Az az érzésem, hogy ez a Boa ügy is a Hans-bosnyák hatalmi harc része. Uli támogatásával most a bosnyák tud Boával alátenni Flicknek. A mai Bildben van Lotharnak jegyzete, amiben arról ír, hogy nem tudja elképzelni, hogy a jövő szezonban Hansi és a bosnyák marad, valamelyiknek lépnie kell. Nyilván ez lehet egy nagy faszság is, de a jelek arra utalnak, hogy nem lettek az ellentétek elsimítva.
Mindenesetre a világy szégyene lesz, amikor a bosnyák miatt elherdáljuk Hansit. ha így lesz, nagyon nem lennék a bosnyák és a vezetőség helyében, amikor visszatérnek a nézők. Illetve ha így lesz, nagyot fogok csalódni Kahnban is, aki az eddigiek alapján inkább a bosnyák felé húz.
És hogy a holnapi meccsről is beszéljünk: Gnabry ma nem edzett. Óriási.
Közben végleg eldőlt, hogy Boatengnek nem hosszabbítják meg a szerződését. Csodás az időzítés - annyi jó formában lévő védőnk van, hogy ez is belefér. És persze nemcsak Boáról van szó, hanem a hozzá ragaszkodó Hansi vereségéről is.
Egyetértek. Azért írtam, hogy mák volt, mert szinte hajszálnyira ugyanazt mutatta a két csapat, s a Lipcse láthatóan jobban harapott, mint a megfontoltan és az adott körülmények között tkp. jól játszó Bayern. Eléggé x-es meccs volt ez (sokkal jobban, mint pl. a szezonban a két BVB-elleni derbink), s ehhez képest tök jó, hogy nyertünk.
Nem volt ez akkora mák, összességében pont ugyanannyi helyzetünk volt, mint a Lipcsének, csak ők az összes helyzetüket 15 percbe sűrítették, ezért tűnik úgy, mintha. A második félidő első tizenöt percét leszámítva nem nagyon jutottak a kapu közelébe. Egy tartalékos, csapágyasra járatott Bayern ellen ennyire voltak képesek, Flick eléggé lesimázta Nagelsmannt. Nem ez volt a legszebb meccsünk, de most az eredmény volt a lényeg. Ráadásul kicsit tudtunk is pihentetni a PSG elleni meccsre, ahol valószínűleg Gnabry fog kezdeni Sané helyett. Choupo tegnap jól oldotta meg azt a kevés szituációt, amikor eljutott hozzá a labda, szóval valószínűleg a PSG ellen is ő fog kezdeni.
Egyetértek. Tavaly a Chelsea ellen szintén úgy sérült meg hogy 4 hétre esett volna ki, csak akkor félbeszakították a szezont. Ez a sérülés sajnos a magyar-lengyel meccsen is történhetett volna mert derék honfitársaink sem kímélték Lewá-t. Mondjuk mi is a lelkes favágó csapatok közé tartozunk. Így tényleg mission impossible vár Hansira és a csapatra.
Jogi kb. most játszatta azt az Elffel, amit a Bayern is szokott Hansival. (Amikor az Elfben Gnabry eddig csatár volt, akkor azért eléggé más rendszerben játszottak.) Nem tudom, Choupot bírom, de túl nagy előny lenne az RB-nak, ha csak rá kellene figyelnie a védőknek. Gnabry gyorsabb és kiszámíthatatlanabb, ezért több energiát leköt - erre gondoltam, de lehet, hogy rossz ötlet.
Mindenesetre a Lipcse ellen hiányozni fog Boa és Lewa, ami azért elég súlyos.
Hát szerintem szélsőként pont nyeri vissza a formáját, és azt meg láttuk korábban, hogy milyen amikor formában van. Jogi már többször erőltette csatárként, és voltak jó szar meccsei. Én inkább Havertzet játszatnám középen.
Azon gondolkodtam tegnap, amikor még nem hallottam Lewáról, hogy Gnabrynak nem találta-e meg jobban az ideális helyét Jogi, mint Hansi. Csatárként kifejezetten veszélyesen mozgott mindkét meccsen, miközben szélsőként mostanában nem megy neki annyira.
Az RB ellen biztos OFF, a PSG ellen is kérdéses. Egyrészt biztos nagy élmény volt az andorrai favágónak, a másik meg, hogy a lengyeleknek biztos megoldhatatlan feladat lett volna Andorra Lewy nélkül.
Mindegy, még nagyobb öröm lesz Choupoval leverni az RB-t.
Ezt a játékot Davies-szel is tudnánk játszani, de a Lipcse ellen Davies és Boa nélkül kell. Jöhet végre Lucas. Aztán a PSG ellen a kipihent Davies megint.
Remélem, Hansinak feltűnik végre, hogy amint kikerül Davies a védelemből, Alaba pedig visszakerül az ő egyetlen rendes helyére, akkor képesek vagyunk valóságos űrfocira és 20 perc alatt eldönteni egy olyan meccset, amiből 80-at emberhátrányban töltünk.
Én aztán tényleg nem vagyok Bayern drukker, de ha idén nem Lewa kapja az aranylabdát, akkor a FF szerkesztőségét minimum Nepálig kellene üldözni. Már az is egy szemét húzás volt, hogy tavaly nem kaphatta meg, holott az elit ligák közül csak franciák adták fel a szezont. Amit viszont idén nyom, az embertelen. Szinte reménykedem, hogy ti nyeritek a BL-t, mert akkor ki van zárva, hogy más kaphassa meg.
Szerintem nem reális a kétfrontos helytállás. Ha továbbmegyünk a PSG ellen, akkor április elejétől május elejéig 10 meccset kell játszani. Ha nem akkor 7 után lesz egy két hetes szünet. Mindenféleképpen leamortizálja a teljes csapatot.
A múltkoriban ezért számolgattam azt, hogy a válogatott szünet körülre jó lenne egy olyan 7 pontos előny, akkor lehetne reális esély arra, hogy a bajnokságot se bukjuk el, s a BL-ben is verjünk komolyabb ellenfeleket is. Namost egyelőre ebből 4 pont van, de épp most nagyon drukkolok a Bielefeldnek, hogy ha már elvett tőlünk 2-t, akkor adjon is vissza 3-at-:)