Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Azt gonodolom Gyökiéket nem érheti rossz szó. Láthatóan sok olyan cikket is feltesznek (lényegében mindent), olyant is, ami nem ad büszkeségre okot.
Maga a politikai szúrkapiszka dolgok viszont nem mutatnak, de azt mondom: amilyen színvolnalat képviselnek olyant kapnak. Majd ha megjelenik egy makulátlan, önzetlen, tenni akaró, értelmes, stb. politikus, akkor azt tényleg ne sározzák be, de sajnos a jelzők és a főnév ebben az esetben eléggé antagonisztikusak :)))
Lehet, hogy nem elégíti ki a Te információigényedet a honvedelem.hu, de amit Hamburger idézett az a Sajtószemle rovatban található, pontos sajtóidézet, a zárójelben jegyzett sajtótermékekből. Nincs benne kommentár és pontosan meg van adva, hogy melyik médiumból lett ollózva. Ha már ebben is hibát találsz, akkor elsőként Önmagadban keresd a hibát...
Most hallottam a haveromtól, hogy a büntetésvégrehajtó is nagymértékű leépítést indított el. Hmm, katonai ellenség még most talán kevés van, de bűnöző is?
Most már tényleg kíváncsi vagyok az új költségvetésbe melyik kiadási cellába kerülnek az így megtakarított (BV, HM) pénzek. Ha valaki látja a költségvetési javaslatot, az adjon linket ide és elemezzük ki, mert ez már nagyon nem tetszik...
Hát letöltöttem ezt a szuper jóóó videót. Nekem nagyon tetszik, szeretek jókat derülni az ilyen marhaságokon. Egyébként ugyanilyen kategórájú film van még (az akciófilm, hehehe) kb 4-5 éve adta vagy az RTL klub vagy a csigakettő. A végén volt légiharc is, és csak akkor tűnt fel, hogy magyar ék alakú felségjelzés volt a gépeken :D:D:D Sajnos a címére már nem emlékszem, de a Dolph Lundgrenes filmek et sem ütötte meg.
Amikor Boszniában voltaka katonáink, akkor legalább pár előadó(Szulák Andreára biztosan emlékszem, de talán Padödő is) kint koncertezett, és a TV is közvetítette. A koncert közben ha jól emlékszem voltak bevágások a táborból is, katonákkal is beszélgettek. Most ez teljes mértékben hiányzik.
tegnap néztem az Emmy díj átadást, és majd minden 2. nyertes megemlítette az Irakban levő katonákat, hogy vigyázzanak magukra.
Nálunk szerintetek a művészek fele egyáltalán tudja, hogy vannak katonáink idegenben? Jó-jó talán nem harcolnak, de amikor Irakban voltak a mieink, akkor többet tudtak róluk?
most sajnos kicsit betegen itthon üldögélek, és kínomban (mert szellemileg is leamortizált a betegség) gyengeelméjű tvműsorokat nézek (pl. Balázsshow, Mónikashow) és rájöttem:
1. ezeknek biztosan nem tudjuk megmagyarázni, hogy mi a haza védelme
2. ha ezek azok a műsorok, amikhez igazodni kellene, hogy megértessük, mit akarunk, akkor bajban vagyunk, mert a leghülyébb közülünk is az Einstein <-> egysejtű távolságot mutatna velük szemben
Nagyon jó, hogy direktbe tetted bé a megjelent cikkeket. (Legalább nagyobb létszámban olvasnak belőle.)
Hát, mit ne mondjak az első részről? Érdekes, hogy csak leszerelés után látnak napvilágot a máskéntlátók véleményei. Vagy csak azért, mert ezek az emberek "fehérhollók"? ...mondja egy neve elhallgatását kérő, a közelmúltban nyugdíjazott tábornok.... (Ha rosszmájú lennék: Nem tér vissza államtitkárnak?)
Hát a Simicskó???
