Tanúsítani tudom, vagyis tudnám, de nem tehetem, hisz' itt mindenki anonim státuszban van.
Szóval vannak csajok és rengetegen lehetnek, akik még nem írtak, csak totál felizgulva olvasnak bennünket és közben nagyon kell pisilniük, meg be is csurog a végén.
Az életben is tudok több olyan hús- vér- (pisi) csajt, aki rendelkezik a pisis fétissel.
A bepisilős oldalon soha nem volt és valószinüleg nem is lesz egy db nőnemű sem. Őket ez nem érdekli. Hiába látunk utcán, vagy akárhol bepisilő lányokat filmen, azok csak fizetett kurvák, akik feltehetően kábítószerért és pénzért bármire kaphatóak. Nagyon dícséretes, ha valaki, a többiek szórakoztatására, kitalál magára egy női nevet és fordulatos történeteket kanyarít az oldalra. Nyeretlen kétévesek még rá is cuppannak és buzgón cibálják a frigyes mestert, amíg az el nem pukkan. Öreg, jól képzett rókákat viszont nehéz átbaszni. Ezért azt mondom, Zsófik, Julik, Lillák, Annák stb, ne kísérletezzetek. A művésznév legyen az, ami. Ha férfiak vagytok, akkor az. Az " Álljon meg a menet! Pöcse van a menyasszonynak" ne akkor derüljön ki, amikor valami húgyagyú idióta ismerkedni akar a női néven szereplőkkel.
Hónapok óta nem pisiltem be. De tegnap kerékpárral kellett mennem elég messzire. Úgy gondoltam, nosztalgiázok egy kicsit. Nagyon jó volt. Nem is tudom, hogy tudtam ilyen sokáig nélkülözni.
Tegnap este 8 előtt értem haza. Eléggé kellett pisilnem, de nem mentem el. Kezdődött a meccs. Elhatároztam, hogy csak utána megyek pisilni. Egy 1,5- ös ásványviz társaságában néztem a mérkőzést. Az első félidő alatt kb felét megittam. Egyre kevésbé gondoltam, hogy ki fogom bírni a végéig. Nagyon kellett. Közben az összes víz elfogyott. Még 20 perc volt vissza, de már majd bepisiltem. Egyfolytában fognom kellett, mocorogtam, szorongattam. A lefújás előtt 2 perccel egy nagyobb adag becsurgott, de nem akartam otthagyni a meccs végét. Erősen küzdöttem markolásztam, de a hosszabbítás utolsó percében megállíthatatlanul elindult a pisi. Nagyon kellemes volt, ahogy elindult ez a rengeteg langyos lé és hogy végre megkönnyebbültem.
Lányok, ki csinálna velem ilyen kihívásos- visszatartós a játékot?
Kedves Juli! Ha ez a vágyad, tartogathatod fétises ember előtt. Gondolom felizgatna, hogy lát valaki, mikor már majd bepisilsz és látványosan kell visszatartanod, meg fogdosnod és kicsit félsz is, hogy bepisilsz. De közben tudod, hogy ez az ember nem itél el. Sőt ezen az emberen látnád, hogy a hólyagjánál, a pisilőjénél kb ugyan azt érezheti, mint te. Mocorog és egyre gyakrabban odanyúl a kezével... Micsoda élmény lenne..... Én lennék a játszótársad. :))
Rengeteg folyadék megivására is képes vagyok, néhányszor eljutottam a végső határig, ami túltöltött hólyagot jelent (ez már nem kellemes érzés, szabályosan fáj), és a pisilés önmagától, akaratom ellenére elindult, de hosszú percekig sohasem pisiltem.
Ténylegesen.
Az érzés persze az, de ez csalóka. Sosem mértem le pontosan az eltelt időt, de egyszer majd megteszem.
