A katonai tanácsadók közül Andrej Vlaszov kapta meg az Arany Sárkány érdemredet.
Én most ,,felbontva,, tálalom a szovjet-kínai konfliktusok helyszínét. Előbb Ujgúria, utánna jön Mongólia, ezután a KVZsD környékén zajló konfliktus, aztán Mandzsu-Go...
A szovjet "önkéntesek" közül 14 pilóta kapta meg a Szovjetunió hőse kitüntetést kínában folytatott harctevékenységért. A témával foglalkozó regény: Jurij Korolkov: Szigorúan bizalmas!
985 repülőgép, 82 harckocsit, 1317 tüzérségi fegyvert, 14025 géppuskát, továbbá lőszert, berendezéseket és felszerelést szállítottak (A második világháború története 1939-1945, 2. kötet, 102. oldal)
Szállítási útvonalak: 1, Kanton és Santou hajóval ( amíg a jappok el nem foglalták) 2, Pejhaj, Hajpong (Vietnám) hajóval 3, Rangoon - hajóval, majd "Burmai út"
az előző 3-nél jelentkező proplémák miatt 4, Tiensánon át teherautóval ( összesen 6000 tonna) A bombázók ( SZB,DB,TB) egyszerűen Szuból átrepült személyzettel együtt Újgúria fölött, a vadászokat Maomuig szállították, majd összeszerelés után repültek a frontra.
Tengeri úton 1938 szeptemberéig 14 ezer tonna hadianyagot szállítottak kínai kikötőkbe (ehhez jön még a később, kisebb kínai kikötőkbe, valamint a burmai úton szállított hadianyag). Ennől is látszanak az arányok.
Mindentől függetlenül ki kell jelenteni, hogy a Fehér Gárda volt katonái és a 6. ,,altái” lovasezred nagyon fontos szerepet játszott a duban győzelmében. Íme egy részlet Malikov Shen-Shi-vel folytatott beszélgetésének jegyzőkönyvéből:
,,…Malikov: azt a látszatot kell keltenünk, hogy nem orosz egységek vesznek részt a támadó hadműveletekben, hanem szárt és kínai csapatok harcolnak Kasgar felszabadításánál.
Shen-Shi-Caj: Valóban, a szártok ebben az esetben megnyugszanak, látva azt, hogy ,,ők maguk” szabadítják fel földjeiket Ma-In katonáitól…”
1934 júniusában Bektyejevet kinevezték a ,,Déli-front” élére, helyettese a már említett P.S.Ribalko lett, akinek szovjet származásáról, a duban parancsára, halálbüntetés terhe alatt, tilos volt beszélni. Hivatalosan Ribalko a ,,kínai szolgálat orosz tábornoka” beosztást birtokolta. A katonai tanácsadók és kiképzők érkeztek minden egyes alakulathoz, méghozzá – a gyakorlatban – mindenhol átvették a csapatok feletti irányítást.
Az ,,Altái önkéntes hadsereg” egységei, április végén, hazatértek a Szovjetunióba, egy közel ezer főt számláló lovassági ezredet hagyva kínai területen, páncélkocsikkal és tüzérséggel megerősítve; illetve, a kínai katonák kiképzésére – több-tucat tanácsadót, akik között a legjelentősebb személyiségek: Adi Karomovics Malikov jövendőbeli marsall, a Kétszeres Szovjetunió Hőse – Pavel Szemjonovics Ribalko, akinek Ujgúriában az orosz fül számára igen érdekesen csengett a ,,fedőneve” – Fu-Dzi-Huj (az utóbbi szó az oroszban ,,f*szt” jelentJ).
