Kedves Mumu, végignéztem a topikot, de nem igazán tudtam azonosítani azt, amit te a fázisok felsorolásának nevezel. Ettől függetlenül nyilván igazad van, miszerint amit leírtam, az lényegében ott is le van írva.
Soha,akarom mondani csak egy pillanatig beszelhetunk kialakult ertekrendrol,amikkor eppen tortent.Aztan folytatodik a folyamat.Igy van rendjen.A lenbyeg hogy az elso ertekrend megfelel a szemelyosegednek abban a percben,aztan az ujabb hatas megvaltoztatva ujra megfelel az akkori masodik keresednek es igy tovabb..
Jo.akkor Neked is azt valaszolom:nem edekel jhogyan,a kerdes tudsz e bekeben elni magaddal.Ha igen es azt maskep akkor azt az utat valaszd,arrol is referalj .Egy gazdagitasa lenne a topicnak.
Most nem egészen értelek. Voltaképpen konkrét példát kértél arra, amit tőlem (és asszem SmartAss-tól) idéztél, vagy nem? Amit felhoztam, azt magad is elismered, hogy megfelel a tőlem (tőlünk) vett idézet(ek)nek. De akkor mi ezzel a probléma? Az, hogy a te példádat hoztam föl?
Különben amikor az inkriminált szöveget leírtam, nem igazán gondoltam konkrét esetekre. Így a a leírás közben bennem felötlő konkrét esetekből nem hozhattam fel példaként egyet sem. De mert te éppen miközben tőlem konkrét példát kértél, le is írtál egyet, hát bátorkodtam ezt felhozni. Remélem, ez azért igazolja azt, amire feltehetően kíváncsi voltál, hogy létezik-e egyáltalán a dologra konkrét eset. Miért baj az, hogy így válaszoltam?
En nem banom ezt,de ez megint a megismeres ,itelethozas kulso aspektusa.Helyes hiszen erre megy az egesz,de a feltett kerdes marad:Tudsz-e valamilyen modon (peldaul ahogy leirtad.) bekeben elni sajat magaddal ?
A dolgokat bar mennyire szotokka valt a fogalom,dialektikusan kell nezni.A valtozast bennefoglalja sot koveteli az allando megismeres es osszehasonlitasa ertekeidnek.
Egy par elhanyagolhato ellenvetesemmel egy velemenyen vagyok a Te 45-ik hozzaszolasodal.Az olvasatomban nem mond ellent annak amit mondtam csak kiegesziti...
Uton vagy.Mert nem en szabom azt meg akarmilyen irasommal,hanem Te aki felfigyeltel ra,aktualisnak erezted a problemat es most keresed a sajat utadat.Amit mondok az csak az en szemszogombol ervenyes termeszetesen.Csak agent provocateur,a szo jobbik ertelmebben.A tobbit te cenzurazod Magadban,keszited el az utadra.
Brio, ami az értékrend módosítását illeti, elfogadom, hogy ez a módosítás olyanképpen is működhet, ahogy leírtad. Tehát hogy beépülhet mindenféle rossz is az értékrendbe, amely persze valóban talán egy olyan képlékeny valami, ahogy azt SmartAss leírta.
Mbrio,
Az értékrend módosítását nem én írtam, hanem Kilroy, ezt vele kellene megvitatnod.
Lényeges kérdés, mikortól beszélhetünk egyáltalán kialakult értékrendről. Az, hogy valaki elvileg egyetért bizonyos elvekkel, és értékekkel, még nem jelenti automatikusan azt, hogy igazán tisztában is van azzal, hogy az mit is jelent, maximum eléggé felszínes, kissé papírízű elképzelései vannak róla. Vannak értékek, melyek csak bizonyos élettapasztalat alapján értelmezhetők a szükséges mélységben, és a megértésükhöz át kell menni egy-két katarktikus élményen, meg kell élni akár tragédiákat is. Én nem hiszek az értékrend folyamatos átszabásában, tapasztalatom szerint a módosulás elsősorban a tudatos, vagy az élet által kikényszerített elmélyedésnek, a dolgok igazi megértésének következménye.
