Már kezdtem megijedni, hogy nem is olvassa senki ezt a fórumot.
Nagy tisztelettel várunk a II. Zámolyi KASZACSATÁN, melynek időpontját, ( ha már tavaszodik és látjuk, hogy hogyan serken a zsenge fű) ezen a fórumon közzé teszek.
Addig pedig azt javaslom, hogy kalapáld azt a 90-est, és beszélj rá másokat is, hogy jöjjenek, had lássák a nézelődők mennyi "őrült" ember próbálja elsajátítani ezt a nem könnyű mesterséget.
Addig pedig bemásolok egy kis olvasnivalót, amit a párom ollózott össze a világhálóról.
Ez a kis iromány összefoglalja mindazt amit a kaszáról, kaszálásról tudni érdemes.
Persze a teljesség igénye nélkül.
"A becsületes, hazaszerető igazi magyar férfiember tud kaszálni."
A kasza szerkezete nagyon egyszerű: nyélből és a rá erősített pengéből áll. A szó szláv eredetű, nagy valószínűséggel a szlovákból került a magyarba. A kasza egy mezőgazdasági kézi eszköz, amit fűnyírásra vagy gabonafélék aratására használnak. A parasztgazdaságok legmegbecsültebb szerszáma volt. A jó kaszásnak tekintélye volt a paraszti társadalomban. A jó kaszát tulajdonosa szereti, és személyes tárgyként féltve gondozza. Használatát nagyrészt a gépi eszközök váltották fel, mint a kombájn, de Ázsia és Európa egyes területein használják még gépek helyett is.
Kaszáscsillag az Orion csillagkép népi neve. A 18. sz-tól van adatunk arra, hogy egyidejűleg Kaszának és Kaszásnak is nevezték. A mai néphagyományban ritkán fordul elő az a képzet, hogy a Kaszáscsillag kaszát ábrázol, gyakoribb, hogy a csillagképet alkotó hét csillagot (vagy a középső hármat = Orion öve) egy-egy kaszásnak tartják.
Napjainkban az európai paraszti gazdaságokban használt hosszú nyelű kasza őse, a rövid kasza kialakulásának technikai feltételét a vas felhasználásának feltalálása alkotta. Hozzájárult az a klimatikus változás is, amely a bronzkor végén Európa időjárását hidegebbé, teleit zordabbá változtatta. Az állatállomány téli eltartását istállózással és gyűjtött takarmánnyal kellett megoldani. A rendszeres fűvágásra az aratásra használt sarlónál intenzívebb eszközre volt szükség. A régészeti leletek azt tanúsítják, hogy ahol a horgas sarló megvolt, ott bárhol kialakulhatott belőle a rövid kasza. Megjelenése mégis szorosan kapcsolódik a keltákhoz, és az általuk lakott területen a vaskorban mindenütt elterjedt. Magyarországon is több korabeli lelet bizonyítja meglétét. A horgas sarló pengéje idővel kiegyenesedett, meghosszabbodott, hosszabb nyelet kapott.
A római kortól fokozatosan elterjedt a hosszú nyelű kasza, mely jóval nagyobb teljesítményt biztosított a korábbi rövid kaszával szemben. Nyele és pengéje meghosszabbodott, a penge és a nyak hegyesszöget zárnak be, ami új vágástechnikát tett lehetővé. Európai elterjedése összefügg a takarmányozó-istállózó állattartás térhódításával és a középkor végi (1415. sz.) aratótechnikai forradalommal, ami a hosszú nyelű kaszát aratószerszámmá tette. A magyar kiegyenesített kasza egyenértékű volt a szamurájkarddal, csak épp a kasza békés célra is használható, ami remek képet ad a magyar ember találékonyságáról és a praktikusságáról!
A kasza élezése kétféle módon történt. A nagyobb feladatot és szakértelmet a kasza kalapálása jelentette. A kalapálást egy erre a célra magukkal vitt kis, legtöbbször szilfából készült tuskón végezték, melynek sokszor volt egy leszúrócsapja, mellyel a földben rögzítették. A kis tuskó felső részét egy vaskarika, abroncs védte a széthasadástól. Ebbe a tuskóba volt beleütve a vasból készült üllő, melyre a kasza pengéjét ráfektették és a csak erre a célra használt kalapács vékony végével a smórjával egyenletes ütésekkel elvékonyították, gondosan ügyelve arra, hogy ki ne habosítsák a pengét. A kalapács ütemes csattogása hozzátartozott a nyári rétek hangulatához. A másik élező eszköz a kaszakő volt, melyet a fából, szaruból, vagy vasból készült tokmányban tartottak vízben.
Üdv! gratulálok a szervezett esemény ilyen vonalú sikeréhez ! Kifejezetten örülök ennek a dolognak! Engem érdekelne. természetesen be is szállnék szivesen a kaszacsatába egy 90 -essel. :)
Bocsánat, hogy bele pimaszkodok társalgásaitokba, de gondoltam, hátha érdekel benneteket, hogy idén tavasszal nagy unalmamban kitaláltam, hogy rendezek egy "kaszafesztivált".