Érdekes tény, hogy Urumcsi felszabadítása után a Vörös Hadsereg egységei együtt harcoltak a Fehér Gárda volt katonáival, kozákjaival és azok gyerekeivel az ,,Altái önkéntes hadsereg” keretein belül. Ettől függetlenül, a szovjet konzulátussal létrejött egyeztetés következtében, az emigráns csapatok parancsnokát, Pappengut ezredest, aki meggyőződéses szovjet-ellenességéről volt híres, kivégezték, és a helyét a jóval lojálisabb N.I.Bektyejev ezredes foglalta el, aki hamarosan elő lett léptetve tábornokká, és a helytartó engedélyezte neki, hogy ,,jelentős képviseleti összegeket fordíthat saját igényeinek megfelelően személyes kiadásaira, és a csapatok fenntartására”. Egyes szerzők arról beszélnek, hogy a Szovjetunióból Ujgúriába vezényeltek több mint 70.000 tisztet és katonát azok közül, akiket szovjet területen internáltak azután, hogy Mandzsúriában japán-barát kormány került hatalomra. Ilyenkor, általában, nyugati kutatások eredményeire hivatkoznak. A valóságban viszont – a most már hozzáférhető adatok szerint – közel 10.000 mandzsu katonát és partizánt bocsátottak a duban rendelkezésére, akiket a japánok szorítottak ki Mandzsúriából, és akiket szovjet területen internáltak: ezek Su-Bin-Ven mandzsu tábornok reguláris egységei voltak, illetve Li-Du tábornok gerini szabadcsapatai. Ezek a csapatok sokban különböztek a helyi kínai erőktől, leginkább magasabb moráljuknak és harci értéküknek köszönhetően. Érkezésük tiltakozást váltott ki a helyi muzulmán lakosságból, mely komolyan aggódott, hogy ismét kezdetüket veszik az üldöztetések.
A szovjet pilóták légi harcairól az események egyik résztvevője, F.P.Polinyin Szovjetunió Hőse imigyen ír: ,, Hszincsiangban… polgárháború tört ki. Ma-In tábornok, aki mögött ott álltak a japán militaristák, fegyveres felkelést kezdett a tartományi vezetés ellen… A tartomány helytartója, Shen-Shi-Caj segítséget kért tőllünk… Amikor repülőinkkel megközelítettük a várost, óriási embertömeget láttunk a város falai alatt. A rohamozó gyalogság mögött ide-oda vágtattak a lovasság egységei… Lejjebb ereszkedtünk, és egymás után, több rárepülésben, kioldottuk a tömeg felett a 25-kilós bombáinkat. Látszott, amint a gyalogság tömege otthagyja a tábort és pánikszerű menekülésbe kezd. Közvetlenül a talaj felett dobtuk le utolsó bombáinkat. A lázadók szinte megőrültek a hirtelen jött légitámadás következtében – egymást taposták halálra az eszeveszett menekülés során… A lázadást hamarosan levertük. A győzelmet egy nagy fogadás követte. A tartomány helytartója kitüntette az összes, harcokban résztvevő szovjet pilótát…”
Showtime,
Egy kicsit másképp történt, de inkább sorjában…
…………
Feltehetjük a jogos kérdést – honnan érkezett a ,,váratlanul jött” segítség, hiszen a duban a tartomány területén nem rendelkezet többé-kevésbé jelentős katonai erővel, A válasz roppant egyszerű – a felmentő sereg északról jött, a Szovjetunióból. Shen-Shi 1933 végén kért segítséget a szovjetektől. Ez nem is váratott magára: az új, 1934-es esztendő elején megérkeztek a Vörös Hadsereg légierővel, harckocsikkal és tüzérséggel megerősített egységei, méghozzá olyan mennyiségben, ami lehetővé tette az ellenfél feletti győzelmet és megfélemlítést.
Az Ujgúria területére érkező egységeket és csapatokat fehér orosz csapatoknak ,,álcázták”, méghozzá a vörös tisztek a számukra igen szokatlan, arany-vállapos cári egyenruhát viselték. Az első harcok során az ,,altáiak” – fegyelmük és harci értékük dacára – komoly vesztességeket szenvedtek, amikor kénytelenek voltak szembesülni a dungan-hadosztály katonáinak partizán-taktikájával. De nem sokkal ezután sikerült kiaknázni a technikai és taktikai fölényt: a 36. hadosztály vereséget szenvedett, és kénytelen volt elvonulni déli irányban. A kínaiak ama vállalkozása, hogy Ujgúria nyugati területeire is – Kasgar környékére - ,,exportálják” a háborút, szintén kudarcba fulladt. Miután a dunganok ezt a területet elfoglalták májusban, júniusban már ki voltak zavarva az ,,altáiak” segítségével.
