű, preegzisztens Úr, aki emberré lett. Ezekből a tanúságokból a keresztény teológia joggal beszél az örök Fiúról.
A te módszered szerint, ha a későbbi dogmatikai szó nem szerepel betű szerint, akkor a tanítás hamis. Ez gyenge módszer. A „Szentháromság” szó sem szerepel így a Bibliában, de az Atya, Fiú és Szentlélek isteni valósága igen. A „megtestesülés” szó sem mindenütt ilyen technikai formában áll, de az Ige testté lett. A fogalom igazságát nem a későbbi terminus betű szerinti előfordulása dönti el.
9. A 380-as császári ediktum nem feltalálta a Szentháromságot, hanem állami jogi formában hivatkozott a már meglévő niceai hitre
Azt állítod, hogy az „örök Fiú” és a Szentháromság a római császárok hitvallásában jelent meg, különösen a 380-as ediktumban. Ez történetileg is félrevezető. A 380-as ediktum nem feltalálta a Szentháromságot, hanem a már korábban megvallott niceai hithez kötötte a birodalmi valláspolitikát. A niceai zsinat 325-ben volt. A Fiú istenségéről, preegzisztenciájáról, az Atyával való egységéről szóló vita pedig még korábbi apostoli és egyházatyai alapokon állt.
A császári beavatkozás lehetett problémás politikailag, lehet róla történeti kritikát mondani, de az nem bizonyítja, hogy a tanítás császári találmány. Egy állam törvénybe foglalhat egy már létező tanítást; ettől nem az állam hozta létre a tanítást. Ha egy állam törvénybe foglalja, hogy tilos lopni, attól még nem a császár találta fel a „ne lopj” parancsot. Ugyanez itt is: az ediktum nem forrása a Szentháromságnak, hanem politikai hivatkozás a már meglévő katolikus hitre.
Te azonban mindent császári machinációként akarsz látni, mert így könnyebb a katolikus hitet „római modellnek” nevezni. Csakhogy a Szentháromság bibliai és apostoli gyökereit nem lehet egy 380-as rendeletre visszagyömöszölni.
10. A Máté 24 nem a katolikus Egyház leleplezéséről szól
Most jön az apokaliptikus nagyjelenet: Máté 24, Dániel pusztító utálatossága, nagy nyomorúság, hamis krisztusok, hamis próféták. De a szövegben nincs Róma főpapja, nincs katolikus képtisztelet, nincs Szentháromság-cáfolat, nincs Mózes és Illés által vezetett anti-katolikus kampány. Te ezeket mind belerajzolod.
Máté 24 közvetlenül Jeruzsálem, a templom pusztulása, a tanítványok üldöztetése és az eszkatologikus beteljesedés kérdése körül mozog. A „pusztító utálatosság” nem a katolikus szentképek szinonimája. A „hamis krisztusok” nem azt jelentik, hogy a Szentháromság dogmája hamis krisztus. A „nagy nyomorúság” nem bizonyítja, hogy a katolikus mise démonok asztala.
Te itt nem értelmezed Máté 24-et, hanem a saját rendszered plakátjaként használod. A szöveg helyett a saját apokaliptikus forgatókönyved beszél. Ez látványos, de nem bizonyítás.
11. A Jelenések 11 két tanúja nem a te Mózes–Illés anti-katolikus jövőképének automatikus igazolása
A Jelenések 11-ben valóban van templom, oltár, két tanú, 1260 nap, prófétai hatalom, Mózesre és Illésre emlékeztető motívumok. De a szöveg nem mondja, hogy a két tanú szó szerint Mózes és Illés lesz. Nem mondja, hogy azért jönnek, hogy a katolikusokat kiszabadítsák a Szentháromság tanából. Nem mondja, hogy a katolikus képtisztelet a pusztító utálatosság. Nem mondja, hogy a jövőbeli templom újra bevezeti a mózesi kultuszt, és ezzel megsemmisíti a keresztény Eucharisztiát.
A Jelenések könyve apokaliptikus nyelven beszél. A két tanú a prófétai tanúság, az Egyház szenvedő és mégis győztes tanúságtétele, Mózes és Illés jellegű hatalommal felruházott isteni tanúskodás képe. Lehet különféle értelmezésekről vitázni, de a te következtetésed nem a szövegből folyik, hanem a már kész rendszeredből. Előbb eldöntötted, hogy Róma bálványimádó és a Szentháromság hamis, majd ehhez hozzáolvasod Jelenések 11-et.
A templom mérése sem bizonyítja, hogy Krisztus után az egyetlen igaz istentiszteletnek vissza kellene költöznie egy jövőbeli jeruzsálemi épületbe. Az Újszövetségben Krisztus a beteljesült templom, az Egyház élő kövekből épülő lelki ház, a hívők a Szentlélek templomai. A Jelenések apokaliptikus képei nem arra valók, hogy visszafelé bontsd le az újszövetségi beteljesedést.
12. Zakariás 14 nem két isteni szereplőből és egy ember Jézusból álló menetelméletet tanít
Zakariás 14-et úgy olvasod, mintha ott a te rendszerezett jövőbeli menetképed állna: az Olajfák hegyére alászáll egy „valóságos Isten”, külön tőle egy felkent Isten, külön annak Krisztusa, az ember Jézus, és még a szentek is. Csakhogy Zakariás nem a te henoteista eszkatológiai koreográfiádat írja le.
A szöveg az Úr napjáról, Jeruzsálem végső megmentéséről, az Úr harcáról és az Úr eljöveteléről beszél. A keresztény olvasatban Krisztus eljövetele nem egy alisten és egy külön emberi Krisztus produkciója, hanem az Úr győzelme. Az Újszövetség következetesen Krisztusra alkalmaz olyan ószövetségi isteni motívumokat, amelyek az Úr eljöveteléhez, ítéletéhez, királyságához kapcsolódnak. Te viszont épp azt a krisztológiai egységet bontod szét, amelyet az apostoli hit megőriz.
Az Olajfák hegyére való visszatérés és az Úr eszkatologikus győzelme nem cáfolja a Szentháromságot. Nem bizonyítja, hogy a katolikusok bálványimádók. Nem bizonyítja, hogy az ember Jézus külön áll egy isteni lakótól. Ez megint belolvasás, nem exegézis.
13. Ézsaiás 52 nem azt tanítja, hogy a Bárány elöl, az Istenek Istene hátul menetel a föld országain át
Ézsaiás 52 csodálatos prófétai szöveg: Jeruzsálem vigasztalása, Isten üdvösségének megmutatkozása, a szolga felmagasztalása, a szenvedő Szolga misztériumának kezdete. Te viszont ebből is egy különös menetképet készítesz: elöl a Bárány, hátul az „Istenek Istene”, középen a szentek csapata, és a megtévesztett katolikusok majd ezt látva ráébrednek a Szentháromság hamisságára. Ez már nem prófétaértelmezés, hanem apokaliptikus színházrendezés.
Ézsaiás 52–53 keresztény olvasatban Krisztus szenvedő és megdicsőülő szolgájára mutat. Nem arra, hogy két isteni alany és egy külön emberi Krisztus járja majd a földet, hogy katolikusokat leleplezzen. A szöveg arról beszél, hogy Isten üdvössége nyilvánvalóvá lesz, és a Szolga felmagasztaltatik. A katolikus Egyház éppen Krisztusban látja ennek beteljesedését.
A te értelmezésed nem a szöveg természetes iránya, hanem a saját rendszeredhez illesztett eszkatológiai díszlet. Mintha minden prófétai szakasz végén titkos felirat lenne: „és mindez Róma ellen szól”. Nincs ilyen felirat.
14. Zakariás 8,23 nem a katolikusok jövőbeli antitrinitárius megtérésének bizonyítéka
Azt mondod, a megtévesztett katolikusok majd belekapaszkodhatnak egy zsidó ruhájába, mondván: „hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten.” Zakariás 8,23 valóban arról beszél, hogy a népek keresik az Urat, és felismerik Isten jelenlétét népe között. De ebből nem következik, hogy a katolikusoknak el kell hagyniuk a Szentháromságot, képtiszteletet és az Egyházat a te henoteista rendszeredért.
A keresztény hit szerint a népek Istenhez való jövetele Krisztusban teljesedik be. A pogányok nem úgy kapcsolódnak Isten népéhez, hogy tagadják a Fiú istenségét és a Szentlelket, hanem úgy, hogy a Messiásban részesednek Izrael ígéreteiben. A katolikus Egyház nem Izrael ellenségeként érti magát, hanem a népekből meghívott Egyházként, amely Krisztusban kapcsolódik az ígéretek beteljesedéséhez.
Te Zakariást arra használod, hogy jövőbeli propagandaképet fess: katolikusok majd pánikban kapaszkodnak zsidók ruhájába, mert rájönnek, hogy Róma hazudott. Ez nem prófétai értelmezés, hanem vágyfantázia.
15. A „ne borulj le ilyen képek előtt” továbbra sem minden szent képet tilt
A végén visszatérsz a 2Mózes 20,5 és 3Mózes 26,1 szövegeihez. A Szent István Társulat fordítását idézed: „Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket.” A kulcsszó éppen ott van: „ilyen”. Milyen képek? Azok, amelyek a „ne legyenek más isteneid” összefüggésében bálványként működnek. Azok, amelyek előtt az ember a Teremtő helyett teremtményt szolgál. Azok, amelyek Isten helyébe lépnek. Nem minden szent ábrázolás, nem minden keresztény ikon, nem minden feszület, nem minden bibliai jelenet képi megjelenítése.
A 3Mózes 26,1 is bálványokról, faragott képekről, kultikus oszlopokról és kőképekről beszél, amelyeket azért állítanának fel, hogy azok előtt bálványkultuszt gyakoroljanak. Nem azt mondja, hogy minden vallási emlékeztető, minden Krisztusra mutató jel és minden szentkép azonos a pogány bálvánnyal. Ha ezt mondaná, akkor a kerubok és a templomi ábrázolások is bajban lennének.
A katolikus kép nem „ilyen” értelemben vett bálványkép. Nem más isten képe. Nem hamis istenség tárgya. Nem a Teremtő helyére állított teremtmény. A tisztelet nem a tárgyban végződik. Ez a különbség döntő. Te ezt a különbséget újra és újra kikapcsolod, majd közlöd, hogy a parancs „egyértelmű”. Igen, a parancs egyértelmű a bálványok ellen. Nem a katolikus szentképek ellen.
16. A te eszkatológiád nem cáfolja a katolikus képtiszteletet
A hosszú jövőképed — Mózes és Illés, 1260 nap, Jeruzsálem, Olajfák hegye, szentek menete, katolikusok lelepleződése — semmit nem bizonyít a kiinduló kérdésben. Még ha valaki futurista módon értelmezné is ezeket a szakaszokat, abból sem következne, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás. A prófétai és apokaliptikus képeket nem lehet úgy használni, mint egy előre gyártott antikatolikus film forgatókönyvét.
A katolikus álláspont ebben is józanabb: Krisztus eljön dicsőségben; Isten végső győzelme nyilvánvaló lesz; a hamis kultusz, bálványimádás és istentelenség megítéltetik; az Egyház szenvedő tanúságtétele beteljesedik. De ebből nem következik, hogy a katolikus Egyház a hamis kultusz oldala. Ezt te teszed hozzá. Nem Máté, nem János, nem Zakariás, nem Ézsaiás.
A te módszered az, hogy minden prófétai szöveget végül ugyanoda hajlítasz: Róma rossz, Szentháromság hamis, képek démoni, Jehova Tanúi legalább képtelenek, és egyszer majd mindenki belátja, hogy neked volt igazad. Ez nem exegézis, hanem önigazoló apokaliptika.
17. Zárás: a vita nem az „imádni” szón, nem Mózes és Illés jövőbeli megjelenésén, hanem a bálvány fogalmán áll vagy bukik
Összefoglalva: az „imádni” szó története nem bizonyítja, hogy a katolikusok bálványimádók. A „proszküneo” és „latreuó” különbsége valós, de nem támogatja azt, hogy minden szentkép előtti gesztus bűn. Tertullianus nem a te modern képromboló rendszered tanúja. A 380-as ediktum nem találta fel a Szentháromságot. Az apostoli hitvallás nem a te henoteista-nesztoriánus rendszeredet vallja. Máté 24, Jelenések 11, Zakariás 14, Ézsaiás 52 és Zakariás 8 nem a katolikus Egyház jövőbeli leleplezésének titkos forgatókönyvei.
A bálvány az, amit Isten helyére állítanak, amit istenként szolgálnak, amit a Teremtő helyett tisztelnek. A katolikus kép nem ilyen. A feszület Krisztusra mutat. A szentkép a szentre mint Isten kegyelmének tanújára mutat. Az ikon nem végpont, hanem jel. A liturgikus tisztelet nem a tárgy anyagának szól, hanem az ábrázoltra és végső soron Istenre irányul. A szentmise nem képeknek szóló áldozat, hanem Krisztus áldozatának szentségi jelenvalósága.
Te mindezt egyetlen szóval próbálod eltörölni: „bálvány”. De attól, hogy sokszor kimondod, még nem bizonyítottad. A katolikus tanítás nem omlik össze attól, hogy az etimológiai szótárból, Jelenések könyvéből és egy adag császárellenes retorikából összegyúrsz egy apokaliptikus vádiratot. A vádad továbbra is ugyanott bukik el: nem tudod megmutatni, hogy a katolikus hívő a tárgyat teszi Isten helyére. Amíg ezt nem bizonyítod, addig minden harsány „Róma Főpapja”, „kamusisten”, „bálványozás” és „Mózes és Illés majd leleplez titeket” csak díszlet. Hangos díszlet, de díszlet.
Azt írod, hogy a „proszküneo” cselekménye nem lett megtiltva az embernek, ha Isten előtt, Isten követei előtt, fejedelmek vagy királyok előtt gyakorolják. "
Ebből azonban nem az következik, hogy a képek és szobrok, tárgyak előtti meghajlás ne lenne bűn,
azaz az Isten tiltó parancsa elleni ellenszegülés.
A SZI Társulat fordításából már egyértelmű, hogy ez is bűn.
2.Mózes 20: 5. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.
3. Mózes 26:1 Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
Azt mondod, előbb azt kellene tisztázni, mit ért a katolikus Egyház az „imádni” és „imádás” alatt. Rendben, tisztázzuk. Csak ne úgy, ahogy te csinálod: egy magyar szó régi etimológiai mellékszálából próbálsz dogmatikai bunkósbotot faragni, mintha a keresztény istentisztelet attól omlana össze, hogy a magyar „imádni” szó története összetett. "
Áljon meg a menet! Nem én kezdtem el használni a szolgálni helyett a kétes eredetű imádni kifejezést,
hanem a Róma Főpapja által vezetett egyház használta azt, a "halotti Beszéd" névébn ismert írásában a 12. század elején.
Azt írod, hogy a tiltó parancsban két görög kifejezés fordul elő: „proszküneo” és „proszküneo”. Nyilvánvalóan elírás, mert később a „latreuó”-ról beszélsz."
Igen nyilvánvalóan feltártam írásomban ,hogy a két kifejezés a parancsban a proszküneo és a latreuo.
A Róma Főpapja által vezetett egyház bibliafortdítója Káldi György, a 2. Mózes 20:5-ben a proszküneo
görög kifejezést, ami egyértelműen meghajlást, leborulást jelent, a laikus olvasó számára semmit mondó, a parancs értelmét megzavaró imádni kifejezésre fordította, nehogy a Róma Főpapja által vezetett egyház megtévesztett hívei, felismerjék, hogy a parancs a képek, szobrok, tárgyak előtti meghajlást is tiltja.
2.Mózes 20: 5 Ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket, mert én, az Úr, a te Istened erős és féltékeny vagyok, és az atyák vétkét megtorlom gyermekeiken, és azok harmadik és negyedik nemzedékén, akik gyűlölnek engem!/Káldi Neovulgáta/
Később a SZIT fordítói az elhangzott kritikák miatt kénytelenek voltak a proszküneot fordításánál az ne imádd kifejezést kiiktatni, és a "e borulj le előttük" kifejezésre fordítani. Elelnben a másik kifejezést a latreuo-t helytelenül fordították le, úgy, hogy "ne tiszteld"őket.
2. Mózes 20: 5. Ne borulj le ilyen képek előttés ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon./SZIT/
A latreou ugyanis azt jelenti, szolgálni, és nem azt, hogy tisztelni. A szolgálat több a tiszteletnél.
A kérdés tehát az, hogy mit foglal magában az Élő Isten szolgálata, amit képek és szobrok, tárgyak irányában az Istenek Istene megtiltott gyakorolni.
A Szentírásból megtudjuk, hogy Isten szolgálni a neki való hálaáldozatokkal , könyörgésekkel, dicséretekkel. Habár a bálványoknak az által is szoktak szolgálnoi, hogy szére ültatik azokat és felemelik őket és hordozzák azokat, mint a királyokat szokták. Ellenben az Istenek Istene ilyen szolgálatra nem tart igényt, mivel Ő nem tehetetlen Isten,aki arra szorulna, hogy hordozzák Őt, mint a Róma Főpapja által hordozni szokták a bálványaikat.
Továbbra is fenntartom azon állításomat, hogy a Róma Főpapja által vezetett egyházban a mindenkori főpapok parancsára bálványozás folyik.
Ezért a megtévesztett katolikusoknak segítségre van szükségük, hogy megtérjenek egyházuk kamusitenétől a valóságos élő Istenhez, az Istene által, társai az istenek fölé felkent Istenhez,
és Róma Főpapjától az Isten Khrisztoszához, az ember Jézushoz.
Az apostoli hitvallás tanúskodik egy az Istene által, társai az istenek fölé felkent Istenről és annak Khrisztosáról, az ember Jézusról. Olyan kifejezés, hogy örök Fiú, sem az Ó szövetség szentjeinek írásában, sem az apostolok írásaiban nem található.
Ellenben jelen van a római császárok hitvallásában, amelyet a 380-ban kiadott császári Ediktum rögzített.
Ez az az igazság, amit Róma mindenkori főpapjai elhallgattak az egyházukba csecsemő korban belekeresztelt, majd képek és szobrok, kegytárgyak bálványozására felbujtott tagjaik előtt.
Ellenben közeledik a pilanat, amitől a Róma mindenkori főpapjai és az őket támogató klérus rettegni kezdett.
Hamarosan felépül az Úr Háza Jeruzsálemben, és eljön a Földre Mózes és Illés, hogy beteljesítse a próféciát, amit az Úr Jézus testében lakozó Isten Jézus szája által kinyilatkoztatott:
Máté 24:14 És az Isten országának ez az Evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég. 15 Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen; aki olvassa, értse meg: 16 Akkor, akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;
21 Mert akkor nagy nyomorúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.
22 És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok. 23 Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higgyétek. 24 Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.
E próféciát az Úr Jézus Istene , Jézus halála és feltámadása után ismét megerősítette, amit János az alábbiak szerint foglallt írásba:
Jelenések 11:1 És adának nékem vesszőhöz hasonló nádszálat, és angyal állt mellém és monda: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, akik abban imádkoznak. 2 De a tornácot, amely a templomon kívül van, kihagyd, és azt meg ne mérd; mert a pogányoknak adatott, és a szent várost tapodják negyvenkét hónapig. 3 És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba öltözve, ezerkétszázhatvan napig. 4 Ezek az a két olajfa, és a két gyertyatartó, amelyek a földnek Istene előtt állanak. 5 És ha valaki akar nékik ártani, tűz származik az ő szájukból, amely megöli az ő ellenségeiket; és ha valaki akar nékik ártani, úgy kell annak megöletni. 6 Ezeknek van hatalmuk arra, hogy bezárják az eget, hogy az ő prófétálásuknak idejében eső ne legyen; és hatalmuk van a vizeken, hogy azokat vérré változtassák, és megverjék a földet akármi csapással, valamennyiszer akarják.