Lehet, hogy én vagyok "szelektív" hallású? Fiúk! Ki hallott visszamenőlegesen az 2002-től tartó ciklusban ellenzékitől 45 ezres hadseregről? Én nem! És Ti? Mert, ha ti sem akkor a nyilatkozat: Aktuálpolitika!
...Mit csinálnak a kapcsolatokért, médiáért felelős tisztek ????...
Hát, gondolom azt amit a parancsnokaik meghatároznak számukra. No és ez pedig az, hogy ha a főnök elsősorban azt sugalja, hogy arról szóljon a tudósítások zöme, ami a "felsővezetés" tevékenységét tárja a nagyvilág elé, és nem a csapatokét, akkor én randa civil, mán gyanakszom, hogy a jelenlegi ezért felelős személy nem véletlen iljen fiatalon ov, és ezredes. Tuggyátok, hogy mén ez: Szervusz, kedves tábornok úr! No, mit szólsz, kérlekalásan a múltkori alkalommal a Rólad szóló cikkhez? No, ugye, hogy ki lehet domborítani a dolgokat! És milyen jók a fotók? No, ugye profi kell ide! Meglátod, bennem nem fogsz csalódni!Ja, hogy a csapatokról szóló beszámolókat is le kéne hozni? Hát persze, lesz majd az is, de az amilyen képlékeny, hát tudod. Mire nyomdába kerűl, mán nem is aktuális. Meg, hát a lap hely-, és pénzszüke miatt ennyi van. Megértést kedves tábornokom, hisz láthatod: Nagyon dolgozunk!
Szo-szo: Látva ebben a nymoruságos helyzetben lévő seregnek a vergődését, hát ezt tudom elképzelni. Ezért nem jut sajtós -gondolom én- az afganisztáni századhoz, amit meg másodvonalon tennének, az a semminél is bizonytalanabbúl sikeredik. (Lásd: Itthonról egyeztetnek a kintiekkel. Vagy várják a kinti beszámolót. Vagy a napi jelentésből nem lehet mit kivenni, mert állandóan csak A/1-es szövegü, stb...Az utobbiakat nem én mondtam.)
azon gondolkodtam, hogy a szomorút lehet-e fokozni, mert most ide az kellene...
Úgy viselkedünk mintha csak erős kultúrállamok vennének körül.
Egyébként egy ország érdekérvényesítő erejét sok paraméter adja:
-milyen szövetségesei vannak
-milyen gazdasági ereje van (pl. milyen ásványkincsei vannak, vagy a gazdaság erős)
-mennyire profi külföldön eladható politikusai vannak
-földrajzi helyzete milyen (pl védhető, szomszédai kik, vagy szigeten van, közel van-e a nagy dolgokhoz)
-milyen katonai ereje van
(egy-két más paraméter még van, de talán azok kevésbé fontosak)
Ezekből nekünk csak a szövetségeseink jók, az összes többibe nem vagyunk jók. Ha elbaltázzuk, akkor azok sem lesznek. Talán nem kellene ebben is a pengeélen táncolnunk, és mások nagylelkűségére építenünk...
Ha viszont nem tudunk érdeket érvényesíteni, akkor ne csodálkozzunk, ha egyre hátrább csúszunk. Ez olyan mint az élet, ha gyenge vagy, szegény vagy, rossz helyen laksz, akkor előbb vagy utóbb a híd-alatt-lakáshoz is engedélyt kell kérned a nagyobbaktól...
Nem mondtam, kogy ÉKoreának ütőképes a hadserege, de azt hiszem a világ 4. v. 5. legnagyobb hadseregével büszkélkedhet, 1 000 000 katonával, ami sztem mindenképpen komoly haderő. Még ha a lakosság éhezik is.
De egyébbként nem tudnék jó példát mondani, talán a volt SZU Vörös Hadseregét tudtam volna említeni. Most jut eszembe, Kína. Talán az a legjobb példa manapság, bár kíváncsi lennék India, vagy Pakisztán hadseregére.
