Ott volt pl. a Dobos Gabi, a híres bihari betyár az 1860-as években, aki - ha igazak a feljegyzések - hosszú betyárkodása alatt senkit nem ölt meg, sőt a csárdákban kiosztott néhány baráti pofont leszámítva, nem is bántalmazott senkit...
Igen, a betyárok élete minden volt, csak nem romantikus. Viszont, ha az átlagembert békénhagyta, alighanem arra gondoltak, hogy ellenségem ellensége az én barátom.
Sajnos én azt a következtetést vontam le belőle, hogy a köztudtaban élő romantikus képpel ellentétben a betyárok többsége közönséges és hidegvérű rablógyilkos volt, aki a hiedelemmel ellentétben nemcsak a gazdagokat fosztotta ki és ölte meg, hanem bizony a szegényeket is.
Jó, azt elismerem, hogy volt néhány kivétel is, de túlnyomó részükre a bennünk élő romantikus kép nem igaz sajnos.
Még egy irodalmi vonatkozás jutott eszembe: egy Csadravalin Lodojdamba nevű mongol szerző Tisztavizű Tamír címmel írt egy regényt, ami szintén betyártörténet.
Nem irigylem a filmezőt, és akkor még nagyon enyhén fogalmaztam! Eszembe jutott, amit Molnár Gábor írt egy fotózásról. A szerencsétlen fényképésznek dolgába került, míg meggyőzte, hogy a fotómasina nem fegyver. Csak úgy sikerült, hogy maga is elé állt, más valaki meg őt fotózta le. Ezek után nagyon méltánylom, amit a filmes művelt. A legtöbb emberre ráillik, hogy első látásra tíz év.
Azt hiszem, egy kissé méltánytalanul ítéled meg a helyzetet. Gondolj csak a Robin Hood körül kialakult mesefolyamra, vagy pl. a vadnyugati útonállókra, akár Kölyök Billre vagy Bill Hickok-ra. Nem is beszélve az ausztrál Ned Kellyről. Aztán itt van Bonnie és Clyde agyonmítizált története, akik csak ocsmány gyilkosok voltak. Molnár Gábor szerint Braziliában egy Lampaio nevű rablógyilkost is bálványoztak. Merem állítani, ezekhez képest Sobri Jóska, Angyal Bandi vagy Rózsa Sándor kifejezetten úriember volt.
Micsoda higéniai állapotok uralkodhattak ezekben a dél-alföldi csárdákban, hogy a disznókat csak úgy be lehetett hajtani.
Azt úgy nagyjából el tudom képzelni, hogy ezek a híres (die) Ungarische Betyárok honnan szerezték a dalban szereplő disznókat. Bizonyára a helyi gazdaboltban vásárolták..:-)))
No ez sem gyönge:
Arra kérem komisszár úr uramat
Ne lőjje ki alólam a lovamat.
Ejnye azt a kutya betyár mindenit
A lovát félti, nem a saját életit.
Különben ha tudtok még betyáros témájú csárdásokat, népdalokat, légy szi linkeljétek be nekem, nagyon szívesen fogadom.
Nagyon jóízűeket szoktam ezeken röhögni, mint az egész puszta-csikós-gulyás-csárdás Ungarische Betyarrommantikon....:-)
Kocsmárosné, szép csárdásné, de ugat a kutyája Azt gondolja, lopni járok hozzája Nem járok én lopni Kend udvarába, A babám szavát, csengő hangját hallottam a csárdába.
Kocsmárosné, szép csárdásné, de savanyú a bora. Olyan mint a, olyan mint a savanyított uborka.
Kocsmárosné, cukrozza meg a borát,
Még az éjjel, még az éjjel elszeretem a lányát.
Vagy egy másik gyöngyszem a csűrdöngölős nagyalföldi csárdavilágból:
Azért egy a javukra írható: 1849-ben a menekülő jonvédeket sikerrel szöktették külföldre, illetve biztonságos helyekre. Feltehetőleg azért, mert nagyon nem kedvelték az osztrák hatóságot, de ez csak kevéssé csökkenti az érdemeiket.
Azt hiszem, a betyárvilág bizonyos fokú romantikus beállítása nem(vagy nem csak)magyar találmány. Gondolhatunk pl. Jánosikra. Vagy, hogy időben közelebbi példát hozzak, itt van Bonnie és Clyde története, akik igazán visszataszító alakok voltak, mégis a filmipar szinte ünnepli őket.
