Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Én pár éve a magyar facethemusic.hu -ról rendelek. Gyors, már a megjelenést követő napon küldik, ha személyesen veszed át, még szállítási költség sincs.
Egyébként engem nagyon feldobott az új lemez híre és hogy még idén kijön. Szar év az idei sok szempontból és jó, hogy legalább ennyi pozitív, kreatív dolog született belőle: egy új McCartney lemez. Az egyetlen ma is aktív nagy kedvencem, aki idén lemezzel jön ki, igaz, az egyetlen szólóelőadó is köztük. Tetszik ez a keresetlen egyszerűség: nem tervezte ugyan, hogy lemezt ad ki idén, de a bezartsagban új dalokat írt és kipofozott pár régit, felvette őket egymaga, pont kitesznek egy albumot, minek is ülne rajta. Mary lő hozzá pár fotót, kell egy jó kis borító és kész is van.
(Példát vehetne róla Jagger vagy Axl Rose is, akik 15+ évig barkácsoljak a lemezt: nem tökéletesnek kell lennie, "csak" jónak. Persze ha egymaguk vennék fel ők is, valószínű előbb kész lennének, mint így, hogy 4-5 másik emberrel kell konszenzusra jutniuk - de még ez sem indokolja azt a csigatempót...)
Plusz valószínű azt is tudja Paul, hogy a zenéje sokak számára jelent legalább egy kis lelki gyógyírt egy ilyen kizsigerelo év végén.
"Hope for the future" énekelte pár éve és igaza volt - most különösen kell ez a hozzáállás.
Én meg a Flaming Pie-ra gondoltam, mert a Steve Milleres számokat nem nézve, ott is minden hangszeren ő maga játszik, és ráadásul a lenti interjúban mondja is, hogy az egyik szám a Flaming Pie-ról maradt le, illetve az nemrég jelent meg, szóval biztos foglalkozott azzal is sokat pár hónappal ezelőtt.
A trailerben elhangzó zene rajtam már megtette a hatását.
A trailer azt a benyomást kelti bennem, hogy ez az album valami kísérletezős cucc lesz, ami 78 évesen eléggé megbecsülendő. Én is várom már, hogy mi lesz ebből.
Pár nappal az új Paul-album bejelentése után vicces volt belefutni az Electric Arguments 2008-as kritikájába az allmusic.com-on, mert van benne egy ilyen mondat:
"A decade after Rushes, he revived the Fireman moniker not to cut another electronic record but to put out what in effect was McCartney III: a weird clearinghouse of experiments, jokes, detours, and rough-hew pop."
Egy éve sem tudhattuk, hogy lesz McCartney III, nemhogy 12 éve, de érdekes, lesz-e bármi hasonlóság a két lemez koncepciójában, bejön-e ez a "jóslat". :)
"Everything I do is always supposed to be my last. When I was 50 – “That’s his last tour.” And it was like, ‘Oh, is it? I don’t think so.’ It’s the rumour mill, but that’s ok. When we did Abbey Road I was dead, so everything else is a bonus."
Amúgy ez az album most tényleg bónusz. Köszi covid. (A trailerben elhangzó zene rajtam már megtette a hatását. De messze van a december...)
Paul McCartney will release McCartney III on December 11th. Paul hadn't planned to release an album in 2020, but in the isolation of "Rockdown," he found himself fleshing out some existing musical sketches and creating new ones. Before long an eclectic collection of spontaneous songs would become McCartney III: a stripped, self-produced solo work marking the opening of a new decade. Built mostly from live takes of Paul on vocals & guitar/piano, overdubbing bass, drums, etc. atop this foundation.
+
McCartney III spans a vast and intimate range of modes and moods, from soul searching to wistful, from playful to raucous and all points between — captured with some of the same gear from Paul’s Rude Studio used as far back as 1971 Wings sessions. And Paul's array of vintage instruments he played on the new album have an even more storied history, including Bill Black of Elvis Presley's original trio's double bass alongside Paul's own iconic Hofner violin bass, and a mellotron from Abbey Road Studios used on Beatles recordings, to name but a few.
Igen, sajnos mifelénk erőteljesen él az az attitűd, miszerint ha valakivel elfogultak vagyunk, akkor a másikat biztos kevesebbre tartjuk, illetve ha valakivel nem értünk egyet, vagy nem úgy látjuk a világot, ahogyan ő, akkor biztosan utáljuk is. Kár, hogy ez így rögzült belénk. Most nem a fórumra gondolok, úgy általában.
