Nem minden diploma tartózik a Ekvivalencia Központra. Kivétel az orvosi diploma, stb.
"ápolói és szülésznõi bizonyítványok, fogorvosi, gyógyszerészi és orvosi oklevelek elismerésébõl adódó teendõk összehangolása az Egészségügyi Minisztérium feladata."
Úgy tudom, hogy az Oktatási Minisztérium kompetenciája az egyenértékűség megállapítása vagy a honosítás. Szerintem az Ekvivalencia Központ (lásd néhány bejegyzéssel lejjebb) intézi, némi illeték megfizetése után.
Szerintem nem érdemes, mert álláskeresés után úgyis munkavállalási engedélyre van szükség, ahhoz pedig hivatalos fordításra. A bizonyítványokat egyes esetekben (pl. ha valamilyemn szakképzettséget igazolnak) célszerű honosíttatni is.
Az érettségi bizonyítványt is ott kell lefordíttatni, ha azt fel akarjátok használni.
Egy tanács: a román nyelven tett érettségi bizonyítvány honosítható egynyelvű, felsőfokú C típusú nyelvvizsgaként, csak be kell vinni vagy küldeni a hiteles fordítását a Magyar Ekvivalencia és Információs Központba (1055 Budapest, Szalay utca 10-14.)
Tulajdonképpen semmit sem érdemes lefordíttatni, mert hivatalos eljárásban csak az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda fordításait fogadják el. A jogosítvány honosítását elméletileg 6 hónap után lehet kérni az okmányirodákban a tartósan Magyarországon élő külföldieknek.
Januártól több dolog is változik a tartózkodási, letelepedési engedélyezés és a honosítási eljárás során. Pl. ha valaki jövőre akar honosítási kérelmet benyújtani, akkor idén nehogy menjen állampolgársági vizsgárt tenni, mert jövőre csak 5 ezer Ft lesz a díja (28 ezer helyett), és aki bármilyen magyar iskolába járt (akár elemi, líceum vagy bármi más) annak nem kell tennie. Tart. engedély hosszabbításhoz csak akkor kell új okiratokat becsatolni, ha valami változás volt (pl. nem kell újra a lakhatást bizonyítani, ha a szálláshely változatlan). Ezekre majd figyeljetek, mert időt, pénzt lehet megtakarítani.
Kedvezőtlen változás lesz: a tart. engedély (és vízum) lejárta előtt nem 15, hanem 30 nappal kell majd kérni a hosszabbítást!
Az egy év a honosítási kérelem benyújtására vonatkozik (a letelepedés engedélyezése után egy évvel lehet kérelmezni). Letelepedési engedélyt olyan esetben, ha a kérelmező magyar állampolgár volt, vagy felmenői között volt magyar állampolgár, akkor nem kell egy évet várni. Ilyenkor a követelmény az, hogy az illető rendelkezzen tartózkodási vízummal vagy tartózkodási engedéllyel, illetve a lakhatása, megélhetése stb. biztosítva legyen. Erre jó az is, ha rendszeres nyugdíjat kap, vagy pl. a házastársa vállalja az eltartását, ilyenkor egy percet sem kell várni. Ha a saját jövedelmével igazolja a megélhetését, akkor kérik az előző évi APEH igazolást (ez sem kell hogy egész éves legyen, mert ha pl. októberben helyezkedik el, akkor a jövedelemigazolás 3 hónapra szól, de bizonyítja, hogíy ténylegesen van jövedelme, nem pedig fiktív munkaszerződést nyújt be). A nyugdíj viszont államilag garantált minden országban, tehát egy névre szóló nyugdíjszelvény vagy nyugdíjat megállapító határozat tökéletesen megfelel.
A jövedelemszerzői vízum kérelmének beadása 50 euróba + a beadandó papírok kiváltása, másolatai. A Főkonzulátuson tehát 50 eurót kell befizetni készpénzben! Nem árt a konzulátusra telefonálni, hogy pontosan megtudd a fogadónapokat, -órákat, illetve a biztonság kedvéért kérdezz rá az illetékre is.
ez az 1 ev ittlakas nem minden esetben van igy! Akinek nincs adozott jovedelme (pl. nyugdij) az honnan hozzon APEH igazolast?
Sot, olyat is tudok aki munkavallalokent se varta ki az 1 evet es megis kapott letelepedest. Es hivatalosan intezte, nem kiskapukon keresztul, igaz meg tavaly volt, lehet, hogy azota ez valtozott... Te talan jobban tudod mint en es meg is valaszolod minannyiunk okulasara :)).
