Különösen az ókorral-középkorral foglalkozók számára elengedhetetlen fontosságú az egykori földrajzi viszonyok, a vizsgált történelmi eseményekkel egykorú természeti adottságok ismerete, de a közelmúlt történései szempontjából sem közömbös olykor, gondoljunk csak a Tisza szabályozását megelőző helyzetre...
Még a kazárok központi területeit is meg-megtámadták a turkok a befagyott folyón át. Hogyne tudtak volna akkor a besenyők a kazároktól északra átkelni?
Maszúdí: "A Kazár folyót a Nīṭas öblével összekötő víz néha befagy, s ilyenkor a ġuzzok lovaikkal együtt átkelnek rajta, mert noha a víz hatalmas, annyira megszilárdul, hogy nem szakad be alattuk; az átkelés után a kazárok felé veszik útjukat. Olykor maga a kazár király vonul ki ellenük, ha az odarendelt emberei nem elég erősek ahhoz, hogy a ġuzzokat visszavessék, a jégen való átkelésben megakadályozzák, és a birodalmat megvédjék. Nyáron persze a törököknek nem áll módjukban átkelni rajta."
О местоположении буртасов в 10в. можно судить по следующему отрывку из Ал-Масуди о походе киевских русов-варягов в 913г.: "Хазары имеют челны, на которых они плавают из своего города вверх по реке, которая течет в их реку из верхних мест и которая называется Буртас; вдоль нее живут оседлые тюркские племена, составляющие часть Хазарского царства. Их поселения тянутся непрерывно между Хазарским царством и бургарами. Эта река течет со стороны бургар, и суда непрерывно ходят по ней между землями бургар и хазар... Русы состоят из многочисленных племен разного рода. Среди них находятся урманы (норманны), которые наиболее многочисленны и с торговыми целями постоянно посещают страны Андалус, Рим, Константинополь и страну хазар. [Несколько времени] после 300/912 года около 500 судов их прибыли в пролив (халидж) Нитаса (Понта), соединенный с Хазарским морем. Здесь (на левобережье нижнего Дона была система крепостей) находят-ся хорошо снаряженные люди хазарского царя. [Их задача] оказывать со-против-ление каждому, кто идет с этого моря или с той стороны земли (с правого берега), части которой простираются от Хазарского моря до Нитас (т. е. Понта, Черного моря). Это [нуж-но] потому, что тюркские кочевники - гузы - приходили зимовать в этих местах. Иногда рукав, который соединяет реку хазар (Волгу) с проливом Понта (Мас'уди имеет в виду Дон который он сам называет Тана'ис), замерзает, и гузы с их конями переправляются через него. Это большая вода, но она не расступается под ними потому, что [зи-мой] она креп-нет, как камень. Так гузы проходили на хазарскую террито-рию, и нередко, когда люди хазарского царя, поставленные здесь для отра-жения гузов, не могли удержать их, высту-пал сам царь, чтобы воспрепятст-вовать их прохождению по льду и отогнать их от своего царства; но летом для тюрков нет пути для переправы. Когда суда русов доплыли до ха-зарских войск, размещенных у входа в пролив (Керченский), они снеслись с хазарским царем [прося разрешения] пройти через его землю, спуститься вниз по его реке, войти в реку и таким образом достичь Хазарского моря, каковое, как упомянуто раньше, есть море Джурджана, Табаристана и дру-гих аджамских (иранских) областей, с условием, что они отдадут ему поло-вину добычи, захваченной у народов, живущих у этого моря. Он разре-шил им совершить это [беззаконие], и они вошли в пролив, достигли устья реки [Дона] и стали подниматься по этому рукаву, пока не добрались (через переволоку) до Хазарской реки (Волги), по которой они спустились до города Атиль и, пройдя мимо него, достигли устья, где река впадает в Хазарское море, а оттуда [поплыли] в город Амоль (в Табаристане). Названная река (Волга) велика и несет много воды. Суда русов разбрелись по морю и совершили нападения на Гилян, Дейлем, Табаристан, Абаскун, стоящий на бе-регу Джурджана, на нефтеносную область (билад ан-наффата - Апшерон) и [на земли, лежащие] по направлению к Азербайджану. [Надо знать, что] расстояние от округа Ардебиль в Азербайджане до этого моря составляет три дня пути. Русы проливали кровь, делали что хотели с женщинами и детьми и захватывали имущество. Они рассылали [отряды], которые грабили