Ők az Anna hegyi babák- németjuhász kev. kölykök. A nemenkénti megoszlásuk még nem teljesen biztos, de valószínűleg 2 szuka 4 kan, a legnagyobb rajzos és a kis ordas a szuka. 6 -7 hetesek lehetnek.
2 év körüli befogott szuka, kölykeivel került hozzánk. Nagyon félénk volt, de mára ennek nyoma sincs, bújik, osztja a puszikat, nagyon kedves kutya, igazi társ. érdeklődni: 06-70-204-0001
Sali keverék fiúcska, született: 2006. október 25-én, de születése után nemsokkal (3 hetesen) elszakították anyjától, és bedobták egy kertbe.
Az ott lakók nem tudták megtartani, és felnevelni, ezért egy gyepmesteri telepre vitték, ahol altatás várt rá, mert nagyon gyenge, életképtelen kutyusnak tűnt.
De a jószerencse vele volt, és egy állatvédő önkéntes hazavitte, vállalva, hogy anyja helyett anyja lesz, és felnevelni, bármibe is kerül.
Sali azóta már sokat nőtt, nagyon eleven, imád játszani, kíváncsi, egészséges kiskutyus és saját gazdit keres. Első oltását megkapta, rendszeresen féreghajtva van. Salit örökbefogadási szerződéssel, ellenőrizhető helyre adjuk.
Ideiglenes gazdi, akinél érdeklődni lehet: 70/256-8188
Képek Saliról:
Pointer keverék, testvéreivel együtt (5 fiút és két lányt) Pusztazámoron egy szürke Suzukiból raktá ki őket a mező szélén. Most kb 4 hónaposak és hihetetlenül okosak és értelmesek! Csakis olyan helyre adjuk, ahol társként, / tehát a lakásba is beengedik / kezelik. Nagyon jó idegrendszerű, jól tanítható és ráadásul gyönyörű, kedves.
Gyönyörűséges, egészséges, tricolor, fajtatiszta Shih- tzu kölykök (féregtelenítve, oltva, törzskönyv nélkül) 35 000-Ft-ért eladók! Remek karácsonyi ajándék, békés, rendkívül okos fajta, kisgyermek mellé, lakásba ideális, de kertben is lehet tartani vastag bundája miatt. Érdeklődni a 06-20-382-88-80- as számon 17 óra után.
Álomkutya, álomgazdit keres! Barbi 5 hónapos csodaszép kislány, akinek nem indult zökkenőmentesen az élete. Testvéreivel egy dobozban kirakták őket az erdőszélén. Ideiglenes befogadónál gyönyörűen felcseperedtek, egészséges lelkű kutyusok lettek belőlük. Testvérkéi már gazdira találtak. Barbi egészséges, eleven kiskutya, aki nagyon okos és szobatiszta. Imádja a gyerekeket, cicákkal, más kutyákkal jól kijön. Olyan gazdit keres, aki őt felelősségteljesen neveli , gondoskodik róla élete végéig, későbbi ivartalanítását vállalja. Tel: 0630/368-26-82
Egy fiú, egy lány, kb.10hetesek, oltásukat, féreghajtójukat megkapták, biztonságban vannak, de jó lenne még a nagy fagyok előtt meleg helyre kerülniük. Csintalanok, kölykök, kedvesek, rajzosak, középtermetűek és ... árvák.
Légyszi segitsetek! Van 8 db. párnapos labrador kiskutya vakvezető kutya kölykei.Ha péntekig nem találunk gazdit nekik akkor elaltatják őket. Légyszi küldjétek tovább, háthaigy találunk gazdit nekik. Érdeklődni lehet: Rácz Viki: 06309137118 (De most csakis a jó ügy érdekében.....)Köszike.
Talált kutyus, 2-3 hónaposra körüli. Kisfiú. Fekete, fehér tappancsokkal, orral és mellénnyel. Nagyon eleven és a hangja is jelzi, hogy kutya lesz a javából. Érdeklődni lehet: 06 305857010
Pointer keverék, testvéreivel együtt (5 fiút és két lányt) Pusztazámoron egy szürke Suzukiból raktá ki őket a mező szélén. Most kb 4 hónaposak és hihetetlenül okosak és értelmesek! Csakis olyan helyre adjuk, ahol társként, / tehát a lakásba is beengedik / kezelik. Nagyon jó idegrendszerű, jól tanítható és ráadásul gyönyörű, kedves babák.
