Kedves Nikon és nem Nikon felhasználók! Itt lehet sörösüveget törni egymás fején, ha valaki nem ért egyet a másik véleményével fotózás ügyében. Értelmes megbeszéldének indul, kérem, értelmes emberek értelmes hozzászólásaival emeljék a Korcsma színvonalát... Sértődni lehet, de nem érdemes.
Kérem a tisztelt italozókat, hozzászólásban megjelenő, később látható képet csak indokolt esetben illesszetek be nagy méretben.
A Korcsmalakóknak fenntartott galéria itt érhető el.
Ide tölthetőek fel, nézhetőek meg a tagok képei.
Nálam hasonló volt a képlet. A öregem szegény miután megkapta a pacemakert, csak csendesen éldegélt. Gyűjtögető lett belőle. Naponta többször ment az antikváriumba, öt forintos könyveket venni. Sajnáltam szegényt, de nem tudtam mit tenni. Anyámmal összekaptunk a csajok miatt, el kellett költözzek. Apám meg szegény ott maradt a fúriával.
Sajnos csak későn döbben rá az ember, mit kellett volna csinálni.
Mikor fater elment, fel kellett számolni a műhelyét. Az egyik énem sikított emiatt, hiszen így szinte alig maradt utána valami, ami az ő életére, munkájára emlékeztetne, szerszámok-gépek tucatjait szanáltuk szinte fillérekért, a másik énem meg ugrált, hogy megszabadultunk az évek alatt összegyűjtögetett vackaitól.
Bizonyára volt a dolgai között néhány értékes dolog is, de mivel ahhoz a területhez senki sem ért a családból (még én leginkább, de tőlem is olyan távoli, mint Makó Jeruzsálemtől), így mindenkinek egyszerűbb volt nagyobb tételenként megszabadulni tőlük. Hozzáteszem, hogy valóban gyüjtögető volt, az egyik szekrénye mélyén találtunk kb 100pár vadiúj munkáskesztyűt, miközben 2-3 havonta b@szogatott, hogy nézelődjek már a neten, nem árul-e valaki munkáskesztyűt olcsón.
Nagyon kevés értékes dolog maradt ránk utána, egy Doxa karóra szinte az egyetlen, ami nem csupán eszmei értéket képvisel. A szüleim sajnos egyre egyszerűbb életet éltek az utóbbi 20évben, ami valamilyen szinten kiemelkedő pillanatot képviselt számukra, az pár hosszú hétvégés utazás volt, a tárgyi javak nem érdekelték már őket, nem akartak és nem is áldoztak ezekre, részben mert egyre kevésbé is tudtak költeni ezekre. De nem is nagyon hagyták, hogy mi, a gyerekeik ezekben segítsünk nekik, szinte mindenük megvolt, csakhát minden 15-20éves volt már, ha netán bedöglött, akkor is csak könyörgések árán fogadták el az újat.
Ennek ellenére azt hiszem boldog életet éltek. Illetve édesanyám még velünk van, hála istennek.
De nagyon fura volt azt látni kívülről, hogy apám, aki az én gyerekkoromban még megtehette, hogy érdeklődjön az audiotechnika, a hanglemezek iránt, mindig volt otthon valami nyugatról származó hificucc, márkás autórádió a kocsiban, az első színestv-k egyike, elsők között videómagnó, tucatszám hordta neki egy kamionos ismerős a nyugati lemezeket, stb., nos ez az ember 60évesen képtelen volt felfogni a DVD-lejátszót, a mobiltelefont, a számítógépet. És ahogy én egyre jobban belenőttem abba a korba, hogy elkezdett érdekelni az audio-video technika (ami iránt az érdeklődésemet nyilván neki is köszönhetem), ő pont olyan sebességgel veszítette/engedte el az érdeklődését ugyanezen dolgok iránt.
Neki utolsó napjaira a zene szeretete maradt meg csupán ebből. De hogy az miről, hogyan, milyen minőségben szólt, az már nem érdekelte, képes volt ezer éves kazettákat hallgatni olyan áhitattal, mintha SACD-ről, több milliós hifiről szólna. Szerette a zenét, de sosem tudatosan, csak mint bárki, aki szeret zenét hallgatni. És csodálattal nézte a fotóimat, amikor elkezdtem néhány éve komolyabban foglalkozni a fotográfiával.
Pár hete az első fotókiállításom majd' 2 órája alatt többször is eszembejutott, hogy vajon látja-e fentről? Mert abban biztos vagyok, hogy nagyon büszke lett volna rám. Nekem/nekünk meg nagyon hiányzik.
Egy időben rengeteget voltunk télen-nyáron Zemplénben, csodavilág!
Sokáig nagyon zárt volt a szovjet határrész miatt, ezért sok „érintetlen” részt lehetett találni. Mostanra oda is betette a lábát a turizmus, kicsit rontott is a varázsán, előkerültek a műdolgok is. De a hegyek-völgyek ma is változatlanul gyönyörűek.
Már nem, legalábbis most :-) , ja ma voltam a kispesti temetőben. Bicska majd kinyílt a zsebemben, végül kinyílt, mert a virág szárából kellett vágni :-) ugyanis rétes/perec/gesztenye/forralt bor /édesség árusok közé beékelődött egy gyermek ruházatot árusító személy is. Eddig is úgy nézett ki mint a Nyugati aluljáró, erről ennyit. Aki menne, kutak/vízcsapok el vannak zárva, fehér nagy tartályból lehet vizet vételezni 1-2 helyen, mely csapja óvatos használatot kíván, ha nem akarja magát az ember lelocsolni vízzel. Kép máshol készült.
Nekem eldőlt a dolog, mert miközben stoppot kerestem az isaszegi páylára, rákérdezett a szervező, hogy miért hagyom ki a kutyámat a mókából? Úgyhogy neveztem, én Isaszegre megyek.
a neten lévő másfél megás képet csak úgy fogadja el, ha a neten lévő elérhetőséget adod meg a lenti feltöltő ablakban, de meg kell várni, amíg láthatóan feltölti az ablakba is, aztán tudod berakni, és linkként is műxik
