Annyira kínos vagy, ahogy tuszkolod ide kéretlenül azt a nyomorult politikát, aztán alig várod, hogy valaki reagáljon rá, hogy aztán döbbent arccal értetlenkedj, hogy minek itt nyíltan politizálni.
Képzeld, én meg de facto régről ismerem a Kaukázust, arról tudtam, hogy írt dalt és lépett fel közösen például az Anna and the Barbies-zal és a Pál Utcai Fiúkkal, és azt is, hogy a Kaukázusnak van pár rendszerkritikus dala, de arról például fogalmam se volt, hogy bármiféle "gyurcsányista tüntetésen" szerepelt volna.
Tegyél majd panaszt a pártirodán, hogy a kormánytévére valami tévedés folytán beengedtek egy szabotőrt, aki ki akarja kalapálni a rendszer hiányosságait.
Gondolom Ákosnál és egy rakat másik zenésznél nem zavar, hogy Orbán hátsójából nem lehet(ett egy időben) kirángatni őket.
Nem gondolnám amúgy, hogy ez volt a legjobb dal, de ebben a kontraszelektált mezőnyben, ami a végére maradt, talán ez volt/maradt a legjobb.
Az meg egészen ijesztő, hogy ebből a negyvenes mezőnyből a zsűri egy ízléstelen nyivákolást hozott volna ki győztesnek, a második helyre tett volna egy kellemes, de minden karizma nélküli dalt, a harmadikra meg egy olyan jellegtelen semmit, amit már a dal hallgatása közben is elfelejt az ember.
Az lesz a legjobb, ha nem írok semmit arról az antipatikus álművészről és nagyképű nyöszörgéséről, akit kihoztak a Dal 2021 győztesének.
Én hálistennek korábban de facto nem ismertem, utánakeresve minimálisan pedig olyan ritka példányként tűnik fel, aki érzelmes-hódoló dalt szerzett és adott elő tüntetéseken Gyurcsányhoz címezve, kérlelve, hogy "jöjjön vissza", már 2011-ben.....Biztosan más bölcs üzenetek is találhatók az életművében, a globális felmelegedésen való károgás esélyes;
örömömre szolgál továbbra sem ismerni ezt az izét.
Rendben. A tények makacs dolgok, és a tény az, hogy a nézők őket tartották a legjobbnak. Ha a nép őket választotta, ők voltak a legjobbak. (Még akkor is, ha szerintem lehetnének ennél sokkal jobbak is, ha akárnának.)
És a zongoristájuk legalább szimpatikus fiatalember:-)
Jonatán lett az akusztikus győztese??? Az a dal kifejezetten élvezhetetlen akusztikban. Szerencsére úgy tűnik, a közönség idomul a zsűri színvonalához...
Soha ne becsüld le a média agymosó hatalmát. Mit futtatnak hónapok óta egyedüliként a 40 dalból a Petőfi Rádión? Hát a Kaukázust! És ki nyer? A Kaukázus! Kezdem már unni. Tavaly, nem mondom, hogy érdemtelenül nyert a Mostantól, de azt is dögre játszotta a közszolgálati radio station. Eggyet-lennnn szszszóóóó....
A nézők "beintettek" a zsűrinek, nem kellett nekik sem Gigike, sem Bari Lacika, az "öreg Süléről" nem is szólva és kihozták győztesnek a Kaukázust, mint anno Márta Alexet és a "Kedvesét"! :-)
...és Jonatán is megérdemelte az akusztik győzelmet, ha már elvette a döntőbe jutás lehetőségét KSA-tól!
Teljesen megérdemelten nyert a Kaukázus, szimpatikusak voltak, kiváló dal, a szöveg tartalma, eszmeisége, a frontemberen pedig nem fog az idő, 15 éve ugyanúgy néz ki.
Feronak már nem olyan a hangja, mint negyven éve, az István a király idején volt, de azért bemutatót tartott abból, hogy a muzikalitással és karizmával hogyan kell előadni valamit úgy, hogy az hasson.
Lehetséges, annyira nem tudtam még a dalt megízlelni, de annyi elsőre lejött, hogy a srác bármennyire jó szövegíró és frontember, de nem tud énekelni. Pedig ezt a dalt voltaképp nem is énekelte, félig rappelte, de még ahhoz is kevés volt. Lehet stúdió felvételen jó, de itt?! ....Persze mivel már nem ESC-re keresnek produkciót, lehet ez a szempont itt már kezd sokadlagos lenni...