Nem tudom közületek hányan nézték tegnap a DTV adását 19:00 után. Ekkor ugyanis egy sportműsor volt látható Mi lesz veled Dunaferr? címmel. Szabó Dzsoni-valbeszélgetett a riporter. Kb 15 pecig az volt a téma, hogy nincs elég pénz, az MLSZ a 20 milliót még nem folyóisította (ami a bajnoki címhez jár). Többször mondta, hogy nem sikerült külföldi válogatott játékost igazolni a focicsapathoz, sőt csak 2 játékost tudtak igazolni. Mindegyik szakosztálynak megtartották az elvárásokat, de ő is mondta, hogy ehhez bravúrra lenne szükség. Stadion fejlesztése esetleg akkor lenne, ha bejutnánk a BL csoportmeccseibe (de akkor is csak talán). Az ISM belekezdett egy stadionfejlesztő programba és majd így lesz fejlesztve. Azt állította, hogy a női kézilabda nemzetközi kupák csak kiadásból állt (utaztatás, szállás, külföldi bírók ellátása).
Összegezve az egész műsor egy előre mentegetőző adás volt és előrevetítette, hogy ennyi szakosztályt nem fog profi szinten működni Dunaújvárosban.
Hogy visszatérjünk az aktualitásokhoz:
Egervári is bekapcsolódik a munkába
A felkészülés harmadik napján, szerda délelőtt fizikai felmérés várt a Dunaferr labdarúgóira. Kenyeres Imre, aki az Európa-bajnokságon tartózkodó Egervári Sándor távollétében az edzéseket vezeti, elégedetten vette tudomásul, hogy a labdarúgók a nyári pihenő alatt nem „eresztettek le", és az ingafutáson jó eredményeket produkáltak. A csütörtöki tréninget már a Dánia-Csehország mérkőzést még megtekintő, majd az Eb-ről hazaérkező Egervári Sándor vezeti, és bekapcsolódik a közös munkába Lengyel Ferenc meg Pomper Tibor is. Ugyanakkor Gróf András ügyvezető Belgiumból Genfbe utazik, ahol Kenyeres Imrével a dunaújvárosiakat képviselik a nemzetközi kupák sorsolásán.
Ugyancsak az újvárosiakkal kapcsolatos hír, hogy Varga Lajos tollából megjelent a Dunaferr labdarúgócsapatának közel fél évszázados története. A könyv több mint másfél ezer bajnoki mérkőzésről és a kupaszereplésekről ad teljes áttekintést. A kétszáz oldalas, Acél-, Arany-, Dunaújváros című kötetben többek között Novák Dezsővel, a klub legtöbb meccset játszó futballistájával, Tóth Istvánnal, a bajnokcsapat kapitányával, Lengyel Ferenccel és a jelenlegi edzővel, Egervári Sándorral olvashatók interjúk, továbbá a játékosok és a csapat eredményeit elemző statisztikák, érdekességek.
(z. a.)
(Forrás: NSonline)
Amúgy találkozott már valaki ezzel a könyvvel? Ha igen mi a véleménye róla és hol kapható?
Lehet, hogy igazad van, én azonban elképzelhetőnek tartok nagyságrendileg hasonló összeget.
Néhány "pletyka" adat:
Varga Zoli 37.000Dm/hó (szigorúan pletyka)
Orosz+Molnár+Rabó átigazolása:44 milla (tény)
Egervári:" A Dunaferr meghatározó játékosainak keresete nem sokkal marad el az MTK játékosainak fizetésétől." (ld. Mancs (bocs, de ez az újság rövidített neve...))
Pletyka : két éve Illés 15milla/év fizut kaszált.
Azért ha ezt elkezdjük összeadogatni, lassan eljuthatunk a 400-500 millióig.
De ha Jonny nyilatkozatára gondolok, hogy a Dunaferr mennyit ad, akkor ez nem lehetséges. Bár ki tudja, mennyit is ad pontosan a Dunaferr?
Helló mindenki!
Először írok ebbe a topicba, s azt is azért teszem, mert Magyarországon az egyik kedvenc csapatom a Dunaferr!!! Néha Istenek a srácok!
Nem tudjátok, hogy kivel fogunk játszani a BL-ben? Vagy azt ilyenkor még nem lehet tudni???
Mind1.
HAJRÁ DUNAFERR!!!!!!!!!!
Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Pletykák vannak, de nem tudom mennyire hitelesek. Ha érdekel, szívesen írok pár dolgot, de körülbelüli összeget se várj tőlem.
Arra az ifi kapusra gondolsz amelyik az MK dönton védett?:))) Annyit talán Juhász is tud! Na jó én nem akarom egy meccs alapján megítélni Petróczit, biztos nagyon tehetséges kapus, de az a meccs nagyon nem jött be neki.
Amúgy én továbbra se rajongok azért, hogy Pálinger a Dunaferrben védjen, de ezt nem a szurkolók döntik el ugye...
Remélem nem haragszol, tényleg csak poénnak szántam a dolgot!:) Bejött!