Igazan orulok, hogy itt (es nem mailben) vitattatok meg az alabbiakat (meg ha egy kicsit maganjelleguve is fajult a dolog), mert en magam is sokat tanultam a leirtakbol, holott en is vegigcsinaltam a procedurat a csaladom reszere es sok ismerosnek is adtam tanacsot. Habar a tanacsadas es a korrekt tajekoztatas a hivatal dolga volna (ha az ugyintezo felretajekoztat azt komolyan felelossegre kellene vonni) orulok, hogy olvassa olyan is a forumot aki valoban korrekt infokat/tanacsokat tud adni.
Azert az a kerdes felmerul bennem, hogy ez miert nem a BAH foruman tortenik, miert kellett ugymond ide "atkoltozni"??
Nem gondolom azt, hogy sérteni akarsz, mivel sok mindenben igazad van. Sajnos ez a kínai dolog tényleg így van.
Az emberi méltóságából ne engedjen senki, de hogyha egy felkészületlen ügyintéző (mert ilyen is előfordul) hülyeséget mond, és az ügyfél biztos a dolgában, akkor vitatkozás helyett célszerű hallgatni, és utána azokat az iratokat benyújtani, amiket tényleg szükséges. Az ablaknál ülő ügyintéző köteles átvenni azokat, és elbírálni úgysem ő fogja.
Az "Afrikában él vagy terhes" szöveg az ügyintézőt minősíti, de hidd el, hogy csak kevés ilyen ostoba van, többségük normális.
Azt is hidd el, hogy nem rosszindulatúak az erdélyi magyarokkal, az esetenkénti szigorítások éppen a kínaiak miatt vannak.
Azt pedig remélem, hogy ez az eseted volt az utolsó negatívum, amit tapasztaltál, és a jövőben már gond nélkül tudod az ügyeket intézni a BÁH-nál.
Hogyan mondjam el neked - klasszikust idézve -, hogy nem a határidő volt a 'baj'? És nem értünk egyet abban, hogy az atyánkfia ne készüljön fel arra, hogy számíthat rosszhiszeműségre is a BÁH-nál. Igenis, készüljön fel arra, hogy azt mondhatják neki: "nyugodtan menjen csak haza, nem Afrikában él" vagy "mi van, talán terhes?" stb. Persze, nem kell általonísatni, nem minden hivatalnok ilyen a BÁH-nál, sőt. De ha találkozol ilyennel, kérd át magad máshoz! Jogod van hozzá, és ez nem befolyásolhatja ügyed elbírálását.
Abba sem tudok belenyugodni (nem is akarok!), hogy indulásból rosszhiszemű a magyar idegenrendészet VELÜNK, erdélyi magyarokkal szemben. Netán csalónak vélnek. És most nem térek ki a VIP ügyfélszolgálatra a BÁH-nál, de arra a megállapodásra sem, amit a BÁH kötött bizonyos kínai (vagy kínaiak magyarországi tartózkodását intéző) cégekkel a gyorsabb ügyintézés céljából, s kiderült, hogy kínai bűnözők simán érkeztek Magyarországra. Olyanok, akik a Kínai Nagykövetség tiltólistáján is szerepeltek. Na, ők tényleg bűnözők voltak! De itt erről ne nyissunk vitát, feltehetően majd olvasol róla...
Abban sem értünk egyet, hogy csak a kifejezetten zökkenőmentes esetleírásokról tudjanak atyánkfiai, hiszen azokból nem lehet tanulni. Mert a problémás esetek akkor születnek, ha probléma van... Nem ezt kéne elkerülni?
És totálisan eltér a véleményünk arról - feltehetően ez habitusunk, alkatunk közti különbség is! -, hogy a 'gyors' és 'zökkenőmentes' ügyintézés ellenében bárkinek is emberi méltóságából kellene engednie. A BÁH alapvetően szolgáltat, azaz kiszolgál minket, külföldieket, és elvileg nem tehetne különbséget amerikai, uniós, erdélyi magyar (román) vagy kínai között az ÜGYINTÉZÉS SZEMPONTJÁBÓL csak azért, mert más-más idegenrendészeti szabályok vonatkoznak ránk.
Nyugi, nem most találom ki a spanyolviaszt, de ebből önszántamból nem engedek sem Romániában, sem Magyarországon, sem az Európai Unióban. Ha érted miről beszélek...
Elnézést tőled pedig azért kérek, mert erős, kemény szófordulataimból arra következtethetsz, hogy sérteni/bántani akarlak. Nem! Kizárólag azokról van szó, akik visszaélnek a kiszogáltatottságunkkal. Ne tegyék!
Akkor, amikor 200 Hong Kong-i gyorsított eljárássál magyar állampolgárságot kaphat és a hozzáállás külföldi magyarok iránt olyan amilyen azt mondhatom, hogy nagyon ki vagyiok ábrándulva. Ez a valóság, a lové amit az 200 Hong Kong-i üzletember hoz az fontosabb mint egy határántúli magyar akinek ősei egy országban éltek az itteni magyarokkal.
