Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Ezzel vitatkoznék. Így fejből. Megesküdni nem mernék rá.
A közt. elnök jogai emlékeim szerint ezzekkel a megkötésekkel lettek megalkotva már az elején is (de ezek még nem szerepeltek a 0.99 változatban). Egyébként ez így jó. Így a közt elnök se tud katonai huntát létrehozni, illetve, ha az alatta állóknak sikerülne áttörnie az egyéb alkotmányos fékeket és rosszban akarnának sátikálni, akkor neki elég joga van ezt megakadályozni.
Én akkoriban friss eskü utáni HŐR ( Határőr ) voltam, és a kiképzésünk ady-ligeten folyt. Az Ay-ligeti HŐR laktanyáról tudni kell hogy ide vonultatták be a él országból a sorállományt, és innen osztották el a különböző kikbázisok között. ( Siklós, Nyírbátor, és volt egy Győr mellett i de a neve...... )
A laktanyában csak a kiképzés zászlóaljnyi erővel folyt. Bár ezrednek hívták de csak nagyon ritkán csökkent 2000 fő alá a létszám ( az étkezési létszámot kezdetben mint konyhamunkások nagyon tudtuk :-))) Volt olyan időszak amikor 3200 őre is felfutott a létszám.
Ami még fontos, hogy ez az alakulat NEM Hovdségi, hanem BM parancsnokság alatt, azaz a kormány ( Benne a belügyminiszter ) közvetlen alárendeltségébe tartozott.
ormányközvetlen alakulat !!! :-)))
Szóval az alapkiképzésünk tán folyt a szakkiképzés, már ellőttük a fejenkénti 9 db lőszerünket ( 3x1 egyeslövés 100 méterre + 6db sorozat 200m szembefutó )
Ha jól emlékszem akkor vagy csütörtök, vagy péntek volt mikor a laktanyában érzékelhető volt hogy "valami van" de hogy mi azt nem tudtuk. Nemsokára mindenkinek a körletébe kellet mennie. Itt kaptuk folyamatosan a "híreket" illetve azok következményeit.
- először ahétvégi kedvezmény megvonás ( hurááááá :-( )
- fegyver, és felszerelés ellenőrzés
- körletelhagyási tilalom
Ezek mellett az alakulótérre felállt at első lépcső szállító részlege cca 10-12 db IFA tgk. A kiképző zászlóalj teljes személyzetének felkellett készülni egy azonali indulásra : rohamsisak, vegyvédelmi táska, GYALÁSÓ, stb.
Fentiek mellett a fegyverszobát is kinyitották ( pecsét feltör, ajtó kinyit tárva nyitva )
Ott ültünk megszeppent ujjoncokként és vártunk. Infó, tájékoztatás semmi !!!!
Ez így volt két napig, majd a következő hét elejétől elkezdett normalizálódni a helyzet.
Amit utólag tudtunk meg az az volt hogy minden század pk-tól hangulatjelentést kértek, melybe a pk állomány döntő többsége azt írta, hogy z állomány szimpatizál a tüntetőkkel, és nem mutat hajlandóságot a civilekkel szembeni bevetésre.
Sajna a nevére nem emlékszem de a szd pk-ám ( talán Tóth százados ) akkor tartott eligazítást a tiszteseknek ( a szd pk, és pk h -n kívül csak sorállomány volt a században !!! ) akik a szakasz, és raj pk voltak, mikor én éppen kihalgatást kérve mert a hétvégén nem mehettem haza és sírni szerettem volna egy kicsit , bent voltam. Nem nagyon foglalkozott velem , és míg én hátúl sunnyogva várakoztam közölte az állománnyal hogy " ha kiezényelnek akkor keresünk egy nagy udvaros bérházat ( ilyen van rentgeteg Bp-en ) és a század oda betelepül. Egy GÉPPUSKÁS+ egy karabélyos a kapuba, és lélek az ajtón se , se be. Ő nem fogja katonákat a civileknek vezetni "
Szóval ezek mentek a fejünk fölött. Azt még tudni kll hogy az Ezred parancsnokság az első hangulat jelentések után sem adta fel hog bevethető egységet állít ki. Az őzászlóaljjal közölték hogy a "Pestiek hisztije miatt nem mehetnek hétvégén haza" ( az őrzászlóalj 90% BAZmegyei volt ) Ezzel próbálva olyan hangulatot, harci szellemet teremteni, mely alapját adhatja egy bevethető alakulatnak.
