Sajnálatos módon nem lehetséges úgy vezetni, hogy időnként ne kelljen a műszerfalra nézni. Ebből származhat 1 sec veszteség, ami 72m követési távolságnál ütközés nélküli megállás esetén is balesethez vezet.
Egyébként nem emlékszem arra, hogy a KRESZ valahol kiemelné azt, hogy ha előtted ütközéssel állnak meg, akkor nem vagy köteles megállni mögötte. Egy barátom felesége pontosan így ütközött, a fedélzeti video mutatta is, hogy előtte hirtelen megállt az autó az ütközés miatt, a bíróság mégis ellene ítélt, mert olyan féktávolságot kell tartani, hogy bármely esetben meg lehessen állni.
Ja, de ahhoz se simogatni kell a pedalt, hanem belerugni gyorsan.
Simán látszik az autopalyakon, a feknyomok többsége elég rövid. Azaz az elején nem nyomja erősen, a végén igen, és lehet, pont az a pár meter hianyzott, amit az elejen elvesztett azzal, hogy nem gyorsan/nem erősen nyomta.
Persze ahogy általában az ulések vannak beallitva, nem is tudja erősen nyomni a nép nagy része.
Persze az igaz, hogy szerintem is az emberek nagy resze nem tud vészfékezni se ABS-sel, se anelkul.
A tanpályákon mindig kijön, hogy 10 emberből 8 esetben, a harmadik-negyedik veszfekgyakorlat meterekkel jobb, mint az első. No ha az első igazi vészfékezése a delikvenseknek nem ott van, hanem az életben, az kb egy ovodascsoportnyi gyerek.
Egyfelől ez a való életből vett példa, másfelől az ütközve megállás igen ritkán valósul meg úgy hogy betonfalnak ütközöl, harmadrészt pedig Macika nem ezt számolta, hanem kiemelte a vonatkozó KRESZ szabályt, ami nem ütközésről, hanem hirtelen lassításról beszél, és ehhez kötötte a 110 métert, úgyhogy nem, nem tud számolni, mélyen hallgat is azóta. PErsze próbálhatod kimosni a saját maga ásta veremből, de igazából csak mellé kerülsz te is.
Macival egyetértek az ajánlott követési távolsággal amit megadott 130-ra.
68-70m fékút plusz 1 sec ami a fékkésedelemből és reakcióidőből tevődik össze az még 36m.
Ennyi kell a megálláshoz, ha előtted ütközve állnak meg. Ha satuféket nyomnak, természetsen kevesebb is elég, hiszen az előtted haladó féktávolsága hozzáadódik.
De ha kiszámolom, hogy ezzel a 72m-rel követem az előzőt, aki satuféket nyom, akkor a 36m-ből csak 4m marad közöttünk a megállásig.
Ebből az is következik, hogyha előttem a sorban bárki 68m-nél kisebb követési távolságot tart, akkor ha a sor elején satuféket nyomnak, akkor biztosan ütközni fog valaki, ami miatt az öt követő is ütközni fog vele, hiszen az elsőnek ütköző nem a gumi lehetőségeivel lassul, hanem ütközve.
Az is következik, hogy egyre hátrébb haladva a sorban, egyre nagyobb lesz az ütközési sebesség. Ahogyan az szokott is lenni.
Aham, de itt is csak hulye kulfoldi statisztikakra hivatkozva adjak meg a 72 metert. Ez egy mernoknek semmit nem mond. ABS-szel? Nelkul? Esetleg Chuck Norrisos keresztbe autozassal?
Ehh, a gugli az ordog talalmanya, most mar en is azt mondom :-)
A 110 a MAcika által idézett szabályhoz képest is erős túlzás, de még mindig várom hogy elárulja, honnan sikerült kiköbölni, hogy utána nagy arccal kérje a jelentkezőket hogy ki tartja be azt a marhaságot amit ő kitalált :)
Láttam. Csakhogy ez nem válasz. Te állítottál valamit. Én pedig megkérlek hogy bizonyítsd. Amúgy a kérdésedre már egy nagyságrendi válasz elhangzott exhighand tollából...
Az a helyzet, hogy szerintem sokan már belefáradtak (nem csak itt) az agyasok helyreigazításába, így mostanában néha az van, hogy pont ők "uralják" a túlméretes mellényükkel a terepet. Ígyjárás :)
Régen persze nem így volt, amíg volt "forgalom" rendesen, addig az ilyeneket "megették" :-))
Nem jól. Igazából a kövtáv nem is került szóba, csak egyszer de egyből szólt Macika hogy hát ugye ne bántsátok senki nem tartja be, mindegy ez mellékszál:)))
Szóval az ABS meg a féktáv a téma, és akkor gondolj bele, hogy a Táblán ez mikor lement már, és mennyire más minőséggel...