Amikor egy okmányirodában kiderül valakiről, hogy erdélyi azt monják, hogy nyomulnak az erdélyiek.
A BM-BÁH külön VIP szolgáltatást tart fenn az ameriakaiak részére, külön fogadóórákkal. Nem kell sorbaálljanak.
A többi EU-s állampolgár nem kell adóigazolást felmutasson, nem kell tulajdoni lapot bemutasson és simán megkapja az 5 éves tartózkodási engedélyét. Nem kell 4 vagy 5 hónapot várjanak.
Csak az számít, hogy konkurenciát jelentünk. Janics Natasától megkérdezték, hogy miért jött Magyarországra, miért nem maradt a Vajdaságban, pedig ő egy olimpiai bajnok lett!
Olyan oláhok kapnak magyar állampolgárságot, akik odaát szídták a magyar államot és állandóan horthystáztak.
Volt román katonatiszteknek letelepedési engedélyt és nyugdíjt adnak.
Hazaszeretetből és nemzetszeretetből elégtelent adok a bürökratáknak (tisztelet a kivételnek)!
Sebaj, az a lényeg , hogy "nagy a jólét" és "kirobbanó sikereket érünk el".
Kedves Laci!
Tényleg nincs értelme itt vitázni. Leírtad az esetedet, meg lehet érteni, hogy kissé elfogult is vagy, de ez talán természetes is. Viszont kiderült a leírásból, hogy nem nagyon figyeltél a határidőre. Sajnos tudomásul kell venni, hogy erről jogszabály rendelkezik, azt nem a BÁH ügyintézők szabják meg önkényesen. Ezért sincs értelme az olyan megjegyzéseidnek, mint a "ne hagyd, hogy megalázzanak", tele van a hócipőm, hogy mint a nyuszik, hagyjuk, hogy azt csináljanak velünk, amit akarnak!", "számulra mi nem vagyunk ügyfelek" stb. Több tízezren kérnek és kapnak vízumot, tart. engedélyt évente, legtöbbjük minden gond nélkül. De általában mindenki betartja az előírásokat, határidőket! Ezért nincs értelme olyan esetleírásokat - talán kissé el is túlozva - leírni, ami csak megijeszti és elijeszti azokat az akár erdélyi, akár máshonnan érkező magyarokat (és itt szándékosan nem külföldieket írok, mert a kínaiak, arabok és egyéb nációkhoz tartozók a külföldiek számomra, Te, én és még sok millióan pedig magyarok, akiket a történelem a politikai határok alapján különített el).
Ezért kéne inkább tényleges, hasznos tanácsokat adni ebben a topicban, hogy aki Magyarországra akar jönni, az minél zökkenőmentesebben megtehesse!
Örvendek, hogy ilyen tájékozott vagy, mert ez azt jelenti, hogy érdemben is tudsz infókat adni. De ha már ennyire elmerültünk egy (az én) konkrét esetem ecsetelésében, akkor vegyük sorra:
1.) Egészségbiztosítás. Ravaszkodik a franc! Csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy van ilyen lehetőség, ha netán egészségbiztosítást kérnek (tőlem kértek!). Tehát nem kell minden esetben OEP-es biztosítottnak lenned!
2.) Az átváltási időszakot szándékra értettem, arra, hogy változtatni akartam a tartózkodás célját. A BÁH-nál derült ki, hogy ez nem lehetséges, amiről előzetesen infót nem találtam sehol - ma sem tudok pontos lelőhelyet arra, ahol ez a szabály hozzáférhető lenne a magamfajta külföldi számára (értsd: ha több éve tartózkodsz is tanulmányi tartengedéllyel Mo-n, jövedelemszerző célú tartózkodást csak az egész vízumszerzési procedúra külképviseleten történő intézésével szerezhetsz). Persze, a hivatalnokok esetleges szóbeli tájékoztatását kivéve...
3.) Igaz, hogy a tanulmányi tartengedély lejárta előtt nem 15, hanem csak néhány nappal fordultam a BÁH-hoz. Viszont a késedelmet (a tartengedély lejárta előtti 15 napos határidő lekésését!) írásban megfogalmazott indokkal 'kiváltottam'. Erre jogom és lehetőségem van/volt. Ügyem szempontjából így nem volt érdemi jelentősége a beadás időpontjának.