A helyzet 1933 végén radikálisan megváltozott, miután, kihasználva a helyi vezetés és a központi kínai kormány közötti ellentéteket, a területre betörtek a 36. gyalogsági hadosztály egységei (ezek java része dunganokból állt). A duban helyzete hatalma vált. Az orosz ezred, és a helyi kínaiak egységei alig tudták megtartani Ujgúria fővárosát, Urumcsit (orosz átírást használok, a szakértők majd kijavítanakJ - Z.I.), a többi terület fölötti ellenőrzés teljesen elveszett. 1934 január 12-én, a 36. hadosztály parancsnoka, Ma-Chu-In – a korabeli dokumentumok szerint – jelentős erőket volt kénytelen elvonni, hogy megállítsa a semmiből hírtelen felbukkanó ,,altáiak” ellen. Február 8-9-én az ,,altáiak” iszonyatos vereséget mértek a 36. hadosztályra, és február 11-én teljesen felszámolták a főváros körüli blokádot.
Újgurián át első sorban a szovjet repcsik érkeztek. Az utak rossz állapota és a bandaháborúk miatt a fegyver és lőszerszállítás döntő többségét hajókon, a fél világot megkerülve szállították. Csak a pontosság kedvéért :))
A központi kínai államigazgatási szervek, gyakorlatilag, egyáltalán nem tartották ellenőrzés alatt az Ujgúriában kialakult helyzetet, és semmilyen hatással sem voltak a terület hétköznapi életére. A kialakult helyzetben, miután 1933 áprilisában Ujgúriában Shen-Shi-Caj duban (közigazgatási méltóság) ragadta magához a hatalmat, az új vezetés kénytelen volt északi szomszédjától kérni segítséget. A helyi kínai erők gyakran nagyon kis-létszámúak vagy gyengék voltak ahhoz, hogy ellenálljanak az egyre nagyobb méreteket öltő muzulmán önállósági mozgalomnak. A kínai katonák gyakran szétfutottak a muzulmán szabadcsapatok láttán. Ebben a helyzetben az egyetlen, magas harcértékkel és fegyelemmel bíró alakulat a fehér gárda volt katonáiból szervezett kozák ezred jelentette (Pappengut ezredes vezetésével), amely, csekély létszáma dacára, de rendkívüli fegyelmének köszönhetően, többször is megverte a jóval nagyobb létszámú muzulmán lovasság egységeit.
A legtöbb mai kutató, és a korabeli angol jelentések szerint Oroszország iránti vonzalmat elsősorban a muszlim vallás, és a térségben ezzel összefüggően a nemzetiségek iránti nagyobb tolerancia váltotta ki. Érdekesség még, hogy 1911 után bár Hszincsiang jogilag Kína része volt, valójában nemzetiségei, a különféle kínai hatalmi csoportok, valamint az októberi forradalom után odamenekült orosz csapatok belháborúinak színtere lett. A Kínát ért japán támadást követően a kínaiak eleinte csak szovjet fegyverszállításokra támaszkodhattak, ezek a fegyverek pedig Hszincsiangon át érkeztek. A Szovjetunió tehát nagy mértékben hozzájárult a térség pacifikálásához 1949-ig.
A cári kormánnyal ellentétben a Szovjet Oroszország hatalmi elitje jóval nagyobb érdeklődést mutatott a terület iránt. Ez azzal is magyarázható, hogy a polgárháború után több tízezer orosz katona, kozák és civil menekült zsúfolódott össze Ujgúria területén (A.I.Dutov tábornok seregéből). A helyi lakosság igen barátságosan és nyugodtan viszonyult a jövevényekhez. Ez alól mindössze egy rövidebb időszak jelentett kivételt (1920, októbere-novembere) Amikor R.Ungern báró az Ázsiai hadosztály élén, támadást intézett az akkori mongol főváros, Urgu ellen. Az ostrom sikertelenül végződött: a többszörös túlerőben lévő kínai csapatok visszaverték a kalandor vállalkozását.