Végül nagy nehezen sikerült letölteni a filmet csak nagyon akad, ne haragudj a vaklármáért!
Kedves Mindenki!
Amit még észrevettem a filmen:
1. A leponyvázott An-26-osok alapján tuti hogy a szolnoki reptér nagyhangár melletti jurassicparkja látható anno 1996 után mert annak az évnek a szeptemberében repülték ki szegények az üzemidejüket és a nagyjavítást megspóroltuk...
2. Ezt erősíti meg h a szovjet tábornok nyilatkozata közben a háttérben leponyvázott JAK-52-esek állnak mert a megrendelt 12-ből már akkor is csak hatot használtunk. Ha jobb lenne a kép minősége, akkor lehetne látni azt a gyönyörűséges sárga "álcafestést" rajtuk, amitől 10 emberből 9 tuti hogy trágyaszóró/permetező rg-nek nézte őket. Vagyis a képek még a JAK-52 leépítés/felújítás előtt készültek.
3. Pontosan be lehet lőni a forgatás dátumát, mert van a képeken egy kakukktojás a gépek között! (Erre az illetékes-ha tudott arról milyen produkcióhoz forgatnak ott-nem gondolt.) 0'56"-nél a tbk. háta mögött ott áll egy csíkos oldalú gép. Csakhogy az nem szolnoki An-26, hanem a piros csíkból ítélve az egyik tököli An-24. Ebből nálunk csak kettő repült, és a másikon kék oldalcsík volt. A piros csíkos 907 ott pihen a szolnoki múzeumban, a kék 908 Pintérnél van. Jelentősége: nagy csinnadrattával vonták ki az An-24-est és szolnokon elbúcsúztatták, a típus utolsó repülése ez volt. A 907-est utána átvontatták a múzeumba. Na mármost akkor a forgatás a búcsúztató és a vontatás közti pár napban kellett hogy legyen, ezzel meg már lehet valamit kezdeni, akkoriban azért sok filmes nem mászkált még a laktanyákban, a katonák tisztelegtek egymásnak, a kapuőrség is a helyén volt, tehát ha írásos nyoma nincs is, de tanút lehet találni az esetre. Hogy az elején ki az a bajuszos őrgy, arról a 89-es akkori műszakijait kéne kérdezni, hozzáteszem lehet h nem is tudta szegény hová kerül be a róla készített felvétel.
4. A Mi-2 festése gyanús nekem picit, mert az ezrednél háromszínű álcafestéssel repültek (barna,zöld,kék).Felségjelzést, fedélzeti számot, századjelvényt nem tudtam kivenni rajta, DE: 3'10" és 5'01"-nél lehet látni a svancon egy hosszabb (lemázolt?) feliratot. Amikor a Mi-2 átjött Szolnokra, akkor a 32 gépből néhányat (zöld-kék festéssel?) átadtak a Határőrségnek. Nem merem azt mondani hogy ez az egyik, de azért gyanús.
Kérdés: jól láttam hogy derék kommandósunk műanyagtáras AMD-vel küzd? A zsineges megoldás az oldalajtóban elég vicces volt, de mintha a fegyver RPD lett volna?
Európa költsön többet a NATO-ra!