Én nem érzem amúgy, hogy bármelyikükkel elfogult lennék. Se Lennon, se McCartney személye vagy zenéje nem áll közelebb vagy távolabb hozzám, mármint a másikéhoz képest. Eleve nem úgy kell elképzelni ezt, mintha egyiket föltétlen a másik ellenében akarnánk meghatározni, ez is egy tévedés.
Szerintem az elfogultság nem baj, én pl. pont ugyanennyire elfogult vagyok Lennonnal, de nem McCartney kárára.
(Pontosabban ma már nem: onnantól, hogy ide regisztráltam, még legalább öt évembe telt eljutni idáig.)
Nagyra tartom mindkettőt, de Lennon jóformán minden szempontból "közelebb áll hozzám" - de ettől még Macca sem lesz kevesebb, sem a szememben, sem általában.
Bocs, pontatlan voltam, amikor azt mondtam, hogy igazad van, a mondat első felére értettem, miszerint McCartney valóban történeteket mesél. Lennont mint alanyi költőt már én gondoltam tovább.
Te az egyikük felé elfogult vagy, de ez nem baj. Igen, igazad van, McCartney történeteket mesél a lányról, akit látott a buszon, meg arról, hogy milyen egy átlagos nap, miközben Lennon az alanyi költő, aki a saját belső világáról tudósít. Nem kizárólagos alapon, mondjuk, hogy átlagolva. Ismétlem, egyik se negatívum, hanem külön attitűd.
Szerintem a hatvanas években McCartney-nak Barry Miles és Robert Fraser lehettek a legjobb barátai, amikor épp nem a Beatlesszel dolgozott, velük lógott a legtöbbet. De, ismétlem, ez se negatívum, nem kell a barátokat mindenáron a melóhelyen megtalálni.
Nem kéne ennyire sekélyesnek nézni a fiatalokat. Én rendszerint azt látom, hogy a John&Yoko kapcsolat nem egészséges mivoltát, a képmutatást a köbön egyre jobban kiismerik az emberek, és sokkal inkább vágyódnak a Paul és Linda által megtestesített életmód iránt. Egymás iránti (tényleges) szeretet, hűség és őszinteség, egészséges kapcsolat, valódi hippi életmód (legalábbis 69-72 között mindenképp), farm, állatok, gyerekek, zene, természet, izoláció, a trendeknek való megfelelés és "az elvárt" leszarása, valamint a média és magamutogatás iránti teljes közöny. Ez inkább álom. Okkal.
"De Lennonnak a bandából Stu volt a lelki társa, később Harrison állt hozzá a legközelebb"
Na és akkor most hallgassuk meg erről az érintettet ;).. Lennon 72-ben: "Is [Paul] your best friend?" "I guess in the male sex he was, I don't know about now, because I don't see much of him."
Azt hiszem ennél egyértelműbb választ aligha kaphatunk, bár szerintem a két főszereplőnk viselkedése és beszámolói a napnál is világosabbak. Ha barátság, ha szakmai kapcsolat oldaláról nézzük (ha a bandázás a mennyisége a mérce, ott is elég jól állnak: Nerk Twins, Párizs 61-ben ill 66-ban, Lennon a Pepper alatt félig McCartney-nál lakott stb, meg hát nekik a dalszerzés is hobbi volt, és az együtt lógással volt egyenlő. Viszont azt is tudjuk, hogy Macca a belvárosban élt, és egészen új baráti körre is szert tett. Ez pedig Johnnak nagyon nem esett jól.), nyomába sem ért se Stu, de Harrison meg pláne nem. Abszurd állítások, de tényleg. Az egyetlen ember akivel párhuzamot lehetne vonni, és ezt maga Lennon tette nem egyszer, az Yoko. Habár ez is megér egy misét. George Martin, még a Let it Be forgatása alatt mondta, John és Paul egy csapat, annak ellenére(!), hogy már nem igazán írnak együtt úgy, mint régen. Ha valaki pedig testközelből látta milyenek is voltak ők egymással, az az öreg Martin.
