Egy dologról szerintem megfeledkezel. Arról, hogy Törökország nem most csatlakozik az EU-hoz, hanem csak a tárgyalásokat kezdi meg vele. Maga a csatlakozás jelenlegi EU-s tervek szerint 2012-2014 között várható (ha ehhez hozzávesszük azt, hogy Magyarországgal kapcsolatban eredetileg a 90-es évek közepét jelölték meg, akkor Törökország esetében a 2020 körüli csatlakozási dátum látszik reálisnak)
Azokhoz a változásokhoz, amiket te emlegetsz, kb. 10-15 év rendelkezésre áll. jelenleg viszont úgy tünik, hogy Törökországon belül az összes jelentösebb politikai erönek érdeke az EU csatlakozás, tehát a politkai akarat, úgy tünik, megvan a változtatásokra.
Másrészröl egy-két dolog a gazdaságról:
-ha csak a makromutatókat nézzük, a török GDP jelenleg a román GDP-vel azonos, viszont a gazdasági növekedés másfél-két százalákkal magasabb, ráadásul a költségvetési egyensúlyi mutatók tekintetében a legtöbb újonnan csatlakozó országnál jobban áll. (Törökország már most teljesíti a maastrichti kritériumokat. Magyarország meg jelenleg ott áll, hogy egyik mutató tekintetében sem sikerül elérni a szükséges értéket)
-persze ez nem jelenti azt, hogy Törökországban minden rendben lenne (azt viszont igen, hogy Romániánál egyértelmüen jobban állnak) - különös az a gond, hogy a GDP nagy részét az európai ill. a levantei rész termeli, míg belsö-Anatólia enyhén szólva is elmaradott terület. (persze némi területi különbségért Magyarországnak sem kell a szomszédba mennie.)
Kérdés, mennyire fognak örülni a moderátorok annak, hogy a valfilben politizálunk, de ha kérdezted, elmondom véleményemet, ami azt hiszem kicsit különvéleménynek számít, legalábbis az életben ezt tapasztaltam.
Elöljáróban leszögezem, muszlim vagyok, eu-állampolgár, és amióta eszemet tudom, mindig is mellette álltam az Európai Unió eszméjének, és annak, hogy hazám is legyen tagja az Uniónak, büszkén vállaltam fel saját uniós tagságomat.
Én jelenleg nem tartom alkalmasnak Törökország politikai berendezkedését arra, hogy elkezdhessék velük a csatlakozási tárgyalásokat. Isten bocsássa meg nekem, de Romániát, és Bulgáriát sem tartom alkalmasnak a felvételre. Ez a véleményem természetesen változni fog (ha megérem) , mihelyst változik Törökország politikai berendezése, mihelyst nem csak Törökország európai részén, és a parlament folyosóin lesz demokrácia, mihelyst eltűnnek a török politikából a kirekesztő törvények, eltűnik a törvénysértő, ámde annál nagyobb hatalmú hadsereg Európáan mára ismeretlenné vált, a dél-amerikai juntákat idéző befolyása. Erre az én véleményem szerint még hosszú éveket, évtizedeket kell várni.
Az, amit a keresztény hitű, vagy keresztény beállítottságú uniós polgárok fel szoktak hozni (a rasszista, antiszemita, muszlimellenes emberekről nem kívánok szót ejteni) Törökország uniós tagsága ellen, mint az, hogy kultúrája nem európai, hanem ázsiai, vallása nem keresztény (egyébként szerintem Törökországban több a vallástalan, vallását vesztett ember, mint egynéhány, a vészharangot kongató EU-tagállamban, mint mondjuk Németországban), miképp lehet "Európai"-nak nevezni az Uniót, ha jórészt ázsiai tagja is lesz, mi lesz a Szűz Mária koronájáról vett tizenkét aranycsillaggal, nos ezek nekem nem ellenérvek, ezektől nyugodtan lehetne Törökország szívesen látott testvér az Unióban. Gazdasága nem valami fényes, dehát a miénk sem az, ez sem komoly ellenérv. De a politikai rendszer még sokáig nem lesz alkalmas arra, hogy beilleszkedhessen az Európai Unióba.
Nem is tudom, melyik topicba hozzam fel, 3 is van az Iszlámról, legyen mondjuk ez, hasraütéssel.
Elsősorban a muszlim topicolók véleménye érdekelne, mit gondolnak Töröko. esetleges EU-csatlakozásának a lehetőségéről? Természetesen minenki véleménye érdekel, viszont a politika részben már elhangzott félig szakértő, félig demagóg véleményekre nagyon nem volnék kíváncsi, vagy mert unalomig ismert, vagy mert hülyeség. Kösz.