Az Egyesült Államok új NATO nagykövete a katonai kiadások növelésére sürgette a többi tagállamot, s jelezte: Washington szorgalmazza: a jövő év végén a tagországok egy csúcsértekezleten tekintsél át, hogy menyire haladt előre a szövetség átalakítása. Victora Nuland Brüsszelben azzal érvelt, hogy a NATO csak így készülhet fel a terrorizmus, a regionális instabilitás és a „lator államok" teremtette új kihívásokra. (mti)
(Magyar Hírlap, 2005. szeptember 24., szombat, 7. oldal)
Csak a felszínt mutatja a számvevőszék vizsgálata
A honvédség rendszeréből hiányzik a rendszerből az elszámoltathatóság, így semminek nincs következménye
A rendszerváltás utáni első időkben a kormányok pontosan tudták, mi a szándékuk a magyarországi hadsereggel: leépíteni a "Gólem-haderőt", létrehozni egy ütőképes kis sereget, elérni, hogy a NATO tagállamai közé kerülve a katonák technikailag és szakmailag megfeleljenek a Szövetségesek színvonalának, majd EU tagként részt vállalni a katonai tennivalókból is. Egy lapunknak név nélkül nyilatkozó extábornok úgy véli, a NATO- és az EU-taggá válás óta a politikai vezetés képtelen eldönteni, mire is kell - s kell-e egyáltalán? - napjainkban Magyarországnak a hadsereg? Ez a dilemma az oka annak, hogy a sokadik, kudarcba fulladt haderőreform után ma már egy célja van a hadsereg civil és katonai vezetésének: csinálni valamit, ami látszólag olyan, mintha reform lenne.
Az Állami Számvevőszéknek a honvédségnél a napokban befejezett vizsgálata az érintettek interpretációjában rendkívül pozitív. Azt mondják, az ellenőrzés egyetlen elmarasztaló vagy törvénytelenségre utaló megállapítást sem tett a honvédelmi tárca 2000-2004 közötti időszakára. És ha nincs sár a tárca háza táján, nyilván minden rendben van. A vájt fülűek azonban úgy vélik, az elmúlt 15 esztendő minden kormányának burkolt kritikája is megfogalmazódik a jelentésben, jóllehet a vizsgálati anyag alapvetően pénzügybarát és megállapításai nem hatolnak a mélyben rejlő okokig.
- Véleményem szerint az okozza az egyik legnagyobb bajt, hogy amióta Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja lett, azóta a mindenkori kormányok nem igazán tudják, hogyan viszonyuljanak a biztonságpolitikához és a honvédséghez. A nagy célok teljesültek. Mára úgy módosult a védelmi dilemma, az lett az eldöntendő kérdés: mire is kell nekünk a hadsereg? - mondja egy neve elhallgatását kérő, a közelmúltban nyugdíjazott tábornok. Szerinte e tényt a többi között az is bizonyítja, ami a honvédelmi költségvetéssel tavaly történt, illetve az idén történik.
A tárcától tavaly 108 milliárd forintot vontak el, előtte pedig 40 milliárdot. Néhány napja Juhász Ferenc szakminiszter arra kényszerült, hogy némi elégedettséggel nyugtázza: a Honvédelmi Minisztérium 2006-ban megőrzi jelenlegi, 280 milliárdos anyagi kondícióját. (A 2003-as évben 314 milliárd fölötti összeg jutott a honvédségnek, 2004-ben a csaknem 350 milliárdot csapolták meg.) Eközben azt rebesgetik: az Országos Egészségügyi Pénztártól járó több tízmilliárd forintról azért csak le kell mondania a tárcának. Ám Juhász arról sem beszél - ami igencsak feldühítette -, hogy az egyezkedéseken szó volt arról is, hogy költségvetésüket 220 illetve a 250 milliárdra apasztják, ami - az infláció figyelembevétele nélkül - nagyjából a 2000-2001-es állapotnak felelt volna meg. Tény az is - amit az ÁSZ jelentés ugyancsak szóvá tesz -, hogy míg a védelmi felülvizsgálat a politikai ígérvények alapján - azaz a GDP-ből ígért részesedés szerint - 2003-ban a haderő 15 évnyi költségvetési összegét 4 ezer 550 milliárdban határozta meg, addig ehhez képest ma ezer milliárdnál is nagyobb mínuszt lehet valószínűsíteni.