и жгли. Народы, живущие на побережьях этого моря, пришли в смятение, так как в прежние времена не видали, чтобы враг на-ступал на них с моря и по нему ходили лишь суда купцов и рыбаков. Русы сразились с гилянцами, дейлемцами и с одним из военачальников Ибн Аби ас-Саджа, а затем перешли на нефтеносный берег царства Ширван, известный как Бакух. По возвращении [с побережья] русы укрылись на островах, которые находятся лишь в нескольких милях от нефтеносной [области]. Царем Ширвана в те дни был Али б. Хайсам. Сделав приготовления, жители на своих лодках и торговых судах поплыли к этим островам, но русы направились к ним, и тысячи мусульман были убиты и потоплены. Русы пробыли на этом море много месяцев, [и], как мы описы-вали, у народов не было пути к ним (русам?) иначе, как пересекши море. В отношении их люди держались в готовности и настороже, ибо это море обильно племенами, живущими вокруг него. Когда русы набра-ли добычи и им наскучили их приключения, они двинулись к устью Хазарской реки (Волги) и снеслись с хазарским царем, которому послали денег и добычи, как это было дого-ворено между ними. Хазарский царь не имел [морских] судов, в отличие от речных челнов, и его люди не умели обращаться с ними; но будь этого, мусульманам от него было бы больше бед. Ларисийцы и другие мусульмане царства [узнали] о том, что натворили [русы], и сказали царю: 'Предоставь нам [расправиться] с этими людьми, которые напали на наших мусульманских братьев, пролили их кровь и полонили женщин и детей'. Царь не мог им помешать, но послал предупредить русов, что му-сульмане решили воевать с ними. Мусульмане собрали войско и спустились вниз по реке, ища встречи с ними. Когда они оказались лицом к лицу, русы оставили свои суда. Мусульман было 15 тыс. на конях и в [полном] снаряжении; с ними были и некоторые из христиан, живущих в городе Атиль. Битва между ними длилась три дня, и Аллах даровал победу мусульманам. Русы были преданы мечу, убиты и утоплены. Спаслось из них около 5 тыс., которые на своих судах пошли к той стороне, которая ведет к стране Буртас (на западном берегу Волги). Они бросили свои суда и двинулись по суше. Некоторые из них были убиты буртасами; другие попали к бургарам-мусульманам, кото-рые [также] поубивали их. Насколько можно было подсчитать, число тех, кого мусульмане убили на берегу Хазарской реки, было около 30 тыс., и с того времени русы не возобновляли того, что мы описали".
Türk Attila: "G. E. Afanasz’ev, aki az erdős sztyeppi un. alán variáns hagyatékának mintaszerű régészeti elemzését tette közzé 1987-ben (AFANAS’EV 1987; AFANAS’EV 1987a). Munkájának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy saltovo-maâckaâ kultúrának valójában csak a két névadó lelőhely, illetve annak körének jellegzetességeit tekinthetjük, a többi variáns gyökeresen eltérő, és ezzel visszatért a korábbi, szűkebb értelemben vett definícióhoz (AFANAS’EV 1987). Az általa fontosnak vélt meghatározó jegyek és jelenségek: a kamrasíros temetkezések és a hamvasztásos sírok, a Ûtanovka-típusú vasolvasztó kemencék, illetve a szaltovói erődített telepek és várak sűrű és jellemző elhelyezkedése (AFANAS’EV 1987, 13–15). Mindezek elterjedése nagyjából az erdős sztyepp egykori déli határával esnek egybe. Az újabb leletanyag alapján azonban az is világossá vált, hogy az erdős sztyepp és a sztyepp variánsainak korábban mereven vett megkülönböztető jegyei mégsem egyöntetűek és kizárólagosak. Kisebb arányban, de előfordulnak egymás területén, így például földvárak, jurta alakú házak és belsőfüles cserépüstök vannak az erdős sztyeppen is, miként a gödörsíros temetők sem hiányoznak (pl. Netajlovka, Volokonovka). G. E. Afanas’ev véleménye szerint a régészeti hagyatékban megfigyelhető eltérések nem értelmezhetőek pusztán történeti/etnikai alapon, hanem azok kialakulásában az ökológiai-gazdasági feltételek is nagy szerepet játszottak ... Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a korszak arid periódusának köszönhetően az erdős sztyepp és a sztyepp határa északi irányban helyenként 80–150 km-re is eltért a maitól (vö. AFANAS’EV 1987, ris. 1)."
