A mostani Sakkvilágokban rendszresen lehet olvasni levelezési sakkról, játékosokról. Van ennek még létjogosultsága? Mik a szabályok, milyen segédeszközt lehet igénybe venni, és ha valamit nem lehet, akkor hogy ellenőrzik ezt?
Ez már többször megtörtént Moro-val nemrég pl 2740-ről 2678-ra bukta el az élőjét egy év alatt, aztán talpra állt és visszament 2758-ra. Most megint egy szarabb időszakba jutott, nála csak így megy. Egyébként a -40 az túlzás kb. olyan -25 körül lehet.
Most úgy érzem, Peti bárkit lenyomna, s ezt azóta érzem úgy, amióta a párosmeccsen az utolsó előtti meccsen valami hihetetlen bravúrral mentett fél pontot. Azt mondtam, aki erre képes, az "mindenre"! És lám. A vb döntő után nem sokkal remekel ismét. Meggyőzően, erősen, elszántan. Olyan erőseket lép, hogy szinte átszakad tőle a tábla. És mindig egyenletesen teljesít (na jó, olykor nem). :)
Viszont az orosz volt csodagyerek, Morozevich, na vele nagy baj lehet. Szerintem a Corus történetében még nem volt ilyen klasszis, ilyen erejű játékos ekkora kakiban, már bocsánat. 5 forduló 0.5 pont... Pfff... Baj van. -40 ELO. Nagy baj.
Fôként a mamát utálja, az igaz. Egy kis tulzással, ô "fedezte fel" a tizenhat éves Kaszparovot. De a könyv megirását mégiscsak a bosszu motiválta. (Nemesebb érzés, mintha a Pénz motiválta volna :)
Kasparovval lehet beszélni a playchessen mostanában. Simunak, gordonkának,Sign illetve nekem már mondhatni cimbora "kis" tulzással...:)
Egyébként a Kramnik- Lékó sem aprópénzért ment, ha jól tudom sokáig az volt a probléma hogy nem volt meg a pénz. Bár lehet, hogy ismereteim hiányosak ebben az űgyben. Egyébként meggyözödésem, hogy mindenki megprobálom minél több pénzt kisajtolni a munkájából, általában ezért sztrájkolnak a munkások stb. Még nem láttam olyat, hogy valaki kereshetett volna pl 300 e Ft ot és azt mondta, hogy neki nem kell ennyi:). Ha meg ugye 300 e Ft ot ajánlottak és ő keveselte és ezért nem vették fel az az ő baja.. Ha nagy pénzekkel akarsz találkozni ajánlom a nehézsulyú box világot, illetve egy példa csapatsportokra Campbell az arsenal belső védője heti! 100 e fontért rugja a bőrt. Szóval ez teljesen természetes szerintem, hogy minél több pénzt probál meg kihozni, abból amit csinál az ember. Ha meg az ember a világon a legjobb valamiben (most az ELO Kasparov mellett szól) akkor ezt külön megkell fizetni. Az ismereteim hiányosak egyébként Kasparov tekintetében szóval ezt inkább általánosságban irtam.
"Polgár Juditot, Lékó Pétert, Adorján Andrást"... ez elég jól hangzik, lévén, hogy a Polgár-család elôtt tabu az antiszemita Adorján neve. (Aki persze gyûlöli Kaszparovot is). Ezek szerint Te mindenevô vagy...
1. Érdekelne a véleménye, az biztos! Büszke is lennék rá! Én + Kaspi négyszemközt? :DDD (Vagy te már találkoztál vele, beszéltél is talán, király lehet neked! Komolyan irigyellek érte! Sztálin mit mondott neked? Hitler? Tudod sok embernek róluk is meg van a véleménye ám! Akkor őket is tessék leszidni gyorsan! Dádá a sokmillió embernek!)
2. Nem feltételeztem róla semmit, ez a vélemenyém róla! Ennyi. Neked más. Ez is ennyi.
3. Kedvelek, tisztelek (szeretet az erős kifejezés) nagyon - nagyon sok embert, ha már a sakkról van szó (óóhh, jaj, ez ugye csak nem valami SAKK TOPIC?) őket: Polgár Judit, Lékó Pétert, Adorján Andrást, Michael Adamst, Kramnikot is, csodálom a kis csodagyerekeket (Karjakint, Carlsent), stb.
Peti kifejezetten fantasztikusan játszik, minden elismerésem az övé! És képzeld, nem is bosszankodtam nagyon, hogy úgymond vesztett a vb-döntőn, mert tudom, hogy nagyon nagy sakkozó, jelen időkben szerintem a legnagyobb (egyenletesen teljesít azért) és vissza fog vágni még ezért valakinek (aki az aktuális vb lesz) és nyerni fog!
