gross, igazad van. Lovas mindent felhasznál, hogy a zsidókba rúgjon. Idekopiztam a Napi Maóban 8-án megjelent nemzetközi lapszemléjét. Gondoljátok, hogy véletlen a Frankfurter Rundschauban leírt zsidótéma után egy másik lapot kipécézve (pont Kenyából) azzal a mondattal kezdeni, hogy "Keselyűk köröznek a marhatolvajok ösvényei fölött..."
A bizonyíték:
2000. 03. 08.
EL MERCURIO
A vezető konzervatív chilei lap közép-kelet európai körszemléjében Magyarországról külön írva hangsúlyozza, hogy olcsó munkaerejének és következetes magánosítási politikájának köszönhetően külföldi befektetők 18 milliárd dollár értékben ruháztak be az elmúlt mintegy tíz évben. A lap szerint a térségben itt alakultak meg először a magánnyugdíj-pénztárak, amelyek hosszú távon a tőkepiac meghatározó szereplőivé válhatnak. A lap idézi Máximo Lirát, Chile budapesti Kereskedelmi Hivatala vezetőjét, aki úgy gondolja, hogy Magyarország a jövőben regionális központtá válhat, mert kedvező befektetési lehetőségeket kínál a bankoknak, biztosítóknak és informatikai cégeknek.
LOS ANGELES TIMES
A kaliforniai lap értesülése szerint a Clinton-kormány hamarosan úgy dönt, hogy megszünteti az iráni szőnyegekre, kaviárra és pisztácia dióra kivetett embargóját. A lap által "úttörőnek" nevezett lépésre azután kerül sor, hogy Teheránban a választásokon a fundamentalisták forradalma óta először reformista erők kerültek ki győztesen. A liberális lap emlékeztet arra, hogy Iránnak az olaj és a földgáz után a felsorolt áruk jelentik a legjövedelmezőbb kiviteli forrását.
DIE WELT
A Berlinben megjelenő konzervatív lap igen terjedelmes cikkben foglalkozik azokkal a keserű vitákkal és veszekedésekkel, amelyek az egykori zsidó rabszolga- és kényszermunkások német kártérítése körül alakultak ki. A lap Berlinből és New Yorkból keltezett tudósítása szerint még nem világos, hogy a tízmilliárd márkás kártérítést milyen arányban kapják a kelet-európai szervezetek és a Zsidó Kárigénylő Konferencia (JCC). A bírálók felteszik a kérdést, vajon mennyi pénzt kapnak az áldozatok és mennyit a szervezetek valamint ügyvédjeik.
A JCC elsősorban nem a holokauszt túlélőinek adja a pénzt. A korábbi kártérítési összegek elosztásáról sem segélyezési szakértők, hanem közösségek politikai képviselői döntöttek kicsinyes alkuk eredményeként. De a JCC mostani szerepét is bírálják, elsősorban a zsidó sajtó. A Jerusalem Post c. hetilap februári számában egy parlamenti képviselő azzal támadta meg a Konferenciát, hogy dollárd milliárdokat halmozott fel készpénzben és ingatlanban. Németországban azonban, írja a berlini lap, a JCC bírálata a tabuk közé tartozik.
A JCC legélesebb bírálója Norman Finkelstein new yorki politológus, aki maga is holokauszt túlélő fia. Finkelstein szerint - akinek nyárra beharangozott könyve, a Holokausztipar iránt máris óriási az érdeklődés - a zsidó szervezetek a kárpótlás címen kapott pénzt az áldozatok helyett kedvelt projektjeikre költik.
DAILY NATION
Keselyűk köröznek a marhatolvajok ösvénye fölött címen a Nairobiban, Kenya fővárosában megjelenő lap arról tudósít, hogy nemrégiben 97 embert öltek meg abban a csatában, amely dél-etióp marhatolvajok és észak-kenyai turkána tehénpásztorok között zajlott le.
Az éj leple alatt, orosz géppisztolyokkal felfegyverkezett 600 marhatolvaj érkezett a Kokuro menti falvakba. Sokakat lemészároltak, majd 300 marhát és 10 tevét hajtottak el. A tolvajokat 100 kenyai rendőr vette üldözőbe. Hat órával később, kemény csatában, 225 marhát és hét tevét szereztek vissza.
Az emberi és állati tetemek fölött keselyűk köröznek, írja a Nairobi-i lap.
A turisták által is látogatott vidéken - Kenya és Etiópia határán - a szárazság is nehezíti a helyzetet.
nem pont ugyanarról beszélünk. Te azt írtad: "Te talán tényleg nem látod, hogy Lovas csak visszaüt?" Én azt írtam: "Nem tagadom, hogy lehet találkozni olyan gyűlölködő megnyilvánulásokkal - akár a komoly renoméval rendelkező laokban is - amelyek a momdjuk a magyarok, keresztények nemzeti ill. vallási érzését sértik. Van ilyen. De sajnos Lovas százszorosan adja ezt vissza. Hogy érthetőbben fejezzem ki magam: uszít."
Nem is akarom megvizsgálni az általad felhozott tényeknek a valóságtartalmát (egy része igaz, más része nem egészen: de ez most mindegy). Amit én mondtam, az az, hogy Lovas veszélyes antiszemita érzelmeket korbácsol fel. Ez a munkásságának egy jelentős részét képezi. És csak nem hagyja abba.
Egy olyan embernek tűnik, aki valamilyen - talán teljesen, talán csak részben jogos - sérelme folytán óriási energiát szentel annak, hogy ellenfeleit megalázza, beléjük tiporjon. És eközben arra hegyezi ki a mondanivalóját, hogy ők zsidók, ill. pontosabban: "rossz" zsidók. Hogy vannak ezeknek a zsidóknak egy befolyásos csoportja, akik támadják a magyar népet, a holocaustra való emlékezést, amelynek idején még nem is éltek, iparként űzve harácsolnak, befolyást szereznek, közben átgázolnak nemzeteken, stb., stb., stb... Én azt hiszem, sohase mentem bele, hogy pontosan milyen tények is állnak e támadások mögött.
Én csak arra hívom fel a figyelmet, hogy nagyon veszélyesek. A gyűlölet árad minden sorából. És a gyűlölet kontrollálhatatlan. Ne legyünk naívak: a háború előtt pontosan ilyen cikkek szították a hangulatot a "nemzetidegen", "élősködő" zsidók ellen. Én nem látok érdemi különbséget.
Annyi mindenesetre biztos - személyes tapasztalat mondatja velem - hogy bizony sok, (szinte) teljesen asszimilálódott zsidó érezte az efféle cikkeket tőrdöfésnek, kezdte el magát rosszabbul érezni, kicsit talán félni is. Tehát Lovas és tsai ártottak nekik.
Gondold át egy kis empátiával: szerinted Lovas nem erősíti, tartja fenn a maga részéről a gyűlölet ördögi körét?
Te talán tényleg nem látod, hogy Lovas csak visszaüt? Nem látod, hogy valóban van holocaustipar, amiből elég szépen élnek jópáran?
Teli van a hócipőm az állandó holocaustfesztivállal és nem azért mert egyetértek bárkinek a gyilkolászásával, hanem azért, mert álszentnek érzem azokat a könnyeket, amelyeket azokért az ötvenöt éve elhunytakért ejtenek, akik után már kb. 75 kárpótlás volt, miközben elegánsan átlépik a haldokló csecsen, közép-amerikai, kurd stb. holttesteket.
Tudod a vákumbomba ledobásának hetén a "vércsetekintetű" amcsi külügyér nagy politikusnak nevezte Putyint. Szóval a srác frankó Izrael legnagyobb támogatójának szemében.
De ha ugyanakkor egy hülye kis elhanyagolt gyerek brahiból horogkeresztet rajzol az alsó-kukutyini vasútállomás férfi vécéjébe, akkor megállapítják nyújorkban, hogy a szemét magyarból megint előbújt az antiszemita és tanácsokkal látnak el, hogy napi hány újabb megemlékezési alkalmat kell biztosítani a holocausttal kapcsolatban a "fertőtlenítés érdekében.
Szóval azért a Lovas nem lő mellé, szerintem inkább Te nyeltél be már túl sokat ebből az anyagból (talán jobb híján).
Kormányok, tüntetők, "megfigyelők", újságírók, sőt zenészek is tiltakoznak, amiért az Osztrák Szabadságpárt az új konzervatív kormány tagja. Az ÖFP-t ugyanis - egészen leköszöntéig - a szocialisták és liberálisok táborának soros "Hitlere" vezette. Azóta már csak Hitler szelleme.
A magyar-zsidó származású, osztrák állampolgárságú Schiff András szerint Jörg Haider felemelkedése egy olyan országban, amelynek a holokausztban vállalt szerepét még tisztázni kell, több mint zavaró - szégyenteljes és megbocsáthatatlan. Schiff ezért le is mondta, hogy Washingtonban fellépjen egy olyan koncerten, amelyet választott hazájának nagykövetsége rendezett. Az EU és Washington bejelentette, hogy szankciókat léptetnek életbe Ausztria ellen Haider bevándorlásellenes politikája miatt és azokért a kijelentésekért, amelyeket a harmadik birodalommal kapcsolatban mondott. Tom Lantos képviselő pedig azt szeretné, ha Amerika bojkottálná mindazt, ami osztrák. Haider ugyanis Hitlerre emlékeztet.