Éppen ezután söpört végig Kínán és Ujgúrián egy orosz-ellenes pogrom-hullám. Helyenként a kínai közigazgatás engedélyezte a Vörös Hadseregnek, hogy átlépje a határt és büntető expedíciókat hajtson végre a Déli- és Orenburgi fehér seregek túlélőinek lakóterületein. Bár, hozzá kell tenni, hogy sem a vöröseknek, sem a kínaiaknak nem sikerült megakadályozniuk azt, hogy 1921 márciusában több-ezres menekült áradat törjön át Ujgúriába 8a Nyugat-Szibériai parasztfelkelés és parasztháború seregeinek maradványai).
A ’20-as évek végén, a ’30-as évek elején Ujgúria területén menedéket találtak maguknak a ,,baszmács” mozgalom muzulmán felkelői, illetve a Közép-Ázsiából és Kazahsztánból menekülő egyszerű parasztok, illetve az Amúri és Szemirecsjei kozákok, akik a Szovjetunióban – a kollektivizáció következtében kitört éhinség elől menekültek. A szovjet hatalomnak az is okot szolgált a nyugtalanságra, hogy észak-nyugat Kínában már megjelentek a japán ügynökök, és a határon egyre növekvő feszültség arra ösztönözte Moszkvát, hogy beavatkozzon, és megakadályozza azt, hogy Ujgúriában is olyan legyen a helyzet, mint Mandzsúriában.
Érdekes lenne ezeket az orosz tudosításokat összevetni az akkor a térségben nagy számban jelen lévő angol és kínai "küldöttek" jelentéseivel:)
Co tábornok Pekingbe küldött jelentésében például így írt: "Túl sok errefelá az angol. Ha Angliának ütközőre van szüksége ahhoz, hogy Indiát megvédje Oroszországgal szemben, akkor csak kanyarítson le egy darabot Indiából az ütközőállam céljára. de Kínát hagyja békén..."
A kínai csapatok harci értékét mindkét szerző rendkívül rossznak értékelte, Grombcsevszkij őszinte mosolyát az váltotta ki, hogy ,,a kínai lovasságnál nem csak lovakat alkalmaznak, hanem öszvéreket, és nagyon gyakran, még szamarakat is.” A hadnagy arra is rácsodálkozott, hogy a kínai hadsereg egységeiben a puskákat sohasem tisztították, és még a csapatszemlék előtt is mindössze kívülről suvickolták fényesre a fegyvereket. Céllövészetet mindössze évente egyszer hajtottak végre, és a századok gyakorlatozásának leírása egyszerűen komikus és abszurd: ,,Minden mozgást vezényszóra végeztek és össze-vissza. Közben, rohamozva, az első sor katonái komikusan ugrottak egyet, a védekezők ezalatt leguggoltak. Mindez inkább emlékeztetett a bohócok táncára a cirkuszban, sem mint katonai gyakorlatozásra… A katonák otthagyták őrhelyeiket, vitatkoztak a tisztekkel, és ha megsértődtek – egyszerűen földhöz csapták a fegyvereket, és hazamentek. A tiszteknek gyakran könyörögniük kellett beosztottjaiknak, hogy azok jelentkezzenek szolgálatra. A pontosság ismeretlen fogalom a kínai hadseregbe…”
Röviden szólva, mindkét szerző véleménye szerint, Kína hatalma Ujgúriában igen ingatag volt, és ,,a tartományokban érzehető az Oroszország iránti vonzalom, ami annak a rendnek köszönhető, ami a csapatok itt állomásoztatásának rövid ideje alatt volt.” Mindettől függetlenül, a cári kormány nem próbálta bekebelezni a területet, függetlenül attól, hogy Kína igen bonyolult és súlyos politikai helyzetben volt a XIX.-XX. Századok küszöbén. Az orosz jelenlét a kupecek, kereskedők, kereskedelmi ügynökségek munkájára korlátozódott, akik gyakran végeztek felderítő feladatokat az adott területen.
Nem szívtam mellre:) Sőt, köszönöm a kiigazítást, csak egy kicsit ideges vagyok, mert rohadtul nehéz kiszűrni és valahogyan rendszerezni (röviden) a rengeteg anyagot.
No, megyünk tovább:
............
