Obrusánszky pédául ezt tagadja. Ezenkivül szerinte mindent a szkíták és a hunok találtak fel. Tőlük tanultak az egyiptomiak, sumérok, kínaiak, tibetiek, indiaiak, görögök, rómaiak, germánok, szlávok. Ezek a buta népek még beszélni és járni is a szkítáktól és hunoktól tanultak :))
Ha megnézitek a német wikit, akkor rá kell hogy döbbenjetek arra, hogy a német szakirodalom a szkitákat indogermán nyelvűeknek könyveli el, és ezt áttételesen kapcsolatba hozzák a szlávokkal.
Külföldön egyre több tudós veti el azt a régi dogmát, hogy az ókor legerősebb népei, a szkíták vad és kegyetlen barbárok voltak. Legutóbb egy amerikai régész világított arra, hogy a közép-ázsiai lovas népek milyen páratlan és fejlett civilizációt teremtettek a vaskor folyamán.
Alapos kutatás nyomán
Claudia Csang, a Virginiai Sweet Briar College régésze már több ásatási szezont dolgozott végig Kazahsztán egyik ősi központjában, Szemirecsjében. Közel húsz éves kutatómunkáját összegezve nemrégen megjelent könyvében azt állítja, hogy a sírok kutatása során egyáltalán nem talált bizonyítékot arra, hogy a szakák életmódjában egyáltalán léteztek volna brutális és vad elemek, sajnos, azonban még sok tankönyv és népszerűsítő kiadvány még mindig ezekről a dogmákról ír. Csang nyolc kollégájával közösen megjelentettek egy átfogó monográfiát, melyben közzétették a Kazahsztánban végzett kutatásainka eredményét, amelynek címe: „Nomádok és hálózatok: Kazahsztán ősi művészete és kultúrája”. A monográfia a Princeton Egyetem Kiadójának gondozásában jelent meg, egy hasonló tematikájú múzeumi kiállítással szinte egyidőben.
Művészi tárgyak a föld alól
Eredetileg a kiállítást a New Yorki Egyetem Ősi Világok Tanulmánya szervezte meg, ahol bemutatták a közép-és belső-ázsiai szkíta népek: szakák, vuszunok és a paziriki szkíták régészeti emlékeit a Kr. e. 1. évezredből, emellé felsorakoztatták a szomszédos iráni és kínai térség kincseit. Olyan tárgyak kerültek bemutatásra, mint a vuszun törzs arany diadémja, aranyból készült állatfigurák tucatjai, macskafélék, hópárducok, valamint mitikus állatok. Az összes tárgyat a szkíta művészek készítették el aprólékos munkával, amely eleve megkérdőjelezi azt, hogy ezek a népek műveletlenek lettek volna, éppen ellenkezőleg, nagyon fejlett kultúrát és sajátos művészetet alakítottak ki, és a Kr. e. 1. évezredben bizonyítottan kapcsoaltban álltak más népekkel, így az Iráni Felföld népeivel és Közép-Kína földműves társadalmával.
Írásos források tanuvallomása
A korabeli írásos források is általában jókat írtak a szkíta népekről és tisztelték nagy tudásukat. A Fekete-tengeri szkítákhoz látogató Hérodotosz viszonylag pontos képet rajzolt róluk, megemlítette legjelentősebb szertartásaikat és főbb szokásaikat. A kínai krónikák általában kék szemű idegenekről beszéltek, akikkel kereskedelmi kapcsoaltokat alakítottak ki. A görögök Hérodotoszt követően is általában tisztelettel írtak róluk, sőt az egyik szkítát, Anakarkiszt a hét bölcs közé választották. A kutatók úgy vélik, hogy a forrásokon túl a régészet révén kaphatunk életmódjukról pontos képet, az alapján felülírhatjuk a sztyeppei népekről kialakított sztereotípiákat.
Blog a szkíta értékekről
Csang nemcsak egy átfogó szakkönyvet írt a közép-ázsiai szaka és vuszun népek páratlan örökségéről, hanem blogot is indított, hogy a kevésbé feltűnő, mindennapi életmódjukról rendszeresen beszámoljon mind a szakmai közönségnek, mind az érdeklődőknek. Egyik érdekes téma például mezőgazdaság jelenléte a szaka telepeken. Csang azt feltételezi, hogy a közrendű szakák egy helyen éltek, nem vándoroltak és ők voltak azok, akik ellátták élelemmel és munkaerővel a harcosokat és a királyokat. Csang szerint a nomád jelleg nem pontos kifejezés a szakákra vonatkozóan. Sőt, szerinte érdemes lenne azzal is foglalkozni, hogy kik építették a páratlan sztyeppei piramisokat, a kurgánokat és hol, milyen műhelyekben készültek a páratlan aranykincsek.