Az arid periódus a szárazabb időszak, amikor a növénytakaró gyérebb volt a mainál. Akkoriban tehát a zárt erdő valamivel északabbra kezdődött, és a Volga mentén több volt a félsivatagos vidék.
Gardízí a burtászokról: "Országuktól a kazárokig sivatag húzódik, s egy út, megművelt helyeken át, forrásokkal, fákkal, folyóvizekkel. Amikor a burdās közül egyesek a kazárok felé indulnak, némelyek az Itil vízi útját veszik igénybe, és hajóra szállnak, mások a szárazföldön utaznak."
Ibn Ruszta: "Burdās földje a hazar és bulkār között fekszik; köztük és a kazárok között tizenöt napi távolság van. A kazár királynak engedelmeskednek; tízezer lovas vonul közülük harcba. Főnökük, aki őket rendben tartaná, s akinek ítélete mérvadó volna közöttük, nincsen, hanem minden szállásukban van egy-két vén; pörös ügyeiket, ha ilyenek előállnak közöttük, ezek elé viszik, de alapjában a kazár király hódoltsága alatt állnak ... a bulkār és a baǧānākīya ellen támadásokat intéznek."
Marvazí és 'Aufí szintén 15 napban adják meg a kazárok és a burtászok közötti menettávolságot.
Ibn Ruszta szerint a burtászok "erdőkben laknak", a kazár erődrendszer viszont az erdős sztyeppe déli vonalán húzódott. Ezek szerint az erdős sztyeppei övezet nem tartozott a kazárok ellenőrzése alá.
Egy olyan vidék, melyen több mint két hetet vesz igénybe az áthaladás észak–déli irányban, nemigen állhatta tehát útját a Volgán átkelni szándékozó besenyőknek. A besenyők legkönnyebben a kazár erődvonaltól északra, az erdős sztyeppén juthattak Etelközbe, mert az ottani félsivatagos részeket a kazárok nem tartották szükségesnek ellenőrizni.
Létezett tehát Alán-kapu, Szabír-kapu, Láz (Lazikéi)-kapu stb. Mindet egy-egy ottani népcsoportról nevezték el. Külön érdekes a DAI tudósítása a szabarok "Perzsia vidékére" költözött csoportjáról, őket a VI. században az Urmia-tó környékén emlegetett kangarok szakították volna szét. A DAI "kelet felé" szóhasználata a kompilátorok nézőpontját tükrözi, mivel a Bizánccal kelet felől szomszédos vidékekről beszélnek.
Ál-Zakariás rhétor 555-ből: "a hunok közé tartoznak, és a kapukon belül vannak: būrgārē, külön nyelvvel bíró pogány és barbár nemzet, több városa van; allānājē, ezeknek öt városuk van; a Ddw népéhez tartozók, ezek hegyek között laknak, és erődeik vannak; ūngūr, sátorlakó nép; ūġār, sāber, būrgar, kūrtargar, ābār, kāser, dīrmar, sarūrgūr, bāġarsīq, kūlas, abdel, eftalīt, ez a tizenhárom, sátrak alatt lakó, a jószág, a halak és vadállatok húsából, valamint fegyverekből élő nemzet".
D.M. Dunlop: "Bāb Allān (bāb allān), ‘Gate of the Alans’ Persian Dar-i Alan, mod. Darial (Dariel), a pass in the middle Caucasus, E. of Mt. Kazbek and S. of Vladikavkas. It is described as a magnificent gorge through which the Terek rushes between granité cliffs rising to heights of from 4,000 to 5,000 ft., and was apparently known to the ancients as the Caucasian Gates (cf. Pauly-Wissowa, XXXII, i, col. 325). It lay in the terri tory of the Alans" (Encyclopaedia of Islam, second edition, edited by P. Bearman, Th. Bianquis, C.E. Bosworth, E. van Donzel, W.P. Heinrichs; Brill Online, 2013).
De már az idősebb Plinius panaszkodik amiatt, hogy a szászánida és mohamedán források Alán-szorosát, amit az ő idejében még Ibér- vagy Szarmata-átjárónak neveztek, gyakran tévesen azonosítják az ún. Kaszpi-kapukkal, amely tőle jóval délkeletebbre feküdt(VI, 15, 40). Az i. e. III. században ugyanis mást értettek Kaszpi-kapukalatt: az iráni Ray tartományi központtól (=ókori Rhagae) 82 km-re keletre levő Tang-e Sar-e Darrát. Az idősebb Plinius szerint a Hürkán-tengert és az utóbbi átjárót egy bizonyos kaszpi népcsoportról nevezték el (VI, 17, 43), akik tehát valahol a mai Kaszpi-tó és a Tang-e Sar-e Darra között éltek. Annak a népcsoportnak eredetileg tehát nem volt köze az Ibn Khordádzbeh által Bāb Allānnak nevezett hegyszoroshoz (vö. MŐMH 14897.).