Szóval ez zajlott anno Budapest határánál egy cca akkor 2 500 fős laktanyában.
Az utánnunk következő valamennyi korosztálynak már ujra oktatták az alakzatban való felvonulást, kiszorítást, tömegoszlatást. Többek között gyalásóval is.
Még annyit, hogy mint "belügyi alakulat" az egész elkövetkező egy évünk olyan zűrös volt hogy a felét különböző okok miatt ( Taxissztrájk, Tejsztráj, Jugó háború első felvonás, Román forradalom évforduló, Pápalátogatás, stb ) a fele időnket hksz-ben töltöttük.
Arra jó volt, hogy a benti időt legalább kiképzésre is fordíthattu, és az átlagtól messze több harcászkodásban, és fegyver, és lőismeretekben volt részünk.
Ekkor lőttem RPG-vel, és kaptam meg a kiképzést az SzVD-re is.
Én akkor a BKV-ban dolgoztam (központi számítástechnika, első munkahelyem volt). Semmi különösebb készültség nem volt, viszont egy probléma miatt az éjszaka haza sem mentünk, így igazából nem sok maradt meg bennem, pedig az egyik (akkor közepes) párt alelnöke volt a főnököm, de ő is ott dolgozott velünk...
Vegyes emlékeim vannak a taxis blokádról. Időnként bennem is felmerült, hogy a saját kocsimmal ki kellene állni, de amikor mennem kellett, akkor voltak kellemetlen tapasztalataim is. Volt olyan blokád, ahol a KrAZ-t nem akarta néhány begőzölt fejű hülye átengedni, és ráadásul elkezdték az üvöltözést, hogy "a hadsereget vetették be ellenünk". Rajtuk erősen látszott, hogy a hideg ellen nem forró teával védekeznek. Aztán valami normálisabbal csak sikerült szót érteni, hogy mi tulajdonképpen a falujába visszük az embereknek a kenyeret. Erre meg a vállukon akartak átvinni a blokádon, de szerencsére erre nem került sor, mert a kocsit csak nem akartuk otthagyni. A fegyvert központilag letiltották. Én mindenesetre egy szerelő vasat a kezem ügyében tartottam. Meg az önvédelmi pisztolyomat is.
Amúgy az ügyeletes parancsnok őrnagy töltetlen (!!!!) fegyvert is akart osztani ehhez!
a hadnagyunk beszélte le...
Ja, és mire odaértünk, az összes tejet kivitték a cég teherautói, így mi kaptunk pár rekesz joghurtot, és vissza a Kraz? Ural?-lal a Zách-ba.
Azt ment mindenkinek a hasa (a katona amit tud megesz') mert azt nem néztük, hogy lejárt joghurt volt.
De tényleg veszélyes pszciholóóógiailag ez a bezáértság, a tiszteken keresztül csöpögű híreket hallva (nem engedik át a szülni induló terhes nőket sem, stb, stb) a végén tényleg lett volna kedvünk áthajtani a taxisokon!
Az ismerősöd hírét csak megerősíteni tudom. Amikor mindenféle beavatkozási elgondolás le lett állítva, a kórházakba, kisebb falvakba, egyéb helyekre való tej, kenyér, stb kihordás a sereg egyes kijelölt alakulataira maradt. Én is szállítottam KrAZ-zal kenyeret. Elbírta. Alighanem a blokádot is elbírta volna.
Sosem fog kiderülni, hogy Antall Józseféknek volt-e bármilyen szándékuk a mozgósításukra
Persze ez igy mar nem tul megbizhato (mivel nem szemelyesen velem tortent), de egy ismerosom azt mondta, hogy ok azt a parancsot kaptak, hogy teherautoval haladjanak at a blokadon (ahogy tudnak), hogy elelmiszert szallitsanak a korhazakba. A taxisok atengedtek oket, persze az elelem mar regen a korhazakban volt (mivel azt is atengedtek).
