Keresés

Részletes keresés

FIldi:) Creative Commons License 2005.06.16 0 0 232

Hát ez nem jött össze, azt írta, hogy túl nagy a kép, majd kérem a "közönség" segítségét, mert én nem tudom lekicsinyíteni :(

 

a füle tényleg vicces, tök jól látszott vizesen, nem is láttam még eddig madárfület :))

 

nem kell neki kavics, vagy ilyesmi az emésztéshez? Tegyek esetleg homokot, vagy sódert be neki?

 

nekem az ujjaim közül veszi ki a kaját és injekciós fecskendőből itatom, mert magától nem ivott. Délután már lógó szárnnyal, félig nyitott csőrrel ült, ekkor próbáltam, hogy hátha szomjas, két fecsi vizet benyakalt, azóta jól van, már többször is kért inni kicsit. Először frászt kapott a fecskendőből, de aztán rájött mire való, azóta bukik rá

FIldi:) Creative Commons License 2005.06.16 0 0 231

Az enyém is kiabált, de vergődni nem hagytam, az egyik kezemmel alulról úgy fogtam, hogy a középső ujjamon ült, így tudott a lábával kapaszkodni, a másik kezemmel meg mosogattam, amennyire tudtam, langyos folyó víz alatt.

megpróbálok pár ilyen volt, ilyen lett képet én is feltenni :))

Törölt nick Creative Commons License 2005.06.16 0 0 230
Na, most már az enyém is eszik kézből. Most éppen almakockát.
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.16 0 0 229
Kilátszik a füle, vicces. :-)
Előzmény: Törölt nick (228)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.16 0 0 228

Na, megfürdettem. Hogy mi jött le róla! Átlátszatlan barna lett a víz.

 

Teljes pánikba esett: kiabált, csípett, vergődött. FIldi:), a tiéd hogy viselte a mosdatást? Nyugodtan, vagy tán ő is be volt tojva?

 

Most a helyén ül, ázottan, morózusan és főleg dühösen. Ázottszajkó-képek:

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (227)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.16 0 0 227

Szívesen.

 

Nekem meg a testvére van meg (ezt a topikközönségnek mondom). Az enyém is jó szurtos, beraktam neki egy fürdőtálkát, de még nem akart fürödni. Lehet, hogy nekem is meg kéne fürdetnem?

 

Kezemből - azaz csipeszből - eszik ő is, bár magától is tud. Viszont mintha kicsit félne tőlem. Nem tudtam rendes képet csinálni róla, mert ugrál, ha a közelében vagyok.

 

Ezek készültek eddig:

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: FIldi:) (226)
FIldi:) Creative Commons License 2005.06.16 0 0 226

Sziasztok!

 

MEGVAN A SZAJKÓM!!! pedig már épp lemondtam róla....

 

KÖSZI, nagyon szépen köszi Thick!!  :o)

 

Nagyon helyes, kézből eszik, és mivel rém büdi, meg ragacsos volt, megfürdettem, megtörölgettem, most félig a napon lévő ketrecben szárítkozik.

A macska meg akarta nézni, erre jó hangosan rákárpált, a maccs meg hanyatt-homlok menekült a rémtől, szóval bemutatkoztak egymásnak :)

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2005.06.15 0 0 225
Na, megkaptad a mailt?
Előzmény: Stahu (224)
Stahu Creative Commons License 2005.06.15 0 0 224

Sziasztok!Ha érdekelnek titeket a galambok!?Nézzétek meg a világ egyik legjobb galambász honlapját, aki a magyar galambok elterjesztésén dolgozik!!!!!

www.egri.gportal.hu

Törölt nick Creative Commons License 2005.06.15 0 0 223

Írtam neked mailt a telefonszámommal.

 

A helyzet az, hogy hála Canarynak, holnap reggel megyek Székesfehérvárra két szajkófiókáért, egyik FIldi:)-é lesz, amásik az enyém. Így hát kell a hely, és sürgős lenne, hogy elpasszintsam a vetésivarjú-fiókámat.

Előzmény: Egris (218)
dpes Creative Commons License 2005.06.15 0 0 222

szevasz canary1!

 

végre!

a Madarak, kanárik c. topikban 1000 éve kérdezni akartam tőled valamit,

de oda nem jelentkeztél.

majd gyorsan kikeresen és beírom.

nézd majd meg légyszives

köszi

Előzmény: canary1 (221)
canary1 Creative Commons License 2005.06.14 0 0 221

Halló !

 

Érdeklődőknek elmondanám, hogy Székesfehérváron vannak szajkófiókák. Kicsit furcsállom, hogy gazdijuk pénzt mer elfogadni értük, de talán megéri felhívni a következő mobilszámot:

06-30/ 426-6124

Ja, az illetőt Deli Leventének hívják.