OK. Értem. Neked elegendő minimális információ arra, hogy valakit elitélj. Nem érdekel a négyszemközti véleménye, bőven elegendő amit a többiek sugalnak róla.
De mi késztet egy embert arra, hogy valakiről rosszat feltételezzen, csalónak nevezzen, csúnya jelzővel illesse, kinyilvánítsa a véleményét róla egy internetes fórumon? Olyan dolgokat tényként állítson amiről fogalma sincs? Miért nem arról írsz, akit szeretsz és tisztelsz? Miért nem lehet a neked jókról írni? Vannak ilyenek?
Idáig sajnáltam, hogy lemaradtam a sakk-tornátokról. De mióta tönkre tetted az egészet, már nem.
Hmm... A pénzügyek valóban magánügyek. De szerintem te nem érted a lényeget. A baj vele az (leírom, szájbarágós módszerrel), hogy a PÉNZÉRT játszik! A nagybötűs Pénzért! Azaz, kikötötte, hogy csak ennyi+ennyi kell neki, stb. Mit gondolsz a gép-ember párharcot miért vállalta?! Az még oké, sőt JÓL CSINÁLTA! Mert ott pénzemberek fejlesztései ellen ült le, speciális felkészülés után!
Na de van ám olyan, hogy PRESZTiZS! Nézd már meg a magyar vízilabda-válogatottat? Mikor fognak ők Pénzért játszani? Nagybötűs Pénzért (Nagybötűs Pénz = nagyon-nagyon sok pénz, saját feltételek szabása, esetleg irracionálisnak tűnő kérések társulnak hozzá, stb.)
Soha! Ők a hazáért és persze a GYŐZELEMÉRT, a KÜZDELEMÉRT hajtanak. Az, hogy ezért kapnak apanázst, persze! Szívesen! Sőt tőlük nem is sajnálnom! Ők a legjobbak, voltak, s lesznek!
De rengeteg más példa is jó. Ez csak egy példa.
Az a VÉLEMÉNYEM róla (nem ítélet), hogy SZERINTEM igenis MEG TUDOTT VOLNA állapodni. Bár a FIDE is egy nagy kalap ürülék...
A "majom" kedves kifejezés, a HUSZ-ban inkabb a "f..." jarja :-)
Gabcsi: kezdünk megismerni... és nem a Te elônyödre. Mindent tulreagálsz. "Hangnem", "elegancia", próbálj meg elegánsabb lenni.
Egy kérdés: Te milyen viszonyban vagy Te a pénzzel? (Személy szerint soha eszembe se jutott, mennyit keres Kaszparov... ha van valaki, aki megérdemli, hogy milliomos legyen, az a világ legerôsebb sakkozója).
Ugyanazt tudom mondani Neked is, mint gordonkának írtam + gondolkozz már el egy kicsit miket írsz!!!
Idézlek: "Úgy bíráltok egy embert, hogy soha egy szót nem beszéltetek vele, soha nem találkoztatok vele"
Jó. Tehát valószínűleg Hitler, Sztálin, Oszama Bin Laden mind-mind JÓSÁGOS emberkek, de még ha nem is azok, akkor hát már hogy lehetne meg a véleményem róluk, hiszen (tudom, tudom az én hibám, hogy) NEM TALÁLKOZTAM VELÜK, NEM BESZÉLTEM VELÜK,sőt NEM ISMEREM ŐKET! :DDD
gordonka szerintem most íratkozz le az Internet fórumokról. Jaj, de egy nagy majom vagy, atyám. Nem hallottál még arról, hogy az ember leírja a fórumban a VÉLEMÉNYÉT (MER' ERRE TALÁLTÁK KI). Ez a VÉLEMENYEM volt, nem kell vele egyetérteni! Ki mondta? Senki. Ird meg a véleményed, de a TÉMÁRÓL! Most én azért írok RÓLAD, mert FELHÚZTÁL! Nem írnék rólad, ha nem lenne okom rá.
Nem a TUDÁSÁT kérdőjeleztem meg, a legnagyobb sakkozók egyike, ez tény. De MEGVAN a véleményem róla. Attól, hogy valaki letett már az asztalra valamit, még nem kell feltétel nélkül mindent elfogadni, amit csinál. Ez az oldala (pénzéhség) nem tetszik, nagyon nem. Ez van. Neked tetszik. Tetszen. De nehogy már én legyek a hibás, mert le mertem írni róla a véleményem. Tudtommal ez a SAKK MATT topic. Itt sakk a téma, ill. az ahhoz kapcsolódó dolgok. Már így is eltértem tőle.