A középső vaskorban, a Kr. e. 7. század végén – 6. század elején a Kárpát-medencében megjelent a szkíta jellegű leletanyag. Azért csak szkíta jellegű leletekről beszélhetünk, mivel nem tudjuk biztosan, hogy a Jenyiszejtől a Fekete-tengerig húzódó óriási sztyeppén élő[...] Bővebben!Tovább »
Mint egy két és félezer éves vas fegyverek teljes arzenálját tártuk fel a közelmúltban Bács-Kiskun megye déli részén, Baja közelében. A Horvát-magyar gázszállító-vezeték építéséhez kapcsolódó munkálatok során Bátmonostor-Szurdok lelőhelyen 2009-ben, illetve idén[...] Bővebben!Tovább »
Az előző részben bemutatott zöldhalompusztai síregyüttes után most a Kárpát-medence szkíta korának további, a korabeli társadalmi elithez köthető tárgyi emlékeit veszem sorra. A szkítakor szociális rétegződésére, szerkezetére vonatkozólag nagyon kevés fogódzóval[...] Bővebben!Tovább »
A régi római és görög irók közül Kr. e. 1000 évvel élt Homér lófejő nemzetről már emlékezik, melyet később Kr. e. 700 évvel élt Hesiod kanczafejő scytháknak nevez; a görögök legrégibb történetirója Herodot 450 K. e. már bővebben ír rólok, azonban bár a legelső scytha királyokat, kik a XV-ik században uralkodtak Kr. e., megnevezi is, de a birodalom történetét nem folytatja s mintegy IX századot ugrik át Darius hadjáratáig e tartományban.
Átalában a régi irók a scythákat leginkább csak a Tana vidékéni új hazájokban letelepedésök – 680-ik év – utáni időből ismerik, s itt származottaknak lenni mondván, eredetükről különböző mondákat tartottak fenn; jelesen, állítólag magoknak a scytháknak előadása szerint:
Borysthen folyója egyik leányának a scytha földön, mely pusztaság volt, Jupitertől született egy fia Targita, kinek ismét három fia volt: Lipoxa, Arpoxa, Kolaxa, kik együtt uralkodván, egyszer az égből arany eke, járom, kétélű fejsze és csésze esett le a scytha földre; a két idősb testvér fel akarván ezeket venni, midőn hozzá közeledtek, az arany égni kezdett s őket elűzte; de midőn a legifjabb hozzá nyúlt, elaludt, s ez azokat elvitte magával; mire a más két testvér az egész országot neki átadták. Lypoxától származtak azután a scythák közül az auchaták; Apoxától a katiárok és traspisek, Kolaxa királytól eredtek a paralátok, közös néven a király melléknevéről skolótok, de a görögök ezeket scytháknak nevezték el.
A fekete tenger melléki hellenek pedig így adják elő: Hercules elhajtván Geryon ökreit, megérkezett a most Scythiának nevezett földre, hol a hideg ellen oroszlán bőrbe takarózva elaludt; mi alatt lovai a legelőről eltűntek; ezeket keresve jött Hylaea földére, hol egy barlangban Echidna nevű leányra, ki felül nő, alul kígyó testtel birt, találkozván, ez csak úgy igérte meg lovai visszaadását, ha vele szerelmi viszonyt köt; a mi meg is történt. Hercules távozni akarván, a nő tőle születendő három fia jövendője iránt tanácsát kérte, mire Hercules válaszolt: ha férfiakká nőnek, a ki közűlök az íjjat így fesziti, ez övvel így övezi magát, mint én, azt tedd az ország lakosául, a többit űzd ki földedről. Ezzel Hercules átadva az íjjat és az övet, melynek végeresztékén arany csésze függött, eltávozott.