Elsősorban ismerőseim és szűk környezetem megszólítása volt a cél.
A program gerince egy motoros kaszák számára rendezett verseny volt, és mellé társult a kézi kaszások bemutatója, kaszakalapálás, mindenféle kaszálással kapcsolatos holmik kiállítása stb.
Ami nagyon meglepett,hogy a motoros kaszák versenyére kevesen jelentkeztek (6-8 fő) és a nézelődőket sem hozta igazán lázba ez a dolog.
A kézi kaszások "bemutatója" ami valójában csak egy össznépi kaszálgassunk és lessük el egymás fortélyait volt, viszont nagy érdeklődésnek örvendett és a végére egy olyan versenyszerű dolog alakult ki belőle, hogy szinte bele pirultam, hogy ezt csak mellékprogramnak szántam.
Szóval ezen felbuzdulva nem maradt más lehetőségem min tavasszal újra nekivágni, és az idei év tapasztalataival felvértezve a célközönséget szélesebb körben megszólítva, szervezni egy újabb találkozót, amin a fő csapás már a kézi kaszálás lesz.
Ne gondoljátok, hogy ez egy nagy rendezvény volt, kevesen voltak. De azt biztosra mondom, hogy aki ott volt az jól érezte magát, és aki utólag hallott róla,vagy látta a képeket, az letette a nagy esküt, hogy jövőre Ő is ott lesz.
Ha másért nem nézőnek.
Szóval ezt a nagy élményt szerettem volna megosztani veletek, és ha valakit érdekel beszéljünk róla.
Képeket és egy kis összeállítást a Sirály lovaspark facebook oldalon a kaszacsata 2017 albumban találtok.
A rendezvény neve egyébként KASZACSATA és Zámolyon került és kerül megrendezésre.
Megvan a régi penge is, de mifelénk nem ismerek kovácsot, így marad a sutba téve :-(.
Az orosszal pengével sincs semmi baj, a kínaiban nem bíztam, a régi sem kizárt, hogy nem orosz volt, igaz a régi penge és a mostani 'új' sem egyforma. Az új pengéje bordásan-barázdásan van megedzve ami szerintem erősebbé teszi az anyagot. Nekem tetszik az új is. dolgozni még könnyebb vele, mert rövidebb.
Kovács mondta, hogy egyenárammal meg lehet hegeszten s nem törik el. Vettem egy ilyen hegeszettet és nem tört el ... De szegecselés is jó. Jobb lesz mint az orosz új
Van egy kb 1500 m2 terület azt tartom rendben kézi kaszával már vagy 3-4 éve, 2 délelőtt szokta vele végezni(mert a nagy melegben el lehet olvadni, így (6-7 órától kezdve)10-11 órakor általában befejeztem), idén 2X kaszáltam le így.
Nem mondom, hogy tökéletes amilyenre vágom, mert a tarackot tépi, de a többit szépen viszi.
Tavaly tönkrement apukámtól örökölt régi kasza, mert elfáradt, eltört(nem hinném,hogy ez azért történt mert többször talajba állítottam volna, mert homokterületről van szó, amivel vakolni lehetne. Nem sok választásom volt kaszából, a helyi mezőgazdasági boltban, volt kínai és orosz kasza(ez utóbbit a szlovákok forgalmazták, ezt választottam), igaz rövidebb a pengéje mint az előző volt, de ezzel is jó dolgozni, jól haladok vele.
Kikalapáltam rendes kalapáccsal, vettem hozzá egy sima üllőt, utána, egyből nem volt vele annyira jó dolgozni, mint az 'öreg' kaszával, mert elég masszív anyagból készült ez a kasza, alig tudtam kalapálni, kicsipkézni, azt vettem észre, hogy a kézi fenések után, egyre jobban vágja a növényzetet. Amíg a régi kaszám megvolt addig nem is tudtam, hogy ki kell kalapálni, csak fentem a fenőkővel, de jól lehetett vele úgy is dolgozni. csak az új kasza pengéjét látva néztem utána, hogy kalapálni kell.
Korábban is kaszáltam még 14 éves koromban, most meg a 4.x-ben újra csinálom, amúgy nagyon élvezem, felér egy jó sport gyakorlattal! :D
nem biztos hogy szukseg van ra, nem kell annyira preciz legyen, elvegre parszor azt irtak, hogy a gazra jo a hanyagul kalapacsolt is, a lenyeg, hogy soxor kell csinalni
Hol tudok beszerezni olyan kasza kalapálót ami nem kalapács és üllő,hanem a kasza pengéjét be kell fogni két rész közé és a felső részt ütve lehet kalapálni a pengét?Nem tudok kalapálni és úgy hallottam ilyen eszközzel könnyebben lehet kalapálni.
