Nem bútor, de hátha - kissé megnyekkent régi hegedűtokot (40-50 éves) hogyan lehet úgy felújítani, hogy az használható legyen továbbra is a hegedű hordozására? A sérüléseinél préselt papíszerű anyag látszódik ki. Azt ragasztani színezni még menne, de milyen lakkal érdemes átkenni?
Maradva az eredeti kérdésnél, a rejbolás egy régi, ma már kevésbé használt furnérozási technika (is). Nem szégyen, ha valaki nem ismeri, mert inkább csak a szakavatott bútorrestaurátor asztalosok használják.
Erre utalt kofic is, régi technológiáról lévén szó kibővítve egy lassan feledésbe merülő enyvkészítési eljárással, amiről viszont eddig még én nem hallottam.
Ha jobban megnézed az oklevelem láthatod hogy 1998.03.19. a keltezése.
vagyis több mint 14 éves.és ez nem a szakmunkás bizonyítványom hanem a MESTER oklevelem.
Ezzel csak azt szeretném mondani hogy a bútorasztalos munkák, fúrnérozás, intarziák készítését, különböző enyvek hideg-meleg (vér, bőr,tej alapú,csont enyvek) létezésével,ismeretével és azok használatával már szakmunkás vizsgára is tisztában kellett lenni. és ezután legalább 7 évet kellett a szakmában eltölteni hogy mestervizsgára készülhessek.
Talán ezért gondolhatom azt hogy egy picit értek ahhoz amiről beszélek, vagy írok.
Aki erre tanitotta valoszinu egy oreg szaki . Ha valamirol nincs ismereted, attol meg letezhetett es bevett technologia volt .
Jo meleg enyvvel, nagy gyakorlattal egesz komodnyi oldalakat fel lehetett egyszerre rejbolni . Gondolom, akkor az elomelegitett culagokrol sem hallottal, pedig regebben sokan hasznaltak .
Vizbol, zselatinbol, melaszbol es okorepebol, nagyon jo rogzitoanyagot lehet fozni, ennek ellenere mostanaban nem sok embert lattam ilyet kevergetni .
Én csak ugatom a bútorfelújítást, amatőr vagyok. Képem nincs róla, de olyan, mint egy normál kalapács, csak a fejére rá van heggesztve(?) egy laposabb vas. Kisebb furnért ezzel "rejboltunk" fel a bútorra.
Hát, én tavaly használtam rejboló kalapácsot, nem is keveset, ugyanis akitől tanultam egy kis restaurálást, azzal dolgoztatott, meg melegenyvvel. Más ragasztót nem is használtunk.
Azért mert a műveleti sorrend: darabolás, (deszka) majd szélezés, gyalulás (1él ) felfűrészeled 5-6cm szélesre, ezt egyengeted 2él+1 lap. vagy lehet 2 lap is.
ragasztod.
a ragasztás után az egyenetlenségeket jó lenne vastagoló gyalugépen egyformára gyalulni, de mivel csak keskenyebb gép volt a közelben ezért ez kiesett. a felületi egyenetlenségeket a lent vázolt módon tettem egyformává, vagyis síkká.
nem tudtam olyan gépről a közelben ami 70cm-nél szélesebbet gyalult volna.
így kénytelen voltam egy csúszkát készíteni amin a felsőmarót szépen tudom tologatni, és nagyjából 40mm magasságról leengedtem a kést és centinként teljes felületet síkba maróztam.
majd megfordítva a másik oldalt is. innen már csak csiszoltam. szalag csiszolóval és excenteressel.
később pedig kézi csiszolással szálra lett húzva.
sajnos a gazdag kuncsaftom nem értékelte ennyire mint most te. ő hibákat keresett inkább.
Minden pác igényel ahogy te mondtad: "kopásállósági felületkezelést"
A pác nem más mint egy színező anyag ami a fa színét megmásítja, nemesebbé, más fához hasanlóvá, régebbinek tűnővé varázsolhatja. ez nem más mint egy optikai tunning.
de a pác önmagában semmi.
na és itt jön a második dolog. milyen pácra van szükséged? vagy honnan veszed hogy épp vizesre?
mert pl a javításokat a vizes nem fogja be és nem tünteti el.
csak a szeszes pác.
viszont ha javítottál akkor lehet hogy takarni is kéne, ehhez pedig lakkpácok, szórópácok-lakkok is kellenek.
na mindegy. szóval a pácra rá lehet menni, olajjal, viasszal, lakkal is, ezek adjatnak egy felületi védelmet.
