Üdvözlöm az idelátogatót! Ezen a fórumon szeretném azon motorokat bemutatni, melyeket egy helyre fixen letelepítve használtak elődeink. Azért hoztam létre ezt a topikot, hogy kötetlenül beszélgessünk mindazokkal akiket ez a téma érdekel vagy netán gyűjtéssel s restaurálással kívánnak foglalkozni.
Pedig ez előfordul, hogy a csapágyfelek annyira elkoptak, hogy nemhogy hézagoló lemez nem kell, mert így is lógnak teljes összehúzás mellett. Ekkor lehet önteni új csapágyat /öntetni/, azt lemunkáltatni stb. Bevallom én is csináltam már olyat hogy a csapágy érintkező felületeit reszeltem meg, így szüntetve meg a lógást, ill a kellemetlen kísérő zajokat. Persze ez barbár dolog, de régi kis fordulatú motoroknál melyek rövid ideig mennek talán megbocsátható. Nem is szólva az anyagi oldaláról!
Vettem Romániában egy motort néhány éve. Már este lett, mikor a tulaj kezembe nyomott két téglaszerű nem könnyű valamit, melynek nem örültem, mert amúgy is túlsúlyosak voltunk. Itthon derült ki hogy csapágyfémek voltak, benne "srégan" valamilyen beöntés, olyan mint amelyet az előbbi képen lehet látni. Azóta máspépp gondolok az azóta már nem élő idős mesterre.
Ezt én nem mondtam !!! Csak arról volt szó,hogy láttam már nagyon szarul fel- újított főtengelyt !!! Vasúti kocsi keréktengelyeket is újítanak fel fémszórással !!! Akkor azért nem lehet rossz !!!
...esetleg fémszórással megnövelni a tengelycsap átmérőjét...? Tudom, hogy Zemiátornak nincsen valami nagy véleménye a szórt felület leendő élettartamáról, de Dutrancsbácsiék is használtak már ilyen megoldást... és garanciát is mertek rá vállalni...
Dugót-hüvelyt hiányos gyűrűkkel 15000-ért láttam, a hüvelynek össze volt verve a vége a kiszerelés miatt ! Főtengelyt 18000 -ért ! Azért nem adom fel, nyitott szemmel járok !! A Trakid igazából a" NAGYFLEX és HEGESZTŐINVERTER" kategóriába tartozik, de nekünk nagyon jó lenne a " Kisflex és Trafópálca" fórumba !!! Egy pár videó igazán elférne !!! Előre is köszönöm !!!
Szó sincs arról, h lenézném az öregeket hiszen emlékezem mindezekre amit mondtál.
Még az öregem is tusírozott be fötengelycsapágyat dugattyúgyűrűvel.
Jók voltak a megoldások hiszen ma is működnek.
Pontosan ezt a puha csapágyfémet használtam én is ma.
Mindössze a szakbarbárokra vagyok kiakadva, mert mostanában ahány motort felújítok mindnek a főtengelye és csapágya ki van nyírva és, h javíthatatlan legyen elreszelik, h összéb menjen és így olcsón megszögeljék.
Majd hozzám kerül és kénytelen vagyok kidobni majd horror áron új csapágyat készíteni hozzá.
Azért köszönöm igyekezeted. Megvettem azt a bozonyos drága főtengelyt és már ketyeg is a motor vele.
Bizony nem egyszerű jó áron alkatrészt találni. A mult héten sikerült mibhez egy fúrt hüvelyt, dugót, csapszeget és gyűrűket vennem 10000ft-ért.
A Sinbohóc által közzétett hirdetésből is felhívtam a nyíregyházi emberkét de nem sikerült vele semmire sem boltot kötnöm.
Köszönöm az elismerést az új trakimmal kapcsolatban.
Nem igazán ugráltam itt a fórumon vele mert stabilmotor kategóriába nem annyira illik bele, de veteránnak sem.
Na meg még nem is működik, mert nincs pénz jelenleg a folytatásra.
Igazából a gép különlegessége max a kormányzásában rejlik ami a youtuben is látható egy külön videón.
Az az a "super steer" kormányzás, ami azt jelenti, h a tengelycsonkok elfordulásával együtt fordul ki az egész híd is a gép alól, persze hidraulikusan orbit rendszerrel.
Ezen felül összkerékhajtású, elöl hátul differenciálzáras rengeteg sebességi fokozattal, valamint elöl és hátul is hidraulikus emelőegységgel a munkagépeknek, valamint a hozzá tartozó első és hátsó többfokozatú TLT kihajtásokkal.
Fékrendszere egy szivattyús rendszerű összkerékfékes megoldás.
A csapágyfém a múltban sokkal puhább volt mint napjainkban,meg a gépműhely is kevesebb... Azt a csapágyat simán illesztették egy bicskával!! Okosak voltak az Ősök nem kell lebecsülni ezt a megoldást mert a TAPASZTALATON alapult !! A főtengelyhez szinte sosem kellett nyúlni!! Amennyiben nem üzemel sokat, akár bronzból is készülhet !!
