Bocs a ket hozzaszolasert, azt hittem eloszor nem megy el...:)
A gyogyszer-no gyogyszer kerdeshez egy cent: amennyire en tudom, a depresszio es minden mas lelkibaj hattereben mar eleg regen felfedeztek, hogy agyi elvaltozasok allnak. Van amikor ez nehany hormon vagy az ezeket lebonto enzim szintjet erinti (mint a depresszio), es van amikor az agyi struktura kartosul (pl. skizofrenia). Tehat a lelki baj nem megfoghatatlan dolog, hanem merheto, ellenorizheto szervi (mely esetben a szerv az agy)problemaval parosul. Hogy ezen elvaltozasokat mi okozza, abban elteresek lehetnek, okozhatjak oroklott genek, kornyezeti hatasok, pszichoaktiv szerek vagy mind egyszerre. Azt sem zarjak ki, hogy a biologiai valtozasok is tunetei egy ismeretlen betegsegnek. Emellett az is valoszinu, hogy olyen agyban vegbemeno valtozasokat amilyeneket az egyes gyogyszerek valtanak ki a gyogyulas erdekeben, pszichoterapiaval is ki lehet valatani (azaz szervi valtozast el lehet erni gyogyszerek nelkul is), ez utobbival csak az a gond, hogy bar talan finomabban lehet operalni vele, de sokkal hosszabb ideig tart. Ha valaki az ongyilkossag szelen van nap mint nap, celravezetobb gyogyszerrel kezelni, mely rovidebb idon belul hat, es miutan mar 'beszedkepes', lehet a gondolatait formalni. Nem ertek egyet tehat azzal, hogy minden depresszios meg tud gyogyulni gyogyszerek nelkul is, csupan atgondolva, hogy onmaganak csinal csak rosszat vele...
Most pedig jojjon az en borongos sztorim :)
Fogalmam sincsen mar, hogy mikor is kezdodhetett, mert eloszor azt sem tudtam, hogy ez 'nem normalis'. Mar csak arra emlekszem, amikor kemenyen benne voltam (valamikor a kozepiskola kozepe fele). Nalam ez a kovetkezokben nyilvanult meg: sokat aludtam (rengeteget, szinte korlatlan ideig), de ha lefekudtem aludni, csak orak mulva aludtam el (kozben azzal toltottem az idot, hogy a vilag ertelmetlensegen, az emberek meg nem ertesen, a maganyon es hasonlokon gondolkodtam, nemi ongyilkossagi kepzelgesekkel fuszerezve). Napkozben kialudtam magam a suliban az arra alkalmas orakon, majd otthon bambultam egy kicsit (ez a kep nagyon megmaradt bennem, fekves a teve elott es bambulas - tulajdonkeppen nem nagyon figyeltem a tevere). A suliban az eredmenyeim teljesen kaotikusak voltak, a nagyon jo es a nagyon rossz rendszertelenul ismetlodtek (ha megtetszett egy tantargy vagy tema, egy honap mulva maximum biztos, hogy meguntam). A tanaraim nem nagyon fogtak a dolgot, leszurason kivul massal nem probaltak meg elni (egyszer nem kerdeztek meg, hogy neked meg mi bajod, a legtobb ameddig eljutottak, az egy jellemzes egy osztalyfonoki oran, miszerint "XY, hat, az egy pedagogiai kudarc!", ami akkor roppant mod bantott, ma csak enyhe meg nem ertessel gondolok vissza rajuk (ugy gondolom feladata lenne egy kozoktatasban dolgozo pedagogusnak, hogy tudjon roluk, es eszrevegye az egeszsegugyi problemakat)). No, ehhez hozajott az, hogy roppant rondanak tartottam magamat, es ezen az ellenkezo velemenyek sem valtoztattak. Nap mint nap belehallottam az emberek beszelgetesebe a metron, buszon, hogy "ronda" "iszonyat" stb. mely persze mind ram kellett hogy vonatkozzon :) Eztan kovetkezett ket elfuseralt kapcsolat is, melyek utan mar bulizni sem jartam el, mindennap otthon ultem es azzal mulattam az idot, hogy intenziven utaltam magam. Ha konyvet olvastam, mindig a rosszat hamoztam ki magamnak belole, ami alatamasztotta szamomra, hogy a vilag kegyetlen, kapzsi, undok, es a tobbi(ebben a konyvvalasztasom is segitett). A valtozas valamikor akkor kezdodhetett, amikor egyreszt elkezdtem