A túltelített hólyagban megnő a folyadék nyomása, de a húgycső adott keresztmetszete miatt csak egy adott mennyiség távozhat egységnyi idő alatt. A szervezet szabadulna a felesleges folyadéktól, de nem tud olyan ütemben, ahogyan azt szeretné. Ez okozhatja azt az érzékcsalódást amit a pisilő személy úgy él meg, hogy hosszú percekig pisilt.
Nehezen értem azt, hogy miért félnek az emberek attól, hogy meglátják őket pisis ruhában (persze, jórészt értem, nevelés, gátlások, megfelelési kényszer, prüdéria, stb.).
A magam szórakoztatására pisilek be és nemigen érdekel, hogy ki mit gondol.
Gondoljanak, mondjanak amit akarnak!
Kezdő koromban lebuktam párszor ismerősök előtt. Néhány napig társalgási téma voltam, kinevettek a hátam mögött.
Kedves egészségükre!!
Aztán megszokták, elfogadták a dilimet, azóta sem foglalkozik senki ezzel.
Ugyanolyan ember vagyok, mint a többi, csak nekem az a dilim, hogy szeretek bepisilni. Mindenkinek van valamilyen "hibája". Kinek ez, kinek az.
Az egyik ismerősöm, például a kutyája seggét nyalja. Tegye, ha az neki jó! Nekem a szemem sem rebbent, amikor megtudtam. Az ő dolga. Az tény, hogy nem egy megszokott, mindennapi foglalatosság, de simán elfogadható, ha az ember rendelkezik a megfelelő toleranciás képességgel.
Az sem a "világvége", ha a szüleid megtudják, hogy bepisilős vagy. Néznek majd nagyot, morognak, sopánkodnak egy ideig, megpróbálnak "kinevelni a betegségedből", de hamar megszokják, elfogadják, hogy ilyen vagy, ugyanúgy a gyerekük leszel mint addig, legfeljebb a kis huncut, bepisilős gyerekük.
Nos, nem olyan nehéz az élet, nem kell túlbonyolítani a dolgokat.
Egyszóval és röviden, pisilj be nyugodtan, jó az, ne törődj azzal, hogy mit mondanak mások, nincsen semmi bajod.
Hát ezt a "cibáld meg a brokit" kifejezést nem igazán tudtam értelmezni... Na mindegy. Amúgy nem Józsi a nevem, én lány vagyok (szeretném megcáfolni azt a kijelentést, hogy a fórumon nincsenek lányok, de igazából ez sem érdekes most)
Bocsi, hogy aztán már nem írtam, hogy mi történt, de már képtelen voltam rá. Rohangáltam a fák között, próbáltam találni olyan helyet, ahol nem lát senki, de mindenhol voltak emberek. Igazából úgy terveztem, hogy mire bepisilek már sötét lesz és észrevétlen maradok, de kicsit elszámítottam magam. Már nem nagyon tudtam leplezni hogy mennyire kell pisilnem, de azért próbálkoztam. Végre aztán láttam egy helyet, ahol kiengedhetem azt a rengeteg pisit ami feszítette a hólyagomat. Miközben igyekeztem oda néha becsurrant egy-két sugár, de ezt még sikerült visszafogni. Végül odaértem és már majdnem elengedtem magam, amikor észrevettem, hogy valaki arrafelé jön. Féltem, hogy közelebb jön és én meg nem tudom tovább visszatartani, de megállt. Én bebújtam egy fa mögé, így ő nem látott engem, én viszont láttam őt. Kiderült, hogy neki is hasonló célja volt: elővette a farkát és elkezdett pisilni. Ez megmozgatta a fantáziámat: elképzeltem, hogy én is pisilek... És akkor hirtelen megindult a pisi megállíthatatlanul, de már nem is akartam megállítani. Hosszú percekig csak folyt és folyt.
