Jókor mondod! Volt amelyiknek 20-szor is oda kellett ütni a 10 kilóssal, mire megadta magát. De csak a fekete andezittal volt gond, ami a ház aljára került, a fehér mészkő rendesen viselkedett.
Nem régen láttam hogy kell követ törni ésszel ,no nem formára hanem csak kisebb darabokra . Bele kell fúrni a köbe a közepéig a lukba kell helyezni egy vak töltényt ,a furatba egy épp bele illő gömb vasat kell dugni, egy futó szalag gumit rá kell húzni a gömb vasra, és a vasra kell ütni egy kalapáccsal és a felrobbanó vaktöltény ereje szét töri a követ. Fa tuskón is ki fogom próbálni ,ha már a kalapácsok nem bírják az ütést.
Az egyik egy nagy 10 kilós, azzal bontottam szét a nagy andezit tömböket. Kölcsön kaptam egy idős kőművestől. Visszaadtam a munkák befejeztével, már nem tudok nyomára akani a márkájának.
A másik egy félkilós, az meg van még ma is, a műhelyben lakik. Majd lefotózom, ha van jelzése.
Ennyi pénzért csak ezt adják.Anyaga nem olyan rossz, csak egy kicsit hosszú.Próbáltam sok más hitványat, azok sem különbek formára, ráadásul sima lemezből vannak.
Fiskarsot dicsérte valaki ásóban, de az nem ez az árkategória.
Nekünk is vannak régi gyalásónk, német tűzoltó ásó, azokkal még lehet haladni.Talán jobban megérik, mint ezek az újak.Azok is k.b 3000-ből megvannak.
Szentgotthárdi gyár nem tudom hogy létezik e, de ilyen felcímkézett ásókat találtam a műhelybe. Még most is ott vannak, mert egy rakás hulladék.
Tizenegynéhány éve terméskővel burkoltam a házat (kb.200 négyzetméter). Bányából hozattam, mindet törni/hasítani kellett. Kb. 30 kalapácsot próbáltam ki és mindössze kettő vált be. De az a kettő a többtonna kő után is ugyanolyan volt, mint előtte. (Nem ám köszörőlés!?)
Vettem egy kalapácsot, hát az öt kilós kalapács már az ütő felületen kezd szétválni ,pedig a szállítással együtt 9600 ft volt és kovácsolt lengyel gyártású. Meg kellett köszörülnöm mert lapokban válik le az ütő felület.
Megnéztem! Hát szörnyű! Pont ilyeneket kókányoltam meg a napokban ezeken sincs köpű támasztás és ennek még a hegye is hajlik amit csak levágással lehet orvosolni ,akkor meg olyan kicsi lesz hogy el lehet dobni. A régi békebeli ásóim 33 cm voltak hegytől a rugóig ezekkel lehetett haladni főleg gödör ásásban. Erre az évre vagyis nyárra kb 10000 gödör ásása várható, a főnök ennyi fát vett és még hol vannak a virágok azok is vannak vagy 1500 minimum ezért kell az ásó nem is egy hanem több is.
A hegesztés kilágyítja és még jobban fog hajolni ide-oda, aztán eltörik. Ha kötött talajon használod és 'felszini' ásásra, akkor az ásóvillát alánlom. Ha gödör, árok ásásra kell akkor csak az öreg fészerek, padlások segíthetnek. (Ugyan ez a helyzet a metsző/ágvágó ollók zömével.)
Muta ásó tűrhető, de erősítés arra is ráfér. Sima kertbe nincs vele gond, de elég hosszú, és így könnyebben hajlik egy köves száraz talajba. Némi utómunka kell az élén is, de aránylag elfogadható anyagból készítik. Ettől csak rosszabbakkal találkoztam. Mindegy hogy magyarok gyártották, vagy más cég, azok jóval hitványabbak voltak.Szentgotthárdival az élen!
Egy olyan muta ásót vettem tavaly télen,mert az előző nekem is megrokkant. Mielőtt ásó vásárlásra attam volna a fejem,szakértőkhöz fordúltam. Megkérdeztem a temetőben a sírásókat ,hogy milyen fajtát használnak,nekik azért birni kell az ásónak a kötött talajba való ásást. Vásárlás után azzal keztem,hogy kibővítettem a köpűjét (igy vastagabb nyelet lehetett belehúzni)meg beletódtam kétoldalt az ásó hátlapjához,a nyakánál se tudjon meghajolni. Persze rugót is hegesztettem rá,a nyál pedig ami bele lett húzva teljesen le ér az ásó 2/3-án. Ilyen módosításal birja a kemény kötött talajt.
A szlovén van most nekem de az is hajlik meg kellett hegesztenem, mert már kétszer hátra hajlott . A cégemnek meg valami szegedi gyártású ásója van azokat is vissza kellett hajtogatnom mert már a fonákával ástunk, most hegesztettem meg néhány napja ,ahogy a hó el kezdett esni ezeket tákolgattam. már olyan megtámasztott köpüjű ásó nem létezik. Mindenki lemezből kovácsolja az ásókat, ezt mondja a kovács mester ismerősöm is.
Nem vagyok a mai ásóbeszerzésben jártas, de azt hiszem, hogy van olyan cég/gyártó akinek a terméke minőségi. Lehet, hogy sok utánajárást igényel megtalálni és az is lehet, hogy háromszoros az ár. /Valószínű, hogy leginkább emiatt van az, hogy a silány eszközök is elkelnek./