Ment a juhász a szamáron, földig lóg le a lába,
nagy maga, nagy szamara, nos, vajh mért szomorú?
Nyája füvön legelészget, ő meg fújja dudáját,
s hallja: a kedvese már nagy betegen hever el.
Felpattan szamarára legottan, hajtja a bánat,
ám mire épp hazaér, kedvese már nem is él.
Szörnyű bánat tépdesi lelkét, mit tehet immár?
Koppan a bot szamarán, könnyít így szomorán.
Ha jól emlékszem, éppen ezzel a verssel játszott versmondó stilisztikai játékot Latinovics.
.............
Kiégett lélekkel a kiéget pusztán,
mindentől, mi földi, eltávolodván,
lebegve a hangon, mit sípja kelt általa,
áthatja a juhászt fene nagy bánata.
Hír jár a laposon, beteg szegény Juli,
Juhok jámbor őre, amint neszét veszi,
Fordít a szamáron, szinte már esztelen,
Ám mire odaér, Juli élettelen.
Ordítson az égre? Rúgjon tán a falba?
Fájdalmát, bánatát, vésse eperfába?
Ránéz a szamárra, elönti az epe,
Megsuhan a nagy bot, döng a szamár feje.
..............
Azért ez a Sanyi nem semmi ám! Amikor küszködik az ember, akkor jön rá, hogy ebben a látszólag egyszerű, tizanhat rövid sorban, milyen elképesztően elegáns tömörséggel jelenik meg drámai történet, jellem és lélekábrázolás, humor, meg a fene tudja, még mi minden. Tupírozni lehet, utánacsinálni szinte lehetelen.
Elgondolkoztato amit mondasz
Az hogy a kolto nem iranyitja szulemenyet
reszben igaz reszben nem ...
Ha megtervezet elore ahogy temondod akkor biza reszben iranyitja... Hiszen egy adot embernek/kozosegnek/retegnek szol
Ha egy kolto fog egy ceruzat es kvazi odabofog par sort egy fecnire mert pilanatnyilag ez jo neki akkor sok mindenkihez eljuthat es megerinthet sokakat vagy elmerulhet a szemetegeto melyen...
Meg hat ugye egy vers miensege is relativ
Lehet hogy az en szivszakito szerelmes versemtol elalelok hogy mien csodalatos vagyok es akinek szantam meg pisztolyal uldoz el :)
Es a nyelvi szerkesztes
Neha a legbugyutab versek a "legutosebbek" minden szepszot melozve egyszerusegeben "szep"
Mindezek mellet az korulmenyeket egy versben kereseni ... olyan mint ha egy halot melkasaban a lelket keresed... Eselytelen ... Es az amit talalsz majdnem biztos hogy csak szerinted van ugy (pl" Ekkor a kolto azt gondolta hogy:..." ismeros nem de:))? ) A sajat gondolatod ulteted be a versbe ... Tehat kolto erzelmeit atelni lehetetlen (de lehet hogy nem is kell:)?)
Utolsokent pedig a Kolto egyben Olvaso is ;)
(Es elnezest az ujab osszezagyvalasert de tisztan gondolkozni csak alvasn utan fogok tudni ;))
Kedves Lecsa-Punk,
ahogy már az lenni szokott :))) részben egyetértek, részben nem.
Amiben egyetértünk: önmagában a két nyelv nyelv uralása kevés, szükség van saját int(v)encióra stb. (viszont éppen az eredeti szövegbe! kódolt int(v)enció rekonstrukciója lehet segítségünkre egy szöveg fordításánál).
És itt lép be az a rész, amiben kevésbé értünk egyet, a költő szövegen kívüli életének, szándékainak, bevett szereinek stb. ismerete már közel sem alapfeltétel (persze lehet kiegészítő, inspiráló stb. szerepe), ellenben a nyelv birtoklása az. Gondolj bele, a világirodalom szövegeinek döntő többségénél halvány lila gőzünk nincs ezekről a dolgokról, egy rakás szerzőnek sokszor csak a nevét ismerjük, vagy még azt sem. Arról nem beszélve, hogy szándék és a megvalósult szöveg a legritkább esetben fedi egymást tökéletesen, a legtöbb amit egy szerző megtehet, hogy törekszik erre. Elhatározod például, hogy írsz egy szívszakítóan gyönyörű szerelmes verset, aztán persze a vers olyan lesz, amilyenre sikerül. Mivel pedig nyelvből készül, olyanra sikerül, amilyenre képes vagy megfaragni – lánglélek, bohémság, a legnemesebb érzemények stb. lelkesíthetnek és segíthetnek persze, önmagukban azonban kevesek egy jó vershez. Ennek is köszönhető, hogy sokkal több életművész van, mint jó költő (a jó költők aztán vagy életművészek vagy nem).
