Egyébiránt az a stájer transzmigráns csoportnak, amely 1752. augusztus 1-jén indult Stainachból, az Enns-völgyéből (az ún. tauplitzi-pürggi csoport), és amely végül is 1753. tavaszán Ikladon kötött ki, eredetileg szintén Erdély volt az úticélja.
A véletlenek különös közrejátszása, Ráday Gedeon gróf jóindulata, no meg az isteni Gondviselés okozta, hogy végül Ikladon kötöttek ki.
Hozzáteszem, hogy nem üres faluba érkeztek, mert ekkor már álltak az egy évvel korábban érkezett kraichgaui-württembergi sváb telepescsoport házai, sőt 1752. tavaszán az első földosztás is megtörtént.
A svábokon felül a felvidéki Zólyom vármegyéből származó, korábban a Ráday-majorságban dolgozó Juhász Matej is egész jobbágytelket kapott 1752-ben. Ő a magyar vezetékneve ellenére esetleg szlovák lehetett, mert a források a keresztnevét Matejként emlegetik a magyar Mátyás helyett.
A stájer telepesek számára 1753-ban mérte ki a házhelyeket, illetve osztott ki földet Fatavich Ferenc, a gróf tiszttartója.
A Landl eredetileg egy tájegység neve volt Felső-Ausztriában, nagyjából a későbbi Hausruckkreis vagy Hausruckviertel környéke, azon belül is elsősorban Vöcklabruck (bajorosan Feklapruck), Wels (bajorosan Wöls) és Gmunden városok környéke.
Később tájnévként a Landl teljesen elfelejtődött, a Hausruckkreis vagy még inkább a Hausruckviertel teljesen kiszorította.
Eredetileg a Landl tájegység lakóit hívták landlereknek.
Mivel az Erdélybe került protestáns osztrákok egy jó része a Landl vidékéről származott, ezért elterjedt ott is a landler népcsoport-név.
Bár Erdélyben minden ausztriai származású protestánsra alkalmazták, függetlenül attól, hogy melyik tartományból éreztek.
Az osztrák és a délnémet régiókban ismert, de főleg az Innviertel régióban rendkívül népszerű ländler nevű néptánc neve is egyes vélemények szerint a Landl régió nevéből származik, de ez 100 %-ra nem bizonyítható.
Várom, a történetük is érdekes lenne. Nem hiszem hogy javulna, már nem is lehet, csak az öregek maradtak ott. Még itt a legjobb így is az egész térségben a helyzet.
Tényleg nagyon szomorú az erdélyi és bánáti németség sorsa. Most, hogy Romániának szász származású elnöke lett, talán valamit javul a helyzet.
Ha belegondolsz, mi Ungarndeutschok sem maradtunk valami sokan, bár a legutóbbi 2 népszámlálás @ 2001 és 2011 - magasabb számokat hozott, mint azt sokan gondolták.
Sajnos az erdélyi szász népesség megsemmisült a 80-as, 90-es években. Voltak akik még Ceausescu idején szabadultak váltságdíjért az elnyomás alól, a többiek a 90-es években mentek el a kilátástalan nyomor elől. Maradt néhány tízezer öreg, így ért véget 850 év története :(
Ebből a cikkből az derül ki, hogy a havasi gyopár csak az 1860-as évektől, a hegyi turizmus, az alpinizmus fellendülésével került az érdeklődés középpontjába, korábban kevésbé volt az alpesi nép hagyományok része:
Egy másik topikban (Horvátország története, ha jól emlékszem), már írtam a mai szláv népek Y-DNS haplocsoport-eloszlásáról.
A délszlávok és a nyugati szlávok között ma már elég nagy a genetikai különbség, a délszlávok Y-DNA haplocsoport-megoszlásában az ősi balkáni (dínári) jellegek 30-70 %-os gyakorisággal vannak jelen, ami mindenképpen a Balkán őslakosságával való nagyon erős keveredésre utal.
Szerintem erre nem alkalmas a genetika, ilyen kis egységek, mint a törzsek, vándorlásának követésére. Nem hiszem hogy komoly genetikai különbség lett volna a fehér horvátok és a szomszédos szláv törzsek közt, tehát a mai lengyelek, csehek, szlovákok ősei közt.
Nem hiszem, hogy ilyen kis területre lehetséges lenne ilyen vizsgálat. A horvátok és szerbek már összekeveredtek az őslakosokkal. A szláv genetikai jellegzetességek pedig egy nagy területre terjednek ki a keleti és nyugati szlávoknál.
A keltáknál is jól ismert jelenség volt, hogy időnként, amikor kevés volt az élelem, a törzs nőtlen fiatal férfiainak egy része felkerekedett, új területekre vándorolt, meghódítva azt és helyi nőket vettek feleségül, így kerültek Magyarországra is a kelták és a régi törzsnevet viselték továbbra is. Ilyen volt a boi törzs is, ami megtalálható volt Itáliában és Magyarországon is.
A DAI emlékeim szerint pedig egészen világosan ír e délre származott horvátok és szerbek északon maradt testvéreiről, földrajzi koordinátáikat is megadva. És Nagy Alfréd is elkövet valami hasonlót. II. János Pál lengyel pápa is állítólag ifjabb korában fehér horvátnak vallotta magát, erről papír is volna. És a szorbok (fehér szerbek) -- ellentétben a fehér horvátokkal -- még nem olvadtak be a németekbe, Alsó- és Felső Lausitzot lakják, két eléggé eltérő nyelvjárással (az egyik a cseh-re, a másik a lengyelre hajaz.) Amúgy a 70-es évek elején magam is találkoztam egy lengyel lánnyal, aki fehér horvátnak mondta magát Rzseszów környékéről (egyébként kivételes módon, hatalmas fekete loboncával tűnt ki a nyári munkára konzervgyárba delegált szöszi lengyel lány brigádból ...)
az okleveles adatok szerint a horvátok a dalmát városok szervezeteiben is egyre több szerepet vállaltak 1105 (vagyis a magyar uralom bekövetkezte) után.
A "magyar uralom"-ról azt mondják a horvátok, hogy az csak "perszonálunió" volt. Kálmántól IV. Károlyig tartóan. Nos, mi az igazság?
De, hogyha Szlavóniában, a Dráva-Száva közén eredetileg nem horvátok, hanem szlavónok vagy szlovének éltek, a tengermelléken pedig dalmátok, akkor a tulajdonképpeni horvátok hol éltek abban az időben?
Tehát a magyar nyelvben a tót kifejezés - nagy valószínűséggel - eredetileg a Kárpát-medence szláv lakosságára vonatkozott, függetlenül attól, hogy azok melyik szláv törzshöz tartoztak.
Később jelentésszűkülés útján a tót szó már csak a szlovákokra vonatkozott, ill. vonatkozik.
Lehner írása Graz várossá válásának kifejezetten régészetileg megfogható adatait foglalja egybe. Általános történeti interpretációt nem szándékozik nyújtani.
Amúgy egy modern nagyváros alatt régészkedni nem olyan egyszerű feladat. Grazban is mindössze hat nagyobb föltárásra került eddig sor, és mintegy tucatnyi kisebb régészeti vizsgálódásra. Egy alkalommal pedig talajradaros vizsgálatot végeztek az egyik templomnál. Ennyi.
Pl. sok dalmát ma is mediterrán embertani megjelenésű, habitusában, gesztusaiban és szokásaiban inkább az olaszokhoz hasonló, bár ma már horvát nyelven beszélnek.
