Megalakult néhány "zárt körű" klubfórum, ahová kisebb-nagyobb pedálozás után bárki bekerülhet, ha nagyon akar. Csak az értelmét nem látom ennek a kasztosodásnak...
Igazad van, talán nem volt szép szó a bunkóskodás, mentségemre legyen mondva hogy egyrészt úgysem néztem ki belőled, másrészt meg tudom hogy a mai nőket azért nem kell annyira félteni.
Aranyos vagy. És optimista, meg okos, hogy megelőlegezed jóságom. Szerintem egy nő ritkán tud úgy bunkóskodni, mint egy férfi és ez a szó egy nőre nagyon méltatlan. Amúgy TK-nak igaza van, szeretem a gyufát kihúzni meg ilyesmik és most is azon jár az eszem, mit kell tennem azért, hogy valaki beszóljon nekem, mert akkor kezdődne a tánc. De most már nem ér beszólni.
Gondolod hogy passzol? Mert én isten bizony általánosságban beszéltem, és persze direkte sarkítva.
A rólad alkotott véleményem nem olyan rossz, mint ahogy gondolod. Esett valamennyit, a bizalmam határán már kívül vagy, de alapvetően most sem gondolok rólad mást, mint akár két évvel ezelőtt.
Hát... Izé. Mert a tudatom darabjaira hasadt és minden egyes tudatdarabkám azt hiszi, hogy ő egy önálló tudat. Tulajdonképpen most magammal beszélgetek itt, noha mindenik hozzászóló azt hiszi, hogy ő ő, pedig én vagyok. Vagy én is ő vagyok? Hajjajj. Rossz dolog, ha az ember szétmegy. Még rosszabb, ha az úthenger alatt.
Persze egy klubba azért beférnék, hiszen... legalább ismerem magamart. :)
Mivel én csak ebben a topicban olvastalak, és itt is csak azt a pár hozzászólást amit azóta tettél, hogy én itt vagyok, nem szolgálhatok kifinomult ábrázolással.
Azért ennyire elhamarkodottan én nem ítélek meg senkit. Az első benyomásom persze pozitív, de ez nem fog befolyásolni engem, ha mostantól elkezdesz bunkóskodni. Viszont van egy olyan érzésem hogy nem fogod elkezdeni.:-)
Persze. Vannak, akik a gátlásaikat akarják levetkőzni, vannak olyanok, akiknél ez túl jól sikerül és minden elfojtott érzésükkel végigrandalíroznak a fórumon... Mások igyekeznek a lehető legkevésbé eltérni a valóságos értékítéletüktől, a valóságos énjüktől. A kérdés az, hogy a többiek hogyan viszonyulnak ezekhez az eltérésekhez.
Én a "ha nem tudom, nem fáj" alapon nézem a dolgokat, ezért is akaszt meg például, hogy nem mindig fogom fel, hogy miért van egy embernek szüksége adott esetben két nickre, vagy még többre. Meg lehet magyarázni, de sokan direkt azért csinálják - gondolom -, hogy egyik megnyilvánulásukat ne lehessen azonosítani a másikkal. Ez viszont már nem annyira jó dolog szerintem, de hangsúlyozom: szerintem.
Személyiségem megismerése alapcélom a fejlesztés érdekében. Határozott hsz-id alapján érdekelne kifinomult jellemábrázolásod. Ha nagyon brutális, kérlek válaszd a diplomatikusabb megoldást.:-) (Ezért nagyon ki fogok kapni Tudom kimtől, szóval nagyon bocsánat)
Hát ezt most nem egészen értem, de sebaj. Persze ha esetleg azt gondolod hogy a konfliktus kezelésnek az a módja pl hogy aki egyik nap "á"-t mond, az a másik nap szemrebbenés nélkül mondhat "bé"-t, akkor valóban igazad van, nekem fogalmam sincs a helyes konfliktus kezelésről, és ez a fajta lehetőség nem is érdekel.