erdeklodni a tarsadalomtudomanyok irant, masreszt felfogtam hogy egy betegseggel allok szemben. Az elobbi abban segitett, hogy jobban megertsem a korulottem levo vilagot es ne fogjam fel olyan rosszindulatunak es kiismerhetetlennek, az utobbi pedig levett egy hatalmas sulyt a vallamrol, vegre nem gondoltam, hogy a helyzet remenytelen. (Ebben az idoszakban kezdodott a drogozas is, tulnyomo tobbsegben hallucinogenok. Segitettek ugy erezni, hogy tortenik velem valami...) A tarsadalomtudomanyokrol minel tobbet olvastam, lassan kusztam at mas temakra, mert rajottem, hogy azok jobban erdekelnek. Igy jott a szociologia biologiai megkozelitesben, majd a pszichologia, de vegulis a pszichologiabol biologia lett, mert a biologia pszichologian kivul minden mas megkozelitest megfoghatatlannak es nehezkesen alatamaszthatonak tartottam. Ekozben az allapotom folyamatosan javult, ami vegulis nem tudom hogy a betegseg termeszetes ingadozasabol vagy a tanulas mint pszichoterapiabol fakadhatott. (idoben ez olyan
harom-negy ev lehetett.) A lenyeg az, hogy egyre magabiztosabb lettem, csak ritkan ereztem magam kifejezetten rosszul (amikor mas emberek boldogsagat lattam, es magamat keptelennek tartottam arra, hogy akar rendes parkapcsolatot fel tudjak epiteni). A drogokrol szep lassan leszoktam, nem kellett akarni, teljesen magatol, ma bar nem ellenzem oket acsarkodva, de ugy erzem nem lenne ertelme hogy meg egyszer akarmit bevegyek vagy elszivjak, egyszeruen nem erzem szukseget, inkabb csak az arnyoldalait latom magam elott. Es ez mar ugy ket, ket es fel eve igy van. Orvoshoz vegulis egyszer sem mentem el, haromszor eljutottam az SZTK bejarataig, egyszer bekopogtam a pszichiatria ajtajan, de mivel beutalot kertek, tobbszor nem probalkoztam. Ma ugy tartom, hogy rogton az elejen oda kell menni. (Kb. egy honapja egy panikrohamhoz hasonlo tunetegyuttest veltem felfedezni magamon, most mar azonnal elmentem, de a haziorvos szerint kutya bajom, inkabb szokjak le a cigirol es menjek el sportolni. :) Hat remelem igaza van!)
Visszaterve egy par evet, ahogy elkezdett visszaterni a magabiztossagom, ez roppant merteku cinizmussal es bizalmatlansaggal tarsult. Ugy gondoltam, hogy vagyok en, es pont ennyi ember van a foldon, akiben bizhatok. Viszont nem gondoltam, hogy ez nagy tragedia. Rengeteg problemat okozott azonban akkor, amikor az uj parkapcsolatomat kezdtem epitgetni (nem en kedemenyeztem, persze...:) Ennek mar tobb mint ket eve, es ugy nez ki egyelore stabil (a leanyzonak sikerult felpuhitania). Mara csak a kovetkezo tulajdonsagaim maradtak, melyek kicsit zavarnak: sokat alszom, meg mindig. Amennyit csak tudok(de most mar 10 perc alatt elalszom este, nem gondolok negativ dolgokra, eszembe sem jutnak, es nincs altalanos rossz kedvem). Halogatom a dolgokat, neha tul sokaig, majd hulyere dolgozom magam, amikor mar tovabb nem lehet.:) Nem tudtam egyik almom sem valora valtani, es nem voltam kepes tenni ertuk (tobbszor felveteliztem kulonbozo helyekre, melyek erdekeltek, es meg mindig tervezem, de valahogy erzem, hogy nem fog menni(nem fogok tenni az ugy erdekeben semmit, csak halogatni). Kozben iden kijartam egy foiskolat, ami viszont nem erdekel annyira, viszont be tudtam konnyen kerulni). Az eletcelokkal meg van egy kis problemam, egyreszt a halogatas miatt, masreszt mert nem igen tuzok ki nagy celokat magam ele. Kicsit meg mindig cinikus vagyok, de szorakoztatoan:). Ujabban (fel ev) aggodos lettem, nem annyira felszabadult. Nem akadalyoz kulonosebben a napi teendokben, de ugy erzem haromnegyedgozzel teljesitek miatta.
