Nekem puig plexi van és az is oda van felfogatva egy derékszögben meghajlított lemezzel. A plexit nagyon jól megtartja.És te is meg tudod csinálni szerintem. Ha kell holnap tudok róla képet csinálni. Az a szép sh a tiéd? Igazából az érdekelne milyen kipufogó van rajta..
Valóban a bordó a legpöpecebb, meg talán a legleinformálhatóbb, dehát azért ugyanaz az évjárat mellett, még ha a másikat üzembe is kell helyezni, mégis 2 kilóval olcsóbb! Az pedig már nem kevés píz! Azon pár évig elmotorzgat az ember. Meggondolandó, ill. ki kell próbálni. Anélkül, így nehéz dönteni.
Ilyen bérelhető próbarendszámról nem nagyon tudok, sőt olyan szigorú a használata, hogy állítólag nem is mindenki használhatja.
Én a helyedben mindenképpen meggyőzném az eladót, (ha el akarja adni az SH-t) hogy próbálják meg megoldani ők az SH próbaút lehetőségét, ha mindenképp elzárkóznak a lehetőségtől, akkor hagyd a francba, majd megveszi aki zsákbamacskát szeretne!
Nekem is volt egy szuper 2002-es Minarelli blokkos, első-hátsó tárcsafékes Scarám, imádtam, hihetetlen pörgős, jó motorja volt, mind a mai napig sajnálom, hogy eladtam, mert ilyet nem találok azóta sem!
Én azt a piros sh- t nézném meg 850-ért. Mert az magyar és nem egy kintről behozott leharcolt példány. Tapasztalatból írom. Én is vettem már olyat csak 125 ösben, a gatyám is ráment, jól járt aki megvette. Ami most van az valóban ktg mentes.
Egy 50-es Scarabeoról ülnék át. Lehet, hogy ezért is akadékoskodott :-) Olvastam, hogy lehet bérelni próbarendszámot, de kiderült, hogy nincs sok értelme, mert ez nem legális történet. Hát, úgy tűnik vagy megbízok benne és visszakapom a pénzt, vagy nem. Sajnos túlságosan is csábít a gép :-)
Köszi Robi! Valószínüleg ez a megoldás lesz egyedül járható a GPS rögzítésére, mert máshová el sem tudom képzelni, hova szerelhető fel még. Nem tudom mennyire fixen rögzíthető és mennyire fog berezonálni, de ahogy a tükör is elég fixen áll, talán a tartóval se lesz gond!
Hát, ez kényes kérdés! Ugyanis rendszám nélkül igazából nem lehetne közúton kipróbálni. Ez csak a kereskedő rugalmassága hogy kezeli, no meg, hogy hol van, forgalmas helyen-e, vagy valami hátsó úton. Egyébként érthető a kereskedő aggodalma is, nem tudja milyen suttyó fogja meghajtani, aki egyáltalán ült-e nagyrobogón. Aztán meg ha baj van, akkor meg csak probléma, vita és kellemetlenség van belőle. Meg aztán logikus az is, hogy normális próba nélkül (csak az udvaron kettőt gurulva) ki vesz használt, még akár fél milleres mocit is! Az eladónak kellene lennie próbarendszámnak, milyen kereskedő az, ha ezt nem tudja biztosítani, kérdem én!? Én is mindenképpen valahogy kipróbálnám, anélkül biztos nem vennék használt SH-t, nem ismerve az állapotát, előéletét sem! De már van egy SH300-asod, vagy lecserélnéd másikra?
köszi, ez a pesti-vidéki üzem nekem is eszembe jutott. ráadásul a pécsi az 2010-es
még egy utolsó dolog, kiváncsi lennék mi a véleményetek
az egyik kereskedésben a rendszám nélküli robogót csak az udvarban lehetett volna kipróbálni, utcára nem engedték kivinni, mert nincs próbarendszámuk (tiszta sor - bár volt ahol engedték). persze mondtam hogy próbaút nélkül esélytelen hogy megvegyem, erre azt mondták hogy ha lerakom az asztalra a vételárat, akkor kivihetem de akkor nem ismerjük egymást, ha balesetet okozok, akkor az az én bajom. ez is érthető, de azt egy kicsit neccesnek érzem hogy minden papír nélkül otthagyjak ennyi pénzt (persze az is feltétel volt hogy egyedül menjek)
Talán az elsőnek elküldött linken található SH-t ajánlanám így első ránézésre, az még talán nincs széthajtva a pesti utakon, ráadásul jó színe is van!
Nekem is lenne egy kérdésem. Ki használ a kormányon rögzített GPS-t Honda SH300-ason, amin nincsen plexi, mert én nem todom hova rögzítsem a tartót!? Előre is köszi, aki valami hasznos infóval tudna szolgálni!
Sziasztok! Utángyártott valóban 4-5e ft.-ért van,nekem a Szallerbeck-nél mondták a 45e. ft-ot a gyárira. (első és hátsó ).Illetve a váczi úton a karasnában is ft.-ra ugyanannyit mondtak. Mi a Dream ajánlata?Említetted hogy korrekt.
Ja és az első féktárcsa 46e ft.Mondjuk az sokára lesz cserés(remélem). Gyári természetesen.Szíj 22ezer. Nekem 18e km-nél fogyott el az első és a hátsó betét is gyakorlatilag teljesen..Mondjuk ez mind csak Budapesti km,de mindent összevetve nem gondoltam hogy egy 300-as robogóhoz ilyen áron vannak kopó alkatrészek..Ráadásul nem japán gyártású hanem olasz ha jól tudom. Ha mondjuk csak egy tizes lenne mondjuk nem is keresnék utángyártottat.
Wannabe SH300 tulaj vagyok. Három kérdésem lenne hozzátok:
- ez a rázkódás, sivítás valami típushiba? Ha jól értem itt többen is tapasztalták már
- 40ezer forintos fékbetét szett nagyon húzós, én pont azt hallottam, hogy japán robogókhoz olcsóbb az alkatrész mint olaszhoz, ezek szerint mégsem így lenne?
- melyiket javasolnátok? tételezzük fel, hogy helyileg mindegy hol van a gép:
Váltó (kihajtás) csere után újra előjött a rázkódás. Sikerült összehasonlítani egy másikkal, ami jól működik, így a hiba még szembetűnőbb. Most várakozás van, hogy hogyan tovább. Az ok még nincs meg. :-(
Szegedi vagyok, nemrég nyitott egy H.szalon helyben.
Náluk vettem, gariban javították, de - minden igyekezetük mellett is - eltartott 3 hétig. Nem a munka, hanem egy spec. célszerszám beszerzése tartott eddig.
Most boldogság van, a vásárlást követő aggodalom után.
Egyre több az városban közlekedő SH300. Szinte minden nap látok egy még nem ismert új gépet. A leggyakoribb a fehér szín. Mindig gyanús ha nagyon gyors robogót látok. :)
Sima mezei fűtőpárnát vettem a Dover kft nél.Az autóhoz valót.Mindkét részbe raktam,és sorba van kötve,hogy ne legyen nagyon meleg....küldök képeket...