Haidernek szerencséje van, hogy nem kommunista. Mint a politikai foglyokat a börtönben és a népét megalázó nyomorban tartó Fidel Castro vagy a baloldali Lionel Jospin párizsi kormányának tagjai, akik egykor Sztálint olyannyira megértették. Oroszországtól Kambodzsáig terjed az a szivárvány, amelyen a sokszínű "szocialista népköztársaságok" helyezkedtek el és amelyeknek köszönhetően legalább száz millió embernek lett a természetesnél rövidebb az élete. De komolyan az ma senkit sem zavar, hogy kommunistákkal vagy a kommunizmus elképeivel mutatkozzon. Sőt, minden olyan kísérlet szalonképtelennek nyilvánul, amely a világtörténelem legborzalmasabb rendszerét vagy annak emlékét kívánná szalonképtelenné tenni.
A napokban Forró Tamás - aki a leggyomorforgatóbb magyarországi médiaösszefonódásokat szimbolizáló első öt figurák egyike - a Nap-keltében "kérdezte" Kosztolányi Dezsőt a megfigyelési bizottság munkájáról. A médiatörvénnyel ellentétesen kommentálva zárta le az Össztüzet: nem gondolja, kérdezte a fideszes bizottsági elnöktől, hogy nagyon nem korszerű, ha állandóan az Andrássy út 60-at emlegeti? Vajon mi történne, ha valaki egy fordított helyzetben kérdezne egy balliberális politikust arról, vajon korszerű az auschwitzi krematóriumokkal annyit foglalkozni 2000-ben?
A liberális vélemény trivializálta a kommunizmust úgy, hogy az antikommunizumust "McCarthyizmusként" ítélte el és nevetségessé tette mindazokat, akik, úgymond, "kommunistákat láttak minden ágy alatt". De az 1945-ben meghalt Hitlerrel hisztérikus szabadasszociáció teljesen normális viselkedés. A tömeggyilkos Sztálin ellenére természetes ma a "József" nevet adni a gyereknek (az Isten áldja a kicsit!), de ki merészelné Adolfnak keresztelni?
A hatvanas évek óta Hitler és a nácizmus nem annyira a II. világháborúnak lett a szinonimája, hanem a holokauszt néven ismert tömeggyilkosságnak. A holokauszt - melynek tagadása egyes országokban bűncselekmény - sok minden lett: emlék, lecke tompaerkölcsűeknek, kényszerű vagy önkéntes vezeklés, metafora, magyarázat és azonnal fenyegető veszély. Bármikor megtörténhet, függetlenül a körülményektől, sutba vetve az ok-okozat ismert láncolatát és nem kell hozzá sem Hitler, sem világháború, sem Versailles-i békeszerződés, se gazdasági katasztrófa.
Azon kívül mindenki bűnös - nem csak Hitler és a nácik. A németek, a szövetségesek, akik nem bombáztak, XII. Piusz pápa, a katolikus egyház, az evangélium szerzői, akiknek köszönhető a kétezer évvel későbbi genocídium, valamint az olyan antiszemita szerzők, mint Chaucer, Shakespeara, Voltaire, Dickens, Dosztojevszkij, Wagner, Chesterton, T.S. Eliot, Szabó Dezső, Ezra Pound és Németh László. És olyan "revizionista történészek", mint Schmidt Mária.
A holokauszt belépett a tudományos-fantasztikum világába. Regényekbe és filmekbe, ahol néhány, Dél-Amerikában rejtőzködő nyolcvan éves náci képes a III. világháború kirobbantására (Hollywood tényleg hisz az übermenschekben).
A korlátlan potenciállal megáldott, jelképpé változott holokauszt még a zsidók ellen is fordítható. Izrael ellenségei lépten-nyomon fel is emlegetik, amikor a zsidó állam bevándorlási, letelepedési, állampolgársági, sőt házassági politikájáról beszélnek. És hozzáteszik: "hitleri". Ami pedig igaz: Haider, ha arra kerülne a sor, sokat tanulhatna Izraeltől a kisebbségellenes bánásmódot illetően.
De ez nem tartotta vissza Izrael bécsi nagykövetét, hogy hazatérjen Ausztriából, miközben erkölcsileg puffogtatott: "Felhívjuk a szabad világ figyelmét, valamennyi demokráciát, hogy elszigetelje ezt az újfasiszta kormányt", mondta egy izraeli kormánytag, miközben el sem pirult. Nyilván elfelejtette az izraeli vezetők névsorát, mely olyan neveket is tartalmazott, mint Menachem Begin, Jichak Samir és Benjamin Netanjahu. Minden izraeli tett - függetlenül annak brutalitásától - azonban felmentést kap mint "holokauszt megelőzési akció".
Mivel a veszély örök és azonnali, az újabb holokauszt kivédése nevében minden elkövethető. A tisztesség, a megfontoltság, a retorikai korlátok sutba dobhatók, ha valaki messzelátójának célkeresztjében egy fiók-Hitlert fedez fel. A legkisebb helyi politikus is világméretű őrjöngést vált ki. Schmidt Mária azt állítja - teljesen jogosan és a történelmi dokumentumok érvényes olvasatával -, hogy a II. világháborúban a nagyhatalmi döntésekben a holokauszt marginális szerepet játszott? "Hullarabló és sírgyalázó" (Tamás Gáspár) lesz belőle, aki egy újabb holokausztot készít elő. Ugyanis ma már ott tartunk, hogy, állítják, a holokauszt relativizálás - a tagadásról nem is beszélve - új holokausztot eredményez, vagyis mintha Krausz Tamás gulág-relativizálása Recsket hozná vissza.
Így a végtelen, fantom-Hitler ellenes, elmebajjal határos őrület egyfajta morális tanúvá válik. Amely McCarthy korát a nyugalom korszakává avatja. Egyszer Sztálin gúnyosan megkérdezte: "A pápa? Miért, hány hadosztálya van?" McCarthy idejében - mint kiderült - sok kommunista bujkált nemcsak az ágyak alatt, de az amerikai külügyminisztériumban és más, kényes helyeken. Mögöttük ki tudja, hány szovjet és kínai hadosztály állt. Ma "Hitlernek" hány hadosztálya van? A mai népirtásokat volt kommunisták követik el, Milosevicstől Putyinig. Az előbbivel a Nyugat parolázott, az utóbbival most parolázik. De nem az osztrák kormány tagjaival. Vajon miért tart a mai bécsi kormánytól annyira? Nem érzi, hogy Európa csendes többségében egyre inkább szilárdul meg az a gondolat, hogy minden olyan politikus, akiről "Hitlert" kiáltanak, egyenlő az emberi jogok betartóival, a példás rend, tisztaság és a környezetvédelem fenntartóival? Ha ennél valaki jobban lehet a saját ellensége, a sors élénk fantáziával áldotta meg.
A szélsőséges rákosista terrorrendszer hivatalos hecclapja, az egykori Szabad Nép újságírója, Várkonyi Tibor a Magyar Hírlap hétfői számában Ne a hőmérőt törd el! című cikkében vonta kérdőre a tőle ismert moralitás őszinte mélységével mindazokat, akik nem a magyar valóságot akarják megváltoztatni, hanem a külföldi sajtóban annak megjelent hű tükrét kívánják összetörni.
E polgári lap egy idő óta azt a kellemetlen feladatot vállalta magára, hogy Várkonyi hőmérőit tegye közszemlére. Ezzel azonban az írásos jelek szerint népszerűségét nem fokozta azok körében, akik olykor azt kívánják, hogy e hőmérő csak ott legyen látható, ahová szánják.
Így mutatta be e lap teljes fordításában azt a cikket, amelyet a New York Times néhány napra idelátogató újságírója, Donald McNeil írt. Tudósítása tárgyi tévedésektől hemzsegett. Belőlük kettőt - a legdurvábbakat - maga a lap igazított helyre. De Hankiss Elemér is - a volt Kurír-főszerkesztő, Szűcs Gábor mellett McNeil egyik információforrása - egy teljes oldalon támadta az alkalmi tudósítót, amiért az félreértelmezte, amit Hankiss mondott neki. Miközben Hankiss óvatlanul elárulta, hogy milyen szellemi csomagot kapott (az itt fortyogó antiszemita légkörről) a Budapestre induló McNeil lapjának párizsi irodavezetőjétől. Ami még láthatóan Hankissnak is sok volt.
A Napi Magyarország ezután - a múlt szombaton - szintén teljes terjedelemben közölte Michael J. Jordannek, egy itt élő fiatal amerikai újságírónak azt a tudósítását, amelyet a prágai Szabad Európa/Szabadság Rádiónak küldött. Jelentése Kövér László miniszterelnök-helyettes "baljós zsidózásával" indult. Jordannek azonban - McNeiltől eltérően - még az a mentsége sincs, hogy nem volt ideje ellenőrizni forrásait, hiszen Kövér szövege (a Fidesz nem az a párt, melyben valakit csak azért nem választanának vezető pozícióba, mert szülei kommunisták vagy zsidók voltak - utalt Kövér az SZDSZ gyakorlatára) hozzáférhető volt. Jordan cikkének lényege: a magyar kormány szándékosan használja az antiszemitizmust, hogy belopja magát a szélsőjobb szívébe. Jordan cikkének fő forrása Haraszti Miklós, a Magyar Rádió kuratóriumában az SZDSZ delegáltja, korábbi eszdéeszes parlamenti képviselő.