Engem az erdekelne, hogy jart-e valaki hasonlo cipoben, illetve mit gondoltok azokrol a problemakrol, amiket meg mindig problemanak fogok fel(van-e masnal is hasonlo?).
Kellemes ez a topic egyebkent, kedves emberekkel! :P
Kedves nori!
Én is Prozaccal kezdtem és most átálltam a Floxetre, mivel olcsóbb. Nekem - a harmadik hét közepén - eddig nem okozott semmilyen oldal- vagy mellékhatást. Mindenesetre én is azt gondolom, amit koko, említsd meg az -áternéninek a gondodat, az a legbiztosabb.
Macskaügyileg simogatást küldök!
üdv,
Ghanima
Lehet hogy csak bekepzeled, de az a biztos, ha szolsz rola. Artani nem arthat. Es ahany ember annyifele reakcio lehet egyik-masik gyogyszerre, szoval nem mervado ha azt mondanam, hogy nekem mas volt - nekem ugyanolyan volt mint a prozac.
Lehet hogy csak bekepzeled, de az a biztos, ha szolsz rola. Artani nem arthat. Es ahany ember annyifele reakcio lehet egyik-masik gyogyszerre, szoval nem mervado ha azt mondanam, hogy nekem mas volt - nekem ugyanolyan volt mint a prozac.
Hosszú ideje szedem a Prozacot, legutóbb pszichiáternéni Floxetet írt fel, mert a TB levette a támogatást az előzőről. Van-e valakinek tapasztalata a gyógyszerváltásról? Állítólag ez ugyanaz a molekula, csak más cég csinálja licenc alapján. Kb 10 napja váltottam, kicsit fura a közérzetem. Még gondolkodom, hogy szóljak e róla, vagy várjak
Üdv
Nori
Még valamit hozátennék. Az is fontos lehet ha valamilyen (ha lehet normális) értékrend kialakuljon, ha nem is tudatosan, amely adja majd a kis életcélokat. (Vagy fordítva ?!?)
Üdv
Kedves Eclipse!
Amit leírtál, kísértetiesen hasonlít ahhoz, ahogy nálam kezdetben kialakult. De ez csak a kezdet, ezért bízzál benne, hogy még ki lehet kerülni és ahogy látom, ezt már észrevetted és meg is próbálod. Az az ok, amiről a pszihológusod kiderített (tudatosított), ha a változás korában vagy (gondolom) magát adja, akár elsődlegesebb akár csak kialakult az ebben a korban fellépő plusz feszültség hatására. Csak magamból kiindulva én is ráfogtam egy két dologra, hogy ez az vagy az az oka, és biztosan segítenek is ezeknek megoldási próbálkozásai, de így utólag emellett még azt is tanácsolnám, hogy globálisabban segítsd magad át ezen az időszakon, mondjuk iratkozz be egy kollégiumba, még ha 5 percre is lenne az iskola vagy ahova jársz. Persze a kezdet nem lesz könnyű, de megéri. (SZVSZ!)
Üdv, sok sikert! mokus
Kedves eclipse!
1. Azzal kezdem, saját dep. pályafutásom tapasztalatai alapján, hogy talán el kellene menned egy -áterhez is, de ezt esetleg érdemes megkérdezned a -lógustól is, akihez most jársz. Hogy miért kellene esetleg -áter? Azért, mert ő orvos, amíg a -lógus bölcsész végzettségű és elképzelhető, hogy nem kattan be neki az, amire egy jó orvos fölfigyel. Gondolok itt a testi tüneteidre, amiket az -áter pontosan körbetapogat és - ha jó a szakmájában - akkor elmondja, hogy a tünetek alapján van-e szükséged esetleg gyógyszeres segítségre is, vagy valóban elegendő, ha föltárjátok a lelki hátteret.
2. Gondolom, úgy 16 és 30 éves között vagy életkorilag. Egyrészt azt hiszem "elvileg" ekkortájt akár "nyugodtan" gondjaid is lehetnek a másik nemhez való közeledés területén és ezek akár ilyen érzéseket is kelthetnek benned. Kérdés pl. az, hogy milyen régóta érzel így. Serdülőkorod óta vannak nehézségeid, vagy volt egy törött szerelmed? Ezekre pl. én azt mondanám, hogy hosszabb időre elvehetik az ember kedvét a további közeledéstől, az viszont már baj lehet, ha egy időn túl is képtelennek érzed magad a szerelmi-, vagy baráti/emberi kapcsolatépítésre.