Szerintem, nem attól függ a békéd önmagadban, hogy kiszórtad-e jól az értékrendedből a felesleges dolgokat. Ezt nem tudod megtenni. Mert ha meg tudnád tenni, önmagad emelnéd fel oltárodra saját magad. Ha pofára esik valaki, mert változtat a dolgain, attól még lehet békében, csak a pofára esést vagy tévedést is úgy kell felfogni, hogy az hozzá tartozik és segít abban, hogy megtapasztaljon új dolgokat, mint pl a pofára esés újabb fajtája. Nem kellemes, de ha igazán megvagy magaddal, akkor nem okoz szükségszerűen életedben törést. Az újrakezdés és pofára esés átmegy egy nagy körforgásba, amely hasonlít az élet nagy körforgására. Egy kis újjászületés. :))
macisajt,
Ez nagyon jó az elmélet, de amit viszont én hiányolok, az egy pár konkrétum/példa.
Fiatalabb korban az ember azzal van elfoglalva, hogy megalapozza az életét, egzisztenciát teremtsen, jó állást szerezzen, és ott előrejusson, társra találjon, megszerezze, és megtartsa, és még sok mindent tegyen, melyeknek alapvető jellemzője, hogy küzd valamiért, aminél szinte kizárólag az érdekeiből indul ki. Később is sok konfliktushelyzetbe kerül, melyeket a saját érdekeit figyelembe véve akar megoldani. Ezen események közben számos olyan helyzet fordul elő, melyet, vagy annak elintézési módját később, a "helyzet" elmúltával már nehezen tud összeegyeztetni az általa is vallott értékekkel.
Sokszor még akkor is osztogatunk sebeket, amikor arra semmi szükség, illetve nem is áll szándékunkban. Ezek is okozhatnak belső konfliktusokat. Konkrét példa csak a saját életünkből érdekes igazán, ehhez azonban elég némi önvizsgálatot tartanunk. Más életének példáival nehéz mit kezdeni, hiszen nem ismerünk minden lényeges körülményt, a szereplőket, és azt sem, hogy az adott téma mit is jelentett a résztvevőknek.
Egyet azonban nem szabadna elfelejteni. Mindenkinek csak a saját életét élheti, de azt nem tudja elkerülni. Senki nem veheti át döntései felelősségét, és magát a döntést sem, s ha segítséggel is, de mindenkinek magának kell megoldania élete problémáit, dilemmáit, konfliktusait. Mindenki más csak statiszta, akármilyen komoly véleménnyel is rendelkezik. Kár ezért máson számonkérni, hogy ő mit tenne egy adott helyzetben, ez illúzió.
Igen, nagyon határozottan is írtam, hogy vállalja mindenki a saját értékrendjét, és szórjon ki mindenkit az életéből, aki ezzel nem egyeztethető össze. Te is megjártad, hogy nem ezt tetted. A kis csalódásoktól kezdve a saját egyéniség elvesztéséig terjed a bajok skálája, ha valaki nem ezt teszi, de általános az AncsaH által említett probléma, hogy azt se tudja jószerivel, hogy ő kicsoda. Így pedig nem lehet hosszú távon normálisan élni.
"Ez (ha igaz) jó példa arra, amit első két példádban idéztél. Elég konkrét? "
Hát, kedves Kilroy , én nem egészen erre gondoltam.
Mert igaznak igaz ( hajaj, de mennyire), de én inkább arról szerettem volna valamit, hogy Te(ill. SmartAss) kb. milyen előforduló esetre gondoltatok, mikor az általam idézett részleteket
irtátok.
(Én erre csak szerényen reagáltam a kis személyes példámmal, inkább azon gondolatom alátámasztására,
hogy adhat bárki bármilyen okos elméleti tanácsot,
lehet valaki bármennyire okos/felkészült/tapasztalt/stb., ez semmire nem biztositék, legkevésbé arra nem, hogy valaki ne tudná annak rendje-módja szerint elszúrni saját életét (és még jó ha csak a sajátját)...Mert itt van példának a topicbeli lány esete, mi itt hablatyolhatunk neki mindenfélét vegyesen, a kapcsolatainak egyensúlyát ő maga érzi és ez majdnem minden esetben változó. Leegyszerüsitve:
ha itt születik egy nagyon okos, komoly , megfontolt álláspont,akár konzenzussal, hogy "ilyennek kell lenni, igy köll ezt csinálni , mert lám a tapasztaltak ezt mondják", az még korántsem a siker garanciája..Sőt..
És erre is tudnék konkrét példát.)
az öntörvényűség nagyon csúnya dolog; morálisan elítélendő, felelőtlen, intelligens emberhez, ki a lehetőségek szerint mindig a legnehezebb,leglenvedéstelibb, azaz a legnemesebb utat választja, méltatlan.