Jordan alapötletét jó néhány változatban eladta. Először a bostoni Christian Science Monitor című lapnak, amelyről - az MTI-re hivatkozva - a Magyar Hírlap beszámolt anélkül, hogy említette volna a hírforrást, az ott is idézett Haraszti Miklóst. Majd a sok-sok nyelven sugárzott SZER-tudósítás következett. Ezután a Washington Jewish Week című hetilap következett, melyben Jordan alapcikke március 2-án A magyarországi zsidóságot nyugtalanítja az antiszemitizmus újjáéledése címmel jelent meg, szintén Kövér "beszédével" indítva. Az azonosított forrás ott is Haraszti. A cikk végén a többi Jordan-cikkből már megismert Molnár Bálint, a jeruzsálemi Héber Egyetem diplomása szólít fel határozottabb tettekre a magyarországi antiszemitizmussal szemben. Jordan cikke azzal a gettót megjárt, 67 éves, napjait félelemben élő asszonnyal zár, aki biztosítja az amerikait, hogy nagy adag orvosságot tart készenlétben arra az esetre, ha a történelem megismétlődne.
Jordan alapötletének legújabb változata - Magyarország tisztára mossa sötét múltját címen - az angolszász világban széles körben olvasott Jeru-salem Report március 13-i keltezéssel megjelent számában látott napvilágot. Igaz, ebben a cikkben már vannak kisebb újítások. Például az, hogy míg a SZER-tudósítás hallgatói magyarul csak a "büdös zsidó" szavakkal ismerkedhettek meg, a Jerusa-lem Report olvasói egy másik magyar szóval. Méghozzá a cikk első mondatában: "Oly mindennapos: a magyaroknak szavuk is van rá: >zsidózás<, amely nyers fordításban annyit tesz, hogy csúnyákat mondanak a zsidókról." A "beszámoló" olvasói ebből az anyagból is megtudhatják, hogy itt a zsidózás nemcsak marginális jelenség, hanem Orbán szándékos trükkje a "jobboldal embere" cím elnyerésére irányuló igyekezetében. Akinek főtanácsadója, Schmidt Mária támogatja a Cion bölcseinek és egyéb antiszemita pamfleteknek a korlátlan kiadását. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen holokausztrevizionista nő (írja Jordan) dönti el, melyik történész kapjon pénzt. Jordannak a Jerusalem Reportban közölt változata a leghosszabb. Legalábbis eddig és az általunk ismertekből. Belőle azt is megtudjuk, hogy az Európa Tanács Magyarországot folyamatosan bírálja azért, mert rosszul bánik a cigányokkal. Eny-nyit a Jordan-hőmérőről.
A Napi Magyarország hétfőn megjelent nemzetközi lapszemléje ismertetett egy beszámolót, amely a holland Trouw (Megbízhatóság) című napilapban jelent meg Runa Hellinga tollából. A cikk azt állítja, hogy az ORTT azért adott frekvenciát egy "miépes" rádióállomásnak, mert a testület ellenzéki tagjait abból már egy éve kizárták. Holott igazán kár a jobboldalnak bármit is kapnia, mert az ilyen médiára nincs igény. Akár erre a lapra - "a kormány kedvence" -, mely egy évvel ezelőtt szerkesztőségi állásfoglalásában írta azt, hogy "lámpaernyőt kell készíteni egy bizonyos balliberális médiaszociológus bőréből". E lap szerkesztőinek meglehetős fáradságos nyomozása azt az eredményt tárta fel, hogy az az írás, amely valakinek oly kitörölhetetlenül az emlékezetébe vésődött, és egy évvel később Runa Hellingának felidézte, négy embert bírált. Eörsi Mátyást, Eörsi Istvánt és Vásárhelyi Miklós két gyerekét. Istvánt, aki, volt olvasható, átjátszotta a Vasárnapi Híreket a VICO-birodalomnak, és testvérét, Vásárhelyi Máriát. Ami a "bőrt" illeti, valóban ott szerepel, mégpedig a vastag krokodilbőr szövegösszefüggésben, mint az említettek arcátlanságára jellemző. A felsorolt négy személy közül az egyik, merő véletlenségből, balliberális médiaszociológus. Vásárhelyi Máriának hívják. A Soros Alapítvány első emberének lánya, az eszdéeszes fiókintézménynek tartott Nyilvánosság klub egyik vezetője.
Ennyit a hiteles hőmérőkről.
Hogy mindez mivel jár külföldön, milyen hatása van a magyar nemzeti érdekre (az országról kialakított hű kép), talán említeni sem kell. Ami a belföldi reakciót illeti, elég egy pillantást vetni az ország legnépszerűbb internetes politikai fórumára, az index.hu-ra, mely igazán nem vádolható azzal, hogy kilencvenéves, megrögzött neonáci háborús bűnösök virtuális találkozóhelye. 2000. március 8-án hajnali 3 óra 30 perckor az időrendi sorrendben első száz témában hemzsegtek azok a "topicok" - az első ötből például négy -, amelyeknek legjobb lenne nem létezniük. Ha az index.hu is hőmérő, Harasztiék és Vásárhelyiék évtizedes munkája iszonyatos gyümölcsöt hozott. Sajnos eme érő gyümölcs is összetörhetetlen már éppúgy, mint Várkonyi egykori hű hőmérője, a Szabad Nép.
Most megint olvasgatom Lovas munkásságát a hungarian.net-en. Tudom, hogy nem kéne. Az én hülyeségem.
Egyre inkább az a kép alakul ki bennem, hogy ez az ember nem csak burkoltan, inkább teljesen nyíltan antiszemita! Legalábbis ezt látszik mgerősíteni, hogy az utolsó két hónapban kivétel nélkül minegyik cikkében "zsidózott", hogy a "Vásárhelyiék" és "Harasztiék" fedőnév alatt a zsidókra ugrálásának következményeként fogja fel az antiszemita kitöréseket. Ezt már hallottuk: hogy a zsidók tehetnek róla. Köszönjük szépen!
Amit nem tudok megérteni: miért kell ezt csinálni? Nem tagadom, hogy lehet találkozni olyan gyűlölködő megnyilvánulásokkal - akár a komoly renoméval rendelkező laokban is - amelyek a momdjuk a magyarok, keresztények nemzeti ill. vallási érzését sértik. Van ilyen.
De sajnos Lovas százszorosan adja ezt vissza. Hogy érthetőbben fejezzem ki magam: uszít. Persze csak a magam véleményét mondom. Komolyan azt hiszem, hogy erre az agresszivitásra, vak gyűlöletre, a "harcbahívásra", az antiszemita indulatok (remélem, nem célzatos) felkorbácsolására remekül alkalmas filippikákra csak egy beteg ember képes.
Talán nem kéne közölni.
gross
P.S.: milyen érzés lehet az explicit antiszemita Hunniával egy honlapon szerepelni?
pvc - padlót fogtál. "Ha esetleg egy olyan cikket is írna..." Összes kívánságod azonnal teljesült. Kétszeresen is. Nézd meg a mai Napi Maó véleményoldalán a Jordan-hőmérőt és a Demokratában a Haiderről írtakat.
pvc - padlót fogtál. "Ha esetleg egy olyan cikket is írna..." Összes kívánságod azonnal teljesült. Kétszeresen is. Nézd meg a mai Napi Maó véleményoldalán a Jordan-hőmérőt és a Demokratában a Haiderről írtakat.
Kedves malix!
Csak sietve, tízórai szünet idejére.
A konzervatív újságírókról csak annyit: L.I.előadásán azt mondá, hogy újságíró iskolájában nem konzervatív újságírókat fog képezni, mert azok nem mernek, tudnak kérdezni. Az előadóknak pedig legszívesebben a szakma legagresszívebb embereit hívja meg.
Én így értettem, és ez nem zárja ki Lovas konzervatívizmusát, bár ahányan vagyunk, annyian értelmezzük a fogalmat.
Kegyetlen tréningnek veti alá jövendő hallgatóit, és maximumot csak így lehet kihozni. Saját tapasztalatom is igazolja.
Köszönöm, hogy végre átveszi tőlem a stafétabotot, megérdemel a téma komoly felvetéseket!
Többit később
Tisztelettel
Tiborc
Azt, hogy a Te példányodról hiányzik az esetleírás, a Popper-cikkre értetted? Pedig annak ott kell lennie „A cím- és hátlap mint lelki gyorsfénykép” alcím alatt (nálam a 83.o.-on).
Írod, hogy „az én véleményem szerint minden oldalon, minden újságnál lehet találni kiváló újságírót.” Természetesen. Én azonban csupán a konzervatív oldalra utaltam (mert a P.-féle vélemény is csak erre vonatkozott), és abban is csupán a M.N.-re, mert azt ismerem legjobban.
Érdekes, hogy kételyeid vannak L. konzervativizmusa kapcsán. (Az, hogy L. „egyenlő mértékkel bír”, azt jelenti nálad, pártatlan? Ezzel a fogalommal nagyon nem vagyok kibékülve…) Meglehet, igazad van. Ám szerény véleményem szerint nemhogy a L.-hoz hasonlóan széles látótérrel bíró, tanult emberek, de sokszor még a felszínesen tájékozott gyalogpolgárok sem kerülik el, hogy megfogalmazódjék bennük valamiféle párt- vagy ideológia-szimpátia. Igaz, utóbbiak esetében jellemzően az egyes politikusok iránti rokon- vagy ellenszenv ( és annak pártokra vagy pártcsoportosulásokra történő kivetítése), a megélhetést befolyásoló körülmények és intézkedések latens vagy tudatos értékelése vezet valamiféle irányultság kialalkulálsáoz. Ám jóval több várható a médiamunkások és politikacsinálók, -elemzők táborától, akik valószínűleg nálunk jobban belelátnak a politikai és gazdasági elit kártyáiba, és ennél fogva mélyebb, több szempontot figyelembe vevő analízisre is képesek (, vagy azt hiszik). Amikor Lovas odafüstöl a konzervatív pártok valamelyikének, akkor ez nem feltétlenül a szimpátiáját kérdőjelezi meg, mert működhet az „érted haragszom, nem ellened” mottójú szándék is.