"Látsz arra széles körben elterjedt példát, hogy az iszlám hittudósok - alles zusammen - felhívnak (megtehetik, hiszen állítólag a muszlimok nagyon hallgatnak a véleményükre) a dohányzás mellőzésére"
Én igen.
És persze vannak olyanok is, akik szerint-ahogy a te cikked mondja-csak makrúh, ezekkel én sem értek egyet és szerintem egyetlen józanul gondolkozó muszlim sem érthet egyet. Ez nem vallásfüggő, minden dohányos ismerősöm is elismeri, hogy káros.
Dohányzásellens kampányra lenne szükség az iszlám világban?:) Eh..na igen. Sokmindenre lenne szükség mostanában...:s
Tudom, miért tiltott és el is fogadom, hogy betartják/betartatják. Az viszont eléggé furcsa, hogy a károsság efféle betartatását nem következetesen művelik. Látsz arra széles körben elterjedt példát, hogy az iszlám hittudósok - alles zusammen - felhívnak (megtehetik, hiszen állítólag a muszlimok nagyon hallgatnak a véleményükre) a dohányzás mellőzésére, hiszen kifejezetten káros (Példa: Károsabb, mint a két kifejezetten tiltott dolog fogyasztása) dologról van szó. Vagy látsz esetleg olyat, hogy fatváznak e tekintetben a Koránnal való össze nem egyeztethetőséget illetően? Én nem látok. Pedig annyi idő eltelt már, de semmi lépés.
Nem emlékszem, hogy valaha disznóhúsfüggést említett volna bárki is a topicban.
Elég régóta vagy már errefelé, hogy emlékezz az ISZLÁM magyarázatra, miért tiltott számunkra a disznó, vagy az alkohol. Lefutott körök. Feltételezem, nem fogadod el, az pedig már, hogy ez hogy csapódik le nálad, elfogadod és túllépsz rajta, vagy szarkasztikus megjegyzéseket teszel a következetességről, az a te dolgod, de legalább született egy hozzászólás. És a 964 egy igen tetszetős szám.
Én pedig azt kérdezem, hogy mivel most már ismert, történnek-é lépések? Met nem nagyon látom. Márpedig ha ragaszkodunk ahhoz a mondáshoz a Koránnal (és a benne lévőkkel kapcsolatban), amit anno a rómaiak Püthagorasz tudását elismeve mondtak, akkor illene következetesnek maradni, nem?
Az alkohol egyes fajtái meg korántsem annyira károsak - állítólag -, mint a cigi, oszt' mégis tiltják. Nem beszélve a disznóhúsról. Pedig attól sokkal kevesebben válnak függővé és még kevesebben halnak bele.
Orulok ennek a sajnos kiveteles hozzaallasnak,halistenk nalunk ilyen lehet a hangulat ha ellentetes velemeny hordozoi ugyanakkor tisztelik a masik emberseget.
Igazad van. A jó, vagy rossz valóban szubjektív (vagy vallás, értékrendfüggö) dolog.
Ilyen értelemben tényleg nincs igazunk Kautharral, hogy a dohányzás jó, avagy rossz volna.
Ezzel szemben az nem szubjektív, hanem objektív dolog (most ne menjünk bele abba, a tudományos ismetszerzés ismeretelméleti kérdéseibe)
-hogy a dohányban lévö egyes anyagok (pl. kátrány, nikotin, vagy a tökéletlen égés során keletkezö CO) roncsolja a szervezetet, elsösorban ott, ahol az a füsttel közvetlenül érintkezik (száj, légcsö, tüdö), illetve a vérbe jutva egyéb helyeken is.
-a nikotin (meg a cigarettákban meglévö egyéb adalékok) erösen addiktív szer, elvonásakor idegesség, söt, akár rosszullét is fellép, így az arról való lemondás akkor is nehézségekbe ütközik, ha az létfontosságú a dohányzó, illetve környezete számára (mondjuk súlyos betegség, terhesség)
-ez nagy mértékben megnöveli bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát
-a passzív dohányzás esetén bár gyengébben, de hasonló hatások érvényesülnek, mint az aktív dohányzásnál.
-az elöbbiekböl következöen a dohányzás hatásaként fellépö megbetegedések jelentös többletköltséget jelentenek a társadalombiztosítás számára. További, nem számszerüsíthetö veszteséget jelentenek az erre visszavezethetö korai halálozások (ja, majdnem elfelejtettem .... ez megint szubjektív: elsösorban a család szempontjából veszteség. -Másnak nem feltétlenül)
No tehát igazad van. Neked ezeket a hatásokat nem fontos rossznak tartanod. A te értékrended szerint ezek lehetnek semlegesek, vagy akár jók is.
