Luke egyébként a Tatoooine-ról ismerte a köteles trükköt, de ott mégse alkalmazták, mert a jawák gyorsabban lopták el a fémkábelt, mint ahogy a sikló ki tudta lőni. A Hoth-on nem volt ilyen gond, a wampák nem jártak a hulladékudvarba.
valaki azért beépítette a vontatókábelt a hidegtűrő mechanizmus helyett a hósiklókba, aztán a Hothon nem volt idő már kiszerelni, inkább mellézsúfolták
meghagyva a hátsógéppuskást is, hátha lőni kell a vontatmányra
Vagy az egy másik R2-es volt, ejtőernyővel dobták le. A régi azóta is ott korhad valahol.
Apropó ejtőernyősök, a lázadásnak mindig csak a harcoló részét láthatjuk, de biztos van egy hatalmas adminisztrációs vízfej is. A Lépegető-ellenes Főosztály 12 fős bizottsága vizsgálta az AT-AT ellenes küzdelem lehetőségeit öt éven át, a Hoth-ig a munkaterv ajánlásának jóváhagyása előterjesztéséig jutottak, ezért kellett Luke-nak improvizálnia. Nem is hagyták jóvá a tudománytalan hebrencskedést, a kábelezést a Főosztály betiltotta.
Az R2-es asztromech droidok nagyon is fontos szerepet játszanak a SW univerzumban; ez nem mondható el a BB-series-ről.
Dehogynem, sőt nagyon sokat gondolkozni sem kell rajta, mert pontosan ugyanazt a szerepet töltik be: asztromech droidok. A fejlesztés is teljesen logikus: az R-sorozat legnagyobb hátránya a gyenge manőverező-képesség és csak jó talajon elfogadható sebesség (amit a PT-ben praktikus rakétákkal ellensúlyoztak, ezt a jelenetet a fanok kb. Jar-Jar-ral együtt vágják ki a filmből), ezt küszöbölték ki a gömbformával. Így a BB-széria minden terepen sokkal jobban manőverez és gyorsabban halad, mint az R-széria.
Hogy emellett cukibb, hát, ilyen ez a popszakma... az ewok se jawa!
Láttam egy mémet, de már nem találom, hogy Galen Ersot ezúttal lépegető-tervezésre kérik fel. Ott van a klón-háborúkban használt alacsony felboríthatatlan lépegető, ezt szeretnék korszerűsíteni. Galen kezébe veszi az ügyet, és megkapjuk a magas, vontatókötéllel kiiktatható korszerű változatot.
Kíváncsi vagyok, Luke hány éves lesz a sorozatban. Az ep III. és IV. közti 19 évben Owen bácsi 30 évet öregedett Beru néni 33-at, Luke 25-öt, az ep III. és az OB1 sorozat között Owen és Beru mindketten 16-ot, tehát a Tatuini öregedés-matematika alapján Luke 9-10 éves körül lehet, akit egy 12 éves színész játszik el XD