otmillio oltasnal levettuk a maszkot, hatnál fel :) logikus, micsoda kormányzás! kozben a felcsuti cigány az oltatlan lakossagra mutogat és a cégekre tolja a felelosséget, mert ez a szardarab soha semmiert nem vallal felelősséget. a negyedik hullám is szetbasz majd minket, mint az eddigi összes, de cilike geci jól megél a járvány elleni győzelmi pénzből, meg az a sok hazaárulo NER geci fdeszes szar akik milliárdokat kerestek kamu lelegeztetogepeken, szart sem érő vakcinákon, papírmaszkokon. nyilván a legtöbbet, mint mindig, ezen is a felcsuti cigány keresett. szavazzatok jovore is rá!
megint a határon túliakra támadt a Soros bloghálózat.
"Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, külhoni munkájáért kitüntetett Veressnek hivatalosan ugyan semmi köze a 2019-ben vásárolt ingatlanhoz, amikor fölkerestük azt, mégis az anyósa nyitott ajtót. Az asszony elmondta, hogy Romániából érkeztek, és a lakásban szálltak meg, ám annak valódi tulajdonosáról semmit sem tudott. Azt viszont elmondta, hogy valószínűleg a veje, Veress László és családja költözik majd be a lakásba."
Tündérországból jöttek, és ily cudarul bánnak velük!
A Balcsira jövet 10-5 aranyban nyert oriasplakatokon az ELKURTUK vs Stop GyurcsanyMZP
Aztan az egyik balatoni faluban osszesen négy utcai szpot reklam hely volt, ketoldalasak, nemtom mi a nevuk. Mindegyikenk elkurtuk es stop MZP plakat volt. Felemelő az őszi mólón andalogni, ilyen kulturalt es szép orszagban. Azon elmelkedtem h akiknek ovodss kisiskolas gyerekuk van, az hogyan magyarazza a gyereknek, hogy mi az minden sarkon nagy betukkel h ELKURTUK? Engem anyam egy bazdmegert vagy szarert siman szajon vert volna kiskamasz koromig ma meg teleplakatoljak az orszagot azzal, hogy ELKURTUK? gyerekek vedelme? de komolyan? Ilyen primitiv szarsagot, elkepeszto mélyen vagyunk.
Aztan olvasom a Gulyas koronas lett cikk alatti hozzaszolasokat, es azon elmelkedem, ha az elkurtuk vagy STOP Mindenki seggostoba kampánya helyett mondjuk azt magyarázták volna hogy miert kell es mire jo az oltas, akkor is ennyi seggostoba fullhulye hozzaszolo lenne? Kétlem, de azért talan.
Hálásak lehetünk a Magyar Kormánynak, hogy megvédi az embereket a nyugati fertőtől. Nem félnek szembeszállni egy ilyen nagy mocsok bankkal sem, és fenyegetőzni, ha úgy adódik. Ennyit mond a Orbán Úr, hogy "nem lesz ez így jó", mint valami rafkós cigánygyerek a piacon a kofának, ha sokat jártatja a pofáját a lopások miatt, és mindenki tudja, hogy merre van az arra!
Senkit nem akarok győzködni, mindenki abba teszi a megtakarításait, amibe akarja, de vicces hogy még esélyt sem adtok magatoknak.
Dobjatok be csak 10 dollárt egy jó projektbe és felejtsétek el 5-10 évre az egészet,
Talán már hallottatok Hanyecz Lászlóról, aki 2011-ben 10000 btc-vel fizetett 2 nagy pizzáért Amerikában , ami akkor 40 dollár volt, ma pedig 600 millió dollár lenne.
Egy okostelefont soha nem tudsz ténylegesen kikapcsolni, egy nokiát, aminek ki lehet venni az elemét, azt viszont igen, ill. a Pegazust se tudod távolról rátelepíteni, ha nem tudsz rá programokat felrakni. Szóval, az a kormányfö, aki nyomógombos régi nokiával telefonál, nagyon is képben lehet informatikailag.
Most lakást veszek épp, és ezzel lenulláztam a lehetőségeim. De ha lenne komolyabb vagyonom, abból földet vennék, netán aranyat. Azok megtartják az értéküket, de lagalább is tovább, mint a számomra érthetetlen számítástechnikai számítasok/mahinációk.
De én ósdi faküllős vagyok és vélhetően az is maradok.
Az a baj, hogy a _némi_ játszani jó, a jelentős viszont jelentős kockázat is.
És ott van, amit Te pl. előnynek tartasz, én viszont nem: ha valóban lenyomozhatatlan (lenne), akkor tökéletesen alkalmas lenne adóelkerülésre (ami társadalmilag abszolút problémás), másrészt nekem nem hiányzik az sem, hogy az alvilág minden kontroll nélkül mozgassa a pénzt. Ilyen téren ugyanaz, mint a titkosított beszélgetések, hasznos a diktatúrákban, csak éppen az alvilágnak is remek lehetőség.
mondjuk marha nehéz egy olyan kormányfővel digitálsi jövőt építeni akinek még egy okostelefon is nagy kihívás és egy 8-10 éves Nokia készülékkel telefonálgat
Azzal, hogy az MNB felvesz mérlegébe némi kriptovalutát nem dől össze a világ, egy ködös délután Rogán Antal többet pénzt költ el feleslegrs plakátkampányra mint amekkora összegről most beszélünk.
Ahogyan belefér az MNB mérlegébe az hogy műkincseket vegyen, vagy visszavásárolja a Seuso kincseket, ugyanúgy belefér az is, hogy tartson némi kriptovalutát az MNB.