Központi eleme volt a kapcsolatuknak a dalszerzés, és valóban ez tette őket tényleg különlegessé, de ha valakivel csupán szakmai alapon működtök együtt, az egyáltalán nem így néz ki. (Biztosan ezért fontolgatta Lennon 74-ben a Paullal való írást megint, mert hiányzott neki az az igazi, színtiszta szakmaiság, az, hogy ismét fogcsikorgatva üljön le vele dalokat írni. Mert amúgy ki nem állhatja, meg végre felbomlottak és nem kell vele írni, de amúgy May-től meg Art Garfunkel-től kérdezgette, hogy na de mégis, szerintük mi lenne ha... de persze csak a közjó érdekében.) Ésatöbbi ésatöbbi
Igen mert McCartney zenéje a szomszédbácsiból jött nem? :D Paul elég sokat megmutat magából, viszont ezt általában nem a Lennon-féle szájbarágós, mindenkiidenézzen módon teszi, ezért tudni kell olvasni a sorok között. Pl egy nyilvánvaló kontraszt, Yesterday vs Mother. Macca egy rendkívül privát ember mind a médiában mind a magánéletben, ezért kiváltképp érdekes a helyzete mint szövegíró és a dalaiban réteg rakódik rétegre. (A másik meg, hogy nem csak szövegben lehet érzéseket kommunikálni...) De ettől egyáltalán nem kevésbé autentikus a munkássága. Igen, elmondtad hogy egyik módszer sem jobb a másiknál, de annyira jó lenne, ha ez a "Lennon volt az őszinte művész, McCartney meg mindig csak a közönségnek játszott" nonszensz kikopna végre a köztudatból.
Emellett had említsem meg, hogy ha valaki ennyi karaktert, történetet tud kitalálni, ennyi empátiát és kíváncsiságot tud megjeleníteni mások iránt, az is egy ritka és értékes tulajdonság. McCartney olyan dalai mint a Rigby, Ob-La-Di, Another Day, Temporary Secretary, Average Person, She's Given Up Talking, Mr Bellamy stb, mind arról tesznek tanúbizonyságot, hogy milyen jó fantáziája és érzéke van a történetmeséléshez. Plusz ilyenkor is általában utat tör a dalban az író személysége, vagy egyenesen az egész egy metafora egy saját életében megtörtént esetről. De ha valaki az olyan dalokat szereti, hogy "ilyen voltam és azért mert XY így meg úgy éreztem", az is megvan nála, pl Scared... Viszont időben még jobban is visszamehetünk, és olyanokat találunk mint a Maybe I'm Amazed, For No One, amelyekben nem kevés sebezhetőség lelhető fel. És még órákon keresztül sorolhatnánk őket. Hagyjuk már, hogy valami közönségnek játszó, fake, sekélyes emberről lenne szó a személyében, aki eladja saját magát és az érzéseit, csak hogy a közönségnek tetszelegjen 60 évig. Ez egyszerűen félelmetes.
És abból a projektből mi lesz, hogy McCartney kiadatlan dalokat rendez albumra?
Még egy gondolat. Lennon sokkal impulzívabb és intuitívabb, ha úgy tetszik, őszintébb a zenéje, valóban belőle jött, természetesen mindig az aktuális állapotai és érdeklődése függvényében. McCartney 60 éve a közönségnek játszik, ebből a szempontból tudatosabb, viszont hajlamos beleragadni a szerepeibe, és igazából keveset mutat meg a valódi arcából. Ez egyik se negatívum vagy pozitívum: két eltérő személyiség- és művésztípus.
Én kicsit valahol amúgy sajnálom is azt, aki überképzett zenében, mert gyakran látom, hogy az ilyen arcok csak azt a zenét tudják már élvezni, ami bonyolult, technikás, amiből egyből kihallják a tudást és a belefektetett melót.
És az ilyen nem tudja élvezni mondjuk az In My Life-ot (legfeljebb a szólóját), az I Need You-t vagy a Here, There and Everywhere-t, ami szerintem szomorú.
Egyszerűen a zene (vagy bármilyen művészet) nem sport és nem a technika alapján kéne elismerni, hanem amiatt, ad-e neked valamit, megszólít-e vagy sem. És külön szomorú, hogy ezt pont egy művész (Charlie) nem érti.
Igaz, különösen okosnak soha nem tartottam.
Érdekes, Pressernek is a kisujjában van a zene, felteszem, jobban is, mint Charlie-nak, mégis odavolt, amikor May Pang a Lennon által használt hangszereket mutogatta neki - nem azon gondolkozott közben, "én mennyivel technikásabban meg tudnám szólaltatni ezt a zongorát, mint a Lennon!"
Engem a hideg kiráz a (ny)álprogresszív zenéjétől jégduplaviszkiveltől nyújorknyújorkig. "37 lemezt csináltam, a Beatles például sokkal kevesebbet" És? Szerintem Dieter Bohlennek is több lemeze van mint a Beatlesnek.