Amit arról írsz, hogy "feladatokat kell megoldanod", abból úgy értem, hogy a kognitív/behaviourista -lógus iskola követőjéhez jársz. Ők, személyes tapasztalataim szerint arra építenek, hogy értelmi, azaz kognitív módon kell megértenünk a gondjainkat és megoldás-minták begyakorlása során "aha" élményeken át megtanulhatjuk a lekűzdésüket. Most teljesen szubjektív leszek: bennem kissé "gyorstalpaló" oktatás érzetét kelti ez a fajta kezelés, de a hatás biztos, hogy személyiségfüggő, tehát lehet, hogy neked pl. kiválóan bejön.
Ami azonban ennél fontosabb szerintem: ha TE úgy gondolod, hogy nem csak ennyi a gondod, akkor ezt okvetlenül jelezzed neki, beszélj róla, kérdezd meg, hogy ha szerinte minden gondra külön megoldási stratégia kell, akkor mire alapozva mondja, hogy éppen a kapcsolatkialakítási gondod megoldása a legfontosabb/sürgősebb? A -lógusnak bizonyos értelemben "támasznak", de kiútmutatónak is kellene lennie szerintem, akitől bármikor, bármilyen kételyedre a számodra érthető módon választ kell kapjál.
3. Ahogy itt valahol lejjebb írta egyik hozzászóló társunk: "fel a fejjel, amíg van!" Nyugodtan gyere "ide" is el, az én véleményem és tapasztalataim szerint már az is segíthet valamicskét, ha elbeszélgetünk a gondjainkról!
:-)
Üdv,
Ghanima
Sziasztok,
Ha valaki tanacsot tudna a problemamra nagyon meg koszonnem, mar regota ugy erzem magamon, hogy valami nincs rendben velem es a tunetek alapjan a depresszio enyhe formajat velem felismerni.(Fasultsag, celtalansag, magany, sekelyes/feluletes emberi kapcsolatok stb.)
El is mentem egy pszichologushoz ahol ezeket elmondtam, de valahogy -lehet, hogy az en hibam- az a kep rajzolodott ki, hogy a masik nemhez valo kozeledes/viszony amit bennem fejleszteni kell. Most feladatokat kell megoldanom (pl. nekem tetszo lanyok nezese foldon/vizen/levegobe figyelve milyen non-verbalis jeleket sugaroznak ki es ezeket leirni vagy masodik lepesben a lanyokat leszolitani (ez meg nagyon nem megy)).
Ugyanakkor en meg ugy erzem nem csak ez a problemam, mert az elet minden mas teruleten is nehezen funkcionalok (vagy csak en erzem igy), de ezeket ahogy kivettem a szavaibol nem lehet egy kalap ala venni minden problemara kulon megoldasi strategia kell/van. Ennek a "kezelesnek" igy lesz ertelme?
Udv,
Sanyi
Off on:1.
Bocsánat! Azért nem kommunikáltunk - offon :-) , mert olyan szégyenlőske féle vagyok, vagy félénk, vagy határozatlan, vagy nem is?
Off off
off on 2.
Richard Bach opuszainak valamennyijét az ÉdesVíz adta ki, biztos, hogy az ő könyvesboltjaikban majd' mindegyikből találsz még, de szerintem a Libri boltjaiban is kaphatók többnyire.
Címeket keddre tudok prezentálni (elutazom mostan), már t.i., hogy mit keressél. Jonathan maga kétnyelvűben jelent meg, ha jól emlékszem, vagy az már a második kiadás volt (?), méghozzá ... jesszasz!! elfelejtettem, hogy végül is a teljes cím megmaradt, vagy csak hogy Sirály, mecsoda égés! :-(
Egyébként Bach repül, főleg motoros kisgépek (meg vitorlázók (?)), és ez az életforma/mód/állapot/beállítódás, azt hiszem, kivétel nélkül valamennyi művében érzékelhető kimondva vagy kimondatlanul.
Tudomásom szerint a magyar repülők jelentős részének (talán leginkább a vitorlázóknak, sportrepülőknek (?)) -nem találok idevalóbb szót - "kedvencei"
közé tartozik.
Off off
Üdv,
Ghanima
Kedveseim!
Nagyon felkeltettétek érdeklődésemet Bach úr művei iránt(hej,mennyi luk tátong a műveltségemen..)!