Mindezek miatt az eredeti intenciót elsősorban a szövegből kell kibányászni, az ihlető életanyag és érzemény egyrészt rekonstruálhatatlan (ebben megint egyetértünk), másrészt sokkal kevésbé fontos. Ami fontos, hogy a szövegben és bennünk meglévő invenciók fedésbe hozásával az eredeti, magunk és az olvasók szempontjából minél érvényesebb szöveget hozzunk létre. A fordítás egy jó magyar vers megírását is jelenti.
Summa summarum, bármennyire fura, a szöveg nem függ alkotójától, saját önálló élete van, amit utólag a szerző, ha meggebed sem tud irányítani. A költő „csupán” megírja a verset, de az olvasóban kel életre; itt is igaz: „hiába fürösztöd önmagadban // csak másban moshatod meg arcodat.”
Hová ballagsz az éji pusztán,
Én nagyfejű bús szamaram?
Hátadon a juhász alusz tán?
Nagy málé juhász nem alusz,
Talpáig ér sötét humusz,
Nagy bánatában odavan.
Nagy bánatában odavan.
Furulyáján még új időknek
Szép új dallama zengedez,
Réten bárányok kergetőztek.
A kisbárány csak kergetőz,
De jő a hír a szeriőz,
Hogy kedvesének vége lesz.
Hogy kedvesének vége lesz.
Fölpattan hát a bús szamárra,
Rúgatna vele csillagot,
Sietne de minden hiába,
A szamár csak így szól, iá,
És mire hazavonszolá,
Kedvese már régen halott.
Kedvese már régen halott.
Keserves a juhász haragja,
Mi tehetnékje még maradt?
Nehéz botját markába kapja
Nehéz botot marokra kap,
Adieu világ, kabát, kalap,
S fejenveri a szamarat.
Fejenveri a szamarat.
De ahoz hogy egy verset egy masik nyelvre atirj tobb minden kell mint a ket nyelv tokeletes uralasa...
Hogy a hangulat atjojon a szandekal
Ahoz ismerned kellet a koltot ...
Ha ezt elbasztad es nem ismerted legalabb az eletet es ha valami megertest, hasonerzest felfedezel akkor az is valami
Nem art azt sem Tudni hogy miert irta ...
Mi volt az az erzelem , pillanat, gondolat vagy szer ami hatasara letrejot a vers
Ezt egyetlen ember ismerheti csakis a kolto
Ergo soincs rekosnturkcio egy vers forditasnal
csak atiras ... amitol elveszt valamit
persze lehet hozzajon valami plusz is de az estek nagyreszeben agyonvered a szoveg eredetiet:)
Nem mindig jön ki az ütemhangsúlyos verselés.
Egyszer szemináriumon hallottam, hogy Petőfiben az a kurva jó, hogy pl. a Nemzeti dalt jobban nem lehetett megírni.
Egyelőre növelném kicsit a lerakatot a reálosok kedvéért, aztán megpróbálom...:
Zebrára vonalkódot?
mit teremtettél még
játékos kedvű Isten?
génekbe rejtjelet;
ott semmi dolgunk sincsen?
piszkáljuk majd őket,
mint ős Commodore-ban a
rendszerváltozókat
(volt, hogy rögtön elszállt tőle,
máskor csak zagy dőlt belőle),
s örülünk a hatlábú,
háromfarkú dzsigo-
meg a beszélő lónak.
Kedves Lecsa-Punk,
igyekeztem jelezni, hogy ez egy rögtönzött formai imitáció (hogy kijöjjön, persze kellett az eredeti egy kis „vizezése” is). De sebaj, nem is ez most a lényeg, inkább az, hogy a hangulat milyensége annak a munkáján múlik, aki megdolgozza a szöveget: lehet csinálni keményre, líraira, objektívan hűvösre, zaklatottra stb. A feladat az, hogy a fordító, átköltő stb. lehetőség szerint megtanuljon „bánni” a szöveggel, egyszerre rekonstruálni az eredeti szándékot, és azt, amitől egy fordítás vagy átdolgozás sajáttá is válik. Mivel az ember elsősorban magához – pontosabban saját nyelvi viselkedéséhez – hasonítja a szöveget, ez nagyon jó terep a nyelvi tudatossághoz. Én pl. a magam részéről mindig megpróbálom hangsúlyozni, hogy a fordítás az egyik legjobb iskola a saját nyelv megtalálásához. (Valamiért mostanában a pályakezdő költők sokkal gőgösebbek annál, mint hogy ilyesmivel „piszmogjanak”, az eredetiségért vívott csatát a már meglevő lebecsülésével aztán legtöbbször el is vesztik.)