- Sajnos, nem csupán a kormányok tétovasága, a reformok megfeneklése az oka annak, hogy nemzeti intézményünk, a hadsereg bizonyos értelemben mélyrepülésben van - mondja a tábornok. Szerinte a döntések cikk-cakkjait házon belüli problémák is előidézik. Hiába az 1997-óta tartó folyamatos szervezeti átalakítás, ha a tárcának és a vezérkarnak is tág, szubjektív teret engedélyez a rendszer. Hiába zártak be hat nagy laktanyát, ha a fenntartási költség továbbra is milliárdos nagyságrendekkel nő évente. Hiába bármilyen áldozat, ha nem derül ki világosan, mi az értelme, mi a hozadéka. A tábornok szerint az a szerencse, hogy a védelmi felülvizsgálaton kívül született "vészterv" nem valósult meg. Eszerint ugyanis a tervezetten kívül még hat laktanyára - tehát összesen tizenkettőre - kellett volna lakatot tenni. Sommás megállapítása: Magyarországon nincs kultúrája a hosszútávú védelmi tervezésnek.
Az ÁSZ természetesen a haderő létszámának alakulásával is foglalkozik és nem éppen hízelgőek a megállapításai. Úgy látja, még mindig túl sok a tiszt és a polgári alkalmazott. Zárójelben megjegyezzük, ez a probléma legalább tíz éves. A dokumentum egyébként utal arra a tényre is, hogy bár 2000-2004 között 34 ezerrel fogyatkozott a hadsereg létszáma, a személyi juttatások ezenközben 60 százalékkal nőttek. Az adat azért érdekes, mert az utóbbi 15 esztendőben a honvédségnél egyetlen alkalommal, a kisgazda Szabó János miniszterségének utolsó időszakában volt jelentős bérfejlesztés.
A tárcánál azt szokták mondani, hogy a különféle missziók, no meg a sorkatonai szolgálat megszüntetésével megnövelt szerződéses állomány járandósága emelte meg jelentősen a személyi kiadásokat. A legfrissebb létszámadat szerint ma a honvédség 30 ezer 300 emberből áll, és a tervek alapján két év alatt minden állománykategóriát érintően még körülbelül további 4000-rel csökken a haderő.
A lapunknak nyilatkozó tábornok súlyos bajnak tartja, hogy a lecsökkentett pénz miatt alapvetően a harcoló alakulatoknál takarékoskodik a vezetés. Szerinte az is ezt bizonyítja, hogy a védelmi felülvizsgálat lezárása előtt a kabinet döntött ugyan, hogy a főváros öt drágán fenntartható objektumában működő minisztériumot három helyszínre telepítik, de a részleteket az egyetértés hiánya miatt nem dolgozták ki. Vagyis a költözés lekerült a napirendről.
- Én úgy látom, hogy egy olyan szervezetben, amelyben egy éven belül fel lehet borítani mindent, és sem pénzügyileg, sem erkölcsileg nincs a katonáknak biztos kapaszkodójuk, ott a vezetésben eluralkodik a fásultság és nincs, ami az érdekeltséget elevenen tartsa. Ott, ahol hatalmas a bürokrácia és még a toalettpapírt is központilag szerzik be, ott a centralizáltságnak egyetlen haszna van: eltűnik a felelős. Hiányzik a rendszerből az elszámoltathatóság, így semminek nincs következménye. Sajnálatos, hogy a honvédségben a civil kontroll azt jelenti: a vezetők azt csinálnak, amit akarnak. Az is baj, hogy a csapatoktól messze van a minisztérium is, meg a vezérkar is - állítja a tábornok.
Szerinte egyébként az ÁSZ jelentés a felszínt mutatja, holott a kérdés sokkal bonyolultabb. De arra azért rámutat - mondja -, hogy ezekkel az évek óta a védelempolitika évek óta tartó cikk-cakkjaival nem lehet normális katonapolitikát csinálni.