Másrészt viszont BAROMIRA KELLEMES, ÉS MINDIG BEJÖN.
Lehet választani.
Ártanék vele? Legfeljebb valki, aki olvassa ezt, azt mondja rám, hogy seggfej vagyok. Egyébb károsodást szerintem nem okoztam.
Így születtem.
Megváltozni? Ez vagyok én, más nem lehetek, mert az már nem én lennék (klisé). Én így érzem jól magam. Legyek inkább olyan besavanyodott, búvalb@szott alak, mint a legtöbben?!:)))
Elméletemhez egy kis kiegészítés:
Utólag kiderülhet, hogy a változtatás, amit akkor a meglévő értékrended alapján elfogadtál és megtettél, mégsem fér össze az értékrendeddel. Ha úgy tetszik, a meglévő értékrend alapján való döntés aligha abszolúte tökéletes...
Írod:
Igaz, kissé kesernyésen. Mert addig-addig "szórtam" , amig egyszer meguntam és kompromisszumot kötöttem, azaz engedtem a fene nagy elveimből/határozottságomból.Nos, akkorát buktam rajta, hogy hosszú évekbe telt és alig tudtam talpra állni...
Ez (ha igaz) jó példa arra, amit első két példádban idéztél. Elég konkrét? Adott pillanatban nyilván megfelelt az illető kiszórása az akkor érvényes értékrendednek (úgy érezted, hogy amit teszel, az összefér a meglévő értékrendeddel). Később pedig rájöttél, hogy amit tettél, az mégsem összeegyeztethető az értékrendeddel (ill. olyan változtatás volt ez az értékrendeden, ami mégsem fért össze vele). Hm?
Ez nagyon jó az elmélet, de amit viszont én
hiányolok, az egy pár konkrétum/példa.
Mondjuk erről:
" Nagyon sokszor éppen azért veszíti el az ember a belső békéjét, mert olyat tett, amivel ugyan nagyon elégedett volt az adott pillanatban, de
később mégis rá kellett jönnie, hogy amit tett, nem egyeztethető össze az általa is vallott értékekkel. "
Vagy :
" Aligha elkerülhető az, hogy ha kell, az értékrendjét meg tudja változtatni az ember. De miként? Úgy, hogy bármiféle szükséges
változtatást a meglévő értékrend alapján mérlegeljen az ember, és ha úgymond összefér azzal, akkor módosítsa az értékrendjét. "
Ez itt például igen határozottan hangzik:
"Nagyon lényegesnek tartom, hogy valaki merje a saját értékrendjét mások fölé helyezni, ne mások elvárásainak, hanem a saját értékrendjének
akarjon megfelelni, és merje kiszórni az életéből azokat az embereket, akik ezzel nem egyeztethetők össze. "
Szóval itt kuncogtam. Nem is keveset.
Igaz, kissé kesernyésen. Mert addig-addig "szórtam" , amig egyszer meguntam és kompromisszumot kötöttem, azaz engedtem a fene nagy elveimből/határozottságomból.Nos, akkorát buktam rajta, hogy hosszú évekbe telt és alig tudtam talpra állni...
Elgondolkoztatott ez a topik... mellesleg kiváló topik, ill. kiváló téma. Megpróbáltam elképzelni/megfogalmazni az olvasottak alapján az önmagammal való béke elérésének módját és úgy gondoltam, megpróbálom leírni. Ha másért nem, hogy ezáltal is árnyaltabb legyen a kép. Tehát:
Ahogy SmartAss írta (és ebben igaza van): "...mindennek az alapja egy vállalható értékrend. Ha az nincs, semmi nincs, és nem is lesz. Ha van az embernek ilyen, akkor valóban eszerint kell élni. Természetesen a körülményeket, mindazt, ami aközben körülveszi az embert, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Aligha elkerülhető az, hogy ha kell, az értékrendjét meg tudja változtatni az ember. De miként? Úgy, hogy bármiféle szükséges változtatást a meglévő értékrend alapján mérlegeljen az ember, és ha úgymond összefér azzal, akkor módosítsa az értékrendjét.
Elnézés kérek, ha mindezzel esetleg vmi magától értetődőt állítottam volna, de végigolvasva a topikot, hiányoltam a dolog eme megfogalmazását.
Önmagunk nem ismerete, menekülés önmagunk elől, vészes önbizalomhiány, önkritika, és önfegyelem hiánya, mások értékrendjének, és akaratának kritikátlan elfogadása, "alattvaló-tudat" stb.