Ekkor ismerik majd fel a megtévesztett katolikusok és az egész világ, hogy a Róma Főpaja által vezetett egyház tanítói hazugságokkal etették őket egy nem létező, a római császárok által kiképzelgett istenmodell neveivben, amely három tagjának megtévesztés céljából az Atya, Fiú és a Szent Szellem neveit adták.
A Róma Főpapja által vezetett egyház irányítóinak nemcsak Mózessel és Illéssel kell majd szembesülnie, hanem az Olajfák Hegyére alászálló valóságos Istenel, az Istene által , társai az istenek fölé felkent Isrtennel és Khrisztoszával az ember Jézussal is,aki szintén az Olajfák Hegyre tér majd vissza. Sőt szembesülni kell majd az Olajfák hegyére alászálló Istenek Istenének összes szentjeivel is, akiket magával hoz az Égi otthonából.
Zakariás 14:1 Ímé, eljön az Úrnak napja, és a te prédádat felosztják benned. 2 Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez, és megszállják a várost, és kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat; és a város fele számkivetésbe megy, de a nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból. 3 Mert eljön az Úr, és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt ama napon, a harcnak napján. 4 És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén kettéválik, kelet felé és nyugat felé, igen nagy völggyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad. 5 És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, amint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban. Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. 6
Ne reménykedj abban, hogy az Istenek Istene és Khrisztosza és a szentjeik Jeruzsálámban maradnak, távol a Róma Főpapja által megtévesztett hívek látókörétől. Ugyanis Jeruzsálemből a szentek csapata élükön a Báránnyal és a menet végén az Istene Istenével bejárja majd a Föld országait, hogy azokból
kiszabadítsa, és Jeruzsálembe haza vigye Izrael elveszett fiait.
Ésaiás 52:9 Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvigasztalá az Úr népét, megváltá Jeruzsálemet. 10 Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk üdvösségét! 11 Távozzatok, távozzatok, gyertek ki onnan, tisztátalant ne illessetek, gyertek ki közülük, tisztítsátok meg magatokat, akik az Úr edényeit hordozzátok. 12 Mert ne sietséggel jertek ki, és ne futással menjetek; mert előttetek megy az Úr,és követni fog Izrael Istene! 13 Ímé, beteljesíti Szolgám útját, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon. 14 Miképpen eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázata, és alakja sem ember fiaié volt: 15 Akképpen ejt ámulatba sok népeket; a királyok befogják szájukat előtte, mert amit nékik nem beszéltek, azt látják, és amit nem hallottak, arra figyelnek.
Azok a megtévesztett katolikusok, akik nem térnek meg Mózes és Illés 1260 napig tartó, a Nagy Nyomorúságot előidéző bizonyságtevő prédikálása idején , és nem fehérítik meg ruhájukat a Bárány vérében, elfordulván a nem létező háromságisten imádatától, és bálványaiktól,még mindig megadatik a lehetőség a megtérésre, mert tudatlanságban tartották őket egyházuk papjai és Mindenkori pápái.
belekapaszkodhatnak majd egy egy zsidó ruhájába mondván:
Had menjünk veletek , mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!(Zakariás 8:23)
Mi lehet nagyobb tanúbizonyság ezeknek a megtévésztett katolikusoknak, mint az, hogy a saját szemeikkel látják majd azt, amiről tanítóik soha nem beszéltek nekik.
Külön látni emberként a menet élén az Isten Bárányát, és a menet végén Izrael Istenét.
SEGÍTSÜNK A MEGTÉVESZTETT KATOLIKUSOKNAK MEGSZABADULNI A RÓMA FŐPAPJA ÁLTAL VEZETETT EGYHÁZTÓL, ÉS ANNAK NEM LÉTEZŐ HÁROMSÁG ISTENÉNEK AZ IMÁDATÁBÓ?ÉS A BÁLVÁNYOZÁ BŰNÉBŐL, HOGY MEGTÉRJENEK AZ ISTENE ÁLTAL TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENHEZ ÉS KHRISZTOSZÁHOZ,AZ EMBER JÉZUSHOZ!
1. A kérdést valóban tisztázni kell — de nem úgy, hogy az „imádni” szó etimológiájába menekülsz
Azt mondod, előbb azt kellene tisztázni, mit ért a katolikus Egyház az „imádni” és „imádás” alatt. Rendben, tisztázzuk. Csak ne úgy, ahogy te csinálod: egy magyar szó régi etimológiai mellékszálából próbálsz dogmatikai bunkósbotot faragni, mintha a keresztény istentisztelet attól omlana össze, hogy a magyar „imádni” szó története összetett. Ez nem teológia, hanem nyelvtörténeti bűvészkedés, ráadásul olyan mutatvány, ahol a kalapból nyúl helyett egy félreértés ugrik elő.
A katolikus Egyház az „imádás” alatt nem „szemmel verést”, nem „varázslást”, nem pogány praktikát ért, hanem azt a legfőbb vallási hódolatot, amely egyedül Istent illeti. Magyarul ez a szó így rögzült a keresztény használatban. Amikor egy hívő azt mondja: „imádom Istent”, nem azt állítja, hogy varázsolja Istent, hanem azt, hogy Istennek adja a teljes vallási hódolatot, dicséretet, engedelmességet és kultikus tiszteletet. Ha te ezt nem érted, az nem a magyar nyelv baja, hanem azé a vitastílusé, amely minden szó alá aknát akar ásni.
Az etimológia nem dogma. A szó mai keresztény jelentését nem semmisíti meg az, hogy régen más árnyalatai lehettek. Ha így működne a nyelv, akkor a fél vallási szókincset ki kellene dobnod, mert sok szó kereszténység előtti vagy nem kifejezetten bibliai közegből jön. De persze te ezt nem következetesen alkalmazod; csak akkor, amikor a katolikusokat kell valami nyelvészeti vizes lepedővel letakarni.
2. Már a görög szavakat is pontatlanul hozod: nem két „proszküneo” van a parancsban
Azt írod, hogy a tiltó parancsban két görög kifejezés fordul elő: „proszküneo” és „proszküneo”. Nyilvánvalóan elírás, mert később a „latreuó”-ról beszélsz. De ez az elírás jelképes is: az egész érvelésed ilyen. Úgy teszel, mintha precíz nyelvi boncolást végeznél, közben a fogalmakat ugyanazzal az ököllel ütöd laposra.
A „proszküneo” valóban jelent meghajlást, hódolatot, leborulást. A „latreuó” valóban jelent kultikus szolgálatot. De egyik sem működik úgy, ahogy te akarod. A „proszküneo” nem minden esetben istenimádás, hiszen te magad is elismered: emberek előtt is történhet meghajlás. A „latreuó” pedig nem minden tárgy körüli cselekményre vonatkozik, hanem az isteni címzettnek járó vallási szolgálatra. A döntő kérdés mindig az: ki vagy mi a végső címzett, milyen értelemben történik a gesztus, és milyen kultikus tartalommal.
Te viszont a „képek előtt” kifejezésnél hirtelen kikapcsolod mindazt a finom különbségtételt, amelyet az előző mondatban még kénytelen vagy elismerni. Ábrahám meghajolhat emberek előtt, angyalok előtt, királyok előtt — de ha egy katolikus Krisztus keresztje előtt hajt térdet, akkor szerinted máris démoni bálványkultusz. Ez nem következetes exegézis, hanem célzott antikatolikus kivételezés.
3. Te magad is elismered, hogy a meghajlás önmagában nem bűn — innen omlik össze a saját vádad
Azt írod, hogy a „proszküneo” cselekménye nem lett megtiltva az embernek, ha Isten előtt, Isten követei előtt, fejedelmek vagy királyok előtt gyakorolják. Ezzel akaratlanul is beismerted a lényeget: a külső cselekmény önmagában nem bűn. A meghajlás jelentését a címzett, a szándék, az összefüggés és a kultikus tartalom határozza meg.
Ebből következik, hogy nem elég azt mondanod: „ott kép van, ott meghajlás van, tehát bálványimádás van.” Ez gyerekes. Bizonyítanod kellene, hogy a katolikus meghajlás a tárgyat teszi végső kultikus címzetté. Bizonyítanod kellene, hogy a hívő a festéket, fát, követ vagy fémet tartja Istennek. Bizonyítanod kellene, hogy a feszületet Krisztus helyett tiszteli, nem Krisztusra tekintettel. Ezt nem bizonyítod. Csak állítod.
Ha a meghajlás önmagában nem bűn, akkor a vita nem a testmozdulatról szól, hanem a teológiai jelentésről. Márpedig a katolikus jelentés világos: a kép nem végső címzett, hanem jel. A tisztelet nem az anyagban végződik, hanem az ábrázoltra irányul. A feszület nem fadarabként kap hódolatot, hanem Krisztus keresztáldozatának jeleként. Ezt lehet makacsul tagadni, de tagadással nem lesz cáfolat.
4. A parancsolatban az „azok előtt” nem bármely tárgyra vonatkozik, hanem bálványként kezelt képmásra
Azt mondod, Isten megtiltotta ugyanazt a cselekményt képek, szobrok és kegytárgyak előtt. Csakhogy a parancsolat nem általános művészeti tilalom, hanem bálványtilalom. A parancs összefüggése: ne legyenek más isteneid; ne készíts magadnak képmást kultikus célból; ne borulj le azok előtt; ne szolgáld őket. Az „azok” nem minden elképzelhető kép, tárgy és szimbólum a világon, hanem a bálványként működő képmások.
Ha a te olvasatod igaz volna, akkor Isten saját parancsai kerubokról, szent sátorról, templomi díszítésről, rézkígyóról, szent tárgyakról és liturgikus eszközökről értelmezhetetlenné válnának. Akkor maga Isten rendelne el olyasmit, amit ugyanakkor abszolút értelemben megtilt. Ez nem a Szentírás ellentmondása, hanem a te értelmezésedé.
A katolikus templomban lévő Krisztus-kép, feszület vagy szentkép nem „más isten”. Nem hamis istenség szobra. Nem önálló kultuszcímzett. Nem a Teremtő helyére állított teremtmény. Jel. Emlékeztető. Teológiai irányító. Aki ezt az aranyborjúval azonosítja, az nem Mózest érti, hanem saját képromboló indulatait vetíti bele Mózesbe.
5. Tertullianusra hivatkozni ebben a formában gyenge: ő nem a római püspök katolikus képtiszteletét cáfolta
Most előhozod Tertullianust, mint tanút, aki állítólag elítélte a Róma püspöke alatt álló egyház képek és szobrok előtti tiszteletét már a 2. század óta. Ez így, ebben a formában több mint merész: inkább történeti akrobatika védőháló nélkül.
Tertullianus valóban keményen beszélt a pogány bálványimádásról, a bálványkészítő mesterségekről, a pogány kultuszokban való részvételről, a színházakról, a császárkultuszról és a keresztények pogány környezetben való kompromisszumairól. De ebből nem következik, hogy ő a római püspök alatt álló katolikus Egyház szentképtiszteletét ítélte volna el úgy, ahogyan te állítod. A pogány bálványszobrok készítésének elítélése nem azonos Krisztus keresztjének vagy a szentek emlékezetének elítélésével.
Ráadásul Tertullianus maga is tanúja annak, hogy a korai keresztények használtak külső, testi vallási jeleket. A kereszt jelének használata például nem valami középkori római hókuszpókusz, hanem a korai keresztény életben is megjelenő gyakorlat. Tehát Tertullianust nem lehet egyszerűen beültetni a te képromboló vádaskodásod tanúpadjára. Ő nem Jehova Tanúja volt a 2–3. századból, és nem a te henoteista, katolikusellenes rendszered szóvivője.
Ha pontos Tertullianus-helyre hivatkozol, hozd a szöveget és az összefüggést. Addig ez csak névdobálás: „Tertullianus” feliratú füstgránát.
6. Az „imádni” szó bizonytalanságából nem következik, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás
Újra azt mondod, nem tudhatod pontosan, mit ért a katolikus Egyház azon, hogy nem „imádja” a képeket, mert a szó eredetileg varázslást, szemmel verést jelenthetett. De tudhatod, mert az Egyház világosan megmondja: imádás alatt az Istennek járó legfőbb vallási kultuszt érti. Nem a magyar szó ősi árnyékjelentéséből kell rekonstruálnod a katolikus dogmát, hanem abból, amit a katolikus tanítás ténylegesen mond.
A katolikus Egyház nem nyelvi trükkel bújik ki a parancsolat alól. Nem azt mondja: „a képet nem imádjuk, csak szolgáljuk”; nem azt mondja: „nem imádjuk, csak Istenként kezeljük”; nem azt mondja: „nem imádjuk, csak hozzá áldozunk”. Azt mondja: a képet nem illeti isteni kultusz. A képnek adott tisztelet az ábrázoltra irányul. A kép nem Isten, nem megváltó, nem kegyelemforrás önmagában.
Te megint a szóval harcolsz, mert a fogalommal nem boldogulsz. Az „imádni” szó etimológiája nem bizonyítja, hogy a katolikus ember képet szolgál. Ahhoz azt kellene bizonyítanod, hogy a tárgy a kultusz végső címzettje. Ezt pedig nem tudod.
7. Istent nem az érdekli, amit te állítasz, hanem az igazság: mi a gesztus végső tárgya?
Azt mondod: Istent elsősorban az érdekli, hogy meghajolnak-e a katolikusok képek, szobrok és tárgyak előtt. Ez túl egyszerű. Istent természetesen érdekli a külső cselekedet is, de nem áll meg ott, mint valami mennyei mozdulatfelismerő kamera. Isten a szívet, a szándékot, a hitet, a kultusz címzettjét és a cselekmény teológiai értelmét is nézi.
Ha pusztán a testmozdulat számítana, akkor minden meghajlás gyanús volna. De ezt te magad is tagadtad, amikor elismerted, hogy Isten előtt, követek előtt, királyok előtt vagy fejedelmek előtt lehet meghajolni. Tehát nem a mozdulat önmagában dönt. Akkor viszont a katolikus esetben sem dönthet önmagában a mozdulat. Ott is meg kell kérdezni: kinek szól? Milyen értelemben? Mi a hitbeli tartalma?
A katolikus válasz: nem a tárgynak mint istennek szól. A kép nem végső címzett. A tisztelet az ábrázoltra megy át. A feszület előtt Krisztust imádjuk, nem a fát. Egy szent képe előtt a szentet tiszteljük, nem a festéket, és a szent tisztelete is végső soron Isten dicsőségére irányul. Ha ezt figyelmen kívül hagyod, akkor nem Isten parancsát véded, hanem saját leegyszerűsített parancsértelmezésedet.
8. „Minden épeszű ember tudja” — ez nem érv, hanem kocsmai pecsét
Azt mondod, minden épeszű ember tudja, hogy a katolikus főpapok, püspökök, bíborosok, érsekek és papok meghajolnak képek, szobrok és tárgyak előtt. Valóban, vannak katolikus tiszteleti gesztusok képek, keresztek, ereklyék, oltárok, evangéliumos könyvek és szent jelképek előtt. Ezt senki nem tagadja. De ebből még nem következik, hogy bálványimádás történik.
A vita nem arról szól, van-e külső gesztus. Van. A vita arról szól, mit jelent. Te úgy teszel, mintha a külső gesztus puszta ténye eldöntené az egész kérdést. Ez olyan, mintha azt mondanád: minden épeszű ember tudja, hogy valaki térdel a templomban, tehát a padlót imádja. Vagy: minden épeszű ember tudja, hogy valaki megcsókol egy fényképet, tehát papírt imád. Nevetséges.
A katolikus képtiszteletet csak akkor tudnád bálványimádásnak bizonyítani, ha megmutatnád, hogy a katolikus tanítás és gyakorlat szerint a tárgyat Istennek tekintik, vagy neki adnak isteni kultuszt. Ezt nem mutattad meg. Csak a mozdulatokra mutogatsz, mint aki a színházban a díszletet nézi, de a darabot nem érti.
9. A „Róma Főpapjának utasítására” formula nem teszi bűnné azt, ami nem bálványimádás
Azt ismételgeted, hogy a katolikusok a mindenkori főpap utasítására hajolnak meg. Ez a formula retorikailag jól illik a vádiratodba, de a lényeget nem érinti. Ha a gesztus bálványimádó volna, akkor bűn lenne akkor is, ha senki sem írná elő. Ha viszont nem bálványimádó, hanem keresztény tiszteleti gesztus, akkor attól sem válik bűnné, hogy az Egyház liturgikus rendje szabályozza.
Az Egyház liturgikus rendet ad. Megmondja, mikor kell állni, térdelni, meghajolni, keresztet vetni, az evangéliumos könyvet tisztelni, az oltárt csókkal illetni. Ezek nem önkényes bálványszertartások, hanem az istentisztelet testileg is kifejezett rendjei. A keresztény ember nem puszta szellem; teste is részt vesz az imádságban. Az anyagi és testi jel nem ellensége a hitnek, hanem szolgálhatja azt.
Te persze minden szabályozott gesztust bálványimádásnak nevezel, mert nálad a vallás ideális formája lassan testetlen fejben bólogatás lenne. A kereszténység azonban megtestesülés-vallás. Krisztus testet vett fel, és az ember testével is imádja Istent.
10. A „szolgálnak-e” kérdésedre a válasz: képeknek latria értelemben nem, Istennek igen
Azt kérdezed, szolgálnak-e a katolikusok ezeknek a képeknek és szobroknak olyan cselekmény által, amely csak az Élő Istent, illetve szerinted az „istenek közül a Felkent Istent” illeti meg. A válasz világos: nem. A katolikus Egyház nem szolgál képeknek latria értelemben. Nem mutat be áldozatot képeknek. Nem tekinti a szobrot istennek. Nem tartja a szentképet kegyelemforrásnak önmagában. Nem teszi a tárgyat a Teremtő helyére.
Amit te „szolgálatnak” nevezel — hordozás, tömjénezés, ének, körmenet, előtte való ima — az nem automatikusan latria. A frigyládát is hordozták. A szent edényeket is kezelték. A templomot is tisztelettel vették körül. Az evangéliumos könyvet is lehet ünnepélyesen hordozni. Egy zászlót is lehet felemelve vinni ének közben anélkül, hogy textilistenné válna. A cselekmény teológiai jelentése számít.
Ha a katolikus körmenetben képet visznek, nem azt mondják: „ó, kép, te vagy a mi istenünk”. Ha himnuszt énekelnek egy szent ünnepén, nem a festékrétegnek énekelnek. Ha egy ikon előtt imádkoznak, nem a fához beszélnek. A külső forma nem azonos a végső címzettel. Te ezt nem akarod megérteni, mert akkor a „szolgálnak a bálványoknak” vádad elveszítené a gerincét.
11. A leborulva beszélés és könyörgés nem bizonyítja, hogy a kép a címzett
Azt kérdezed, leborulva beszélnek-e a képek és szobrok előtt, könyörögve, esedezve. Igen, előfordul, hogy valaki egy kép vagy szobor előtt térdelve imádkozik, könyörög, esedezik. De újra: a fizikai irány nem azonos a végső címzettel. Ha valaki az ég felé emeli a szemét imádság közben, nem a felhőkhöz imádkozik. Ha Dániel Jeruzsálem felé fordulva imádkozott, nem a jeruzsálemi kövekhez imádkozott. Ha valaki egy sírnál imádkozik, nem a gránithoz könyörög. Ha valaki a feszület előtt imádkozik, nem a fának könyörög.
