Nem tudok erre most kívülről ránézni, lehet, hogy tényleg semmi. Mintha lenne egy maszk, ami mögött a fekete űrt markolnám. Ami jobb napjaimon lehet, hogy ilyen szépen fotózott és színezett Hubble-os galaxisokkal meg érdekes, a végtelenséghez kötődő élményekkel lenne teli, rosszabbakon meg szörnyű, pokolbéli lényekkel, csillagmentesen. De ezek már biztos, hogy a tudatomból jönnek, inkább valami tükröződésként.
Ha ez valami tükörféleség akar lenni, amiben látok egy ilyen aranyszínű, kis ornamentikaszerűségekkel díszített félmaszkot, mögötte a világűrrel, akkor vagy skizó vagyok, vagy megvilágosodott (csak nem a megfelelő állapotban sikerült, ahogy Szepes Mária írt erről), vagy nem tükrözött az anyám csecsemőkoromban. A tükörben nem láthatok mást, mint amit nekem tükröztek, az űrt egy kevés anyagi test áthallással, ami a maszk.
Én ezt a manipulatív viselkedést nem értem, hogy ezt miért kell? Furcsa, ahogy reagál, mintha soha nem arra reagálna, amiről szó van, mellébeszél, nesze semmi, fogd meg jólt játszik. Itt is van, de nincs is itt, aztán bedob egy csalit, amire vár egy őszinte ráakaszkodást, persze nem felvállaltan. Eléggé energiarabló módon működik. Nem is a mennyiség zavar igazán, hogy alig oszt meg magáról valamit, hanem ez a manipulatív attitűd. Hogy nem látni az embert a maszk mögött. Ijesztő tulajdonképpen.
Csak felületes beszélgetésnek hosszú távon semmi értelme. Akkor nem teszel mást, mint bármelyik ember, akivel találkozom a hétköznapok során. Miért kéne még itt is ezt csinálni? Olvasni? Amikor írok a világ emlékezetéről, te a tejszínhabos eperre válaszolsz. Olyan kétségbeejtően súlytalan vagy. Azt akarod, hogy az én tartalmam a te vákuumod hatására kijöjjön. De te nem adod azt, amit (nem bevallottan) elvársz. Nem viselkedsz fair módon.
Személyes dolgokat keversz az általános közé. Bénázás a boltban, postán (félreértés ne essék, mindannyian bénázunk valamiben, azért vagyunk itt), húsvéti etetés, rossz hírt kell közölnöd, életed tragédiája, hogy nem mész el pszichológushoz. Minden egy személyes történet kezdete. A kérdésem mindig egyenes volt, nem tolakodtam, ha te azt mondtad, hogy nem akarsz róla beszélni sem itt, sem email-ben. Bár ezt furcsának találom. Ha kialakul egy beszélgetés, amelyben mindkét fél komfortosan érzi magát, abban automatikus, hogy ha elindít egy témát, nem rekeszti be az első lépésnél. Akkor ezek szerint nem vagyok eléggé szimpatikus ahhoz, hogy őszintén beszélj magadról, így viszont tényleg nincs értelme. Sem a fájdalmammal nem tudsz mit kezdeni, sem az örömeimmel, mellesleg én sem a te dolgaiddal, inkább idegesítő vagy. Lehet bármilyen érdekes a téma, ha a beszélgetőpartnerek nincsenek egy hullámhosszon, az megmérgezi az egészet.
Ha ez egy terápiás helyzet lenne a valóságban, arra lehetne megfelelően reagálni. Pl. volt egy pszichológus, aki a gyerekvállalásra akarta kihegyezni a témát, hogy mi lesz, ha majd gyereket akarok egy 50 éves ember mellett, elkezdte erőltetni ezt a vonalat. Elköszöntünk egymástól. Valószínű, hogy sokaknál bejött volna ez az érvelés. Én eléggé becstelen dolognak tartom elhagyni a szeretett személyt egy állati ösztön miatt, előre számítgatásból. Nem is jeleztem, hogy akarnék gyereket. Mint valami monománia, minden a gyerekről szóljon, még a pszichológusnál is. De ez egy tiszta helyzet volt.
Egy ilyen fórumon viszont úgy tűnik, nincs tiszta helyzet az önjelölt segítők és beszélgetőtársak tekintetében.