Amúgy olvastam a 284-et(szép kerek összeg:)), de nem hinném, hogy ez elég egy bajnoki címhez.
Amúgy én is szimpatizálok a Lokival, volt egy két szép eredménye fociban(Wolfsburg) és kéziben is!
Éljen a piros-fehér barátság!
HAJRÁ VIDÉK!!!
Leki bocs, hogy közbeszólok, de 2001 januárjától biztos nem megy hozzátok a Kati. Két okból: Egy részt a sérülései miatt jelenlegi szerződése meghosszabbodik 2001 április végéig minimum, másrészt inkább a BL-ben és bajnokesélyesben akar játszani szerintem. Ezüst és bronzérme van éppen elég. Tehát vagy kifizeti a Dunaferr az ETO-t (ezt nem hiszem) vagy minimum még egy évet vártok rá. Ki fog védeni nálatokha nem megy oda? Hamerlikova jó második kapus volt, de Juhász nem kápráztatott el egyszer sem. Majd kölcsönadjuk valamelyik ifi kapusunkat jó? :-))))
Nagy tréfamester vagy Leki!:-)
Visszamásolni a szövegemet?! Gondolom, nem szorulsz illemtanra amiatt, hogy kérdésre kérdéssel nem illik válaszolni. Most elnéző leszek veled szemben, mert piros-fehérek vagytok, Vidékiek, jó kézitek van, no meg focitok (nagyon szépen mutat skalpotok övünkön:-), hozzátok igazolt Bagoly Gabi stb.:-) Egyébként, ha beleolvastál volna a hozzászólásokba, megtudhattad volna, hogy a közeljövőben 284-t tervezünk. Szándékom tájékozódó jellegű volt, nem volt benne rosszindulat. Nem tudom hol volt félre érthető? Csak annyit szerettem volna megtudni, hogy a többi komolyabb csapathoz képest ez sok vagy kevés?
Nem akarok vészmadár lenni, de a sport már Leandro-t is írta egy-két hete. Azt gondolom, hogy ezek ilyen tipikus uborkaszezon hírek. "Télen is megpróbálták, akkor biztosan most is..." megfontolással.
Bár ne lenne igazam.
Lehet, hogy van valami igazság ebben a titkos tárgyalás elméletben. Most olvastam az NS-ben Balaskóról, hogy Egervári Dunaújvárosba akarja hozni. Eddig erről sem lehetett sokat hallani...
Nekem köztudomásúlag a noi kézilabda a szívügyem, de ott is nagyon nagy a csend Pálinger ügyben, bár szerintem nem létkérdés a mielobbi leigazolása(ha nem sikerül megegyezni a Gyoriekkel legkorábban, csak 2001.-tol játszhat a Dunaferrben), mert ez az osz úgyis a csapatépítésre fog elmenni, ugyanis nagy valószínuséggel Boki kés alá fekszik az olimpia után és o se játszik akkor egy darabig...
Ettol függetlenül reménykedem,hogy okoz jövore is (pozitív) meglepetéseket a sokak által már elore leírt noi kézilabdacsapat!
szola
A titkos tárgyalás azért nem igazán jó magyarázat, mert mindjárt kezdődik a felkészülés, aminek illene teljes kerettel nekivágni. Tehát nagyon sokáig már nem titkolózhatnak, valamint a "piacképes" focisták köre egyre szűkül.
A többi sportágban tett megállapításaiddal egyet értek.
Viszont bajban vagyok, hány aranyérmet is várhatunk az új idénytől. (Azért ez igazán szép. Három-négy éve még csak álmodoztunk ilyen kellemes problémákról.)
dzsoni
a cikket én is olvastam, dátumra ugyan nem emlékszem, de ez nyilván nem lehetséges. A cikk azt is írta, hogy a Vasas az első meccsét a Crena Zvezda (bocs, biztos rosszul írtam) ellen játsza.
Struccka
U.I.: Még a titkos szerződéskötésekről annyit, hogy azért kézen-közön mindig kijött az info, hogy kivel tárgyalnak, most pedig még pletyka sincs. Ami ugye kis hazánkban nem szokásos állapot... (vagy nem is történik semmi).
Korábban hallottam Bükszegit, de ő a mai színes szerint az MTK-t választotta.
Most olvastam a keddi nsportot és a Vasas cikknél feltűnt, hogy most csütörtökön (jún. 15.) játszunk velük egy edzőmeccset a bajnokságra hangolódás jegyében. Ez már első olvasásra zöldségnek tűnik...
Tényleg lesz ilyen meccs? És ha lesz, mikor?
Az erősítések tekintetében valóban elég kevés információ van. A fő oka ennek valószínűen az,hogy a tárgyalások titokban folynak és csak az aláírás után akarják nyilvánosságra hozni a megállapodásokat, mert nem akarnak ismét úgy járni mint a Schindler esetében. Emellett én is úgy érzem,hogy nem nagyon fognak erősödni a csapataink,ami azért is probléma, mivel minden csapat a bajnoki cím után veszít a motivációból.