A katolikus hívő Krisztushoz imádkozik, vagy egy szent közbenjárását kéri. A szentek közbenjárásának kérése sem a szent istenítése. A szent nem Teremtő, nem Megváltó, nem önálló kegyelemforrás. A szent Krisztus élő tagja, Isten barátja, a mennyei közösség része. A képe pedig emlékeztető jel.
Te úgy fogalmazol, mintha a katolikus ember a képpel beszélgetne, mint valami pogány háziistennel. Ez hamis. A kép előtt mondott ima nem a képnek mint anyagnak szól. A kérdésed tehát rosszul van beállítva: nem az számít, hogy fizikailag mi előtt áll a hívő, hanem az, kit szólít meg és milyen értelemben.
12. Az áldozat nem a képnek szól, még ha kép is van a helyiségben
Azt kérdezed, helyeznek-e el áldozatot ott, ahol képek és szobrok vannak. Ez megint a térbeli közelséget keveri össze a kultikus címzettel. A katolikus mise áldozata nem annak szól, ami a templomban látható. Nem azért lesz valaminek áldozat, mert ugyanabban a térben van. Ha egy oltár közelében feszület, kép, gyertya, virág vagy szobor van, attól még az áldozat nem ezeknek szól.
Az áldozat címzettje az Atya, Krisztus által, a Szentlélekben. A mise nem Mária-képnek szól, nem Szent József-szobornak, nem ereklyének, nem feszületnek. Ha te ezt állítod, akkor a katolikus liturgia szövegével, szándékával és teológiájával mész szembe. Nem azt cáfolod, amit a katolikus Egyház tesz, hanem azt a démoni bábszínházat, amelyet te festesz róla.
Ez olyan, mintha azt mondanád: mivel a jeruzsálemi templomban kerubábrázolások voltak, ezért az ottani áldozatok a keruboknak szóltak. Nevetséges. A szent térben lévő ábrázolás nem lesz automatikusan az áldozat címzettje. Ezt az Ószövetségből is megérthetnéd, ha nem csak kalapácsnak használnád.
13. A képek felemelve hordozása és himnuszok éneklése nem bizonyít bálványszolgálatot
Azt kérdezed, felemelve hordozzák-e a képeket és szobrokat, miközben himnuszokat énekelnek. Igen, keresztény körmenetekben előfordul képek, ikonok, keresztek, ereklyék, evangéliumos könyvek, szent jelképek hordozása. De a hordozás nem azonos az isteni szolgálattal.
A frigyládát is hordozták. A nép énekelt. A kultuszban szent tárgyak mozogtak. A keresztények evangéliumos könyvet, keresztet, zászlót, ikont is hordozhatnak úgy, hogy nem a tárgyat tekintik Istennek. A tárgy jelként vesz részt a liturgikus cselekményben. A himnusz nem a faanyagnak szól, hanem Krisztusnak, Istennek, vagy a szentek esetében Isten kegyelmének dicséretét fejezi ki az ő életükben.
Ha a te logikád érvényes volna, akkor minden ünnepélyesen hordozott tárgy istenné válna. Egy Biblia körmeneti bevitele könyvimádás lenne. Egy zászló ünnepélyes hordozása textilkultusz lenne. Egy koporsó hordozása holttestkultusz lenne. Egy frigyláda hordozása ládaimádás lenne. Ez abszurd. A tárgy hordozása önmagában nem mutatja meg a végső vallási címzettet.
14. A „ténymegállapítás” szóval nem lehet tényeket gyártani
Azt mondod: „A ténymegállapítás szerint egyértelmű, hogy mindezen cselekmények gyakorlása kötelezően elő van írva.” Ez a mondat úgy tesz, mintha a vita már eldőlt volna. De nem ténymegállapítást adsz, hanem értelmezést. Az tény lehet, hogy bizonyos katolikus szertartásokban van meghajlás, térdhajtás, kép vagy kereszt tisztelete, körmenet, ének, tömjén, csók. De az már a te értelmezésed, hogy ezek bálványszolgálatok.
Pontosan itt van a csalás. A külső tényt azonnal átnevezed bálványimádásnak, majd az átnevezett dolgot bizonyítékként mutatod fel. Ez olyan, mint ha azt mondanád: „tény, hogy a vádlott tolvaj, mert elneveztem tolvajnak.” Nem. Előbb bizonyítani kell a lopást. Előbb bizonyítani kell, hogy a katolikus gesztus tárgyimádás. Ez hiányzik.
A katolikus magyarázat nem utólagos kibúvó, hanem maga a cselekmény értelme: a tisztelet az ábrázoltra irányul, nem a tárgyra mint istenre. Ha ezt nem cáfolod, akkor csak a felszíni mozdulatokat mutogatod.
15. Az első parancsolatot nem lehet így összenyomni: „Meg ne hajolj azok előtt”
Azt írod, hogy a Tízparancsolat első parancsolata így hangzik: „Meg ne hajolj azok előtt, és ne is szolgálj azoknak!” Ez nem a teljes első parancsolat, hanem annak egy részlete a bálványképekre vonatkozó tiltásból. A parancsolat alapja az, hogy ne legyen más istened az Úr előtt. A képtilalom ennek a következménye: ne készíts bálványképet, és ne add neki azt a hódolatot és szolgálatot, amely csak Istent illeti.
A teljes összefüggést nem vághatod le, mert így a parancs értelme torzul. A tiltás nem minden tárgyi jel és nem minden tiszteleti gesztus ellen szól, hanem a más istenek, hamis kultuszok és bálványképek ellen. A katolikus képtisztelet nem más isten kultusza. Nem a kép istenítése. Nem teremtmény Teremtő helyére állítása.
Te a parancsot úgy olvasod, mintha Isten egyetlen dolgot nézne: van-e kézzel készült tárgy, és hajlik-e előtte térd. De a bibliai vallás ennél gazdagabb: van oltár, van templom, van frigyláda, van szent hely, van kerub, van tömjén, van meghajlás, van térdelés, van imádság iránya. A bűn nem a jel léte, hanem a hamis istenítés.
16. Jehova Tanúi képelutasítása továbbra sem bizonyíték
A végén ismét Jehova Tanúira hivatkozol: nem hajolnak meg képek, szobrok, kegytárgyak előtt, és ilyen tárgyakat nem is készíttetnek. Rendben. Ez róluk szól, nem az igazság mércéjéről. Jehova Tanúi sok mindent nem tesznek, amit az apostoli kereszténység és a történeti Egyház igaznak tart. Nem hisznek a Szentháromságban, nem vallják Krisztus teljes istenségét a katolikus hit szerint, tagadják az Eucharisztia valóságát, elutasítják az apostoli szentségi rendet. Attól, hogy valamiben tartózkodóak vagy képrombolók, még nem ők lettek a bibliai hit mércéje.
Sőt a te saját megjegyzéseidből is látszik, hogy még hozzájuk képest is külön úton jársz. Te „Istenek Istenéről” beszélsz olyan módon, amely könnyen henoteista irányba csúszik; „Felkent Istenről” beszélsz az istenek között; a Szentháromságot császári modellnek nevezed; Krisztus katolikus hit szerinti istenségét elutasítod. Ez már nem egyszerű Jehova Tanúi-féle képelutasítás, hanem saját keverék.
Az, hogy Jehova Tanúi nem tisztelnek képeket, legfeljebb azt bizonyítja, hogy Jehova Tanúi nem katolikusok. Ezt eddig is sejtettük. Nem bizonyítja, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás.
17. Zárás: nem az „imádni” szó homálya, hanem a te fogalmi összemosásod okozza a zűrzavart
Összefoglalva: az „imádni” szó magyar története nem dönti el a bálványkérdést. A „proszküneo” meghajlást jelenthet, de nem minden meghajlás bűn. A „latreuó” kultikus szolgálatot jelent, de nem minden tárgy körüli liturgikus cselekmény latria. A Tízparancsolat nem minden képet tilt, hanem a bálványképet és a más isteneknek adott kultuszt. Tertullianus nem a te modern antikatolikus képromboló rendszered tanúja. Jehova Tanúi képelutasítása nem apostoli mérce.
A katolikus Egyház nem képeknek szolgál, hanem Istent imádja. A képeket nem isteníti, hanem viszonylagos tisztelettel kezeli az ábrázoltra tekintettel. A szentmise nem képeknek szóló áldozat. A körmenet nem bálványhordozás. A himnusz nem festéknek éneklés. A feszület tisztelete nem fadarabkultusz. A szentkép előtti ima nem pigmenthez intézett könyörgés.
Te mindezt újra és újra összekevered, majd kijelented, hogy „ténymegállapítás”. Nem, ez nem ténymegállapítás. Ez egy előre eldöntött, antikatolikus értelmezés, amely minden látható katolikus jelet bálványnak nevez, és aztán büszkén megállapítja, hogy bálványt talált. Ez olyan, mintha valaki előbb bekormozná az ablakot, majd diadalmasan közölné, hogy kint sötét van.
A kiinduló kérdés továbbra is egyszerű: a katolikus képtisztelet bálványimádás-e?"
Azt kellene tisztázni, hogy a Róma Főpapja által vezetett egyház tévtanítói mit értenek az imádni, imádás kifejezés alatt. Az imádni magyar szavunkat ugyanis vallási szövegben először a halotti beszédben lehet felfedezni. Annak eredete és jelentése nem azt jelenti, amit a tiltó parancsban
előforduló két görög kifejezés a προσκυνέω(proszküneo) és a προσκυνέω(proszküneo) magába foglal.
Én csak annyit tudok mondani, hogy a proszküneo kifejezés előrehajlást ,meghajlást jelent, amelynek
vannak fokozatai. Ábrahám például az arcára borulta az Istenek Istene előtt, amikor az megjelent neki.
De földig megahajolt Khét fiai és a népük előtt is.
A cselekmény amit a proszküneo görög kifejezés jelent tehát nem lett megtiltva az embernek,abban az esetben, ha azt az Istenek Istene előtt, illetve az Istenek Istenének égi követei(anygalai) előtt , vagy
az emberek közül azt fejedelmek, királyok előtt gyakorolták.
Elelnben Isten parancsa megtiltotta ugyanezt a cselekményt képek, szobrok, kegytárgyak előtt gyakorolni. Nos ez az a cselekmény,amit a Róma főpapja által vezetett egyházban gyakorolnak bizonyítottan a 2. század óta. Enenk Tertulliánusz ,aki ehhez az egyházhoz tarozott 207-ig, a tanúbizonysága, aki elítélte a Róma püspöke vezetése alatt álló egyház eme cselekményét.
Hogy pontosan mit jelent az imádni szavunk ,amire a Róma főpapja által vezetett egyház tanítói hivatkoznak, hogy ők nem imádják a képeket, szobrokat, tárgyakat, azt én nem tudhatom. csak annyit tudok, hogy a nyelvszakértők szerint eredetileg a régmúltban varászlást, szellem verést jelentett.
Ellenben Istent elsősorban az érdekli, hogy meghajolnak-e vagy nem a Róma Főpapja által vezetett
egyház tagjai a mindenkori Főpap utasítására képek, szobrok és tárgyak előtt.
Erre pedig minden épeszű ember tudja a választ. Igen a Róma Főpapja által vezetett egyház Főpapjai, püspökei, bíborosai, ésrsekei , papjai egytől egyig meghajolnak a képek, szobrok és tárgyak előtt, amely tárgyakat kimondottan erre a célra készítteték maguknak.
Az nem érdekli az Istenek Istenét, hogy ezek az emberek mivel indokolják bűnüket.
A másik kérdés a tiltó parancs második részére vonatkozik, mégpedig arra, hogy szolgálnak-e a Római Főpap vezette egyház tagjai Főpapjuk utasítására ezeknek a képeknek szobroknak, olyan cselekmény által,amely által csak az Élő Istennek és az istenek közül is csak a Felkent Istennek, az Istenek Istenének lehet szolgálni.
A kérdés tehát az, ha leborulva beszélnek-e a képek és szobrok előtt, könyörögve, esedezve , illetve, ha helyeznek-e el áldozatot ott, ahol ezek a képek szobrok el vannak helyezve, illetve ha felemelve hordozzák-e ezeket a képeket szobrokat, miközben himnuszokat énekelnek.
A ténymegállapítás szerint egyértelmű, hogy mindezen cselekmények ygakorlása kötelezően elő van írva a Róma Főpapja által vezetett egyházban.
Ez pedig azt bizonyítja, hogy a Róma Főpapja akaratából az általa vezetette házban tudatosan bosszantják az Istenek Istenét azzal, hogy megsértik a Tíz parancsolat első parancsolatát,
Ami így hangzik: Meg hajolj azok előtt, és ne is szolgálj azoknak!
Ami jehova tanúit illeti, továbbra is fenntartom azon álláspontomat, hogy ők nem is hajolnak meg képek, szobrok, kegytárgyak előtt, sőt ilyen tárgyakat nem is készíttetnek.
1. Először is döntsd el, kit cáfolsz: Rómát, a Szentháromságot, a magyar etimológiát vagy a saját szóárnyékaidat
Kezdjük azzal, hogy a válaszod most már egyszerre akar szentháromságtani vádirat, magyar etimológiai előadás, katolikusellenes kiáltvány, eucharisztiaellenes gúnyirat, Jehova Tanúi-mentőbeszéd és vitrin-szolgálati stand-up lenni. Ez látványos, csak éppen úgy szétesik, mint egy rosszul összerakott búcsús bódé viharban.
A kiinduló kérdés továbbra is egyszerű: a katolikus képtisztelet bálványimádás-e? Te erre már sokadik alkalommal nem bizonyítást adsz, hanem címkéket: „Róma Főpapja”, „bálvány”, „vimádás”, „démonok”, „császári istenmodell”, „álszentek”, „bolti ostya”. Ezek a szavak hangulatot keltenek, de nem bizonyítanak. Az érvelésed módszere változatlan: előbb meghatározod a katolikus gyakorlatot bálványimádásként, aztán felháborodsz, hogy bálványimádás. Ez nem logika, hanem körbefutó vádirat.
A katolikus álláspont viszont világos: az imádás egyedül Istent illeti; a szentek tisztelete nem istenítés; a képek tisztelete nem a tárgy anyagában végződik, hanem az ábrázoltra irányul; a bálványimádás halálos bűn. Te ezt nem cáfolod, hanem átfested. A katolikus „tisztelet” szóból nálad „bálványszolgálat” lesz, a „szent jelből” „démoni tárgy”, az „oltárból” „Sátán asztala”, az „Eucharisztiából” „bolti ostya-varázslás”. Ez erős színpad, gyenge teológia.
2. Az „Istenek Istene” nem henoteista főisten, hanem az egyetlen igaz Isten felségének bibliai címe
Azt mondod: Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes és az összes szent Istene „az Istenek Istene”, ezzel szemben a katolikus Egyház Istene egy római császárok által kitalált modell. Itt megint az a baj, hogy egy valóban bibliai kifejezést úgy kezelsz, mintha az a te henoteista képzelgésedet igazolná.
Az „Istenek Istene” kifejezés a Szentírásban nem azt jelenti, hogy sok valódi, önálló isten létezik, és ezek között van egy legfelsőbb isten, mint valami mennyei császár a kisebb istenek tanácsában. A bibliai monoteizmus szerint az Úr az egyetlen Teremtő, minden más úgynevezett „isten” vagy hamis bálvány, vagy angyali/égi hatalom, vagy emberi méltóság képletes megnevezése, de nem önálló isteni természetű lény az Úr mellett. „Én vagyok az Úr, és nincs más” — ez nem henoteista udvari etikett, hanem kizárólagos monoteizmus.
Tehát amikor a katolikus Egyház azt mondja, hogy csak egy Isten létezik, nem tagadja az „Istenek Istene” bibliai címét, hanem helyesen érti. Isten azért „istenek Istene”, mert minden hamis isten, minden állítólagos isteni hatalom, minden angyali és teremtményi méltóság fölött áll; nem azért, mert egy valódi istenfaj legmagasabb példánya volna. A te olvasatod itt veszélyesen közelebb áll egy vallási főisten-elmélethez, mint Ábrahám, Izsák és Jákob hitéhez.
A katolikus hit nem azért tagadja a sok isten létét, mert „római császárok törvénybe foglalták”, hanem mert a kinyilatkoztatás egésze ezt tanítja: egy Teremtő, egy Úr, egy végső isteni természet. A Szentháromság nem három isten, hanem az egyetlen Isten örök élete: Atya, Fiú és Szentlélek. Ezt te „császári istenmodellnek” nevezed, de ez csak azért hatásos, mert előbb karikatúrát csinálsz belőle.
3. A Szentháromság nem „három tagra felosztott isten”, hanem egy isteni természet három személyben
Azt írod, hogy a katolikus Egyház istene egy római császárok által kitalált modell, amelyben „az isten három tagra van felosztva”. Ebből látszik, hogy még mindig nem a Szentháromság tanát cáfolod, hanem annak egy durva félreértését. A katolikus tanítás nem azt mondja, hogy Isten három részre van darabolva. Nem azt mondja, hogy az isteni lény három tagból áll. Nem azt mondja, hogy három isten össze van kötve egy mennyei szerkezetben. Nem azt mondja, hogy az Atya egyharmad Isten, a Fiú egyharmad Isten, a Szentlélek egyharmad Isten.
A Szentháromság tana szerint egyetlen isteni természet van, és ebben az egyetlen isteni természetben három valóságos személy: Atya, Fiú és Szentlélek. Az Atya Isten, a Fiú Isten, a Szentlélek Isten, de nem három isten, hanem egy Isten. Ez misztérium, de nem ellentmondás. A személy és természet közti különbségtétel nem római császári barkácsolás, hanem a keresztény hit szükséges fogalmi tisztázása az apostoli kinyilatkoztatás alapján.
Az Újszövetség nem hagyja nyugton az egyszerű unitárius kényelmet: az Atya Isten, a Fiú isteni méltósággal bír, teremtői, megváltói és ítélői szerepben jelenik meg, a Szentlélek isteni módon cselekszik, és mindez nem három isten tanítása, hanem az egyetlen Isten belső életének feltárulása. Te ezt „császári modellnek” nevezed, mert így könnyebb elintézni. De a gúny nem cáfolat. A „háromtagú isten” kifejezésed olyan, mintha valaki az atomfizikát ólomkatonák összeillesztéseként magyarázná: látványosan félreértett, de legalább hangos.
4. A háromarcú ábrázolások nem a Szentháromság dogmája, hanem problematikus képi próbálkozások
Felhozod, hogy a 18. századig a katolikus Egyház „három arccal” ábrázolta az istent, majd később „három személyes istenről kezdett mesélni”. Ez történetileg és dogmatikailag is összekevert állítás. A háromarcú vagy háromfejű Szentháromság-ábrázolások valóban előfordultak a keresztény művészetben, és éppen azért váltak problematikussá, mert könnyen félreérthetőek voltak. Nem ezek alkotják a katolikus dogmát. A katolikus hit mércéje nem egy-egy rosszul sikerült ikonográfiai forma, hanem a hitvallás és az Egyház tanítása.
Nem a 18. században „váltottak át” három személyre. A három személyről szóló tanítás a keresztény dogmatika alapja jóval korábban: a niceai és konstantinápolyi hitvallásban, az egyházatyák teológiájában, a liturgikus hitvallásban, a keresztelési formulában, a doxológiákban. A háromarcú képi ábrázolás nem a dogma forrása, hanem legfeljebb annak egyik félreérthető vizuális kísérlete, amelyet éppen az Egyház józanabb ítélete korlátozott vagy elvetett.
