Akkor még van időm. Még csak 7 éve ismerjük egymást, másfél évvel ezelőtt házasodtunk össze. A pisiszexre se tudom rávenni, nemhogy a bepisilésre. Nem könnyű így bepisilni, a nyomokat gondosan el kell tüntetnem.
Sok bepisilésem volt az elmúlt években. Olvasd vissza az írásaimat! Csak olyankor buktak le, amikor szándékomban állt.
Kezdetben inkább azzal buktam le, hogy pisiléskor nem ráztam le a dákómat, úgy tettem el. Az így keletkező kisebb foltokat néha észrevették mások is.
Kezdetben hófehér fecskékbe pisiltem be, utána vettem néhány színes alsót is. Az utóbbi években többnyire sztreccsboxert viselek. Jó ebbe beereszteni. Szép foltot hagy a fehér alsón.
Egyetemen volt egy haverom, akiről egy sörözés alkalmával a következőképpen derült ki, hogy szeret bepisilni:
Kimentem a WC-re pisilni, de egy keveset azért mégis beeresztettem. A nadrágomon lett egy kis pisifolt. Amikor visszatértem az asztalhoz, a haverom megkérdezte: "Minek mentél ki, ha így is pisis lett a nadrágod? Legközelebb ki se menj! Én sem fogok." Csodálkozva néztem rá, de akkor észrevettem a tócsát a széke alatt. Témánál voltunk. Lett is belőle egy közös bepisilés.
Egyik barátnőmmel beültünk egy kávézóba egy kis üdítőre, meg egy kis pletyire. Úgy egy órányit töltöttünk el,
amikor akartam rendelni még egy kávét, meg egy üdítőt. A barátnőm azt mondta, hogy előtte még kimegy a mosdóba, mert mindjárt bepisil. Kihozták a rendelést, és az után visszajött a mosdóból. Akkor megkérdeztem tőle, miért, olyan nagy baj lett volna, ha bepisilsz ? Még hozzá tettem, hogy velem már előfordult, és még élveztem is.
Valami olyat mondott erre, hogy " hülye vagy te ?, menj orvoshoz!" Szóval, lefagyott a légkör, és hamarosan el is jöttünk onnan. Egyedűl indúltam hazafelé, de útközben gondoltam egyet, most megbüntetem a világot ! Bepisilek !
Mivel én nem voltam WC-n a kávézóban, bizony már kellett volna, de visszatartottam. Az utcán sétálva, menet közben gondoltam, hogy elengedem. Azonnal végig bizsergett rajtam az ilyenkor különös, de jóleső izgalom. Járás közben alig-alig sikerült valamit elcsöppentenem, és közben már odaértem a buszmegállóhoz, ahol fel kellett volna szállnom. Nem szálltam fel, elengedtem a buszt, és leültem a megállóban lévő ülőhelyre. Itt már sikerült, ülő helyzetben könnyebben ment, bepisiltem ! Délután volt, fényes nappal, és voltak is a közelemben, senki sem törődött velem. Elég sokat pisiltem, a bugyim, és a szoknyám jól elázott. Az ülőhely olyan hálórácsos fajta volt,
azon átfolyt a pisi a földre. Megjött a következő busz, és elindúltam, hogy felszállok. Elég izgatott voltam, a fenekemen egy szép nedves folttal. Nem tudom , mit látott, aki mögöttem szállt fel, én mindenesetre jó távolra helyezkedtem el tőle, és nem mertem felé se nézni . Nem ültem le, pedig volt üres hely, így bepisilten nem tartottam illőnek. Hamarosan hazaértem. Már útközben azon gondolkodtam, mit mondok majd, ha így meglát a családom ? Talán azt, hogy beleültem valamibe, vagy ilyesmi. Szerencsére nem került erre sor, senki nem foglalkozott velem. Így hát bevonultam a fürdőszobába, befejeztem a művet, átadva magam izgató érzéseimnek.
Az úgy történt, hogy mikor felkeltem, már akkor éreztem, hogy nagyon kell hugyoznom, de megvolt a szokásos reggeli rutinom: felöltözés, reggeli, fogmosás, WC-zés és ezt nem akartam megtörni.