"Hála Istennek a Köztársasági Elnök nagyon gyorsan és józanul intézkedett..."
Régen történt, persze, spongyát rá, de az ügynek lett azért máig ható következménye is. Amikor a taxisblokád kezdett "eldurvulni", Göncz Árpád, mint a Fegyveres Erők Főparancsnoka, sajtónyilatkozatot tett közzé, miszerint parancsot adott rá, hogy minden katonai egység maradjon a laktanyában! Sosem fog kiderülni, hogy Antall Józseféknek volt-e bármilyen szándékuk a mozgósításukra, de az biztos, hogy amikor lenyugodtak a kedélyek, akkor Für Lajos első dolga volt, hogy kimondatta az akkori Alkotmánybírósággal, ( elnök: Sólyom László ) hogy az Államfő csak névlegesen a Fegyveres Erők Főparancsnoka, konkrét parancsok kiadására nincs joga! Természetesen ez a mai napig érvényes, úgyhogy a Sólyom László vs. Zengői Bazsarózsák ügyben lehet, hogy az öntökönszúrás esete manifesztálódik...
JF nyilatkozata és a fagyigépek, nyugágyak után nem állom meg hogy be ne üssek pár részt a HT új számából. (Végh Ferenc: A törörk hadsereg ma) Tehát:
"A török hadsereg mai jellege és szerepe történelmében, kulturális és társadalmi hagyományaibanm gyökerezik. A hadsereg értékeit, hagyományait a török emberek sajátjuknak tekintik. A török ember büszke hadseregére. A hadsereg a stabilitás és a társadalmi rend legfontosabb védelmezője. A legfontosabb és a leghatékonyabb bizalmi tényező. Társadalmi elismertsége meghaladja a 80%-ot." (?)
"A török hadsereg a nemzeti egység szimbóluma, a biztonság garanciája. Fennállása során győzelmeket és becsületet szerzett a népnek. A katonai hagyományok az Oszmán Birodalomig tekintenek vissza. A hadihajókat az oszmán hősökről nevezték el. A katonai tanintézetekben jelentős szerepet tölt be a török hadtörténelem oktatása.. Atatürk szerepe, a görögök, a kurdok elleni harc bemutatása erős érzelmi alapokopn történik. A katonát a mindenkori reformer szerepében láttatják. A török katona társadalmi megbecsültsége igen magas. A társadalom tiszteletben tartja a hadsereg hagyományőrző tevékenységét és követi a hagyományait. (...) A katonai kultúra ápolása, az alakiság a laktanyák falain kívül is fontos szerepet tölt be. Amikor például a sorköteles megkapja a behívóját, baráti körével, fellobogózott gépkocsikkal kürtölve, az utcákon végigvonulva tudatja a hírt a helyi lakossággal. A településeken bevonulási és leszerelési ünnepségeket tartanak, ahol tanácsokkal látják el a fiatalokat. A török nemzeti ünnepek velejárója a katonai díszszemle. A sajtó kiemelt figyelmet fordít a haderő bemutatására."
" A török tisztikar egységes és összetartó, a társadalom elitjéhez tartozik. Az atatürki ideológia pontos követője, hatékony, tagjai erősen motiváltak. Mély hazafiság és hazaszeretet jellemzi őket. A katonai erények, a szilárd erkölcsiség és etika kiforrott személyiséggé formálja, egységbe tömöríti a tisztikart. felelősségérzetük a nemzet iránt vitathatatlan. Fegyelmük, tartásuk példautató. (...) A civil vagy katonai középiskola elvégzése után általában 19 évesen kezdik el a 4 éves tisztképzést. Korlátozott mértékben a nők számára is nyitott a tiszti pálya. A felvételi követelmények összetettek. A vallási vagy politikai aktivitás kizáró ok. A felvétel előtt a pályázók fizikai, pszichikai felmérésen és különböző vizsgákon estek keresztül.A tanulmányok harmadik évében történik a fegyvernemi szakosodás. (...)