Ebből tehát nem az következik, hogy a katolikus Isten „nem létezik”, hanem az, hogy a láthatatlan isteni misztérium képi megjelenítésében óvatosság kell. Krisztus emberi természete ábrázolható, mert az Ige testté lett. Az isteni természet önmagában nem festhető le. Ez katolikus alapelv. Te viszont úgy teszel, mintha egy rossz ábrázolás cáfolná a Szentháromságot. Ez olyan, mintha egy rossz térkép alapján kijelentenéd, hogy a földrajz hamis tudomány.
5. Az „imádni” szó etimológiájával nem fogod megsemmisíteni a keresztény istentiszteletet
Most jön a kedvenc etimológiai füstgéped: az „imádni” szó eredete bizonytalan, pogány varázsláshoz, szemmel veréshez kapcsolódhat, tehát ha a katolikus fordításban ez szerepel, akkor máris megtévesztés, sőt az Isten gyalázása. Ez az érvelésed tankönyvi példája az etimológiai tévkövetkeztetésnek.
A szavak jelentése nem azonos a feltételezett ősi eredetükkel. Ha így volna, a modern nyelv használhatatlan volna. A „pogány” eredetű vagy nem keresztény előéletű szavak százai kerültek be keresztény használatba, és új, keresztény jelentéstartalommal telítődtek. A „templom”, „oltár”, „püspök”, „pap”, „ünnep”, „áldozat” és rengeteg más szó története sem úgy működik, hogy ha valaha más közegben is használták, akkor ma keresztényként tilos volna. A nyelv nem múzeumi formalinban tárolt őslény. A jelentés változik, és a keresztény használat megszentelheti, átértelmezheti, pontosíthatja a kifejezéseket.
Az „imádni” magyar keresztény használatban nem azt jelenti, hogy „szemmel verni Istent”. Ezt még leírni is komikus. Amikor egy magyar keresztény azt mondja, hogy Istent imádja, nem arra gondol, hogy varázslást végez rajta, hanem arra, hogy Istennek adja a legfőbb vallási hódolatot, dicsőítést, imádságot és szolgálatot. A szavak aktuális jelentése és egyházi használata dönt, nem az, hogy te az etimológiai pincében találtál egy régi rozsdás jelentésdarabot, és most azzal akarod fejbe verni a teljes magyar keresztény nyelvet.
6. A Halotti Beszéd éppen ellened tanúskodik: az „imádkozunk” már keresztény imanyelvben szerepel
Felhozod a Halotti Beszédet: „wimagguc uromc ij ten kegilmet ez lelic ert”, és új magyarul: „imádkozunk Urunk Isten kegyelmet e lélekért.” Észre sem veszed, hogy ez nem téged igazol, hanem téged cáfol. A Halotti Beszédben a szó nem pogány szemmel verésként áll, hanem keresztény imádságként: Isten kegyelmét kérik a lélekért. Vagyis már a legrégebbi magyar nyelvemlék keresztény kontextusban használja ezt a szót.
Tehát az, hogy a szó őstörténetileg esetleg varázslásos háttérből fejlődött, semmit nem változtat azon, hogy a magyar keresztény nyelvben régóta imádságot, Istenhez fordulást, istentiszteletet jelent. Ha minden szó eredeti, pogány vagy bizonytalan előtörténete miatt el kellene vetnünk a későbbi keresztény jelentést, akkor nagyjából kiüríthetnénk a teljes vallási szókincsünket, és ott állnánk makogva, miközben te diadalmasan lobogtatnád az etimológiai szótárt.
Az etimológia érdekes lehet, de nem dogmatikai döntőbíró. A kérdés nem az, hogy az „imádni” szó milyen ősi úton jött létre, hanem az, hogy a magyar keresztény használatban mit jelent. És abban nem „vimádolni”, nem „szemmel verni”, nem „varázsolni”, hanem Istennek kijáró legfőbb vallási hódolatot adni.
7. A görög „proszküneo” és „latreuó” különbségét nem tagadjuk, hanem éppen mi vesszük komolyan
Azt írod, hogy az isteni parancsban Jézus is azt idézi: az Úr nevét viselő Istent a meghajlás általi tisztelet és a szolgálat illeti meg; „semmiféle imádásról” nincs szó. Itt megint a magyar szón lovagolsz, miközben a bibliai fogalomról lecsúszol. A „proszküneo” jelenthet meghajlást, hódolatot, imádó leborulást; a „latreuó” kultikus szolgálatot jelent. A magyar „imádni” sokszor összefoglalóan adja vissza azt a vallási hódolatot, amely a Teremtőt illeti. Ez nem ördögi csere, hanem fordítási és teológiai összefoglalás.
A katolikus teológia pontosan megkülönbözteti az Istennek járó imádást, a szenteknek adható tiszteletet és a képek viszonylagos tiszteletét. Nem mossa össze a „proszküneo” minden előfordulását a „latreuóval”. Éppen ellenkezőleg: azt mondja, hogy a latria, az Istennek járó imádó kultusz, egyedül Istent illeti. A szenteknek dulia, Máriának hyperdulia, a képeknek pedig csak az ábrázoltra átmenő viszonylagos tisztelet jár. Ezt nem azért találták ki, hogy elrejtsék Mózest, hanem azért, hogy pontosan elkerüljék azt az összemosást, amelyben te most nyakig ülsz.
A „ne imádd” fordítás nem azt jelenti, hogy „nyugodtan hajolj meg bálvány előtt, csak ne nevezd imádásnak”. A katolikus sem mondja ezt. A bálvány előtt meghajolni bálványimádó szándékkal bűn. A teremtménynek isteni kultuszt adni bűn. De ebből nem következik, hogy minden tiszteleti meghajlás, minden szentkép előtti ima, minden feszületcsók és minden ereklyetisztelet bálványimádás. A különbség nem a magyar szóban van elrejtve, hanem a te értelmezésedből hiányzik.
8. A „szolgálni” jó magyar szó, de nem jelenti azt, amit te minden tárgyi gesztusra ráhúzol
Azt mondod, hogy volt egy tökéletesen érthető magyar szavunk, a „szolgálni”, amely megfelel a „latreuó” fordításának. Igen, a „szolgálni” valóban fontos szó. Csakhogy te a „szolgálni” szót is úgy feszíted túl, hogy már minden mozdulat szolgálatnak minősül. Ha egy képet hordoznak, szolgálnak neki. Ha egy feszületet megtisztelnek, szolgálnak neki. Ha egy oltárra liturgikus tárgy kerül, már szolgálat. Ez a szóhasználatod annyira széles, hogy végül mindent elnyel.
A bibliai „latreuó” kultikus szolgálatot jelent: olyan vallási szolgálatot, amely isteni címzettnek jár. A katolikus nem ad ilyen szolgálatot képeknek. Nem áldoz képeknek. Nem mutat be misét szobroknak. Nem imádja az ereklyét. Nem szolgálja a feszületet istenként. A képekhez kapcsolódó tiszteleti gesztusok nem azonosak a tárgynak mint istennek adott kultikus szolgálattal.
Ha egy templomban megtisztítják az oltárt, nem az oltárnak szolgálnak mint istennek. Ha egy evangéliumos könyvet körmenetben visznek, nem papírnak szolgálnak. Ha a frigyládát vitték a leviták, nem faládának szolgáltak isteni kultuszban. Ha egy zászlót visznek ünnepélyesen, nem textilt szolgálnak. A tárgy körüli rend, gondozás, hordozás, tiszteleti gesztus nem automatikusan „latreuó”. Ez az a különbség, amelyet te látványosan nem akarsz látni.
9. A kérdésedre a válasz: képek előtt bálványimádó módon nem, keresztény viszonylagos tisztelettel igen
Azt mondod, a kérdés az, lehet-e a Róma Főpapja által szenteknek nyilvánított képek és szobrok előtt meghajolni, leborulni, illetve lehet-e azoknak bármilyen cselekmény által szolgálni. A válasz: bálványimádó módon nem lehet; isteni kultuszt adva nem lehet; a tárgyat Isten helyére állítva nem lehet; a képet kegyelemforrásnak vagy isteni személynek tekintve nem lehet. Ebben nincs vita.
De keresztény értelemben, viszonylagos tisztelettel, az ábrázoltra irányítva a tiszteletet, a tárgyat nem istenítve, igen, lehet. A katolikus nem „szolgál” a képnek latria értelemben. A katolikus tiszteli azt, akit a kép jelez. A feszület előtt térdelve Krisztust imádja, nem a fát. Mária képe előtt nem istennőt imád, hanem Isten Anyját tiszteli, és közbenjárását kéri. Egy szent képe előtt nem képet szolgál, hanem Isten kegyelmének győzelmét tiszteli az adott szentben.
Te ezt nem fogadod el, mert a rendszeredben minden külső gesztus tárgyimádás. De ez a te rendszered, nem a Biblia szükségszerű értelme. A Szentírásban is vannak szent helyek, szent tárgyak, szent gesztusok, leborulások, meghajlások, imairányok, oltárok, ládák, edények, ruhák, tömjén. Ezek nem automatikusan bálványok. A kérdés a címzett és a jelentés. A katolikus képtiszteletben a címzett nem a tárgy, hanem az ábrázolt személy, végső soron Isten.
10. A „halálbüntetés terhe mellett képtiszteletre kötelezés” történeti bunkósbot, nem teológiai bizonyítás
Azt állítod, hogy a katolikus Egyház halálbüntetés terhe mellett kötelezte tagjait és másokat, hogy képek előtt meghajoljanak, leboruljanak, megcsókolják azokat. Ezzel több dolgot keversz össze: ikonoklaszta vitákat, középkori eretnekségi pereket, világi államhatalmat, valláspolitikai kényszert, az inkvizíciót, és az Egyház képtanítását. Nem minden történeti kényszer helyes. Nem minden középkori büntetőgyakorlat védhető. De ebből nem következik, hogy a képtisztelet maga bálványimádás.
Egy visszaélés nem cáfolja az elvet. Ha egy uralkodó erőszakosan kényszerítette volna a hitvallást, abból nem következne, hogy a hitvallás hamis. Ha valakit igazságtalanul büntettek, abból nem következik, hogy minden tanítás, amelynek nevében eljártak, hamis. A bűnös kényszerítés erkölcsi kérdés; a képtisztelet dogmatikai megengedettsége külön kérdés.
Te azért kevered össze őket, mert a teológiai érved gyenge, ezért történelmi füsttel próbálod kitölteni a réseket. De a füst nem tartja meg a boltozatot. Attól, hogy a történelemben voltak súlyos bűnök, a katolikus képtisztelet még nem válik bálványimádássá.
11. A „vimádolni” és az Eucharisztia gúnyolása nem érv, hanem szentségellenes karikatúra
Azt írod, hogy a katolikus papok „vimádolni” szoktak, amikor szerintük a „bolti ostyát” Jézus testévé, a fehér bort Jézus vérévé változtatják. Itt a gúny erős, a teológiai értés gyenge. A katolikus tanítás nem azt mondja, hogy a pap magánerejével, varázsigével, pogány szemmel veréssel vagy mágikus technikával átalakít egy bolti terméket. Azt tanítja, hogy Krisztus rendelése és ígérete alapján, az Egyház szolgálatában, a Szentlélek erejében történik a szentségi átváltozás. A cselekvő végső soron Krisztus, nem a pap mint varázsló.
A kenyér és bor használata nem pogány trükk, hanem Krisztus saját rendelése. Az utolsó vacsorán nem azt mondta: „ez csak emlékeztető termék, amelyhez semmi valóságos közöm nincs”, hanem azt: „ez az én testem”, „ez az én vérem”. A katolikus Egyház ezt veszi komolyan. Te pedig „bolti ostyázással” és „vimádolással” próbálod nevetségessé tenni. Csakhogy a gúny nem cáfolja Krisztus szavait.
Az Eucharisztia nem bálványáldozat, mert nem teremtménynek szól. Nem a kenyérnek, nem a bornak, nem képeknek, nem szobroknak, nem pápáknak. Az Eucharisztia Krisztus áldozatának szentségi jelenléte, az Atyának irányítva. Ha ezt nem fogadod el, mondd ki, hogy az Eucharisztia tanát tagadod. De ne tégy úgy, mintha egy etimológiai bohócsipkával már meg is cáfoltad volna.
12. A „Róma mást beszél és mást cselekszik” állításod továbbra is bizonyítatlan
Fenntartod, hogy a katolikus Egyház mást beszél és mást cselekszik. De továbbra sem bizonyítod. Az Egyház azt mondja: Istent imádjuk. A mise imái Istenhez szólnak. A keresztény hitvallás Istenhez irányul. A szentek tisztelete Isten dicsőségére történik. A képek tisztelete az ábrázoltra mutat. A pap nem szobornak áldoz, hanem az Atyának Krisztusban. Az Egyház nem azt tanítja, hogy a képek istenek, hanem azt, hogy szent jelek.
Te erre azt mondod: nem, valójában bálványoknak szolgálnak. Miért? Mert képek vannak, térdhajtás van, csók van, tömjén van, tisztelet van. De ez kevés. A külső gesztus nem bizonyítja a végső kultikus címzettet. A katolikus hívő szándéka, a liturgia szövege, a dogmatikai tanítás és a teológiai megkülönböztetés mind azt mutatja: nem a tárgy az Isten.
Te ezt egyszerűen figyelmen kívül hagyod, mert a vádad csak akkor működik, ha a katolikusokat nem hagyod saját hitük szerint beszélni. Előbb beléjük adod a tárgyimádást, majd elítéled őket tárgyimádásért. Ez kényelmes, de hamis.
13. Jehova Tanúi védelme és a „vitrin szolgálat” megjegyzésed akaratlanul is a katolikus különbségtételt igazolja
Azt írod Jehova Tanúi védelmében, hogy ők nem készítenek képeket, szobrokat és kegytárgyakat meghajlás vagy szolgálat céljából, de a „vitrin szolgálatuk” aggodalomra adhat okot, mert naponta mozgatják, hordozzák és őrt állnak mellette. Érdekes módon itt majdnem rájössz valamire, csak az utolsó pillanatban visszafordulsz.
Ha egy Jehova Tanúja mozgat egy vitrint, őrt áll mellette, gondozza, hordozza, még nem szolgálja azt vallási-kultikus értelemben mint istent. Ezt te is érzed, ezért mondod, hogy nem hajolnak meg előtte. De az alapelv már itt megjelenik: egy tárgy mozgatása, őrzése, gondozása, vallási célú használata önmagában nem jelent isteni szolgálatot a tárgynak. Pontosan ezt mondjuk mi is a liturgikus tárgyakról, képekről, keresztről, ereklyékről.
Tehát a vitrinpéldád véletlenül ellened dolgozik. Ha a tárgy körüli tevékenység önmagában „latreuó” lenne, akkor a vitrin is bajban volna. Ha viszont nem az, mert a jelentés, a szándék és a címzett számít, akkor ugyanezt az elvet a katolikus liturgikus tárgyakra is alkalmazni kell. Nem lehet az, hogy Jehova Tanúinál a tárgy körüli aktivitás még ártatlan szervezeti munka, katolikusoknál pedig már démoni bálványszolgálat. Ez kettős mérce, nem exegézis.
14. Szent tárgyakat valóban Isten szentel meg — de Isten emberi szolgálat által is elkülönít szent használatra
Azt mondod, hogy ezek a képek és szobrok, tárgyak nem szentek, mert megszentelni csak Isten képes bármit is. Ebben a mondatban van egy igaz mag: minden szentség forrása Isten. De megint rossz következtetést vonsz le belőle. A Szentírásban Isten embereken keresztül is szentel, elkülönít, felszentel, áldásra rendel. Mózes felszenteli a szent sátrat, az oltárt, az edényeket, a papokat. Az ószövetségi kultuszban vannak szent ruhák, szent edények, szent olaj, szent helyek, szent idők. Ezeket nem azért nevezik szentnek, mert önálló istenek, hanem mert Isten szolgálatára vannak elkülönítve.
A katolikus áldás sem azt jelenti, hogy a tárgy istenné válik. Nem azt jelenti, hogy a festékben vagy fémben személyes isteni erő lakik. Azt jelenti, hogy a tárgyat szent használatra rendelik: emlékeztetésre, imádságos figyelemre, liturgikus méltóságra, Krisztusra és szentjeire való utalásra. A szentelt tárgy nem bálvány, hanem elkülönített jel.
A te állításod, hogy Isten „biztosan nem fogja megszentelni” az ilyen tárgyakat, ismét csak abból indul ki, hogy ezek eleve bálványok. De ez a bizonyítandó állítás. Ha a kereszt Krisztusra mutató jel, ha a szentkép az ábrázoltra irányít, ha az ereklye Isten kegyelmének történeti tanúja, akkor nincs ok azt állítani, hogy Isten minden ilyen szent használatot gyűlöl. Ezt te állítod, nem a Szentírás.
15. Az „utálatos bálvány” címke megint csak előrehozott ítélet
Azt mondod, hogy ami Róma főpapjai szerint szent, az Isten szerint utálatos bálvány, mert arra a célra készült, hogy meghajoljanak előtte, leboruljanak és szolgáljanak neki. Itt ismét összekevered a katolikus célt a te antikatolikus leírásoddal. A katolikus kép nem azért készül, hogy istenként szolgálják. Nem azért készül, hogy a tárgy legyen a vallási végpont. Nem azért készül, hogy az anyag kapjon isteni kultuszt. Azért készül, hogy Krisztusra, Máriára, a szentekre, az üdvtörténetre, a keresztáldozatra, a feltámadásra, Isten kegyelmének győzelmére emlékeztessen.
A meghajlás vagy csók ebben az esetben nem a tárgy istenítése, hanem tiszteleti jel az ábrázoltra tekintettel. A szolgálat pedig nem latria a tárgynak, hanem Isten szolgálata a liturgia és áhítat rendjében. Ha valaki ezt eltorzítja és valóban tárgyat imád, az babonás visszaélés. De a visszaélés nem azonos a katolikus tanítással.
A te módszered olyan, mintha valaki a Bibliát azért nevezné bálványnak, mert egyesek babonásan használhatják; a templomot azért pogánynak, mert valaki rosszul érti; az imádságot azért varázslásnak, mert valaki mágikus módon mondja; a prédikációt azért manipulációnak, mert valaki visszaél vele. Ez nem igazságkeresés, hanem mindent elsöprő gyanúsítás.
16. Zárás: nem az „imádni” szó eredete dönt, hanem a hit tartalma és a kultusz címzettje
Összefoglalva: az „Istenek Istene” nem sok valódi isten közötti főisten, hanem az egyetlen igaz Isten felségének bibliai megnevezése. A Szentháromság nem császári találmány, nem háromtagú isten, nem háromarcú szörnyeteg, hanem az egyetlen Isten belső életének keresztény hitvallása. Az „imádni” szó etimológiája nem jelenti azt, hogy a magyar keresztények Istent „szemmel verik”. A Halotti Beszéd maga mutatja, hogy a szó keresztény imádságnyelvben él. A „proszküneo” és „latreuó” különbsége valós, de nem támogatja a te minden képre kiterjesztett bálványvádadat.
A katolikus képtisztelet nem tárgyimádás. A szent tárgy nem isten. A kép nem kegyelemforrás önmagában. A kereszt nem fadarabkultusz. A szentmise nem bolti ostya-varázslás. Az ereklye nem bálvány. A szentkép nem démoni csapda. A katolikus tisztelet rendje világos: Istennek imádás; a szenteknek tisztelet; a képeknek csak az ábrázoltra átmenő, viszonylagos tisztelet.
