Ugyanúgy általánosítás, mint a fiatal nő=hp. Én valójában az álláskeresőket szeretném meggyőzni arról, hogy az állástalálás rajtuk jobban múlik, mint az aktuális HR-esen.
tanítónőm egy alkoholista volt, a későbbi magyar tanárom felsőben egy idegbeteg, szakközépben pedig megint kifogtam egy alkesz magyar tanárt... végtelenségig megutáltatták velem a magyar nyelvtant.... reál beállítottságú vagyok.
Szóval szakmailag lehet oké mind, emberileg meg tapló... Szerintem meg együtt is kell velük dolgozni, és az sem baj, ha ügyfélközelbe lehet őket engedni. A HR erre lenne hivatott, hogy ezt kiszűrje.
Örülnék neki, ha nem lenne igazad, mert egy kicsit most bevásároltak (BO), ami engem elég rendesen érint, ugye. Szóval az egyik legnagyobb hiányosságukat ezzel megoldották, de ahogy látom, valóban vannak gondok. Már önmagában a Business One megjelenése is ezt mutatja.
Csak azért érdekel, mert felmerült bennem: Minél több embertől megkérdezem, olyanoktól, akiknek a hozzászólásaiban nyüzsögnek az egybeírás-különírás hibák. Kíváncsi vagyok, mikor qrták el az oktatási rendszert...
"tény, hogy az adók, járulékok szintje ma nem normális." Hat eleg furcsa, hogy addig amig egy br. 500 e-res fizetesnel Mo-n 48%-ot szednek el, mig Irorszagban 3%-ot.
Erdekes, egyre tobb embertol hallom, hogy ugy bujik ki az adoterhek alol, hogy inkabb kulfoldre megy dolgozni es nem azok akik csak 2-300 bruttot kerestek Mo-n.
"De amelyik cég ma rászokik a csalásra, az a jövőben se fog leszokni róla...." Szerintem meg ez megeri, nemeri meg alapon mukodik, kockazat elemzessel.
"egyszeriben ozonlenek az SAP-s CV-k. Ennek vajon mi az oka???" Kb. tiz eve ez volt az egyik nagyon jol jovedelmezo IT terulet. Azota a legtobb nagyobb ceghez bevezettek vmi vallalatiranyitasi rendszert. A kisebb cegek fele fordultak par eve, gondolom ott is lefutott a csucs es az a par uj, meg a meglevo rendszerek karbatartasa mar nem igenyel akkora letszamot.
Nekem volt olyan főnököm, aki tőlem, majd az egész kollektívától érdeklődött, amikor nagyon rosszul állt a szénája a cégnek, hogy mit csináljon..........
Na jo, en megertem valamilyen szinten a rokonodat.
Volt ido, amikor bennem is voltak fusztraciok.
16 evesen, vezna fiatal srackent fusztralt, hogy az igazan dogos nalam idosebb nagymellu szokek nem engem akarnak, hanem kigyurt kopaszokkal jarnak. Pedig az en anyukam azt mondta, hogy a lanyok az okos fiukat szeretik. :)
Zavart, amikor a Gabor Denesen tanulo sractol - aki vilag eleteben lusta volt, gyenge volt matekbol, es nem erdekelte kulonosebben a programozas - megkredeztek, hogy mi lesz ha nagy lesz, es azt mondta, hogy informatikus mernok. Dehat en meg 12 eves korom ota ezt nyomom meg almomban is, a legjobb iskolakba jartam, tanultam, es belolem is csak az lesz. Ez frusztralt.
Fusztralt, amikor a fenti srachoz hasonlo szinvonalu kozepvezetot kaptam a munkahelyemen.
Aztan nemi onismerettel, onkritikaval, realitaserzekkel, munkaval, meg nemi pragmatizmussal nagyjabol tul lehet lepni ezeken a fusztraciokon.
Ez mindig lutri. Nem tudsz mit csinálni, majd az állásinterjún elmondják. Én már lassan azt gondolom, hogy a multikon kívül alig van egy-két vállalkozás, ahol ne trükköznének. Egyszerűen lehetetlennek tűnik másképp.
Én ebben nem hiszek. Az a baj, hogy a nem-bejelentősdivel, meg a minimálbérre-bejelentősdivel CSAK a cég jár jól. Én a kisebb hivatalos bér után kapok szabit, táppénzt, nyugdíjat, magánnyugdíj-befizetést, stb., lakáshitel nuku (minimálbérre?)... és az ígért zsebbefizetést meg vagy megkapod, vagy nem. Ha nem, akkor mit követelhetsz? Semmit.