Vegyük őket sorra:
Labdarúgók: Hát nem tudom... A magyar focistákkal kapcsolatban nekem mindig rossz érzéseim vannak. Emberállományban gyengülni nem fogunk,de nagyon erősödni se. Félek,hogy a csapat elhiszi,hogy nagyon jó és ennek megfelelően fog felkészülni a következő idényre.
Férfi kézilabda: Erősödni nem fogunk,talán gyengülni se. Viszont a Fotex nagyon megerősödik, és a motivációs bázisuk is teljesen más, mint a miénk.
Női kézilabda: Most úgy látszik,hogy nem lesz csapatunk. Talán jövőre...
Jégkorongosok: A fiúk bajnokok, így ismét lazítani szeretnének. Szerencse,hogy új edző van,mert kell az új impulzus és az új motiváció. Remélem, hogy kemény és jó edző lesz. Emellett erősítés még nem nagyon jött,de idegenlégiósok- illetve mások - még jöhetnek. Ha minden jól megy, itt megvédhetjük a bajnoki címet.
Tehát szerintem nem lesz egy túl fényes évünk, dehát nem is kell mindig mindent nekünk nyerni.
(Később egyébként,az erősítések ismeretében ezt az egész témát újratárgyalhatjuk.)
U.i.Tavaly csak 1 bajnoki aranyat tartottam elképzelhetőnek:a női kézilabdázókét...Ez azért jó jel,nem?!
Szervusztok!
Majdnem kiesett a Topic a Drukkerkocsmából. Punnyadunk.
Marosival kapcsolatban maximálisan egyetértek, én is szeretném, ha még játszana, erőssége lehetne a csapatnak.
Általánosságban azonban nem örülök annak, ami az átigazolási időszakban történt eddig a Dunaferr-nél.
Focistáknál a kezdő csapat együttmarad (Komódi eligazolását nem sajnálom igazán), jön Bagoly és Pomper. Ugyan a védelem volt a kedvenc sorom, de mindig rettegtem, ha valaki megsérült, mert Kóczián nem tudta igazán helyettesíteni.Szóval ennek örülök.
De. - Nem látom ki játszik majd Jakl helyén októberig.
- Ha igaz, hogy Lengyel félállásban focizik majd (levezet), nem tudom, ki irányít majd helyette.
- Az igazi problémám, amitől már eddig is féltem, hogy rövidnek tűnik a kispad. Nem látom, hogy ha kiesik 2-3 ember (sérülés, eltiltás miatt), akkor ki tudja őket pótolni. Jó talán őket még lehet, de akkor ki ül a cserepadon. (Télen is ezt éreztem, akkor a csapat szerencsére rám cáfolt egy 15 győzelem, 1 döntetlenes sorozattal, de ez most nem nyugtat meg.)
További probléma, hogy a vetélytársak jobban igazoltak és a bajnoki rendszer nekik kedvez. Amíg ők építik a csapatot (Vasas 7 új játékos), előnyt kellene szereznünk. Ebben a lebonyolítási formában viszont az ősszel 2-4-6 pont előnyt lehet szerezni, ami nem jelentős.
Mivel már eddig is hosszú voltam, ezért ezután pusztán címszavakban:
A női kézilabda csapat szerintem gyengült, a fiúknál a Fotex sokkal jobban erősített mint mi, a jégkorongot pedig nem értem. Orsó, Simon más hazai csapatban?? Számomra ez elképzelhetetlen volt.
Tavaly magasra tették a sportlók a lécet (3 csapatarany). Mi lesz idén?
Marosi olyan szerzodes van, addig jatszik amig akar.
Szoval akkor hagyja abba amikor akarja. nincs konkret idopont.
De szerintem o meg tul jo ahhoz hogy abbahagyja.
jo lenne ha meg jatszana
Szóban megegyezett a Vasas vezetosége és Komódi László a Dunaferr labdarúgója, így a technikás irányító a következo szezonban a Fáy utcai klubot erosíti, s erre komoly esély van egy olimpiai válogatott jugoszláv beállósnak is, akit péntekig tesztel Mezey György a piros-kékek vezetoedzoje.
Mátyást lehet hogy csak ijesztegetésül mondta a riporter az MK dönton!:) Marosi remélem marad meg sérült is volt így lehet hogy tovább is él a szerzodése, lásd pl. Pálinger esetét...
Leki!
Köszi szépen, azért ez nem volt egészen nyilvános. (Mátyás Augusztá-t én most hallom először.
Marosi marad? Én úgy tudom, hogy csak 1 évre igazoltuk.
Más. Komódi tényleg eligazol a Vasasba? Elég kemények lesznek...
Nem tudok többet mint ami már nyílvános:
lányoknál: Siti, Farkas Andrea elmegy Farkas Ági még kérdéses. Jön Sávolt és Csikos Judit(Cornexi), Mátyás Guszta megint kérdéses...
fiúknál megy Décsi, Mohácsi jön helyette.