Valószínűleg a török munkás trehanysaga ért el téged is, többen írtunk róla, a saját korábbi hozzászólást bemasolom
Nekem 2015-s gyártású 1.6 Limited van és nálam is volt/van a B oszlop pattogás. Leginkább, amikor a karosszéria csavarodna, akkor hallható egy-egy erős fémes pattanás, néha cicergés.
Ezzel a hibával gariban visszavittem a márkaszervizbe, ahol azt mondták, ismert a hiba, és pont ők találták ki a technológiát itthon a javításra. (Vagy igen, vagy nem, mondhattak akármit).
Egy darabig valóban nem volt hallható, de aztán szépen újra előjött, igaz sokkal ritkábban, mint korábban.
Úgy értettem hogy több rétegben vannak a lemezek és ezek hegesztése a problémás.
Egyébként cicergés hallható még a műszerfal felől is, nekem gyakran rákezd a középső óra/rádió kijelzőnél a felső rész belső fele.
Új korában nagyon bosszantott, így 6 évesen már nem annyira zavar. 😁
Nyár óta úgy hallom mintha apró kavics zörögne-gurulna gyorsításkor, induláskor a jobb B-oszlop tövénél (küszöb?). Azóta már mindkét oszlop halkan, de folyamatosan "cicereg" menet közben.
Ezt az oszlopzörgést mi okozza? Meg lehet csinálni, és ha igen, hol és kb. mennyiért? Érdemes vele foglalkozni?
Durva szívásba futottam bele. 1.5 dci, alap 90 ló, semmi extra. A vezérlés időszerű cseéje során gáz lett, ugrott a cucc, mert a külső szíj ( gen, AC- hajt ) leforgácsolódott és a hulladék bekerült a vezérlésbe ) Hengerfej le, szokásos munkálatok. Most mechanikusan egyben van a motor, de NEM INDUL BE. Eszem megáll, és szerelő is csak pislog ( nem renyó szakszerviz ). Valaki futott már ilyen hibába? ( szét-össze után mi a bánatért nem indulnak a prolasztók???, nagynyomás OK, levegőtlen )
Nem áll vissza a régi térképre. :) Viszont az az állapot marad, ami az utolsó frissítéskor érvényes lesz. Én 20.000-ért találtam friss térképet, nem tudom, mennyire hivatalos oldalon.
Vannak egyébként mindenféle tört verziók is különböző oldalakon, de ez az egyetlen Linux alapú rendszer (ha igaz), ezért nem sokan foglalkoznak vele. Meg állítólag totálisan el lehet rontani vele az egész programot, ha valamit rosszul csinálsz, az a frissítés meg százezres nagyságrend lenne... Én az előző autómban még próbálkoztam ilyesmivel, de mióta a mobilnet elérhető áron van, működik a waze is. Az én térképem is megvan 3-4 éves, néha a mezőn megyek, :) de már nem fogok érte pénzt adni.
Még egyszer köszi a segítséget. Frissítettem, ha nem is a térképet, de egyéb dolgokat biztosan :) multimédiás vezérlő szoftverét talán.... Letöltöttem a TomTom Home alkalmazást, az végigvezetett egy frissítésen, több alkalommal kellett a memóriakártyát kocsi-pc-be dugdosni. A teljes Európa térkép fizetős lenne. Kicsit megzavart, ahogyan megfogalmazták. 1 évre x összeg. Na, most egy év után mi van? :) Gondolom, ezért az összegért lehet egy éven belül még frissíteni, de utána ez a friss verzió még évekig használható, ugye? Nem tűnik el és vált vissza az előző, nálam pl. 10 évvel korábbi térképre.ó?
Ha ez így van lehet hogy frissítem, kerül amibe kerül, mert ezen a 10 éves térképen nagyon sok út nem szerepel.
Nem biztos, hogy jó hírt kapsz: szerintem ez pénzbe fog kerülni, ha komolyan gondolod. Van egy TomtomHome c. windows program, (szerintem itt megtalálod, vagy keress rá a szoftver nevére, ha nincs ott, lehet máshol is, pl. itt vagy itt?) amit fel kell tenni egy gépre, ehhez csatlakoztatni a kártyát, és ott megláthatod, hogy mit lehet frissíteni. Pénzért vagy ingyen, többféle lehetőség van, attól függően milyen a kártyád és az autód. Nem hiszem, hogy fejlesztik még ezt a Carminat programot, ami az autónkon van.