A tábornoki rendfokozat elérése az elithez tartozást jelenti. (...) Az avatott tisztek mindössze 5%-a érheti el ezt a rendfokozatot. A kinevezésekről évente egy alkalommal, augusztusban dönt egy magasrangú bizottság, melynek tagjai a miniszterelnök, a védelmi miniszter, a vezérkari főnök és az összes 4csillagos tábornok,admirális. ..."
Nesze neked a katona tartozzék a közszolgálat szférájába szemlélet!
Érdemes végigolvasni a cikket pl az előmeneteli rendszerről, etika, fegyelem, kiképzés, stb.
Tegyük fel hogy csak a fele igaz a leírtaknak...Nekem meg csöndben ég az arcom, miközben ferikére "a gondviselés vigyázott" az USÁban. Ha politikus létére ennyire bízik a teológiai ismereteiben, csak remélni tudom h az isteni gondviselés nem csak rá hanem Magyarországra is vigyáz. Úgy tűnik, erős szükségünk van rá...
Akkoriban telefaxon és géptáviraton érkeztek az utasítások, amelyeket nem sokkal később kötelező volt "meleg ügyiratkezelésnek" alávetni. Ne fegyveres beavatkozásra gondolj, annyira azért nem volt őrült senki, de - ismereteim szerint - BAT-ok, műszaki-mentő harckocsik készenlétbe helyezése volt tervezve. Hál istennek a Köztársasági Elnök nagyon gyorsan és józanul itézkedett a beszűkült látőkörű politikai ée egyes katonai vezetők helyett/ellen. Néhány magas beosztású katonát - ismereteim szerint - nem sokkal később gyorsan lenyugdíjaztak. Ha jól tudom a "munkalassítást" a technikák üzembehelyezési idejének meglehetősen elnyújtott végrehajtásával oldották meg. Erről azok tudnának többet mondani, akik ott szolgáltak. Mivel holló nem vájja ki másik holló szemét, az utasítást kitaláló/helybenhagyó politikusokat nem vonták felelőségre.
A hadseregtől féltek 89 előtt és után egyaránt. Sosem bíztak meg igazán benne. Pedig a magyar katona sosem fordult saját népe ellen. '89 előtt nem volt igazán nagy kockázat a politika számára a hadsereg, mert itt volt a "nagy testvér", aki szó szerint mindíg úgy települt, hogy ha kell órák alatt "lefogja" a magyar hadsereget.(Nézz utána annak, hogy egy magyar alakulathoz képest milyen távolságra és milyen ereővel települt akkoriban a hasonló fegynemű szovjet alakulat.)
Az egyik '89 előtti állománygyűlésen a hadmérnököknek egyenesen azt mondta a VK-helyettese, hogy a mérnökök a hadsereg renitensei, mert gondolkodnak, így vakon nem hajtják végre a parancsokat.
Hogy miért nem igazán bíztak meg '89 után a saját hadseregünkben, arra itt két kiragadott példa. A '89-es puccstervet a katonák hazaszeretete hiúsította meg. (Erről majd néhány évtized múlva talán a történészek fognak vitatkozni.) A taxisblokád elleni erőszakos katonai fellépést is a katonák bürokratikus és szándékos "munkalassítása" akadályozta meg addig, amíg az akkori államelnök közbe nem lépett. (Ezzel ma már nem dicsekednek az akkori politikusok.)
A katona három jelszava: hazaszertet, hűség és becsület.
A korrupcióval átitatott erkörcstelen politikusi magatartás ezzel szöges ellentétben áll. A félelem így ma is érthető.
Azt sem tudja, az ellenség, hogy hol vagyok már, amikor a diverziós rombolást, pusztítást végrehajtom. Ezt a katonai főiskolákon tanították anno jó pár évvel ezelőtt. Ma már ezeket a feladatokat kivették a katonai oktatásból épp a terrorizmus elleni félelem miatt.
Ugy erted, hogy az '56 megismetlesetol rettego MSZMP vezette kormanyoknal is jobban felnek a neptol a rendszervaltas utani (megvalasztott) kormanyok?
Ha kulso terrortamadastol felnenek, akkor minnel tobbet, minnel szelesebb retegnek oktatnanak, hogy felkeszultebbek legyunk.