Más. Ezt a témát Lovas könyvének 46. o.-án olvasható tételmondatával címzem meg: ”Magyarország ebben a térségben egyedülálló, hiszen a média világában nem volt átrendeződés.” Mindezt egy nyílt levélben írta, 1994 májusában. (Ha ez így igaz, a helyzet nyilván mit sem változott a következő négy évben. És ha még a legutóbbi kormányváltás után a a koalíció és ellenzék szerepeltetését mutató, ellenzék által emlegetett [nevetségesen túlzó saccnak tűnő] 90%-10% „véleménynyilvánítási koefficiens” nagyjából igaz is, némi cinizmussal mondhatom, hogy a televízió első 33 évében [1957-1989] az arány MSZMP-vetületből approximatíve 100%-0% lehetett, azaz valóban nem ártana most már egy kicsit kikorrigálni a szaldót. Mindeközben, ha csak az utóbbi egy-két évet tekintem, akkor a 10-15%-osnál nem nézettebb közszolgálatiak mellett él és virágzik a két kereskedelmi adó (no és a Nap-kelte sincs elveszve, szerencsére), ahol bizonyára sokak ítélete szerint „egészségesebb” szeletelésben habzsolható a sajtótorta.
Nos, szombaton délelőtt a Nap-keltét néztem, ahol Verebes vendége Wisinger István volt. (Láttad? Láttátok? Lemaradtam az elejéről.) A MÚOSZ-elnök kissé ingerültnek látszott a beszélgetés alatt, és – tőle egyáltalán nem váratlanul – hangoztatta, hogy a közszolgálati televízió pártérdek-közvetítő eszközzé silányult, amit azzal az empirikus „ténnyel” támasztott alá, hogy aznap reggel a közszolgálati tévéket egy órán át nézve mást sem látott, csak pártpropagandát. (Azt már csak én teszem hozzá, hogy nagyjából úgy, mint az egész kilencvenes évtizedben és visszamenőleg ’57-ig. Hiába, van az efféle kifogásoknak bizonyos „politikai időjárás-érzékenysége”.) Ilyen alapon ad absurdum azt is mondhatnók, hogy a baloldal zsebébe csúsztatta a mindent látó „királyi üvegszemet” :), hiszen a hétfői reggelen az MTV1 reggeli műsorblokkjában Kovács László és Thürmer Gyula tűnt fel az előzetes programajánlóban. És Lendvai Ildi, Kovács, Demszky, Kuncze vagy Magyar szereplései nélkül sem múlik el szinte egyetlen nap sem, tehát nem szügséges állandóan az Orbán-Torgyán-Dávid „csapatot” figyelni. (Különben pedig hadd nyilatkozzanak minél többen, minden oldalról!)
W. megállapította továbbá, hogy a közszolgálati médiát tönkretették, melyben jelentős szerepük volt éppen azoknak, akik belőle az utóbbi egy-két évben kiválva a kereskedelmiekhez szegődtek. Ez aztán érdekes álláspont! Ugyanis eszerint az egész magyar televíziózás egy sajnálatra méltó médiabaki, hiszen ugyanezek az emberek most már a kereskedelmi csatornákat is evidensen tarkón csapják. (Jó lenne tudni, hogy a „bomlás virágai” tíz éve ott virulnak már a közszolgálatiság domború hantján, avagy ’94 és ’98 között mégiscsak kilépett a sírból a tetszhalott.) Kíváncsi lennék továbbá, ennek megfogalmazásakor kik lebegtek W. szeme előtt a tévések közül. Pálfy G., Liebmann, Betlen? Ők az utóbbi kivételével kivettettek az elektronikus média centrifugájából. Csak nem Baló (a friss visszatérő), Bánó, Bárdos, Forró, Frei, Friderikusz, Havas, Mélykuti, Pálffy, Vitray… a bűnös?? Sajnos Verebes elfelejtett rákérdezni konkrétumokra, így ez az egész csupa talány. (Eme médiaakrobatákkal kapcsolatban is olvashatóak „apró történetek” L. írásaiban.) És azzal, hogy W. így bírálta a közszolga adókat, személyében itt repked körülöttünk a saját fészkébe pottyantó madárka, hiszen ő, ha jól tudom, még mindig az MTV főmunkatársa, pontosabban a Filmfőszerkesztőséget vezeti (?).
És még valami Wisinger beszélyéből: szóba került az újságíró-szervezetek legitimitása. Ő a MÚOSZ-ét már azzal fényesen bizonyítottnak látta, hogy sokezer tagja van, és ezek rendszeresen fizetik a tagdíjat. Azt tudnám, mi köze van ennek a legitimitáshoz, mely ugyebár egyrészt jogszerűséget, másrészt a közvélemény előtti széleskörű elismertséget jelenti. (És az sem elhanyagolandó momentum, hogy a száraz definíciók szintjén a legitimitás értelmezési tere definitíve keveset metsz ki a „tisztesség”, „kompetencia”, „tárgyilagosság” fogalmi vonzáskörzetéből. A szervezetek legitimitásával kapcsolatos szkepszisemnek volt alkalma jócskán kifejlődni, hiszen pl. a vörös könyvecskékbe is sokmillió tagsági bélyeget benyaltak, és Szabó Albert csapata is biztosan hajigálta a tantuszokat a közös bugyellárisba, de attól még ezek a csoportosulások olyan dögletesek voltak, hogy jobb nem is emlegetni őket. És ezt valóban csupán a legitimitás kapcsán mondom, nem a MÚOSZ-t akarom froclizni.) Törtem a fejem, de jó alaposan, hogyan merült fel W.-ben egyáltalán e szempont. Netán vannak általa illegitimnek tekintett újságírói szervezetek? Avagy a MÚOSZ legitimitásában kételkedett valaki? Aztán lehet, hogy vakon futottam vakvágányra, de talán a kuratóriumi ügyek kapcsán mondta ezt (?). Akár így van, akár nem, erre azt felelem, hogy a MIÉP-féle két képviselőre vonatkozó igény totálisan elrugaszkodott, és helytelen a testületek csonkasága, de nem kellene a hibás médiatörvény keltette fortyogó kulimászt (kizárólag) a kabinet nyakába löttyenteni, és Kovácséknak sem kellene emiatt azzal fenyegetőznie, hogy az ellenzék (amilyen az adjonisten… alapon) majd jól kivonulgat és a büfében hízókúrázza végig a plenáris ülést, ugyanis a tisztelt képviselők (rájöhetnének már, hogy) nem elsősorban egymás üdvére és egymás ellen taszigálják a szavazógépet, hanem végtére a választókért, akiknek a befolyó adóiból fizetik ki a képviselői illetményeket, s melynek fejében elvárható, hogy vegyenek részt minden döntésben, s ne csak azokban, melyeket a tisztelt érintettek (saját maguk aspektusából) kardinálisnak, azaz közérdekűnek ítélnek. (Csak mellesleg: ez vonatkozik a budapesti közgyűlésre is, azaz a fővárosi büdzsé megszavazásakor a kormánypártiaknak sem kellett volna kirohanniuk a friss levegőre.)
Ti hogyan ítélitek meg ezt a kurátor-ügyet? Apropó: tudjátok, fel lehet-e lelni valahol a neten az Alkotmánybíróság határozatát? Lovastól nem olvastam erről. De ami késik, tán nem nyúlik…
Az előjegyzést megtettem, de a bejegyzés és a könyv forgatása közben nekem is kérdéseim támadtak.
„Popper először kitér a Lovas könyvének hátoldalát „díszítő" esetre, mely Haraszti Miklós és Szentmihályi Szabó Péter disputáját írja le."
Az én példányomról ez hiányzik!
Nem voltam ott, nem tudom eldönteni, kinek van igaza. Először 1985-ben találkoztam Szentmihályi Szabó Péter- akkor induló képviselőjelölt- Úrral, és bizony akkor a „tökös” MSZMP legények és leányok ocsmányul lerugdosták, de ezt már leírtam az indexben.
Amit másképpen értelmezek:
„Engedjünk ennyi teret a szubjektivizmusnak, mert – Lovas minden érdemének elismerése mellett is -- azt azért botorság kijelenteni, hogy a konzervatív újságírók között ő az egyetlen valamirevaló, hiszen mondjuk a Magyar Nemzetben is lehet igen jótollú újságírókkal találkozni.”
Az én véleményem szerint minden oldalon, minden újságnál lehet találni kiváló újságírót.
Baj csak akkor van, ha vakon kötelezi el magát!
Vitatom Lovas konzervativizmusát is. Volt kemény odacsapása az un. konzervatív oldalra is, erről már írtam. Egyenlő mértékkel mér, teljesítményre koncentrál. A teljesítmény pedig szimpátia független.
Popper Úr véleményét nem merem még kritizálni, csak teljességében lesz érthető.
„„...zsidó lehet-e konzervatív és jobboldali? Lehet, de akkor politikai debil, vagy pillanatnyi egzisztenciális érdekei által vezérelt kalmár, netán megvásárolt gazember,<>”
Ez a mondata értékelhetetlen.
Kedves malix!
Megteszem. A 150-160 közötti bejegyzésknél volt nekem is elgondolkodásom, akárcsak Popper Úrnak!
Kissé "Lovasosan" beszélnek az interjúalanyok, de ez Moldova Györgynél is előfordult.