Érdemes szétnézni az autós navigációban is a beállítások résznél, ott is lehet frissíteni, ha szerencséd van. Sajnos a térképfrissítések jellemzően egy évig ingyenesek, utána már fizetős, és nem olcsó. Én egyszer frissítettem pár éve, mostanában meg Waze-t használok telefonról.
Sziasztok Új Fluence tulajdonos vagyok és nagyon boldog, mármint nem a Fluence új, hanem én vagyok neki új tulaj :) GPS frissítés érdekelne, sajnos amerre mostanában jártam az újabb utakat nem jelzi, nem tervez velük, ezért kicsit zavaró. Tud valaki segíteni, hogyan lehet a gyári TomTom-ot frissíteni, beépített GPS van és memória kártyán van a térkép. Ha esetleg itt nem tudtok segíteni, merre hol keresgéljek?
Sajnos nem vagyok valami ügyes ezekben a dolgokban, sem :)
Az enyém időnként le is esik tankoláskor, mostanában már odafogom nyitáskor. Akkor mindig eszembe jut, hogy meg kéne ragasztani, de utána elfelejtem. :)
Szóval le lehet venni, kis körmökkel kapaszkodik, ezért lehet is tologatni pár mm-t. Szerintem próbáld meg középre húzni, aztán ott ragaszd is meg.
Tankajtó kapcsán írok, mert az enyém valahogy nem szimmetrikus. Tökéletesen működik nincs vele gondom, de esztétikailag a borítás nem középen helyezkedik el, hanem a nyílás felé van, így van olyan pontja a karosszériának, ahol közelebb van, s van ahol picit távolabb.
Valamint ha kinyitom az ajtót, akkor le tudom venni a borítást, nem tört el semmi, csak egyszer tapasztaltam, hogy le lehet venni a szerkezetről és vissza is tudom tenni. Ez nektek is így van? Ez normális?
Még egy dolog jutott eszembe: a klíma kondenzviz lefolyó is tiszta, átjárható?
Egyszer egy H Astra klímája adta fel a leckét, majdnem ráment egy egész flakon hab, de a kitartó munka meghozta az eredményt, feloldotta a dugót és csak úgy ömlött utána kifelé a trutyis folyadék.
Ott ráadásul a kesztyűtartót is ki kellett szerelni a pollen szűrő cseréjéhez.
Természetesen megy anélkül is, csak a középkonzol jobb borítóját kell óvatosan lepattintani és már elő is bukkan a pollen szűrő fedele.
A büdös, áporodott, állott szag nálam is előfordult már, én is a klimára gyanakodtam, de érdemes kitakarítani az szélvédő vízelvezető csatornáit, a doblemez mögött is meg tud állni a por és víz, felével alkotta sár.
Sajnos még nem tudom hogy lehet a legegyszerűbben elérni, Clio II esetén könnyen tudtam tisztítani, ott is állt a sárdugó.
Tavaly elkezdett nagyon büdösödni a klímám. Kibányásztam a pollenszűrőt, ami eléggé rossz állapotban volt. Ezen felül, egy csomó falevéltörmelék is volt még a pollenszűrő "dobozában". Ez egy kissé felháborított, mert az elmúlt 8 évben végig márkaszervízbe jártam a kocsival és
már párszor cseréltek benne pollenszűrőt is (legalábbis én kértem őket, ők meg kiszámlázták).
A koszt, amennyire tudtam kitakarítottam. Csináltam habos tisztítást is, meg a Würth fertőtlenítő bombáját is használtam már, de 2-3 hónap után ismét berohad a klíma.
És ráadásul azóta szívok a pollenszűrővel is. Nem tudom kideríteni, hogy melyik méret a jó bele.
A szűrőkhöz adott papírokon ráadásul nem is olyan a nyílás képe, mint amilyen az én kocsimban van. Teljesen véletlenül, egy Nissan Juke szűrő papírjáról láttam csak az enyémhez hasonló képet.
A Bárdinál vennék, de két féle méret van náluk. És az autó összes adatának megadása sem szűkíti le a dolgot.
A nagyobb, az nem fér be rendesen a nyíláson. Össze kell nyomorgatnni, hogy átmenjen rajta. Ez - gondolom - nem jó. A kisebb, pont jó a bemeneti nyílásba, de bent, a helyén viszont lötyög. A bemeneti nylás, alacsonyabb, mint bent a hőcserélő amire ráfekszik a szűrő.
Nektek melyik méret jött be?
236 mm x 152 mm x 30 mm vagy 206 mm x 182 mm x 35 mm ???
A héten volt egy olajcsere (+minden szűrő) és extraként belekerült egy új termosztát is (K4M, +160.000 km).