(Az pedig nyilván Kauthart jellemzi és nem téged, hogy ö interszubjektív feltételezésböl kiindulva feltételezte, hogy többek között a tüdörák elöfordulásának radikális növekedéséröl feltételezte, hogy azt a topicon mindenki - te is - rossznak tartod. Ezek szerint tévedett.)
Mint topikgazda csak annyit:a tolem kezdemenyezett topikokban ,amely elg sok razos temakban probal vita hangulatot teremteni nagyon ritka a fegyelmezes es eleg tagan ertjuk a temat hiszen egy beszelgetes alatt is vannak ugynevezett lateralis megnyilatkozasok.Nem baj.
A lenyeg:az ervek helyett ne szemelyeskedjunk.Elsosorban rank vett rosszfenyt hiszen valoszinuleg nincs mar mivel hadakozni csak a szankkal .
REz az egy kivansagom lenne.
Pont ilyen nehez a most mar majdnem 30000 hozaszolast "tulelt" Mi nekem Amerika topikban is megtartani az egyik oldalon a svungot,a keszseget a tovabbi vitara a masik oldalon az onfegyelmezest.
te most l'art pour l'art kötöttél ebbe az általam közölt igen egyértelmű ténybe,
Érdekes, hogy ez jut egyből eszedbe, és az nem, hogy valakinek lehet más véleménye is. Mégpedig az, hogy jó és rossz nem objektív, hanem szubjektív fogalmak, cimkék, amelyeket tetszés szerint akasztgatunk erre-arra. A Nap nem válog, sugarával melegít minden embert, vallásra, nemre, korra való tekinet nélkül. Még a dohányost is melegíti. Csak mi emberek itélkezünk, és keserítjük meg magunk és mások életét ezzel.
nem függünk semmit, semmitől, senkitől, csak Allahhot, Allahtól.
Szerintem ez is akadály az Istennel való kapcsolatban. Minden szélsőség szélsőség. Még az Istenhez kötődés is.
Mindenki azt tesz, amit akar
Köszönöm szépen, ezzel a lehetőséggel élve én nem itélkezem a cigaretta felett.
Hát(tal MÉG MINDIG nem kezdek modnatot...) ha nem tudnám, hogy alig ismerjük egymást, úgy érezném, hogy te most l'art pour l'art kötöttél ebbe az általam közölt igen egyértelmű ténybe, hogy a dohányzás nem jó dolog:9 De ugye tévedek, ugye??:)
Tehát. Igen, mind függünk valamitől, van az olyan függés, amit ikaljan említett, és lehet pl. az én teaszeretetem, esetleg az olvasás (egy napot nem bírok ki könyv nélkü), a net (no, ez már vitatott, kérdés ki mire használja), de ezek nem feltétlenül negatív dolgok.
A cigaretta bizony bizonyítottan rossz dolog, szerintem ezen nem érdemes vitatkozni:)
Egyébként érdekes a felvetésed, az Iszlám én úgy gondolom, en bloc elítéli a TÚLSÁGOS függést bármilyen földi tárgytól, dologtól, hiszen minden múlandó...vannak olyan muszlimok, jómagam nem tartozom ugyan közéjük, akik az "imádom" szót sem szeretik használni, max. "ezt meg ezt kedvelem", ilyesmi, mert nem imádunk, nem függünk semmit, semmitől, senkitől, csak Allahhot, Allahtól.
De ez már teológiai fejtegetés...A lényeg, hogy a cigaretta nem jó. Mindenki azt tesz, amit akar, de ezt a láncdohányosok is elismerik, max. jönnek a cnizmussal, hogy "valamibe meg kell halni".
Nagyon bírom, amikor dohányfüggö barátaink bebizonyítják, hogy
a) a kátrány, a nikotin, nem roncsolja a tüdöt
b) a CO nincs káros hatással az emberi szövetekre
c) vagy ha van is, annyi minden mástól is meg lehet halni...
d) azok a statisztikailag kimutatható, baromi erös, részben determinisztikus, részben erös stochasztikus összefüggések, a dohányzás és a különbözö egészségkárosodások között, nyilvánvalóan csakis a szegény dohányosok ellen összeesküdött nemzetközi zsidómohamedánszabadkömüvesfanatikusfundamentalistavegetáriánus orvosbrigád ármánykodásai állnak
e) a fentiek következtében a passzív dohányzás sem káros... és nyilván nem is zavaró dolog.
f) a fentek következtében "A cigaretta sem nem jó, sem nem rossz."
"Mutass egyetlen embert a Földön, aki nem függ senkitől és semmitől! A függőség természetes velejárója létünknek."
Hm... nyilván igaz a dolog. Függünk a levegötöl, víztöl, tápláléktól, embertársainktól.