Tisztelettel
Tiborc
Tiborc: Mint már említettem, ezek az idézetek (Vitányié, Popperé, Szabóé stb.) a Mozgó Világ januári számából származnak, de a havilapnak tudtommal sajnos nincs netes elérhetősége, ezért javaslom, hogy kutasd fel "neten kívül". Ha nem lenne több mint 100 oldalas az anyag, beprüntyögném kézzel, de ettől sajna el kell tekintenem.
Még jómagam sem olvastam ki teljesen, de pl. a Hankiss-Romsics-féle riportban a jobboldaliság értelmezésnek és történetének tanulságos megközelítései olvashatóak, igen kulturált hangnemben. A riport apropója az említett két úriember egy-egy témába vágó könyve.
Jut eszembe: Azt a P.-féle cikket én sem találom a Népszabiban.
Pdictus: A békejobbról írtra gondolsz?
OFF: egyszerűen képtelenség ezt a töménytelen cikket, könyvet mind-mind elolvasni. Soha az életben nem fogom megfejteni, hogyan képes az ember - akár egy szűkebb témakörben is - úgy tájékozódni, hogy elmondhassa magáról: birtokában van mindama ismereteknek, melyekből merítve magabiztosan véleményt alkothat.
Láthatod az előző irományomban, hogy az "antiszemita" jelzőt tartalmazó mondat nem idézet, azaz Popper e jelzőt konkrétan csak Uri Avneri személyére használta, és a három interjú alanyát egyszerűen gyalázkodónak bélyegezte. S ha már itt tartunk, a copy(all)right sértegetésének veszélyével dacolva idepasztázom az inkriminált részt:
„Mégis megakadhat a szem az Izraelről szóló interjúsorozaton. Lovas kedveli a hazájukat gyalázó állampolgárokat, előtúrja őket, mint sertés a szarvasgombát, és csak velük készít interjút. Elég a három interjú címét idézni:
«Izraeli katonák a vizeletükkel itatják a palesztin gyerekeket». Ha ezt valóban az izraeli terror és elnyomás alatt fuldokló Hebron városának polgármestere merte nyilatkozni egy külföldi újságírónak, akkor olyan nagyon azért nem retteghet a vérszomjas izraeli fenevadaktól. Avagy Lovas 120 kilójában bizakodott?
«A következő felkelés sokkal véresebb lesz». Egy zsidó közíró, a Knesszet volt tagja jósolja. Az interjúból többek között meg lehet tudni, hogy az izraeli katonák 1100 palesztint és 400 gyereket öltek meg, s a kormány amerikai tanácsadója «totális idióta», Jeruzsálem polgármestere «az izraeli politikai étlap leggusztustalanabb figurája». (Véletlenül nem fogása? – P.P.) Lovasnak azt is elpanaszolja ez a haladó izraeli, hogy a zsidók sajnos felsőbbrendűnek tartják magukat, azon az alapon, hogy ők ajándékozták meg a világot erkölccsel stb. Sőt a jeles közíró az alábbi két szemrehányással örvendezteti meg Lovast: «Ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke, akinek hatása máig érződik, szélsőséges cionista, de ugyanakkor Izrael-centrikus is volt.» Az emberben megáll az ütő! Ez olyan aljasság, mintha Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek azt hánytorgatná fel valaki, hogy Magyarország-centrikus. Némileg valószínűtlen, hogy egy izraeli közíró egy külföldi újságírónak egyetlen pozitív megállapítás nélkül csak szidalmakat zúdítson saját országára, mégsem kételkedem Lovas szavahihetőségében, inkább ügyességét dicsérem, hogy ilyen hamar rátalált egy _antiszemita_ zsidóra. Aki éppolyan gusztustalan jelenség, mintha egy magyar ember magyargyűlölő volna. Vajon miért él és közír Izraelben?
De ez még semmi. Lovas talált egy «sztárügyvédnőt», aki azzal bizonyítja az izraeli kormány rasszizmusát, hogy Izrael «a zsidó nép állama». Vajon akadna-e nálunk olyan elvetemült féreg, aki azt állítja, hogy Magyarország a magyar nép állama? Ha lenne ilyen, Lovas nyilvánvalóan azonnal lerúgná a politikai pályáról, mint idült rasszistát. Bizony, bizony, Lovas úr, a meg nem gondolt gondolat József Attila-i őspatkánya beszabadult az írásaiba, gyorsan fogja meg, ha tudja!”
És ami nekem erről eszembe jut:
Az első interjúval kapcsolatban P. nem arról ír, hogy milyen gyalázatos, amit a katonák művelnek, hanem gúnyos hangnemben elkezdi „félteni” a nyilatkozó polgármester életét. Sajátos értékelés. Ugyanez igaz a második cikkre is, melynek reakciójában maga a gyilkosság (szerinte) elhallgatással mellőzendő lényegtelenség, minden más mellékszálat viszont karvastagságúvá sodor. Popper felháborodása az Izrael-centrikusság kapcsán valóban érthető és indokolt, de a szélsőséges cionizmus jelensége nem indítja el benne a valamirevaló mérsékelt politikusra szükségképpen jellemző, a széleket tompítani igyekvő szándékot. (Talán a politikai spektrumnak a kelleténél eggyel több széle van? Csak azt az egyet kívánatos eltávolítani?) Azt sugallja, Izrael nemzeti politikája a masszív cionizmus formájában halad a leginkább követendő úton. Kis hazánkra vonatkoztatva őszintén remélem, adandó alkalmakkor P. a vajdasági, felvidéki avagy erdélyi magyarság sorsjobbításáért is ilyen acélos határozottsággal áll(t) ki. Megjegyzem, a jelenlegi kabinet nemzet-centrikus politikájának gyökerei meglehetősen sovány termőtalajban kell fejlődjenek, minthogy a környező országokat az utóbbi években sikerült „kellőképpen” hozzászoktatni a szervilista magyar külpolitikához, az EU heves bólogatásával kísérten.
Ami pedig a „sztárügyvédnő” Lea Cemel elleni kirohanását illeti, megfigyelhetjük a visszafogott szóhasználatot, a kiérlelődött erkölcsösséget, és emlékezhetünk arra, hogy amikor hazánk egyik politikusa (akinek többnyire előbb jár a szája, aztán az agya) úgy 1995 táján „férgezett”, jó alaposan megkapta a magáét, és ez így volt helyes. Az őspatkány kifejezés pedig igen képies, mely lírai alkotásokban megfér, de nem feltétlenül alkalmatos egy közírók közötti véleménycsatában. (Csak a sokat emlegetett kiegyensúlyozottság kedvéért említem: Lovasnak is megvan a visszavágáshoz a megfelelő eszköztára, pár válogatott kifejezésért ő sem rohan a szomszédba.) De ennél sokkal kardinálisabb az, hogy P. elkövetett egy míves csúsztatást, azaz szándékosan félreértelmezi a jogásznő szavait. (És nem értem, azaz dehogynem…, hogy miért vet papírra ilyen átlátszóan hártyavékony véleményt.) Hiszen bizony Izrael nem nemzetállam (bármennyire is szeretne azzá válni), azaz aki I.-t a zsidó nép országaként aposztrofálja, az elfeledkezik többek között a „bennrekedt” palesztinokról, és egyéb etnikumú lakókról. És hogy hazánk a magyar nép állama, azt ama természetes konvencióval lehet félreérthetetlenül kijelenteni, hogy a "magyar" jelző az állampolgárságra vonatkozik, semmi egyéb megkülönböztetést nem hordoz. Izrael esetében pedig - ha ezt a logikát követjük – az „Izrael az izraelieké" megállapítás lett volna indokolt (az „izraeli” szó terjedelmét palesztinostul-mindenestül kiterjesztve), azt viszont a teljes hírérték nélküliség folytán felesleges lett volna hangoztatni, ám a hölgy nem véletlenül fogalmazott másként.
Kérhetek közelebbit, vagy linket a Popper cikkről?
Keresem továbbá Popper Piti című cikkét, L.I.szerint népszabadság 1999. 04.07.,de nem találtam.
Tisztelettel
Tiborc
Hogy írhatja Popper, hogy Lovas interjúalanyai izraeli antiszemiták? Három interjú szerepel a könyvében Izraelből. Egyik Hebron polgármestere, aki palesztin. A másik az a nagyon ismert Uri Avneri, a Knesszet volt tagja, aki a Der Spiegelben igen tiszteletben tartott baloldali szerző. Lea Cemel pedig olyan zsidó ügyvédnő, akit az emberjogi szervezetek világszerte példaként emlegetnek, mint kisebbségvédőt. Szóval ezek "dilis" zsidók, mert baloldaliak? Vagy Izrael az egyetlen hely, ahol Popper szerint nem dilis a zsidó, ha baloldali?
Talán nem ártalmas Lovas István közírói tetteinek boncolgatásakor egy darabka „véleménykörnyezetet” is – legalább futólag – megkóstálni.
Jómagam L. I. könyvét még nem olvastam, de arra is sor kerül majd. Azonban azt az írásművet, melyet Popper Péter a Mozgó Világ januári számában közöl, s melynek megalkotására L. új könyve késztette, igen. (L. már hivatkozik is rá néhány kiemelt idézettel a Demokrata ez évi 3. számában a Szingapúr és Malajzia… c. cikkében. Megtekinthető a D. archívumában.)
Érdemes mindenekelőtt megjegyezni, hogy P. elismeri L. képességeit, hiszen megállapítja, hogy „Lovas István (…) érdekesen, humorral és szuggesztíven tud írni. Mint publicista toronymagasan áll az írást erőltető elvbarátai felett…” Engedjünk ennyi teret a szubjektivizmusnak, mert – Lovas minden érdemének elismerése mellett is -- azt azért botorság kijelenteni, hogy a konzervatív újságírók között ő az egyetlen valamirevaló, hiszen mondjuk a Magyar Nemzetben is lehet igen jótollú újságírókkal találkozni.