Te ezzel szemben újra és újra ugyanazt csinálod: etimológiával riogatsz, császárokat emlegetsz, Szentháromságot karikírozol, képeket bálványnak nevezel, és minden katolikus mozdulat mögé démoni tartalmat képzelsz. Ez nem bibliai tisztánlátás, hanem antikatolikus rögeszme szótári, történeti és apokaliptikus díszletekkel. A vádad azért nem áll meg, mert nem tudod bizonyítani a döntő pontot: hogy a katolikus hívő a tárgyat teszi Isten helyére. Amíg ezt nem bizonyítod, addig minden „Róma Főpapja”, „vimádás”, „bálvány” és „utálatosság” csak hangos díszlet egy üres színpadon.
Azt állítod, hogy Isten a bálványoknak szolgáló papokat, püspököket és pápákat kiszolgáltatja a démonoknak. Ha valóban bálványokat szolgálnának, akkor a bűn súlyos volna. De megint ott a régi, el nem végzett munka: előbb bizonyítanod kellene, hogy bálványokat szolgálnak. Ezt nem lehet azzal megoldani, hogy a katolikus szentképet egyszerűen bálványnak nevezed."
Kezdjük azzal, hogy ezek a képek és szobrok, tárgyak nem szentek.
Megszentelni csak az Isten képes bármit is.
Az az Isten,aki megtiltotta képek és szobrok, tárgyak arra a célra való készítését, hogy azok előtt meghajoljanak, léboruljanak, biztosan nem fogja ezeket meg szentelni.
Ezért nyilvánítják azokat szenteknek Róma mindenkori főpapjai, illetve azt hazudják azokról, hogy szentek.
Ellenben az Istenek Istene utálattal tekint Róma mindenkori főpapjaira és az általuk szentté nyilvánított képekre és szobrokra, tárgyakra.
Ami tehát Róma mindenkori főpapjai szerint szent, az az Istenek Istene szerint utálatos bálvány,hisz arra a célra készült, hogy azok előtt meghajoljanak, leboruljanak és szolgájanak azoknak.
Azzal nyitsz, hogy „a Róma Főpapja által vezetett egyházban mindig mást tesznek, mint amit mondanak”. Ez jól csengő vádbeszéd, de bizonyítéknak annyi, mint füstnek a zsebben. A katolikus Egyház azt mondja, hogy egyedül Istent illeti az imádás; és ezt is teszi. Azt mondja, hogy a szentek tisztelete nem istenítés; és ezt is teszi. "
Kezdjük azzal, hogy ki is a Róma Főappja által vezetett egyház Istene.
Ábrahám, Izsák , Jákób, Mózes és az Isten összes szentjeinek az Istene az Istenek Istene.
Ezzel ellentétben a Róma Főpapja által vezetett egyház istene egy a római császárok által kiképzelgett
istenmodell, amelyben az isten három tagra van felosztva. A 18. századig ezt a háromtagú istent három arccal ábrázolták a Róma Főpapja által vezetett egyházban. Majd a 18. században átváltottak és három személyes istenről kezdtek mesélni.
AAz Istenek Istene létezését ellenben tagadják, mivel szerintük csak egy isten létezik, amit a római császárok foglaltak törvénybe. ha pedig csak egy isten létezik, akkor nem lehet egyetlen isten sem az istenek istene.
Amikor hát a H.N. Adventsita egyház tanítói azt mondják, hogy Isten illetű egyedül az imádás,
akkor nem az Istenek Istenét értik az Isten kifejezés alatt, hanem a saját, a római császárok által kiképzelgett és létrehozott istenmodellt, ami csak a császári Ediktum szerint létező isten, a valóságban nem létezik ilyen isten.
Az imádni kifejezésben is benne van a megtévesztés. Az Isteni parancs szerint,amit az ember fia Jézus a Sátánnak is idézett az Úr nevet is viselő Istent a meghajlás általi tisztelet(proszküneo) és a szolgálat(latreuo) illeti meg. Semmiféle imádásról nem szól az isteni parancsolat.
Az imád szó eredetileg vallásos, sőt, a pogány korból származó fogalmakhoz kapcsolódik. Mai formájában és jelentésében a nyelvészek szerint egy összetett fejlődés eredménye.
Etimológiai gyökerek:A szó eredete bizonytalan. A legfőbb elmélet szerint egy finnugor kori tőből (mint a zürjénben használt von(dzsalmi), azaz „szemmel ver” vagy varázslással kapcsolatos szó) származik, amelyre a -d gyakorító képző került. A szóeleji v eltűnésére példa az ibolya vagy a Vigmánd helynév mai Igmánd alakja. Az ~ tehát eredetileg pogány varázslással kapcsolatos fogalmat jelölt, s a kereszténység felvétele után, bonyolult jelentésfejlődéssel nyerte el mai értelmét.
Jelentésváltozás: Pogány varázslásokhoz kapcsolódó fogalomból a kereszténység felvétele után vált a magasabb szellemi erők tiszteletének kifejezőjévé. Ezután alakult ki az „istenként tisztel, mély tiszteletben részesít” jelentés, amelyből a későbbiekben az átvitt „rajong valakiért, nagyon szeret” mindennapi kifejezés is megszületett
Tehát volt egy mindenki számára tökéletesen érthető magyar szavunk a "szolgálni", ami pontosan megfelel a Isten parancsában lévő latreuo kifejezés maygar nyelvű fordításának. Ennek ellenér a Róma Főpapja által vezetett egyház bibliafordítói az Istenek Istenétől származó egyértelmű parancsba beemeltek egy pogány eredetű kétes jelentésű, valamikor varázslás, szemmelverés cselekményét kifejező szót. Így a magyar olvasó soha az életben nem tuja meg, hogy az Isten parancsában a latreuo kifejezés azt jelenti, hogy szolgálni az urat, és nem szemmel verni az Urat, amit az imádni szavunk eredetileg magában rejt.
A kérdés, ha lehet-e a Róma Főpapja által szenteknek nyilvánított képek és szobrok előtt meghajolni, leborulni, illetve lehet-e azoknak bármilyen cselekedet által szolgálni.
Isten egyértelmű parancs azt mondja, hogy nem lehet képek, szobrok, tárgyak előtt meghajolni, leborulni, sőt szolgálni sem lehet azoknak.
Ennek ellenére a Róma Főpapja által vezetett egyház halálbüntetés terhe mellett törvény által kötelezte a tagjait ás másokat, hogy meghajoljanak , leboruljanak a képek, szobrok és kegytárgyak előtt,megcsókolják azokat, kimutatva ez által a hódolatukat, és tiszteletüket ezek irányába.
Majd megszegve az Úr Isten egyértelmű parancsát szolgálnak is ezeknek a képeknek, szobroknak, tárgyaknak, azáltal, hogy könyörögnek hozzájuk, füstülögnek előttük, áldozatokat tesznek eléjük.
Vimádolni is szoktak a Róma Főpapja által vezetett egyház papjai,amikor állításuk szerint a bolti ostyát Jézus testévé változtatják, és a fehér bort Jézus vérévé változtatják.
Továbra is fenntartom hát állításomat, miszerint a Róma Főpapja által vezetett egyház másat beszél, és másat cselekszik.
Amikor azt állítja, hogy az Istent imádja, akkor az Istenek Istenét gyalázza, mert az Istenek Istene megtiltotta a vimádást azaz a varázslást.
A Halotti Beszédben (1195 körül) tűnik fel először a "wimagguc uromc ij ten kegilmet ez lelic ert"
Új magyarra fordítva: "imádkozunk Urunk Isten kegyelmet e lélekért."
Jehova tanúi védelmében szeretném megemlíteni, hogy ők nem követik a Róma Főpapja és egyháza példáját és nem készítenek képeket ,szobrokat, kegytárgyakat azzal a céllal, hogy meghajoljanak, leborulajanak előttük és szolgáljanak azoknak.
Ellenben a vitrin szolgálatuk aggodalomra adhat okot.
Habár nem hajolnak meg vitrin előtt, de naponta mozgatják, hordozzák, őrt állnak mellette.
1. A „mást mondtok, mint amit tesztek” vádad csak akkor működik, ha előbb hamisan írod le, mit teszünk
Azzal nyitsz, hogy „a Róma Főpapja által vezetett egyházban mindig mást tesznek, mint amit mondanak”. Ez jól csengő vádbeszéd, de bizonyítéknak annyi, mint füstnek a zsebben. A katolikus Egyház azt mondja, hogy egyedül Istent illeti az imádás; és ezt is teszi. Azt mondja, hogy a szentek tisztelete nem istenítés; és ezt is teszi. Azt mondja, hogy a képnek adott tisztelet nem a fában, kőben, festékben, fémben végződik, hanem az ábrázoltra irányul; és ezt is teszi.
Te viszont nem ezt cáfolod. Te előbb átnevezed a katolikus képet „bálványnak”, a tiszteletet „bálványszolgálatnak”, az oltárt „démonok asztalának”, a misét „bálványáldozatnak”, majd diadalmasan kijelented: lám, bálványimádók vagytok. Ez nem érvelés, hanem címkeragasztás. Ha egy orvost hóhérnak nevezel, attól még nem bizonyítottad, hogy gyilkol. Ha egy oltárt démonasztalnak nevezel, attól még nem bizonyítottad, hogy démonnak áldoznak rajta.
A vita pontja tehát nem az, hogy Isten elítéli-e a bálványimádást. Elítéli. A katolikus Egyház is elítéli. A kérdés az, hogy a katolikus liturgia és képtisztelet valóban bálványimádás-e. Ezt pedig nem bizonyítottad. Csak újra és újra kijelented, mintha a hangerő pótolná a gondolatot.
2. A démonoknak való „kiszolgáltatás” vádja nem következik a képtiszteletből
Azt állítod, hogy Isten a bálványoknak szolgáló papokat, püspököket és pápákat kiszolgáltatja a démonoknak. Ha valóban bálványokat szolgálnának, akkor a bűn súlyos volna. De megint ott a régi, el nem végzett munka: előbb bizonyítanod kellene, hogy bálványokat szolgálnak. Ezt nem lehet azzal megoldani, hogy a katolikus szentképet egyszerűen bálványnak nevezed.
A katolikus pap nem Mária-szobornak mutat be áldozatot. Nem Szent Péter képének mutat be áldozatot. Nem ereklyének, nem feszületnek, nem gyertyának, nem oltárképnek mutat be áldozatot. A szentmise áldozata az Atyának irányul, Krisztus által, a Szentlélekben. Ez a katolikus tanítás. Ezt kellene cáfolnod, nem azt a karikatúrát, hogy a pap elővesz valami „bálványt” egy szekrényből, felteszi az asztalra, és annak áldoz.
A te állításod azért kényelmes, mert egyetlen mozdulattal démonizál mindent: képet, oltárt, misét, papságot, Egyházat. De a démonizálás nem bizonyítás. Ahol a katolikus teológia Istennek szóló áldozatról beszél, ott te „démonok asztalát” kiáltasz. Ez nem Pál apostol magyarázata, hanem Pál szavainak antikatolikus kisajátítása.
3. Az ördögűzők Krisztus erejével működnek, nem az „antikrisztus erejével”
Azt írod, hogy amikor a katolikus ördögűzőkről beszélek, bizonyára az „antikrisztus erejére” gondolok, mert Krisztus nem bízhatta erejét olyanokra, akik képek előtt meghajolnak. Ez megint előre legyártott ítélet. A katolikus ördögűzés nem mágikus mutatvány, nem démoni alku, nem színházi praktikázás, hanem Krisztus nevében végzett imádságos, egyházi cselekmény. Az Egyház nem a démonokkal cimborál, hanem Krisztus hatalmával szembeszáll velük.
A te logikád szerint, mivel a katolikusok képeket tisztelnek, ezért minden szentségi, liturgikus, lelkipásztori és ördögűző cselekményük eleve démoni. Ez ugyanaz a körforgás: előbb bálványimádónak bélyegzed őket, aztán ebből levezeted, hogy mindenük bálványimádó. Ezzel azonban nem bizonyítasz, csak újrafested ugyanazt a vádat.
Ha egy katolikus pap Krisztus nevét hívja segítségül a gonosz ellen, ha a Szentháromság nevében imádkozik, ha a kereszt jelét használja, ha a megszállott szabadulásáért könyörög, akkor ezt „antikrisztusi erőnek” nevezni nem bátorság, hanem vakmerő rágalom. Az antikrisztusi nem az, ami Krisztust Úrnak vallja, hanem az, ami Krisztus személyét, Egyházát és szentségi rendjét gyűlöletből démonizálja.
4. A Róma 1 nem a katolikus liturgiáról beszél, hanem a pogány bálványkultuszról
Most jön Pál apostol idézése a Római levél első fejezetéből. Pál valóban arról beszél, hogy a pogány világ az örökkévaló Isten dicsőségét felcserélte mulandó emberek, madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával. Valóban beszél arról, hogy a teremtményt tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett. Valóban beszél arról, hogy a bálványimádás erkölcsi romlással jár. Ebben nincs vita.
De a döntő kifejezés ott van a szövegben: „a Teremtő helyett”. Pál nem azt mondja, hogy minden kép, minden vallási jel, minden szent emlékeztető, minden Krisztusra mutató ábrázolás önmagában bálvány. Azt mondja, hogy a pogányok a Teremtőt lecserélték teremtményekre. A katolikus Egyház nem cseréli le a Teremtőt teremtményekre. Nem mondja, hogy Mária Isten. Nem mondja, hogy a szentek istenek. Nem mondja, hogy a kép teremtő. Nem mondja, hogy a szobor megváltó. Nem mondja, hogy az ereklye az Úr helyébe lép.
Tehát Pál szavai nem ellenünk szólnak, hanem ellened fordulnak, ha hamisan alkalmazod őket. Mert te Pál pogány bálványkultuszról szóló ítéletét ráhúzod arra az Egyházra, amely a Teremtőt imádja, Krisztust vallja, a Szentlelket hívja, és minden liturgikus cselekményét az egy igaz Istenre irányítja. Ez nem apostoli exegézis, hanem apostoli szöveg antikatolikus kalapácsként való használata.
5. Pál nem azt mondja: „akinek képe van, az elbukott”, hanem azt: „aki a teremtményt szolgálja a Teremtő helyett, az elbukott”
Az egész Róma 1-es hivatkozásod ezen csúszik el. Te úgy olvasod Pált, mintha azt mondaná: „ha valaki vallási képet használ, máris a démonoké.” De Pál ennél sokkal pontosabb. A bűn az, hogy az ember Isten dicsőségét felcseréli teremtményi képmásra, és a teremtményt szolgálja a Teremtő helyett. A hangsúly a felcserélésen van, az Istentől való elforduláson, a hamis kultuszon.
A katolikus képtiszteletben nincs ilyen felcserélés. A feszület nem Krisztus helyére kerül, hanem Krisztus keresztáldozatára mutat. A szentkép nem Isten helyére kerül, hanem Isten kegyelmének művét mutatja egy szentben. Az ereklye nem a feltámadt Krisztus helyére kerül, hanem a test megszentelhetőségére és a szentek közösségére emlékeztet. A kép nem Teremtő helyett tisztelt teremtmény, hanem a Teremtőre és az ő üdvözítő művére irányító jel.
Ha ezt te továbbra is bálványimádásnak nevezed, akkor egyszerűen nem veszed komolyan a „helyett” szót. Pedig Pál érvelésének gerince ez. A katolikus tisztelet nem Isten helyett van, hanem Istenre irányuló rendben. Ez a különbség akkora, mint a kereszt és az aranyborjú között.
6. A Róma 1 erkölcsi ítéletét nem használhatod kollektív rágalmazásra
Pál a pogány bálványimádás következményeiről beszél, és súlyos erkölcsi romlást ír le. Te ezt úgy idézed, mintha az egész katolikus papságra, püspökségre, pápaságra automatikusan rá lehetne olvasni. Ez nem exegézis, hanem rágalmi litánia.
Az erkölcsi bűnök valóságosak, az Egyházban is lehetnek bűnös emberek, papok, püspökök, sőt botrányok is. Ezt senki nem tagadja. De Pál szövegéből nem következik, hogy a katolikus Egyház liturgiája démoni, vagy hogy a képtisztelet miatt a papság egészében démonok szolgája volna. Ez olyan volna, mintha a korinthusiak botrányai alapján az egész apostoli Egyházat hamisnak neveznéd, vagy Péter tagadása alapján Krisztus választását cáfolnád.
A bűnös ember nem cáfolja a szentséget. A visszaélés nem cáfolja a tanítást. Az erkölcsi botrány nem bizonyítja, hogy a szentmise démonok asztala. Pál apostol ítélete súlyos, de nem a te céljaidra szabott antikatolikus gumibot.
7. Az „Isten oltárán nem képesek ezek a bálványok előtt leborulók” mondatod önmagától omlik össze
Azt állítod, hogy a képek előtt leborulók nem képesek Isten oltárán szolgálni. De ez az állítás megint azon függ, hogy valóban bálványok előtt borulnak-e le. Ha a kép bálvány, akkor igaz volna a következtetés. Ha viszont a kép nem bálvány, hanem Krisztusra vagy a szentekre mutató jel, akkor az egész vádad összeesik.
A katolikus pap az oltárnál nem a kép előtt áll mint áldozati címzett előtt, hanem az Atya előtt, Krisztus áldozatába kapcsolódva. A kép vagy feszület jelenléte nem változtatja meg az áldozat címzettjét. Ha egy templomban feszület van az oltár közelében, attól még a mise nem a feszületnek szól. Ha egy szent képe van a falon, attól még a mise nem annak a szentnek szól. Ez olyan egyszerű, hogy csak az tudja bonyolultnak látni, aki előbb eldöntötte, hogy mindent bálványnak fog nevezni.
A katolikus oltár nem bálványasztal. Az oltár Krisztusé, mert Krisztus a főpap, az áldozat és az oltár misztériumának beteljesítője. Ezt te tagadod, de nem cáfolod.
8. A „szekrényből elővett bálványok” képe olcsó színpadi gúny
Azt írod, hogy a katolikusok „előszedik a szekrényekben féltve őrzött bálványaikat”, majd elhelyezik azokat a démonok asztalára. Ez látványos kis jelenet, de inkább vásári pamflet, mint teológiai elemzés. A katolikus liturgiában lehetnek körmeneti keresztek, evangéliumos könyvek, ereklyék, ikonok, gyertyák, liturgikus eszközök. Ezek nem „bálványok”, hanem szent használatra rendelt jelek és tárgyak.
Ha egy liturgikus tárgyat elővesznek, megtisztelnek, hordoznak, elhelyeznek, attól nem válik istenné. A leviták is hordozták a frigyládát. A papok is kezelték a szent edényeket. A templomi kultuszban tárgyakat vittek, helyeztek, füstöltek, őriztek, használtak. Ez nem tárgyimádás volt, hanem szent szolgálat. A tárgy körüli szolgálat nem azonos a tárgynak mint istennek való szolgálattal.
Te ezt nem különbözteted meg, mert a vádadhoz szükséged van arra, hogy minden tárgyi liturgikus mozdulat bálványszolgálatnak látszódjék. Csakhogy ettől még nem lesz az.