Ez természetes. Mégis úgy gondolom, hogy mindenkinek megvan az az egészséges szint, ami egy felső határt jelent abban, hogy a különböző személyiségmódosulások, vagy inkább a megjelenő személyiségek közti különbségek mennyire térnek el egymástól és egy alapnak nevezhető személyiségtől.
De ez most kollektív vélemény? És mi fog történni velem? Például még a diszkvalifikáció előtt nem lehetne a javulás útjára terelni nagyobb lelki impulzussal ?
(Aki komolyan vesz, megérdemli, bár bölcsességemet tükröző egyszerűségem nagyobb figyelmet kívánna)
Nem figyeltél, bennem már rég nincs konfliktus. Találtam egy viszonylag jó megoldást arra, hogy lehetőleg megfelelően értékeljem az adott egyén jellemét. És ebben nem az befolyásol hogy ő mit mond magáról, hanem hogy mi nyilvánul meg belőle "kézzelfogható" módon. Személyes ismeretség esetén ugyan némileg módosulhat a dolog, de csak kivételes esetben jelentősen.
Köszönhetően éppen annak hogy alapból mindenkinek elég mozgásteret adok, de a "grafikon" nagyon kiugró görbéit alaposan megjegyzem, és észben tartom, hogy azok biztos nem véletlenül vannak.
Nos én már idejét sem tudom, mikor képzeltem utoljára el, hogy milyen lehet a valóságban a netes partner. Egyszerűen nem érdekel, csak az érdekel amit mond. Ha majd lehetőség adódik megismerni, akkor módosul a dolog. Addig csak az a lényeg amit láthatok belőle, és nem pótlom a hiányzó részeket a fantáziámmal. Kezdő koromban megtettem.:-)
Az más kérdés hogy többnyire aztán kiderül, a valóságban ugyanazt kapom, amit az illető írásai alapján is gondoltam.
Aztán volt olyan ha nem is gyakran, hogy a szimpatikus nick gazdája a valóságban taszító volt. Ekkor viszont én szégyelltem magam valahol, mert ha egy ember gondolatai tetszenek, akkor nem egészen helyes, ha a megjelenése ennyire befolyásol. Talán ekkor szoktam le arról, hogy személyt képzeljek a nickek mögé.
De nem is kell senkit elképzelnem, elég tudnom hogy a másik gép előtt is egy ember ül, érzésekkel, gondolatokkal.
Még várj egy kicsit. Megvilágosodott elmével szeretnék kimúlni....de nem így. Sokkal izgalmasabb megoldást találtam ki éppen tegnap. Szóval van itt egy igazi modi vagy gremi vagy diki aki meg tudná becsülni, hogy messze vagyok-e a kitűzött céltól? Mert ha túl messze, nem töröm magam. Mit kellene csinálnom, hogy jó legyek rossznak?
Az ember személyisége a valós emberhez tartozik. Ha már kettő van belőle, akkor az gáz. Mármint ha a kétfajta viselkedési mód összeegyeztetése akadályokba ütközik. Szerintem. :)
Elégtelenül fogalmaztam, bocsánat. Arra az esetre gondoltam, amikor egy-egy valóságos találkozás után, amikor a teáltalad említett, addig önmaga előtt is rejtett vagy gátolt tulajdonságok való életben való előkerülése nem sikerült, az egyén már tudatosan fog a két színtéren különböző módon cselekedni-írni. Mondhatni belemenekül a virtualitásba azzal, hogy ott olyant is megtehet, amit máshol, igaziból nem.
Más-ság... Temészetesen nem tudok én sem egyértelműen állást foglalni, annál is inkább, mert szükségszerűen én sem tudom tekéletesen saját magamat adni itt a neten - például bizonyos, hogy nem szólnék bele egy vitába, ha az utcán éppen ott vagyok, ahol többen vitatkoznak. Valamiféleképpen tehát idomulni kell a megváltozott viszonyokhoz - s azt hiszem, ebben itt mindannyian egyetértettünk ma.