Ami a lényeg: természetesen sokféle olvasat, sokféle hangulat létezik, ha számodra egy változat nem fejezi ki azt, amit te érzel, nosza, ki kell dolgozni a saját megoldást, ízesítést. Az pl. már egy nagyon jó állapot, ha meg tudod mondani miért nem tetszik egy bizonyos megoldás, ennél csak az kiválóbb, ha képes vagy olyan szöveget létrehozni, amely legközelebb esik az általad elképzelthez (és az se baj, ha másoknak is tetszik).
Mivel ez önképzőkör: nagyon jó gyakorlat például, ha ugyanazt a szöveget az ember megpróbálja különb s különbféle stílusban újraalkotni. Ezzel nagyon hamar kiderül, hogy mi uraljuk-e a nyelvet, vagy egy szűk stílus vaksi foglyai vagyunk, és önkéntelenül is folyton csak ismételgetjük magunkat. Többször is terveztem, hogy az utóbbi időben felkerült szövegeket megpiszkálom kicsit (nagyon jellegzetes bennük pl. ez az öntudatlan páternoszter helybenjárás), de aztán sosem volt elég időm rá.
Szóval, mivel önképzőkör, javaslok egy játékot, hogy ne váljon megint szimpla verslerakattá a topik. Itt egy jó kis vers, amit mindenki betéve tud, s a vitézi feladat: a legkülönfélébb formában, stílusban (kvázi paródiaként vagy akár kőkomolyban) újraírni egyes részeit (sztahanovistáknak akár a teljes poémát :))
Aki nem szégyell játszani, vágjon bele!
Megy a juhász a szamáron…
Megy a juhász a szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.
Gyepes hanton furulyált,
Legelészett nyája.
Egyszer csak azt hallja, hogy
Haldoklik babája.
Fölpattan a szamárra,
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett,
Csak holttestet láthat.
Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.
Igen....kíváncsi vagyok, egy független személynek mi a véleménye róla....:-)
Ezt előre bocsájtom, hogy az első sor nem igazán tetszik, valahogy nincs túl sok értelme, de nem volt már energiám újat írni tegnap (ma hajnalban:).
Nem tisztem eldönteni, hogy mi jó és mi nem, viszont a -sajnos- küszöbön levő III. VH-ról írt versek mindegyike jó lett, szerintem.
Szeretném veletek megosztani egyik kedvencemet a témáról:
A férfiak visszalőnek
Elpilinckázgat a réten,
az ember magának szedi a gombát,
aztán felmegy a hegyre, s a városára
kilövi a bombát...
Mi ebben az élvezet ?
Aki megkapja, nagyon nem élvezi.
Mi ebben a ráció
azonkívül, hogy szenzáció ?
refr:
Csak háború ne legyen,
a nagyapám mondta, hogy ne egyen
az ember olyat, amitol felfúvódik,
a háború mindig elhúzódik.
Háború ne legyen,
a nagyanyám mondta, hogy körte-
kompótot raboltak tolük az oroszok
'945-ben...
Komoly dolgokról humorosan
beszéljen ma az ember.
Mintha távoli filmes történet lenne,
ha marokba csúszik a fegyver.
Nincsen távol és nem is mese,
ha a légnyomás véletlen felemel,
sokára no meg az ember gyereke,
ilyen sorsot azért nem érdemelne.
refr:
Háború ne legyen,
a nagyapám mondta a nonek,
hogy "ne nézzen így rám, ilyen szemekkel
- a férfiak visszalonek".
Háború ne legyen,
a nagyanyám mondta, hogy ne egyen
az ember olyat, amitol büdös a szája
a vértol mocskos Európába...
LescaPunk!
MIRŐL BESZÉLSZ EMBER?
Ez egy nagyon állat vers.
Sajnos, mint szakértő nem tudom értékelni, viszont van hozzá érzékem; hidd el , talán ez eddig a legjobb versed.
Pszichológushoz e miatt?!? A barmok...
A tervbe vett halál már a kapuban áll.
Döng a kerítés, recseg a körtefa,
az utca másik oldala eltűnt,
s vérét vették a reménynek,
talán ideértek s együtt halhatunk.
Élni nem maradt hely, énekel valaki:
hülye kis gyerekjáték-dal, - tegnap a
gödöroldalban láttam játszani őket, -
ahol most harckocsi áll.
Fejest ugrok a csövébe,
kikönyöklöm az alját, s közétek
robbanok katonák, a kurva anyját minden
csillagos harcosnak, meg minden csillagtalannak,
itt meleg éjszaka volt, kedvesem testén játszottak az árnyak,
míg be nem kiabáltak az ablakon, hogy jönnek, kérdezem, kik?
De hát nem mindegy, ha fegyverük van?
Kifosztott vagyok, s nyugtathatatlan.