Ha nagyon egyben van akkor ne szedd szet ! A terheles az ulolap csapjait erinti legibkabb .
Szeket leginkabb egyben szokas feluletkezelni . Max. a ratetek vagy aprobb diszek kerulnek fel utolag, esteleg a karfak, de ez mindig az adott darabtol fugg .
Pl . a thonet szekeket a szerelhetoseg miatt alkatreszben jo feluletkezelni .
Másik kérdés: a háttámlát is fontos szétszedni, vagy az ha negyon egyben van, akkor maradhat úgy, vagy inkább a felületkezelés kivitelezhetősége miatt szétkapjam?
Van benne szeg rendesen :( kaptam is a kárpitosomtól kölcsön egy spéci szögkiszedő alkalmatosságot, hogy azzal csináljam.
Az a kérdésem, hogyha teszek fel róla képet, akkor meg tudná mondani valaki, hogy milyen felületkezelést lenne érdemes alkalmazni rá? A régi festés elég gagyi, azt csiszolószivaccsal totál le fogom szedni, de viszomt nem tudom biztosan, hogy ez a stílus milyen festéssel/lakkal/politúrral nézne ki jól....
A kérdés nem olyan egyszerű............Gyakorlatilag a szék állapotától függ.Egyszerüen mozgatással meg tudod nézni,hogy stabil e a szék vagy nem.Az esetek 90 %-ban szét kell szedni őket,mert 80-100 év alatt a csapozánál használt csontenyv elenged,ezáltal a szék inog,stb....nem stabil........Szétszedni viszonylag egyszerű dolog.Óvatosan,lépésről-lépésre,gumikalapáccsal ütögetve elvileg szét "csúszik"....Egy dologra viszont nagyon ügyelj........Régen,ha egy szék mozogni kezdett,általában a házilag és hozzá nem értőként alkalmazott dolgot csinálták........Egyszerüen a csapozásoknál MEGSZEGELTÉK őket.Ez a szegelés sok esetben alig látszik de ott van.Ha egy megszegelt széket kezdessz ütögetéssel szétszedni,az csak roncsolásos sérülésekkel fogod tudni szétszedni.Ennek javítása már igényel egy kis gyakorlatot.Javaslom,hogy szétszedés előtt mindenképpen ellenőrizd az elemek találkozásánál nincsen e szeggel megerősítve a szék.Ha találsz szeg fejeket,ezeket mindenképpen szedd ki....és csak ezután szedd szét a széket....Gyakorlati tapasztalom,hogy a tisztításnál előny,ha szét van szedve,mert jobban hozzáférsz az elemekhez.Nem beszélve arról,hogy tisztítás,javítás után frissen lesz enyvezve,ragasztva,ami ismét hosszú évekig stabilan tartja a széket.....
2 régi ónémetstílusú széket szeretnék felújítani, a kérdés az lenne, hogy ha a felületét (pác, lakk) akarom felújítani, célszerű totál szétszedni? Ha igen, akkor azt hpgyan kell, hogy ne okozzak benne nagyobb kárt?
Szia ! Publikus a mailem, irj maganban, es adok cimet es elerhetoseget, ahol mindent megkapsz : anyagot, ezkozt, es szakszeru valaszokat ! Merre laksz ? Ott mindent elmondanak mert eleg dragak az anyagok a kiserletezesre, es rengeteg a buktato .
22 éve restaurálok már bútorokat,órákat stb.....politúrozás stb no problem...........eddig az aranyozást csináltattam,mert nem igazán volt időm ráfeküdni a témára....viszont mostanában egyre jobban érdekel a téma..........általában nem nyugszom addig míg nem sikerül elérni,amit akarok....Legalább valami támpontot adj az induláshoz,a többit úgy is a gyakorlat hozza,fejleszti......A lényeg az,hogy még a az alapanyagok nevével,beszerzési helyekkel sem vagyok tisztában...Hozzáértő szavaidból azt veszem ki,hogy te is hasonló beálítotságú vagy mint én.....Most pl két darab bécsi barokk korabeli puffot restaurálok,ami szintén viselt magán aranyozási nyomokat,csíkozás formájában......
khm ... azert errol konyveket irtak :) Hiaba mondom el, hogy az alapnak mennyire kell vagy szabad puhanak lennie . Mere vegyel ecsetet, parnat lehet hazilag is csinalni stb. Mekkora gyakorlatod van ?? Nullarol nem lehet konyvbol megtanulni . Olyan mint a politurozas, leirhatom itt regenyben de az elso 10 percben elbuksz a gyakorlatban . Mar a labda fogasa, nyomasa es keszitese is lenyeges .