Sok sikert a bóthoz.

canary1

Törölt nick Creative Commons License 2005.06.14 0 0 220

Nincsenek együtt, csak egymás mellett van a kalitkájuk. A fekete azt hiszi Kázmérra, hogy felnőtt madár, és mindig tőle kunyerál kaját, pedig az még enni sem tud magától, nemhogy etetni...

 

Az én vetésim is pofázik evés közben is, sőt, kiabálva eszik. :-)

Előzmény: puszpáng (217)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.14 0 0 219

Igen. Komolyan gondolkodom rajta, hogy az enyémet tovább kéne adni, ketten nem férnek el, ha megjön a nagykalitka Kázmérnak.

 

Ezek a képek még nem voltak, ő az:

 

 

 

 

Előzmény: Egris (218)
Egris Creative Commons License 2005.06.14 0 0 218

Szia Tick!

Szeretném megkérdezni, h tudsz-e vetési varjú fiókát!

Adrian(stahu@vipmail.hu)

puszpáng Creative Commons License 2005.06.14 0 0 217

Tényleg, pedig olvastam is, h elengedted! (szajkót)

Wekerlén lakunk, télen nagy csapatokban közlekednek fölöttünk a vetési varjak, gondolom legkésőbb akkor Artúr is csatlakozik hozzájuk, de majd meglájjuk.

Bár egyszer egy törött szárnyú vetésit pátyolgattam pár hétig, az már felnőtt madár volt, nem is szelidült meg, mégis évekig visszajárt, gubbasztott a házunk melletti dróton és méltóztatott elfogadni a kaját ha felhajigáltam a kis ház tetejére. Viszont pár éve egy szarkagyerekkel próbálkoztam, igaz ő sem volt már nagyon pici, de még etetni kellet - legalább elfogadta a csipeszt - egyáltalán nem szelidült meg, amikor elengedtem semmi könnyes búcsú, huss és azóta sem láttam (vagy ha igen nem árulta el h ő az)

Artúrnak is iszonyatos hangja tud lenni! Minden átmenet nélkül "elüvölti" magát, ráadásul jól visszhangzik az a kis ház, háát rám tudja hozni a frászt, pedig mindig próbálok rákészülni. Ha meg kijövök tőle hallom, hogy folyamatosan mondja a magáét, de a legjobban azt bírom amikor evés közben dünnyög magában.

A tieid együtt vannak? És mit szólnak egymáshoz?

 

Előzmény: Törölt nick (216)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.13 0 0 216

Szajkógyerek nekem sem jött össze (eddig), csak egy felnőttként vadon befogott példány (képek lentebb), aki olyan ideges volt és annyira félt tőlem, hogy inkább eleresztettem.

 

Nagyon aranyos lehet a madarad. Az én vetésim kész istencsapása, fülsértő hangon károgva követeli az élelmet, aztán mikor megkaja, hátat fordít, és csókolom. Nemigen méltóztatik kapcsolatot tartania velem az etetésen kívül. :-) Kázmér, a dolmányos sokkal kedvesebb, és nem is olyan követelőző.

 

Pesten hol laktok?

Előzmény: puszpáng (215)
puszpáng Creative Commons License 2005.06.13 0 0 215

Sziasztok!

 

Mostanában csak olvastalak titeket, de látom hogy az egy Thick kivételével nektek sem nagyon jött eddig össze a szajkógyerek. Én is évek óta próbálok hozzájutni egyhez:(

Viszont ma 2 hete nevelgetek egy vetési varjúgyereket!!!

Siófokon a sétányon gyalogolt velem szembe, hát nem hagyhattam ott:))) Hazáig a nagylábujjamba kapaszkodott, Pesten lakunk...:)

Repülni nem tudott, egyedül enni se, de nem is tátikázott nekem, gondolom ahhoz azért már elég nagy volt, hogy lássa nem annyira hasonlítok az anyjára, szóval tömni kellett. Kínomban a hortobágyi madárkórházat hívtam fe, akik nagyon rendesek voltak, az ő tanácsukra én nyers csirkével etettem-tem, (bár most már macskakaját is adok neki) csontostul, (csak nagyon picire összevágva-trutyizva) és összeaprított, kutyáknak való calcium tablettával. Az első héten komoly aggályaim voltak, hogy egyáltalán életben marad-e szegény, de most már pár napja egyedül eszik és repül is és nagyon jó fej! Ja a lényeget nem írtam Artúrnak hívják. Ha belépek az ajtón már repül is a kezemre lesi, hogy mit hoztam, kedvence a lisztkukac, de a cseresznyét is szereti.

Szabadon szeretném majd tartani, aztán vagy elmegy vagy nem. Tegnap a kezemen ülve kivittem a kertbe, de a családi húsleves maradványain kívül nem igazán érdekelte a "külvilág"

Na most dógozni kell menni, majd még írok, sziasztok!