3.) Az 'orvul' minősítést nem használtam, de legyen akaratod szerint. Te minek neveznéd azt az eljárást, amikor sorszámmal a kezedben állsz az ajtó előtt, ahol egy véletlenül arrajáró hivatalnok megkérdi a neved, bemegy, aztán kijön, megkérdi, milyen papírok vannak nálad, te elmondod/megmutatod, bemegy, aztán hív, hogy vedd át/tudomásul ideiglenes tartengedély meghosszabítása iránti kérelmed elutasítását, többek között olyan indokok miatt is, melyek bizonyítására ott voltak nálad a dokumentumok (s ezt el is mondtad/meg is mutattad a hivatalnoknak ott, az ajtó előtt!)? Hihetetlen, véletlen? Lehet, de velem ez történt, megtörtént.
És még senkinek sem tudtam beszélni ügyem/helyzetem ÉRDEMI részéről. Arról, hogy nappalis diákként indítottam egy bétét (jogom van hozzá!), a bété elkezdett működni, vakációban (azaz, miközben a tanulmányi jogviszony szünetel) társas vállalkozóként közreműködési díjat is fizetett nekem a bété, ezért magyarországi tartózkodási célom jövedelemszerzői IS lett. Ezt kellett volna elmondanom annak a hivatalnoknak, aki oly 'tisztességesen' döntött az ügyemről. És még azt, hogy az áttérési procedúrát (a jövedelemszerzői vízum iránti kérelmet - hogy pontos legyek :-) méltányosság címén (családom itt él, az utazgatás pénzbe kerül, sőt, veszteség is ér!) folytathassam le itt, Budapesten.
Nem az a felháborító, hogy elutasították ideigelenes tartengedélyem meghosszabbítása iránti kérelmem (ami azért kellett volna, hogy ne turistaként tartózkodjak Mo-n, amíg vízumot intézek!), hanem az, hogy esélyem sem volt ÉRDEMBEN legalább tájékoztatni a döntéshozót arról, mit is a helyzet velem. Gyanítom, nem is érdekelt senkit igazán.
És a kálvária anyagi vonzatáról ne is beszéljünk, mert az azért felháborít, hogy fizess csak (ügykezelési díj, 30 napnál nem régebbi hivatalos és hitelesített dokumentumok + másolatok stb.), ha itt akarsz élni! S hogy van-e jogom felháborodni? Igen, mert most már magyar ADÓFIZETŐ is vagyok, aki súlyos százezreket penget a BÁH-ot is működtető magyar államkasszába.
4.) Tanulmányi tartengdélyhez nem kell APEH-igazolás, a megélhetésre vontakozó szerződést pedig el kell fogadniuk, maximum - rosszhiszeműség esetén, hogy minden külföldi csaló! - magyar bankszámlára kell érkeztetned az illető tanulmányi támogatást, és bankszámlakivonattal bizonyítod, hogy honnan, milyen céllal és gyakorisággal kapod a pénzt. Nálam ez utóbbi nem kellett...
Továbbá, nem szeretnék offtopic tartalmakról vitázni (persze, vitázom, ha az nem parttalan!), de a fentiek, ha kissé hosszabbra is sikeredtek, hátha segíthetnek majd azoknak, akik szintén tanulmányi tartengedély után szeretnének más célú vízumot váltani.
Sok szerencsét, és állok továbbra is rendelkezésre!
Persze, levelezőn bármilyen hosszabb tartózkodásra jogosító vízummal lehet tanulni, mert ilyenkor nem a tanulás a tartózkodás célja, hanem pl. a látogatás, munkavállalás stb.
Az a helyzet, hogy román állampolgárnak tanulmányi célú vízum kiváltásához nem szükséges különösebb egészségbiztosítás igazolása, mivel a kétoldalú nemzetközi egyezmény megköttetett a sürgősségi ellátásra, és ezt el is fogadják. Tehát a ravaszkodás a biztosítással stb. érhetetlen és szükségtelen.
Ilyen, hogy átváltási időszak, nem létezik. Az a helyzet, hogy neked alighanem lejárt a tanulmányi célú tart. engedélyed, és csak ez után kérted a jövedelemszerzési célút. A tanulmányi célú tart. engedélyed lejárta előtt 15 nappal kellett volna bemenned a BÁH-hoz, és akkor nem lett volna ilyen gond. Nem azért nem rendelkeztél tartózkodási engedéllyel, mert azt orvul bevonták a gazemberek, hanem egyszerűen azért, mert lejárt. Jobb pontosítani a történteket, mint beállítani mindenféle gonosz szemétnek a hivatalnokokat.
A megélhetésre vonatkozó szerződés azért kérdőjelezhető meg, mert nincs mögötte tényleges kifizetés. Olyan szerződést és olyan összeggel mutat be bárki (állampolgárságtól függetlenül!), amilyet és amilyen összeggel akar. Ezért kérik az APEH igazolást, mert az a tényleges jövedelmet tükrözi.