9. A „démonok asztala” vád Pál szavainak félrehúzása
Azt mondod, a katolikus oltár valójában „démonok asztala”. Ez a vád különösen súlyos, és különösen gyengén bizonyított. Pál a pogány bálványáldozatokkal kapcsolatban beszél a démonok asztaláról. A katolikus mise azonban nem pogány bálványáldozat, hanem Krisztus keresztáldozatának szentségi jelenvalósága. Nem teremtménynek, nem bálványnak, nem démonnak irányul, hanem az Atyának.
A katolikus oltáron nem az történik, hogy képeknek áldoznak. Nem Mária-szobornak ajánlják fel a misét. Nem szentek ereklyéinek áldoznak. Nem a feszületnek mutatnak be áldozatot. A liturgia szövege, iránya, teológiája és imája Istenhez fordul. Aki ezt démonok asztalának nevezi, annak előbb bizonyítania kellene, hogy a mise tárgya démoni kultusz. Ezt nem teszed meg. Csak ráragasztod a címkét.
Ez olyan, mintha valaki a jeruzsálemi templom oltárát Baál oltárának nevezné, mert ott is volt oltár, pap, füst, áldozat és tárgy. A külső hasonlóság nem tartalmi azonosság. Ezt kellene végre megértened.
10. A jeruzsálemi templom lerombolása nem semmisítette meg az újszövetségi istentiszteletet
Most jön a következő nagy tévedésed: szerinted az igaz Isten oltárát és házát a római seregek i. sz. 70-ben elpusztították, és azóta nincs Úr háza, nincs Úr asztala, nincs igaz oltár, amíg Jeruzsálemben fel nem épül újra. Ez nem keresztény tanítás, hanem ószövetségi árnyékhoz való visszamenekülés.
Krisztus maga mondta a szamariai asszonynak, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen és nem Jeruzsálemben fogják imádni az Atyát, hanem lélekben és igazságban. Ez nem a templomi kultusz egyszerű meghosszabbítása, hanem annak beteljesedése. Krisztus saját testéről mondta: „rontsátok le ezt a templomot, és három nap alatt fölépítem.” A jeruzsálemi templom szerepe beteljesedett Krisztusban. Nem azért, mert Isten vereséget szenvedett, hanem mert a valóság eljött, amelyre az árnyék mutatott.
A keresztény oltár nem a mózesi áldozati rendszer mechanikus folytatása. A keresztény oltár Krisztus egyetlen áldozatához kapcsolódik. Az Úr asztala nem attól Úr asztala, hogy Jeruzsálem földrajzi koordinátáin áll, hanem attól, hogy Krisztus testének és vérének szentségi közössége történik rajta. Ha ezt tagadod, akkor nem a katolicizmust cáfolod, hanem az újszövetségi istentisztelet szívét nem érted.
11. Az Úr háza az Újszövetségben nem szűkül vissza egy jövőbeli jeruzsálemi épületre
Azt mondod, hogy Istennek nincs háza a földön, amíg az fel nem épül a kiválasztott szent helyen Jeruzsálemben. Ez a gondolat az Újszövetség fényében súlyosan visszalépő. Az Újszövetségben Krisztus a valódi templom. Az Egyház Krisztus teste. A hívők a Szentlélek templomai. A keresztény közösség élő kövekből épülő lelki ház. Az újszövetségi szentély nem pusztán kőből, aranyból és földrajzi helyből áll.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a keresztény templomépület értelmetlen volna. A templomot nem azért nevezzük Isten házának, mintha Isten be volna zárva a falak közé. Azt te is tudhatnád, hogy Salamon is megvallotta: az egek egei sem fogadhatják be Istent. Mégis volt templom. A keresztény templom sem Isten doboza, hanem szent célra rendelt hely, ahol az Egyház összegyűlik, imádkozik, hallgatja az Igét, és ünnepli az Eucharisztiát.
Tehát amikor a katolikus templomot Isten házának nevezzük, nem azt mondjuk, hogy Istennek csak ott van lakcíme, és a menny postája oda kézbesít. Azt mondjuk, hogy szent használatra rendelt hely, ahol Isten népe találkozik az Úrral. Ezt bálványtemplomnak nevezni nem bibliai szigor, hanem teológiai durvaság.
12. Igen, Isten a megszentelt hívőkben lakozik — de ebből nem következik a templom, oltár és szentségi rend tagadása
Azt írod, hogy az Úr nevének jelenléte a Szentlélek által megigazított és megszentelt élő szentekben lakozik. Ebben van igazság: a hívők valóban a Szentlélek templomai. A keresztény emberben valóban Isten kegyelme lakik. Az Egyház nem tagadja, hanem tanítja ezt.
De te ebből kizárólagosságot gyártasz: ha Isten a hívőkben lakik, akkor nincs szent hely, nincs oltár, nincs Eucharisztia, nincs templom, nincs szentségi rend. Ez hamis következtetés. Az Újszövetségben a hívők templom volta nem szünteti meg a közösségi istentiszteletet, nem szünteti meg az Úr asztalát, nem szünteti meg az apostoli szolgálatot, nem szünteti meg a szentségi jeleket.
A katolikus hit egyszerre vallja, hogy Isten a megszentelt lélekben lakik, és hogy Krisztus az Egyház szentségi életében is működik. Nem vagy-vagy, hanem mindkettő a maga rendjében. Te mindig mindent kettévágni akarsz: vagy élő szentek, vagy templom; vagy Szentlélek, vagy szentségek; vagy Krisztus, vagy Egyház; vagy Isten, vagy látható jel. A katolikus hit viszont nem ilyen nyomorék logikával dolgozik. Krisztus testet vett fel, Egyházat alapított, szentségeket rendelt, és Lelkével lakik híveiben.
13. A „Róma által szentté nyilvánított álszentek” vádad megint csak előítélet
Azt mondod, Isten nem a Róma által szenteknek nyilvánított „álszentekben” lakozik. Ezt is csak kijelented. Nem bizonyítod. A katolikus szentté avatás nem azt jelenti, hogy a pápa gyárt egy szentet, mint iparos a szobrot. Azt jelenti, hogy az Egyház megállapítja: az adott ember életében Isten kegyelme hősies módon működött, és ő a mennyei dicsőségben van. A szentség forrása nem a pápai okirat, hanem Isten kegyelme.
Lehet egyes személyekről, történeti esetekről, eljárásokról vitázni. De az egész szentek tiszteletét „álszentek kultuszának” nevezni olyan durva általánosítás, amely megint nem bizonyít semmit. A szentek tisztelete nem Isten helyettesítése, hanem Isten kegyelmének dicsérete. Amikor az Egyház Szent Mártont, Szent Ferencet, Szent Ágostont, Szent Atanázt, Szent Terézt vagy vértanúit tiszteli, nem kisisteneket gyárt, hanem Isten művét magasztalja bennük.
Te persze ezt sem engeded meg, mert a rendszeredben minden katolikus szent „álszent”, minden ereklye bálvány, minden kép démonkapu. Ez nem megkülönböztetés, hanem vallási fekete festékes vödör: mindent leöntesz vele, ami katolikus.
14. A te „Istenek Istene” nyelved nem erősebb bibliaiság, hanem veszélyes visszacsúszás
Feltűnő, hogy állandóan „Istenek Istenéről” beszélsz, miközben a katolikus Szentháromságot „nem létező háromságistennek” nevezed. A bibliai „Istenek Istene” kifejezés valóban létezik, de nem azt jelenti, hogy sok valódi isten közül van egy főisten, aki a többiek fölött áll, mint mennyei uralkodó a kisebb istenek tanácsában. A bibliai monoteizmus szerint az Úr az egyetlen Teremtő, minden más úgynevezett isten vagy teremtmény, vagy hamis bálvány, vagy angyali hatalom, vagy emberi hatalmasság képletes megnevezése.
Te ezt a nyelvet úgy használod, mintha valami henoteista rendszerhez adna alapot. Aztán ebből a torz istenképből nézve nevezed a Szentháromságot nem létezőnek. Csakhogy a keresztény hit nem három istenben hisz, nem háromarcú szörnyistenben, nem mennyei istenklubban, hanem egyetlen isteni természetben, három valóságos személyben: Atyában, Fiúban és Szentlélekben. Ez nem pogányság, hanem az Újszövetségben feltáruló isteni élet titka.
Ez azért fontos, mert a képtisztelet elleni dühöd mögött krisztológiai és istentani zavar is áll. Ha Krisztus nem az örök Fiú, aki testté lett, hanem csak valamiféle felkent alisten vagy isteni képviselő, akkor persze a Krisztus-kép is gyanússá válik. De ez nem a katolikus képtisztelet hibája, hanem a te Krisztus-képed hiánya.
15. Zárás: Róma 1 nem a katolikus Egyházat ítéli el, hanem a teremtmény Teremtő helyébe állítását — amit a katolikus Egyház maga is elítél
Összefoglalva: a katolikus Egyház nem csak mondja, hanem vallja és gyakorolja, hogy a démonokkal szembe kell szállni. Az ördögűző nem démoni ügynök, hanem Krisztus nevében imádkozó pap. A katolikus oltár nem démonok asztala, hanem az Úr asztala. A szentmise nem bálványáldozat, hanem Krisztus egyetlen áldozatának szentségi megjelenítése. A templom nem pogány bálványház, hanem az Egyház imádságának szent helye. A szentek nem álszent bálványok, hanem Isten kegyelmének tanúi.
A Róma 1 pontosan azt ítéli el, amit a katolikus Egyház is elítél: a Teremtő lecserélését teremtményre, a hamis istenképmásokat, a bálványkultuszt, az erkölcsi romlást. De a katolikus képtisztelet nem ilyen. Nem a Teremtő helyett tisztel teremtményt, hanem a Teremtőt magasztalja Krisztusban és szentjeiben. Nem démonokhoz fordul, hanem Krisztushoz. Nem bálványoknak áldoz, hanem az Atyának mutatja be Krisztus áldozatát szentségi módon.
Te mindezt démonnak, bálványnak, antikrisztusnak, Sátán asztalának nevezed. Ettől a szöveged ugyan hangosabb lesz, de nem igazabb. A bibliai kifejezések egymásra halmozása még nem bibliai gondolkodás. A te vádiratod nem Pál apostol magyarázata, hanem Pál apostol szavainak antikatolikus eltorzítása. És bármilyen nagy betűkkel írod is rá a katolikus oltárra, hogy „démonok asztala”, attól az még nem lesz az. Csak a te vádad marad az, ami eddig is volt: kénszagú retorikával felfújt, de bizonyítatlan karikatúra.
A katolikus Egyház nagyon is vallja a bukott angyalok, ördögök, démonok létét. Éppen ezért van ördögűzés, éppen ezért beszél a kísértésről, éppen ezért imádkozik a gonosztól való szabadulásért, éppen ezért veszi komolyan Krisztus győzelmét a sátáni hatalmak fölött. "
Csakhogy a Róma Főappja által vezetett egyház mindig másat tesznek, mint amit mondanak.
A valóság az, hogy a bálványtisztelet és szolgálat bűnös cselekedete miatt az istenek Istene kiszolgáltatja a bálványoknak szolgáló papokat, püspököket, pápákat a démon szellemeknek.
Abban igazat mondasz, hogy hogy ti nem tagadjátok a démonszellemek létezését, de ebből még nem következik, hogy ellene is álltok a démon szellemeknek.
Amikor a Róma Főpapja által vezetett egyház hivatásos "démonűzőinek Khrisztosz erejének a birtoklásáról regélsz, gondolom az antikrisztosz erejére gondolsz,mert azt ugye nem gondolhatod komolyan, hogy Khrisztsztosz az erejét a képeket szobrokat , tárgyakat leborulva tisztelő(proszküneo) és azoknak szolgáló(latreuo) állítólagos "démonűzőkre" bízta.
Ezeket a bálványokat tisztelő és azoknak szolgálók tulajdonképpen a démonok szolgálatába állnak,
kiszolgáltatva azoknak bálványozásuk bűne miatt.
Erről már sokat írtam neked. DE az olvasók kedvéért újra idézem Pál apostolnak a Rómaiakhoz írott levelét.
Róma 1: 22 Magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; 23 És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszómászó állatoknak képmásával.24 Annakokáért adta is őket az Isten szívük kívánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék; 25 Mint akik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat imádták, és azokat szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen. 26 Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre: 27 Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésüknek méltó jutalmát elvették önmagukban. 28 És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretükben megtartsák, azonképpen odaadta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek; 29 Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; telve irigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölccsel; 30 Pletykálkodók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek, 31 Értetlenek, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok. 32 Akik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy akik ilyeneket cselekszenek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképpen cselekvőkkel egyet is értenek.
Isten oltárán nem képesek ezek a bálványok előtt leborulók. Bálványtemplomaikban istentiszteleten nevezett szertartásaikon előszedig a szekrényekben féltve őrzött bálványaikat, majd elhelyezve azokat a démonok asztalára áldozva szolgálnak azoknak, miközben azt állítják, hogy az asztal, amelyre a bálványaikat helyezik, hosz szolgáljanak azok előtt az isten asztala.
Azt azonban elfelejtik hozzá tenni, hogy csakis e világ istenének a Sátánnak az asztalai lehetnek ezek,
hisz az igaz Isten asztalát, oltárát az Ő házával együtt elpusztították a római seregek i.sz.70-ben
és azóta nem épült fel az Úr Háza, a Szent Helyen, amely Jeruzsálemben van.
Az Úr asztala, oltára pedig ott van, ahol az Úr Háza van, és amelyben az Ő neve jelenlétének az Istene is lakozik.
Amikor tehát a Róma Főpapja által vezetett egyház bálványtemplomainak mindegyikéről azt állítja, hogy az Istennek a házai, akkor nem az Úrra, Izrael Istenére és Atyját érti alatta, hiszen neki nincsenek a Földön Házai. Sőt egy háza sincs , amíg az fel nem épül az Isten által kiválasztott Szent Helyen.
Addig pedig az Úr neve jelenlétének az Istene az általa felszentelt szentekben lakozik.
Nem a Róma Főpapja által szenteknek nyilvánított álszentekben, illetve az azok neveit viselő képekben, szobrokban, hanem élő , a Szent Szellem Isten által megigazított, majd megszentelt szentekben.
1. Nem a démonok létét tagadom, hanem a te démonmániás következtetésedet
Kezdjük a szokásos nagy füsttel: „Felesleges tagadnod a démon szellemek létezését.” Senki nem tagadta a démonok létét. Ez megint olyan, mintha a sakkasztalnál vesztésre állva hirtelen azt kiáltanád: „tagadod a gravitációt!” Nem tagadom. Csak semmi köze ahhoz a hibás következtetéshez, amelyet te rá akarsz erőszakolni a vitára.
A katolikus Egyház nagyon is vallja a bukott angyalok, ördögök, démonok létét. Éppen ezért van ördögűzés, éppen ezért beszél a kísértésről, éppen ezért imádkozik a gonosztól való szabadulásért, éppen ezért veszi komolyan Krisztus győzelmét a sátáni hatalmak fölött. Tehát az első mondatod máris mellémegy: nem az a kérdés, léteznek-e démonok. A kérdés az, hogy a katolikus képtisztelet démoni kapcsolattartás-e. Ezt viszont nem bizonyítottad, csak kikiáltottad.
A te módszered itt is a megszokott: előbb ráragasztod a katolikus gyakorlatra a „démoni” címkét, majd megállapítod, hogy ami démoni, az démoni. Ez körben forgó érvelés, teológiai mókuskerék. A katolikus ember nem démonokat szólít meg, amikor Krisztus keresztje előtt imádkozik. Nem démonokkal lép kapcsolatba, amikor egy szent közbenjárását kéri. Nem démonok asztalánál áldoz, amikor az Eucharisztiában Krisztus áldozatának szentségi jelenvalóságába kapcsolódik. Ezt csak te mondod, mert a vádadnak szüksége van egy sötét háttérfüggönyre.
2. Az ördögűző nem „kapcsolatban áll” a démonokkal, hanem Krisztus hatalmával szembeszáll velük
Azt írod, hogy a katolikus Egyháznak hivatásos ördögűzői vannak, „akik állandó kapcsolatban állnak a démon szellemekkel”. Ez a mondat annyira torz, hogy szinte önmaga paródiája. Az ördögűző nem médium. Nem spiritiszta. Nem démoni diplomata. Nem „kapcsolattartó tiszt” a pokol külügyminisztériumában. Az ördögűző a Krisztus nevében eljáró pap, aki nem társalogni, barátkozni, alkudozni vagy szolgálni akarja a démonokat, hanem parancsoló imádsággal, az Egyház felhatalmazásával, Krisztus győzelmére támaszkodva elűzni őket.
A különbség akkora, mint az orvos és a betegség között. Az orvos foglalkozik a rákkal, de nem „áll kapcsolatban” a rákkal mint szövetségessel. A rendőr foglalkozik a bűnözővel, de nem azért, mert vele cimborál. A tűzoltó találkozik a tűzzel, de nem tűzimádó. Ugyanígy az ördögűző találkozhat démoni jelenséggel, de nem démoni kultuszt folytat, hanem harcol ellene.
Te ebből akarod bizonyítani, hogy a katolikus Egyház démonokhoz kötődik. Ez olyan, mintha azt mondanád: mivel Krisztus démonokat űzött, ezért „kapcsolatban állt” a démonokkal. Vagy mivel az apostolok démonokat űztek, ezért démoni hálózat részei voltak. Látod, hova vezet a te logikád? Egyenesen abszurdisztán főterére.
3. Az, hogy „ördögi lelkeknek” nevezzük őket, nem átkeresztelés, hanem keresztény szóhasználat
Azt is mondod, hogy „ti ezeket átkereszteltétek ördögi lelkeknek, attól még démonszellemek”. Itt megint valami nagy leleplezést sejtesz ott, ahol valójában csak szavak vannak. A keresztény teológiai nyelv beszél ördögökről, démonokról, gonosz lelkekről, bukott angyalokról. Ezek nem egymást kizáró idegen fajnevek, hanem részben azonos vagy egymást átfedő megnevezések ugyanarra a valóságra: a bukott szellemi lényekre.
Nem „átkeresztelés” történik, hanem fogalmi megnevezés. Az ördög főként a sátáni ellenfélre, a vádlóra, a gonosz fejedelmére utalhat; a démon vagy gonosz lélek pedig a bukott szellemi hatalmakra. A magyar keresztény nyelvben ezek a szavak gyakran egymás mellett szerepelnek. Ebből semmiféle katolikus csalás, semmiféle démoni álca, semmiféle római machináció nem következik.
Te úgy beszélsz, mintha az Egyház a démonokat valami ártatlanabb néven akarná becsempészni. Nem. Az Egyház a démonokat gonosznak, bukottnak, ellenségnek, Krisztus által legyőzendő hatalomnak tartja. Nem mentegeti őket. Nem szépítgeti őket. Nem áldoz nekik. Nem imádja őket. Pontosan ezért nevetséges, amikor az ördögűzés puszta létéből démonbarátságot akarsz gyártani.
4. „Jeromos írásából tudjuk” — akkor idézd pontosan, különben ez csak füstgránát
Azt mondod: „Jeromos írásából tudjuk, hogy Róma Főpapja Róma bálványisteneinek a Főpapja.” Ez így, ebben a formában nem bizonyítás, hanem hivatkozási köd. Melyik Jeromos-írás? Melyik levél? Melyik mondat? Milyen latin szöveg? Milyen összefüggésben? Kinek írta? Mire vonatkozott? Szó szerint ezt mondta, vagy te értelmezed így? Amíg ezt nem adod meg, addig ez nem érv, hanem tekintélynévvel megszórt propaganda.