Szabó Iréne
(Népszava, 2005. szeptember 24., szombat, 10. oldal)
Siratja a sorozást a Fidesz katonapolitikusa
Bevezetné a honvédelmi ismeretek oktatását
Simicskó István képviselő, a Fidesz vezető katonapolitikusa a pártközeli Magyar Demokrata legutóbbi számának adott interjújában kifejtette, hogy pártja csak 2010-ben szüntette volna meg a sorkötelezettséget. A katonai létszám ötvenszázalékos emelését a nemzeti érdekérvényesítés fokozása eszközének minősítette. Simicskó kitart a Nemzetőrség létrehozásának ötlete mellett is.
Idő előttinek mondta Simicskó a hetilap legfrissebb számában közölt interjúban a sorkatonai szolgálat „tervezettnél korábbi" megszüntetését. Szerinte erre csak azért került sor, mert „a kormánypártok biztosan kampányolni akarnak ezzel a fiatalok között". Simicskó úgy véli, helyesebb lett volna a Fideszkormány idején kidolgozott haderő-átalakítási program szerint csak 2010-ben szüntetni meg a sorkötelezettséget.
„A mi elgondolásunk szerint az átállás a honvédelmi tudat fenntartása mellett és egy kiegészítő védelmi erő, a Nemzetőrség létrehozásával történhetett volna meg".
Interjúja egy másik helyén Simicskó, a tényeket kissé szabadon értelmező módon ismét leszögezi: továbbra is aktuális a Nemzetőrség létesítése (ezt az elképzelést a politikus már jó fél évtizede megfogalmazta: kifejtette, hogy megyénként szervezett Nemzetőrségre van szükség, amely gondoskodna a tartalékosok utóképzéséről is és kereteiben egyesítené az egykori MHSZ-ben létrejött „hobbiklubokat", így az ejtőernyősöket és a rádióamatőröket). Ezt viszont már most mondta: „Azokban az országokban, ahol eltörölték a kötelező katonai szolgálatot - egyébként mindenütt csak szüneteltetik a behívásokat - létrehoztak egy területvédelemre, természeti és ipari katasztrófák elhárítására is bevethető kiegészítő honi erőt, ami nálunk lehetne a Nemzetőrség". A Nemzetőrség felsorolt funkciói közül - ez Simicskó interjújából kiderül - a kulcsfontosságú a területvédelem. „Egy ország érdekérvényesítő képességét nagy mértékben meghatározza, hogy milyen katonai, gazdasági ereje van. Magyarország mindkét szempontból gyenge, ezért kevéssé képes a külpolitikában saját érdekeit érvényesíteni. Emiatt könnyedén leveszik az unióban és a NATO-ban a napirendről a délvidéki erdélyi etnikai alapú támadások ügyét és elfogadják a románok, szlovákok (sic) magyarázatát, hogy csupán néhány fiatal verekedett össze". Az nem derül ki, hogy a szlovákok (!) miért „magyarázzák" a délvidéki etnikai összeütközéseket (Simicskó ezt nyíltan kifejti azon a főiskolán, ahol - amint az interjúból megtudható - védelempolitikát ad elő), de az álláspont világos: az érdekérvényesítő képesség függ a katonai erőtől akkor is, ha szövetségesekről van szó.
Ennek fényében érthető, hogy Simicskó nemcsak Nemzetőrséget akar, hanem a reguláris hadsereg létszámának ötvenszázalékos emelését is, ha győz a Fidesz. „A minisztériumokban és háttérintézményekben dolgozókkal együtt sem éri el a HM tárcalétszáma a 30 ezer főt. Az Orbán-kormány időszakában hatpárti megállapodásban határoztuk meg az optimális létszámot 45 ezer főben. Nemzeti érdekünk, hogy visszatérjünk a 2000-ben megszabott létszámhoz". Simicskó nem foglalkozik az interjúban a Nemzetőrség létrehozásának költségkihatásaival, s azt sem részletezi, hogy milyen módon és mekkora költséggel akarja visszahozni az egész oktatási rendszerben „kötelező jelleggel" a honvédelmi ismeretek oktatását. Fidesz közeli forrásaink nem cáfolták azt a feltételezést, hogy Simicskó István a párt első számú jelöltje a honvédelmi miniszteri posztra.