,,A kínai katonák hanyagsága és fegyelmetlensége sok esetben abból eredt, hogy anyagi helyzetük arra ösztönözte őket, hogy a szolgálaton kívül kereskedéssel és szabadrablással foglalkozzanak, amitől leginkább a helyi kiskereskedők és kézművesek szenvedtek. A katonák kikuncsorogták a nekik megtetszett portékát, és visszautasítás esetén kegyetlenül megverték a ,,sérelmezőket”. Rendkívül érdekes a kínai hadsereg leírása: ,,A tisztek és katonák úgy öltöznek, mint a nők… külső megjelenésükből nem lehet kikövetkeztetni szakmai hovatartozásukat. A fejüket kék kendőkkel kötik be, amiket úgy csomóznak meg, mint ahogyan nálunk a mosónők szokták. Hátul hosszú, zsíros, tetvekkel teli varkocs éktelenkedik…”.
Nem kell szerintem mellre szívni. A fordításaidból azt tudjuk meg az oroszok, hogyan látták, látják az orosz-kínai kapcsolatokat. Ami eddig nem nagyon ismert mifelénk. A hozzászólások meg kiegészítik, árnyalják, pontosítják a képet. De a szovjet-kínai összecsapásokról biztos nincsenek megbízható nyugati források :)
Nem szándékoztam publikálni semmit, mindössze próbálom elkezdeni lefordítani az oroszoktól kapott anyag egy részét (már ami az orosz-kínai konfliktusok eredetére, stb. vonatkozik).
Mivel látom, hogy akad elég szakértő a témában, nos - folytassák akkor. Szivesen elállok a szándékomtól.
Bárhogyan is vesszük, de mint az utazó, mint az orvos beszámolóiban a legsúlyosabb kritika a kínai katonaságot érte. Nagyon sok dolog teljesen megegyezik írásaikban: ,,Amíg négy hónapig tartózkodtam Kasgáriában, volt időm mélyebben is tanulmányozni a helyi kínai rendszert, és biztosan, meggyőződéssel állíthatom, hogy a kínai alakulatok tisztjei szándékosan növelik a papíron és a valóságban meglévő csapat-létszám közötti különbséget, hogy a kincstártól, a katonák ellátására és zsoldjára szánt pénzt, zsebre vághassák.” ,,…A seregben a tisztek a közkatonák kizsákmányolásából élnek. A linsha parancsnoka (század – Z.I.), például, megkapja a pénzt az egysége fenntartására, és ezért papíron kétszer, háromszor több katona szerepel, mint a valóságban, és a különbözetet egyszerűen a saját zsebébe teszi… Gyakran a katonák még azt sem kapják meg, amiért megszolgáltak. Innen ered a kínai csapatokon belüli fegyelem teljes hiánya, amire a tisztek egyszerűen szemet hunynak.
Nem tudom, milyen nyelven jelenteted meg majd ezt a tanulmányt, de ha magyarul, akkor engedd meg, hogy javítsalak. Sindzjan tartomány nem létezik, becsületes neve magyar helyesírással Hszincsiang AT. Kínának nincsenek megyéi, tartományai vannak. "Rendes" és autonóm tartományai. Az eredetileg amúgy tádzsik származású Jakub bég felkelését az angolok támogatták, mivel ütköző államot akartak létrehozni India és oroszország között. jellemző, hogy nem számoltak a térségben Kína hatalmával... A felkelést 1875 és 1878 között Co Cung-tan kínai tábornok verte le, nagyrészt kínai haderőkkel. Ezután került sor az erőszakos asszimilációra és rendteremtésre: az ujgúr térséget Hszincsiang (Külső v. Új Határtterület) néven Kína egyik tartományá nyilvánították 1884-ben. A muszlimok elleni kemény fellépés egyesek szerint milliós nagyságrendű polgári áldozattal járt. Szinte minden nagyobb város kínai nevet, és kínai lakosságot kapot...