A nő fiai közül a két első Agathyrs és Gelon nem tudván a feladatot teljesíteni, az országból kiűzettek, Scythes azonban a legifjabb véghez vivén azt, az országban maradt, s tőle származtak a scythák királyai, s ezen csésze emlékére még most is a scythák övükről lefüggő csészét viselnek. Úgy látszik e Herculestőli leszármazási monda lett őseink által megörökítve, mert Herculesnek szobrokat emeltek, milyeneket I. István a ker. vallás behozatalakor lerontott (Bonfin Dec. II. L. I. p. 175–6), sőt I. Mátyás is Budán a történeti nevezetességű Sz. György tér közepén traui Jakab jeles müvész által rézből egy óriási Hercules szobrot emeltetett. (Palugyay Budapest leirása 1852. 30. 136. l.)
Siciliai Diodor szerint Scythes király utódai közt volt két jeles testvér Palus és Napes, kik dicső tetteket vittek véghez, s megosztván a királyi hatalmat, rólok népeiket részint Palusoknak, részint Napusoknak nevezték; – s feltünő, hogy Nabopolossar assyr király neve Oppert szerint a babyloni ékiratos emlékeken Nabupallu-usur kifejezéssel jön elő, melyből a Napus, Palus és Uzur szavak önként fejlődnek ki; elvetve a végragokat Nap és Pal lesz, az első a nap tiszteletére látszik vonatkozni; (a Pal vagy Palus szóban pedig vajjon nem a palócz nemzet ősrégi neve rejlik-e?) különben Pall assyr nyelven fiút tevén, Oppert a Pallusur szót Assur fiának fordítja; a persa és sanscrit nyelvben pedig Pala tesz: magos, felséges, úr.
Rösch azt állítja, hogy Nabopolossar scytha király volt, s ugyanaz, kit Herodot Madyes, Strabo Madys, Megasthenes Idanthyrs, Justin Tana, Jornandes Tanaus néven említ, úgy hogy valószinűleg ezek mind csak előnevei Nabopolossárnak; a Madyes vagy Madys, ezt teszi: Méd; Tana, annyi mint don = nép. Az igazi tulajdonnév a Nabopolossar, melyet ő nem Babylonban vett fel, hanem hazulról hozott magával.
A Babylon romjaiban talált téglák az akkor élt király nevével vannak ellátva, még pedig a legtöbb Nabugodonozoréval, ily formán: Nabukudurussur, mint a feliratokon is előfordúl.
A fentebbi mondákban említett csésze vagy kancsó nagy szerepet játszik a scytha vagy kún szertartásoknál; ennek valódi régi húnscytha neve ösmeretlen, ha lehet következést vonni abból, hogy csagatai nyelven kopa = ivóedény, talán a mai kúpa szó képviseli a húnkancsók ősi nevét.
Herodot irja, hogy a scytha kerületi fővezér minden évben egyszer saját kerületében egy kancsó bort kever vizzel, melyből csak azon scythák isznak, kik öltek meg ellenséget, a többiek pedig becstelenül félre ülnek, s ez legnagyobb gyalázatuk; míg azoknak, kik sok ellenséget öltek meg, két serlegük van, s mindkettőből isznak. – Szerződés, szövetség s barátság kötésekor a felek vérüket egy serlegbe borral vegyítvén, fegyvereiket belemártják, s ezután hosszasan imádkoznak, s a felek és kisérőik isznak belőle; – sőt királyaik temetésénél – Herodot szerint – a scythák a sírba egyebek közt arany csészéket is temetnek el.
Kr. u. 200-al élt Lucian görög irónak „Anacharsis” czimű munkájában Toxar scytha bölcs beszéli a scythákról: „Ha barátul választottunk valakit, következik a szövetség, s a legnagyobb eskü, hogy bizonyára egymással fogunk élni, s ha kell, egymásért meghalni. És így teszünk is; mert mihelyt bemetszvén újjainkat, serlegbe csöpögtetjük a vért, s kardjaink hegyét bemártván, egyszerre iszunk mindketten belőle; semmi sincs, mi ezután minket elválaszthatna. 58De legfölebb csak hárommal szabad ilyen szövetségbe lépni.”
Beszéd közben, hatályosabb bizonyításúl, a scythák kardjukra vagy a szélre = légre is szoktak esküdni.