Őt egy mezei könyvesboltba vagy antikvárban besétálva meglelem?
Fel a fejjel,amíg van...na ez nagyon találó...
OFF Ghanima! De rég kommunikáltunk...
OFFFF
Rosszni naná, hogy nem rossz, ha följebb vagyok dobódva ill. hangolva, de Abban nem vagyok biztos, hogy ez most egyszerűen csak "tőlem" van, vagy pedig a Prozac pörget túl. Nem tudom most már megítélni, azt hiszem, hogy d.i.e. (depressziós időszámításom előtt) szoktam-e volt ilyen hangulatban lenni és ez alapvető sajátom-e, vagy mi a helyzet? Vagy már túlságosan aggódom, hogy egy klasszikust ("teremtőmet", F.Herbertet) idézzek: a "faint within faint within faint" állapota-e ez, hogy minden mögé "begyanakodom" valamit.
Mindenesetre nemsokára találkozom alap -áteremmel, és majd jól elmondok neki mindent és majd jól segít, na! (elégedett képet vág - én)
Alvás: igen, tudom, hogy fontos, de egyrészt nem tudok éjfél előtt elaludni, még ha érzem is, hogy álmos vagyok, mert ha mondjuk 23 körül villanyt oltok, hogy na, akkor szundi, akkor! valóban gondolat kavargás indul, és úgy belekavarodom, hogy a vége villanygyújtás és olvasás lesz.
Az jut viszont az eszembe bele, hogy reggelente viszont föl tudok ébredni és nincs az a nyúlós, rossz hangulatom, amitől mondjuk tavaly ilyentájt képtelen voltam kibányászni magam az ágyból mondjuk 10 óra előtt, hanem csak ott hevertem és tompa voltam.
Most fölébredek először is 06.45-kor, odarohanok az ablakhoz, becsukom, mert már hallom, hogy befordul a kukásautó a sarkon és ha megáll a ház mellett, akkor a fölfelé pöfögő kipufogó kettő percen belül telebüfögi a szobát.
Aztán ugyan kicsikét lustizom még kicsinyt, hallgatom a híreket, olvasom az előző napi sajtót, de utána rendre fölkelek, mosakszás, öltödzés, indulás. Viszont már délelőtt álmos vagyok.
Az álmok meg többnyire a hajnali időszakban jönnek, újabban megint elmúlt egy-két nap összekevert történéseit vélem fölismerni bennük, ha emlékszem még rájuk. De erre most megint rágyakorolok, hátha erre jár megint Rahell és kérdez! :-)))
Off on:
Thor!! Halihoóóó, ment emil, innen is bocsánat!
Off off
Hát igen, lehet, hogy nyitni kellene egy Richard Bach -al foglalkozó topicot, mindenesetre most azért még ide leírom, hogy az iskola az naná, hogy Magyarországon van, mégpedig Salgótarjánban. Ez egy érettségire épülő, középfokú és felsőfokú(de ez nem számít diplomának), képzéseket tartó alapítványi iskola. A szakok pedig menedzserasszisztens, ügyintéző titkár ilyesmik, úgyhogy ennek nem sok köze van Richard Bach-hoz, de az iskola alapítója azért nevezte el Jonathan Livingston-ról, mert Jonathan a tudásvágyat, a tanulni akarást, a fejlődni akarást jelképezi, még a kiközösítés árán is, és úgy gondolta az alapító, hogy ez nagyon jó név egy iskolának, meg hát ez a suli nagyon különleges volt, és emiatt sok nehézség adódott, mert nehezen tudták elfogadni a városban a másságát, meg a magyar oktatási rendszerben is nehezen fogadták el, úgyhogy elég sok közös vonás van Jonathan Livingstonnal.
Szerintem is jobb kicsit kimozdulni a letargiából, azzal, hogy más témával foglalkozunk, de joggal mondhatja bárki, hogy ott vannak a más topikok.
Úgyhogy én is visszatérek ehhez a témához. Azt hogy érted, hogy mániás fázisba értél, azért mert fel vagy hangolva/dobódva? Szerintem az azért nem lehet olyan rossz.
Másik pedig, az alvás fontos és mért nem tudsz aludni, vagy olyankor mi történik? Kavarognak a gondolatok a fejedben?
Hát, őőőő, izé, nem is tudom... (zavart kéztördelés) ha úgy adódik, szívesen.