A bāb jelentése 'bejárat, kapu' (tsz. abwāb), mint Babilon város névetimológiájából ismert ('ʾĒl isten kapuja', a preakkád Babillából). Al-bāb alatt több várost értettek, például az Aleppó melletti Buzāʻah vagy Bzāʻā kapuit. Jákút al-Hamaví 1226. évi feljegyzése szerint ez az elnevezés a Bāb Bizāʻahból rövidült. Ibn Khordádzbeh idézett soraiban azonban a Szamandár előtti al-Bāb egyértelműen a Derbenti kapukat jelöli. Tehát a kis-szabarokról (zabenderekről) elnevezett város a Derbenti-szorostól közvetlenül északra feküdt: In Arabic texts the city was known as Bāb wa’l-Abwāb, Bāb al-Abwāb, or simply al-Bāb (Balāḏorī, Fotūhá, index; Masʿūdī, Morūj, ed. Pellat, I, pp. 305-06, 312; Yāqūt, Boldān, I, p. 439, distinguishing it from Bāb Ṣūl, which has caused considerable confusion).
Ibn Khordádzbeh írja a kaukázusi átjárókról: "Ami magukat a kapukat illeti, ezek alatt a Qabq-hegység [ǧabal al-Qabq, Kaukázus] szorosainak nyílásait kell érteni; ezekben erődök vannak. Ide tartoznak: Bāb Ṣūl, Bāb Allān, Bāb aš-Šābirān, Bāb Lādiqa, Bāb Bāriqa, Bāb Samsahī, továbbá Sarīr fejedelmének kapuja, Bāb Fīlān-Šāh, Bāb Kārūnān, Bāb Ṭabarsarān-Šāh, Bāb Līrān-Šāh, Bāb Libān-Šāh és Bāb Anūšarwān. Samandar városa al-Bāb mögött van; ami azon túl terül el, a kazárok kezében van."
"Prosper szerint a hegy tartotta vissza két évig a vandálokat"
Orosius szerint, aki nem írt konkrét időtartamot.
"Az általad nem idézett Zoszimosz az angol fordítás szerint azt írja, hogy a római parancsnok megegyezett a vandálokkal és átengedte a pireneusi átjárókat nekik"
S ha eredetiből fordítanánk Zószimoszt, megnyugodna a kis lelked?
"Két évvel azelőtt miért nem egyezett meg a vandálokkal, és mi bírta rá aztán a »megegyezésre«"
:DD
Mert még nem hozta úgy a politikai-katonai helyzet. Amiről halvány lila gőződ nincsen továbbra sem.
"Ha nem ismerünk ilyen megegyezésre utaló ésszerű okot"
Vagy inkább az adottságaid nem teszik lehetővé, hogy ennek utánanézz. Sőt, amikor mások megteszik helyetted, azt sem vagy képes felfogni. Mit vársz még?
Tisztázzuk. Az általad ismert és idézett forrás, Aquitániai Prosper szerint a hegy tartotta vissza két évig a vandálokat.
Az általad nem idézett Zoszimosz az angol fordítás szerint azt írja, hogy a római parancsnok megegyezett a vandálokkal és átengedte a pireneusi átjárókat nekik.
Kérdés. Két évvel azelőtt miért nem egyezett meg a vandálokkal, és mi bírta rá aztán a "megegyezésre". Ha nem ismerünk ilyen megegyezésre utaló ésszerű okot, akkor nem is volt megegyezés, legfeljebb zoszimosz fejében.
Ebben az esetben igazad van, vagyis két év után sikerült a hágókat elfoglalni a vandáloknak, ami által lehetőségük nyílt az átkelésre.
Nagyeszű barátom. Ha egy csöpp értelem szorult volna beléd, számodra is nyilvánvaló kellett volna, hogy legyen: nem a hegyvonulat földrajzi adottságaiban állt be változás, hanem a hegyszorosok védelmét illetően. Az meg láthatóan erősen függött a politikai-katonai helyzettől.