Nagyon jó és izgalmas élmény volt ez. Valahogy a nyilvánosság előtt még nem merem elengedni magam. Félek, hogy az emberek leszólnak, kinevetnek, elítélnek. Egészen más lenne a helyzet, ha egy fétises ember előtt kéne tartogatnom, majd összepisilnem magam. Ez az illető megértene és nem ítélne el. A szüleimmel lakom, akik nem tudnak erről a fétisemről, valószínűleg nagyon kiakadnának, ha elmondanám. Az utcán, a város különböző helyein attól is félek, hogy belebotlom egy ismerősömbe, aki nem tudom hogyan reagál majd. Veletek történt már olyan, hogy akció közben futottatok össze egy ismerőssel?
Nem bírom tovább... Mindjárt elindul az áradat... Én nem szeretek emberek elítt bepisilni, gyorsan keresnem kell egy eldugott helyet mielőtt... Alig tudok már írni és mindig oda kell nyúlni, de persze nem látványosan ami nagyon nehéz. Pánikba estem...
Még ittam vagy 1l vizet kb fél órája. Az ingerek egyre nagyobbak, már egyhelyben állni simán nem tudok, csak ha toporgok, a sétánál is néha megállok és összeszorítom a combom és néha odanyúlok. Azt hiszem nem bírom sokáig...
Azért a vonatülést összehugyozni, ahova utána más gyanútlanul leül... hát nem tudom. :(
Az autómat se pisilném össze soha. Nem kevés ideig spóroltam rá. Most meg nem fogom a 3 hónapos makulátlan perforált bőr szellőztetett üléseket összepisilni. Sajnálnám. De ki hogy van ezzel...
Én ezt akcióztam még a hét elején. :)
Egyik este hazafelé tartottam. Nagyon kellett pisilnem és jött az ötlet: mi lenne, ha beengedném. :) Már sötét volt. Megálltma egy olyan helyen, ahol nem annyira jó a közvilágítás. Kis terpeszbe álltam a járda közepén és szabad utat engedtem a dolognak. Nagyon kellett, mégis csak komótos, de folytonos sugárban indult meg. Legalább egy percig folyt folyamatosan, beengedtem mindet. Szerencsére nem a lábamon folyt végig, hanem a lábam között egyenesen le a földre. A pisi hangosan csobogott ahogy a járda aszfaltjára ért. Az út túloldalán páran jöttek-mentek. Igazság szerint nem is attól féltem, hogy meglátják mit csinálok, mert ahhoz sötét volt, hanem attól féltem, hogy feltűnik nekik a hangos csobogás. De nem buktatott le szerencsére. :) Jókora tócsát hagytam a járdán magam mögött. Majd így pisisen szépen hazasétáltam. :)
Éjszakai vonaton már kipróbáltam, hogy lassan, lassan mindent beeresztek a gatyámba. Tök üres volt a vonat, ráadásul a régi személy vagonok világítása sem a legfényesebb volt. A délibe értem be. A seggemen lehűlt a nadrág, mire a parkolóba értem. Ott állt az autóm.
Egyébként 2125 TK barátom, ki kell ábrándítsalak. Ezen a fórumon egy darab lány nincs. Még az sem az, ami annak látszik.
Nemrég egy buli után jöttem haza reggel kocsival, és hirtelen olyan inger tört rám, amit esélytelen volt visszatartanom, és mivel nem volt lehetőségem megállni, így felnőtt koromban először magam alá pisiltem.
Be kell vallanom, életem egyik legjobb élménye volt.
Azóta többször is csináltam már. Például a legutóbb egy buliban, széken ülve szépen lassan kiengedve, mellettem jöttek-mentek az emberek, rendkívül izgató volt. :)
Nagy vágyam lenne ezt egy kedves lánnyal átélni legközelebb.
Elmennénk együtt egy buliba, sokat innánk, táncolnánk meg folyton be- és rám pisilni a lány.
Van itt olyan lány, aki ebben szívesen részt venne ilyesmiben. Valamint nyitott vagyok más megoldásra is.
Egyébként egy helyes, kedves, normális pesti pasi vagyok. :)