A világ többi vezető gazdasága közül pedig az USA-ban a SEC , az ottani tőzsdefelügyelet már engedelyezte az elsp BTC ETF-eket, és folyamatban van az ETH ETF engedélyeztetése is. Sőt ott tart az elfogadottság, hogy már nemcsak BTC-t vesznek a bankok, brókercégek, befektetési alapok, hanem egyéb kriptókat is , mitn pl Solana és társai. Sőt éppen most folyik egy per az XRp és a SEC között arról, hogy az XRP securitiesnek minősül-e vagy sem. Attól, hogy Kína betiltott mindenféle kriptóval kapcsolatos tevékenységet, ennek pont hogy az USA lesz a nyertese.
Ukrajna azért jó példa arra, amit mondtam, mert ott már elfogadak egy törvényt, a kriptók alkalmazására, és a lakosság 12 % -a már rendelkezik valamilyen kripto befektetéssel, nálunk ez az arány még csak 1,39 %.
Bulgáriát pedig azért nem becsülnám le, mert ők 213.000 bitcoint tartanak birtokukban és Európa legyik legkedvezpbb adózásáváal rendelkeznek mind magánszemély mind pedig céges vonalon és bevonzák ezeket a cégeket az országba. Hol vagyunk mi ezekhez képest?
Itt egy cikk róla, olvasd el és utána nem leszel ilyen poros ósdi boomer., mielőtt kinevetteted magad , hogy mennyire tájékozatlan vagy a témában.
Szóval mi a Fidesz KDNP digitális jövő koncepciója jelenleg?
Erre nyilván tudod a választ, ha bődületes ostobaságnak gondoltad, amit írtam. Avass be a részletekbe, miért ne legyenek ezek az országok követendő példák számunkra.
Kérdezz, ha nem tudsz valamit inkább , mielőtt kínos helyzetbe hozod magadat.
sok meredek dolgot olvastam már itt, de hogy az ukránokat meg a bolgárokat állítsa valaki követendő példaként (a világ összes többi, vezető gazdaságával szemben) az még így is kiemelkedik.
Ja és még egy apróság: sok kezdő vállalkozás azt mondja, hogy "idenézzetek, az X Alap, meg az Y Bank betolt nekünk ötszázezer dollárt, mekkora bizalom van itt, naaa???" arról meg diszkréten hallgatnak, hogy a pénzes "papák" súlyos tíz- vagy százmilliárdokat kezelnek, vagyis a nekik adott "nagy pénz" csak egy kerekítési hiba az Excelben. :-))
Kicsiben ez olyan, mint az a cápás műsor, ahol a hazai csilliárdosok nagy kegyesen adnak egy-két milliót a szépreményű ifjaknak. :-))
ez így van, ezért kell diverzifikálni, de itt pont az ellenkezőjéről van szó. inkubátorként raktak pénzt valamibe baromi olcsón, ennek megfelelően komoly tulajdonrészért, komoly átvilágítás után, amit majd pár év után eladnak busás haszonnal remélhetőleg.
a blackdragon átlag 20x -1300x -eket csinál a befeketetéseivel
Azért volt már arra jó néhány példa, (a közelmúltban is) hogy nagyon okos és gazdag emberek (vagy nagyon komoly cégek, alapok, bankok, stb.) később irdatlan nagy humbugnak - esetleg egyszerűen csak működésképtelennek, vagy túlértékeltnek - bizonyuló dolgokba nagy pénzeket fektettek.
Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy az általad említett dolgok egytől-egyig kamuk, komolytalanok, stb. , merthogy arra is volt példa, hogy valakit körberöhögtek mert pénzt tett valamibe, ami tuti buktának tűnt, aztán pár év vagy évtized után nagyon jól járt.
Pl. a II.világháború után egy fiatal japán mérnök édesapja pénzt adott a fiának és a barátainak egy kis cég elindításához (az alapítók eleinte nem is tudták eldönteni, hogy tulajdonképpen mit is kellene gyártani!) és cserébe részvényeket kapott. És jó darabig legfeljebb a nappalit tapétázhatta volna velük.
Aztán a kis cég kitalált mindenféle hasznos holmit és kiléptek a nemzetközi piacra is. És miután a japán cégnevük hosszú és nehézkes volt, azóta Sony néven ismerik őket.
2010-ig átlag 2,5 % -os volt a gazdasági növekedésünk, ez 2010 után átlag 2,8 %-ra nőtt, úgy hogy 2004 óta 70 Milliárd eurót kaptunk összesen az Uniótól támogatás formájában, amelyből annak 83 %-a 2010 után az Orbán kormány idején érkezett az országba és csak 17 %-a 2010 előtt
Jaksics szerint messze mi használtuk fel a legrosszabbul az uniós forrásokat a környező országokhoz képest
Hol van a szakértelem? Hol van a fideszes gazdaságpolitika?
Hova tűntek a források, mert hogy gazdasági növekedéssé nem korvertáltuk azokat, az biztos.
Az probléma kedves olvtárs, mert akkor úgy álltál bele a vitába, és úgy vontál le következtetést az egészről, hogy fogalmad sincs róla.
A Qanx pl annyira komolytalan himihumi token, hogy csak 4 kockázati befektető tett bele májusban 2,1 M USD kockázati tőkét.
Ezek közül az egyik a Blackdragon, akik csak olyan helyre teszik a pénzüket, ahol komoly produktumot tesznek le az asztalra és ahonnan komoly megtérülést várnak.
én személy szerint mindent ami nem bitcoin shitcoinozok, de nyilván ebben nincs igazam :) azert nekem is van más is. mindegyis, jólesz ez korai nyugdijra remelem :D