Mondd, Seagull, ez az oskola Mo-on van?? Szinte hihetetlen, ha igen volna a válaszod!
Ami a kolléga Bach-olvasását illeti: ez az esemény eléggé illik a szinkronicitás tárgykörébe.
Lehet, hogy kicsinyt off topicok vagyunk, de végül is jobb, ha ilyeneket írunk, nem?
Különben is, elképzelhető, hogy mániás fázisba értem? (Mielőtt Rettenet ideér (és én ignorálom): lehet, hogy kissé hipochonder vagyok? Bár aludni mostanában sem nagyon tudok, de eléggé fel vagyok dobódva.
Elnézést az off topic-ért, de van egy új munkatársam, aki kb 2 hete dolgozik nálunk, még nagyon keveset beszélgettünk, és éppen most láttam kifelé menni az ajtón Richard Bach: Illúziók című művével a kezében. Ezt nem hiszem el!!! Hihetetlen!
Na Üdv
"Azt hiszem, úgy van némely írók ismertségével, mint a búvópatakokkal: aki eljut hozzájuk, az nem biztos, hogy mindenfelé elhíreszteli, hogy milyen csodálatos helyre akadt, mélyeket kortyol a vizükből, megcsodálja a parti ligeteket"
Hm. Ghanima, ez a mondat nagyon szép. Írj még ilyeneket, mert ezt öröm olvasni.
Én úgy ismertem meg Richard Bach műveit, hogy egy olyan iskolába jártam, aminek az volt a neve hogy: Jonathal Livingston Seagull, mert aki alapította az iskolát azt is megihlette ez a kisregény.
Aztán több könyvét is elolvastam és nagyon megihletett az ahogyan Ő látja a világot.
És van egy nagyon érdekes élményem is Richard Bachal kapcsolatban, hogy egy ideig együtt laktam egy sráccal, merthogy lány vagyok, de nagyon rosszul végződött a "barátságunk", szóval a lényeg az, hogy egyszerűen el kellett őt küldenem, mert kezdte tönkretenni az életemet, és amikor összepakolta a dolgait elvitte az egyik Richard Bach könyvemet, amit előzőleg elkezdett olvasni, de nekem azt mondta, hogy annyira nem tetszik neki. De azzal, hogy elvitte nekem mégis azt bizonyítja, hogy mégiscsak fontos neki az a könyv, és nemhogy haragudtam volna, merthát végülis én nem adtam neki, valószínűleg soha többet nem fogunk találkozni, úgyhogy vissza nem kapom, mégis úgy éreztem, ha elolvassa és hat rá egy kicsit az ami meg van fogalmazva benne, azzal majd gyarapszik és lehet, hogy jobb ember lesz.
Azt hiszem, úgy van némely írók ismertségével, mint a búvópatakokkal: aki eljut hozzájuk, az nem biztos, hogy mindenfelé elhíreszteli, hogy milyen csodálatos helyre akadt, mélyeket kortyol a vizükből, megcsodálja a parti ligeteket és közben arra is rájön, hogy nem is baj, ha nem mindenki ismeri fel/meg/el, mert így talán inkább tiszták maradhatnak.
Egyébként a Bach könyvek magyar fordítóján "keresztül" ismertem meg Bachot: ha jól emlékszem, a There Is No Such Thing as Far Away-t adta oda nekem elolvasásra, hogy mi a véleményem róla.
Nagyon érdekes még "veled" kapcsolatban, hogy vagy 3-4 hónapja belenéztem valamelyik ilyen dél-amerikai szappanopera egyik részébe, ahol valaki épp beteg volt és egy másik valaki meg megkérdezte tőle, hogy szeretné-, ha fölolvasna neki a ... és itt spanyolul mondta a Jonathant végig ... (most nincs előttem a spanyol cím)-ből! Én ugyan nem tanultam spanyolul, de elég sokat megértek az olasz tudásom miatt, úgy hogy rögtön rájöttem, hogy miről is van szó, viszont a szinkronszöveg magyar írója ezek szerint soha nem is hallott még a könyvről. Ami nem baj, csak hiba és kár érte, neki (is.)
Üdv,
Ghanima
Jonathan Livingstone-hoz van szerencsém, ha nem tévedek?
"Isten hozott a fényben" - vagy valahogy így, ha jól emlékszem.
A saját nevemben mindenesetre köszönöm mindazt, amit írtál.
