Nehéz a helyzet, itt az idő, hogy a közteherviselésből azok is kivegyék a részüket, akik eddig nem tették - és van náluk vagyon. Ahogy a vezír mondta, onnét kell elvenni, ahol van, szóval, az egyházak vagyonát is tessék einstandolni, ne csak 10 év alatt félretett pénzét a népnek. Vagy legalább adót fizessenek az egyházak.
Én a kisebbségi önkormányzatok pénzügyeit is átnézném. Az egyik ismerősöm szomszédjának a keresztfiáék egy kis faluban létrehozták a ruszin önkormányzatot, mert az egyik sógor dédszülője kárpátaljai és akkor már miért ne. A kapott pénzen néha zabálnak egy jót és ennyi az önkormányzat működése.
A búcsúcédulák áfáját az egyházi adótörvényben kell meghatározni. A legnyereségesebb plébánián megjelenik a Szűz Mária adómentesen. Minden tizedik faluban a nagymisén kártyával is adakozhatsz. APEH-ellenőröket a gyóntatószékekbe!
de akkor sem engedhető meg ekkora luxus, hogy ilyen nehéz gazdasági válság idején adómentességet biztosítsanak az adófizetők egyházi szervezeteknek, és hogy az adófizetők évente több tízmilliárddal támogassák még az egyházakat
én nem arról beszéltem, hogy ez most jó, vagy rossz, hanem arról, hogyha erre a lépésre kell szánnia magát a kormánynak, akkor hogy engedhető meg továbbra is az egyházak adómentessége és több tízmilliárdos éves támogatása???
"hozott PSZÁF jelentés szerint a magánnyugdíjpénztárak átlagosan mínusz 9,8%-os, az önkéntes pénztárak pedig mínusz 6,9%-os hozamot értek el 2008 első felében"
s a gazdasági válság 2008 második felében robbant ki.
Nagy veszteségek A magyar nyugdíjpénztárak 1 év alatt körülbelül 500 milliárd forintos veszteséget könyvelhettek el, ami kezelt vagyon arányában kifejezve több mint 20%. Mivel a nyugdíjpénztárakból – a befektetési alapokkal ellentétben – csak bizonyos korlátok között lehet megtakarításokat kivenni (és csak az önkéntes pénztárak esetében), ezért a veszteség tisztán az árfolyamok kedvezőtlen alakulásából származott. Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott PSZÁF jelentés szerint a magánnyugdíjpénztárak átlagosan mínusz 9,8%-os, az önkéntes pénztárak pedig mínusz 6,9%-os hozamot értek el 2008 első felében. Tekintettel arra, hogy a nyugdíjpénztári megtakarításokat a pénz- és tőkepiacon fektetik be, az elmúlt 1 évben tapasztalt kedvezőtlen piaci változások tükröződnek a hozamok rövid távú alakulásában.
a lopott pénz visszaszerzése ellen senki nem volt, az egyházak vagyonának forrása pedig lényegtelen - nem arról volt szó, hogy erkölcsös vagy erkölcstelen módon szerezték az egyházak a brutális vagyonukat, hanem arról, hogyha olyan nagy a gazdasági válság, hogy különadókat kell bevezetni, hogyha az emberek magánnyugdíjpénzeit - amiket saját verejtékükkel kapartak össze - kell az államnak felhasználnia, akkor ilyen körülmények között megengedhető-e, hogy adómentességet és több tízmilliárdos állami támogatást élvezzenek az egyházak...
Ya , hogy nem akartok tudomást venni az E és az E -i szervezetek karitativ tevékenységéről. Az tök szép, hogy 5 krisnás osztogat kaját huuhh. Ez ám a karitativ tevékenység. Az nem, hogy pár lépéssel arrébb más valllás szervezete : melegedőt, szállót , stb. tart fenn. LOOL.
legfőképpen azért, mert butaságokat irtatok és gyűlölködtők.
1) Lövésetek sincs honnan van az E vagyona
2) Elvenni elvennétek, azt amit a vallásos emberek adományoztak
3) Visszakapja az E azt amit a komcsik elloptak - fel vagytok háborodva
4) Az E-ról azt állitjátok 0 szoc tevékenységet folytat miközben csomó hajléktalan szállot stb tart fennt.
5) Példaként állitotok be egy hindu szektát, amely PR karitativ tevékenységet folytat.
6) szimplán keresztény ellenesek vagytok csak elfelejtetitek - vége a korszakotoknak . Szóval pápá. Amit elvtársaitok elloptak - lead by Flet0, G0rd0nka, etc azt most visszafogják venni. Nem pedig a keresztény E-zak vagyonát.
majd ha krisnasok annyi helyen és módon vesznek részt a karitativ életben mint a katolikus-ref-ev E-ak és szervezeteik akkor gyere elő.
Valamibe bele kellett kötnie, hogy elmenjen a téma a topic címétől, illetve az egyházak kapott és visszaadott (karitatív tevékenység) javairól, adózásról és a többiről.
Ez legyen az ő gondja és nem Indiáé. Mellesleg mi az, hogy egyik kereskedő, másik brahmin? Ez olyan, mintha magyarul azt mondanád, hogy a Kovács kereskedő, a Szabó meg református. Noha Gandhi is kasztbeli volt, de dzsainita révén ennek nem sok jelentősége volt számára.
Hivatalosan nem él, és a hivatalok gondoskodnak is róla, hogy betartsák. Hogy a sötét vidéken mi a helyzet az sejthető, de hosszabb távon bizony fellazították a kasztrendszert.