Popper először kitér a Lovas könyvének hátoldalát „díszítő” esetre, mely Haraszti Miklós és Szentmihályi Szabó Péter disputáját írja le. Lovas azt írja, H. a Rádió Kuratórium elnökségi ülésének szünetében lökdöste a vékonydongájú Sz. Sz. P.-t, és üvöltözött, miszerint „Én egy tökös zsidó gyerek vagyok, és elintézem az ilyen rasszista, fasiszta figurákat, mint amilyen te vagy”. (A Véralgebra-topikban Trebitsch (13),(20), és Tiborc (299) is szólt erről az esetről.) Ám a másik fél egészen eltérőt állít. Idézem H. álláspontját: „Ez a Lovas Pista olyan, mint a Móricka, mindig _az_ jut az eszébe. Valójában annyi történt, hogy az ülésen a >>törékeny alkatú költő<< ideológiai hevületében azt találta mondani, hogy a Nyilas Számonkérőszék nem is volt olyan rossz ötlet. A szünetben meg is kellett mondanom a törékeny alkatúnak, hogy a Számonkérőszék csak akkor volna jó ötlet, ha továbbra is volnának hozzá megfelelően betojt zsidók. Ennyi. Mást nem mondtam, és más nem történt.” Ez a verzió bizony más színekben játszik, mint L. változata, és lepény legyen a talpán, aki meg tudja mondani, mi hangzott el valójában.
Szóval Popper, midőn a bal- és jobboldal eltávolodását, erősödő konfrontációját elemzi, írja, hogy „ha a fasizmus rátelepszik egy kapitalista rendszerre, akkor nácizmus lesz belőle, ha egy szocialista törekvésű társadalmat száll meg, akkor sztálinizmus jön létre.” Többek között nem ez az, aminek okán L. régóta „küzd”?! Mármint azért, hogy mindkétfajta totalitárius rendszer embertelen, fasisztoid jellegét beláttassa?? Üdvözlendőnek tartom, hogy ezt a baloldalilag orientált szerző is nyíltan elismeri: ez már valamivel több eredmény a semminél.
Aztán P. rátér a zsidóság és a jobboldaliság viszonyára, mely nála ekképpen hangzik: „...zsidó lehet-e konzervatív és jobboldali? Lehet, de akkor politikai debil, vagy pillanatnyi egzisztenciális érdekei által vezérelt kalmár, netán megvásárolt gazember, <>”. Érdekes. Mert ezzel szerintem nem mást állít, mint azt, hogy a jobboldaliság maga a forrongó gyűlöletmassza, melyben ép etikai érzékű ember nem mártózhat meg, függetlenül attól, milyen nációjú avagy felekezetű. Aki pedig mégis ezt teszi, az opportunista, kollaboráns, politikai karrierista. Vajh mit szólnának a balszárnyon, ha valaki „a másik oldalról” debilnek nevezné őket azért, mert a kommunizmus szennyétől átitatott, s abból nehezen kimosószerezhető baloldaliság mellett teszik le a voksot?! Nem billeg már megint az a bizonyos mérleg?
Popper szemére veti Lovasnak, hogy leleplező cikkeiben csak azokkal az izraeli állampolgárokkal hajlandó riportot készíteni, akik hazájukat gyalázzák. Nos, ebben van valami, azaz L. ott is fel tudott kutatni pár antiszemitát, de nem emlékszem, hogy megkérdezte-e a cionista érzelmű többség képviselőit is. Másrészt azonban a dolog úgy áll, hogy ha Izraelre nézve terhelő vélemények látnak napvilágot, ezek igazságtartalmát nem eme vélemények tömegessége, hanem tényszerűsége határozza meg, magyarán szólva a tény tény mivoltának semmi köze ahhoz, hogy azt hányan ismerik (el) ill. hangoztatják.
A jobboldali publicisztika módszertanát vizsgálva P. azt állítja, hogy az „… mérhetetlen gőgjében eleve meggyőzhetetlennek és megtámadhatatlannak tartja magát. Ezért soha nem hajlandó vitatkozni, csak kizárólag agitálni, földbe döngölni, megsemmisíteni. Semmi késztetése nincs arra, hogy elgondolkodjék ellenfele érvein, vagy egyenrangú partnernek tekintse őket.” És furcsa módon ez az álláspont a szerző szerint nem földbe döngölés. Nahát, nahát. Különben az újságokba általában beszerkesztenek levelező rovatot, és a Magyar Nemzetnek létezik Vitafórum rovata is, ahol ellenvélemények is megjelenhetnek. S ha a konzervatív média olyannyira megtámadhatatlan, miként lehetséges az, hogy a Demokratában (talán az ez évi 7. vagy 8. számban) megjelenhetett egy olyan olvasói levél, melynek írója Seszták Ágnes főszerkesztő-helyettest „véresszájú bunkó parazitának” nevezi?? Kíváncsi lennék, hogy a dicső Népszabadság szánna-e helyet ilyen, a stílusvizsgán zérópontos, minősíthetetlen hangvételű véleménynek az ellenoldal felől. (És a partner egyenrangúságáról meg a fennen hirdetett humanizmusról jut eszembe: a P. által tisztelt baloldal hajdani hősies intézménye, az AVH mennyire tekintette egyenrangú partnernek azokat, akiket válogatott kínzásokkal próbáltak ideológiailag gatyába rázni?)
Megtudjuk azt is, hogy a jobbosok „érvelni nemigen szoktak, nagy a kockázat, hogy visszaválaszolnak. Általában érvelést meghallgatni sem hajlandók. (…) Érvek helyett jelzőket használnak.” Hm. Nem emlékszem, hogy mondjuk Kiss Péter agyonindokolta volna azt, hogy a jelenlegi kormány éráját a Gömbös-korszakhoz hasonította, és arra sem, hogy Lendvai Ildikó és Kovács László kellően körülbástyázta volna érvekkel az „antidemokratikus” jelző nagyfrekvenciás használatát. Mindeközben Haiderék érveit ugyebár különös figyelemmel meghallgatta az ellentábor, akár itthon, akár Európa boldogabbik felén, és ugyebár egyetlen elhamarkodott jelző sem hagyta el a nagyrabecsült EU-vezetők és magyar politikusok száját sem! Különben pedig L. – mint azt korábban más is említette már – előszeretettel támasztja meg érveit dokumentálható vélekedésekkel, a honi és nemzetközi véleményalkotókra lankadatlanul odafigyelve. Vegyük már észre, hogy retorikailag a bal és jobb nagyjából-egészében azonos magasságokban-mélységekben szokott sunnyogni, úgyhogy nem kellene ezt a jelzőt ráoktrojálni csupán az egyik félre.
P. szerint L. bűnös abban is, hogy krónikus hazudozónak tekinti az ex-miniszterelnököt, és ezzel saját országának image-át rombolja. Miként lehetséges, hogy míg a balról jobb felé hajigált gyűlölködő szavak a határokon túli értelmezésben megszépülni látszanak, sőt hazánkat odakünn még szeretetteljesebbé teszik, eközben ugyanez nem igaz az ellenáramban dobált sárra. Csuda dolgok ezek!
Jellemző egyébként a Mozgó Világ szellemiségére, hogy januári számában, melyet a „Konzervativizmus és jobboldaliság” témának szentel (és ez egy kiváltképpen figyelemreméltó téma, azt hiszem), olyan „elfogulatlan” vélemények kapnak helyet, mint pl. Szabó Miklósé (77.o.): „a magyar jobboldal is az antifasizmus revideálásával, a fasizmus szalonképessé tételével akarja minden ellene irányuló bírálat szellemi alapját megsemmisíteni.” Továbbá: „A magyar jobboldali kormány meglovagolja a juttatásból élők (ti. a romák) elleni lincshangulatot.” Nem is tudtam, hogy itt lincshangulat uralkodik. Summa summarum megfigyelhető, hogy – miképpen a Magyar Nemzetben Kristóf Attila sajátosan fanyar humorával megjegyzi - a jobboldalnak egyesek szerint nálunk csak széle van.