Üdv,
Ghanima
Ahogy olvasom ezt a topikot, az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Szomorú vagyok, mert akik itt írnak azoknak nem jó most az életük,( én is szoktam néha nagyon letörve lenni, de ezek sosem olyan súlyos állapotok, mint amiket itt ecseteltek, valószínű én szerencsésebb vagyok), szóval nem örülök, ha valakinek rossz. De annak örülök, hogy itt nagyon nagyon érdekes emberek nagyon érdekes dolgokat írnak, azon gondolkodtam, hogy ezeket a gondolatokat valahogy meg kellene örökíteni, például könyvet írni belőle vagy ilyesmi, mert nagyon értékesek.
És ami az én véleményem, hogy ha néha komplexen tudom nézni a világot, végiggondolni, hogy az élet ilyen, mindig van aki örül és van aki szomorú, néhol ölnek, máshol, jobban élnek mint ahol én, de máshol még rosszabbul, van ahol reng a föld és sokan meghalnak, a kórházakban betegek vannak és szenvednek, de van ahol édes és nagyon aranyos gyerekek születnek, van ahol kihasználják a politikusok a saját nemzetük fiait, van akinek hatalma van és van aki szolgál, egyszerűen annyira sokféle a világ és nemcsak jó van benne sok rossz is. Viszont, ha nem lenne rossz és nem lennének konfliktusok, nem lenne élet sem és megállna a történelem. Én ezt próbálom megérteni, hogy ezekre mind szükség van a világ menetéhez és sokszor nincs beleszólásunk, hogy mi történik velünk. És főleg azt, hogy egyszer meg fogok halni, ki tudja, lehet, hogy már holnap, akkor eltűnök és minden ami történt velem vagy történt volna semmivé foszlik, elveszíti az értelmét, ("...túlbecsültük titkainkat, nyomorúságaink életerejét..." E.M. Cioran), akkor már nem lesz senki akivel kapcsolatba lehet kerülni és konfrontálódni, vagy ki tudja ezen lehet vitatkozni, hogy mi van (vagy nincs) a halál után. De nem ez a lényeg, hanem, hogy most tudom pontosan, hogy hol vagyok és mit teszek, és ezt próbálom meg kiteljesíteni, hogy minél több dolgot éljek át és tapasztaljak meg amíg itt vagyok, amíg lehet. Szóval depressziós embernek is kell lennie, és nem az a boldog ember, akinek sosincs gondja, hanem az aki (...mezítelenül és kötelékek nélkül.." Kahlil Gibran) felül tud emelkedni a problémákon, és aki tudja, hogy ilyenek lesznek még, amikor megint nehéz lesz az élet, de ez hozzátartozik, meg kell oldani és továbbmenni, ha nem akarsz elveszni.
És egy másik oldal. Nekem az is segített, hogy elvesztettem a barátokat, amitől még rosszabb lett, és vissza akartam őket szerezni, mert úgy éreztem fontosak nekem és küzdöttem önmagammal, hogy ne csak segítséget várjak tőlük, hanem én is tudjak nyújtani nekik valamit, hogy legyen miért szeretniük engem és akarjanak a barátaim lenni, mert és is fontos akartam lenni valakinek.
De, bár nem vagyok szakértő én úgy tudom, hogy ha valaki fizikailag depressziós (olyan anyagokat nem termel a szervezetük ami a jó érzést biztosítja vagy ilyesmi), azoknak szükségük van gyógyszerekre, persze már maga ez a tény is nyomasztó, hogy na most ők betegek, nekik ezen kell felülemelkedni, hogy el tudják magukat fogadni és elfogadtatni ezzel együtt, hogy néha gyógyszer is kell.
Na lehet, hogy hülyeségeket írtam, akkor legyetek velem elnézőek, de örülni fogok ha valaki esetleg jónak talalja amit leírtam.
Kedves mokus!
Köszönöm az ötleteket, élek is velük időről időre. Barátok vannak, keresem is őket, de azt mégsem lehet, hogy mindig rajtuk lógjak, a bajok egy része legalábbis biztosan az egyedül élésből is származtatható nálam.
A munkahelyemre nemhogy biciklivel, de naponta öt perces sétával jutok el, itt meg talán az a baj, hogy ez meg már több mint 25 éve van így...
Időnként más és más utcákon szoktam besétálni, hogy nehogy elraboljanak a váltságdíjkérők... :-))
Üdv és köszönet,
Ghanima
Kedves JnsÚr!
Szó sem lehet részemről sértődésről!!