Nem kell vitatkoznod. Ha alaposan olvasod a soraimat, akkor ugyanezt olvashatod ki belőle. Én nem állítottam, hogy esetenként a felderítőknek (főként a mélységieknek) nek kellene képesnek lenniük a rombolásra. De nem ez az "alaprendeltetésük"! Ahogy magad is mondtad: Erre vannak speciálisan felkészített állandó, vagy ideiglenes kötelékek.
Igen a toronyhoz renszeresítették,tehát aki a toronyban szolgálatot teljesített ezt kellett használnia ha támadás érte a tábort.Egyébként a fegyver Kanadai tulajdon.
Ugy tudom, a specnaz elsodleges feladata egy atomcsapas megakadalyozasa volt (a iiletekesek likvidalasa es a technika rombolasa). Persze emelett meg sok masodlagos feladatuk is volt, pl. repuloterek elfoglalasanak biztositasa (pl. Pragaban vegre is hajtottak, noha tenyleges tuzharcba nem keveredtek).
Üdv Vitatkoznék abban, hogy az információ megszerzése minden mást háttérbe szorít. Sokszor fontosabb egy adott célpont megsemmisítése, vagy bénítása, mint a részletinformációk megszerzése (az információ szerzést ma már a műholdak sok esetben hatékonyabban elvégzik, kivéve amikor az időjárás közbeszól).
Azt sem tudja, az ellenség, hogy hol vagyok már, amikor a diverziós rombolást, pusztítást végrehajtom. Ezt a katonai főiskolákon tanították anno jó pár évvel ezelőtt. Ma már ezeket a feladatokat kivették a katonai oktatásból épp a terrorizmus elleni félelem miatt. Ráadásul a hatékony diverzióhoz szükséges eszközöket már rég kivonták a rendszerből. Aki volt utász katona, nagyon jól ismeri azokat az eszközöket. A diverziós feladatokra amiknak és a briteknek külön erre specializálódott (titkos) alakulatai vannak. Nagyon hatékonyam dolgoztak az Öböl-háború idején.
A felderítés kérdéséhez. A felderítő alakulatokat Dragonfly egész jól osztályozta. Ez nagyjából az egyes kategóriák feladatrendszerének is megfelel, amely természetesen csak "elméleti" csoportosítás. Mindig a helyzet dönti el, hogy mely képességeket kell alkalmazni. A harcfelderítés pl. a csapatfelderítőkre a legjellemzőbb, míg a diverzáns tevékenység képessége még nem jelenti azt, hogy egy több napos - hetes felderítési feladat során azt alkalmazzák is. Sokszor az információ sokkal fontosabb, mint a rombolás és pusztítás a mélységi felderítők által, akiknek legtöbbször mindvégig rejtve kell maradniuk, hogy teljesíthessék a felderítési küldetésüket. Persze mindig közbeszólhat valami és képesnek kell lenniük diverzáns feladatok megoldására is.
Sajnos az eltelt időszakban (2-3 év) elég sok cikk jelent meg nemzetközi viszonylatban is az orosz hadseregben uralkodó viszonyokról. Az orosz katonák édesanyjai már többször tüntettek az embertelen és döbbenetes viszonyok miatt. Az egyik ok éppen a prostitúcióra való kényszerítés volt! Az igazságot persze csak azt tudhatja, akinek megfelelő rálátása van az ottani viszonyokra. Lehet ez akár kacsa is, de akkor már évek óta az!
No, bennem meg az verte ki a biztosítékot, hogy mennyi pilótánk is van? Szvsz. elegendő lett vón ötüknek egy ELIN fagyigépet venni, kb 10EFt/db áron. (Lehet, egy száz kilóból megusszák!) Nem értem a HM-et! Már hány alkalommal szenvedték meg azt amikor a hülyeségük végett a sajtó szívatta őket!? Valahogy az az érzésem, nemcsak a miniszter nem szakembere a tárcájának, hanem az alsóbb szinteken is egyre több az "agyas". No, az áramkőr helyreállt. Üdv Néktek: Öreg Csóka