Az elvárások is mások, személyenként változnak. Én nem tudok nem odaképzelni egy-egy nick mögé valakit. Ha nem tudok, mert esetleg következetlenül játszik valaki több szerepet, akkor az nem jó. Ha pedig valaki mást játszik, mint ami, s ez kiderül számomra, az sem jó. Így van ez... Lehet, hogy te csinálod jól! ;-)
Ó persze, ez nagyon bölcs meglátás, csak éppen csínján kell vele bánni. Ha az ember nagyon elnéző, és mindig csak arra gondol hogy talán téved, akkor azoknak a malmára hajtja a vizet, akik röhögve lubickolnak a zavarosban.
Össze lehet és kell egyeztetni a kettőt. Mint most. Veletek beszélgetek, de közben igyekszem nem elvonatkoztatni a valóságtól. Odaképzelem a nicketek mögé a hús-vér embert... Persze ez csak pótcselekvés, mert senkit nem ismerek, de azt hiszem, nálam ugyanez a társalgás a való életben ugyanígy zajlana. Legalábbis remélem. :)
Egyetértek. Mégis azt mondom, hogy ha a virtuális ismerettség során igény formálódik arra, hogy a való életben is megismerkedjenek a személyek, akkor nem mondható szerencsésnek, ha a valóságban egy másik személyiséggel találkoznak. Persze, igen, lehetőség van arra, hogy a szabadság nyújtotta előnyöket arra használjam, hogy bizonyos gátlásokat levetkőzzek, de a dolog visszájára sülhet el, ha aztán a gátlások visszatérnek a valóságos találkozáskor.
Az anonimitás ilyen szempontból az egyén fejlődését csak hátráltatja.
Abban igazad van, hogy a szerepjátszás negatív oldalát ítélem el, bár azt sem nagyon. De mit lehet tenni: a pozitív oldalát meg természetesnek tartom, mondhatni kívánatosnak, ha (!) az az egyén lelkivilágában fejlődést eredményez. Kérdésem van: volt-e már olyan, hogy valakit megismertél a neten és a valóságban csalódást okozott, mert egyáltalán nem azzal a személyiséggel rendelkezett, mint amit megismertél? Nekem már volt ilyen esetem, persze nem negatív változásról volt szó, csak "más" volt. Furcsa. És azt gondoltam, hogy a virtuális személyisége nekem jobban bejön, de az egészet átgondolva nem volt jókedvem a dolog miatt.
Persze értem, amit mondasz, de hangsúlyozom: ha a szerepjátszás fejleszti az egyént és annak előnyeit később a valóságban is fel tudja használni, akkor nevezem jónak a dolgot. Amúgy pedig a legenyhébb esetben is tudathasadásról beszélek (persze túlzok... De ezt csak a neten teszem, a szemébe nem mondanám, mert pofán vágna).
Tévedés, én sosem azt kértem számon, hogy valaki miért nem úgy viselkedik itt, mint az életben, hanem azt hogy miért akarja letagadni azt, amit itt művel. Miért próbál néhány ember görcsösen úgy tenni, mintha a hozzászólásai nem az ő szellemi terméke lennének, ergó a személyiségének egyfajta kivetülése?
Egy sarkított példával, ha itt elküldelek a fészkes fenébe, az pontosan olyan mintha a valóságban küldenélek el szerintem. Nincs különbség, csak azok próbálják ezzel nyugtatni magukat, akik tévedésben vannak, és azt hiszik hogy a látszat a lényeg. Pedig nem.
"Viszont ha a kornyezet valtozik, akkor valtozik az egyen is" - írod.
Pedig nem! Csak a viselkedése változik az aktuális környezethez igazítva. Az egyén mindemögött ugyanaz marad. Épp azt mondom, hogy ha megváltozik, akkor már beteg.