Most kissé megcsúsztam és +16.000 km-re jött ki a "ciklus" (már valamennyi olaj hiányzott is, talán 0,5 liter ment el ezalatt).
A "szokásos" Castrol lett ismét a választás (valamivel csendesebb motor, talán egy kissé jobb dinamika, stb.), a többi "gyári" anyag.
A termosztát - amint már korábban írtam - nem engedte 70 fok fölé a hőmérséklet (télen még jobban alatta is volt néha) és különösen hidegben a fogyasztás is láthatóan megugrott. Néha a fűtés is "beszakadt".
A "gyári" szerelő végül nem a 83 fokos "szokásos" Renault, hanem kb. 89 fokos (szintén Renault) nyitásút ajánlotta.
Most még csak figyelgetem, de úgy tűnik 90 fok körül nyit és nagyjából 80-90 között tartja a motor hőmérsékletét.
Ha jön a hideg, talán segít valamit, majd meglátjuk...
Én gond nélkül tudtam frissíteni a firmware-t még évekkel ezelőtt. Azért álltam neki, mert ha pendrive-on zenét hallgattam (ami elég rendszeres nálam) akkor a következő indításnál soha nem jegyezte meg a rendszer, hogy az utolsó leállításnál hol tartottam, s így mindig az elejéről kezdte lejátszani.
A frissítés megoldotta a problémát. Arra kell csak figyelni, hogy FAT32-re legyen formázva az USB, amin rajta van a firmware, illetve ami nagyon fontos (és én bénáztam vele, így csak másodjára sikerült), hogy a pendrive-ra pont úgy másold fel a firmware-t, ahogy a leírásban van (ne legyen egy mappába bemásolva, hanem a gyökérkönyvtárban legyen, mert csak így ismeri fel a rendszer).
Anno olvastam itt még régebben,hogy volt valaki aki firmwarét frissített az autó rádióján esetleg más is próbálta már?Ha igen akkor volt valami gebasz frissítés után?
Bár a korábban írt "házilagos kezelés" segített rajta, de azért továbbra is "darabosan" forgott kissé.
Így inkább a drágább utat választottam.
Tulajdonképpen semmi különös, a kopottabb kulcs is jól működik, az elektronika is rendben. Régi alkatrész visszaadva.
A zárhoz küldtek egy új csupasz "kulcstestet" is. Természetesen a régebbi kulcsházba nem lehet beletenni, ha szükség lenne rá, keresni kell valami más, hozzáillő házat (+áttenni az elektronikát)...
Mondjuk a szerelés nem volt olcsó. Valami kedvezménnyel (ami a 4 év felett jár) +20.000 lett (ez kb. 1,5 óra), bár valószínűleg nem volt ténylegesen ennyi.
Ja, és az új rögzítőcsavarokat is felszámolták +900 Ft-ért.
És természetesen hagytak nyomokat maguk után: a kormánykerék középső részén a műanyag burkolatot sikerült kissé meghúzni valami szerszámmal néhány cm-en.
Csak akkor vettem észre, miután elindultam, mert nem minden szögből látszik egyformán.
Ha szólok, akkor mit csináltak volna? Adnak egy új burkolatot vagy letagadják?
Igaz, előtte gondosan körbefényképezték az egész kocsit, arról csak kiderült volna a megelőző állapot.
Majd meg kell próbálni valahogyan házilagosan rendbe tenni...
Az eddig itt olvasottak alapján lehet esetleg olyan, hogy kezd eltömődni a pillangószelep, s az elektronika így próbál kompenzálni? Elképzelhető indok a 2000-nél darabosodó motorra is talán...
(Anno nekem a szívenszúrt G Astránál szondahiba miatt volt darabos 80 körül, afelett meg ment, mint a veszedelem.)
((Időnként utazok F-ben, melynek "kuplungista" vezetője van. Pár éve egyszer vezettem, az enyém után bűntetés volt, mert a felső egy centin dolgozott már. Meg is állt kuplunggal egy kereszteződésben, nyolc évet bírt ki.))
Autóm 1.6 benzines és az olajcsere szerviz visszaszámláló alapértelmezett értékei 30000km és 24 hónap. Szervizben ezt át lehet állíttatni 10000km és 12 hónapra? Török videókban már láttam, hogy 20000km-re nulláznak olajcsere után, úgyhogy elvileg más értéket is ismerhet a szoftver.
Sima Bosch szervizben vajon meg tudják oldani, vagy csak márkaszerviz?