Olyan sok tapasztalat nem lehet az idomosról: 2000-ben hozták ki :-)) Én 2001-ben vettem, szoktam vele autópályázni, olyankor, ha nagyon utazom akkor 140@6900, ha kevésbé utazom, akkor 160@8000, ha meg egyáltalán nem utazom, akkor 200-230@10500-120000. Eddig semmi baja nem volt a motornak, csak a táblázatban előírt szervizeket végeztettem el rajta.
A 2003-as típusból nincs még félidomos, de szerintem ki fog jönni, miután belőtték a szériát. Tippem szerint jövőre, vagy azután. Addig is lehet kapni az előző tipust. Fontos különbségek, hogy az idomos nem sportosabb, épp ellenkezőleg, inkább endurósabb kormánnyal rendelkezik. Ezen kívül egy kicsit túrásabbra van hangolva a blokkja és az első futóműve.
nekem jobban tetszik a hornet s. szerintem jól néz
ki rajta a fejidom. bár erről biztos megoszlanak a vélemények.
szóval a konkrét kérdés a jelenlegi horet tulajokhoz szól.
azért keveslem a 600ccm-et mert autópályán is szeretném használni a gépet.
milyen km/h és forulat amit ez még kényelmesen hosszutávon elvisel?? (értsd több éves használat.)
A 900-ast tavaly mutatatta be a honda, és úgy, hogy a bemutatót követő egy hónapon belül már lehetett dén is kapni. Javaslom a MaxxPower-t például. Méretre nincs sok különbség a kettő között, teljesítményre meg szerintem nem kicsi a 600-as sem: 95 lóerő elég szokott lenni. Persze a 600-as nem egy kifejezetten túramotor, pörgősebb annál. A 900-as nem sokkal erősebb (~120 lóerő) cserébe viszon elég simácska a nyomatékgörbe: ez már inkább alkalmas túrázásra is.
Nekem bejon a Hornet, bar nekem kicsit kicsi (~195cm). A Cosmot most mar en sem ajanlom, de arlistajukat a
itt tudod megnezni. A 900-as mar letezik nehany eve, de most hogy mondod, a Cosmo-s arlistan pl nem is szerepel :)
mik a vélemények a hornetről? jó gép?
nem túl kicsi a 600ccm?
van 1 új hornet 900as . hallottatok már erről?
mikortól lehet kapni? vagy még csak a tervezőaztalon létezik?
ja. és ajánlhatnátok pár oldalt ahol hondákat árulnak mert én eggyetsem találtam.
hornet forever
üdv
z
A Cosmoval kapcsolatban van valakinek konkret infoja? Mert ugy tunik, hogy most szivok a tulajcsere miatt. Amikor en vettem a vasat (2002.09), akkor meg nyomtak alapbol a Hungariat Casco-ra. Most meg azt mondjak, hogy nem lehet a Cosmohoz kerni a helyszini szemlet, mert rosszban vannak a Hungarival. Pedig a Topor Robi (az egyik szerelo, jo fej) eloszor azt mondta, hogy kerjem nyugodtan oda, aztan o majd minden serult alkatreszt cserere ker, mondvan hogy egy ennyi idos motoron ne ganyoljunk, hanem csereljunk mindent ujra. Az uj tulaj azonban beszolt, es kozolte, hogy nem megy. Viszont ha a biztositohoz viszem szemlere, akkor maximum ket ecsetvonast, es egy komolyabban serult alkatresz cserejet fogjak rairni, szinte tuti. Szoval van valakinek tippje, hogy ilyenkor mi a banatot lehet csinalni? Ezek utan en is kezdek erosen azon gondolkozni, hogy keresek egy masik helyet...
mondom mi is áprilisi szállitámány vagyunk.:-))
pont lecsúsztunk a márciusiról, mert abban már nem volt kék mikor foglaltuk, mi meg mindenképp együtt akartuk megkapni.
mikor te kapod, mi is kapjuk. különben asztalboritás lesz.:-)
türelmetlenül számolom a napokat, addig is a méterszerfeles posztert bámulom az ágyam felett...:-)
Tegnap voltam a cosmóba 2. olajcserén. No problémó, minden oké volt és nagyon kedvesek is voltak.
Mondjuk a Hornetet nem ott vettem hanem ahol volt még sárga taval nyáron.
nem cosmoéknál, én is olvastam sok "jót" róluk. pedig nem hiszed el, volt ismerős aki ajánlotta!
én ugy vagyok vele, hogy vannak szerencsések meg vannak szerencsétlenek. attól mert ő ugy járt, még nem biztos hogy én is...
mindenesetre végigcsörögtem szinte az összes kereskedést. mintnemondjak volt egy két überbunkó. nevet nem mondok, de a párbeszéd kb ez volt:
-jónapot. hornet érdekelne. mikor jönnek meg?
-nemtudom, de foglalózza le.
-köszönöm inkább nem, de mikor lehet megnézni?
-nemtudom. amig nem foglalózza le nem hozunk.
-mit tud az idomos megszünéséről?
-igen...blablabla...de van ám szép idomunk. foglalózza le!
na itten a negyedik foglalózza le után meg is szakajtottam a vonalat.:-)
Ha a Cosmonál, akkor figyuzz oda, mert nem sok jót hallottam...
Aztán utánna csinálunk Hornet-es találkozót..:-))
Plexi hasznos lehet, de tényleg csúnya..+ nekem nem huszonezerért ajánlották...
a beüzemelést mi is, és majd még valami kisebb ajándékba valamit...
igen pesten. majd ha meglesz megmondom kinél, addig nem a'la babona..:-)
Mindenkinek kék van...:-)) nem mert egyrészt még nincs, másrészt meg lesz nálunk egy fekete is.:O))
lehettett volna még gyöngyházfehér de arra júniusig köll várni... ki ér rá addig?! :-)
uncas, a gyári plexi huszonvalahány rongyba kerül és baromi ronda. bár állitólag tavaly a régieket mindenki ugy vette hogy f-es ezzel a plexivel.
én inkább maradok a givinél, az kulturáltabb.
Elmentem a Cosmóékhoz, 2%ot vagy az üzembehelyezést ajánlották.
Hosszas körbekérdezés után, Cosmot kimondottan nem ajánlották a tulajdonos váltás miatt.
És egyébként is náluk a 600as Hornet már 1.990.000 a listaáron. A többiek nem tudnak drágulásról és a Honda Hungary sem akar emelni.
Felhívttam telcsin a Tapolcaikat ill. a Fehérváriakat, ők már telcsin 2%ot ajánlottak.Végül Fehérvár mellett döntöttem.
Tegnap be is fizettem az előleget. Nem garantálták, hogy nem fog drágulni, de drágulás esetén 3.5%ot + az üzembehelyezés felét állják.
Amugy marad a 2% + üzembehelyezés fele.
Sisaknál az IMET által forgalmazott SHOEI-ből 10% adnak. IMET-hez bementem, nem adnak kedvezményt.
Hát ennyi.
Remélem nem lesz átverés.
Köszönöm a segjtségeteket.
Laci
Szia! Én tavaly nyáron vettem. mivel jött már az új ezért ez még a két évvel ezelőtti akciós készletből maradt meg. 1750-ért. Egy kapcsolatom megsúgta, hogy ezen 10-12% arrése van a kereskedőnek, szóval nagyon nem engednek az ilyen akcióból. Én belealkudtam az átirás a forgalomba helyezést. Ezt egyébként szinte mindig megteszik. Ez alap.
Szvsz inkább vmi sisakot vagy riasztót próbálj meg belealkudni, úgy sokkal jobbak az esélyek.