No igen, azt lehet akármeddig hagyni, és szívfájdalom nélkül korán leszedni, tetszés szerint. Én inkább alkalmazkodom a fához, addig marad, ameddig bírja. Az előbb szándékosan megtapogattam, nem potyog.
Mi sem szedtük le. Meg szoktam várni, míg nagyon hullani kezd. Akkor lerázom az összes tüskét, szétszórom a kertben, a csupasz fát könnyebb kivinni és felaprítani, ledarálni. Ez csak kényelmi szempont, nem tradíció, de még szívesen is nézegetjük.
Egyébként még meglehetősen masszívan tartják magukat a lucfenyőnkön a tüskék, ha februárig nem is, de egy darabig még meglesz.
nem raktuk el, a gyerek díszítette magának, helyi hagyományoktól eltérően dec. 23-án (a helyi hagyomány szerint már mikuláskor állnia kellett volna), majd ha megunta, szétszereljük, bedobozoljuk és elrakjuk jövőre (volt olyan év, hogy márciusban raktuk el)
Azt hiszem az enyemen iden egy nagy repedes keletkezett :))... Ugy erzem, hogy addig erdemes csinalni, kovetni, amig oromet okoz azoknak akiknek szol. Es ugy erzem, kicsit alakitani kell rajta...
Jovore a menu valtozni fog. Ha bejon, akkor az ujjal megyunk tovabb, ha nem jon be, akkor a csalad ujra elkotelezi magat a hagyomany mellett...
Az éjszakai részből semmi nem maradt. Már a nagyszüleim sem voltak különösebben vallásosak, meg a falu nagy része is régen letett a templomba járásról. Amikor már a pap nem tudta megtorolni, akkor elmaradtak a fiatalok és középkorúak, az akkori öregek meg kihaltak.
Az ebédrendet is szerintem csak mi tartjuk a rokonságból, pedig mi 30 éve városba költöztünk.
Persze, hal nem volt, honnan lett volna. Rendesebb víz sem volt a közelben. Ez az utóbbi 1-2 évtizet szokása, vacsorára.
Bejgli viszont volt. Úgy hívták, hogy mákos hajtás.
Elment a nép az éjféli misére, éhgyomorra (ebéd óta nem ettek semmit), utána nagyon örültek, mikor mehettek haza, mert ott várta őket melegen a sparhelt sütőjében a melegen tartott tepsi hurka, kolbász, és csaptak egy nagy éjszakai zabálást. De ez a szokás már eléggé kiveszett, nem tudok olyanról, aki tartaná.
- hozzá egy gerezd fokhagyma (ugyanabból a fejből)
- mákos tészta (régen mézzel, mostanában, mivel a mézet nem szeretjük, cukorral)
- egy szelet alma
- egy darab dió
- egy szelet sült tök
- tökmag.
Bab, tökmag, mák a sok pénzért, kerek dolgok (fokhagyma, alma, dió, tök) az egészségért és a család összetartozásáért. (Mindegyik úgy, hogy egy dolog legyen szétdarabolva, pl. egy dió. Utána még persze lehet többet is enni.)
Mákostésztamaradék ment fel a padlásra az angyalkának. (Vagy a macskának...)
(Cerka... valamit felre ertelmez... hianyzik neki az elismeres, es durva, faragatlan vagy inkabb hegyezetlen viselkedessel probalja kieroszakolni... pedig biztos van jo oldala is, ami utan megerdemelne, csak nem hisz benne, hogy az eleg...)
En is igy erzem. Valami mas oka kell legyen, mint a karacsonyi vasarlasi orulet a mallkokban.
Annyi mas megoldas van manapsag, hogy hogyan lepjuk meg ajandekkal azokat akiket szeretunk.
Azt hiszem a negativizmus az ami zavar engem. Ott az unnep - vannak rossz emlekek vele kapcsoldatban, es nem a viselkedest valtoztatjuk meg, hanem az unnepet kialtjuk ki rossznak. Pedig unnepelni jo... szeretni boldognak lenni, oromert sokat lehet dolgozni panaszkodas nelkul. Itt a gond... merjunk valtoztatni a szokasokon, a hozzaallason, meglatni, miert erdemes egy boldog karacsony... szuletesnap, ujev...
Tradiciok... engem a tarsadalmiak nem igazan erdekelnek, inkabb a csaladiak...
Azok, amikkel felnottem. Volt amiket tovabb tudtam vinni az eletemben, volt amibol emlek lett. Amikor ferjehez mentem ferjemnek tetszettek ahogy unnepeltunk, igy maradt, legalabbis nagy resze. Aztan mi is adtunk hozza, igy kialakult a sajat unneplesi szokasunk, ami ma mar tradicionak szamit.
A mi karacsonyi tradicionkban ott a borleves, a rantott hal, a zelleres krumpli salata, a beigli es a zserbo... ezzel nottem fel. A gyerekeim is.
A karacsonyfat 24-en diszitettuk, ez volt a szokas. Ezt kovettuk amig ide nem koltoztunk, itt atvettem az itteni szokast - csaladi szokasunkka valt... beleepult a meglevo tradicioba...
Az ajandkozas is bele tartozik. Mivel a szeretet oszinte volt a csaladunkban, soha nem okozott nekem gondot, hogy unnepeljek. Az ajandekok... voltak jok, voltak kevesbe jok, voltak hihetetlenul jok! :)) Igazibol nem kellett ahhoz, hogy a szeretetet erezzuk... de voltak. NEm hataroztak meg a boldogsagot, nem lettem lelki serult, ha nem azt a konyvet kaptam amit szerettem volna (nem is tudom, volt-e ilyen).
Csinaltuk mi is az ajandekozast evekig teljes gozzel... jo latni az oromot a kepeken...
Csinaltuk a nem ajandekozast is. Kevesbe jo - nem is fogjuk tobbszor karacsonykor tenni, hacsak az anyagiak nem visznek ra. Igazabol az ajandek, hogy egyutt vagyunk. Ha nem talaljak el a kedvencemet, ha en nem talalom el a csalad kedvencet, nem tragedia...van amikor sikerul, van amikor nem annyira... a szeretetet nem ez hatarozza meg.
Fazisceruza kezd kibontakozni, kezdem erezni, hogy miert kell neki "mindenbol a legjobb" es miert durva... de ez igazan nem lelki segely szolgalat, igy csak elmegyek mellette...