A +zsebbe pénz meg nem elég arra, hogy a kieső fenti befizetéseket (szabi, táppénz, nyugdíj+magánnyugdíj) saját szakálladra befizesd, kipótold. Mert alapesetben a minimál+zsebbe is éppcsakhogy elér egy olyan fizut, amiből kihúzod hó végéig. Ne hogy azt higgye bárki is, hogy mindenki nettó százezreket keres ezzel az adóelkerülő módszerrel...
Ráadásul engem valahol sért, hogy az én munkám nem ér meg egy normális * törvényesen elvárt adó- és járulékbefizetést. Vagy a cég terméke nem ér annyit? Vagy a cég maga nem ér annyit? Nem eladható, nincs rá kereslet? Akkor miért létezik a cég?
Most már lassan ott tartok, hogy kis céghez nem is pályázok.
* tény, hogy az adók, járulékok szintje ma nem normális. De amelyik cég ma rászokik a csalásra, az a jövőben se fog leszokni róla....
Na ja... mondom nekem semmi bajom ezekkel a lánykákkal, ilyen a mai világ, ők interjúztatnak.... de azért megértem azokat is, akik azt mondják a köszönni nem tudó, tátott szájjal rágózós, haját tekergető ostoba tyúktól hülyét kapnak :)
Én még az ilyennek is teszem a szépet, magamban tartom a véleményem :)
"foleg neveltetese, de erosen korrelal az iskolazottsaggal is."
pontosan, épp ezért nagyobb az esélye a mostani fiatalok között a konkrét fizikai erőszaknak, verekedésnek, mint az 50 éveseknél. Akármilyen frusztráltak is az 50 évesek (is). Azért egy mai 50 éves neveltetése, meg ami az iskolában volt, az messze nem ugyanaz, ami egy mai 18 évese (Mégha az se volt már valami nagy szám).
"Az 50 eves mult rendszerhez, es annak tanulasi tempojahoz szokott faszik"
Azér aki 50 éves most, kb 30 volt a rendszerváltáskot, jó, hogy az iskolákat még az előző rendszerbe, de azért a munka terén már nem olyan sokat, aki meg az azóta eltelt közel 20 éve alatt nem ébredt rá, hogy mégis mi van, annak má tényeg mindegy.
Emberek, csakmert vki fiatal és nő ('HR-picsák"), még nem biztos, hogy hülye. Esetleg más nyelvet beszél. Nyilván egy mérnök hülye kérdésnek tart egy-két HR-es bevett kérdést, de ez nem a lányka hibája. Sőt, ha hülye, annak örülni kellene, mert ügyes ember lévén, tudja irányítani. Jah, kérem, ha csak megütni képes, akkor ő is hülye. SZVSZ.
21-22 éves HR-es lány volt és azt mondta a rokon szószerint, hogy legszívesebben ütötte volna, olyan ostoba volt.
Ebben az orszagban mindenki olyan kurva okos. Csupa zseni orszaga.
Belegondolt mar a rokonod, hogy pl. szegeny Einstein mit gondolhatna rola? Es akkor Einsteinnek mennyire kellene megvernie a rokonodat, hogy a dolgok 'rendben' legyenek? :)
Az, hogy az ember a konfliktusait verekedessel oldja meg, az nem hiszem, hogy kulonosebben korrelal az eletkorral.
A fusztracio sem igen korrelal a korral, a fiatalok kozul sokan azert fusztraltak, mert az elkenyeztetett kis hulyek nem akarjak elhinni, hogy a munkaeropiacon kozel sem csaszarok. Az 50 eves mult rendszerhez, es annak tanulasi tempojahoz szokott faszik ugyanezt elik at.
Az, hogy az ember a konfliktusait verekedessel oldja meg, a kulturaval korrelal. A kultura pedig sok minden fuggvenye, foleg neveltetese, de erosen korrelal az iskolazottsaggal is.
A viccet félre téve, én egy 53 éves aktív álláskereső rokon élménybeszámolóját hallgattam nem rég... 21-22 éves HR-es lány volt és azt mondta a rokon szószerint, hogy legszívesebben ütötte volna, olyan ostoba volt.