Hihetetlen milyen faszik vagytok. Úgy bíráltok egy embert, hogy soha egy szót nem beszéltetek vele, soha nem találkoztatok vele, egyáltalán nem ismeritek. Nem tudom elképzelni Karpov, Kasparov mennyit írt a könyvében, mert nem voltam ott. Te igen?
Azért nem olyan egyszerű az élen maradni, mert lehet, hogy ha ő nem játszik sok meccset, akkor nem nagyon fogy az Élője (bár az ősszel az orosz szuperbajnokságon négyet nyert zsinórban), de ezalatt a többiek szorgalmasan gyűjthetik a pontokat, azt nem tudja befolyásolni. Vajon rajta kívül miért nem érte el idáig soha senki a 2800-at? Azért mert Kasparov jól válogat ellenfeleket?
Valóban remekül "ír", én is beleolvastam. Kár, hogy más tollával ékeskedik (merthogy az ő nevével jobban el lehet adni). Ezt mindenki így csinálja, nekem van egy Karpov-Macukevics könyvem, el lehet képzelni, a szerződés aláírásán kívül mennyi munkája volt benne Karpovnak. Állítólag még az egyébként jól író Adorján András is sokkal kevesebb résszel van benne "közös" művekben, mint azt gondolná az ember. Az Élő-pontlista tetején meg könnyű megmaradni. Nem kell versenyen elindulni... vagy jól meg kell válogatni, aztán pszichológiailag lenyomni az ellenfeleket...
Azt hiszem, kissé elveted a sulykot. Semmi gátlás nincs benned, hogy igy beszélsz valakirôl, aki náladnál sokkal különb? (és nemcsak a sakkban, hanem feltehetôen minden tekintetben). Husz éve vezeti magasan a nemzetközi élôlistát... egyetlen tagja a 2800 fölöttiek klubjának. Mellesleg sakkiróként is kiváló, most van a kezemben éppen a világbajnoki sorozata, a legutolsó Fischerrôl szól. Remek ! (Kramnik, aki a tanitványa volt) sohase verte volna meg, ha K. éppen nem válik az elsô feleségétôl...
"My life has been totally disrupted". Persze, persze...
Kasparov egy idióta, pénzéhes fasz, a FIDE meg egy gátlástalan, magánakvaló, "csináljunk üzletet a sakkból" szövetség.
Mindkettő EGYFORMÁN hibás. Sohasem lesz "vánendonli" világbajnok, amíg Kasparov aktív. Keresztül fogja húzni a FIDE számításait. Valahol persze megértem őt is. Meg a FIDE-t is. Ők a tető alá hozott versenyből profitot akartak termelni, értsd: olyan helyen játszani a döntőt, olyan (Baumgartner korábbi menedzsere, Frank Tamás szavaival:) SPONZORT találni, amivel maximalizálni lehet a bevételt. Ezért volt ide-oda pakolgatás a helyszínek kapcsán. Nyilván. Én sem adnék súlyos dollármilliókat azért, hogy azt lássam: a 16 mérkőzésből mondjuk 12 10 lépéses szalonremi, 2 már mutat valamit és mondjuk kettő igazi harc.
Ez pont olyan, mintha a német vagy az olasz tv-nek akarnánk eladni az eladhatatlan magyar focit... Nem fog menni...
Senki nem kíváncsi ilyen rövid szalonremikre. Márpedig, akár ez is benne van a pakliban. Ez pedig kockázat a befektetőknek.
Valahol ezt is megértem.
Persze Kasparov egy rohadt hazudozó fasz, akinek nem tudom még mennyi pénz kell, hogy leüljön játszani... Ő akar lenni az orosz elnök. Ilyen mentalitással sikerülni is fog neki.
Bárki, bármit állít, ez az egész a pénz körül forog. Érdemes elolvasni Kasparov nyilatkozatát, süt belőle, csak a sorok között kell olvasni tudni...!
Megsúgom, már régen nem olyan jó játékos, hogy ilyet megengedhessen magának. Nem vagyok biztos benne, hogy nyert volna Kasim ellen..., legfeljebb épphogy, ami -valljuk meg- egy Kasparovtól szégyen.
Az új csillagot LÉKÓ PÉTERNEK hívják, aki -bízzunk benne- MEGÁLLÍTHATATLAN (lesz)! Az év eleji, hagyományos Corus tornát -természetesen- vezeti... :)
Kasparovot nem lehetett kihagyni, mert akkor még magasan ő volt a legjobb sakkozó. A Kasim gyerek volt a Fide bajnoka, Kramnik meg a profié. Kb ennyi.
A dortmundi verseny győztese, pedig megbeszélés alapján lett a profi világbajnok kihívója. Ez következőleg megint majd megbeszélés alapján fog eldőlni, gondolom.