Z.P.
(Vasárnapi Hírek, 2005. szeptember 25., vasárnap, 1+4. oldal)"
Hamburger
Ezt nem rég kaptam egy barátomtól.Elgondolkodtatásul:
"Mi kemény kiképzést kaptunk, de minden alkalommal, amikor már kialakult a csapat, átszerveztek bennünket. Később az élet megtanított arra, hogy mi minden új helyzetet átszervezéssel akarunk megoldani, és milyen csodálatos dolog ez: a haladás illúzióját keltjük, miközben zavart keltünk, rontjuk a hatékonyságot és demoralizálunk." (Petronius: Satyricon)
Háborúhoz ütőképes, olcsó, hatékony tömeghadsereg kell
Es hol van olyan? Pl. Scajcban es Izraelben van utokepes es hatekony sorozott hadsereg; Eszak-Koeraban utokepes es olcso a sorozott hadsereg; most Oroszorszagban van olcso sorozott hadsereg; nalunk volt sorozott hadsereg (nem utokepes, nem olcso, nem hatekony).
ui: Eszak-Koreara azt ne mond, hogy hatekony egy olyan orszag, ahol ehenhalnak az emberek (es errol termeszetesen a katonasag is tehet, hiszen ha 8 even at dolgoznanak a ferfiak, akkor tobb ennivalo lenne).
Ötletnek nem rossz, csak bele kell gondolni, hogy havonta KÉT hétvége, az baromi sok! Az azt jelentené, hogy minden 2. hétvégét katonásdival töltené a lakosság. Ez szerintem teljesen elképzelhetetlen...
Az OFF - nak kikiáltott sorkatonasági kérdésről még egy pár szó:
1. Sztem minden hadrafogható férfinek magyarországon meg kell kapnia az alapkiképzést. Hogy mennyit, azt a katonák tudják, de sztem nem lehet hosszabb cca.: 1 hónapnál, mert az már egy lélektani határ. Minél tovább esik ki valaki a keresetéből, karrierjéből, annál nehezebb rávenni a bevonulásra.
2. Sztem is legyen rendszeres. Évente cca.: 1 hét, ami a szabadságon felül járna a munkavállalónak, és TB, vagy adókedvezményt adna a munkaadónak, így elkerülhetnénk a túlzott érdekütközést.
3. Akinek olyan papírja van, hogy nem alkalmas besorozni, és emiatt nem vezethet, attól értelemszerűen meg kell vonni a vezetői engedélyt. Term. nem attól, aki valóban szenved az adott betegségben. Sztem a fórum társ is erre gondolt. :)
4. Még egy szó a sorkatonaság mellett: A németeknél működik. Vajon miért nem számolják fel? Mert lehet ezt jól is csinálni. Azon kívül, mit kezdünk egy pici de professzionális sereggel, ha jön a Kisantant vagy egy valódi ellenség? Háborúhoz ütőképes, olcsó, hatékony tömeghadsereg kell, nem elég 25 000 profi.
Sztem a HM megítélésének leépülése nem a sorkatonaságnak köszönhető. Sokkal inkább a tisztikarnak és a politikai elitnek, akik hagyták idejutni a Honvédséget.
Szia M.I. Nem kell messzire menni. Van nekünk is tapasztalatunk és olyan működött rendszerünk, amit meg lehetne csinálni. Csak karat kellene hozzá azok részéről, akik döntési helyzetben vannak. Egyet már korábban leírtam. Még vannak olyan szakemberek, akik ki tudnának rövid idő alatt dolgozni olyan szervezetet és rendszert, amely alkalmas lenne ezen feladatok végrehajtására. Fefe