Ugyanazt a módszert alkalmazod, csak nem vagy annyira hisztérikus, mint szukácska. Az elején némi normális beszélgetés, aztán kezdődik a módszeres, manipulatív gyilkolás segítésnek, meg gondolatmegosztásnak álcázva, olyan érzelmeket, információkat feszegetve, amelyeket az illető nem egy nyilvános térben, vagy egyáltalán nem akarna egyébként megosztani magáról, pont ez a manipuláció lényege. A másik része, amikor rejtett agresszióval belém akarsz plántálni olyan vágyakat, indulatokat, amelyek olyan alantas módon, ahogy sugallani akarod, nincsenek jelen, vagy egyáltalán nincsenek jelen bennem. Szabályosan lerontotok egy személyiséget, hogy abból egy kvázi zombit hozzatok létre, amit már lehet az átlagos ingerekkel triggerelni, mint pl. a "kellés" téma. Undorító, amit itt műveltek. Úgy, hogy valaki visszajelez, hogy ez neki nem oké, de ugyanúgy folytatod. Nem tudom, ki vagy, mi vagy, milyen szándékból írogatsz itt, miért akarsz belenyúlkálni a lelkembe, annak ellenére, hogy azt állítod, nem érdekellek. Mint egy tolvaj, aki azt mondja, "nem akarom elvenni a pénzed", miközben a táskámban kotorászik.
Én támadásról beszéltem abban a hsz-ban, amire reflektáltál, és te azt reagáltad, azt bántják, aki fél. Ki támad? Ki fél? Mitől? Akkor miért arra írtad válaszként?
Pl. itt állítasz valamit, hogy az "pont az", amit én állítottam, miközben nem. Többször alkalmazol ilyen csúsztatásokat. Nem lehet azt mondani, hogy direkt provokációból, de azt sem, hogy csak úgy ártatlanul írogatsz. Nyilván azért csinálod így, hogy ne lehessen ezért felelősségre vonni.
Mivel nekem válaszolsz, nekem van címezve, ezért nem mondhatod azt, hogy általánosságban írod ezeket a dolgokat.
Nem vetted észre, hogy a gondolataimat nem mindig neked írom? Szted nem rajtad áll, hogy mit veszel magadra, hanem mindig mások a hibásak, amiért vádaskodni kényszerülsz? Amit önvédelemnek veszel.
Miért hiszed hogy ismeretlenül bármiben befolyásolni akarlak?
Nem olvastad, hogy mit írtam, hogy még a kutyás szomszéd szövege is fáraszt?
Saját magamat védem az igazságtalansággal szemben. Amint valaki képes az "élni és élni hagyni" alapján gondolkodni és cselekedni, felőlem csinálhat, amit akar.
Látod ez az átkozódás sem ismerős. Milyen kár, hogy ezt sem sikerült belém beszélned.
Azt bántják, akit nem szeretnek, nem értenek, és nem is akarnak megérteni. Gyávaságból. A lelkileg kiszolgáltatott embert könnyű bántani. A náluk agresszívabbaknak meg a seggét is kinyalják. Így megy ez.
A kellés nem szeretet. A kellés nem vetít előre semmilyen boldogságot. Tudom, mert nem emlékszem, hogy valaha szeretetből kellettem volna valakinek, és nem a saját önző érdekei miatt, esetleg kelletlen felelősségvállalásból.
Az otthon számomra ott van, ahol nincsenek emberek.
Aki bárkinek kelleni akar, akit a kelléssel befolyásolni lehet, az gyakorlatilag tényleg egy darab húsként pozicionálja magát, férfiként és nőként is. Vannak, akik tényleg egy darab húsnak képzelik magukat és másokat is. Nincs ezzel probléma, csak ne kelljen részt venni benne. :)
Nyilván ez is olyan, hogy csak úgy megosztottál egy számot, ami tetszik, teljesen ártatlanul, oké. Csak az az érdekes, hogy pont leírtam egy olyat, hogy nem akarok egy "normális fiatal nő" droid lenni, érdekes módon ez a szöveg tartalmában is megjelenik, a "nem normálisság". Nekem a végkicsengés nincs harmóniában ezzel az egésszel. Hogy úgy kelleni valakinek, mint valami maradék, szemét a szemétdombról. Mindegy kinek, csak kelleni? Inkább rúgjanak belém, mint egy konzervdobozba a szemétdombon, csak kelljek? Mindegy, hogy kinek, milyen célra, milyen szándékból? Nem. Ez nagyon messze áll tőlem. Ezzel akarsz mérgezni? És nem a számra gondolok önmagában, és tudom, van, aki így gondolkodik, hanem az időzítésre, a kontextusra, amelyben ezt elsütötted, mint egy üzenetet. Hogy legyek ilyen. Ez lenne a minta. Nagyon benézted ezt a dolgot. Látod, most is nyíltan válaszolok erre a sunyi támadásra.
Ha nem érdekel, az jó. :) Már amúgy is leírtam rá a választ, de ugye ez a technikád, hogy agyvérzésig magyaráztatod az áldozatjelöltedet, rombolod az önbecsülését, érted félre szándékosan a mondanivalóját. Mocskos egy hozzáállás ez, de Tarzan után nincs min meglepődni.