Puszpáng

sz.Bogi Creative Commons License 2005.06.13 0 0 214

A menhelyen gazdára váró egyik kacagógerléről kép: (az elérhetőség lentebb)

Előzmény: microdrive (207)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.13 0 0 213

Hello!

 

Én inkább természetes táplálékokkal szeretem etetni. Viszont - lentebb már írtam - hozzá lett szoktatva a macskaeledelhez, azt eszi a legnagyobb kedvvel. Ezen kívül kap még sok fekete tücsköt, újabban gyászbogárlárvát (ez egy irdatlan nagy, liszkukacszerű valami), viszmolylárvát stb. A nyers húst érdekes módon nem szereti. 2-4 szopós egeret is kap hetente (ezeket le tudja nyelni egyben), főképp a csontok miatt. A túrót is kedveli.

 

Jól repül már, és a csőre "pállottságán" kívül már semmi sem utal arra, hogy fióka, tollazata fényes, farktollai teljes hosszúságúak. Azonban még mindig nem tud enni magától, csak próbálkozik. Csipked mindent, szalmaszálat, itatótálját, faágait, ujjamat. Ha kaját rakok be neki, akkor azt is, de lenyelni nem tudja. Remélem, idővel majd menni fog neki, mert elég macerás mindig csipeszből etetni.

 

Persze Kázmér is szelíd, kezemre ül, szereti, ha a nyakát vagy a vállát simogatom. Este ő is rohangál, aztán megnyugszik.

 

A kalitka tetejére tettem egy nagyobb faágat, arra is ki szoktam ültetni, órákig elüldögél ott, tollászkodik, csipkedi az ágat. Csak néhányszor szállt le onnan, ilyenkor általában lever valamit a polcokról. Örülnék, ha odaszokna, mert akkor nem kéne bezárva tartani.

Előzmény: karimax (212)
karimax Creative Commons License 2005.06.13 0 0 212

Hello Thick!

 

Te mivel eteted Kázmért? Én Charlit nyershús, főtt tojás héjával együtt, főtt tészta, sűlt krumpli, mindenféle maradék amit mi fogyasztunk, tej, stb. Mint egy disznó ez mindent megzabál. A francia drazsét viszont kiköpi. Teljesen szelíd, kézre ül, nem vad, engedi a simogatást, nem repül még. Minden este viszont beindul, vadul mászik a kalitkán felfelé kb. fél órán keresztül. Gondolom genetikailag az alvóhelyre való elvonulás munkál benne. Utána megnyugszik, és alszik a rúdon ülve egész éjjel.

Hát egyenlőre ennyi.

 

Üdv.: karimax

Előzmény: Törölt nick (211)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.12 0 0 211

És akkor még: Kázmér

 

 

 

 

 

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2005.06.12 0 0 210

No, végre-valahára sikerült beüzemelnem az infraportot, úgyhogy jöhetnek a régebbi szajkómról készült képek. Telefonnal csináltam őket, kicsiben nézhetőek, de nagyban elég homályosak. Íme:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

sz.Bogi Creative Commons License 2005.06.12 0 0 209
Teljesen véletlenül pottyantam ide: a kacagó gerlékkel kapcsolatban. A bp-i HEROSZ Állatotthonban gazdit keres 3-4 példány, utána kéne kérdezni, hogy milyen neműek, mert azt sajnos nem tudom. Érd. 061-3623278 menhelyi számon!!!!
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.12 0 0 208

Bocs, hogy csak most válaszolok.

 

Nem tudom, hozzá lehet-e jutni, de ha itthoni vad példány, akkor mindenképpen védett.

Előzmény: dpes (202)
microdrive Creative Commons License 2005.06.11 0 0 207
Sziasztok nekem kellene kettQ tojó kacagógerle és láttam itt van valakinek ha még aktuális akkor írjon már nekem ide...köszi
Előzmény: egervarc (184)
Törölt nick Creative Commons License 2005.06.09 0 0 206

Tallóz -> feltölt -> beszúr

 

Hát igen, így néz ki egy dolmányos varjú. :-)

Előzmény: karimax (205)
karimax Creative Commons License 2005.06.09 0 0 205

Hát olyan még nem volt, hogy elsőre sikerült volna a képfeltöltés. Vagy lehet nagyon nagy azért nem megy át. Egyébként teljesen egyedi rajzolata van a varjú gyereknek. Fekete fej, szárny, farok. Szürke nyak, mell, hát :-))

 

Üdv.: karimax

karimax Creative Commons License 2005.06.09 0 0 204
Megpróbálom az ígért képeket feltenni.
karimax Creative Commons License 2005.06.09 0 0 203
Amint lesz egy kis időm lekattintom, és felteszem a képet.
Előzmény: Törölt nick (201)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!