Emiatt igazán nem kellene azon igyekezni, hogy mellékvágányra terelődjön a beszélgetés :D
Részletezhetem tovább a kedvedért, de véleményem szerint felesleges. A legutóbbi vergődésed is csak azt bizonyítja, mennyire ostoba vagy. Hiszen ha egyszer a forrás (Orosius) azt mondja, hogy "az alánok, szvévek és vandálok népe, több másikkal együtt ... folyamatosan előrenyomulva megérkezett a Pireneusokhoz; azonban egy ideig ezen akadály által hátráltatva, a környező tartományokban szóródott szét" (VII, 40, 3), abból számodra az következik, hogy a forrás megbízhatatlan, mivel nem számol be részletekről, hogy miért tartóztathatta fel őket a Pireneusok egy időre.
Mert fogalmad sem volt a nagypolitikai játszmákról, sem a katonai előzményekről, sem a párhuzamosan zajló eseményekről, melyek az említett népek galliai "időzését" kísérték. Hiszen – milyen meglepő! – nem ismerted a forrásokat, s nagyrészt még most sem ismered. Csak ennyi. Ehelyett szokásodhoz híven megpróbálod "kitalálni" a történelmet, mert még mindig nem jutott le a tudatodig, hogy ez nem így megy...
Butuska képzelgésedben azt hitted, a Pireneusok nem hátráltathatja az alánokat, vandálokat, mert ha Róma a Rajnától visszavonta a csapatait, akkor nyilván Hispániát is kiürítette. De rendkívül nagy sajnálatodta ez egy viszonylag jól dokumentált korszak és térség... :D
Borovszky Samu: "A ravennai udvar közönyössége, Gallia jajkiáltása és az elhagyatottság érzete a zendülő természetű brit hadsereget lázadásra sarkalta. Valami Marcus nevű katonát császárnak kiáltottak ki, de ezt csakhamar megölték s Gratianust tették helyébe, kivel négy hónap mulva szintén így bántak el. Ekkor megujult a katonák lelkében a Nagy Constantinus emlékezete. A közemberek közt találtak egy Constantinus nevűt s ezt, a nélkül, hogy meggyőződtek volna, vajon alkalmas-e az uralkodásra, feldíszítették a biborral. Mindazáltal Constantinus nem volt épen tehetségtelen ember s első pillanatra észrevette, hogy ha a hatalom birtokában meg akar maradni, katonáit foglalkoztatnia kell. Galliába vezette tehát a sereget s a lakosság nem mint lázadót, hanem mint szabadítót üdvözölte. Első dolga volt, hogy az erődített helyeken és castellumokban levő haderőt is maga köré gyüjtse s tábornokaiul kinevezte Justinianust és a frank Nebisgastot. Az ellenség főnökeivel szerződéseket iparkodott kötni, melyeket azok ép oly könnyen elfogadtak, mint megszegtek. Átengedett számukra bizonyos területeket, s mikor ezzel nem elégedtek meg, megfenyítette őket. De már ekkor Sarus, a gót származású tábornok rendeletet kapott, hogy a lázadót verje le s fejét hozza Honorius lába elé. Ez először Justinianusszal bánt el s egy ütközetben meg is ölte őt, majd Nebisgastot tette el láb alól s egyenesen az erős Valentia (Valence) ellen fordult, a hol Constantinus megvonta magát. De Constantinus nem ijedt meg; a frank Edobichra és a brit Gerontiusra bízván a vezérletet, ezek addig serénykedtek, míg Sarust kiszorították Galliából. Ekkor arra gondolt, hogy Spanyolországot is hatalmába keríti. Csakhogy a pyrenaei hegyek közt heves ellenállásra talált. Honorius négy unokaöcscse, névszerint Didymus, Verenianus, Theodosius és Logadius, kik még a nagy Theodosius kegyéből terjedelmes birtokokat és előkelő tisztségeket kaptak, összegyüjtötték alattvalóikat s rabszolgáikat, és elállották a hegyszorosokat. Egy ideig sikerrel küzdöttek; de a mikor Constantinus a főparancsnokságot Constans fiára ruházta, ki előbb szerzetes volt, s a honoriánok ezredeit – így neveztek Honorius tiszteletére némely barbár csapatokat, melyek katonai fegyelem alatt voltak – rá bízta, ennek sikerült magát keresztülvágnia. Didymus és Verenianus hűségükért életükkel fizettek. A tartomány most a honoriánok őrizetére bízatott, s ezek siettek rablásvágyukat kielégíteni. Nem törődtek a szorosok őrizetével, és a barbárok 409. őszén Spanyolországba törtek és a tartományt elárasztották."
Akkád 
Szàmomra nagyon furcsa...