Valahogy azért mégis zavar, hogy hasonló kontextusban ezt a fejtegetést egy drogrehabos kutatás során hallottam utoljára.
Mutass egyetlen embert a Földön, aki nem függ senkitől és semmitől! A függőség természetes velejárója létünknek.
De ez nem azt jelenti, hogy a cigaretta jó.
A cigaretta sem nem jó, sem nem rossz. Noha mindkettőnek tartják. Rengeteg ember hal meg fiatalon, és egy szál cigarettát sem szívott el életében. Annak idején, tengerész koromban elolvastam egy statisztikát, miszerint a budapesti levegő annyi szennyező anyagot tartalmaz, mintha napi egy csomag cigarettát szívna el valaki. Így aztán nagy lelkinyugalommal szívtam el a hajón egy csomag Marlbórósit naponta, mert azt mondtam, még mindig ott vagyok, ahol a nemdohányzók Pesten. Ráadásul aki fizikai munkát végez, anak jobban kiszellőzik a tüdeje is.
Mellesleg én a kávét sem szeretem, szívdobogást kapok tőle
Akkor ne igyál!
inkább egy gyógytea reggel, ami feldob, aztán egy másfajta este, ami elálmosít,
Ilyen mesterséges szerekkel befolyásolod a tudatállapotod? Minden ilyen szer függővé tesz, ezt még nem hallottad?
Szerintem eltévesztetted a műfajt. Én nem érveltem, hanem kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy vajon mióta tudja az emberiség, hogy a dohányzás káros? Mivel nem válaszoltál, ezért megteszem magam, a múlt század 60-as éveiben készült el az első olyan tudományos igazolással is rendelkező orvosi tanulmány, amely kimutatta, hogy a tüdőrák és a dohányzás között egyértelmű összefüggés van. A dohányzás és a szájüregi rákok kapcsolatát még később, a 80-as években mutatták ki. Ezzel a kérdéssel én csak annyit akartam mondani, hogy amíg a nyugat nemhogy károsnak nem tartotta a dohányzást napjainkig, hanem egyenesen beletartozott a polgári létformába, addig az iszlám már a megjelenésétől tiltotta, vagy legalábbis igyekezett visszaszorítani, mégpedig azért, mert mint minden szenvedély káros az egyénre, és káros a közösségre. Ettől persze nyugaton és keleten egyformán pöfékelnek.
Csak a miheztartás végett én keresztény vagyok, és eléggé kritikus szemmel nézek olykor az iszlámra, de néha a saját vallásomra is.
"ha én kikötés, vagy egyéb váratlan esemény miatt nem tudom meginni a kávémat és nem tudom elszívni hozzá a cigarettámat, akkor egész nap ideges vagyok. Ha meg szép nyugodtan elszívom kis kortyokkal a kávéból, érzem, ahogy átjárja a tüdőm, és attól olyan nyugodt vagyok, és jó az egész napom. "
Szép definíciója a függőségnek:)) Édesanyám is erős dohányos, sajnos, és valóban, ha nem cigizhet, egy idő után nagyon rossz kedve lesz és ideges. De ez nem azt jelenti, hogy a cigaretta jó. Azt hiszem, ez még kis mértékben sem tartalmaz semmilyen jó dolgot.
Mellesleg én a kávét sem szeretem, szívdobogást kapok tőle, inkább egy gyógytea reggel, ami feldob, aztán egy másfajta este, ami elálmosít, egészségesebb is:)
4-8 as watchman, azaz ügyeletes matróz voltam a Mahart Petőfi nevű hajóján, és az én kötelességem volt az ébresztés, és a fedélzetmesterünket is nekem kellett -természetesen kávéval - ébreszteni. Egy alkalommal (valahol az Indiai óceánon voltunk menetben) az Élet és tudomány nevű ujsággal a kezében fogadott és fejtegette:
- Azt írják, hogy ártalmas a dohányzás. Na de Bumi (ez volt a matróznevem) ha én kikötés, vagy egyéb váratlan esemény miatt nem tudom meginni a kávémat és nem tudom elszívni hozzá a cigarettámat, akkor egész nap ideges vagyok. Ha meg szép nyugodtan elszívom kis kortyokkal a kávéból, érzem, ahogy átjárja a tüdőm, és attól olyan nyugodt vagyok, és jó az egész napom. Hát akkor mit írnak ezek az egészségtelen hatásról?
Aki jóízűen el tudja szívni, akinek jól esik, az szívja, akinek nem esik jól, az ne szívja! Kismértékben minden gyógyszer, nagy mennyiségben pedig minden méreg. Még a legnagyszerűbbnek tartott dolog/tevékenység is.