Vitányi Iván szélesebb horizontra tekint, s az euroatlanti viszonyokról így ír: „A három poltikai erő (t.i. a szociáldemokrata, liberális, konzervatív tömb) tehát valóságos szentháromságot alkot, a három politikai forma mögött mindig is kitapinthatók a közös lényeg határvonalai. (…) Az ünnep azonban elmúlik, ha megjelenik a valódi jobboldal, amely langymeleg megalkuvásnak minősíti a szentháromságot, kibújik hatalma alól, és meg akarja dönteni. Az elmúlt ötven évben is ott voltak, de baloldali ellenlábasukkal együtt az illő korlátok közé, illetve a margóra szorítva.” Hogy ez Nyugat-Európában így lehetett, nem firtatnám, de holmi illendő korlátokat, margón túlra vetettséget emlegetni nem célszerű, már csak az EU-kormányok körében tapasztalható balos túlsúly miatt sem. De ha nyugatabbra oda is volt taszajtva a szélsőszoci entitás az áthághatatlan korlátok mögé, nálunk nyilvánvalóan fordított volt a helyzet, s már csak azért sem érdemes kiszorítottságot, meg ünnep-időket emlegetni, mert amíg a Nyugat örömködött, tőlünk keletebbre ill. nálunk sokan a Gulag, Recsk, vendégmarasztaló börtöncellák és egyéb kommunista üdülőhelyek szolgáltatásait voltak „szerencsések élvezni”. És V. folytatja: „1990 fordulatot hozott. A szélsőjobb úgy látja, hogy ismét és most már igazán eljön az ő pillanata.” A Haider-ügy nemzetközileg diszkreditálni igyekezett főszereplőjének esete nem arra mutat, hogy valamiféle erőteljes nemzeti-konzervatív áttörés, az erőviszonyok jelentős változása lenne (most vagy a közeljövőben) tapasztalható. Vitányi, akit egyébként egy igen művelt, széles látókörű, és visszafogott retorikájú politikusnak ismerek, a biztonság kedvéért alaposan sárba rántja az európai jobboldalt, röpködnek a csillogó paradigmák: ősfasiszta, agresszív attitűd; intolerancia; frusztráltság; macsoizmus…
Összegzésként elmondható, hogy mindkét oldal hajlamos beleesni az általánosítások csapdájába, a jobboldal nem ismeri el, hogy a baloldaliság képes levedleni a vörös színű lárvabőrt, nem kezeli kellő érzékenységgel a holokauszt-problémát, a baloldal pedig vélt vagy valós támadások nyomán idült amnéziába esik, elbagatellizálja több évtizedes múltját, de rögvest felszisszen, ha erre emlékeztetni próbálják. Mindeközben itt is, ott is életek-halálok felett mércéznek, koponyákat számolnak, és azt hiszik, a holokauszt, Gulag, Pol-Pot büntetőtáborai, stb. végletesen szubjektív minőségjelzőkkel szörnyedelmi rangsorba állíthatóak, hogy aztán az érintettek érzékenységük és előítéleteik függvényében szelektáljanak az áldozatok között: kik azok, akiket gyászolhatnak, és kik azok, akiket gyalázhatnak. Szomorú, hogy még mindig itt tartunk.
Egyelőre ennyi. Elnézést kérek a terjedelemért, nem volt szándékos.
Egy igazi JOBBEGYENES a rövidesen megjelenő Demokratából: A Holokauszt-ipar vége
"A befolyásos, liberális zsidó Tikkun c. folyóirat véleménye: Tekintettel a holokauszt szuperszent jellegére az amerikai
zsidók szemében, Novick aknamezőn lépked, ahogyan megkérdőjelezi a holokauszt-éberség előnyeivel kapcsolatos
feltételezéseket. Novick könyve a nyitó sorozatlövés a nagy téttel folyó vitában: a holokauszt-emlékezés mára mind az
amerikai és a zsidó amerikai kultúrában is intézményesítve lett. Vajon az emlékművek és a múzeumok mobilizálják majd
a jövőbeni cselekményeket és őrködnek majd az intézményesített rítusok fölött? A holokausztnak valóban a jelenlegi
használata a legjobb módja a halottakra emlékezésnek?"
Én elég sok egyetemistát láttam. Nem tudom, hogy kik hivták meg, de valamilyen hallgatói kör lehetett, mert egy egyetemista volt kinn Lovassal a pódiumon. A terem elég nagy volt, de nem tudom, hogy melyik - mentem a tömeggel.
Egyik barátom már mesélt Lovas István 22-i pázmányos előadásáról.
Nem lehettem ott,mert olyan messze vagyok Pesttől, mint a Vereckei-hágó.
Hallottam,hogy kevés egyetemista volt.
Melyik teremben rendezte a Pázmány Pódium és hányan voltatok?
És mely szervezet hívta meg? N.László biztosan nem.
Kedves Tiborc !
Köszönöm,hogy pozitívan reagáltál a ! -es megjegyzésemre.
Ebben a topicban is komoly munkát végeztél.
Minden elismerésem.
Ott voltam az előadáson. Igazad van. Nekem volt egy olyan érzésem, hogy Lovas egy kicsit únja a nyilvános szereplést és most a szokottnál is jobban únja, csak jó pofát vág. Gondolom, amilyen kemény a másik oldallal, annyira udvarias a meghívóival és nem akarja elutasítani őket. Persze lehet, hogy nincs igazam. Azt mondta, hogy a 2. jobbegyenes c. könyvét nemsokára kiadják.
Kedves teofil!
Mint általában, a jobbegyenes kettő könyvbe bekerülő írások a napi publicisztikában.
A hivatkozott írás az eheti Demokratában olvasható.WWW.demokrata.hu az elektronikus cím.
Sajnálom a csalódást, valóban kell ellenfél, mert anélkül nem tud belelendülni.
A többinek utána kell néznem.
Kedves Tiborc, írod:"Kíváncsi leszek, ki fogja megindítani a vitát a jelenleg élőben olvasható Jobbegyenes kettőről? " Hol olvasható?
Egyébként Lovas írásai tényleg új aspektust hoztak a politikai publicisztikába, rengeteg (átlagolvasó számára ellenőrízhetetlen tényt közöl) sokan olvassuk érdeklődéssel, ha nem is mindig egyetértve. ezért volt számomra csalódás Lovas élőben febr. 22-én a Pázmányon, amikor rövid előadásában sok mindenről fecsegett, de legkevesebbet az előadás meghírdetett témájáról hogy szerinte "Kié a sajtó 2000-ben?" Nos ezt nem elemezte, nem bontotta ki. A kérdések zömére (melyek a TV-vel voltak kapcsolatosak) nem válaszolt, a többire is irásai után rendkivül szokatlan felületes, helyenként demagóg válaszokat adott. Érezte is, hogy nincs formában, mert liberális ellenfél után tudakozódott a tömegben, mert ellenfélre lett volna szüksége, de ilyen nem jelentkezett.
A Rádióval kapcsolatban elmarasztalta a mostani kuratóriumot, s reményét fejezte ki, hogy a következő leváltja majd a mostnai vezetést. Csak azt felejtette el közölni a népes hallgatósággal, hogy annak idején, 1996-ban amikor még ő is kurátor volt, ő jelölése és szavazata alapján lett Hajdu istván a Rádió elnöke.
A vele szimpatizálő tömeg, bizony csalódottan távozott, a rövid (kérdésekkel együtt alig másfél órás) rendezvényről.
Ennek ellenére érdeklődéssel olvasnám az új Jobbegyenest. - Üdv. Teofil
Kissé elszomorít az asztaltársak tárgyilagos hallgatása.
Kíváncsi leszek, ki fogja megindítani a vitát a jelenleg élőben olvasható Jobbegyenes kettőről?
Kegyetlen a kettős mérce elvetése, és annak bizonyítására, hogy Lovas István kétkezes „öklöző”, javasolom legújabb írásának elolvasását: Szennyezés, arculat, és békejobb.
Rotterdami Erasmus: A keresztény harcos kézikönyvecskéje. Nyírő József életműve új, gazdagon illusztrált kiadásban. Fekete György- Sunyovszky Szilvia: A Szentkorona arca az évezredek tükrében. Bayer Zsolt publicisztikái. Íme csupán négy a Kairosz Kiadó közeljövő tervei közül. Sok szófia beszéd hangzik el mostanság az úgy nevezetett tömegigényről, arról, hogy a széles közönség jószerivel csupán izzadtságszagú kabarépoénokra, no meg persze szexre és erőszakra vágyik. De mivel magyarázható akkor az érdeklődés nyilvánvaló reneszánsza a valódi szépirodalom, a vallás kérdései, a közgazdaság, a történelem , a politika, a pszichológia irántő - Ezt kérdeztem Bedő Györgytől, a Kairosz ügyvezetőjétől. Lehet, hogy két magyar nép van? Két olvasóközönség?
Bedő György: Én nagyon könnyű helyzetben vagyok, mert tulajdonképpen saját kedvtelésemre csinálom, amit csinálok. Elhatároztam, hogy csak olyan könyvet adok ki, amivel én egyetértek, szellemileg, érték tekintetében. Tehát valóban itt nem lehet nagy példányszámokról beszélni, egy regény indítása az 3000 példány, ez olyan minimális, hogy ha annak 80-85%-a eladásra kerül, akkor még lehet valamilyen haszonra számítani. Ha utána szerencsénk van, és utánnyomásra kerül sor, az már nagyszerű dolog, hál' Istennek azzal is dicsekedhetünk, hogy van könyvünk, amelyik már két, három, sőt hatodik kiadást is megélt. Tehát valóban én azt hiszem, van két közönség, csak az egyik nagyobb publicitást kap, mint a másik.
Stifner Gábor: A Kairos Könyvkiadó értékrendje azért eléggé nyilvánvaló. Ha azt mondom, hogy nemzeti létünk, az élő keresztény-keresztyén hagyomány kérdései foglalkoztatják leginkább, akkor Bedő György elfogadja ezt a jellemzést?
Bedő György: Tökéletesen igen, ez volt a célom is, mint ahogy lehet látni a 3 év alatt megjelent könyvtermésből, amely közel 100 kötet. Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan neves írókat, mint Julien Green-nek az Assisi Szent Ferenc életrajza, én adtam ki először, én fordíttattam le. Bernalus-nak a Bűntett című könyve egy lélektani krimi tulajdonképpen, egy krimibe ágyazott, de sokkal mélyebb gondolatokkal megírt könyv. De kellene beszélni arról, hogy mondjuk a kereskedelem nem eléggé egyenletes, nem mindig jut el a könyv egész az olvasóig, főleg vidéken, ahol keresnék. Nagyon sok levelet kapunk, én kis kiadó vagyok, karácsony előtt 100-120 levelet kaptam, meg telefont, hogy nem kapható a meghirdetett könyv, amit meghirdettem újságban vidéken és hajlandók lettek volna utánvéttel is megrendelni, ami nagyon megdrágította volna. Mi azt választjuk, hogy beteszünk egy pénzes utalványt és az illetőre bízzuk, de mindenki feladja, aki megrendeli a könyvet.