E szertartások később is meg lettek híven tartva a scytha származású nemzeteknél. Béla k. névtelen jegyzője írja, hogy a hét magyar fejedelmi személy, Almos fővezérré választásakor „saját véröket pogány szokás szerint egy edénybe bocsátva, megerősíték az esküvést s jóllehet pogányok voltak, mindamellett az eskü szerződést mind halálokig megtartották.”
Kapcsolódó megjegyzésem a kazár nyelvre, amely nem volt török hanem valami más.
Idézném: "Bíborbanszületett Konstantinosz is a kazár-magyar nyelvrokonságról tudósít, midőn a kazár kabarok nyelvét a magyarokéhoz képest dialektusnak nevezi ("... a turkokat a kazárok nyelvére megtanították, és mindmáig megvan ez a dialektusuk"). A görög császár pontosan tudta, mit ért dialektus alatt. (Egyébként is, török nyelvű kazárokkal számolva, a császáríró "a turkokat a kazárok nyelvére megtanították" és "tudják a turkok másik nyelvét is"
Ez a valami más, talán a szkita nyelvvel állhat összefüggésben.
A „szkíta” népnév új értelmezése és a „baszk” népnév értelmezéséhez fűződő jelentősége.
Ez a tanulmány megpróbálja a magyar nyelvvel helyettesíteni a mindmáig ismeretlen szkíta nyelvet, hiszen a középkori krónikáinkban1 — egy ősgeszta2 lehetett az első forrása, amely több évszázados szájhagyomány megőrizte emlékeket tartalmazott s amely megsemmisülhetett az idők folyamán vagy ismeretlen helyen lappang még — ismételten megfogalmazott szkíta eredet feljogosít erre a „merényletre”. Két vonatkozása van ennek a származástudatnak3: Szkíta jellegű4, ős-magyar nyelvet beszélő nép5 alakulhatott ki a Kárpát-medencében, jóval a hét magyar törzs ún. „honfoglalása” előtt, amelyik nemcsak nevet adott a területén levő folyóvizeknek, de településneveiben megőrizte a szomszédságában élő törzsek6 nevét is. Ázsiai szkíták voltak a vérszerződés egyesítette magyar törzsek, amelyek a IX. század végén telepedtek meg a Kárpát-medencében. Tudhatták, hogy velük egy nyelvet beszélő és hasonló szellemiségű népek7 éltek ott. Ezért nem mentek a Kárpát-medencétől nyugatra tovább, bár katonai képességeik szerint megtehették volna.8 Régészeti ásatások tanúsága9 szerint is békésen éltek az újonnan érkezettek a korábban letelepültekkel.
Ez szamárság: a magyar leletanyag ott van a kiállításon, tessék megnézni. Hogy Bakay Kornél ásatása miért nem került oda, azt pedig maximum ő tudná megmondani, nekem úgy tűnt, hogy minden országból a legkiemelkedőbb leletanyagot mutatták be, az ő ásatása pedig nem tartozott ezek közé, ezzel az erővel raklapszámra hozhatták volna Ukrajnából a különböző szkíta sírok kincseit.
Nem tudom mire gondol az echo, de mintha mindkettő borsodi szkíta szarvas ott lenne a kiállításon. (majd kiderül, hétvégén úgyis megyek megnézni:)
Kengyel a rossz fórummotor miatt 2X pötyögtem be, de mindegy Szóval MINIMUM a 2. században alakult ki a kengyel. 600 körülről már vaskengyeles lelet van.
Botrány: Szkiták aranya kiállítás a Nemzeti Múzeumban nem veszi bele az egységes eurázsiai szkita-hun képbe a Kárpát-medencei szkita-hun jelenlétet, amelyet sok-sok Kárpát-medencei lelet igazol.
Jó: a kiállítás cáfolja a szkíták primitív, kóborló , nem produktív képét. Nem véletlen, hogy újabban egyre többen(indoeurópaiak) akarnak a szkitákhoz tartozni :)
Egyébként a keleti szkíták időben megelőzték a mediterrán szkitákat: Kr. előtt 9-8-7. század , mediterrán 6-5-4. század http://www.echotv.hu/video/index.php?akt_menu=&mm_id=39&media=6250&list=1)
Annál is inkább mert nomád pusztai lovasnépekről lévén szó, a vas nem igen tartozhatott az iszákjukban bőven lévő anyagok közé. ha vas, akkor inkább fegyvereket gyártottak belőle, mint kengyelt amit más anyaggal is kiválthattak.
