Prostituált vagyok. Ha úgy tetszik, kurva. Lefekszem mindenkinek, embernek, rendszernek, hatalomnak. De nem pénzért, vagy előrelépésért teszem, hanem szeretetért. Ha sikerül megszerettetnem magam, akkor boldog vagyok és néha az sem számít, hogy ezért én fizetek, nem a 'kuncsaftok'. Vannak szerencsére visszatérő vendégek, akikért érdemes ezt csinálnom. De a többség csak kihasznál. Mert hagyom és mert ők ezt érzik és ki is használják. Talán nem kellene ennyire nyitottnak lennem, akkor valószínűleg kevesebb fájdalom érne. Talán el kéne végre fogadnom a saját értékrendemet és kegyetlenül kiszórni a szemetet. Néhányszor már megpróbáltam, de ezt általában értetlenséggel fogadta a többség. És itt a dramaturgiai csavar a saját történetemben, amit én magam sem vettem észre eddig. Az a kevés ember, aki nem csak elvett belőlem, hanem adott is, sosem akadt ki a megnyilvánulásaimon. Sohasem. Mert Ők ismernek és megértenek. Akik kiakadtak, azok csak a saját örömüket féltették, mert veszni látták a jól teljesítő lovukat. Éppen ezért elkezdtek még jobban ütni, hátha... Hát, többé már nem. Ez a paci elnyargalt, elüldöztétek, gratulálok. A csikó, aki lett belőle, bár tapasztalatlannak érzi magát ezen az új legelőn, amit talált, arra azért emlékszik még, hogy a kockacukor kevés. Ezentúl már megválogatja, ki ülhet fel a hátára. Azon keveseket, akik ezt eddig is kiérdemelték, továbbra is elviszem bárhová. Akár nyereg nélkül is... :)