Jó ötlet a hézagoló a kengyeek közé, bár nem vagyok oda a hézagolókért mert az számomra nem tűnik szakszerű megoldásnak, főleg éppen ma dobáltam ki a hajtókarcsapágy alól a sörösdobozból vagdosott lemezdarabokat.
Nem volt mit tennem, kellett hézagolóacéllemezből betennem a csapágy alá mert a sütemény berakot alá és, h össze tudja húzni a kengyelt, elszedett a csapágyból.
Felraktam fehérfémmel a felületet, jövő héten kifuratom hajtókarfúrón és remélem minden rendben lesz vele.
Nagyon örülök neki hogy ezt így oldották meg anno.Az én motoromban is a főtengelycsapágyak ki vannak hézagolva,úgy az állók mint a hajtókaré.Az állók még a gyáriak,a hajtókarnak már azt hiszem csinált, bronz tokba van beöntve a csapágyfém.
Remélem azt feleslegesen írom,hogy a hajtókar hasításához hézagolólemezeket kell betenni... Így hosszabb élettartamú lesz mert kopás esetén csak veszel ki és pöröghet tovább... Tehát a méretre alakításnak beszerelt lemezekkel kell történnie! Nem okoskodni akartam,csak az elmúlt kb 50évben már nem alkalmazták ezt a módszert.
Szia Placeoface !! Találtam MIB alkatrészt, de valóban arany áron mérik !!! Szerencsémre mást is találtam közben ami meg nekem hiányzott !! Néztem az új TRAKI-dat ....... nagggyon komoly !!! Le a kalappal !!! Írhatnál kicsit sűrűbben is, vagy a fórumon is bemutathatnád a géped !!! Nem kell vele szégyenkezned az biztos !!! :-)))
OFF Satyak, kéne segítséged, mert egy újdonsült internetmentes ismerősöm 250- es Csepelt, meg TL pannónia vázalkatrészeket keresgél... Nekem ezügyileg te vagy a felsőbb kapcsolatom, segíjjéééég...!!! Írjál a kocsmánkba, mer fura ez az off-on billentyű... ON
Milyen csapágyat fogsz készíteni a csapágyfémből és milyen eljárással?
Ma én is egy MIB hajtókarcsapágyát raktam fel csapágyfémmel, a jövő héten kifúratom a főtengely méretére. Majd akkor fogom meglátni hogyan is sikerült a felrakás. Egyébként mennyiért adják a fémet?
Tényleg nem tudok vele mit kezdeni,A probléma megoldódik,ha Oldengine elküldi a méreteket,aztán már csak a legolcsóbb mestert kell megtalálni aki legyártja.Hála istennek felénk van bőven kisipari fémes műhely,csak nem mindegy hogy mennyiért állnak szóba.
Maguk felé mennyibe jönne egy kb.180 cm átmérőjű,2cm vastag és 60 fogú fogaskerék megfaragása?nincsen ékpályája sem.
Melyikre gondolsz? A Pancsi téli felújítás előtt áll,de még napi használatban van.Tetszik neki ez az idő mert 90 alá nem akar menni a mutató. :D -A 750 es Csonkához mg nem nyúltam. -A 300 as szépen ketyeg. /eszembe jutott, a múltkor azt akartam kérdezni hogy az olajat meddig öntötted a tiedbe.De aztán volt egy sanda gyanum hogy a nívópálca két horny között legyen a szint mint a kocsiknál.)Még a slussz vezetéket kell bekötni. -A kisgépgyári szintén tökéletes. (ami az állványon van) A másik egy madáretetés volt,amit szépen benyeltem.
Igértem képet.Nem tudtam csak föntről hozzáférni.Ez egy állóhengeresé.Látszik rajta az eltört hajtókarja a vízszivattyúnak.Igaz ezzel nem sokra mész,de ha már megigértem egyszer, nemakarom megigérni mégegyszer.
Rendben van.Én a komplettabb motor tetején lévő bütyköstengelyre felfűzött dolgokra gondoltam.Tehát akkor az a nagyon rozsdamart üres blokk is komplett csak darabokban van.
Hát ha ez a helyzet,akkor annyit kérnék hogy mérje le a fogaskerék átmérőjét és a belső furatot,azért hogy kiderüljön biztos passzol-e az én 6 lóerős motoromhoz.
Ezekkel az adatokkal,meg a kis fogaskerékkel már meg lehet csináltatni a kereket.
Megnéztem a dolgokat, ez egy 3 lóerős IHC, megvan a dekni fogaskerékkel együtt, de a motor is megvan hozzá, mágnes igaz nincs de a többi rész jól megvan ráadásul nem rossz állapotú. Emiatt nem akarom megbontani, de egyben eladó. Gondolom hasonló helyzetben te is így döntenél. Ha eljössz szivesen megmutatom . A fogaskereket lehetne gyártani nem bonyolult.