Az általuk készített úti-beszámolók nagyon jó képet mutatnak az akkori Sindzjan életéről. Olvasásuk közben nyilvánvalóvá válik, hogy miért állandósultak a terület lakóinak felkelései a kínai uralom ellen: ,,A kínaiak még a legcsekélyebb jelét sem mutatják annak, hogy megismerkedjenek az alattvaló szartok (üzbégek – Z.I. megjegyzése)nyelvével, kultúrájával, és a hivatalnokok az ilyen ismereteket megalázónak tartják… Az állandó felkelésekért és zavargásokért – az esetek döntő többségében – magukat a kínaiakat terheli a felelősség, mivel eszük ágában sincs megismerkedni a nép gondjaival, és ténykedésükkel, rablásukkal, éppen ők kényszerítik a szartokat felkelésre.” Ezekre a kínai hivatalok bőven szolgáltak okot. Az elsők között érdemes megemlíteni a parasztok és a városlakók kirívó szegénységét és elnyomott helyzetét, mivel – Zeland véleménye szerint – a kézműves ipar ha éppen nem hanyatlott, akkor stagnált. A lakosság elsöprő többsége írástudatlan volt. Hozzá kell tenni, hogy a helyi kínai katonai és politikai vezetők – még a központi kínai területeken élő hivatalnokok véleménye szerint is (!) - ,,ritka nagy söpredékből” állt. Viszont Sindzjan lakói – az utazók véleménye szerint – egy sor pozitív tulajdonsággal bírtak, melyek között, elsősorban, a kivételes ,,munkaszeretetet, a kitartást és becsületességet” említik. Az ujgurok negatív tulajdonságainak listája, abban az időben ,,…a rendkívüli mocskosság, a bódító szerek használatára és a nemi tévelygésre való hajlam” volt.
No, belekezdem az összefoglaló cikkek megírását, mint ahogyan azt ígértem is
..................
Sindzjan (Ujguria) problematikája, az orosz-kínai kapcsolatokban, a XIX. Század 70-es éveiből ered, amikor a helyi muzulmánok Jakub-bég vezetésével gyakorlatilag megszüntették a kínaiak uralmát ezen a hatalmas területen, és bejelentették önálló államuk alapítását. Ebben a helyzetben a Cin-dinasztia kénytelen volt Oroszországhoz fordulni segítségért. Az Orosz Birodalom beleegyezett a segítségnyújtásba, és Sindzjan területére benyomultak az orosz reguláris hadsereg és a kozákok alakulatai, majd ezek segítségével a kínaiaknak sikerült leverni Jakub-bég felkelését. Attól függetlenül, hogy a győzelem rendkívül gyors volt, és könnyű lett volna megtartani a területeket, Oroszország visszaadta Kínának ezt a tartományt, a Szentpéterváron kötött, 1881-ben kelt egyezménynek megfelelően.
Az is természetes, hogy a csapatkivonások után Oroszországot továbbra is foglalkoztatta Sindzjan helyzete, mivel az adott régióban állandó, agresszív terjeszkedésbe ütközött a brit kereskedőházak ügynökei részéről. Ezért Ujgúria egyes városaiban orosz diplomáciai missziókat hoztak létre, a különböző rangú hivatalnokok, illetve államférfiak vizitje sem ment ritkaságszámba. Így, például, 1885-ben ezen a területen megjelent a Turkesztáni megye helytartójának titkos tanácsosa, Broniszlav Grombcsevszkij hadnagy, majd két évvel később, Kína eme megyéjét, mivel kitört egy pestis-járvány, meglátogatta a Szibériai katonai körzet főorvosa, N.L.Zeland ezredes.
Akkoriban szerintem az északi hadurakat (akiket Csang Kaj-sek nem tudott meghódítani) kinevezték a saját tartományuk kormányzójának és katonai parancsnokának. Így papíron a csapataik hivatásos kínai alakulatok voltak, persze ténylegesen önállóan intézhették dolgaikat.
Esetleg a WWII is meg van név szerint?:) Na, csak vicceltem. A forrásaid szerint a '30-as évek végén, mikor a kuomintang erőknek szállította a szu a fegyvert, lőszert tengeri úton, illetve Kazahsztánon és Újgúrián át légi úton a repcsiket is voltak komolyabb összecsapások a határon, s ha igen, a hadurakkal vagy a hivatásos kínai hadsereggel?
A kommunista Kína és a Szu között mikor kezdődtek a határmenti villongások?