Szent Jeromos kemény nyelvű ember volt, tudott élesen bírálni római erkölcsöket, papokat, szerzeteseket, előkelőket, képmutatást, hiúságot, világias életet. De ebből nem következik, hogy azt tanította volna: Róma püspöke pogány bálványistenek főpapja, az Egyház pedig démonok asztalán áldoz. Jeromos nem volt antikatolikus röpiratíró. Nem volt ex-jehovista fórumharcos. Nem volt henoteista képromboló. Katolikus pap, bibliatudós, aszkéta, egyházatya volt, aki a római Egyház közösségében élt és gondolkodott, még ha ostorozta is a bűnöket.
Ha tehát Jeromosra hivatkozol, ne dobálózz a nevével, mint valami pecséttel egy hamis okiraton. Hozd a pontos szöveget. Addig ez a mondatod nem Jeromos tanúsága, hanem a te szádba adott Jeromos-báb.
5. A „Róma bálványisteneinek főpapja” címkézés történeti és teológiai zagyvaság
Újra előveszed a „Róma Főpapja” formulát, és hozzáteszed: „Róma bálványisteneinek a Főpapja.” Ezzel nyilván azt akarod sugallni, hogy a pápa a pogány római főpapi hivatal egyenes folytatója. Ez a gondolat régi antikatolikus rögeszme, csak attól, hogy régi, még nem igaz.
A „főpap”, „pontifex”, „püspök”, „pápa” címek történeti, nyelvi és egyházi használata összetett. A keresztény püspököt vagy pápát nem azért nevezik főpapnak vagy főpásztornak, mert Jupiternek, Marsnak, Venusnak vagy a római államisteneknek áldoz. A keresztény főpapi nyelv Krisztus papságából, az apostoli szolgálatból, az Egyház liturgikus és tanítói rendjéből érthető. A pogány címek és keresztény címhasználatok történeti érintkezése nem jelenti azt, hogy a keresztény szolgálat tartalmilag pogány bálványkultusz.
Ez olyan, mintha a „bazilika” szó római középülettörténeti eredetéből azt akarnád bizonyítani, hogy minden bazilika pogány törvényszék. Vagy a „templom” szó latin eredetéből azt, hogy minden keresztény templom pogány szentély. A szavak története nem azonos a keresztény tartalommal. Te ezt rendszeresen összekevered, mert jól hangzik a vádiratban. Csak éppen gondolkodásnak kevés.
6. Az „Élő Istennel nem tart kapcsolatot” mondatod istenbírói póz, nem érv
Azt állítod Róma püspökéről és a katolikus Egyházról, hogy „Élő Istennel nem tart kapcsolatot”. Ez olyan kijelentés, amelyhez prófétai bizonyosság kellene, neked viszont csak antikatolikus indulati hangerőd van. Az Egyház az Atyát, a Fiút és a Szentlelket vallja, Krisztust hirdeti, a keresztséget szolgáltatja ki, a Szentírást olvassa, az Eucharisztiát ünnepli, a bűnbánatot hirdeti, a szenteket Isten kegyelmének tanúiként tiszteli, és minden imádását az egy igaz Istennek adja. Te erre rákiáltod: „nincs kapcsolat az Élő Istennel”. Ez nem cáfolat, hanem kiközösítős szónoklat.
Persze tudom, nálad az számít „igaz Istennek”, ami a te furcsa „Istenek Istene”, „felkent isten”, „nem háromságisten” rendszeredbe illik. Csakhogy a keresztény hit nem főistenről és alistenekről szól, hanem az egyetlen Teremtő Istenről, aki Atya, Fiú és Szentlélek. Krisztus nem pusztán egy felkent alsóbb isten vagy isteni képviselő, hanem az örök Ige, aki testté lett. Ezt a katolikus Egyház vallja. Te ezt tagadod. Tehát amikor azt mondod, hogy az Egyház nem tart kapcsolatot az Élő Istennel, valójában azt mondod: nem a te házilag barkácsolt istenképedet követi. Ez igaz. És hála Istennek.
7. „Démonok asztalán áldoz” — ez a pogány bálványáldozatra vonatkozik, nem a katolikus Eucharisztiára
Azt mondod, Róma „démonok asztalán áldoz bálványoknak”. Ezzel nyilván Pál apostol gondolatát akarod a katolikus misére ráhúzni, amely szerint a pogányok áldozatai mögött démoni valóság áll. Csakhogy Pál pogány bálványáldozatokról beszél, nem az Eucharisztiáról. A katolikus oltár nem démonok asztala, hanem az Úr asztala. A mise nem bálványoknak bemutatott áldozat, hanem Krisztus egyetlen keresztáldozatának szentségi megjelenítése.
A katolikus Egyház nem a képeknek áldoz. Nem Mária-szobornak áldoz. Nem szentek ereklyéinek áldoz. Nem feszületnek áldoz. Az Eucharisztia az Atyának irányul Krisztus által a Szentlélekben. Ha ezt te démoni áldozatnak nevezed, akkor nem a katolikus képtiszteletet cáfolod, hanem az egész katolikus szentségi hitet démonizálod. Ez súlyos vád, és súlyos bizonyíték kellene hozzá. Neked viszont csak az van, hogy „kép van a templomban, tehát démon”. Ez nem bizonyíték, hanem rögeszme.
A pogány bálványáldozat és a keresztény Eucharisztia összemosása olyan, mintha valaki a jeruzsálemi templom áldozatait Baál-kultusznak nevezné csak azért, mert ott is oltár, pap, füst és rítus volt. A külső formai hasonlóság nem azonos teológiai tartalommal. Ezt a különbséget kellene végre megtanulnod, mielőtt minden oltárt démonasztalnak nevezel.
8. Igen, a bálványkultusz mögött démoni erők állhatnak — de előbb bizonyítanod kell, hogy katolikus bálványkultuszról van szó
Azt mondod: „tagadhatatlan, hogy a bálványtisztelet és bálványszolgálat mögött ott vannak a démonszellemek.” Ebben az általános bibliai tételben nincs vita: a pogány bálványkultusz mögött lehet démoni megtévesztés. A katolikus Egyház ezt nem tagadja. Sőt, a bálványimádást maga is halálos bűnnek tartja.
Csakhogy ebből még nem következik, hogy a katolikus képtisztelet bálványkultusz. Ez a bizonyítandó állítás, nem a kiindulópont. Te viszont ügyesen átugrod. Előbb bálványnak nevezed a katolikus képet, aztán közlöd, hogy a bálvány mögött démon áll, majd diadalmasan megállapítod, hogy a katolikus kép démoni. Ez logikailag körbe-körbe kering, mint részeg légy a lámpa körül.
A helyes sorrend ez lenne: bizonyítsd, hogy a katolikus hívő a képet Istenként imádja; bizonyítsd, hogy a kép önálló isteni hatalmat kap; bizonyítsd, hogy az imádás végső címzettje a tárgy; bizonyítsd, hogy az Eucharisztia bálványáldozat; bizonyítsd, hogy a szentek tisztelete teremtmény istenítése. Eddig ezt nem bizonyítottad. Csak kimondtad. És a kimondás nem bizonyítás, még akkor sem, ha közben sokat füstöl a vádiratod.
9. A síroknál való imádság nem démonidézés, hanem a feltámadás hitének gyakorlata
A végén azt mondod, hogy démonok vannak „azokban a sírokban is”, amelyekhez Róma főpapjai ellátogatnak, hogy leborulva könyörögjenek azoknál. Ez megint olyan, mintha a keresztény temetőt összekevernéd egy nekromanta barlanggal. A keresztény ember nem démonokhoz megy a vértanúk és szentek sírjánál. Nem halottidézést végez. Nem a csontokat imádja. Nem a sírkőhöz könyörög. A szentek sírjainál való imádság a feltámadás hitéből és a szentek közösségéből fakad.
A keresztények kezdettől fogva tisztelettel vették körül a vértanúk emlékét. Nem azért, mert a sírban démonok laknak, hanem mert a vértanúk Krisztushoz tartoztak, testük a Szentlélek temploma volt, és haláluk tanúság volt az Úr mellett. A sír nem mágikus kapcsoló, hanem emlékezeti hely. Az ott mondott ima nem a földhöz vagy a csonthoz szól, hanem Istenhez, illetve a szent közbenjárását kéri Krisztusban.
Ha szerinted minden sírnál végzett vallási tisztelet démoni, akkor bajban van a keresztény temetkezési gyakorlat egésze is. Akkor a halottakért mondott imádság, a temetés, a sírlátogatás, a mártírok emlékezete, a temetői kereszt mind gyanús. Ez már nem bálványellenesség, hanem a keresztény emlékezet és feltámadáshit elleni hadjárat.
10. A leborulás a sírnál nem a sír imádása
A „leborulva könyörögnek azoknál” kifejezésed megint szándékosan úgy van fogalmazva, mintha a pápa vagy a hívő a sírhoz mint istenhez könyörögne. De ha valaki egy vértanú sírjánál letérdel és imádkozik, a gesztus nem a márványhoz szól. Nem a földhöz. Nem a koporsóhoz. Nem a csontokhoz. Az ima Istenhez szól, vagy a szent közbenjárását kéri. A hely segít emlékezni arra, hogy Isten kegyelme konkrét emberi életben győzött.
Ez ugyanaz az alapelv, amelyet te mindenáron nem akarsz megérteni: a fizikai hely vagy tárgy irányába végzett gesztus nem feltétlenül teszi a helyet vagy tárgyat a kultusz végső címzettjévé. Dániel Jeruzsálem felé fordulva imádkozott, de nem a város köveihez imádkozott. A zsoltáros az Úr temploma felé borult le, de nem épületet imádott. A keresztény a vértanú sírjánál imádkozik, de nem sírkövet imád.
A te értelmezésedben minden külső irány azonos a végső címzettel. Ez olyan, mintha azt mondanád: aki az ég felé emeli szemét imádság közben, az a felhőket imádja. Látod, milyen nevetséges? Pontosan ilyen a sírokkal kapcsolatos vádad is.
11. A katolikus démonológia éppen cáfolja a te vádadat
Az Egyház azért veszi komolyan a démonokat, mert Krisztus is komolyan vette őket, és mert Krisztus legyőzte őket. De az Egyház démonológiája nem arra való, hogy minden nem tetsző vallási gyakorlatra ráüsse a „démoni” pecsétet. A démoni megtévesztés valóságos veszély, de nem azonos minden szentképpel, minden szoborral, minden sírlátogatással, minden ereklyetisztelettel, minden tömjénnel.
Sőt, az igazi démoni taktika gyakran éppen az, hogy a keresztényeket elszakítsa Krisztus testének látható, történelmi, szentségi valóságától; hogy gyanússá tegye a megtestesülés következményeit; hogy a szentek közösségét halottkultusznak, a keresztet bálványnak, az Eucharisztiát démonasztalnak, az Egyházat álkereszténységnek neveztesse. Nem mindenki próféta, aki démonokat emleget. Néha csak a saját rögeszméit füstöli be kénszagú retorikával.
A katolikus Egyház nem démonokkal társalog, hanem Krisztus nevében űzi őket. Nem démonoknak áldoz, hanem Krisztus áldozatát ünnepli. Nem démonokat hív a síroknál, hanem Istenhez imádkozik és a szentek közösségét vallja. Nem démonkapukat nyit képekkel, hanem Krisztus megtestesülésének és a kegyelem győzelmének jeleit használja.
12. Zárás: a démonvádad nagyot szól, de üres
Összefoglalva: nem tagadom a démonok létét. A katolikus Egyház sem tagadja. Éppen ellenkezőleg: a démonokat Krisztus ellenségeinek tartja, és Krisztus hatalmával száll szembe velük. Az ördögűző nem démoni kapcsolattartó, hanem lelki harcos. A „démon” és „ördögi lélek” közötti szóhasználati játékod nem bizonyít semmit. Jeromosra való hivatkozásod pontos idézet nélkül füstgránát. A „Róma bálványisteneinek főpapja” címkézésed történeti és teológiai zagyvaság. A „démonok asztala” vádad pogány áldozatot kever össze az Eucharisztiával. A sírokhoz járuló imádságot pedig összekevered a nekromanciával.
A valódi kérdés továbbra is az, amit makacsul kerülgetsz: bizonyítottad-e, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás? Nem. Bizonyítottad-e, hogy a katolikus hívő a képet Istenként imádja? Nem. Bizonyítottad-e, hogy a szentek tisztelete démonidézés? Nem. Bizonyítottad-e, hogy a vértanúk sírjánál való ima démonokhoz szól? Nem. Csak kijelented, újra és újra, mintha a hangerő a bizonyítás rokona volna.
Nem az a baj, hogy hiszel a démonok létezésében. A baj az, hogy démonokat látsz ott is, ahol Krisztus keresztje, a szentek tanúsága, az Egyház imája és a feltámadás reménye áll. Ez nem prófétai éleslátás, hanem antikatolikus rövidzárlat, kénszagú retorikával felfújva.
Kezdjük azzal a nagy lendületű kijelentéseddel, hogy „képeken és szobrokon keresztül csak a démon szellemeket lehet megszólítani, és nem az Élő Istent”. Ez nem exegézis, hanem rémregénybe oltott röpirat."
Felesleges tagadnod a démon szellemek létezését, hisz a Róma Főpapja által vezetett egyháznak hivatásos démonűzői vannak, akik állandó kapcsoladban állnak a démon szellemeknek.
Hogy ti ezeket átkereszteltétek ördögi lelkeknek, attól még démonszellemek.
A puszta állítás azonban nem bizonyítás, még akkor sem, ha elég sokszor szerepel benne az „Élő Isten”, a „démon” és a „Róma Főpapja”.
Jeromos írásából tudjuk, hogy Róma Főpőaőja, Róma bálványisteneinek a Főpapja.
Élő Istennel nem tart kapcsolatot. Démonok asztalán áldoz bálványoknak.
Az pedig tagadhatatlan, hogy a bálványtisztelet és a bálványszolgálat mögött ott vannak a démonszellemek. Ahoygan azokban a sírokban is, amelyekhez Róma Mindenkori Főpapjai
el szoktak látogatni, hogy leborulva könyörögjenek azoknál.
1. Már az első mondatod démonológiai riogatás, nem bibliai bizonyítás
Kezdjük azzal a nagy lendületű kijelentéseddel, hogy „képeken és szobrokon keresztül csak a démon szellemeket lehet megszólítani, és nem az Élő Istent”. Ez nem exegézis, hanem rémregénybe oltott röpirat. Azt állítod, mintha bizonyítottad volna, pedig csak kijelented, vastagon aláhúzva, apokaliptikus hangszóróval. A puszta állítás azonban nem bizonyítás, még akkor sem, ha elég sokszor szerepel benne az „Élő Isten”, a „démon” és a „Róma Főpapja”.
A katolikus ember nem „képen keresztül” szólítja meg Istent úgy, mintha a kép valami spiritiszta kapcsolótábla volna. Nem a festékhez, nem a kőhöz, nem a fához, nem a fémhez imádkozik. A látható jel elősegítheti az emlékezést, az összeszedettséget, az áhítatot, a megtestesült Krisztusra vagy a szentek példájára irányuló figyelmet. De a megszólítás címzettje nem a tárgy. Aki Krisztus keresztje előtt imádkozik, Krisztushoz imádkozik. Aki egy szent képe előtt kéri a szent közbenjárását, nem a pigmenthez beszél, hanem ahhoz a megdicsőült személyhez fordul, akit a kép jelez.
A te gondolatmenetedben minden kép mögött démon lapul, minden szobor mögött bukott angyal kukucskál, minden feszület mögött sötét szellem figyel. Ez nem bibliai józanság, hanem vallási pánik. A Szentírás valóban ismeri a démoni bálványkultusz veszélyét, de ebből nem következik, hogy minden keresztény szentkép démonkapu. Ez ugyanolyan durva összemosás, mintha a frigyládát is démoni tárgynak neveznéd, mert tárgy volt, aranyozott volt, kerubok voltak rajta, és Izrael vallási tisztelettel fordult az Úr jelenlétéhez kapcsolódó szent hely felé.
2. A képek puszta jelenléte nem szembeszegülés Isten parancsával
Azt mondod, hogy már a képek, szobrok és kegytárgyak puszta jelenléte a katolikus templomokban Isten parancsolatával való szándékos szembeszegülés. Ez megint csak akkor működik, ha előre elfogadjuk a te hibás alaptételedet: minden vallási kép bálvány. Csakhogy ezt nem bizonyítottad, csak ismételgeted.
Isten parancsolata nem minden ábrázolást tilt. Ha minden képi forma puszta jelenléte bűn volna a szent térben, akkor a frigyláda kerubjai, a szent sátor kárpitjain lévő kerubok, Salamon templomának faragott és aranyozott díszítése, a pálmák, virágok, kerubok, bikák és oroszlánok mind Isten saját parancsának megsértései volnának. Ezt nem lehet komolyan állítani anélkül, hogy a bibliai kultuszt szét ne vernéd.
A parancs a bálványként használt képmás ellen szól: az ellen, hogy az ember teremtményi formát állítson Isten helyére, hamis istenként szolgálja, vagy isteni kultuszt adjon neki. A katolikus szentkép nem ilyen. A feszület nem Krisztus helyébe lép, hanem Krisztus keresztáldozatára mutat. A szentek képei nem Isten helyébe lépnek, hanem Isten kegyelmének művét mutatják az emberben. Mária képe nem istennőszobor, hanem az Úr szolgálóleányára, Isten Anyjára, a megváltott emberi természet remekművére emlékeztet.
Te a „puszta jelenlét” szót használod, mert így már nem is kell vizsgálni a jelentést, a szándékot, a teológiai tartalmat, a megkülönböztetést. Van kép? Bűn. Van szobor? Bűn. Van kereszt? Bűn. Ez nem bibliai gondolkodás, hanem szektás riasztórendszer: mindenre sivít, ami látható.
3. A „törvény által előírt bálványimádás” vádja történelemszerű vádirat, nem cáfolat
Azt állítod, hogy a katolikus Egyház legsúlyosabb bűne az, hogy a képek előtti tisztelet gyakorlását évszázadokon keresztül törvény által írta elő, és akik nem vettek részt ebben, azokat máglyán elégették. Ez a mondat úgy van megkomponálva, hogy a lehető legnagyobbat csattanjon, de közben mindent egybeönt: képtiszteletet, eretnekségi pereket, középkori államjogot, világi büntetéseket, vallásháborús logikát, képrombolást, katarokat, reformációt, inkvizíciót, mindent egy üstbe hajítasz, és ráírod: „Róma bálványégető gépezete”.
A történelem nem ilyen egyszerű. Voltak kemény, sőt súlyosan problémás egyházi-világi kényszerítő intézkedések. Voltak visszaélések, voltak bűnök, voltak túlkapások. De abból, hogy egy adott korszakban az állam és Egyház viszonya kényszerítő formákat öltött, nem következik, hogy a képtisztelet teológiailag bálványimádás. Különben minden történeti visszaélésből dogmatikai cáfolatot kellene gyártani, és akkor Péter tagadásából az apostoli hit, Dávid bűnéből a zsoltárok, Salamon bukásaiból a templom, a korinthusi botrányokból pedig az Egyház egésze volna megcáfolva.
A képtisztelet kérdését nem lehet máglyák emlegetésével eldönteni. Az erőszakos kényszerítés erkölcsi és történeti kérdés. A képtisztelet teológiai megengedettsége külön kérdés. Te azért kevered össze őket, mert a képtisztelet elleni bibliai érved gyenge, ezért rá kell akasztanod minden történelmi sötétséget, hátha a füstben senki nem látja a logikai hiányt.