Stifner Gábor: Mi lehet ennek az oka, ennek a nem egyenletes kereskedelmi terítésnek, hogy egy ilyen csúnya szakszót használjak? Hetilapok, folyóiratok háza tájáról hallottunk már olyasfajta panaszt vagy olyasfajta gyanút, hogy mintha ennek politikai okai is lehetnének?
Bedő György: Nem merném ezt mondani. Volt ugyan olyan kereskedő, aki először bizonyos politikai töltésű könyvemet nem akarta megrendelni és utána megrendelte. Én azt hiszem, hogy inkább egy n általános, nagyon nagy túlkínálat van a piacon, ez tagadhatatlan. Mindenki rámegy arra, hogy amelyik nagyobb mennyiségben adható el, inkább azzal foglalkozik. Namost én nem is akarok versenyezni egy Daniel Steel-lel, egy Robin Cook-kal, még ezek a jobbak, amiket mondok.
Nagyon boldog vagyok, hogy a Julien Green-nek az Assisi Szent Ferenc-ét a végén 6000 példányban tudtuk eladni.
Stifner Gábor: De azért ez a magyar átlagot nézve is eléggé jó eredmény!
Bedő György: Én azt hiszem, hogy igen, mert igen nagy a kínálat, nagyon nagy a választék, és mondom, ha egy kicsit azért főleg vidéken jobb lenne az ellátás, sokkal több könyvünk találhatna gazdára. Mert nem mindenki veszi azért magának a fáradságot, hogy a végén levelet írjon vagy pedig telefonáljon.
Stifner Gábor: Tapasztalhattuk az elmúlt 10 évben bőségesen, hogy ha egy úgynevezett médiasztár megjelentetett valamit, annak azonnal óriási ingyen reklámot biztosított a média. Most nemrégiben Önök megjelentették egy, hogy is mondjam csak, nem szokványos, mert nem liberális és nem baloldali sztárújságíró kollégánk, Lovas István: Jobbegyenes című könyvét. Jól látom, hallom, hogy nem látom, hallom az ő könyvét dicsőítő interjúkat, riportokat, recenziókat?
Bedő György: Hát nem, nem sokat kapott, tagadhatatlan. Annak ellenére most jelent meg januárban a hatodik kiadás, összesen 12000 példányban jelent meg eddig.
Stifner Gábor: Ez a Kairos csúcsa?
Medő György: A publicisztikában igen. Egy pszichológiai mű van, amelyik többe jelent meg, az egy ilyen félig-meddig egyetemi segédkönyv, a Forgács: Társas érintkezés pszichológiája, az veri egyedül 18000 példánnyal, de Lovas Pista 12000 példánya is rekord, körülbelül 90%-a mára elfogyott a hatodik kiadásnak is.
Stifner Gábor:A 10 éve zajló rendszerváltozásunknak úgy tűnik egyik legfájóbb adóssága, hogy nagyon-nagyon nehezen látszik kialakulni az a nemzeti középosztály, amely megfelelő anyagi biztonságot is élvezhet. Márpedig úgy gondolom, hogy a Kairos könyvrepertoárja leginkább ezt a társadalmi réteget érdekelné, érdekelhetné. Nem érzik Önök a középosztály fizetőképes keresletének hiányát?
Bedő György: Legkevesebbszer kaptam olyan visszajelzést, hogy drágállták volna a könyvünket, és ha nem fogyott jól egy könyvünk, az sohasem az ára miatt volt. Tehát én nem érzékelem, én úgy látom, hogy mint ahogy régen is így volt ez, az igazi középosztály, szóval hogy az értelmiség, ahogy szokták más néven nevezni, erején felül vásárol mindig. Tehát olyan megrendeléseket kapunk vidékről, hogy 10-12 könyvünket egyszerre megrendeli egy vidéki plébános, vagy egy-egy vidéki tanító és akkor természetesen mi, ha már 4-5 könyvet rendel, akkor adunk neki engedményt hozzá. 20-30% engedménnyel szoktuk akkor feladni a csomagokat, megköszönve azt, hogy ilyen szépen érdeklődött a könyveink iránt, mert az lenne a cél, hogy egy bizonyos értékrendet próbáljunk az emberek között népszerűsíteni. Például ilyen volt, hogy a Haumann Bálintnak a Szent István-ját kiadtuk, ami valóban 4000 példányban, nagyon hamar elfogyott. Most gondolkozunk rajta, hogy lévén a Millennium, hogy újra ki kéne adni, mert utolsó szemig elfogyott, tényleg. Azon ritka könyvek közé tartozik, amelyiket már nagyítóval sem lehet keresni, szóval nincs egyáltalán a piacon, legalábbis kereskedőknél. Kérdezte az elején, hogy hogy tudtunk megmaradni, úgy tudtunk megmaradni, hogy társultunk. Magyarországon kezd most nagyon újraéledni a Szent Domonkos Rend és nekik van egy Paulus Hungarus névvel egy kiadójuk - mivel nem volt emberük még rá, azért közösen adjuk ki a könyveket. A megjelent könyvek közül 15-öt adtunk ki közösen, ők így támogatják a könyveknek a megjelentetését, én pedig vállalom a terjesztését és a végén, ha van hasznunk, azon tisztességesen megosztozunk. Van a Növekedéskutató Intézettel együttműködésünk, ott közgazdasági műveket jelentetünk meg.
Stifner Gábor: Az azóta gazdasági miniszterré lett Matolcsy Györgynek a könyve is megjelent.
Bedő György: Igen, igen, igen. Kettő is most már, az egyik a Sokk vagy kevés, a másik pedig a Növekedés és globalizáció, többszerzős mű, ez most decemberben jelent meg, múlt év decemberében. Esetenként kiadtunk a Szent István Társulattal közösen, az Eklézsiával. Ez úgy körülbelül jellemzi azt a profilt, amit mi befogunk, tehát egy modern szemléletű keresztény irodalom. Étien Gilson-nak, aki a középkor legnagyobb francia ismerője, a Középkori filozófia szelleme című könyvét most fordítjuk közösen a Domonkosokkal. És sok-sok terv van még azonkívül, amelyek megvalósítása attól függ, hogy hogy állunk majd anyagilag.
Stifner Gábor: Azt mondta beszélgetésünk elején Bedő György, hogy 70 éves, és sok függ attól, hogy meddig él, kívánom, hogy sokáig éljen.
Bedő György: Köszönöm szépen.
Stifner Gábor: Utódok vannak? Van, aki tovább folytassa?
Medő György: A fiammal közösen miénk ez a kiadó kft., a fiam 26 éves közgazdász, a bankszakmában dolgozik, és ha minden igaz, akkor lehet, hogy ha én majd már nem tudom csinálni, akkor ő fogja folytatni.
Csak egy kicsit bosszant fel, ha a Góliát topicban kell válaszolni, és nem itt.
Kíváncsi lettem, hányan lehetnek, akik a könyv, esetleg az eredeti források ismeretében vitatkoznak. Lehet, már lerágott csont, és az index több mint 70000 résztvevője ismeri, csak nekem új?
Provokálok á’la Lovas. Eltérek kissé tartózkodó stílusomtól, a vastag kifejezés idézet lesz, szűrő Lovas István.
Kokorono tabi – Apám leh…….m a sírodat.
Áttételes a cím, mert azonnal kiderül, hogy a cselekményre a drága jó apa adott feltételes engedélyt: ” Ahogyan hozzátetted: ha meghaltál, akár le is h………m a sírodat."
Nem Lovas István mondja, hanem filmismertetésének általam F. P. monogrammal jelölt főszereplője.
Ezt a forrást nem tudtam ellenőrizni, pedig Lovas Úr felkínálta:” A Nihon Hoszo Kiuku csatorna műsorarchívuma (NHK Hoszohakubutszukan ) a 00 81 3 5400 6900 számon érhető el. Intézményeknek esetleg kiadják a programról készült kazettát.
Az eredeti cikk két éve jelent meg a Demokratában. Senki nem tiltakozott, senki nem vette a fáradtságot, hogy ellenőrizze? Miért nem láthatták a magyar tévénézők?
Tévedhetek, akkor szívesen látom a helyreigazítást.
A nyolc oldalt kitevő ismertetés eléggé undort keltő, nem tisztem, hogy gyűlöletkeltésre alkalmasnak ítéljem meg- F.P monogrammal jelölt főszereplőjét. A film növelhette a japán nézők szimpátiáját a benne megmutatott- F.P. által elhagyott- Magyarország iránt.
Nem én írtam, Medievaltól idézek:
„A gondom azzal a kerettel van, amibe ezt a páratlan információtömeget beilleszti, és ami ezeknek az adatoknak megadja végső jelentését. Ez pedig, mely párosul az ellentábor iránti megvetéssel és lekicsinylő gesztusokkal. „
Talán nem a tükörben van a hiba, nem Lovas István, hanem a bemutatott személyek ilyenek.
F.P. és apja megnyilvánulását én nem tartom helyesnek, illendőnek, szépnek, tisztességesnek, emberinek, európainak, de még ázsiainak sem.
Undorító.
Emberi érzése a költőnek lehetett, végtelen fájdalmában, és magános keservében:
„Ezer esztendő távolából,
hátán kis batyuval, kilábol
a népségből a nép fia.
Hol lehet altiszt, azt kutatja,
holott a sírt, hol nyugszik atyja,
kellene megbotoznia.”
Van ehhez hozzáfűznivalója az olvtársaknak, vagy csak az esti adagolt hírekben adagolt információkkal foglalkoznak?