Nagyon jókat írsz itt szerintem és igen jó, hogy tőled is kaphat/unk/ok legalább virtuális támogatást, baráti gesztusokat
Nagyon is jó a példád a vizes emberrel és te éppenhogy törülközővel siettél ide, köszönet érte!
Üdv,
Ghanima
Kedves Elephantin!
Pontosabb adatokat a tanfolyamokról vagy az Elixír vagy a Harmadik Szem c. folyóíratok valamelyikéből lehet megnézni. Lehet hogy csak az egyikben a kettő közül, de most nem tudnám megmondani melyikben a kettő közül.
Ha pesti illetőségű vagy és nem akarod ezeket az ezoterikus, néha ál/tudományoskodó lapokat megböngészni, akkor pedig menj el a Váci u. és a Haris köz sarkán lévő Salamander cipőbolthoz. Ennek a Haris köz felőli bejáratánál van egy lejárat egy alsó szintre és ott már csak kérdezni kell, hogy mikor és hol lesznek tanfolyamok. (Nem a Párizsi utcán lévő Underworldbe kell lemenni!!)
Sok szerencsét!
Üdv,
Ghanima
Kedes Ghanima!
Én is egy város közepén lakom, mégis találtam mozgási lehetőséget. Persze, ha valaki nehéz fizikai munka címszó alatt a favágást érti, azt tényleg nehéz találni,;) de ha a közeledben van egy iskola, ott szervezhetnek "felnőtteknek" is edzést, tornát stb. Én most találtam egy ilyet, heti 3x1 óra folyamatos aerobic szerű valami.
stewe
Azt a komoly és létező problémahalmazt nem lehetne megoldani valahogy? Kis részletekben, van egészben, még akkor is, ha valakit meg kell sérteni, fájdalmat kell okozni valakinek. Különben csak örlődsz, és gyűjtesz még hozzá pár gondot. Tudom, hogy ezt így rém egyszerű leírni, de gondolj bele, hogy hogyan éreznéd magad, ha ezek a problémák megszűnnének.
Kedves Ghanima!
Nem tudom, hogy segítek-e vele, csak egy két ötletet szeretnék adni, ami nekem jót tett. Ha szereted a természetet, jót tehet egy egy erdőben való bolyongás vagy otthon egy akvárium is. Néha a munkahelyre is jó biciklivel bemenni. A barátok is sokat segíthetnek. (igaz ennek kialakulása időtől is függ, ha már "sikerült" őket mind elveszíteni:)
Kedves Ghanima! Amikor a topicokot olvasgattam és úgy döntöttem, hogy hoozzászólok, az a cél vezérelt, hogy azoknak az embertársaimnak segítsek hozzászólásommal, akiknél egy állandósulás felé tartó betegség még csak kialakulóban van. Természetesen egy betegségtudattal azaz tudatosult betegség ismerettel rendelkező embernek az általam leírtak nem tudnak segíteni, ez már orvosi kezelést igényel. Amellett rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy szerető család és környezet vegye az illetőt körül. Tehát úgy gondolom, hogy ha a betegség kezdeti időszakában akár önmagától, akár rokon, barát,... segítségével valaki legalább részben életmódot tud váltani, talán a betegség ki sem alakul nála. Nem nagy dolgokra gondolok. Pl. Kimozdulás otthonról, egy jópofa kiránduláson való részvétel, egy nótorius TV néző elmegy a moziba, szinházba, strandra - már lehet hogy új szórakoztató ismeretségeket köt, és ezzel jót tett a saját egészségének is. Ha arra gondolunk, hogy évmilliók alatt az emberi test fejlődésének során a szervezetnek erős fizikai terhelés volt a megszokott természetes állapota, egyetérthetünk abban, hogy ez a leterhelés manapság az emberek többségének hiányzik. Ez a technikai forradalom ára.Megállapításaid mutatják, hogy ezen a problémán rengeteget filóztál és ismered az elhelyezett "csapdákat" is. Ezen nincs mit kommentálni, kár hogy az élet ennyire megismertette veled ezt a nem túl rokonszeves betegséget.
Egyébként - meg ne sértődj rajta- ha egy csuromvizes ember ül a vízparton és segítséget kér, nem rohanok egy vödörért, hogy sürgősséggel nyakon öntsem segítségként egy újabb adaggal, hanem valamilyen módon segíteni próbálok.. :))
Üdvözöl JnsÚr