4. Jehova Tanúi véleménye nem a Szentírás zsinórmértéke
Újra előhozod, hogy Jehova Tanúi „tisztában vannak” azzal, hogy a képek előtti meghajlás és minden ilyen szolgálati cselekmény halálos bűn. Ez ismét nem érv. Jehova Tanúi sok mindennel „tisztában vannak” a saját szervezeti tanításuk szerint: például azzal, hogy Krisztus nem az örök Fiú egylényegű az Atyával, hogy a Szentlélek nem isteni személy, hogy az apostoli Egyház nem a katolikus Egyházban folytatódott, hogy az Eucharisztia nem Krisztus valóságos teste és vére. Ezekben súlyosan tévednek. Miért volna akkor az ő képromboló reflexük mérce?
Az, hogy egy antikatolikus közegben nem lesz „sok rajongója” a katolikus képtisztelet védelmének, nem cáfolat. Az igazság nem szavazás kérdése. Ha egy teremben száz arianus ül, attól Krisztus istensége nem válik hamissá. Ha száz Jehova Tanúja helyesli a képrombolást, attól a katolikus képtisztelet nem lesz bálványimádás. A tömeg tapsa nem dogmatikai tekintély.
Ráadásul te magad sem pusztán Jehova Tanúi tanítását követed, hanem saját különös henoteista-nesztoriánus rendszereddel még az ő tévedéseiken is túllépsz. Amikor jól jön, Jehova Tanúit hívod tanúnak; amikor más kérdésben nem illenek a rendszeredbe, akkor őket is tévelygőknek nevezed. Ez nem következetesség, hanem alkalmi tanúhasználat.
5. A „vallási végpont” fogalmát rosszul érted
Azt mondod, hogy egy tárgy akkor válik vallási végponttá, ha azzal a céllal készítik vagy készíttetik, hogy leboruljanak előtte vagy szolgáljanak neki. Itt újra ugyanaz a hiba: a külső gesztusból automatikusan végső kultuszcímet csinálsz.
A katolikus tanítás szerint a kép nem végpont. Még akkor sem végpont, ha előtte térdet hajtanak, ha megcsókolják, ha tömjénnel illetik, vagy ha körmenetben hordozzák. A jel tisztelete az ábrázoltra irányul. Egy evangéliumos könyv ünnepélyes hordozása és megcsókolása nem könyvimádás. A feszület tisztelete nem fadarabimádás. Egy szent ereklyéjének tisztelete nem biológiai anyag kultusza. A gesztus látható iránya nem azonos a tisztelet végső tárgyával.
A te logikád szerint ha valaki egy zászló előtt tiszteleg, a zászló „vallási végponttá” válik. Ha valaki sír előtt letérdel imádkozni, a sírkő végponttá válik. Ha valaki a templom felé fordulva imádkozik, a templomkövek végponttá válnak. De ez nyilvánvalóan abszurd. Az emberi jelhasználatban egy külső tárgy irányába végzett gesztus gyakran a tárgyon túlmutató valóságnak szól. A katolikus képtisztelet éppen ezt vallja.
6. A tiltó parancs nem a jelhasználatot tiltja, hanem a bálványként végzett kultuszt
Azt mondod, hogy a parancs nem ér véget azzal, hogy „ne csinálj képet”, hanem folytatódik: „hogy leborulj azok előtt vagy azoknak szolgálj”. Igen. Csakhogy pontosan itt kell értelmesen olvasni. A tilalom nem azt mondja: „semmiféle kép, semmiféle szent jel, semmiféle tárgyi emlékeztető nem lehet vallási környezetben”. A tilalom azt mondja: ne készíts magadnak bálványképet, amelyet istenként vagy istenpótlékként kultikus hódolatban részesítesz.
A katolikus kép nem bálványkép. Nem azért készül, hogy Isten helyére álljon. Nem azért készül, hogy önmagában kegyelemforrás legyen. Nem azért készül, hogy a hívő a tárgy anyagát szólítsa meg. Hanem azért, hogy a hívőt Krisztusra, a szentekre, az üdvtörténetre és Isten kegyelmére emlékeztesse.
Ha ezt bálványszolgálatnak nevezed, akkor nemcsak a katolikus képet kellene elítélned, hanem minden szent tárgyi jelhasználatot is, beleértve azokat az ószövetségi formákat, amelyeket maga Isten rendelt. A frigyládát hordozták, őrizték, tisztelettel vették körül. A szent edényeket szolgálatban használták. A templom felé imádkoztak. A szent helyhez kötött gesztusokat végeztek. A te szabályod szerint mindez gyanús. A Szentírás szerint nem.
7. II. János Pál és Szent Márton szobra: ha leborult, nem a mellszobrot imádta
Felhozod II. János Pált, Szombathelyt, Szent Márton mellszobrát és a későbbi vérereklyét. Úgy adod elő, mintha már maga a jelenet minden további nélkül bizonyítaná a bálványimádást. Nem bizonyítja. Ha II. János Pál meghajolt vagy leborult Szent Márton emléke előtt, az nem azt jelenti, hogy egy kő- vagy bronzszobrot istenként imádott. Szent Márton a keresztény hagyományban Krisztus szolgája, püspök, szent, a felebaráti szeretet nagy tanúja. Az előtte való tiszteleti gesztus nem a tárgy anyagának szól, hanem annak a szentnek, akiben Isten kegyelme láthatóvá lett.
A vérereklye említése sem úgy működik, ahogy szeretnéd. A katolikus ereklyetisztelet nem azt állítja, hogy a vér önmagában isten. Nem azt állítja, hogy egy biológiai maradvány teremtő vagy megváltó. Az ereklye a szent személy testi történetiségére emlékeztet. A kereszténység nem testellenes vallás: hiszi a test feltámadását, hiszi, hogy a szentek teste a Szentlélek temploma volt, hiszi, hogy Isten kegyelme nemcsak absztrakt gondolatokban, hanem konkrét emberi életben és testben működött. Ebből következik az ereklyetisztelet — nem a vér imádása, nem a csont kultusza, nem szent biológiai babona.
Lehet egyes ereklyék hitelességéről, elhelyezéséről, kultuszáról, jó ízléséről, túlzásairól vitázni. De az elv nem bálványimádás. Te minden ereklyét úgy kezelsz, mintha pogány varázstárgy volna. Ez nem kritika, hanem reflexszerű gyanúsítás.
8. A kereszt nem azért tiszteletre méltó, mert római állami tulajdon volt, hanem mert Krisztus megváltó halálának eszköze lett
A kereszt ügyében azt mondod, hogy az a fa, amelyet Jézus cipelt, önmagában nem volt bálvány, mert kivégzőeszköz volt, nem tiszteleti célból készült. Eddig igaz. Csakhogy ebből nem következik, hogy Krisztus keresztjének későbbi tisztelete bálványimádás. A kereszt nem anyagánál fogva tiszteletre méltó, hanem a rajta végbement megváltó esemény miatt. Nem azért tiszteljük, mert római faanyag volt. Nem azért, mert a Római Állam tulajdona volt. Hanem azért, mert Krisztus azon adta oda életét a világ üdvösségéért.
Az, hogy a kivégzőeszköz eredetileg gyalázatos volt, éppen a keresztény paradoxon lényege. A kereszt botrányból dicsőséggé lett, szégyenből győzelmi jellé, kivégzőeszközből megváltási jellé. Pál apostol nem azért dicsekszik a keresztben, mert fát imád, hanem mert a kereszt Krisztus üdvözítő halálának jele. Te ezt a különbséget nem veszed észre, mert számodra a tárgy marad tárgy, és ha tisztelet kapcsolódik hozzá, máris bálvány.
Ez azonban a keresztény hit mélységének félreértése. Isten gyakran éppen azt emeli fel, ami emberileg szégyen. A jászol nem volt aranytrón, mégis a megtestesülés jele lett. A kereszt nem volt dicsőséges eszköz, mégis az üdvösség jele lett. A sír nem volt győzelmi kapu, mégis a feltámadás helye lett. A keresztény emlékezet nem a tárgy anyagát isteníti, hanem Isten üdvözítő cselekvését tiszteli, amely a tárgyhoz történetileg kapcsolódott.
9. A „csak keresztgerenda volt” érv nem dönti el a kereszt tiszteletének kérdését
Azt állítod, hogy Jézus csak egy keresztgerendát cipelt, és a katolikus kereszt még formájában sem hasonlít arra. Ez sem dönt el semmit. A történeti kivégzőeszköz pontos formájáról lehet vitatkozni: volt függőleges oszlop, keresztgerenda, különféle római kivégzési formák. De a keresztény jel nem mérnöki rekonstrukcióként működik, hanem üdvtörténeti jelként. A kereszt alakja Krisztus kereszthalálát jelöli, nem régészeti használati utasítást ad.
Ha valaki egy stilizált bárányt lát Krisztus jelképeként, nem gondolja, hogy Krisztus zoológiailag bárány volt. Ha a Szentlelket galamb jelképezi, nem azt állítjuk, hogy a Szentlélek madár. Ha Krisztust alfa és ómega betűkkel jelölik, nem azt állítjuk, hogy Krisztus tipográfiai jel. A kereszt is jel. A jel formai pontossága nem azonos a jel teológiai igazságával.
Ezért a „nem olyan volt a fa” érv legfeljebb történeti részletkérdés, nem a kereszt tiszteletének cáfolata. A kereszt tisztelete nem a római kivégzőeszköz pontos ácsmunkájának szól, hanem Krisztus halálának és győzelmének.
10. Az „apostolok nem foglalkoztak a tárggyal” érv ismét hallgatásból gyárt tilalmat
Azt mondod, hogy az apostolok magával a tárggyal mint tisztelendő dologgal soha nem foglalkoztak. Az Újszövetség valóban nem ad leltárt arról, hogy volt-e náluk kereszt alakú jel, hordtak-e bármit, csókoltak-e keresztet, milyen tárgyi emlékeket őriztek. De ebből nem következik, hogy a kereszt későbbi keresztény tisztelete tilos.
Az apostoli iratok célja nem minden jövőbeli liturgikus és áhítati forma részletes felsorolása. Az apostolok a kereszt teológiáját adták: Krisztus kereszthalála, a kereszt botránya, a kereszt dicsősége, a kereszttel való dicsekvés, Krisztussal való keresztre feszítettség, a kereszt által való kiengesztelés. A kereszt tárgyi jele ebből a teológiából nő ki. Nem önálló istenként, hanem emlékeztetőként.
A „nem említik, tehát tilos” érved megint önveszélyes. Az apostolok nem említenek nyomtatott Bibliát, gyülekezeti hangosítást, internetes vitát, traktátusokat, modern szervezeti felépítést, felekezeti névhasználatot, kiadványterjesztést sem. Ezeket is kidobod? Nyilván nem. Csak a katolikus gyakorlatnál lesz hirtelen abszolút szabály az apostoli hallgatás.
11. Az 1János 5,21 nem a keresztény szent jeleket tiltja, hanem a bálványokat
Idézed: „Fiacskáim, oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól.” Először is, ez nem János evangéliuma 5,21, hanem János első levele 5,21. Ha már a Szentírásra hivatkozol ilyen fölényes hangon, legalább a címzést ne ejtsd el az első kanyarban.
Másodszor: a verset a katolikus Egyház teljes szívvel elfogadja. Őrizkedni kell a bálványoktól. Őrizkedni kell mindentől, ami Isten helyébe lép. Őrizkedni kell a hamis istenektől, a teremtmény istenítésétől, a pogány kultusztól, a babonától, a pénz, hatalom, test, nemzet, ideológia, ember vagy tárgy istenítésétől. Ámen.
De ebből nem következik, hogy minden keresztény szent jel bálvány. Az 1János 5,21 nem azt mondja: „fiacskáim, ne legyen feszületetek, ne legyen szentképetek, ne legyen liturgikus jelképetek, ne tiszteljétek Krisztus keresztjét.” Ezt te olvasod bele. János az élő Istentől elfordító bálványoktól óv. A feszület viszont nem Krisztustól fordít el, hanem Krisztusra mutat. Ez a különbség mindent eldönt.
12. A bálványt nem a tisztelet puszta ténye, hanem a tisztelet minősége és végső címzettje határozza meg
Azt mondod, Isten álláspontja szerint akár a meghajlás, akár a szolgálat külön-külön is bálványtárggyá teszi a képet. Ez pontatlan. A bálványimádó meghajlás és a bálványimádó szolgálat valóban bűn. De nem minden meghajlás bálványimádó meghajlás, és nem minden tárgyi jelhasználat bálványszolgálat.
Ha egy tárgy előtt végzett gesztus automatikusan bálványt csinálna a tárgyból, akkor minden szent tárgy, amelyhez tiszteleti gesztus kapcsolódott a Bibliában, bálvány lenne. A frigyláda, a templom, az oltár, a szent hely, a szövetség könyve, a rézkígyó eredeti isteni rendelése — mind gyanússá válna. De a Szentírás nem így gondolkodik. A bűn akkor kezdődik, amikor a tárgy Isten helyére kerül, vagy isteni hatalmat tulajdonítanak neki.
A katolikus tisztelet minősége nem azonos az imádással. A képnek adott tisztelet nem abszolút, hanem viszonylagos. Nem a tárgyban végződik, hanem az ábrázoltra irányul. Ezért nem válik bálvánnyá. Te ezt újra és újra tagadod, de tagadásod nem bizonyítás.
13. A 3Mózes 26,1 nem „tételes felsorolása minden katolikus szent jelnek”
A 3Mózes 26,1-et úgy idézed, mintha ott Isten véglegesen felsorolta volna a katolikus templomi művészet összes lehetséges elemét és bálványnak nyilvánította volna. A vers azonban a pogány bálványkultusz kellékeiről beszél: bálványokról, faragott képekről, kultikus oszlopokról, kőképekről, amelyeket Izrael ne állítson fel azért, hogy azok előtt meghajoljon. A környezet a pogány kultusz elutasítása. Nem a megtestesült Krisztus képe, nem a keresztény szentek emlékezete, nem a szent jelek viszonylagos tisztelete.
Ha a verset úgy érted, ahogy akarod, akkor minden vallási ábrázolást és szent tárgyat tilt. Ez pedig megint ellentmond az Isten által rendelt keruboknak és templomi képi formáknak. Ha viszont a verset a bálványkultusz összefüggésében érted, akkor tökéletesen illeszkedik a Szentírás egészéhez: tilos bálványokat készíteni és tisztelni; nem tilos Istenre mutató szent jeleket használni.
Ez az a különbség, amelyet te nem akarsz megengedni. Nálad a parancsolatot nem értelmezni kell, hanem kalapácsként használni. De a Szentírás nem kalapács, hanem kinyilatkoztatás. Értelmesen kell olvasni, nem indulatból.
14. Az Úr Jézusnak és tanítványainak valóban nincs közössége bálványokkal — és éppen ezért nincs közösségük a te hamis vádaiddal sem
Azt írod, hogy sem az Úr Jézusnak, sem tanítványainak nem volt közössége bálványokkal, bálványok megszentelésével és szolgálatával. Ebben teljesen igazad van. De ebből nem következik, hogy a katolikus képtisztelet bálványimádás. A katolikus Egyház sem vállal közösséget bálványokkal. Nem szentel meg bálványokat. Nem szolgál tárgyakat istenként. Nem imád képeket. Nem állít teremtményt Isten helyére.
A probléma az, hogy te mindent bálványnak nevezel, ami katolikus kézben van. Ez nem Jézus tanítása, hanem a te címkézési mániád. Krisztus nem azt tanította, hogy az anyagi világ alkalmatlan Isten szolgálatára. Ő maga használt anyagi jeleket: vizet, kenyeret, bort, sarat, nyálat, érintést, kézrátételt. Az apostoli Egyház is használt kézrátételt, olajat, vizet, kenyeret, bort, testi gesztusokat. A keresztény hit nem testetlen vallási gondolatfelhő.
A bálványimádást el kell utasítani. Ebben nincs vita. A vita az, hogy te bálványimádásnak nevezed azt, ami nem az: Krisztus keresztjének tiszteletét, a szentek képi emlékezetét, az ereklyék megbecsülését, a liturgikus jelek használatát. Ez nem Jézushoz való hűség, hanem a keresztény hagyomány csonkítása.
15. Zárás: a parancsolat nem a katolikus képtiszteletet ítéli el, hanem a te bálványfogalmad durvaságát leplezi le
Összefoglalva: a képeken keresztül nem démonokat kell megszólítani, és a katolikus hívő nem is ezt teszi. A szentkép nem démonkapu. A feszület nem bálvány. A kereszt nem római állami faanyag kultusza, hanem Krisztus megváltó halálának jele. Szent Márton szobra nem isten. II. János Pál ereklyéje nem istenség. A tisztelet nem az anyagban végződik, hanem az ábrázoltra, végső soron Istenre irányul.
A 2Mózes 20 és a 3Mózes 26 valóban tiltja a bálványokat, a hamis istenképmásokat, az Isten helyére állított tárgyakat, a pogány kultuszt. De nem tilt minden szent jelet, nem tilt minden keresztény képet, nem tilt minden tiszteleti gesztust, nem tiltja Krisztus keresztjének tiszteletét, és nem tiltja a megtestesült Ige emberi természetének ábrázolását.
Te az egész kérdést úgy kezeled, mintha egyetlen szóval el lehetne intézni: „bálvány”. Ez kényelmes, de hamis. A katolikus tanítás nem bálványimádás. A te vádad viszont bálványt csinál a saját félreolvasásából: azt imádod, azt szolgálod, azt cipeled körbe minden válaszodban, és annak füstölsz minden érveddel. Ez a kis képromboló bálvány pedig újra és újra ugyanott dől el: nem tud különbséget tenni a teremtmény istenítése és az Istenre mutató keresztény jel tisztelete között.
Azt írod: „Az Úr Jézus tanítványai között nem volt egyetlen bálványkészítő sem.” Ez jól hangzó mondat, csak semmit nem bizonyít. Katolikus szempontból ugyanis a szentkép készítője nem bálványkészítő. A bálványkészítő olyan tárgyat készít, amelyet istenként, istenpótlékként, hamis kultusz tárgyaként kezelnek. "
Az, hogy a Róma Főpapja által vezetett egyház mit tekint és,mit enm tekint bálványnak a kérdés
megválaszolásában nem mérvadó, hisz az a mérvadó, hogy Mózes Istene, az Istenek Istene, mit tekint bálványnak. A parancsolat szerint ,már önmagában a tisztelet kimutatása meghajlás, leborulás(proszküneo) is bálvánnyá teszi a tárgyat, bármit ábrázoljon is.
2. Mózes 20: 4 Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne hajolj meg előttük(proszküneo) és ne is szolgáld(latreuo) azokat.
Isten álláspontja szerint akár egyik, akár másik cselekmény, együtt vagy külön-külön is bálványtárggyá teszi a képet, szobrot és egyéb tárgyakat.
Hogy ezt a Róma Főpapja és az általa vezetett egyház többi tagja másként gondolja, semmit sem változtat az Isten egyértelmű álláspontján.
3. Mózes 26:1 Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok(proszküneo) előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
Itt isten tételesen fel is sorolja, hogy mik azok a bálványok. faragott képek szobrok, oszlopok, amelyek
előtt meghajolnak.
Hogy ebben a kérdésben ,mint minden másban a Róma Főpapja és egyházának tanítói a Mózes Istenével ellenkező álláspontra helyezkedtek, az az ő problémájuk. Semmi közössége nem volt sem az Úr Jézusnak, sem a tanítványainak bálványokkal, illetve bálványokkal ileltve bálványok megszentelésének és az azoknak való szolgálat bűneseteivel.