Már a fogamat mostam, mikor éreztem, hogy nem tudom tovább visszatartani. Elkezdtem rohanni a WC felé és közben folyamatosan fogdostam a fütyköst nadrágon keresztül, de amint becsuktam magam mögött az ajtót, elkezdett ömleni a gatyámba a pisa. Hirtelen ledermedtem, mozdulni sem tudtam, pedig a WC ott volt tőlem másfél méterre. Teljesen bebrunyáltam.
Mikor az utolsó csepp is kijött, álltam még ott egy darabig, majd elkezdtem takarítani. A nadrágomat beáztattam és mikor megszáradt újra felvettem. Az alsógatyámat (egy fekete fecske) már nem volt kedvem kimosni, így azt csak bezacskóztam és ment a kukába.
Szerencsére egyedül voltam itthon, így ez az én titkom maradt.
Szia! Üdv a csoportban. Én is kb. olyan korban kezdtem.
Több mint 10 évig rendszeresen bepisilgettem. Amióta megnősültem, majdnem leszoktam a bepisilésről. Szerencsére ismét elkezdtem bepisilni. Persze teljesen titokban. Apránként.
Egy 18 éves srác vagyok, aki lassan már 5 éve nedvesíti a gatyáját titokban.
Az egész úgy kezdődött, hogy 13 évesen eszembe jutott, hogy egyszer véletlenül bepisiltem 10 évesen, mikor egyedül voltam itthon. A nadrágomat gyorsan átöblítettem, megszárítottam és az akkor hordott fecskémet kidobtam. Ezt akkor nagyon cikinek éreztem, de így három évvel később azt vettem észre, hogy teljesen felizgultam tőle. Este előkerestem egy alsógatyát, beálltam a kádba és teljesen elengedtem magam. Egyszerűen fantasztikus érzés volt ott állni nedves boxerban.
Azóta sok mindent kipróbáltam itthon egyedül. Bepisiltem már farmerba, rövidnadrágba és még melegítőbe is. Nyilvánosan még nem hugyoztam be, de talán majd egyszer arra is sor kerül.
Igen , így képzeltem. Kár, hogy csak múlt időben beszélsz a partneredről. Én is hasonlókat érzek pisiléskor,nagy izgalmat, és kielégüléskörüli érzést. Sajnos, a társam egyáltalán nem megértő, a családja pláne nem, bigott vallásos emberek. Köszönöm a történetet, hamarosan megírom a múlt heti esetemet Borika
Nos hát... Katának egy idő után az arcán, a fészkelődésén láttam, hogy egyre jobban kell pisilnie. Ügyesen titkolta, másoknak nem volt nyilvánvaló, de érzékeny pasik rájöhettek volna. Ha felállt, eljárta a pisitáncot, ülve összeszorította a combjait, utcán, kapualjban toporgott, végül pár hullámban becsorgott. Nekem feszülten bevallotta: Nagyon kell pisilniiii.... Végül álmodozó arccal beeresztett. Tartalmas beszélgetések során akár társaságban is a bugyiját félig-meddig eláztatta.
Olyankor a szoknyáját vagy a ruháját a feneke alól kihúzta, hogy a folt ne legyen feltűnő. Nyilvános helyeken se volt túlságosan látványos, mikor egyenes derékkal, de topogva kikínlódta magát a vécére. Azután a fülembe suttogta: Bement.
Mi tagadás, pokolian izgatott. Sose tudtam megállni, hogy meg ne nézzem a foltos bugyiját. Bepisilés előtti állapotait és a csurgást legalább annyira élveztem (ő is), mint a pettinget és a szeretkezést. Időnként kézenfogva sétálgattunk a Várban vagy másutt, közben meg-megállt, szorongott, majd beeresztett. Sokszor csak annyit mondott: Mindjárt összepisilem magam. Tény, hogy legjobban nyilvános helyeken szeretett befolydogálni, mint egy kislány. Időnként bevallotta: Olyankor felizgulok és majd elélvezek. Kerti bulikon a füvön mezítláb hosszú szoknyában szinte mindig összepisilte magát, közben diszkréten a fenekét simogattam. Reszketett és csurgott....
Egyébként szerintem a cím nem fedi a valóságot, ez a pasi nem részeg. Ha részeg lenne, akkor megpróbálná elővenni a janit, de a keze a zsebében van. Teljesen tudatosan pisil be, látszik rajta a zavartság.