Pointer keverék, testvéreivel együtt (5 fiút és két lányt) Pusztazámoron egy szürke Suzukiból raktá ki őket a mező szélén. Most kb 4 hónaposak és hihetetlenül okosak és értelmesek! Csakis olyan helyre adjuk, ahol társként, / tehát a lakásba is beengedik / kezelik. Nagyon jó idegrendszerű, jól tanítható és ráadásul gyönyörű, kedves babák.
Egy bokor alatt találták kidobva a négy testérkét. Két kisfiú és kislány. 8 hetesek, első oltásuk megvan. Már belejöttek az önnálló evésbe, igaz még jut a fülecskére a mancsocskára is a kajából. Féreghajtót kaptak, bolhátlanításuk megtörtént. Valószínűleg kis-közepes testű kutyusok lesznek. Jelenleg ideiglenes befogadónál vannak.
Ezek a kiskutyák Pátyon születtek, most 6 hetesek 2 fiú és 2 lány van,az egyik fiúról nincs kép, de ő is olyan mint a fekete lányka, féreghajtva vannak és hétvégén kapják meg az első oltásukat! A nevük legyen Palkó Pukli, Panni, Pille.
Fidó új gazdiját várja a váci menhelyen! Fidó 3 hónapos kisfiú. "Gazdái" a mai nap adták le a menhelyen. :-( Az ok? Foglalkozni kell vele! :-((( Fidóról ennyi idő alatt kiderült, hogy aranyos, érdeklődő kutyi. Jön, megy, nézelődik. Pont ezért rendes fotót készíteni róla, nagy nehézség! :-) Kutyával, macskával jól kijön. Kistermetű marad, szobatiszta, ezért elsősorban lakásba ajánljuk. Eddigi oltásai rendben vannak! Tel.: 20/977-0651, 30/207-0419 Fidó képei
SOS! Pici babakutyák kerültek a váci menhelyre! 3 krémszínű, 1 rajzos és két fekete! Nagyon aranyosak! Sürgősen gazdit keresünk nekik. Nincs velük mamakautya és így hidegben nagyon fáznak, hiába vannak gondosan betakargatva! Tel.: 20/977-0651, 30/207-0419
Szepi várja gazdiját a váci menhelyen!
Szepi 4-5 hónapos kaukázusi keverék leányzó. Október elején tették le a menhely elé.
Jókedvű, nagy mozgásigényű kutya. Kennelen kívül lefényképezni őt nem is lehet, mert szélvész módjára száguldozik, de ha kifutotta magát hirtelen kedves, bújós, simiért könyörgő kis medvebocs lesz belőle. Tömött puha bundija van, és vágott farka. Mindenképp kertbe ajánlott!
Két kis kutya várja gazdiját a váci menhelyen! Pötty és Gyöngyi (alias Fekete Gyöngy) alig 2 hónapos kutyik. Nagyon nem jó nekik a menhelyen (mondjuk ott senkinek sem!). Segítsetek gazdit találni nekik!!! Pötty nj. rajzos, Gyöngyi fekete leányzó tömött bundival, északi kutyi jellegű lesz.
Gina várja új gazdiját a váci menhelyen!
Gina kb.: 3-4 hónapos vizslakeverék leányzó. Fiatal kora ellenére már szomorú történet van a háta mögött. Volt gazdija, lakásban lakott. Azonban ott úgy gondolták még sincs kutyára szükség, és visszahozták a menhelyre. Gina most nagyon szomorú, de nem veszítette el a bizalmát. Az első simogatás és kedves szó után már bele is kucorodott az ölembe és békésen szusszanva élvezte a kedveskedést. Értelmes, ragaszkodó, nagyon szép kutyus, zöld szemekkel! Gondos szerető gazdit keresünk neki!
Tel.: 30/207-0419, 20/977-0651
Gina fotói
5 ilyen kis fickó/leányzó várja gazdiját a váci menhelyen! 2 hónapos németjuhász keverék kiskutyák. Édesek, elevenek. Tel.: 30/207-0419, 20/977-0651 Több fotó
Kedvenc Lilikénk gazdikra talált. Vagy a gazdik rá?! :-)
Lilike az örökké mosolygós, életvidám kutyi, akinek a jókedve mindig töretlen most már boldog gazdis kutyi!
Köszönjük az örökbefogadóknak!