Nem ismerem ezt a fajta nyelet. Csak a hagyományosat. A penge meg ,ha nem is a csúcs, de attól még meg lehet vele tanulni. Én speciel a normális nyelet ajánlanám és a nem nagy pnegét, aminek ez legalább megfelel, mert tanulni elég a 60-as 70-es penge szerintem. tiszteletem a szintén kézzel kaszálók előtt! : )
Mostanában kaptam egy "dunántúli" régi kaszát, amely hasonló csak fából. Nem kell hajolni hozzá és a földön "magától" ugy áll a penge, ahogy "illik"... Szóval, ha a penge jó, akkor akár jól lehet vele kaszálni
Láttam régebben az oroszok is csináltak ilyet..hasonlót--de konyebb megtalulni üllőn kaszaverőkalapáccsal. Kipróbáltam, elég macerás ott is ki kell kisérletezni, mekkora kalapáccsal és mekkorát üss a "kalapra", egyszerűbb közvetlenül a kaszára, arra egy-két mm-es sávra ütni, s ha többször kicsit, akkor látod is az eredményt. Türelem jó szem (v.-üveg) és gyakorlás.
Egyébként ugyancsak az oroszok csináltak egy tekerős élezőt, és acélgolyók lapitották ki az élét. Ott viszont a kaszapengét kellett elég erőszakkal ott tartani, mert kinyomta állandóan. S csak a már egyébként is vékonyabbat tudta tovább vékonyitani...
Ha vaterán elcsipsz egy Stubai- kaszaüllőt és kalapácsot (anno ezt vettem kb 40 éve Pesten), azzal öröm dolgozni ...
Na helyzet jelentés, megvettem a 70ckmes szlovén kaszát bükk nyéllel, rá is tettem a kacsot ha jól mondom a foganytút helyesen, de a fejjel van gondom ha beleteszem abba a vas sinve és még ha kicsit be is ütögetem nem tudom felhuzni rá azt a bilincs szerü dolgot amivel rögzitenem kéne csavarokkal addig kaalapáljam rá amig rá nem fér vagy mit csináljak?:D
Nincs mit. Igen. Ugyanazt javaslom. Jól mondja Pintjanó . Sőt, ha ő még a penge beállításához és a kalapálásához is ért , akkor az sokat segít. A jól megkalapált kaszával jelentősen könnyebb megtanulni kaszálni.
Hello! Én a 3-ból a hagyományos fanyelű 2.- at venném. s hagyományosan javasolnám megtanulni nem nagy, maximum 70-es pengével a kaszálást ! . Elég jól ki van ez rég találva, én nem az új típusú, alakú nyelekkel próbálkoznék.. : ) Így is tettem, a hagyományos nyelű kaszával tanultam , rövid pengével. Bevált.
Nem tudom, hol laksz, de ha eljössz-emailom látható-- akkor beállitjuk. Viszont éknekvalóm nincsen, de majd emailban a részleteket. Kaszaverőkalapács és üllő is kell, hogy kikalapást is gyakorold a sajátodon.
Amikor gyerek voltam a legnagyobbat vetettem apámmal. Ő kb 60-ast. Ez a nagy eltört... Mert nagyot akar a szarka...igaz 30 évvel később vmi nagy bozótban tört.
A nagy kasza kaszálóra való, ahol nem kell kerülgetni semmit, s nincs tele mindenféle szeméttel.
Akár nagy a kasza, akár kisebb, kicsire kell állitani (a kacs a hónom alá, és el kell érnem a kezemmel a kasza hegyét, ha nem igy van akkor nem vág rendesen). Olykor lehet még látni kopott kaszát és abból lehet tudni, hogy tudott kaszálni, vagy sem aki használta. Ha egyenletesen kopott, akkor jól--az egész kaszát-- használta, ha közepe, akkor "csapkodott"vele, ha az eleje, akkor piszkálta csak a füvet, gazt... s ha nincs jól -nagyra van-beállitva, akkor a hegye állandóan a fölbe megy, még annak is, aki tud bánni vele. De bizonyára nagyon megy ez kézi kaszálás mindenkinek...
Nagyobb is jó bizonyára, a fém nyél is-- messziről. A Szlovén kasza is elvileg jó, van akinek bevált.
Ásóvillájuk egészen jó (igaz "dög nehéz")... kopott régi villát használom inkább (süritettem), az emberségesebb (ami nehéz, az nem igazán jó acél).
Vettem mostanában nagy kaszát is--de nyaklik össze vissza. Vmi "Szlovák trend" felirat volt rajta.
Ha már ennyibe kerül, s ha igaz, amit leirnak, akkor lehet jó lesz.
De nem láttam, s próbáltam rákeresni a LUX gyártóra, de semmi érdemlegest nem találtam
Ilyen "kanyar" nyél nem volt kezemben, a hagyomágyos többféle és saját készitésű is. Viszont az ékes a jobb, a csavaros fellazul, ha meg nagyon meghúzod, akkor levenni balasetveszélyes... Persze, ha jól láttam, akkor a másik oldalra került a csavarszoritas.
Megnéztem azt a vecsési agrárboltot és találtam két félét ami szerintem talán jó lehet. Véleményeket várnék hogy melyiket vegyem, vagy ha van más tipp az is jöhet.